Idegméreggel mosta meg lányai haját az anya Opályon, mindhárom gyerek kórházba került

Kórházba juttatta gyermekeit az az édesanya Ópályi településén, aki idegméreggel mosta meg a kisgyerekek haját - mindhárman kórházba kerültek.
2024-05-11 21:06:36

2024-05-11 21:06:22

2024-05-11 21:06:14

Állítólag visszavonult a nyomtalanul eltűnt olasz teniszező

2024-05-11 15:08:11

Trónra ültette egykori színháza Láng Józsefet: így él a 90 éves színészlegenda a visszavonulása óta

Túl a kilencvenen is korát meghazudtoló állapotban van Láng József. A Jászai Mari-díjas színész semmiféle egészségi problémával nem küzd, leszámítva a térdében lévő porckopást, ami a korral jár; és bár 2022-ben úgy döntött, visszavonul a színpadtól, a napjai most is aktívan telnek.
2024-05-11 09:06:27

2024-05-11 09:05:56

És akkor a semmiből dalra fakadt Nagy Ervin és a Katona József Színház társulata a belvárosban: videón a járókelők reakciója

A Mikszáth téren kezdett el énekelni a Katona József Színház társulata, köztük Nagy Ervin és Pálmai Anna.
2024-05-09 22:07:21

2024-05-09 22:07:02

2024-05-09 22:06:29

Egyszer csak énekelni kezdett a Katona József Színház társulata a Mikszáth téren

Nagy Ervinnel, Rezes Judittal, Pálmai Annával és a készülő, második Csinibaba Táncdalfesztivál több résztvevőjével adott meglepetéskoncertet a belvárosban a Katona József Színház.
2024-05-09 14:11:27

Túl van a méhtámadás okozta sokkon Pócza Albert, aki elvesztette lovait, s maga is kórházba került Iván község szélén. A Blikk is beszámolt a brutális rovartámadásról, több ezer méh esett neki a lovaknak, az értesített gazdák alig tudtak a közelükbe menni, a hétből három állatot nem tudtak megmenteni. Pócza Albertet is számos szúrás érte.
2024-05-06 17:08:28

2024-05-06 17:07:40

2024-05-06 17:07:11

Súlyos adatszivárgás: idegen emberek telefonjára küldték ki mások repülőjegyét

Súlyos adatszivárgás történt a német légitársaságnál április elején. Meglepődve figyelték az érintettek, hogy a naptárukba idegen emberek repjegye került. Állítólag a Siri állt a probléma mögött.
2024-05-06 11:07:46

2024-05-06 11:07:35

Állítólag lelőttek Donyecknél egy Szu-25-öst

2024-05-05 10:07:40

Egyre több német politikust támadnak meg

Nancy Faeser német belügyminiszter elkötelezte magát amellett, hogy határozott intézkedésekkel lép fel a politikusok elleni erőszakos cselekményekkel szemben, miután egy támadás során kórházba került Matthias Ecke, az SPD európai parlamenti képviselője.
2024-05-04 20:07:08

Több ezer méh támadott meg legelésző lovakat Ivánban. Három állat szörnyű kínok között pusztult el. Most megszólalt a gazdája, aki maga is méhcsípések miatt került kórházba, miután menekíteni próbálta a fájdalmak közepette megvadult lovakat.
2024-05-04 20:06:35

2024-05-04 20:06:23

2024-05-04 20:06:13

Megbízható villanyszerelő Kistarcsa +36 70 545 0911 http://villanyszerelokistarcsa.blogspot.com/

Megbízható villanyszerelő Kistarcsa +36 70 545 0911 http://villanyszerelokistarcsa.blogspot.com/ Villanyszerelő non stop Flór Ferenc Kórház Villanyszerelő non stop Simándy József Általános Iskola Villanyszerelés hibaelhárítás Zsófialiget Villanyszerelő non stop Fenyvesliget Megbízható villanyszerelő Kistarcsa non stop hibaelhárítása és villanyszerelés Kistarcsa, lakás elektromos felújítása Kistarcsa, lakás villanyszerelés azonnal Kistarcsa, méretlen hálózatok teljes körű felújítása Kistarcsa, Non-stop villanyszerelés Kistarcsa
2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:45

