Idén is hasít Mészáros Lõrinc bankja

A Mészáros Lõrinc érdekeltségébe tartozó MBH Bank már tavaly is jól muzsikált. Most közleményükben azt írták, 2024. elsõ negyedévében is kimagasló pénzügyi eredményeket értek el, jelentõs növekedés mellett: a mérlegfõösszege közel 11 785 milliárd forintra növekedett, ami több mint 1 337 milliárd forinttal magasabb a tavalyi bázisidõszakhoz képest, adózás elõtti eredménye elérte a 92,8 milliárd forintot, tõkearányos megtérülése pedig a nemzetközi viszonylatban is kimagasló 30,4 százalékot. Emellett jelentõs állománynövekedéssel zárta az év elsõ három hónapját a társaság, miután a bruttó hitelál...
2024-05-30 11:09:22

Bezuhant a Gazprom gáztermelése

A Gazprom tavalyi gáztermelése 355,23 milliárd köbméterre esett a 2022. évi 412,57 milliárd köbméterrõl, miután 2021-ben még 514,79 milliárd köbméter volt. Az orosz gázipari cég elõször közölt éves adatot a tavalyi gáztermelésérõl.
2024-05-30 10:08:03

Nagy elõzés történhetett a magyar magánegészségügyben

Duplázta árbevételét 2023-ban a TritonLife Csoport, amely ennek nyomán feltehetõen a legnagyobb magánklinika lett Magyarországon. 2023-ban közel 35 milliárd forint nettó árbevételt ért el a csoport az egy évvel korábbi 17,5 milliárd forint után, mindehhez fél milliárd forintos EBITDA társult.
2024-05-30 07:06:47

Szexre kényszerítették és százmilliókra perlik a Spice Girls sztárját

1 milliárd 776 millió forintot követel volt férje Mel B-tõl.
2024-05-29 21:08:56

39,6 milliárd forint adózott eredményt ért el tavaly a Szerencsejáték Zrt.

Szárnyal a nemzeti lottótársaság.
2024-05-29 13:10:45

39,6 milliárd forint adózott eredményt ért el a Szerencsejáték Zrt.

Szárnyal a nemzeti lottótársaság.
2024-05-29 13:07:32

Olyan mûhold kerülhet az ûrbe, ami 4-5 nappal elõre jelzi az ûridõjárást, no meg a sarki fényt

Az Airbus átszámítva mintegy 88,2 milliárd forintot kapott az Európai Ûrügynökségtõl a Vigil nevû mûhold kifejlesztésére. A szatellit fõ feladata az ûridõjárás elõrejelzése lesz.
2024-05-29 12:11:16

Olyan mûhold kerülhet az ûrbe, ami 4-5 nappal elõre jelzi az ûridõjárást, no meg a sarki fényt

Az Airbus átszámítva mintegy 88,2 milliárd forintot kapott az Európai Ûrügynökségtõl a Vigil nevû mûhold kifejlesztésére. A szatellit fõ feladata az ûridõjárás elõrejelzése lesz.
2024-05-29 12:10:54

Már a június utáni kamatcsökkentésekrõl beszél az EKB egyik fejese

Az Európai Központi Bank (EKB) az infláció csökkenésével párhuzamosan tervezi a kamatok fokozatos csökkentését, melynek döntései elsõsorban az új gazdasági elõrejelzéseket bemutató negyedéves üléseken alapulnak - jelentette ki Klaas Knot. A júniusi, szeptemberi és decemberi ülések lesznek kulcsfontosságúak a kamatdöntések szempontjából, miközben a piacok két-három lépésben várják a kamatcsökkentést idén.
2024-05-28 16:06:43

Egy meghibásodott tengeralattjáró miatt még többet késik az új Mission: Impossible film - már most 10 milliárd forintot buktak a készítõk.
2024-05-28 14:07:28

Egy meghibásodott tengeralattjáró miatt még többet késik az új Mission: Impossible film - már most 10 milliárd forintot buktak a készítõk.
2024-05-28 14:07:17

