A litván külügyminiszter szerint Magyarország túl messzire ment, a tagállamoknak közösen kellene fellépniük a gáncsoskodása ellen

A napokban Litvánia mellett Olaszország és Észtország külügyminisztere is nyíltan adott hangot az elégedetlenségének.
2024-05-27 16:11:39

2024-05-27 16:10:46

Konkrét idõponthoz kötötték a döntést.
2024-05-27 16:10:08

Orbán Viktor: Aki a békére szavaz, a Fideszre szavaz!

Június 9-én a háború és a béke kérdésében kell döntést hozni.
2024-05-27 16:09:28

Konkrét idõponthoz kötötték a döntést.
2024-05-27 16:07:33

Orbán errõl álmodott, de most a befolyása nélkül rendezõdhet át az európai szélsõjobb

Botrányok sora rázta meg az Európai Parlament szélsõjobboldali frakcióját, de különös módon éppen ez vezethet el rég várt összefogásukhoz. Egyre több jel utal ugyanis az olasz kormányfõ, Giorgia Meloni és az elnökjelöltségre hajtó francia Marine Le Pen pártcsaládjainak közeledésére. Ha a választások után valahogy egyesítik erõiket, akár a harmadik legnagyobb frakciót is adhatják az EP-ben. Kár, hogy az évek óta errõl álmodó Orbán Viktor ezt csak a partvonalról figyelheti.
2024-05-27 13:10:57

2024-05-27 13:10:33

2024-05-27 13:10:29

Gyurcsány Ferenc: Meg fogjuk ismerni Magyar Pétert, de nem lesz benne köszönet

A DK elnöke a Ovidius történetével próbált célozni valamire.
2024-05-27 13:10:18

Politico: Orbán újabb vétójától tartanak az EU-ban

Ismét Magyarország akadályozhatja a további ukrán támogatást.
2024-05-27 12:11:40

Politico: Orbán újabb vétójától tartanak az EU-ban

Ismét Magyarország akadályozhatja a további ukrán támogatást.
2024-05-27 12:11:20

Politico: Orbán újabb vétójától tartanak az EU-ban

Ismét Magyarország akadályozhatja a további ukrán támogatást.
2024-05-27 12:10:24

Orbán Viktor: Karácsony Gergelynek bukovári van

2024-05-27 07:08:41

Belsõs források árulták el, mi állhat az orosz védelmi minisztériumot érintõ tisztogatások hátterében

Azóta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök menesztette Szergej Sojgut, a védelmi minisztériumot hosszú ideje vezetõ minisztert, az orosz FSZB biztonsági szolgálat több magas rangú tisztviselõ ellen indított korrupciós vizsgálatokat, amelyeket sokan a minisztériumban zajló tisztogatásnak tekintenek - tudósított a The Guardian.
2024-05-27 07:07:16

Orbán Viktor: Karácsony Gergelynek bukovári van

2024-05-27 07:07:08

Orbán Viktor: Hajrá, Alexandra!

A miniszterelnök közösségi oldalán megosztott videójában azt mondta, meggyõzõdése, hogy új fõpolgármester lesz.
2024-05-27 00:06:59

Orbán Viktor: Mi nem akarjuk, hogy valaki más dönthessen a mi katonakorú fiataljainknak a bevetésérõl, ide-oda vezénylésérõl

A miniszterelnök reagált Manfred Weber õrült háborús ötletre, miszerint bevezényelnék a magyar fiatalokat a kötelezõ EU-s hadseregbe, aztán eldöntenék, hová küldjék õket bevetésre.
2024-05-26 23:07:30

Tudta, hogy Orbán Viktor szerepelt egy Bujtor-filmben? Itt van az összes jelenete videón

Lehet, hogy sokan nem is tudták, de Magyarország miniszterelnöke korábban megvillantotta színészi tehetségét, s nem is akármilyen magyar filmben szúrhatjuk ki Orbán Viktort.
2024-05-26 22:06:12

