Egészen durva, amit a szolgáltató cégek az áraikkal művelnek

Áprilisban megállt az inflációs 14 hónapon át tartó csökkenése, 3,6%-ról 3,7%-ra nőtt a fogyasztói árindex. Eközben a maginflációs mutató még csökkenni tudott, és a Magyar Nemzeti Bank által számolt inflációs alapmutatók is folytatni tudták a mérséklődést. Ugyanakkor a jegybank az adatközlés utáni értékelésében azt emeli ki, amit a Portfolio is írt: az áprilisi átárazások még mindig intenzívebbek a megszokottnál.
2024-05-10 11:07:19

Magyarország és Kína stratégiai partnerként az arany útra lépett a kínai napilap szerint

A Global Times véleménycikke szerint a két ország szövetsége jó példa a szuverén országoknak, hogy önállóan és barátsággal nyissanak a külvilág felé.
2024-05-10 10:10:22

Történelmi megállapodás Magyarország és Kína között

Nagyon sikeres volt a csúcstalálkozó. Itt vannak a részletek.
2024-05-09 23:07:23

Itt vannak a részletek, tizennyolc megállapodást írt alá Magyarország és Kína

Szijjártó Péter több bejelentést is tett.
2024-05-09 21:09:15

Hirtelen változott a felállás, de mit lép erre Kína?

A nagy kérdés, hogy a nyílt konfrontáció Kína és szigetország között elkerülhető-e a Tajvani-szorosban.
2024-05-09 21:08:55

18 fontos megállapodást írt alá Magyarország és Kína

A történelmi látogatáshoz méltó eredményeket hozott a magyar-kínai csúcstalálkozó - mondta Szijjártó Péter.
2024-05-09 21:08:36

Orbán Viktor: Kína békekezdeményezését Magyarország teljes mértékben támogatja!

A kormányfő szerint hazánk és Kína is a béke pártján áll.
2024-05-09 21:08:20

Itt vannak a részletek, tizennyolc megállapodást írt alá Magyarország és Kína

Szijjártó Péter több bejelentést is tett.
2024-05-09 21:07:05

Hirtelen változott a felállás, de mit lép erre Kína?

A nagy kérdés, hogy a nyílt konfrontáció Kína és szigetország között elkerülhető-e a Tajvani-szorosban.
2024-05-09 21:06:56

Csütörtök délután komoly dulakodás alakult ki a Gellért-hegy lábánál a Tibetet Segítő Társaság tagjai és kínai aktivisták között.
2024-05-09 21:06:36

Csütörtök délután komoly dulakodás alakult ki a Gellért-hegy lábánál a Tibetet Segítő Társaság tagjai és kínai aktivisták között.
2024-05-09 21:06:13

Csütörtök délután komoly dulakodás alakult ki a Gellért-hegy lábánál a Tibetet Segítő Társaság tagjai és kínai aktivisták között.
2024-05-09 21:05:56

Újabb kínai cégek kerültek tiltólistára

A Biden-adminisztráció 37 kínai szervezetet vett fel a kereskedelmi korlátozásokat tartalmazó listájára, mivel tevékenységük ellentétes az Egyesült Államok nemzetbiztonsági és külpolitikai érdekeivel. A kormány ezzel nehezíti az amerikai beszállítók számára az érintett szervezetekkel való kereskedelmet.
2024-05-09 19:07:00

Orbán Viktor: Kezdődnek a tárgyalások!

Magyar-kínai csúcs.
2024-05-09 18:09:14

Vecsés után Turáról is járhatnak a tartálykocsik a Mol Dunai Finomítójához. Az új kút napi ezer hordó olajat ad majd, a remények szerint hosszú évekig.
2024-05-09 15:11:14

Tovább erősödnek a magyar-kínai digitális kereskedelmi kapcsolatok

Kína Magyarország egyik legfontosabb Európán kívüli külkereskedelmi partnere.
2024-05-09 15:09:44