Oda a magyar szuverenitás, a kormány nem béklyózhatja a GVH-t

Az Európai Bíróság precedensértékû döntése alapján a tagállami versenyhivatalok utólag vizsgálhatnak fúziókat, akkor is, ha ebben helyi kivételszabály gátolná õket. A GVH-t ennek nyomán közigazgatási perben hozott ítélet kötelezi a kormány által nemzetstratégiai jelentõségûvé minõsített Vodafone-felvásárlás vizsgálatára.
2024-05-28 13:10:17

Oda a magyar szuverenitás, a kormány nem béklyózhatja a GVH-t

Az Európai Bíróság precedensértékû döntése alapján a tagállami versenyhivatalok akár utólag is vizsgálhatnak fúziókat, akkor is, ha ebben helyi kivételszabály gátolná õket. A GVH-t ennek nyomán közigazgatási perben hozott ítélet kötelezi a kormány által nemzetstratégiai jelentõségûvé minõsített Vodafone-felvásárlás vizsgálatára.
2024-05-28 12:11:50

8,4 milliárd forintot vett ki a kaszinókból Garancsi István és Habony Árpád

8,4 milliárd forint osztalékot vehetett ki a fõvárosi kaszinóbizniszen osztozó Garancsi István és Habony Árpád közös cégébõl, a Garinvest Projekt Zrt.-bõl a 2023-ban elért 20,4 milliárd forint adózott eredmény után. Az öt fõvárosi kaszinó koncessziójából nyereséget húzó Garinvest Projektben a miniszterelnök kötélbarátjaként emlegetett Garancsié a többség 67 százalékkal, a részvények harmada pedig a miniszterelnöki tanácsadó Habonyé. Részesedésük arányában osztoznak a profiton, elõbbinek így 5,6 milliárd, utóbbinak 2,8 milliárd forint jár a megszavazott osztalékból. A május 14-én tartott közgyû...
2024-05-28 11:07:58

Mager Andrea, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója arról számolt be, a játékosoknak naponta közel kétmilliárd forintot fizetnek ki, a magyar lottóláz eredményeként azonban maga a vállalat is hatalmas árbevételre tett szert.
2024-05-28 11:06:30

Mager Andrea, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója arról számolt be, a játékosoknak naponta közel kétmilliárd forintot fizetnek ki, a magyar lottóláz eredményeként azonban maga a vállalat is hatalmas árbevételre tett szert.
2024-05-28 11:06:13

Szerencséje volt a Szerencsejáték Zrt.-nek

Tavaly hajszál híján elérte az ezermilliárd forintot az állami szerencsejáték-vállalat árbevétele. Ebben szerepük volt a nagy lottónyeremény-halmozódásoknak: 4 milliárd forint fölött már a lottóturizmus is beindul.
2024-05-28 10:17:31

Szerencséje volt a Szerencsejáték Zrt-nek

Tavaly hajszál híján elérte az ezer milliárd forintot az állami szerencsejáték-vállalat árbevétele. Ebben szerepe volt a nagy lottónyeremény-halmozódásoknak: 4 milliárd forint fölött már a lottóturizmus is beindul.
2024-05-28 09:10:31

A horvátországi földrengés után Magyarországon több a kárbejelentés, mint a horvátoknál

Lényegesen felülmúlják a korábbi becsléseket a tavaly decemberi horvátországi földrengések magyarországi tényleges káradatai, a kárbejelentések száma pedig meghaladja a horvátországit ? közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). A december 28-29-i horvátországi rengések miatti év végi gyorsbecslések százmillió forintos hazai károkról szóltak. Január elsõ napjaiban 500 millió forintra ugrott a számla, végül a tényleges kifizetések és az elkülönített tartalékok összege megközelítette a 830 millió forintot ? ismertette a szövetség. Míg január elején háromezer bejelentés kapcsolódott a föld...
2021-03-02 12:06:08

6,5 milliárd forintos japán autóipari beruházásokat jelentett be Szijjártó Péter

Biatorbágyon, Székesfehérváron és Esztergomban vezetnek be új gyártási technológiákat. A japán cégek 4,5 milliárd forintot tesznek bele a projektekbe, a magyar kormány 2 milliárd forintot ad ehhez hozzá.
2021-01-12 15:07:07

