Történelmi csúcsot állított be a BUX

A pozitív nemzetközi hangulattal együtt a magyar tőzsde is emelkedéssel zárt, ezzel új történelmi zárócsúcsot állított be a BUX index. A hajnalban jelentős két blue chip közül az OTP 0,5 százalékos mínuszban, a Mol pedig 1,2 százalékos pluszban fejezte be a napot.
2024-05-10 18:06:57

Állampapírod van? Mutatjuk, mennyi pénzhez fogsz jutni hamarosan!

Számításaink szerint idén még több mint 200 milliárd forintnyi kamatot és közel 130 milliárdnyi tőkét fizet ki az állam a meglévő Prémium Magyar Állampapír állományokra, ezeken felül pedig további közel 800 milliárdnyi lakossági állampapír jár le az év hátralevő részében. Az igazi pénzeső azonban 2025 elején jön: közel 1300 milliárdnyi kamat és tőke kifizetése várható csak a PMÁP-okból.
2024-05-10 13:07:01

Venni kell az Opus Global részvényeit az MBH Bank elemzője szerint

Vételre ajánlja az Opus Global részvényeit az MBH Bank elemzője legfrissebb elemzésében, amelyben a társaság éves jelentésére reflektálnak. A célár 545 forint, ami 46 százalékos felértékelődési potenciált jelent a jelenlegi árfolyamhoz képest.
2024-05-07 16:07:02

13 százalékos osztalékhozam - Mutatjuk, hogy juthatsz hozzá

Döntött a Duna House közgyűlése az osztalékról.
2024-05-02 07:06:26

Idén 2,5, jövőre 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel számol a kormány

A kormány elkötelezett a költségvetési hiány csökkentése mellett, idén 4,5, jövőre 3,7, majd 2026-ra 2,9 százalék lesz a várakozások szerint.
2024-05-01 15:08:11

Biztos Verstappen távozásában a családhoz közel álló holland autóversenyző

Tom Coronel szerint a holland F1-es pilóta már nem érzi jól magát a Red Bullnál.
2024-04-30 09:12:50

50 százalékos védővámmal fékezhetné csak meg az EU az olcsó kínai e-autók dömpingjét

Heteken belül lezárul az Unió vizsgálata, amelyet a kínai elektromosautó-gyártók állami támogatása miatt indítottak. Egy friss elemzés 15-30 százalékos védővám kivetésére számít, ami a dokumentum szerint még mindig nem lesz elég az európai piac megvédésére.
2024-04-29 13:10:24

2024-04-29 13:09:10

Mire elég a magyarok pénze, miközben rekordon a világ katonai kiadásai?

Magyarország a német hadiipar egyik legnagyobb vásárlójává vált, miközben az összes régiós ország gyors haderőfejlesztésbe kezdett. A magyar katonai ráfordítások először érték el a NATO két százalékos célját, de meredek emelkedésük ellenére is elmaradnak a régiós, sőt a globális átlagtól is. Ez utóbbiak egy év alatt közel hét százalékkal 2,4 ezer milliárd dollárra nőttek, a valaha volt legmagasabb szintre.
2024-04-28 13:09:58

2024-04-28 13:09:19

Megjöttek a friss üzemanyagárak: mutatjuk, mennyit kéne engedni az árakból a kutasoknak

A Központi Statisztikai Hivatal frissítette a régiós adatokat, melynek értelmében a 95-ös benzin átlagára a múlt héten 3,2 százalékkal volt magasabb a régiós átlagértéknél, most már 4-gyel. A dízel esetén pedig az 5 százalékos eltérés után most 4,3 százalékos eltérésről beszélhetünk, tehát ha ez az állapot maradna, akkor két héten belül nagyjából 4 százalékos árcsökkentést kérne a kormány a benzinkutaktól.
2024-04-26 12:06:13

2024-04-26 12:05:56

A Molé lett a Waberer's részvényeinek 15 százaléka

Az olajcég több mint 2,6 millió törzsrészvényt vásárolt.
2024-04-26 06:08:23

A Molé lett a Waberer's részvényeinek 15 százaléka

Az olajcég több mint 2,6 millió törzsrészvényt vásárolt.
2024-04-26 06:07:32

Brutális módon végzett a rokonával egy zalai pár, hogy megszerezzék a vagyonát

A fiatal pár úgy sejtette, sok pénzt rejthet egy idős rokonuk bankszámlája, így támadást terveltek ki ellene, hogy megszerezzék a vagyonát.
2024-04-24 10:06:35