2024-05-26 22:05:55

Oltástól lebukásig ? az év képei a HVG fotósainak szemével

Emlékszik még a Dubajból érkezõ OE-LEM gépre? Hát a hatvanpusztai Orbán-birtokra felülrõl? No és Orbán Viktor legnagyobb rajongójára? Idézze fel az évet a HVG fotósainak képeivel.
2021-12-31 17:12:48

Hadházy Ákos a Hír TV-ben mutogatta a hatvanpusztai birtok légifelvételeit

Némileg váratlanul a Hír TV stúdiójában tûnt fel hétfõ este Hadházy Ákos független országgyûlési képviselõ, hogy a fideszes Budai Gyulával vívjon egy csörtét. A 444 azt írja, a beszélgetés egy pontján Hadházy egy méretes fotót vett elõ, amelyen a hatvanpusztai birtokról készített légifelvétel volt látható. Miközben a fotót a kamera felé tartotta, a képviselõ azt mondta, hadd mutassak egy olyan képet, ami a kormánytól független sajtóban elég sokat jelen volt, de a Hír Televízióban sajnos valahogy nem ütötte át az ingerküszöböt. Az akció láthatóan meglepte Budai Gyulát, aki csak annyit tudott m...
2021-09-21 09:06:06

Hadházy szerint a végéhez közeledik ?az õrület maga?, az Orbán-féle hatvanpusztai építkezés

Úgy tûnik, hogy úszómedencék is lesznek az birtokon.
2021-08-26 13:05:53

Hadházy szerint a végéhez közeledik ?az õrület maga?, az Orbán-féle hatvanpusztai építkezés

Úgy tûnik, hogy úszómedencék is lesznek az birtokon.
2021-08-26 13:06:32

Egyelõre nem adja le a Zacher-interjú második részét a Szabad Európa, mert az elsõre kiakadtak a minisztériumban

Az orvos készült a beszélgetés elsõ részében kritizálta a hazai járványkezelést és Orbán Viktor miniszterelnököt, emiatt egy magas rangú minisztériumi vezetõ etikai vizsgálatot kezdeményezett.
2021-04-17 12:06:46

2021-04-17 12:06:47

Hadházy Ákos repítette az RTL kameráját a hatvanpusztai Orbán-birtok fölé

Orbán Viktor édesapjának hatvanpusztai építkezésérõl készített hosszabb riportot az RTL, amelyet a Házon kívül címû mûsorban ad le kedden este. Az RTL Híradóban bemutatott elõzetes szerint a fényûzõnek ígérkezõ hatalmas birtokról leginkább csak szivárognak az információk, mert Orbán Gyõzõ egyáltalán nem beszél róla, a miniszterelnök pedig azt állítja, majorság épül az Alcsútdoboz határában fekvõ területen. A képek viszont ennek ?ellentmondani látszanak?. A csatorna friss légi felvételeket készített most is zajló építkezésrõl, amely a Hvg.hu korábbi becslései szerint akár három milliárd forint...
2021-09-07 20:06:02

Orbán Hatvanpusztáról: "A gyerek nem szól bele a szülõk dolgaiba"

A parlamentben hétfõn Szilágyi György jobbikos politikus kérdezett rá a hatvanpusztai birtokon zajló építkezésre, melyrõl a HVG közölt tényfeltáró cikksorozatot.
2021-09-20 19:07:10

2021-09-20 19:07:16

A TEK ráparancsolhat Orbán Viktorra, hogy húzzon golyóálló mellényt

A Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni tegnapi merénylet után újra reflektorfénybe került a hazai magas rangú állami vezetõk személyi védelme, valamint az, hogy miként dolgozik a hazai Terrorelhárítási Központ (TEK), illetve fokozzák-e Orbán Viktor kormányfõ védelmi szintjét.
2024-05-16 16:06:14