6,5 milliárd forintos japán autóipari beruházásokat jelentett be Szijjártó Péter

Biatorbágyon, Székesfehérváron és Esztergomban vezetnek be új gyártási technológiákat. A japán cégek 4,5 milliárd forintot tesznek bele a projektekbe, a magyar kormány 2 milliárd forintot ad ehhez hozzá.
2021-01-12 15:07:07

6,5 milliárd forintos japán autóipari beruházásokat jelentett be Szijjártó Péter

Biatorbágyon, Székesfehérváron és Esztergomban vezetnek be új gyártási technológiákat. A japán cégek 4,5 milliárd forintot tesznek bele a projektekbe, a magyar kormány 2 milliárd forintot ad ehhez hozzá.
2021-01-12 15:07:12

6,5 milliárd forintos japán autóipari beruházásokat jelentett be Szijjártó Péter

Biatorbágyon, Székesfehérváron és Esztergomban vezetnek be új gyártási technológiákat. A japán cégek 4,5 milliárd forintot tesznek bele a projektekbe, a magyar kormány 2 milliárd forintot ad ehhez hozzá.
2021-01-12 15:07:12

Még soha nem helyezett ki ennyi hitelt az Eximbank

Minden idõk legmagasabb hitelkihelyezésével zárta a 2022-es évet az Eximbank: a hitelfolyósítások összértéke 567 milliárd forint volt, a bank mérlegfõösszege pedig év végén ? közel 30 százalékos éves növekedéssel ? meghaladta a 2000 milliárd forintot. A bank adózás utáni eredménye, felülmúlva az elõzõ évi szintet, elérte a 2,25 milliárd forintot ? közölte a társaság.
2023-06-28 12:10:18

Újabb adományt adott át a horvátországi földrengés károsultjainak Soltész Miklós

A magyar kormány támogatásával épül újjá egy iskola Petrinjában, és egy templom Zazinában.
2021-12-02 20:17:31

Több tíz milliárd forintot csoportosított át az állam közútfejlesztésre

Jelentõs forrásokat, összesen több, mint 87 milliárd forintot csoportosít át a kormány a következõ években közútfejlesztési feladatokra - olvasható a csütörtöki Magyar Közlönyben. A rendelet szerint az átcsoportosított összegbõl már idén 8 milliárd forintot fordítanak erre a célra.
2022-03-11 13:22:33

Így változott meg Horvátország felszíne a földrengés miatt

Elkészült a keddi horvátországi földrengés okozta elmozdulások elsõ térképe. Mutatjuk a különbséget.
2021-01-02 13:06:06

Több mint 50 milliárd forintot csoportosított át a kormány

Ismét több mint 50 milliárd forintot csoportosított át a kormány az idei központi költségvetésben, amelybõl közel 30 milliárdot kapott a Közbeszerzési és Ellátási Fõigazgatóság ? írja a Napi.hu a legfrissebb Magyar Közlönyre hivatkozva. A Gazdaság-újraindítási Alapból 26,2 milliárd jut a Közbeszerzési és Ellátási Fõigazgatósághoz beruházásra és felújításra, a közgyûjteményekhez 4,5 milliárd forint megy ? amelybõl 1,1 milliárd személyi juttatásokra fordítható ?, a turisztikai fejlesztési célelõirányzatnak pedig 1,3 milliárd forint jut. A Központi Maradványelszámolási Alapból 500 millió forinto...
2021-10-28 10:06:24

Egy horvát templomra újabb 750 millió forintot ad a kormány

A Magyar Közlönyben megjelent határozata szerint a kormány több mint 750 millió forintot ad arra, hogy a horvátországi Sziszek (Sisak) Egyházmegye területén új templom épüljön. Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt döntés szerint a kabinet ?egyetért a 2020. december 29-ei horvátországi földrengés következményeinek enyhítése érdekében Sisak Egyházmegye területén új templom építését célzó beruházás megvalósításával?. Varga Mihály pénzügyminiszternek ezért ? Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes bevonásával ? gondoskodnia kell arról, hogy erre a célra rendelkezésre álljon az idei költségvet...
2023-05-10 09:10:37