Nézőpont Intézet: Európa két évtized alatt megduplázta a Kínától való függését

A diplomáciai körút okán a Nézőpont Intézet gazdaságkutatói az Eurostat külkereskedelmi statisztikái alapján megvizsgálták, hogy gazdasági szempontból mit is jelent Kína az európai gazdaságnak.
2024-05-09 13:08:59

Vitézy Dávid: Budapest nem lehet Kína játszótere

A főpolgármester-jelölt szerint a tömegközlekedés részeként működő megoldásra van szükség.
2024-05-09 12:08:14

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!
2020-06-20 16:41:46

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-20 16:41:47

Olcsó autóbérlés Budaörs http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/

Olcsó autóbérlés Budaörs +36 70 201 4900 http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/ Budaörs vonzáskörzetében igénybe vehető bérautóink között szerepelnek pl. a következő modellek (az éppen kölcsönözhető autók listájáért kérjük, tárcsázza központi számunkat!): Honda, Mini Cooper.
2020-06-20 16:41:47

Cégátvétel 06 20 2558557

Cégátvétel 06 20 2558557 Adóssággal, terhelt, problémás cégek átvétele. Teherré vált, problémás cégét ( köztartozás, beszállítói tartozás, házipénztár, hitel, tagikölcsön, stb, stb….) kedvező feltételekkel átvesszük.
2020-06-23 11:30:09

Bádogos élhajlító gép 1400/1.2 mm Hajlítógép Élhajlítógép

Eladó új élhajlító gép. Hossza 1,4m. Hajlítható acél plé 1,2 mm vastagságu. Munkahossz 1400 mm, hajlítható lemezvastagság: - acél lemez 1,2 mm - alumínium lemez 1,5 mm - rozsdamentes acél 0,65 mm Elhajtási szög 145-180 fokig, vágás az egész munkagép hosszán. A felső kar három szinten állítható. Lemez leszorítása excenterkar segítségével. Maximális rés a karok között 8 cm.Lemeztartó állvány hátul, elől a lemezzel azonos szélességü vágó blokád, hajlitási szög blokád, szögmérő mutató. A hajlítórúd rendszernek köszönhetően a lemez az egész hosszán egyenletesen görbül. Sú...
2020-06-23 11:30:09

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:07

2020-06-23 22:01:10

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:01:10

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!
2020-06-23 22:01:11

Pianinoszállitás

2020-06-23 22:01:12

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:01:12

Olcsó autóbérlés Budaörs http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/

Olcsó autóbérlés Budaörs +36 70 201 4900 http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/ Budaörs vonzáskörzetében igénybe vehető bérautóink között szerepelnek pl. a következő modellek (az éppen kölcsönözhető autók listájáért kérjük, tárcsázza központi számunkat!): Honda, Mini Cooper.
2020-06-23 22:01:12

Cégátvétel 06 20 2558557

Cégátvétel 06 20 2558557 Adóssággal, terhelt, problémás cégek átvétele. Teherré vált, problémás cégét ( köztartozás, beszállítói tartozás, házipénztár, hitel, tagikölcsön, stb, stb….) kedvező feltételekkel átvesszük.
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:25

2020-06-23 22:14:26

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

Bádogos élhajlító gép 1400/1.2 mm Hajlítógép Élhajlítógép

Eladó új élhajlító gép. Hossza 1,4m. Hajlítható acél plé 1,2 mm vastagságu. Munkahossz 1400 mm, hajlítható lemezvastagság: - acél lemez 1,2 mm - alumínium lemez 1,5 mm - rozsdamentes acél 0,65 mm Elhajtási szög 145-180 fokig, vágás az egész munkagép hosszán. A felső kar három szinten állítható. Lemez leszorítása excenterkar segítségével. Maximális rés a karok között 8 cm.Lemeztartó állvány hátul, elől a lemezzel azonos szélességü vágó blokád, hajlitási szög blokád, szögmérő mutató. A hajlítórúd rendszernek köszönhetően a lemez az egész hosszán egyenletesen görbül. Sú...
2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:42

