Ha a repülőtér mesélni tudna: 10 érdekesség a 74 éves Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről

1950-ben ezen a napon, azaz május 7-én nyitotta meg kapuit a mai Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, akkor még Ferihegyi Repülőtér néven. Összegyűjtöttünk tíz érdekességet a légikikötővel kapcsolatban.
2024-05-07 22:06:53

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc elmondta, aki nem akar meghalni Ukrajnáért, az pocsék ember

Ez a baloldal háborúpárti álláspontja.
2024-05-07 19:09:46

Baleset a Nemzeti Színházban: Horváth Lajos Ottó peren kívül egyezne meg

Fordulat áll be a Nemzeti Színházban tavaly novemberben történt baleset ügyében? Mint ismert, tavaly ősszel a Rómeó és Júlia előadása közben két művész, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó a mélybe zuhant a díszletről, s mindketten súlyos sérüléseket szenvedtek. Hét hónap vizsgálat után a rendőrség nemrégiben gyanúsítottként hallgatta ki a teátrum egyik munkatársát, aki az Index értesülései szerint a darab ügyelője volt.
2024-05-07 19:06:23

2024-05-07 19:06:05

Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalán fakadt ki, miután kiderült, mit is tartalmaz a Fidesz legújabb javaslata. A volt magyar miniszterelnök nem fogta vissza magát, kemény sorokat fogalmazott meg.
2024-05-07 12:06:31

2024-05-07 12:06:06

A bíróság egyetértett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványával, így meghosszabbította a volt budapesti rendőr letartóztatását. A bűncselekmény elkövetésében részt vevő civil személyek más eljárásban szintén letartóztatásban vannak.
2024-05-07 10:07:09

2024-05-07 10:06:14

2024-05-07 10:05:46

Index: Gyanúsítottként hallgatták ki a Nemzeti Színház ügyelőjét a novemberi baleset miatt 

A rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség gyanúja miatt nyomoz.
2024-05-06 21:10:37

Nemzeti Színház-baleset: a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki az ügyelőt

A BRFK megerősítette értesülésünket, hogy a Nemzeti Színházban történt tavalyi baleset ügyében egy személyt gyanúsítottként kihallgattak.
2024-05-06 18:08:34

Nagy a baj: vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban; Baja és Bátaszék között pótlóbuszok szállítják az utasokat, emiatt akár egyórás késésekre kell számítani.
2024-05-06 08:07:02

2024-05-06 08:06:30

2024-05-06 08:06:11

Korrupció miatt vettek őrizetbe egy kongresszusi képviselőt Amerikában

A törvényhozó tagadja a vádakat.
2024-05-04 20:09:41

Korrupció miatt vettek őrizetbe egy kongresszusi képviselőt Amerikában

A törvényhozó tagadja a vádakat.
2024-05-04 20:06:51

Gyurcsány Ferenc: Magyar Péter olyan megjegyzéseket enged meg magának, amit mi nem szoktunk helyeselni

Sok tekintetben nem ért egyet a DK elnöke a Tisza Párt alelnökével.
2024-05-04 10:08:33

Gyurcsány Ferenc: Magyar Péter olyan megjegyzéseket enged meg magának, amit mi nem szoktunk helyeselni

Sok tekintetben nem ért egyet a DK elnöke a Tisza Párt alelnökével.
2024-05-04 10:06:54

Gyurcsány háborúpárti honvédelmi minisztere is beállt Magyar Péter mögé

Juhász Ferenc nagyon szereti a baloldali politikust, valósággal rajong érte.
2024-05-03 11:09:23

Gyurcsány Ferenc úgy szállt bele Magyar Péterbe, hogy le sem írta a nevét

Üzent a Demokratikus Koalíció elnöke.
2024-05-02 15:11:32

Reptéri taxi transzferek Pest megyéből

Pest megyéből taxi transzferek igen kedvezően Liszt Ferenc (Ferihegy)reptérre. Aktuális ajánlatokért telefonáljon (06 30 9084666), látogassa meg honlapunkat.
2020-06-20 16:41:47

Pest megyéből - Maglód, Pécel , Gyömrő-taxival reptérre

Liszt Ferenc reptéri taxi transzfer szolgáltatás Ecser, Maglód, Gyömrő, Isaszeg, Kerepes, Pécel, Szentmártonkáta, Mende, Nagykáta sokkal kedvezőbben. http://www.taxi-szemelyszallitas-gyomro.sokoldal.hu
2020-06-20 16:41:47

SZÉLVÉDŐ JAVÍTÁS MOSONMAGYARÓVÁR +36 70 602 6000

Szélvédő csere Mosonmagyaróvár +36 70 602 6000 https://szelvedojavitasmosonmagyarovar.blog.hu/ Akár azonnali szélvédő gravírozás Mosonmagyaróvár övezetében akár hétvégén, rengeteg tapasztalat, jótállás, (70) 602-6000 Szita Ferenc. Teljes körű szélvédő kárrendezés, kedvező árak.
2020-06-20 16:41:47