Három kézilabda-csarnok drágul 12 milliárd forinttal

A jövõ évi, magyar-szlovák rendezésû férfi kézilabda világbajnokságra hivatkozva három kézilabda-csarnok építésére fordít további csaknem 12 milliárd forintot a magyar kormány ? ez derül ki a friss kormányhatározatból. Az új budapesti aréna 5,4 milliárd forinttal drágul, a szegedi csarnok 4,7 milliárddal, a tatabányai létesítmény pedig közel 1,9 milliárd forinttal. Sõt, a tatabányai beruházással összefüggésben útépítésre is szükség lesz, ez további 3,2 milliárd forintot emészt fel. The post Három kézilabda-csarnok drágul 12 milliárd forinttal first appeared on 24.hu.
2021-03-11 12:08:24

Népszava: A kórházi tartozások rendezésére készül a kormány, azonban a kifizetetlen számlák összege havi 20 milliárddal nõ

A kormány két részletben, összesen 104 milliárd forintot fordítana a rendezésre, ám a kórházak tartozása mostanra meghaladta a 110 milliárd forintot.
2024-04-15 08:10:20

Népszava: A kórházi tartozások rendezésére készül a kormány, azonban a kifizetetlen számlák összege havi 20 milliárddal nõ

A kormány két részletben, összesen 104 milliárd forintot fordítana a rendezésre, ám a kórházak tartozása mostanra meghaladta a 110 milliárd forintot.
2024-04-15 08:09:57

Így csoportosított át a kormány: 16 milliárd megy az oltás népszerûsítésére, 404 millió gyermekvédelemre

70 milliárd forintot csoportosított át a kormány a Magyar Közlöny szerint, amit az Mfor írt meg. A nagy összegû átcsoportosítás ezekbõl a forrásokból történt: 55,1 milliárd forintot a Központi Maradványelszámolási Alapból vettek el, 6,5 milliárdot részben a Gazdaságvédelmi Alapból, részben egyéb elõirányzatokról, 8,3 milliárd forint pedig a beruházási tartalékot csökkentette. A pénz pedig ezekre a célokra kellett: 16 milliárd forint megy a kormányzati kommunikációra. Az egy másik határozatból derül ki, hogy ennek legfõbb célja a beoltási szándék és ezáltal az oltottak számának növelése Mag...
2021-05-06 08:05:59

16 milliárd forintot szétosztott a kormány a gazdaságvédelmi alapból

Egy friss kormányhatározat 16 milliárd forint átcsoportosításáról rendelkezik a Gazdaságvédelmi Alapból, vette észre a napi.hu. A legnagyobb tétel, 12,5 milliárd forint a kõszegi volt MÁV Gyermekotthonban kialakítandó, Új tudásközpont ?Campus? beruházására megy. A nyíregyházi ipari park bõvítésére 2 milliárd forintot szánnak. Végül az esztergomi Rudnay Sándor Alapítvány által megvalósítani kívánt háromcsoportos óvoda, ifjúsági szálláshely és alapítványi iroda jutott 1 milliárd 396 millió forinthoz, továbbá 700 millió forint kincstári díjhoz. Ennek a forrása is a Gazdaság-újraindítási Alap, ír...
2021-11-17 11:49:16

Templom, kórház és kulturális központ újjáépítését segíti a kormány Törökországban

Ismét segít a magyar kormány a földrengés sújtotta országnak.
2023-03-20 18:09:39

Templom, kórház és kulturális központ újjáépítését segíti a kormány Törökországban

Ismét segít a magyar kormány a földrengés sújtotta országnak.
2023-03-20 18:14:51

Horvátországi földrengés: Sziszek és Petrinja is centiket tolódott kelet felé

A pusztító földrengés akár 70 centiméteres amplitúdójú talajeltolódást is okozhatott.
2021-01-06 17:05:54

A kormány 1127 milliárd forintot csoportosított át a járvány miatt az egészségügyre

