Szentkirályi Alexandra: Karácsonyéknak sikerült egy lakás méretű területen fákat ültetni. Botrány! - fotó

4 hektár helyett mindössze 50 négyzetméteren telepítettek fát Újpesten.
2024-05-07 14:12:00

Kína meghódítja a Hold sötét oldalát

A misszió kulcsfontosságú az ország számára.
2024-05-04 07:07:41

Elindult a kínai űrszonda a Hold "sötét oldalára"

Kína sikeresen felbocsátotta pénteken Csang'o nevű holdszondáját, amely a tervek szerint először nyer mintákat a Földet kísérő égitest túlsó, eddig nem kutatott, rejtett oldaláról.
2024-05-03 19:06:37

A Balatonon akár már 3,2 millió forintba is kerülhet egy új lakás négyzetmétere

Változatlanul Siófok az új építésű lakást vásárlók kedvence a Balaton-parton, amit az áremelkedés sem tört meg. Az Otthon Centrum mérése szerint a tóparton háromszoros az árkülönbség a legolcsóbb és legdrágább települések új építésű projektjei között. A rekorder egy fővároshoz közeli község, 3,2 millió forintos négyzetméterárral.
2024-05-02 16:06:39

2024-05-02 16:05:59

Folytatódik a fellendülés: mutatjuk, mennyi lakás cserélt gazdát áprilisban

A Duna House Cégcsoport közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2024 áprilisában, országosan 11 200 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 105 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2024-05-02 14:07:21

Hogyan hatnak a mindennapjainkra tudatos és impulzív döntéseink?

Mind a tudatos, mind az impulzív, alaposabb átgondolás nélküli döntéseknek egyaránt van pozitív, illetve negatív oldaluk, hiszen egy jól megfontolt és előre eltervezett döntés is sülhet el rosszul, ahogy egy váratlan helyzet szülte gyors választás lehet akár szerencsés.
2024-05-02 14:06:31

2024-05-02 14:06:13

Nem akarta kifizetni a megvett lakás árát egy nő

Kihasználta volna az idős férfi rossz mentális állapotát.
2024-05-02 12:10:14

Eladók, figyelem, nem tart még ott az ingatlanpiac, hogy árat lehessen emelni

Hátráltató tényező a túlárazottság, szállingóznak vissza a befektetők.
2024-05-01 14:06:59

Gyengül a sötét energia, mi lesz az univerzummal?

Létrejött az univerzum legrészletesebb 3D-s térképe, megmutatja a tágulást is.
2024-05-01 10:08:34

Mellbevágó a tulajdonosok közönye, pedig a saját vagyonukról van szó - Hat érv amellett, hogy megéri közgyűlésre járni

Egy új jogszabály értelmében hamarosan a megnézhetjük a kiszemelt lakás társasházi tulajdoni törzslapján, hogy ki a közös képviselő, és mikor nyújtották be az utolsó beszámolót. Nagyon nem mindegy, hogyan gazdálkodik a társasház, hiszen ezen múlhat, hogy szép lassan elértéktelenedik, vagy ellenkezőleg, egyre többet ér majd az ingatlanunk. A társasházi tulajdonosok jelentős részét mégsem érdekli a téma annyira, hogy legalább évente egyszer részt vegyen a közgyűlésen.
2024-05-01 07:06:03

2024-05-01 07:05:53

zCast: Hogyan beszéljek a gyerekemmel a klímaváltozásról és a fenntarthatóságról?

Mennyire érzékelik a magyar gyerekek a klímaváltozást maguk körül? Hogyan segít a játszva tanulás kis korban, hogyan segít a közösségi cselekvés tinédzserként? Mi a szerepe a szülőnek, és fordítva mit tanulhat a gyerekétől? Erről beszélgettünk fenntarthatósági podcastunkban.
2024-04-30 06:08:58

Reuters: A Hold sötét oldalát célozza meg Kína, napokon belül indíthatnak egy űrszondát

Talaj- és kőzetmintákat gyűjtene a Hold sötét oldaláról Kína Csang'o-6 missziója. Ehhez adattovábbító műholdakra is szükség lesz.
2024-04-29 14:10:48

2024-04-29 14:10:36

Hamarosan küldetés indul a Hold sötét oldalára

Kína az elkövetkező napokban egy robotűrhajót küld a Hold túlsó oldalára. Ez lesz az első a három technikailag meglehetősen bonyolult küldetés közül, amely előkészíti az utat az első kínai legénységi leszállás és a Hold déli pólusán felállított bázis előtt.
2024-04-29 09:07:28