2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:36

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   rozsa sandor   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   meggyozo volt valojaban magyar peter a mai tuntetesen konnyen megvalaszolhato kerdes 2   •   menupontjat   •   a fradi egy felido alatt lerendezte a zalgirist a bl ben   •   semmi ketseg ez kesz euforia az hbo go n   •   matol legalisan szivhatnak fuvet a nemetek bitang nagy cigikkel unnepeltek berlin utcain video kepgaleria 2   •   figyelmeztet a szakerto a sulyos gyogyszerhiany meg jo ideig velunk maradhat   •   felmeztelen kep kerult elo az exatlon szereplojerol   •   mi a pokol tortenik jegeso es hozapor csaphat le magyarorszag tobb pontjan 2   •   aprilis ota mar 1634 kulfoldi embercsempeszt engedtek szabadon magyar bortonokbol   •   vissza kellett fordulnia egy hollandiabol braziliaba tarto gepnek   •   videora vettek ahogy hatalmas szelviharban landol egy kisrepulo skociaban 2   •   elarulta a klebelsberg kozpont kellett e mar atvezenyelni pedagogusokat 2   •   sacre bleu camembert and brie on the verge of extinction french scientists warn   •   jogos vedelmi helyzetben lottek le az ujpesti rendort megkeselo ferfit   •   kulcsfontossagu valasztasok amerikaban trump ismet fitogtatta az erejet de vannak into jelek   •   megvizsg   •   az ogyei kiadta az engedelyt a kinai sinopharm vakcinajara   •   bevonati   •   atmentek az europai parlamenten az epuletek uj energiahatekonysagi szabalyai   •   budapestnoverefeltek   •   us to allow in thousands of asylum seekers waiting in mexico   •   kongatjak a veszharangot a tudosok vilagszerte pusztulnak a ragadozo madarak   •   meghalt andorka sandor korabbi nemzetkozi kezilabdabiro   •   helyettes allamtitkar strategiai cel az egeszseges etkezes elomozditasa   •   gergely marton nagy ivan zsolt a magyar ugy margojara 2   •   elkepeszto milyen fenyuzo mosdot epitettek egy kinai bevasarlokozpontba video   •   szďż˝lni   •   melegrekordok doltek meg magyarorszagon 2   •   tajvanra helyezi at kinai tudositojat a bbc 5   •   donath anna marki zay peter migransszamlalojara nem ez a jo irany   •   szigorubb abortusztorvenyt szavazott meg indianaban   •   tevedesbol oltek meg 85 embert nigeriaban   •   poloskainvaziotol rettegnek megerkeztek az elso budos bogarak az angolokhoz   •   felismeri a magyar filmeket egy egy kepkockabol tesztelje a tudasat   •   az fbi orizetbe vette a capitoliumban a labaval az asztalon pozolo ferfit   •   az elmult 50 ev legnagyobb havazasat nyogi madrid   •   gyogypedagogustol influenszeren at paralimpiai bajnokig megneztuk kik lehetnek a sorcsere utan a fidesz kdnp ep kepviseloi   •   hatgyerekes anyaval vegzett a volt ferje az egyesult kiralysagban   •   szinte a teljes igazgatosagot lecsereli az autowallis   •   moldova aram es gazellatas nelkul maradhat a telen   •   a jarvany miatt durvan felpezsdult az iparag hasitottak a videojatekok a karanten idoszaka alatt   •   675 milliard forintos megszoritast jelentett be varga mihaly 2   •   haborognak az utasok botranyos extra dijjal allt elo a ryanair 2   •   hoba rajzoltak valentin napi uzenetet az 1500 loeros hibrid hiperautoval 3   •   felulbiraltak orbant mashol lesznek az oltopontok   •   medvegyev szerint a francia katonak elpusztitasa kiemelt es dicsoseges feladat lenne oroszorszagnak   •   jogeros mar nincs letartoztatasban a foldugyi kozpont gyermekpornografiava l gyanusitott egykori vezetoje   •   napokig marad a huvos ido meg vasarnap is eshet   •   itt van magyar peter valasza a zeneszek vadjaira   •   19 eves tamado irt tortenelmet es mentette meg a man united becsuletet 2