2024-05-16 17:06:22

Csányi Sándor megkapta a legmagasabb állami kitüntetést

Orbán Viktor miniszterelnök elõterjesztésére.
2023-03-31 21:16:12

Teleplakátolták Orbánék hatvanpusztai birtokának bejáratát a kormányfõ átdolgozott vagyonnyilatkozatával

Három ellenzéki jelölt beszélt arról Orbán Gyõzõ hatvanpusztai majorsága elõtt, hogy a jelenlegi vagyonnyilatkozati rendszer használhatatlan. Úgy vélik, Orbán Viktor most az ország leggazdagabb embere, és felsorolták azokat a vagyontárgyakat, amiket kihagyhatott a miniszterelnök a nyilatkozatából.
2022-02-03 17:37:18

2022-02-03 17:43:39

Argentínába utazott Orbán Viktor, sûrû napról számolt be - videó

A miniszterelnök kétnapos programján több magas rangú kétoldalú találkozón is részt vett az argentin fõvárosban.
2023-12-10 13:08:00

Gulyás részletezte, hogyan lép fel a kormány az építõipari drágulás ellen

A miniszter szerint lesz negyedik hulláma a koronavírusnak, ezért új oltási kampányt indítanak, háziorvosok keresik majd fel a 60 feletti oltatlanokat. A hatvanpusztai birtokon pedig ugyan vannak oktatóhelyiségek és könyvtár is, de ettõl még nagy része gazdasági tevékenységre alkalmas.
2021-07-07 18:06:30

Magas rangú iráni tábornokokat ölt meg Izrael, Teherán szörnyû bosszút ígért

Elismerte Irán kormánya, hogy meghalt legalább két magas rangú iráni tábornok egy Damaszkusz elleni izraeli bombázás során.
2024-04-02 16:08:10

Meghalt a Hamász egyik fontos vezetõje

Az izraeli hadsereg (IDF) közlése szerint egy éjszakai légicsapás végezhetett Gázában a Hamász terrorcsoport egyik magas rangú tagjával, a légierõért felelõs Murad Abu Muraddal.
2023-10-14 11:46:52

Perceken belül élõben beszél Orbán Viktor

Orbán Viktor miniszterelnök tartja az év utolsó kormányinfóját, amely ma délelõtt 10 órakor kezdõdik. Az eseményrõl élõben tudósítunk.
2021-12-21 10:07:48

Órákon belül megszólal Orbán Viktor - Mégis mi várható?

Orbán Viktor tartja magát a hagyományokhoz: sorozatban negyedik választási gyõzelme után pár nappal sorozatban a negyedik alkalommal áll ki az újságírók elé, nemzetközi sajtótájékoztatóján. A szerda délután 2 órakor kezdõdõ eseményrõl élõben tudósítunk, de addig is összeszedjük, hogy a korábbi 3 ilyen esemény alapján, valamint a friss fejlemények fényében, mi várható.
2022-04-06 12:11:47

Hamarabb jöhet a gázhiány, mint hittük volna

Orbán Viktor nem tartja jó ötletnek a közös gázbeszerzés kötelezõvé tételét.
2022-10-30 13:14:40

A magyar kormánynak üzent Washingtonból az amerikai nagykövet: Putyinról volt szó

Az Egyesült Államok kormánya nem veszi félvállról, hogy a magyar nyilvánosságban több helyen is elterjedt egyfajta Amerika-ellenes retorika és magas rangú hazai kormánytisztviselõk is hasonló hangnemet ütnek meg a szövetségesi kapcsolatokban.
2023-03-10 16:05:57

2023-03-10 16:06:12

Óriási tömeg és bõrdzsekis Pataky Attila: így fogadták Veszprémben Orbán Viktort ? fotók

Hatalmas tömeg gyûlt össze Veszprémben, ahol Orbán Viktor az idei beszédét tartja.
2023-10-23 16:06:22

Óriási tömeg és bõrdzsekis Pataky Attila: így fogadták Veszprémben Orbán Viktort ? fotók