Felrobbant egy lakás Szegeden

Robbanás történt vasárnap este a szegedi Arany János utca egy magasföldszinti lakásában. A helyszínre legalább három tűzoltóautó és három mentőautó vonult ki.
2024-04-29 08:06:44

Energiaspirál csomag AKCIÓK

1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet ...
2020-06-20 16:41:45

Olcsó lomtalanítás, lakáskiürítés

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés teherautóval, csomagolás, rakodás, szállítás!Hagyatéki lomtalanítás, komplett lakás kiürítés. Költözés vagy ingatlan eladása után, lakás kiürítés. Elhanyagolt ingatlanok kiürítése diszkréten, kulturáltan! Bútor, hagyaték, zsákos lom, egyéb lom szállítása. Feleslegessé vált működésképtelen háztartási gépek lomtalanítása. Ingyenes helyszíni felmérés, fix árajánlat1! Budapesten és környékén! www.olcsolomtalanitas.hu
2020-06-20 16:41:45

Ajándékozzon Energiaspirált Karácsonyra!

A hirdetés szövege: 1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás el&...

1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehe...

1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használn...
2020-06-20 16:41:45

4 db Energisapirál csomag AKCIÓ

4 db Energiaspirál csomag 60.000 Ft helyett 30.000 Ft ajándék házhoz-szállítással Magyarországon belül!!! Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használni! Az energiaspirál olyan eszköz, amely 7 féle egymástól független gyógyító hatást ér el, mely a következõ elõ...

3 db Energiaspirál csomag AKCIÓ

3 db Energiaspirál csomag 45.000 Ft helyett 25.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használni! Az energiaspirál olyan eszköz, amely 7 féle egymástól független gyógyító hatást ér el, mely a következõ elõnyöket...
2020-06-20 16:41:45

2 db Energiaspirál csomag AKCIÓ

2 db Energiaspirál csomag 30.000 Ft helyett 20.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használni! Az energiaspirál olyan eszköz, amely 7 féle egymástól független gyógyító hatást ér el, mely a következõ elõnyöket eg...
2020-06-20 16:41:46

10 db Energiaspirál csomag

10 db Energiaspirál csomag 150.000 Ft helyett 60.000 Ft ajándék házhoz-szállítással Magyarországon belül!!! Energiaspirál Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használni! Az energiaspirál olyan eszköz, amely 7 féle egymástól független gyógyító hatást ér el, mely a következ&#...
2020-06-20 16:41:46

4 db Energiaspirál csomag

4 db Energiaspirál csomag 60.000 Ft helyett 30.000 Ft ajándék házhoz-szállítással Magyarországon belül!!! Energiaspirál Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használni! Az energiaspirál olyan eszköz, amely 7 féle egymástól független gyógyító hatást ér el, mely a következ...
2020-06-20 16:41:46

B3 INGATLAN - Független értékbecslés | ingatlanközvetítés | tanácsadás

Független értékbecslő – ingatlanközvetítő Fejér megyében, a Velencei-tó körül (40-50 km-es körzetében). Lakások, családi házak, telkek hivatalos értékbecslését rendelheti meg és a független ingatlanközvetítő menüpontban is korrekt árakkal találkozhat. Nézze meg a jelenlegi AKCIÓS ajánlatokat. === Keressen fel még a kezdeteknél, mert egyáltalán nem mindegy hogyan jelenik meg a hirdetése! ===
2020-06-20 16:41:46

VEGYES

Keresek típustól független régi motorkerékpárt, pony motort, benzinmotoros kisgépet. Üzemképtelen elektromos kerékpárt, Simson, Mz alkatrészt. Simson lehet romos, elhanyagolt, hiányos. Nem működő régi karórákat, matchboxot. Réz tárgyakat, bizsukat. Ár megegyezés szerint. Budapest Pest megye 06706503168 www.motortveszek.hu
2020-06-20 16:41:46

Műanyag ablakcsere akció Budapest

Műanyag ablakcsere akció Budapest +36 70 770 0455. https://sites.google.com/site/ablakcserebudapesten/ HAU Brillant Design gazdaságos műanyag ablak Budapest, Aluplast ablak gyártó Budapest, Gealan ablak szakvélemény és tanácsadás Budapest, Iglo 5 műanyag ablak olcsón Budapest, Salamander brügmann ablak Budapest, Hevestherm 70 Standard Budapest, Kömmerling Kontur 70 Budapest, Schüco LIVING SI 82 MD Budapest, Műanyag ablakba szellőző beépítése Budapest, Műanyag ablak garanciával Budapest, Műanyag nyílászárók automata szellőztető Budapest, Műanyag ablak egyedi méretben Budapest, Műanyag abl...
2020-06-20 16:41:46