Szélvédő javítás Sopron +36 70 602 6000

Szélvédő javítás Sopron +36 70 602 6000 https://szelvedojavitassopron.iwk.hu/ Garanciális, kedvező árú szélvédőjavítás Sopron területén és környékén (+36 70 602 6000), azonnal. Néhány órán belül elvégzett sérült szélvédő csere Sopron övezetében akár a helyszínen, több évtizedes tapasztalat, garancia, 06 70 602-6000 Szita Ferenc. Teljes körű kárrendezés, pénztárcakímélő árak.
2020-06-20 16:41:47

Megbízható villanyszerelő Kistarcsa +36 70 545 0911 http://villanyszerelokistarcsa.blogspot.com/

Megbízható villanyszerelő Kistarcsa +36 70 545 0911 http://villanyszerelokistarcsa.blogspot.com/ Villanyszerelő non stop Flór Ferenc Kórház Villanyszerelő non stop Simándy József Általános Iskola Villanyszerelés hibaelhárítás Zsófialiget Villanyszerelő non stop Fenyvesliget Megbízható villanyszerelő Kistarcsa non stop hibaelhárítása és villanyszerelés Kistarcsa, lakás elektromos felújítása Kistarcsa, lakás villanyszerelés azonnal Kistarcsa, méretlen hálózatok teljes körű felújítása Kistarcsa, Non-stop villanyszerelés Kistarcsa
2020-06-20 16:41:47

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy- és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488 730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-23 11:30:09

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/

2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:06

Szélvédő javítás TESCO parkolóban

Garanciális, olcsó szélvédő javítás TESCO parkolóban +36 70 602 6000 Szita Ferenc. Tesco Budaörs, Pesti út, Érd, Váci út, Soroksár. Szélvédős Feri +36 70 602 6000 https://szelvedojavitastesco.eoldal.hu/
2020-06-23 22:01:12

Liszt Ferenc - Ferihegy reptér taxi transzfere Aszód, Hatvan, Gyöngyös, Gödöllő, Jászberény, Vámosgyörk körzetből

Liszt Ferenc reptéri taxi transzfer ajánlat Gödöllő, Hatvan, Aszód, Gyöngyös, Hort, Jászberény, Nagyréde, Vámosgyörk körzetből.
2020-06-23 22:01:12

Gyömrő, Maglód, Ecser...taxi a reptérre

Gyömrő, Monor, Gödöllő, Érd, Vác Visegrád és vonzáskörzeteikben Budapest Liszt ferenc Ferihegy reptérre!(Albertirsa, Alsónémedi, Alsópakony, Aszód, Bag, Biatorbágy, Budaörs, Budakalász, Budajenő, Budakeszi, Bugyi, Galgahévíz, Gödöllő, Cegléd, Ceglédbercel, Csabi, Csobánka, Csömör, Dabas, Délegyháza, Diósd, Dunaharaszti, Dunakeszi, Dunavarsány, Ecser, Ercsi, Erdőkertes, Érd, Etyek, Fót, Galgahévíz, Galgamácsa, Halásztelek, Hatvan, Herceghalom, Hévizgyörk, Isaszeg, Inárcs

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:44

Liszt Ferenc - Ferihegy reptér taxi transzfere Aszód, Hatvan, Gyöngyös, Gödöllő, Jászberény, Vámosgyörk körzetből

Liszt Ferenc reptéri taxi transzfer ajánlat Gödöllő, Hatvan, Aszód, Gyöngyös, Hort, Jászberény, Nagyréde, Vámosgyörk körzetből.
2020-06-23 22:14:45

Gyömrő, Maglód, Ecser...taxi a reptérre

Gyömrő, Monor, Gödöllő, Érd, Vác Visegrád és vonzáskörzeteikben Budapest Liszt ferenc Ferihegy reptérre!(Albertirsa, Alsónémedi, Alsópakony, Aszód, Bag, Biatorbágy, Budaörs, Budakalász, Budajenő, Budakeszi, Bugyi, Galgahévíz, Gödöllő, Cegléd, Ceglédbercel, Csabi, Csobánka, Csömör, Dabas, Délegyháza, Diósd, Dunaharaszti, Dunakeszi, Dunavarsány, Ecser, Ercsi, Erdőkertes, Érd, Etyek, Fót, Galgahévíz, Galgamácsa, Halásztelek, Hatvan, Herceghalom, Hévizgyörk, Isaszeg, Inárcs
2020-06-23 22:14:45