Bernáth József: Megszokták a nézők, hogy nagyon kemény, mogorva vagyok

Több év után visszatért a képernyőre, vegyes érzéseket váltott ki a nézőkből - többek közt erről is beszélt az Origónak a séf.
2020-12-21 22:06:05

Hat embert vittek kórházba szén-monoxid-mérgezés miatt Budapesten

Egy XI. kerületi lakásban mutattak ki szén-monoxidot a levegőben.
2020-12-28 21:06:09

Ammóniaszivárgás miatt vittek kórházba öt embert egy baranyai gyárból

105 ember volt az üzemben a baleset idején.
2020-11-23 22:06:03

Merkely Béla koronavírusos, tünetei is vannak

Merkelynek a hét elején lett pozitív a tesztje.
2020-11-19 22:05:58

Görbicz Anita koronavírusos

Négy győri kézilabdázó, köztük Görbicz Anita is pozitív koronavírustesztet produkált, írja a Győri Audi ETO KC hivatalos honlapja.
2020-11-15 20:11:39

Görbicz Anita koronavírusos

Négy győri kézilabdázó, köztük Görbicz Anita is pozitív koronavírustesztet produkált, írja a Győri Audi ETO KC hivatalos honlapja.
2020-11-15 20:12:48

Szénmonoxid-mérgezés miatt vittek kórházba egy családot Budapesten

Szénmonoxid-mérgezés miatt lett rosszul egy család több tagja Budapest XXIII. kerületében vasárnap - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel. A mentők négy embert vittek kórházba.
2020-11-15 20:12:49

Orbán: 1634 intenzív ágy várja a koronavírusos betegeket

Az intenzív osztályokon háromszor annyi hely van, mint amennyire most szükség van a miniszterelnök szerint.
2020-11-16 09:12:02

Karanténba került Merkely Béla

A Semmelweis Egyetem rektora jól van, és otthonról dolgozik.
2020-11-16 12:06:08

Karanténba került Merkely Béla

A Semmelweis Egyetem rektora jól van, és otthonról dolgozik.
2020-11-16 12:06:09

A nyíregyházi kórházban annyi a koronavírusos, hogy nem tudják az elvárt színvonalat nyújtani

Az intenzív osztály vezetője szerint normális körülmények között sok beteg élete menthető lenne.
2020-11-16 21:06:32

Olaszországban egy nap alatt 731 koronavírusos beteg halt meg

Az aktív fertőzöttek már 734 ezren vannak. Lombardiában a kórházak telítettsége már meghaladta a 70 százalékot.
2020-11-17 20:07:02

Csókay András: A tünetmentes koronavírusos egészségügyi dolgozók munkába állhatnának, ha nem fertőznek nagyon

Az agysebész szerint tudni kellene, hogy a tünetmenteseknél milyen koncentrációjú a vírusürítés.

2020-11-17 20:07:03

Kiugrott az ötödikről egy szombathelyi nő, miután kórházba utalták

Az idős asszony egy olyan beavatkozásra feküdt volna be a kórházba, ami javított volna egészségi állapotán.
2020-11-17 21:10:52

Kiugrott az ötödikről egy szombathelyi nő, miután kórházba utalták

Az idős asszony egy olyan beavatkozásra feküdt volna be a kórházba, ami javított volna egészségi állapotán.
2020-11-17 21:10:53

Benyugtatózta hároméves kislányát egy kecskeméti nő, hogy felvetesse a kórházba

A kislány elvesztette az eszméletét, valószínleg megfulladt volna, ha nem kap gyors orvosi segítséget.
2020-11-18 11:06:54

Benyugtatózta hároméves kislányát egy kecskeméti nő, hogy felvetesse a kórházba

A kislány elvesztette az eszméletét, valószínleg megfulladt volna, ha nem kap gyors orvosi segítséget.
2020-11-18 11:06:55

Új rekord, több mint száz koronavírusos beteg halt meg Ausztriában egy nap alatt

Az elmúlt 24 órában 7091 új fertőzöttet azonosítottak az országban.
2020-11-18 13:07:25