Az egészségügyi kiadások meghaladták tavaly a 3000 milliárd forintot.
2021-03-23 19:06:25

A kormány 1127 milliárd forintot csoportosított át a járvány miatt az egészségügyre

Az egészségügyi kiadások meghaladták tavaly a 3000 milliárd forintot.
2021-03-23 19:06:54

Azonnal kivett 100 milliárd forintot a kormány az államkasszából a távhõszolgáltatás miatt

A szerdai közlönyben hirdette ki a kormány azt a határozatát, amivel 100,6 milliárd forintot vont el a Rezsivédelmi Alapból a távhõkassza pozitív egyenlege megõrzésének érdekében.
2023-04-06 00:06:12

Tízmilliárdokról döntött a kormány: öntik a pénzt sportra, templomokra és a turisztikába

Közel 50 milliárd forintot rendezett át a költségvetésben egy kormányhatározat. Falvak helyett városok, vasútfejlesztés helyett vadászati-lovas és vallási rendezvények kapják a pénzt, és természetesen újabb milliárdok gurulnak át sportcélokra ? írja az mfor.hu. A portál szerint errõl rendelkezik egy friss kormányhatározat, ami a szerdai Magyar Közlönyben olvasható. a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból több mint 2,6 milliárd forint kerül ki. A pénz nagy része, bõ 2,1 milliárd forint a Magyar Mûvészeti Akadémiánál landol 6,75 milliárd forintot vesznek ki a Gazdaságvédel...
2021-04-01 09:06:07

Itt vannak a részletek a pedagógusok béremelésérõl

A kormány közel 68 milliárd forintot fordít az emelésre.
2022-12-17 10:10:54

Kétszáz milliárd forintot tüntet el a kormány a Rezsivédelmi Alapból

A rezsivédelmi szolgáltatás ellentételezése céljából a kormány a csütörtöki közlönyben megjelent határozatával 201,9 milliárd forintot csoportosított át a Rezsivédelmi Alap terhére.
2023-10-26 20:07:09

Többszáz milliárd forintot fizethet ki az OTP a részvényeseknek

Jövõ év januárjától ismét fizethetnek osztalékot a hazai hitelintézetek, így az OTP is, amely az idei profit utáni osztalék mellett jövõre kifizetné a 2019-es és 2020-as eredmény utáni osztalékot is. A részvényesek akár több mint 200 milliárd forintnyi osztaléknak örülhetnek.
2021-12-27 13:06:17

Közel 8 százalékos osztalékhozam - Most még beszállhatsz!

A BUX-cégek több mint 430 milliárd forintot fizetnek ki osztalékként a részvényeseiknek, a legnagyobb összeget a Mol, az OTP és a Richter fizeti ki, a midcapek közül pedig a BIF, amely 5 milliárd forint osztalékot fizet, részvényenként 20 forintot, a jelenlegi árfolyammal kalkulálva közel 8 százalék osztalékhozamot nyújtanak a BIF részvényei.
2022-05-10 17:11:23

Sok EU-pénzt kér a kormány a Déli körvasút folytatásához, a vasúti alagúthoz és az országos ultragyors töltõhálózathoz

Miután elfogadta a kormány a 3 ezer milliárd forintot kitevõ gigantikus budapesti agglomerációs vasúti stratégiát, az is megjelent a Magyar Közlönyben, hogy melyik 17 projekttel indul a kormány az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF2) 2021-es pályázati körének forrásaiért. Ezek fejlesztési összértéke idehaza több mint 430 milliárd forint és ezekre 110 milliárd forintnyi CEF-es uniós pénzt kér a kormány. A projektekbõl messze a legnagyobb volumenû a Déli Körvasút második üteme, amelyre 76,2 milliárd forintot kért a kormány.
2021-12-29 12:06:14

Ön is érezte? Földrengés volt a magyar határnál

Vasárnap Ausztria magyar határhoz közel esõ térségében és Székelyföldön is volt földrengés.
2024-04-15 09:06:41

Ön is érezte? Földrengés volt a magyar határnál

Vasárnap Ausztria magyar határhoz közel esõ térségében és Székelyföldön is volt földrengés.
2024-04-15 09:06:26