Hatalmas tömeg gyûlt össze Veszprémben, ahol Orbán Viktor az idei beszédét tartja.
2023-10-23 16:08:06

Orbán Viktor évindító Kormányinfó helyett évzárót tart

Nem januárban tartja meg immár hagyományos nemzetközi sajtótájékoztatóját Orbán Viktor miniszterelnök; az eseményt elõrehozták december végére - tudta meg az Origo Havasi Bertalan sajtófõnöktõl.
2021-12-20 09:09:27

Hidegháború! A nagy testvér minket is figyel: magyarokat is lehallgathatott az amerikai hírszerzés

Tisztára mint a kémfilmekben vagy anno a hidegháborúban! Telefonra telepített poloskával hallgathatott le az Egyesült Államok hírszerzése magas rangú ukrán katonai vezetõket és magyar tisztviselõket is - a végsõ "célszemély" Orbán Viktor miniszterelnök lehetett.
2023-04-11 18:05:50

2023-04-11 18:06:21

2023-04-11 18:07:16

Orbán Viktor holnap megszólal - Megtartja az év utolsó Kormányinfóját

Orbán Viktor miniszterelnök tartja az év utolsó Kormányinfóját, holnap délelõtt - derül ki a meghívóból.
2021-12-20 11:08:31

?Van, akinek ez tényleg az utolsó mondata? ? Zacher Gábor elárulta, mit kérdeznek tõle legtöbbször a betegek, mielõtt lélegeztetõgépre kapcsolnák õket

Hosszabb beszélgetés készült Zacher Gáborral, aki márciusban nem csak 380 órát dolgozott, de azt is elárulta, hogy miért tartja felelõtlenségnek Orbán Viktor azon korábbi kijelentését, mely szerint mindenkit meggyógyítanak.
2021-04-10 17:05:54

Elkezdõdött: Kövesse velünk Orbán Viktor miniszterelnök évértékelõjét!

Veszélyek kora - ezzel a mottóval tartja meg 24. évértékelõjét Orbán Viktor szombat délután három órakor.
2023-02-18 16:06:25

Orbán Viktorék haciendájáról és az Európai Bizottság kettõs mércéjérõl ír a spanyol sajtó

Az uniós források befagyasztása miatt Magyarországra szegezõdik a világsajtó szeme.
2022-12-05 08:32:06

Vona Gábor: Orbán Viktornak az a szerencséje, hogy nincs potens ellenzéke

A Jobbik korábbi elnöke értékelte Orbán Viktor intézkedéseit és szerepét.
2022-08-07 19:12:01

Orbán: A kormány engedélyezte a 12-16 évesek oltását

Orbán Viktor miniszterelnök tartja Gulyás Gergely mellett a kormányinfót. Ezen elhangzott, hogy nemzeti konzultációt indít a kormány a gazdaság újraindításáról, tíz nap fizetett szabadságot kapnak a védekezésben résztvevõk. Orbán Viktor a focisták letérdelésérõl is beszélt. Percrõl percre tudósítunk.
2021-06-10 12:06:36

Hegedüs Zsuzsa: Robbantani akarok, meg kell állítani ezt a mételyt

A szociológus azért tartja veszélyesnek Orbán Viktor nyilvánosan elmondott szavait, mert az ország visszacsúszott a szegénységbe.
2022-07-27 09:14:03

Orbán se Putyinnal, se Zelenszkijvel nem beszélt a háború kitörése óta

A külügyminiszter tart kapcsolatot magas rangú tisztségviselõkkel ? közölte Orbán Viktor az ATV Híradóval arra a kérdésre, a háború kitörése óta beszélt-e Vlagyimir Putyin orosz illetve Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Amikor szükség van rá, akkor beszélek, ez nem presztízskérdés. Amikor beszélni kell, beszélni kell; amikor cselekedni, cselekedni; amikor tárgyalni, tárgyalni; amikor hallgatni, akkor meg hallgatni ? fogalmazott. The post Orbán se Putyinnal, se Zelenszkijvel nem beszélt a háború kitörése óta first appeared on 24.hu.
2022-03-03 19:20:23