Új rekord, több mint száz koronavírusos beteg halt meg Ausztriában egy nap alatt

Az elmúlt 24 órában 7091 új fertőzöttet azonosítottak az országban.
2020-11-18 13:07:26

Balázs Fecó válságos állapotban került kórházba

Többet nem árultak el az állapotáról.
2020-11-18 18:06:36

Csaknem 11,5 milliárdba került a koronavírusos nemzeti konzultáció

Csak a kérdőívek postázása 1,7 milliárd forint volt.
2020-11-19 12:09:48

A koronavírusos Böjte Csabát budapesti kórházba vitték

Hétfőn derült ki, hogy Böjte Csaba koronavírusos, akkor még enyhe tünetei voltak.
2020-11-19 14:05:46

Áramszünet miatt kellett átköltöztetni a szegedi intenzíven ápolt koronavírusos betegeket

Szerda este kapcsolt le a rendszer egy zárlat miatt.
2020-11-19 16:09:23

Karanténba került Süli János tárca nélküli miniszter

A paksi atomerőmű bővítéséért felelős kormánytag kontaktszeméllyé vált.
2020-11-20 06:06:36

Közel az 57 millióhoz a koronavírusos fertőzöttek száma világszerte

Az elhunytak száma 1,36 millió felett van már. A járvány leginkább az USA-t sújtja.
2020-11-20 07:06:16

Közel az 57 millióhoz a koronavírusos fertőzöttek száma világszerte

Az elhunytak száma 1,36 millió felett van már. A járvány leginkább az USA-t sújtja.
2020-11-20 07:06:18

Közel az 57 millióhoz a koronavírusos fertőzöttek száma világszerte

Az elhunytak száma 1,36 millió felett van már. A járvány leginkább az USA-t sújtja.
2020-11-20 10:05:44

Koronavírus miatt kórházba került a KDNP-s Aradszki András

A kisebbik kormánypárt maga közölte, hogy képviselőjük megbetegedett.
2020-11-20 13:07:21

Donald Trump legidősebb fia koronavírusos

Korábban maga az elnök és Melania, illetve Barron Trump is megfertőződött.
2020-11-21 08:09:17

Donald Trump legidősebb fia koronavírusos

Korábban maga az elnök és Melania, illetve Barron Trump is megfertőződött.
2020-11-21 08:09:18

A WHO továbbra sem ajánlja a Magyarországon már használt remdesivirt koronavírusos betegeken

Az Egészségügyi Világszervezet szerint nem bizonyított, hogy javítana a túlélési esélyeken.
2020-11-21 11:06:56

A WHO továbbra sem ajánlja a Magyarországon már használt remdesivirt koronavírusos betegeken

Az Egészségügyi Világszervezet szerint nem bizonyított, hogy javítana a túlélési esélyeken.
2020-11-21 11:06:57

Svájci orvosok "végrendeletet" kérnek a súlyos koronavírusos betegektől

Többek között arra kérik a 60 év feletti, krónikus alapbetegségben szenvedőket, hogy írják le, milyen kezelési módokba nem egyeznek bele.
2020-11-21 14:09:05

2020-11-21 14:09:06

Szemen köpte az ápolónőt egy súlyos koronavírusos beteg Franciaországban, de arra kötelezték, hogy tovább dolgozzon

A koronavírushoz egy influenzajárvány nem hasonlítható, mintha egy kis hullámot hasonlítanánk a cunamihoz - mondta a marseille-i kórház egyik főorvosa. Összeomlás előtti pillanatban a francia egészségügyi rendszer.
2020-11-21 15:07:50

Svájci orvosok "végrendeletet" kérnek a súlyos koronavírusos betegektől

Többek között arra kérik a 60 év feletti, krónikus alapbetegségben szenvedőket, hogy írják le, milyen kezelési módokba nem egyeznek bele.
2020-11-21 16:06:11

Donald Trump legidősebb fia koronavírusos

Korábban maga az elnök és Melania, illetve Barron Trump is megfertőződött.
2020-11-21 16:06:12

