Magyar kutatók is dolgoznak rajta, hogy ne a szeméttelepen végezzék a napelemek

Világszerte mind több napelem ér élettartama végére, és bár újrahasznosításuk nyereséges tevékenység lehet, több ok miatt jelenleg a használt panelek akár 90%-a is hulladéklerakókban végzi. Egy, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. részvételével indult európai nemzetközi konzorcium által indított projekt azt a célt tűzte ki maga elé, hogy változtat ezen.
2024-05-05 07:06:20

Hamarosan egy színpadra áll Magyar Péter a baloldal vezetőjével, Gyurcsány Ferenccel

Márki-Zay Péterből sem nézte ki senki, hogy képes lenne egy országot vezetni, mégis támogatta a Bajnai-féle kör, ezt teszik most a feleségét lehallgató, agresszív exférjjel is, erről is beszélt Rotyis Bálint, a Nézőpont Intézet elemzője az Origónak.
2024-05-03 12:08:04

Sikeres fúrást végzett a Mol Magyarországon!

A Mol a magyarországi O&GD Central Kft.-vel közösen sikeres fúrást végzett Közép-Magyarországon, Tura település közelében - közölte a társaság a BÉT-en.
2024-04-30 09:07:57

magyar peter baloldal kozvelemenykutatok ezer mernek osszevissza

Megmutatjuk mely balos pártok, politikai szereplők pénzelik egyes intézeteket.
2024-04-30 08:08:13

Furcsa gyógyszer segíthet az alkohol- és drogfüggőknek

A szemaglutidot eredetileg a cukorbetegség kezelésére fejlesztették ki. A készítmény lényegében úgy működik, hogy serkenti az inzulin termelését, hogy kordában tartsa a vércukorszintet. Ezt a fajta gyógyszert azonban egyre gyakrabban írják fel fogyás céljából is, sőt, újabban függőségek kezelésére is hatásosnak tartják az emberek, írja a Science Alert. A fogyás céljából szemaglutidot szedő betegekről szóló jelentések azt sugallják, hogy csökkenti az étvágyat és az étel utáni sóvárgást, de meglepő módon olyan történetek is szrányra keltek, miszerint csökkentheti az alkoholfogyasztás, a cigarett...
2024-04-26 13:08:08

Még hogy a dízel halott: épp most csinálták meg a dízelmotort, ami minden eddiginél hatékonyabb

Miközben a legtöbb piacon lévő dízelmotor termikus hatékonysága 46 százalék körül mozog, kínai kutatók most elérték az 53,09 százalékot. Ez lényegesen kisebb fogyasztású hajtásláncokat hozhat.
2024-04-26 08:11:10

2024-04-26 08:10:59

Gyilkos galócás vacsorával végzett volt férje családjával ez a nő

Bíróság elé állt egy ausztrál nő, akit azzal vádolnak, hogy gyilkos galócás Wellington bélszínnel végzett volt férjének családjával.
2024-04-22 16:06:52

2024-04-22 16:06:48

2024-04-22 16:06:31

2024-04-22 16:06:09

Figyelmeztetnek a kutatók: ezek a vegyi anyagok növelhetik az autizmus kialakulásának az esélyét

Egy friss tanulmány rámutat arra, hogy a hétköznapi háztartási cikkekben található vegyi anyagok növelhetik az autizmus és más fejlődési problémák kockázatát. A kutatók megállapították, hogy a speciális igényű vagy mozgászavarral küzdő gyermekek vizeletében kétféle anyagnak sokkal magasabb volt a szintje, mint társaikéban.
2024-04-21 06:06:28

2024-04-21 06:06:15

2024-04-21 06:06:08

Hankó Balázs: Brüsszel a magyar egyetemek szuverenitását támadja

Az államtitkár úgy látja, Brüsszel a hazai diákok, oktatók és kutatók nemzetközi kapcsolatrendszerét akarja ellehetetleníteni az Erasmus+ program blokkolásával.
2024-04-19 08:08:38

Így beszélgettek kutatók egy hosszúszárnyú bálnával

2024-04-17 16:07:59

Zöldre festik a magyar irodákat, okkal teszik ezt

A növekedési potenciál kiaknázása közben nem várt kihívásokkal szembesültek.
2024-04-16 11:10:28

Zöldre festik a magyar irodákat, okkal teszik ezt

A növekedési potenciál kiaknázása közben nem várt kihívásokkal szembesültek.
2024-04-16 11:07:38