2024-04-24 10:06:18

2024-04-24 10:05:58

Felrobban a fizikai dolgozók bére Magyarországon

2023 negyedik negyedévének végére 1952 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez 19,8 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakában tapasztalt 1630 forinthoz képest. A felsőbb bérkategóriákban mérsékeltebb volt a bérek növekedése: a Moore Hungary több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője esetében 2022 negyedik negyedévéhez képest 10,3 százalékos bérnövekedést tapasztalt.
2024-04-22 09:07:03

Tovább esik az OTP

Továbbra sem javul a hangulat a magyar tőzsdén, a BUX index már 1,6 százalékos mínuszban áll. A hazai blue chipek közül az OTP vezeti az esést a maga 2,3 százalékos mínuszával.
2024-04-16 14:07:15

Céláremelés érkezett a Waberer'sre

Nagyot emelt a Waberer's célárán az Equilor, miután értékelte a cég körül történt legfrissebb fejleményeket.
2024-04-16 12:07:04

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:01:11

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:14:23

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-23 22:14:24

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:14:26

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:44

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:15:38

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:22

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:58

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:03

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:18:06

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:18:47

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-23 22:18:48

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:18:51

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:19:09

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-23 22:19:10

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:19:13

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:26

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:38

2020-06-23 22:19:39

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:19:44

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:20:33

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-23 22:20:34

Az Arsenal-legenda közel 15 év után lőtt gólt a nevelőegyesületében

A Southampton hét meccs óta veretlen a Premier League-ben.
2020-11-23 22:06:02

Aggódik a WHO a romló Közel-Keleti járványhelyzet miatt

Tombol a járvány, de több ország inkább enyhít a korlátozásokon, hogy némileg megkímélje a gazdaságát. Több mint 3,6 millió fertőzött van a térségben, és 76 ezren hunytak el a vírus miatt.
2020-11-19 22:05:57

Egy kutatás szerint már tavaly nyáron Olaszországban keringhetett a koronavírus

A milánói rákkutató intézet kutatása szerint már 2019 nyarán voltak koronavírusos betegek az országban. Kemenesi Gábor víruskutató szerint azonban ez nem nagyon valószínű.
2020-11-15 20:14:00

2020-11-16 02:10:16

Az egyik legígéretesebb vakcinafejlesztő szerint még egy évet kell várnunk, hogy újra normális életünk legyen

A Pfizer-BioNTech cégek szerint 300 millió embernek kellene beadni új vakcinájukat, ugyanis már ezzel is érezhető módon csökkenne a járvány terjedése. De az idáig vezető út hosszú, akkor is, ha az oltás jól működik.
2020-11-16 05:10:55

Válságkezelés máshogy: Görögország 50 százalékos adókedvezménnyel csábít bárkit, aki ott dolgozna

Hét évig jár 50 százalékos adókedvezmény Görögországban azoknak a helyieknek, akik hazaköltöznek, illetve azoknak a külföldieknek, akik a home office-t a görög tengerparton képzelik el. Erről nyilatkozott a Reuters hírügynökségnek a görög miniszterelnök pénzügyi tanácsadója.
2020-11-16 12:06:09

94,5 százalékos védettséget nyújt a Moderna koronavírus elleni vakcinája

Az amerikai cég fejlesztése minden eddig ismert oltóanyagnál hatásosabb lehet. Előnye, hogy mínusz húsz fokon is lehet tárolni, a tesztalanyok pedig csak enyhe mellékhatásokról számoltak be.
2020-11-16 13:10:16

2020-11-16 13:10:17

A Huawei szerint itt az ideje, hogy a britek meggondolják magukat az 5G-ügyben

A Huawei szerint a britek csak azért zárták ki az 5G-fejlesztésekből a Huaweit, mert az Egyesült Államok pártjára álltak a kereskedelmi háborúban, és nem azért, mert a kínai cég kiberbiztonsági szempontból veszélyt jelent.
2020-11-16 17:08:13

2020-11-16 17:08:14

Közel 90 ezer ügyfél kap hamarosan levelet a bankjától a hitelkamat fixálásáról

Időről időre kötelező a bankoknak felajánlaniuk a jelzáloghitelesek részére, hogy aki még legalább tíz évig törleszt változó kamatozással, az hosszabb futamidővel fixálhatja a kamatot. Most újra levelet küldenek a bankok.
2020-11-17 10:11:00

Közel 800 millió dollárt ad Jeff Bezos klímavédelmi célokra

A világ leggazdagabb embere 10 milliárd dolláros adakozást ígért, most osztotta ki ebből az első 791 milliót.
2020-11-17 11:07:35