Ön is érezte? Földrengés volt a magyar határnál

Vasárnap Ausztria magyar határhoz közel esõ térségében és Székelyföldön is volt földrengés.
2024-04-15 09:06:07

Navracsics Tibor: Magyarország kész kompromisszumokat kötni Brüsszellel, hogy hozzáférjen a helyreállítási alaphoz

Magyarországnak 7,2 milliárd euró (2800 milliárd forint) járna a gazdaságélénkítési alapból, de ezen felül a 9,6 milliárd eurónyi (3800 milliárd forintnyi) fejlesztési hitelre is igényt tart, tehát összesen 15 milliárd eurót (közel 6000 milliárd forintot) szeretne kapni az uniótól.
2022-06-17 08:06:57

Navracsics Tibor: Magyarország kész kompromisszumokat kötni Brüsszellel, hogy hozzáférjen a helyreállítási alaphoz

Magyarországnak 7,2 milliárd euró (2800 milliárd forint) járna a gazdaságélénkítési alapból, de ezen felül a 9,6 milliárd eurónyi (3800 milliárd forintnyi) fejlesztési hitelre is igényt tart, tehát összesen 15 milliárd eurót (közel 6000 milliárd forintot) szeretne kapni az uniótól.
2022-06-17 08:07:02

Navracsics Tibor: Magyarország kész kompromisszumokat kötni Brüsszellel, hogy hozzáférjen a helyreállítási alaphoz

Magyarországnak 7,2 milliárd euró (2800 milliárd forint) járna a gazdaságélénkítési alapból, de ezen felül a 9,6 milliárd eurónyi (3800 milliárd forintnyi) fejlesztési hitelre is igényt tart, tehát összesen 15 milliárd eurót (közel 6000 milliárd forintot) szeretne kapni az uniótól.
2022-06-17 08:08:44

Fontos bejelentést tett Szijjártó Péter

Megállapodás született a magyar és a horvát kormány között arról, hogy az áfa befizetéséhez szükséges összeget, mintegy 1,6 milliárd forintot a horvát kormány biztosítja a Petrinjai Általános iskola 8 milliárd forintos magyar segítséggel megvalósuló újjáépítéséhez ? közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki Facebook-bejegyzésében.
2023-08-10 18:08:07

Fontos bejelentést tett Szijjártó Péter

Megállapodás született a magyar és a horvát kormány között arról, hogy az áfa befizetéséhez szükséges összeget, mintegy 1,6 milliárd forintot a horvát kormány biztosítja a Petrinjai Általános iskola 8 milliárd forintos magyar segítséggel megvalósuló újjáépítéséhez ? közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki Facebook-bejegyzésében.
2023-08-10 18:10:32

Már közel 3 milliárd forintot költött saját részvényekre a Richter

Tovább vette pénteken a saját részvényeit a Richter, április eleje óta már közel 3 milliárd forintot költött el a saját részvény vásárlási programja keretein belül.
2023-05-22 11:07:21

Romokban a költségvetés, a kormány mégis a nagybevásárlások malacperselyét tömi

Január végén a kormány közel 300 milliárd forintot tolt bele a Corvinus Befektetési Zrt-be. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a pénz nem a ferihegyi reptérre kell.
2024-04-23 08:10:53

Megveszi a horvát RTL-t a magyar Yettel tulajdonosa

A PPF-csoport egyik leányvállalata majdnem 18 milliárd forintot fizet ki a horvátországi RTL-ért.
2022-02-14 11:19:48

A magyar kormány célja a vidék felzárkóztatása, vonzerejének növelése

Több mint 250 milliárd forintot fordított idén a kormány a vidéken élõk életminõségének javítására.
2021-09-13 14:06:34

Bejelentették: 65 milliárd forintot költ a kormány a katonák egyéni felszerelésére

A katonák egyéni felszerelésének megújulása a haderõfejlesztési program egyik alapköve, ezért idén a kormány idén és jövõre összesen 64,8 milliárd forintot fordít rá ? ismertette ma a honvédelmi miniszter.
2022-07-30 16:09:50

