Izrael egyszerűen kipenderítette az arab világ legnagyobb szócsövét, ez pedig egy nagyobb játszma része lehet

2024. május 5-én érkezett a hír, hogy az izraeli parlamenten átment a javaslat, amely szerint Jeruzsálem betiltja a katari tulajdonban lévő al-Dzsazíra médiavállalat működését az országban. Az eset komoly hullámokat gerjeszthet a térségben, mivel a televízió hatalmas eléréssel rendelkezik szerte a világban. Katar egyelőre higgadtan reagált az eseményekre, az ügy háttérében pedig számos lehetséges magyarázat húzódhat meg.
2024-05-07 13:06:48

Óriási pénzeket vittek ki a világ legnagyobb alapjaiból a befektetők

Márciusban a befektetők 9,9 milliárd dollárnyi tőkét vontak ki a fedezeti alapokból, amivel így már a 22. egymást követő hónapban haladták meg a tőkekivonások a befektetéseket, a pozitív hozamok ellenére - jelentette be a Nasdaq eVestment.
2024-05-07 09:07:40

Szijjártó Péter: Célunk, hogy mielőbb Magyarországé legyen Európa egyik leginnovatívabb gazdasága

A külügyminiszter közölte, a kormány stratégiájának egyik fókuszpontja most a gazdaság dimenzióváltásán van.
2024-05-06 17:10:50

Fél perc alatt égett porrá a világ legnagyobb léghajója

A Hindenburg léghajó 1937-ben bekövetkezett katasztrófája vetett véget az utasszállító zeppelinek korszakának.
2024-05-06 10:09:21

Botrányok közepette választottak elnököt a világ egyik legfontosabb gazdasági csomópontjában

Panamában a konzervatív jelölt, José Raul Mulino nyerte a vasárnapi elnökválasztást a közvélemény-kutatások szerint.
2024-05-06 08:07:39

Itt a lista, ezek az európai cégek tartoznak a világ egyik legelitebb klubjába

Tavaly szeptemberben a Novo Nordisk cég letaszította a trónról az LVMH francia luxusipari óriást, így a kontinens legértékesebb tőzsdén jegyzett cégévé vált. A súlycsökkentő gyógyszerekről népszerűvé váltó dán gyógyszeripari cég lendülete pedig továbbra is töretlen. Megnéztük, hogy melyek jelenleg a legértékesebb európai vállalatok, és azt is, hogy globális összevetésben hol helyezkednek el jelenleg ezek a cégek.
2024-05-04 13:06:48

Elfogták a 15 éves érdi fiút, aki azt írta, élőben közvetíti, ahogy megtámad egy mecsetet

A TikTokon, több posztban osztotta meg terveit.
2024-05-02 21:12:17

Elfogták a 15 éves érdi fiút, aki azt írta, élőben közvetíti, ahogy megtámad egy mecsetet

A TikTokon, több posztban osztotta meg terveit.
2024-05-02 21:11:53

Drasztikus lépésre szánta el magát az iszlám világ egyik vezető hatalma: lenullázzák a kapcsolatokat Izraellel

A Bloomberg cikke szerint Törökország úgy döntött, hogy csütörtöktől teljesen leállítja a kereskedelmét Izraellel. A lépés tovább fokozhatja a feszültséget a Közel-Keleten.
2024-05-02 19:08:43

"Drasztikusan csökkenő" megrendelések miatt zárja be gyárát az egyik nagy autóipari beszállító a szomszédban

Bezárja egyik erdélyi gyárát a világ egyik legnagyobb kábelgyártó vállalata, a Leoni a "drasztikusan csökkenő megrendelések" miatt - írta a vállalat közlését idézve az economedia.ro.
2024-05-02 19:08:20

Visszatértek a letiltott zenék a TikTokra

Csak sikerült megegyezésre jutni az egyik legnagyobb kiadóval.
2024-05-02 14:09:23

Bátor lépésre szánta rá magát a világ egyik legnagyobb állami nyugdíjalapja, hogy elkerülje az összeomlást