A nyíregyházi kórház közleményben cáfolta főorvosának szavait

Szűcs Attila szerint olyan sok koronavírusos van az intézményben, hogy már nem tudnak az elvárt színvonalon dolgozni. A kórház szerint ez nem igaz.
2020-11-18 09:07:00

Pfizer: 95 százalékos hatékonyságú a vakcina

A cég szerint az oltásnak nincsenek súlyos mellékhatásai.
2020-11-18 13:07:25

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   pro   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   b   •   youtube   •   H   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   apropiaza   •   f   •   sadasdhirek   •   eb   •   rozsa sandor   •   vacsoracsata   •   perapro   •   ingatlan   •   P   •   L   •   aza   •   fluminense   •   budapest   •   J   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   kozel 18 szazalekos felertekelodesi potencialt rejthet a waberers a concorde szerint   •   budapest xvii kerulet 4   •   lemondott a maltai kormanyfohelyettes miutan korrupcios botranyba keveredett   •   letartoztattak a kecskemeti fiut elkabito es kifoszto ferfit   •   nagyon durvul a jarvanyhelyzet magyarorszagon   •   joe biden megemelte a befogadhato menekultek letszamat   •   ez lesz a legfontosabb kerdes a kozel kelet a legujabb haborujaban a kovetkezo orakban   •   popping   •   dzsudzsakek konnyen az nb ii ben ragadhatnak   •   rekordhosszura nyult a siszezon a matraban meg szombaton is lehet csuszni   •   meggyilkolt kamaszlanyok rejtelye igy szuletett meg a magyar hidegverrel   •   ket es felszerese lett a mernoki kamara nyilvantartasi dija amiert semmi nem jar cserebe   •   a ferraritol kiszervezett fomernok mar a 2022 es haason dolgozik   •   karacsony gergely a rendorseggel kozosen mar vizsgaljak mi okozta a tegnapi sulyos villamosbalesetet   •   ballot count confirms laschet as leader of merkels party   •   a magyar valogatott huszonnyolc jatekossal a kereteben kezdi meg a felkeszulest 2   •   szeduletes mar 50 milliard forintnyi adot igenyeltek vissza a csaladok   •   mas nevevel jelentkezett be hotelekbe majd fizetes nelkul ment el   •   brad pitt awarded temporary joint custody of his six children sources say   •   szlovakiaban akar magyar is lehet az allamfo minden most dol el 2   •   szijjarto peter ismet megszolalt az ukrajnai hadifoglyok ugyeben   •   fontos reszletek a csaladi adovisszateritesrol 2   •   betortek keanu reeveshez kifosztottak az otthonat   •   igy keszul a nato a vilaghaborura   •   folytatodhat az emberiseg egyik legnagyobb vallalkozasanak megvalositasa 2   •   this nasa astronaut voted from space   •   elad65533aut65533ela   •   ingyen kapjak a fankot a beoltottak az egyik amerikai fankozoban   •   beremelesek nyugdijemeles adovisszaterites rekordmagas juttatasokat ad a kormany jovore   •   dfds ferries cancelled due to adverse weather   •   lezarasok jonnek a hetvegen ezeket a helyeket keruld el autoval   •   ot ev utan ujraeled a szinhazak ejszakaja ullman monika szerint ezert fontos 2   •   egymillio azaz az osszes baszk fele unnepelte az athletic bilbao kupagyozelmet a nervion folyo partjan 2   •   wurtzbach   •   hatranybol forditott a mu harry kane messi es ronaldo elott   •   ukrajna 24 ora alatt 20 ezer uj fertozott 2   •   nem mehetsz hotelbe nem ulhetsz gyorsvonatra meg is szegyenithetnek ha nem fizeted a tartozasod   •   zold szemu zolden vilagito ujju majmot hoztak letre kinai tudosok 2   •   mindent koromporkolt szagunak erez a koronavirus fertozese ota sipos f tamas 2   •   perez rogton erezte a fejlodest az uj red bullt vezetve   •   meszaros lorinc erdekeltsegebe kerult a fundamenta   •   orban viktor koszonjuk a latogatast elnok ur kepek   •   kihalas fenyegeti a dogszagot araszto budos oriasnovenyt   •   dupont liveo healthcare solutions introduces new developments in low cyclic silicone elastomer blends and silicone resin blends for topical applications   •   brazil records its hottest ever temperature   •   tenyleg 50 ezer forinttal csokkent januarban az atlagber a blikk kiszamolta 2   •   video keszult arrol hogyan huztak ki a dunaba csuszott autot a tuzoltok 3   •   israel postpones drive to vaccinate palestinian workers   •   751 loero biturbo v8 es zold rendszam polgarpukkaszto uj bmw erkezett   •   varazslatos valentin napot iger tallai andras 2