Újabb 15 milliárdot ad a kormány a migrációs nyomás kezelésére

Bár Magyarország határain évek óta nem jelentkezett komolyabb menekülthullám, kormány a kedd esti Magyar Közlönyben megjelent határozatával újabb pénzeket osztott ki a migrációra hivatkozva. Tény, hogy a kormánykommunikáció az elmúlt hetekben ismét ráerõsített a fokozódó nyomás hangoztatására, ez most közel 15 milliárdos költségvetési tételben materializálódott. A kormány egy határozattal az eddigi elõirányzat jelentõsebb mértékû túllépését engedélyezte a Belügyminisztériumnak és a Honvédelmi Minisztériumnak. A határozat, amelyet Mfor.hu talált meg, engedélyezi, hogy a belügyi tárca 10,28 mil...
2021-07-07 10:05:59

Törökországi földrengés: további 100 millió dollárt ígért az amerikai külügyminiszter

Antony Blinken amerikai külügyminiszter további 100 millió dollár (36 milliárd forint) amerikai segélyt ígért a két héttel ezelõtti török földrengések áldozatainak az újjáépítésre az övezetben vasárnap tett látogatása során.
2023-02-19 21:10:32

Hatalmas összegeket önt a kormány új bölcsõdefejlesztésekbe a következõ években

A magyar kormány az elmúlt években 177 milliárd forintot fordított bölcsõdefejlesztésre, a 2027-ig tartó idõszakban pedig további 100 milliárd forint forrást nyújt az intézmények bõvítésére - mondta a családokért felelõs parlamenti államtitkár csütörtökön a Bács-Kiskun megyei Szabadszálláson.
2022-01-20 21:53:50

Vir szigetén bujkálva posztolgatott gondtalan életérõl a milliárdos magyar csaló

Egy bûnszervezet közel 4 és fél milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek, annak elítélt tagja a börtönbe vonulás helyett a tengeren hajókázott.
2024-05-13 12:16:40

Vir szigetén bujkálva posztolgatott gondtalan életérõl a milliárdos magyar csaló

Egy bûnszervezet közel 4 és fél milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek, annak elítélt tagja a börtönbe vonulás helyett a tengeren hajókázott.
2024-05-13 12:15:58

Jönnek a különadók, kiderült, mennyit fizet be a költségvetésbe az OTP

A hosszú hétvégén megjelent az a magyar közlöny, amelyben a költségvetés kiigazításához szükséges különadók részletszabályozását is megismerhettük. A bankszektortól a kormány 250 milliárd forintot vár banki különadó címén, és további 50 milliárd forintot a tranzakciós illeték megemelésébõl. A lehetséges hatásokról most az OTP adott ki közleményt.
2022-06-08 10:13:03

A Blikk megtudta: a kormány magyar kórházakból küldhet eszközöket Törökországnak

A földrengés sújtotta régióknak a türk államok kezdeményezésére küldhet adományt a kormány.
2023-02-21 06:05:44

A Blikk megtudta: a kormány magyar kórházakból küldhet eszközöket Törökországnak

A földrengés sújtotta régióknak a türk államok kezdeményezésére küldhet adományt a kormány.
2023-02-21 07:06:29

Még egy adót megemelt a kormány: a nagy biztosítók különterhei is növekednek

A péntek este közzétett rendeletmódosításával a kormány csaknem megduplázza a biztosítási szolgáltatás nyújtásából származó összeg adókulcsát a legmagasabb bevételi sávban, vagyis ha az ebbõl származó bevétel meghaladja a 36 milliárd forintot, akkor az eddigi 7%-os adómérték közel duplázódik, 12%-ra, a biztosítási szolgáltatás nyújtásából származó, Bizta tv. szerinti biztosítási díjból származó összeg adókulcsát is a legmagasabb bevételi sávban, vagyis ha az ebbõl származó bevétel meghaladja a 36 milliárd forintot, akkor az eddigi 3%-os adókulcs szintén közel duplázódik, 5%-ra ? írja a Portfol...
2022-12-24 16:10:08


