Az OTP meglépte, amit ígért: korlátozta az átutalásokat

A jegybank legkésőbb szeptembertől vár el lépéseket az internetes csalások szaporodása miatt. Ezek egyike a napi utalási limit bevezetése, amit az OTP máris megtett.
2024-05-10 14:12:11

2024-05-10 14:11:01

Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának

Újabb szankciókkal próbálja megtörni az Egyesült Államok az ukrajnai háborúban Oroszországot, azonban az eddigi intézkedések csak korlátozott sikereket hoztak. Most Washington ezért egyre inkább a büntetőlépések kijátszásában segédkező kínai és egyéb országokhoz tartozó cégeket vette célba. Azonban szakértők szerint Peking bármikor kész kihátrálni Oroszország mögül, ha a Nyugat kész kereskedelmi, gazdasági engedményeket tenni. Kína támogatása nélkül pedig Vlagyimir Putyin orosz elnök hamar kilátástalan helyzetbe kerülhetne a háborúban.
2024-05-06 10:07:04

Minden, amit az adóbevallásról tudni érdemes - Kasszakulcs #15

Mi a teendője egy bejelentett munkavállalónak? Van-e, amit nem kell bevallani? Mit tehetek, ha valami nem stimmel? Mi van, ha elkésünk az adóbevallással? Mindenre válaszoltunk, amit a május 21-i határidő előtt tudni kell.
2024-05-06 06:08:51

2024-05-06 06:08:09

Moszkva terve félelmet kelt a Pentagonban, azonnali cselekvést sürgetnek

Egy tisztviselő szerint aggódnunk kellene.
2024-05-02 21:09:58

Elemző: Ez súlyos figyelmeztetés a DK-nak, a Momentum politikai halállal néz szembe

Nagy Attila Tibor Magyar Péter tüntetését értékelte.
2024-04-26 22:08:04

Nagy Attila Tibor: Ez súlyos figyelmeztetés a DK-nak, a Momentum politikai halállal néz szembe

Nagy Attila Tibor Magyar Péter tüntetését értékelte.
2024-04-26 22:06:47

Alighanem sokak számára meghökkentő fordulat volt, hogy a nyugati politikusok a háború elején sorra ígérték meg Kijevnek, hogy ha kell, a végtelenségig támogatják az oroszok ellen viselt védekező háborút, tavaly nyáron azonban valahogy mégis szinte teljesen elapadtak a fegyverszállítmányok. Az elmúlt hetekben napi szinten írtak nyugati lapok az ukrán hadsereg katasztrofális lőszerhiányáról és az ukrán katonák összeomló moráljáról, a Donbaszban pedig 2022 eleje óta nem látott ütemben kezdett előretörni az orosz haderő. Aztán Amerikában fordulat történt: a Kongresszus több mint hat hónap huzavon...
2024-04-25 16:07:35

7 dolog, amit érdemes megnézetni tavasszal az autón

Tavasszal már alig várjuk, hogy útnak induljunk a szabadba, leengedjük az ablakokat és élvezzük a friss levegőt. Mielőtt azonban belevetnénk magunkat az utazgatásba, ne feledjük, hogy a hideg időjárás viszontagságai a kocsit sem kímélték.
2024-04-25 16:06:32

2024-04-25 16:06:08

Halálra verhették a szerb kislány, Danka Ilics gyilkosának testvérét a börtönben

A rendőrség viszont azt állítja, hogy természetes halállal halt meg.
2024-04-23 08:09:39

Halálra verhették a szerb kislány, Danka Ilics gyilkosának testvérét a börtönben

A rendőrség viszont azt állítja, hogy természetes halállal halt meg.
2024-04-23 08:06:49

A Polgárháború fotóriporterei szembenéznek a halállal

A Polgárháború megmutatja, mi vár az emberiségre, ha nem képes megfékezni önmagát.
2024-04-21 07:08:37

Marketing

Sziasztok! Egy olyan lehetőséget ajánlok Nektek, amit már lassan két éve csinálok és meg vagyok elégedve vele. Havi jövedelmed arányosan fog növekedni majd. Annyit kell tenned, hogy hirdetéseket adsz fel. Minél többet fogalkozol vele, annál magasabb szintet érhetsz el. Nem kell mást tenni, mint regisztrálni és mehet is. Bővebb tájékoztató, és regisztráció: http://www.sfi4.com/18521493.04/FREE
2020-06-20 16:41:43