A dél-koreai Nemzeti Nyugdíjbiztosítási Szolgálat, a világ harmadik legnagyobb állami nyugdíjalapja, új, hosszú távú befektetési stratégiájában 65%-os arányban tervez kockázatos eszközökbe befektetni, hogy növelje a hozamokat és el tudja kerülni az alap korai kimerülését.
2024-05-02 12:07:25

Az Uniós csatlakozás szimbóluma mára raktárban áll

A magyar EU csatlakozás szimbóluma, a világ egyik legnagyobb homokórája mára szétszerelve, egy raktárban porosodik.
2024-05-01 16:10:02

Megmenekülhet az egyik legnagyobb európai informatikai óriás

A pénzügyi nehézségekkel küzdő Atos informatikai vállalat bejelentette, hogy a francia kormány szándéknyilatkozatot küldött nekik a cég fejlett számítástechnikai és kiberbiztonsági üzletágának megvásárlásáról - írja a CNBC.
2024-04-29 15:06:48

Ez a világ legnagyobb városa, ahová nem vezet autóút - képek

Pedig pont az autóipar felfutásának köszönheti a létét.
2024-04-29 12:09:33

13 ezer milliárd forintba kerül: megkezdődött a világ legnagyobb repülőtéri termináljának építése

Egy uralkodó jelentette be a hírt.
2024-04-28 17:09:19

Megkezdődött a világ legnagyobb repülőterének építése: 13 ezer milliárd forintba kerül

Egy uralkodó jelentette be a hírt.
2024-04-28 17:06:43

X-Faktor: Csobot Adél üzent a kiesett versenyzőinek

Csobot Adél megpróbáltató feladatot kapott a jubileumi X-Faktorban. Mindamellett hogy idén először foglalhatta el a mentorszéket, az egyik legnehezebb kategóriával, a zenekarokkal kellett dolgoznia.
2021-12-11 16:06:13

Xboxosok kérték: nem egészen ezt a játékos hírt vártuk a Microsofttól

Nyilatkozott a Microsoft a már régebb óta pletykált játék-streaming eszközéről, csak épp nem azt közölte, amire már nagyon vártak a játékosok.
2022-06-01 12:20:58

X-Faktor: ByeAlexnek nem tetszett, hogy Serbán Szebasztián Balázs Fecó-dalt hozott magával

Elkezdődött a mentorházas válogató az X-Faktor idei évadában: elsőként ByeAlex és Gáspár Laci voltak azok a mentorok, akiknek dönteniük kellett arról, kiket visznek magukkal az élő show-ba. Gáspár egyik versenyzője, Serbán Szebasztián egy Balázs Fecó-dallal készült, ami ugyan tetszett a mentoroknak, de még saját mentora is azt mondta utána, a fiatal fiú nem tud még énekelni. ByeAlex keményebb volt: Hát én nem sokat tudtam meg erről a fiúról most. Kicsit örülök neki, hogy nem kardoskodtam érte, hanem hozzád került, mert ez inkább egy neked való világ. Ezt a dalt már én annyiszor hallottam? én a...
2022-10-16 08:12:25

Xavinak semmit sem kopott a fantasztikus rúgótechnikája - videó

A Barcelona világ és Európa-bajnok edzője csodálatos dolgot művelt a csapat edzésének végén.
2023-05-13 17:08:49

Hatályba lép a szigorított lengyel abortusztilalom, új erőre kaptak a tüntetések

Három hónappal a lengyel Alkotmánybíróság döntése után kihirdették, és ezzel hatályba léptették az abortusz tilalmát sérült magzatok esetében.
2021-01-28 23:06:01

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-20 16:41:43

Várunk egy nemzetközi kereskedelmi partner (Affialite) programba!

A Partnerprogram az egyik legmagasabb jutalékot kínálja a piacon és jelentős marketing eszközöket biztosít minden otthoni munkás számára. (bannerek, linkek, videok stb.) Az eladása után 30%+ 5% jutalék jár!! A termékek köre: szépség, egészség testépítés, vágyfokozók. A termékek itthon és a világ több pontján forgalmazható. A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven (magyarul is)! Bővebb információ a weboldalon!

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-20 16:41:43

Várunk egy nemzetközi kereskedelmi partner (Affilalite) programba!