Reptéri taxi transzferek Pest megyéből

Pest megyéből taxi transzferek igen kedvezően Liszt Ferenc (Ferihegy)reptérre. Aktuális ajánlatokért telefonáljon (06 30 9084666), látogassa meg honlapunkat.
2020-06-23 22:14:45

Pest megyéből - Maglód, Pécel , Gyömrő-taxival reptérre

Liszt Ferenc reptéri taxi transzfer szolgáltatás Ecser, Maglód, Gyömrő, Isaszeg, Kerepes, Pécel, Szentmártonkáta, Mende, Nagykáta sokkal kedvezőbben. http://www.taxi-szemelyszallitas-gyomro.sokoldal.hu
2020-06-23 22:14:45

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   m   •   haszn   •   pro   •   Leverkusen   •   apróhirdetés   •   jazz   •   f   •   rozsa sandor   •   R   •   H   •   mag   •   fhgperapro   •   tes   •   b   •   N   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   németállás   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   vacsoracsata   •   J   •   apropiaza   •   sz   •   P   •   aza   •   G   •   szótár   •   L   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   sulyos dontes keszul befagyaszthatja az oroszok penzugyi vagyonat svajc   •   mi koze van a tataroknak a tatar beefsteakhez 3   •   alex saab alleged financier for venezuelas president is extradited to the us and due in court monday 2   •   michael caine visszavonul a szineszettol   •   a negysavoson a botjara tamaszkodva gyalogolt az autok kozott egy idos no video a szentendrei utrol 2   •   arpa attila megfigyeltek lehallgattak a razzia utan   •   amerikai alom europai leptekben opel rekord p1 1960 veteranteszt   •   03 pont a 10 bol a kozonseg nagyon leszavazta az uj diablot   •   mi lett vele patko bela kiki a blikknek nyilatkozott ilyen eletet el most az emelet zenekar legendas enekese 2   •   ujabb 18 milliard vakcinat vesz az eu a pfizer biontech tol   •   beboritotta az eget a hatalmas tuz fustje negyen meghaltak 2   •   korrupcios botrany az europai parlament megvalasztotta az uj alelnokot eva kaili meguresedett helyere   •   a keresztenyseg megeroszakolasanak esszenciaja   •   betoppannak   •   agyonutott a nagyfeszultsegu aram egy vagonokba rakodo munkast letoltendot kertek a fonokere   •   jonah hill 11 millio dollarert arulja new york i okosotthonat   •   a budapesti repuloter mar a nyarra keszul   •   pokoli erovel kozelit az ida hurrikan louisana fele   •   a xix szazad ota kutattak a 2600 eve elt no halalanak okat balta vegzett az egyiptomi pap lanyaval   •   vereb tamas valik a felesegetol 2   •   elkezdodott a szekesfehervar borgond repuloter fejlesztesenek tervezese   •   megujul a jokai kert   •   vb ezustermes nemzet klubjahoz igazolt a magyar hokiedzo   •   a nyar legfontosabb vilagesemenye az m4 sporton   •   putin dismisses criticism of hacking and internal crackdowns in nbc interview   •   ne igyanak esovizet tele van vegyi anyagokkal   •   mig napkozben nyari meleg lesz hajnalra 4 fokig is hulhet a levego   •   megtalaltak a vilag legkisebb szitakotoi kozul is a legkisebbiket 3   •   my husband was an angel then he raped me   •   tek esek csaptak le egy magyar iszlamistara   •   a maganszolgaltatoktol az egeszsegugyi dolgozon kivul az ingatlant is kerhetik   •   lefutottnak latszik hogy brisbane e lesz a 2032 es olimpia 2   •   elerte legmagasabb pontjat a corvin negyed legujabb irodahaza   •   what we know about the wildfire burning in los angeles county and evacuations   •   ldom   •   megdolt a hidegrekord minusz 57 fokot mertek 2   •   nem valogattak az eszkozokben a szarvasborjuval es vaddisznokkal vegzo nogradi orvvadaszok   •   medve vegzett egy turavezetovel a yellowstone parkban   •   a konyhafonok vip osvath zsolt kiturta dobos evelint a vakuumgeptol kivette belole az etelet   •   natalee holloway case suspect joran van der sloot beaten in peruvian prison attorney tells abc news   •   ma mar beszedhibas is lehet szinesz   •   ha meg nem hallotta milyen hangot adnak ki a koalak akkor mutatunk egy videot   •   maui fire relatives of residents struggle to help from afar   •   dragabban adhato el egy felujitott haz megis kevesen korszerusitenek 2   •   parkolo autokra omlott a bontas alatt allo radetzky laktanya fala 2   •   darabokra tortek a roxfort kastelyt 3   •   a franciak visszavagnanak a portugaloknak az eb dontoert 2   •   eldolt dzsudzsak balazs sorsa itt folytatja a palyafutasat 2   •   legend   •   ukraine conflict russia accused of creating fake crisis in breakaway region