Az Ön hirdetését is szívesen látjuk az oldalunkon

Mindenkit ingyenes hirdetési lehetőséggel várunk az oldalunkon. Bármit meghirdethet amit csak akar, de csak a felhasználási feltételeknek figyelembe vételével. A hirdetés feladása után, további partner oldalakra adhatja fel hirdetését pár kattintással.
2020-06-20 16:41:43

Fiatal ceremóniamester Balaton

Balatoni ceremóniamester (Jakus Máté, +36 30 839 9794) maradandóan szép rendezvénnyé varázsolja az esküvőtöket, amit nem csak a partnereddel, de az egész meghívott vendégsereggel közösen fogtok megélni, és élvezitek majd az elejétől a végéig. http://www.ceremoniamesterbalaton.eoldal.hu/ Kérlek, fussátok át a weboldalamon a fiatal párok véleményét, és keressetek bizalommal!
2020-06-20 16:41:47

Olcsó konténeres sittszállítás Budapesten 06 30 944-3839

Gyors, olcsó konténeres sittszállítás Budapesten 06 30 944-3839. Szinte mindenféle méretű konténerrel rendelkezünk (3 köbméteres, 4 köbméteres, 5 köbméteres, 8 köbméteres, 10 köbméteres konténer), ezért csak azért a törmelékszállításért kell fizetnie, amit tele is pakol, nem lesz üres hely. http://konteneres-sittszallitas.hupont.hu/
2020-06-20 16:41:47

Otthonról dolgozom

Van az a lehetőség amit nem érdemes kihagyni.Részesedj egy online platform nyerességeiből.Bővebb infóért kattints az alábbi linkre https://tinyurl.com/ydakln63 Amennyiben elolvastad és  érdekel írj  egy [email protected]
2020-06-23 11:30:09

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

Az Ön hirdetését is szívesen látjuk az oldalunkon

Mindenkit ingyenes hirdetési lehetőséggel várunk az oldalunkon. Bármit meghirdethet amit csak akar, de csak a felhasználási feltételeknek figyelembe vételével. A hirdetés feladása után, további partner oldalakra adhatja fel hirdetését pár kattintással.
2020-06-23 22:01:05

Fiatal ceremóniamester Balaton

Balatoni ceremóniamester (Jakus Máté, +36 30 839 9794) maradandóan szép rendezvénnyé varázsolja az esküvőtöket, amit nem csak a partnereddel, de az egész meghívott vendégsereggel közösen fogtok megélni, és élvezitek majd az elejétől a végéig. http://www.ceremoniamesterbalaton.eoldal.hu/ Kérlek, fussátok át a weboldalamon a fiatal párok véleményét, és keressetek bizalommal!
2020-06-23 22:01:12

Olcsó konténeres sittszállítás Budapesten 06 30 944-3839

Gyors, olcsó konténeres sittszállítás Budapesten 06 30 944-3839. Szinte mindenféle méretű konténerrel rendelkezünk (3 köbméteres, 4 köbméteres, 5 köbméteres, 8 köbméteres, 10 köbméteres konténer), ezért csak azért a törmelékszállításért kell fizetnie, amit tele is pakol, nem lesz üres hely. http://konteneres-sittszallitas.hupont.hu/
2020-06-23 22:01:12

Otthonról dolgozom

Van az a lehetőség amit nem érdemes kihagyni.Részesedj egy online platform nyerességeiből.Bővebb infóért kattints az alábbi linkre https://tinyurl.com/ydakln63 Amennyiben elolvastad és  érdekel írj  egy [email protected]
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:54

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:03

Fiatal ceremóniamester Balaton

Balatoni ceremóniamester (Jakus Máté, +36 30 839 9794) maradandóan szép rendezvénnyé varázsolja az esküvőtöket, amit nem csak a partnereddel, de az egész meghívott vendégsereggel közösen fogtok megélni, és élvezitek majd az elejétől a végéig. http://www.ceremoniamesterbalaton.eoldal.hu/ Kérlek, fussátok át a weboldalamon a fiatal párok véleményét, és keressetek bizalommal!
2020-06-23 22:18:07

Olcsó konténeres sittszállítás Budapesten 06 30 944-3839

Gyors, olcsó konténeres sittszállítás Budapesten 06 30 944-3839. Szinte mindenféle méretű konténerrel rendelkezünk (3 köbméteres, 4 köbméteres, 5 köbméteres, 8 köbméteres, 10 köbméteres konténer), ezért csak azért a törmelékszállításért kell fizetnie, amit tele is pakol, nem lesz üres hely. http://konteneres-sittszallitas.hupont.hu/
2020-06-23 22:18:07