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   multiapro   •   apro hirdetesek   •   www   •   slash   •   ors   •   dubaj   •   wmn   •   elmar wepper   •   pain hustlers   •   marka   •   fold napja 2024   •   stat   •   ingyenhirdetes   •   pepper x   •   f1 mexico   •   tatar gyorgy   •   talpra magyarok   •   diosgyor   •   akgggarmi   •   marina city   •   natcon   •   superapro   •   mobile   •   haarp   •   omegle   •   netapro   •   aaa   •   reacher   •   invincible   •   danka   •   dior   •   komarom   •   bableves   •   kek pelikan   •   oraallitas   •   al ain   •   vsquare   •   tornanadaska   •   travis kelce   •   botswana   •   budapest   •   spinoza haz   •   fdvjgwy   •   aprilis 4   •   térkép   •   eiffel   •   mezo misi   •   schumann peter   •   francia salata   •   milorad dodik  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   kozel tiz milliard forintot ad a horvatorszagi foldrenges utani ujjaepitesre a magyar kormany   •   a hadik es a semmelweis is versenyez a legjobb magyar film dijaert   •   6ix9ine   •   kutba esett rokakolykoket mentettek a satoraljaujhelyi jarorok   •   jon a merkozes amit mindenkinek latnia kell osszecsap a vilag ket legjobbja 2   •   eletre szolo eltiltast kapott a ringlanyt megrugo irani ketrecharcos   •   a kovetkezo ot evben is merkely bela lesz a semmelweis egyetem rektora   •   eu proposes tighter vaccine export controls   •   verocei   •   kedvcsinalo videot adott ki a samsung a galaxy s21 ultra kameraihoz lehet koze   •   hajfiatalító   •   charade   •   elelmiszeripari gepek tartalyok duplikator ustok szallitoszalagok 745   •   139m   •   white house concerns are rising over civilian deaths   •   ads_qu_merge   •   teremkiad   •   meghokkento de az arktisz melegedese okozhatta a texasi hoviharokat   •   szentkiralyi alexandra karacsonyeknak sikerult egy lakas meretu teruleten fakat ultetni botrany foto   •   nagy megtiszteltetes erte lipcseben willi orbant   •   american detained in russia with covid 19 has not been able to speak to family they say   •   egy felido alatt meszarolta le ellenfelet a dortmund video 2   •   visszavontak a gyerekeket molesztalo magyar pap gyermekekert dijat 2   •   elo adasban rohogtek ki a chelsea fiatal sztarjat az elso valogatott meccse utan video   •   osszeallnak a streamingoriasok egy csomagban lehet majd elofizetni a disney max es hulu harmasra 3   •   channel08   •   aljas modon tereli a hirdetesek fele a felhasznalokat a windows 11   •   melodic   •   tiz merkozes ota nyeretlen a la liga ujonccsapata   •   soha ilyen keves gyerek nem szuletett meg az ujgurok lakta kinai teruleten   •   tul sokaig vartam hogy kimondd szeretlek   •   kozel egy ev utan kiderult hogy hivjak rihanna es aap rocky gyereket   •   regen erkeztek ilyen adatok a magyar gazdasagrol de nem art huteni a kedelyeket   •   xiaomi 13t vagy xiaomi 13t pro csillogo felszin hivogato melyseg 2   •   kod borul a fel orszagra   •   eladhasznltkonyhabto   •   28 ev utan ujra fellep csaszar elod es az flm   •   harry and meghan expose palace hypocrisy 2   •   239m   •   ezazorszagkulonoseno dafigyelarramitorten ikmagyarorszagon   •   frances macron to make rearranged state visit to germany in may   •   explainer myanmar media defiant as junta cracks down   •   hollik adott par otletet az utcanevtablakhoz karacsonynak aztan utolag inkabb atirta az egyiket   •   a fehergalleros alom vege   •   Bosch WFD 1660 BYelöltölt   •   karkent hasznalja hatalmas peniszet ez a deneverfaj   •   terveze   •   duplagar   •   oriasi ujitast kap a google chrome fajni fog tole mindenki feje aki lopni akar 2   •   siegfriedfischbacher