Tarolt a Kutyapárt a hegyvidéki előválasztáson

Elsöprő győzelmet aratott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke, Kovács Gergely a vasárnap este 7 órakor zárult kétnapos ellenzéki előválasztás Budapest XII. kerületében. Háromszor annyi szavazatot érdemelt ki, mint a második helyen végzett Visi Piroska.
2024-04-15 09:06:09

2024-04-15 09:05:56

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:45

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:24

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:19:43

2020-06-23 22:19:45

Az európai és a magyar hatóságok által engedélyezett vakcinák biztosan hatékonyak lesznek

Bízzanak az emberek a koronavírus elleni védőoltásokban - kérte a lakosságot Szlávik János.
2020-12-22 22:08:22

Soha nem látott felvételeken a magyar válogatott szenzációs Eb-kijutása - videó

Betekintést nyerhetünk az Izland elleni mérkőzés színfalak mögötti történéseibe.
2020-12-21 22:06:05

Magyar kutatók: Nem véletlenszerű a madarak éneke, hanem különös erőfitogtatás

Hálózatos módszerrel kutatták az örvös légykapón a madárének komplexitását magyar kutatók.
2020-11-15 20:13:58

Csütörtökön indul "a magyar Netflix", tele lesz új és régi magyar filmekkel a Filmio

Filmio néven magyar alkotásokat bemutató, online filmtárat indít csütörtökön a Nemzeti Filmintézet. Kasszikusok, valamint a közelmúlt legjobb magyar alkotásai lesznek elérhetőek.
2020-11-17 13:06:41

2020-11-17 13:06:42

A Moderna vakcinafejlesztése is a magyar Karikó Katalinék kutatásaira épül

Az amerikai Moderna nevű cég ugyanazokra a kutatásokra építve fejlesztette ki a koronavírus elleni vakcináját, mint a Pfizer. A kutatásokat kollégájával közösen a magyar tudós, Karikó Katalin végezte el még a 2000-es években.
2020-11-17 14:05:52

Tényleg a migráció miatt esett egymásnak Orbán és az EU?

Az uniós költségvetéssel kapcsolatos vitában is előhúzta a kormány a migránskártyát – de vajon van bármi köze a jogállamiságnak és a migrációnak egymáshoz? A Fidesz mumusait és érveit végignézve ennek igazából jelentősége sincs, hiszen a menekülteket 2015 óta szinte bármikor elő lehet húzni a kalapból – ahogy ezt szívesen meg is teszik.
2020-11-19 13:06:27

Meghalt egy tévés vetélkedő játékosa, miután végzett a feladattal

Tragédiával végződött a forgatás.
2020-11-21 13:35:08

Újabb korlátozásokat vezetnek be Szerbiában

18 óráig minden üzletnek be kell zárnia, kötelezővé teszik a maszkviselést szabadtéren is.
2020-11-21 15:07:50

Újabb magyar finomság kapott földrajzi oltalmat

Hatvannégyre emelkedett az uniós oltalmat élvező magyar agrártermékek száma
2020-11-21 15:07:50

Győztes gólt lőtt a magyar válogatott focista - videó

Holendernek ez volt az első gólja a Partizan Beograd csapatában.
2020-11-21 18:06:53

19 órás szex, szerepjáték: magyar sztárok intim titkai

Majka egy egész napot töltött az ágyban Kiss Ramónával, Polgár Tünde a szerepjátékot is kipróbálta férjével, Pásztor Anna 40 felett pótolt be mindent.
2020-11-21 22:05:53

36 órán keresztül pörögnek idén a Kutatók Éjszakájának programjai

Továbbra is ingyenes az összes esemény, melyeket idén online lehet követni a neten november 27-én és 28-án.
2020-11-22 06:06:53

Szinte létkérdés, hogy Szalai Ádám ott legyen a magyar válogatottban az Eb-n

Ehhez viszont mostani sérülése után állandó játéklehetőséget kellene kapnia a Bundesligában. Vagy valahol máshol.
2020-11-22 06:06:53

Tévésorozatok, amelyekkel a koronavírus végzett

Lehet, hogy a kedvenc tévésorozata is rajta van a feketelistán?
2020-11-22 07:09:53

Különös kegyetlenséggel ölte meg barátnőjét egy férfi Lajosmizsén

Veszekedés után úgy megverte a nőt, hogy az később belehalt.
2020-11-22 10:12:17

Karácsony örül Orbán döntésének, de szerinte a kormányfő hallgathatna gyakrabban az önkormányzatokra

A főpolgármesternek teszik, hogy Orbán Viktor enyhített a budapesti parkolási káoszon.
2020-11-22 10:12:19