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   b   •   youtube   •   H   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   eb   •   rozsa sandor   •   vacsoracsata   •   perapro   •   P   •   L   •   aza   •   fluminense   •   budapest   •   J   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   verekedes tort ki egy kiontott bili miatt sajoszentpeterin   •   kotelezove valik a maszkviseles az amerikai tomegkozlekedesben 2   •   dobbenet egy elhunyt rapper bebalzsamozott holtteste mellett buliztak egy washingtoni diszkoban video 3   •   a tungsram gyaraiban is oltopontok lehetnek   •   egy csaknem 8 kilogrammos burgonya lehet a vilag legnagyobb krumplija   •   pal denes nem birta tovabb megkezdte a bogracsszezont foto   •   gyoztest hirdettek a hajdunanasi palya tervpalyazatan ime az egyik javaslat   •   egyuttmukodik az mnb es az fbamsz a biztositaskozvetitoi piac fejlesztese erdekeben   •   dontott at eu maradnak a szankciok oroszorszaggal szemben   •   te vagy az en brilians baratnom a legjobba kell valnod nem erhet nyomodba se no se ferfi   •   darabot irt maganak pokorny lia 2   •   a fidesz ugy osztogatja az allami muemlek epuleteket mintha nem lenne holnap   •   hogyan kell majd hasznalnunk az uj uvegvisszavalto automatakat szentkiralyi alexandra megmutatja video 2   •   KóltóztetósVIkerólet 06206139977Bótorszól lótós   •   jobb ha menekulsz ha ezt irja a pasi a tinderen   •   az szfe kollegistai nem ertik hogy forgathatott a pesti tv a szemelyes targyaik kozott   •   kazah diszprofesszor lett szijjarto peter   •   130 magyar vendeglatohely kinyitna februarban   •   kapaszkodjon meg nem meszaros lorinc cege nyert el egy tobbmilliardos kozbeszerzest   •   muller cecilia nem veletlenul ilyen jo a magyar jarvanyugyi helyzet   •   onvezeto taxit mutathat be a tesla augusztusban   •   csaknem egymilliard forintos rekordaron kelt el az elso superman kepregeny   •   megnevezte az ukran hirszerzes szerintuk ki felelos a moszkvai terrortamadasert   •   bola tinubu nigeria wont pay a ransom to kaduna kidnappers   •   megugrott a defibrillatorok iranti kereslet eriksen esete utan   •   az angolok klasszisa korabban addig ivott mig majdnem belehalt   •   magyar kutatasbol derult ki a kutyak felismerik kedvenc jatekaik neveit   •   izrael engedelyezte ket humanitarius utvonal megnyitasat a gazai ovezetbe   •   jo ha tudja igy lesznek nyitva az uzletek a husveti unnep alatt 2   •   realis arcok unreal motorral   •   uzemanyagar emelkedes nagy marton bekerette a mol vezetoit a brutalis dragulas miatt 3   •   mďż˝gyanta   •   meghalt steve harley   •   a most vagy soha vegefocime alatt az emberek felallva eneklik a magyar es a szekely himnuszt erdelyben video   •   merfoldkohoz ertek a kinaiak a mesterseges nap letrehozasaban   •   hagyatďż˝kfelvďż˝sďż   •   george conway explains why he thinks this is worse than impeachment   •   r is for rohingya sesame street creates new muppets for refugees   •   remek hirt kozolt a mercedes benz autok gyartoja   •   jovahagytak a magyar felmenokkel rendelkezo antony blinken kulugyminiszteri kinevezeset 3   •   feltekerheto kijelzon dolgozik a samsung uj telefonba kerulhet majd bele 2   •   brutalis arak mar 70 ezer forint egy nyari tabor   •   itt a huawei uj telefonja sajat rendszerrel es 50 megapixeles kameraval tamad a nova 9   •   aranylabdas futballista probalja elvonalban tartani a nagy multu olasz csapatot 2   •   az mszp s toth csaba egy fideszes videojanak megosztasaval tamadja hadhazy akost 2   •   video uzemanyagszivargas miatt kellett kenyszerleszallnia egy boeing gepnek   •   romhalmaz maradt a 8 milliardert felujitott racfurdobol a termeszet a duna es a vandalok sem kimeltek fotok video   •   attacks on older asians stoke fear in bay areas chinatowns 2   •   as extreme downpours trigger flooding around the world scientists take a closer look at global warmings role   •   in controversial decision fda approves first new alzheimers disease drug in nearly 20 years