Koronavírusos a burgenlandi tartományfőnök

Csak enyhébb tünetei vannak.
2020-11-21 19:08:57

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   jazz   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   tes   •   fluminense   •   K   •   youtube   •   mag   •   németállás   •   H   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   J   •   eb   •   f   •   budapest   •   vacsoracsata   •   perapro   •   P   •   rozsa sandor   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   olyan tobbseggel valasztottak ujra a portugal elnokot hogy masodik fordulo sem kell 2   •   vizsgalati fogsagba helyeztek a navalnij perekrol tudosito ujsagironot 2   •   tankos elesloveszetre figyelmeztet a magyar honvedseg   •   egyenl   •   ritka betegsegek vilagnapja egyre jobb esellyel indulnak a magyar betegek   •   lecsapta a whatsapp facebook botrany magas labdajat a microsoft 2   •   egyedib   •   uj haboru elokeszitesevel vadoltak meg az europai atomhatalmat de van egy furcsasag   •   kimerult vagyok mondta a postas es otthagyta az elesett nyugdijast a hoban   •   nowruz millions celebrate persian new year around the world   •   megbekelt az adidas a ceg mar nem tiltakozik a black lives matter haromcsikos logoja ellen 2   •   iden szilveszterkor tilos a kozteruleti tuzijatek es maganteruleten is csak a kisebb eszkozok hasznalhatok   •   a feleseget terrorizalo zsarolo magyar peter tuntet budapesten   •   megszuntettek a gyermekpornografiava l gyanusitott volt allami vezeto letartoztatasat de elektronikus labbilincset kapott 2   •   nepszeru uzletlancnal lesz dolgozoi sztrajk husvetkor   •   ujabb orszag biztosithat tamogatast ukrajnanak   •   things to know 1 9t package heads toward house approval   •   kemenytisztito es ellenorzoajtok csereje 48   •   terapia volt a mestercukrasz a gyoztes roxananak anyagilag is jol jott az onbizalmat is erositette   •   videojatekosok oldottak meg egy hatalmas tudomanyos problemat   •   mi tortenhetett zelenszkij tobb ev utan menesztette fotanacsadojat 2   •   nem alom marozsan ujabb top10 es jatekost vert mar negyeddontos miamiban   •   elkaptak az orult autost aki frontalis karambollal ijesztgette a szembejovoket a pesti uton video   •   tavaszoljon habsburg modra 2   •   sotet utcakon bukdacsolnak sopronban nem inditottak ujra a teljes kozvilagitast   •   102 millio felett a koronavirus fertozottek szama a vilagon   •   kineveztek a magyar bankholding zrt vezerigazgatojat   •   elvandorolnak a tropusi esoerdok a klimavaltozas miatt   •   a 2019 es szint harmadara csokkent a vilag legiutas forgalma 2   •   edorian   •   zelenszkij europai ugyekrol targyaltunk orbannal   •   bizarr jelenet jatszodott le egy mexikoi focimeccsen   •   milyen egeszsegugyi elonyokkel jar a vizbojt   •   igy romantikazott cher a 40 evvel fiatalabb szerelmevel a voros szonyegen fotok 2   •   eborz   •   koronavirus walesben es skociaban is enyhitenek a korlatozasokon 2   •   nem fogadhatja a liverpoolt gulacsiek csapata a bajnokok ligajaban   •   megduplazta a profitjat rekordevet zart meszaros lorinc cegcsoportja   •   92 year old uses life alert during home invasion   •   szijjarto peter most a legkritikusabb a helyzet europaban   •   megjottek a samsung uj tevei nem is akarmilyenek   •   lollapalooza 2021 megan thee stallion and foo fighters among headliners   •   13 ezer kilometert utazott egy galamb az usa bol ausztraliaig most megolhetik a fertozesveszely miatt   •   sorozat keszul nicolas cage regi filmjebol   •   dunakeszinelad   •   targykent adta vette a prostituciora kenyszeritett noket a pesti banda 2   •   ha mar szakitottunk miert nem erdemeltem meg az igazsagot 2   •   magyar tudosok erdely osi dinoszauruszait kutatjak hatszegen   •   meltanyos vagy nagy nulla igy segitett az allam a jarvany kezdete ota   •   felepulhet a horrorbalesetbol az olimpiai bajnok siugro video