Megható videóval emlékezik a magyar pólószövetség Benedek Tiborra

A júniusban meghalt háromszoros olimpiai bajnok, Európa- és világbajnok vízilabdázóról az olimpia kapcsán osztottak meg egy videót.
2020-11-22 12:07:33

Egészen lehetetlen pózban végzett ellenfelével a UFC-bajnok - videó

Az egyik legjobb női ketrecharcos pedig nagy csatában, pontozással győzött Las Vegasban.
2020-11-22 16:06:04

Van csapatunk, stílusunk, futballunk

Marco Rossi végig az eredményre és a sikerre koncentrált, a magyar válogatott pedig bravúrosan jutott ki a 2021-es labdarugó EB-re. Szpíker Korner Gundel Takács Gáborral.
2020-11-23 05:06:27

December 6-án eldől, rendezhet-e Magyarország sakkolimpiát

A magyar pályázat győzelme óriási szenzáció lenne.
2020-11-23 06:06:59

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   m   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   apróhirdetés   •   jazz   •   f   •   rozsa sandor   •   R   •   H   •   tes   •   N   •   mag   •   fhgperapro   •   b   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   németállás   •   youtube   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   sz   •   P   •   aza   •   L   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   magyar kutatok teszik hatekonyabba a ragcsalokon vegzett kiserleteket   •   former gov bill richardson to travel to moscow for talks on freeing brittney griner source   •   donald tusk a fidesz nem illik kozenk   •   villanyautos lett a general motors uj logoja   •   ervin angyalaikent keszul az alarcos enekes finalejara szabo zsofi es szandi foto   •   putin opponents face threats as russian presidential poll continues   •   bekesen autozott a friss jogositvanyaval gomban ami jott attol mindenki halalra remult volna   •   szijjarto kikerjuk magunknak hogy ukrajna kitiltotta a magyar miniszteri biztost   •   .nbgrader.log   •   szerelmevel valo egyuttelesrol vallott danics dora   •   eltunt egy tiszaberceli kislany   •   xavi fizet hogy a barcelona edzoje legyen   •   bivalyeros szamitogepet keszitett az nvidia negy grafikus processzort pakolt bele   •   ocon takes shock win in eventful hungarian gp as hamilton fights back   •   telen nyaron jot jo aron a csilike apartmanban mezokovesden 8   •   xantus barbara uj hivatast valasztott tanar lett   •   januar elejen kezdhetik meg az oltast hollandiaban 2   •   elvis presley het evig nem fekudt le a felesegevel megvolt ra az oka   •   rettegtek johnny depptol a stabtagok a jeanne du barry rendezonoje szerint   •   mandula tofu zab ezek a legjobb csonterosito elelmiszerek 3   •   szoboszlai serult nem jatszhat a dortmund ellen   •   fordítottozmózisroví zszrők   •   oroszorszag megtiltja egyes termenyek kivitelet az eurazsiai unio orszagaiba   •   india coronavirus what is the governments change to vaccine policy   •   pulzus a tobbseg ket szamjegyu dragulast tapasztalt   •   06203423528   •   a nagy biohazugsag avagy igy ver at a zoldre mosas   •   gucci family hits out at portrayal in house of gucci movie   •   sudan conflict army fights to keep wadi saeedna airbase residents say   •   bojkottal fenyegetik a budapesti vizes vilagbajnoksagot   •   a villanyoszlop vetett veget a budapesti autosuldozesnek   •   meghalt gulyas janos filmrendezo   •   mindenki elegedett a maximumot kihozo mclarennel   •   oriasi villamokat fotoztak nagykanizsan kepek   •   az alommelo egy varatlan telefonhivas mentette meg balogh levente jeloltjeit a kirugastol   •   french pupil dies after being beaten near school   •   covid 19 irish hospitality restrictions come into force   •   boy recovering from leukemia sworn in as honorary officer   •   eletmudijat kap jodie foster cannes ban 2   •   elozes kozben tortent baleset vecsesen egy villanyoszlop is kidolt fotok   •   terrorelh   •   swedish prime minister stefan lofven ousted in no confidence vote 3   •   belugyminiszterium a magyarokon all bosszut joe biden kormanya   •   snupe   •   35 ezer rendor tuntetett az oket ero tamadasok ellen   •   kerti uszomedencejeben tartott capakkal probalt kereskedni de lebukott   •   a magyarok tobb mint haromnegyede szerint kellene harmadik vakcina a sinopharmmal oltottaknak 2   •   boris johnson hasonmas szuletett   •   bennett and lapid agree to dissolve israels government   •   covid was a roadblock the amazing race didnt plan but now the race is on again 2