Megbízható villanyszerelő Kistarcsa +36 70 545 0911 http://villanyszerelokistarcsa.blogspot.com/

Megbízható villanyszerelő Kistarcsa +36 70 545 0911 http://villanyszerelokistarcsa.blogspot.com/ Villanyszerelő non stop Flór Ferenc Kórház Villanyszerelő non stop Simándy József Általános Iskola Villanyszerelés hibaelhárítás Zsófialiget Villanyszerelő non stop Fenyvesliget Megbízható villanyszerelő Kistarcsa non stop hibaelhárítása és villanyszerelés Kistarcsa, lakás elektromos felújítása Kistarcsa, lakás villanyszerelés azonnal Kistarcsa, méretlen hálózatok teljes körű felújítása Kistarcsa, Non-stop villanyszerelés Kistarcsa
2020-06-20 16:41:47

Energetikai tanúsítvány

A lakás zöldkártyát, vagy más néven az ingatlan energetikai tanúsítványt évek óta kötelező elkészíteni minden ingatlanhoz. Ez azonban nagyon is hasznos dokumentum, mert laikusok számára is érthetően megmutatja, milyen az energetikai besorolása az ingatlannak, illetve bizonyítja, hogy az épület, vagy a lakás megfelel az elvártaknak. Link: https://www.energiatanusitvanyolcson.hu Tel: +36703758887 E-mail: [email protected]
2020-06-23 11:30:09

HITEL. Hitelek egyesítése!

HITELRE VAN SZÜKSÉGE? Több mint 17 bank hitelajánlatai egy helyen. Jelzálog hitelek lakás vásárlásra, CSOK, BABAVÁRÓ hitel, személyi kölcsön, hitelkártya, folyószámlahitel, szabad felhasználású jelzálog hitel, adósságrendező hitel! Lakást szeretne vásárolni, de kevés pénze? Kedvezőbbre, kiszámíthatóbbra váltaná jelzálog alapú hitelét meglévő hitelét? Fogyasztási hiteleit szeretné kiváltani adósságrendező hitellel? Válassza díjmentes szolgáltatásainkat! Mi megtaláljuk az Ön személyes pénzügyi igényeinek legmegfelelőbb ajánlatot! Garantáljuk, hogy: - MINDEN SZOLGÁLTATÁSUNK DÍJMENTES!...

Aquapol: Salétromos Nedves Vizes Fal Penészes Épület Pince Bontás Nélküli Szigetelése 20 Év Garanciával

Aquapol Szigetelés salétromos vizes nedves falra bontás nélkül is. Épületek Pincék Utólagos Sávszigetelése Roncsolás Mentesen:20 év Garancia Aquapol Szigetelés: - lemez beütés - krém injektálás - aquapol szigetelés - hagyományos szigetelés - kent szigetelés - légpórusos vakolás - épület és lakás felújítás - épületdiagnosztika nedvességmérés Adás-vételi szakértés átvizsgálás értékelés tanácsadás helyszíni felmérés árajánlat. Aquapol a Profi Szigetelés : Épületdiagnosztika Felmérés‎ Injektálás Lemezelés Salétromos Fal Talajvizes Épület Utólagos Szigetelése. Salétromos, vizes...

2020-06-23 11:30:10

Találkahely, búvóhely

Találkahely, búvóhely, randilakás az Örs vezér téren. Diszkrét, csendes, világos, kellemes lakás várja a titokban randizókat. Nagyon jó tömegközlekedés. A célnak tökéletesen megfelel.