2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:06

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre:” Dán-házakban” történő: Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, falazás, vakolás, villanyszerelés kitekintő kamera felszerelése, ajtócsere teljes körű kivitelezése. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki 06-20/915-8893
2020-06-23 22:01:13

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:28

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:19

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   m   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   N   •   Leverkusen   •   R   •   jazz   •   f   •   mag   •   fhgperapro   •   H   •   tes   •   rozsa sandor   •   suhgfhgperapro   •   b   •   K   •   youtube   •   sadasdhirek   •   eb   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   aza   •   perapro   •   sz   •   budapest   •   P   •   L   •   fluminense   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   kozolte olajkitermelesi terveit a vilag egyik legnagyobb olajvallalata   •   are kane son destined to be the premier leagues best   •   magtarnaktunocsaladi hazalmodozogyerekeko vodajavagyluxustelef onkozpontlegyenazeve puleteszavazzon   •   hasznltszmtgp99   •   iowa officials expected to detail demolition plans for partially collapsed building   •   elszamoltatas elott allt lemondott a dorgicsei polgarmester   •   biden admin eyes a stark shift in messaging around ending the pandemic   •   biden issues boris johnson with new brexit warning saying the uks border with ireland must remain open   •   japanban a jarvany ota tobb gyerek lett ongyilkos   •   sarah sands mum killed our abuser it didnt stop the nightmares   •   kisut a felhok kozott a nap holnap meg havazhat is 2   •   egyetlen europai vezeto nem oltatta meg be magat   •   Trianonibékeszerződé s   •   white godfrey among uncapped quartet in 33 man provisional england squad   •   aramutest szenvedett egy kislany egy budapesti ovodaban   •   a paypal nem hagyja magat uj termekkel szall versenybe az apple lel   •   a facebook letiltja a hireket ausztraliaban hogy elkeruljek a birsagot   •   rekordmeleg ev volt 2020 kulonosen europaban   •   1100 magyar katona volt koronavirusos 2   •   x faktor csobot adel uzent a kiesett versenyzoinek   •   nem vittek haza a betegszallitok az epilepszias ferfit most holtan talaltak ra az erdoben   •   megindulnak horvatorszagba a magyarok   •   ujabb fegyveres konfliktus langolhat fel afrikaban   •   egy kibertamadasnak koszonhetoen a nap 24 orajaban fenyben uszik egy brit varos   •   műanyagtartályok.htm l   •   soros gyorgy bevasarolta magat az adatelemzo cegbe amellyel a cia is dolgozik   •   egyedulallok a magyar oltasi szamok a nemzetkozi rangsorban de ennel meg sokkal jobbak is lehetnenk   •   ket ujabb huzassal vennek el magyarorszagtol a kulfoldi elelmiszerlancok kedvet   •   a blikk fotoriportere a szinpadon is bizonyit reporter slam   •   trump bucsuzoul meg kitiltana par kinai alkalmazast   •   hatalmas robbanas volt egy olasz vizeromuben tobben meghaltak eltuntek es megserultek video 2   •   tolvai reni videon mutatta meg amire mindenki kivancsi volt   •   szinte biztosan elhalasztjak az f1 es kinai nagydijat   •   az akarat bal laba   •   a sundance fesztivalon versenyez a boldogsag ugynoke   •   mit bir el meg a lanchid   •   tucker carlson elarulta mivel pecsetelte meg donad trump a sorsat   •   eteri bitcoin reneszansz   •   megszallja a rendorseg az utakat celkeresztben a mobilozok   •   fifa lodges criminal complaint against former president blatter   •   rangos irodalmi dijat kapott krasznahorkai laszlo 2   •   erore kaptak a leguti fertozesek   •   kirill patriarka putyin dusgazdag ministransa 2   •   tobb millio ember erint kiderult mekkora nyugdijemeles lesz 2023 ban   •   biro ica elarulta hogy plasztikaztatott e valaha 3   •   halalos tuzeset tortent makon   •   sulyos hibakat talaltak az egyik legnepszerubb androidos alkalmazasban   •   megkotoztek majd vizbe akartak dobni ismerosuket kunpeszeren   •   nagyon fontos szintet torhet at a wizz air kilovesre felkeszulni   •   szajer jozsef kilepett a fideszbol 2