Hamarosan évet értékel Orbán Viktor

Szombat délután a Várkert Bazárban tartja immár szokásos évértékelõjét Orbán Viktor. A miniszterelnök a tavalyi év mellett a Magyarország elõtt álló kihívásokról is beszélhet.
2023-02-18 13:07:21

Tóth Krisztina: a magyarok erkölcse pinceszinten van

Az írónõ Orbán Viktor cirkuszának tartja Magyarországot.
2021-03-21 12:06:57

Tóth Krisztina: a magyarok erkölcse pinceszinten van

Az írónõ Orbán Viktor cirkuszának tartja Magyarországot.
2021-03-21 12:07:18

Orbán Viktor megkóstolta a róla elnevezett pizzát ? fotó

Igazi kulináris ízélményt kínál az egyik kiskõrösi étterem abból az alkalomból, hogy Orbán Viktor miniszterelnök március 15-i beszédét a városban tartja meg. A kormányfõ a közösségi oldalán osztotta meg, hogy az Orbán-pizzából õ is rendelt a karmelita kolostorba.
2023-03-14 19:05:48

2023-03-14 19:06:13

2023-03-14 19:06:31

Az ukrán külügy reagált Orbán Viktor beszédére

Folytatódnak a harcok, Zelenszkij elnök szerint Putyin nem tartja be ígéreteit. Orbán Viktor a háborúról is beszélt Tusnádfürdõn. Az ukrán külügyi szóvivõ reagált a magyar kormányfõ szavaira. Mihail Gorbacsov kiakadt Putyinra. Elõzõ napi élõ hírfolyamunk itt olvasható. The post Az ukrán külügy reagált Orbán Viktor beszédére first appeared on 24.hu.
2022-07-24 08:07:34

Orbán Viktor hamarosan nagy bejelentést tehet

A Fidesz november 18-án tartja tisztújító kongresszusát, ahol várhatóan újra Orbán Viktor választják pártelnöknek. A két évvel ezelõtti esemény alapján könnyen lehet, hogy a miniszterelnök vadonatúj lépéseket jelent be.
2023-10-20 20:06:39

Mi történt? Helyesbíteni kellett Orbán Viktor nyilatkozatát

Baki csúszott a Magyar Közlöny április 3-i számába, helyesbíteni kellett Orbán Viktor korábbi nyilatkozatát.
2024-04-05 09:06:17

Mi történt? Helyesbíteni kellett Orbán Viktor nyilatkozatát

Baki csúszott a Magyar Közlöny április 3-i számába, helyesbíteni kellett Orbán Viktor korábbi nyilatkozatát.
2024-04-05 09:05:57

Több tábornokot és magas rangú tisztet is õrizetbe vettek Oroszországban

Az orosz belügyminisztérium (MVD) több magas rangú tisztjét, tábornokát és egy miniszteri asszisztenst is õrizetbe vettek a rendvédelmi szervek ? írja az orosz Gazeta magazin.
2022-07-06 18:20:08

Donald Trumppal tárgyalt Orbán Viktor

Orbán Viktor miniszterelnök kedden megbeszélést folytatott Donald Trump korábbi amerikai elnökkel - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófõnöke.
2022-08-02 23:07:39

Robert Fico: Orbán Viktor a brüsszeli csúcstalálkozó gyõztese

Magyarország, Szlovákia és Csehország esetében Orbán Viktor nagyon helyesen kiharcolta és így bebiztosította, hogy a Barátság kõolajvezeték tovább mûködhet - mondta a korábbi szlovák miniszterelnök.
2022-05-31 20:27:45