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:06

Találkahely, búvóhely

Találkahely, búvóhely, randilakás az Örs vezér téren. Diszkrét, csendes, világos, kellemes lakás várja a titokban randizókat. Nagyon jó tömegközlekedés. A célnak tökéletesen megfelel.
2020-06-23 22:01:07

Akciós Energiaspirál csomag

Rendeljen Energiaspirált regisztráció nélkül webáruházunkban! 1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnes...
2020-06-23 22:01:10

Energiaspirál csomag AKCIÓK

1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet ...
2020-06-23 22:01:10

Olcsó lomtalanítás, lakáskiürítés

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés teherautóval, csomagolás, rakodás, szállítás!Hagyatéki lomtalanítás, komplett lakás kiürítés. Költözés vagy ingatlan eladása után, lakás kiürítés. Elhanyagolt ingatlanok kiürítése diszkréten, kulturáltan! Bútor, hagyaték, zsákos lom, egyéb lom szállítása. Feleslegessé vált működésképtelen háztartási gépek lomtalanítása. Ingyenes helyszíni felmérés, fix árajánlat1! Budapesten és környékén! www.olcsolomtalanitas.hu
2020-06-23 22:01:10

Ajándékozzon Energiaspirált Karácsonyra!

A hirdetés szövege: 1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás el&...
2020-06-23 22:01:10

Ajándékozzon Energiaspirált Karácsonyra!

1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehe...
2020-06-23 22:01:10

Ajándékozzon Energiaspirált Karácsonyra!

1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használn...
2020-06-23 22:01:10

4 db Energisapirál csomag AKCIÓ

4 db Energiaspirál csomag 60.000 Ft helyett 30.000 Ft ajándék házhoz-szállítással Magyarországon belül!!! Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használni! Az energiaspirál olyan eszköz, amely 7 féle egymástól független gyógyító hatást ér el, mely a következõ elõ...
2020-06-23 22:01:11

Energiaspirál csomag AKCIÓK

1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehe...
2020-06-23 22:01:11

3 db Energiaspirál csomag AKCIÓ

3 db Energiaspirál csomag 45.000 Ft helyett 25.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használni! Az energiaspirál olyan eszköz, amely 7 féle egymástól független gyógyító hatást ér el, mely a következõ elõnyöket...
2020-06-23 22:01:11

2 db Energiaspirál csomag AKCIÓ

2 db Energiaspirál csomag 30.000 Ft helyett 20.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használni! Az energiaspirál olyan eszköz, amely 7 féle egymástól független gyógyító hatást ér el, mely a következõ elõnyöket eg...
2020-06-23 22:01:11

10 db Energiaspirál csomag

10 db Energiaspirál csomag 150.000 Ft helyett 60.000 Ft ajándék házhoz-szállítással Magyarországon belül!!! Energiaspirál Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használni! Az energiaspirál olyan eszköz, amely 7 féle egymástól független gyógyító hatást ér el, mely a következ&#...
2020-06-23 22:01:12

4 db Energiaspirál csomag

4 db Energiaspirál csomag 60.000 Ft helyett 30.000 Ft ajándék házhoz-szállítással Magyarországon belül!!! Energiaspirál Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használni! Az energiaspirál olyan eszköz, amely 7 féle egymástól független gyógyító hatást ér el, mely a következ...
2020-06-23 22:01:12

B3 INGATLAN - Független értékbecslés | ingatlanközvetítés | tanácsadás

Független értékbecslő – ingatlanközvetítő Fejér megyében, a Velencei-tó körül (40-50 km-es körzetében). Lakások, családi házak, telkek hivatalos értékbecslését rendelheti meg és a független ingatlanközvetítő menüpontban is korrekt árakkal találkozhat. Nézze meg a jelenlegi AKCIÓS ajánlatokat. === Keressen fel még a kezdeteknél, mert egyáltalán nem mindegy hogyan jelenik meg a hirdetése! ===
2020-06-23 22:01:12

VEGYES

Keresek típustól független régi motorkerékpárt, pony motort, benzinmotoros kisgépet. Üzemképtelen elektromos kerékpárt, Simson, Mz alkatrészt. Simson lehet romos, elhanyagolt, hiányos. Nem működő régi karórákat, matchboxot. Réz tárgyakat, bizsukat. Ár megegyezés szerint. Budapest Pest megye 06706503168 www.motortveszek.hu
2020-06-23 22:01:12

Műanyag ablakcsere akció Budapest

Műanyag ablakcsere akció Budapest +36 70 770 0455. https://sites.google.com/site/ablakcserebudapesten/ HAU Brillant Design gazdaságos műanyag ablak Budapest, Aluplast ablak gyártó Budapest, Gealan ablak szakvélemény és tanácsadás Budapest, Iglo 5 műanyag ablak olcsón Budapest, Salamander brügmann ablak Budapest, Hevestherm 70 Standard Budapest, Kömmerling Kontur 70 Budapest, Schüco LIVING SI 82 MD Budapest, Műanyag ablakba szellőző beépítése Budapest, Műanyag ablak garanciával Budapest, Műanyag nyílászárók automata szellőztető Budapest, Műanyag ablak egyedi méretben Budapest, Műanyag abl...
2020-06-23 22:01:12

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   m   •   pro   •   haszn   •   N   •   Leverkusen   •   R   •   apróhirdetés   •   jazz   •   f   •   fhgperapro   •   rozsa sandor   •   H   •   tes   •   mag   •   b   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   apropiaza   •   németállás   •   youtube   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   sz   •   P   •   aza   •   L   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   wtcr a bokszutcabol a kulisszak mogott   •   kisebb nagyobb komuves burkolo javitasok 64   •   megint nyert egy magyar az eurojackpoton meses vagyont vihetett haza ezekkel a szamokkal 2   •   a rekordszamban novekvo zsido telepek letesitese haborus buncselekmennyel erhet fel 2   •   what now for racing elliott after scandal of dead horse photo   •   gyurcsany ferenc megszolalt es a legfajobb pontjan tamadta a miniszterelnokot   •   iran plane crash victims families to get 150000   •   megerkeztek ukrajnaba a magyar lelegeztetogepek   •   a magyar vallalkozasoknak is van eselyuk terjeszkedni regionalisan   •   wisconsin officials trump observers obstructing recount   •   kis grofo szerint pokoli volt az elso ket nap   •   uganda elections 2021 museveni takes early lead as bobi wine cries foul 2   •   marabu feknyuz matekerettsegi 2   •   kis grofo filmet forgat video 2   •   elhajlito badogos gep 14002 mm tarcsas lemezollo   •   tetten ertek a kokaindilert a soroksari piacnal   •   meghato tortenet szemelyesen mondott koszonetet egy felepult beteg a pecsi mentosoknek foto 3   •   mar csak a penz koti ossze oket curtis bevallotta egyre tavolabb kerulnek egymastol majkaval   •   megtiltotta a kormany hogy adot emeljenek az onkormanyzatok   •   kemkedes miatt iteltek el tajvani tudost kinaban   •   igy keszul a husvetra a baratok kozt egykori sztarja foto   •   hatfajassal kuzd vezetes kozben mutatjuk mit tegyen hogy jobban birja a strapat 2   •   hihetetlenosszegertk elhetelnapoleonszent gralja   •   repulovel keszulsz nyaralni van egy rossz hirunk   •   tarlos eljatssza a hulyet a fovaros vezetese a lanchid ugyeben   •   the latest australia receives over 142000 vaccine doses   •   elelmiszeripari gepek tartalyok duplikator ustok szallitoszalagok 972   •   karacsony gergely visszaszolt a penzszoro influenszernek nem volt tul szakszeru az ultetes de nem baj 2   •   iden megjohet a magyarok vasarlasi kedve   •   xi putin meeting what to expect from china russia talks   •   11 ev fegyhazbuntetesre iteltek az apolot aki a korhazban probalta megolni az anyjat   •   photo of religious procession misrepresented as rally against arrest of opposition leader in india   •   az ideny vegen tavozik londonbol a chelsea egyik legkemenyebb futballistaja   •   hogyan hagyjuk abba a tulgondolast mutatunk nehany tippet 3   •   x faktor mihalyfi luca elarulta mihez kezd a verseny utan video 2   •   energiaspiral csomag akciok 4   •   loujain al hathloul trial of jailed saudi womens rights activist to resume   •   illegalis szexpartin vett reszt egy ep kepviselo   •   galambos peter europa bajnok evezos is elkapta a koronavirust   •   szigoruan megbuntetne a kinai kormany a zabalo influenszereket   •   why trumps pentagon reshuffle is unlikely to raise the china war risk   •   zelenszkij pozitivan latja a jovot tenyleg az amerikai milliardok hozhatjak el ukrajna gyozelmet 2   •   ingyen szurkolhatunk micheliszeknek a hungaroringen   •   ime a legegeszsegesebb nassolnivalok 3   •   paloznakon betiltottak mindenfele epitkezest   •   egnek el a szankcionalt orosz vagyonok svajcban   •   hetezer kozepkori ezustpenzre bukkantak pest megyeben   •   magyar peter bejelentest tett az egyesuleterol az orban modellhez hasonlo strukturaval probalkozhat   •   what do gps think of sunaks sick note plans   •   felszamoljak a letartoztatott vallalkozo allami milliardokkal dotalt birodalmanak egyik fo ceget