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   apro hirdetesek   •   a33jhgproka1   •   advertise   •   fluminense   •   Magyarország   •   a33proka1   •   Leverkusen   •   ftp   •   m   •   tes   •   pro   •   R   •   N   •   mag   •   K   •   L   •   apróhirdetés   •   jazz   •   b   •   németállás   •   haszn   •   sz   •   H   •   f   •   youtube   •   G   •   sadasdhirek   •   J   •   P   •   apropiaza   •   aza   •   fhgperapro   •   eb   •   perapro   •   suhgfhgperapro   •   ingatlan   •   budapest   •   olcs   •   térkép   •   szótár   •   vacsoracsata   •   facebook   •   ingyen   •   pepper x   •   rozsa sandor   •   ors  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   penzert kinaltak fel rokonai a 13 eves lanyt ket berettyoujfalui ferfinak 2   •   bane   •   ujabb katalizator tolvajt fogtak el   •   se a tesconal se az auchannal nem tudtak meg megegyezni az idei berekrol   •   covid made the philippines hunger crisis worse so why does hardly anyone want a vaccine 2   •   wp09   •   kilenc honappal a halala utan temettek el anne heche t   •   hazasodna a gazda petra tobbszor is kikerte maganak ahogyan kevin lovaglast oktatott neki   •   a vilagbajnok magyar sikerkapitany ki kellett vetkoznom onmagambol   •   ha ma nem nyerunk gyakorlatilag bucsuzhatunk a vb tol 2   •   dauer...   •   raketacsapas vegzett a hamasz eddigi egyetlen noi vezetojevel 2   •   o volt az utolso magyar nemzetisegu kiraly   •   Avigan   •   se a koreai ceg se a polgarmester nem ment el a terenyei akkubontorol tartott telthazas forumra   •   orban exminisztere oktatasrol egeszsegugyrol a szandek hianyzik leginkabb   •   ilyenvoltahagyomanyo rzohusvethetfomagyar orszagonfotok2   •   helyosztós   •   obuda fideszes jeloltje is felszolalt hagyo miklos volt kabinetfonokenek indulasa ellen 2   •   bulin   •   800 kilos pancelszekrenyt emeltek daruval meszaros lorinc es varkonyi andrea uj hazaba   •   colonial pipeline says some smaller lines back online but main pipeline still down after cyberattack   •   toth gabi betekintest engedett a szentendrei otthonaba ilyen csodalatos lett az alomkonyhaja fotok   •   a kulugyminiszterium eddig nem adott el egy lelegeztetogepet sem 2   •   accessenergetikaifac   •   putyin valt egy civilt nevez ki vedelmi miniszternek   •   rohamok   •   extra adag pfizer vakcinat kapnak az eu s gocpontok ezek a varosok erintettek   •   ruhaállvány,sztender   •   bob nagymestere annak hogy meg hetvegen se legyen nyugi sms t kapott kos hubert megis indul a belgradi uszo eb n   •   néhánypercesinternet esmunka   •   taylor swift criticises netflix show for deeply sexist joke   •   physical inactivity could increase risk of diseases study finds   •   marko perez a futamokon nagyon kozel lesz verstappenhez   •   andrew lloyd webber komponalja iii karoly koronazasi himnuszat   •   maris dramakkal teli a valo vilag uj evada az elso kieso is megvan 2   •   felszarvazva kerult utcara szabo gyozo   •   ads_qu_merge   •   un agencies reduce gaza aid operations as fuel runs out   •   szatyorba   •   nagy britanniaban az erkezes utan is kotelezo lesz a koronavirusteszt   •   mar a husvetot sem tisztelik a kiberbunozok   •   szuperhullamok ellen szuperhangerovel megallithatjak e a cunamit a hanghullamok 3   •   grecso krisztian stigmakrol kolteszetrol halalrol es eletrol 2   •   Karthago   •   ot kilometer magasra tort ki az indoneziai vulkan   •   johet a kotelezo profi pormaszk   •   marki zay a fidesz erdeke lehet hogy gattyan gyorgy is induljon 2022 ben   •   pontátlaggalnews   •   molnar aron gigantikus problemanak latja hogy orban idezettel felveteliztetnek az szfe n