Szijjártó Péter: Folyamatos ostrom alatt tartanak minket Európa, egy liberális óceán közepén

A külgazdasági és külügyminiszter a Megafon Klub eseményén szólalt fel.
2024-05-06 23:07:19

És akkor húsz év EU-tagság után Románia megelőzött minket a kanyarban

A vártnál jobban indította a magyar gazdaság 2024-et; közben az is kiderült, hogy a fizetésekben és a fogyasztásban is az EU leggyengébbjei közé kerültünk. Megnéztük, hogyan lehetne csökkenteni a benzinárat, és azt is kipróbáltuk, mennyi ideig lehet Mészáros Lőrinc nélkül élni. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
2024-05-05 07:09:21

2024-05-05 07:08:12

Hét előny, amit el lehet érni egy lakástakarékkal

A közkedvelt lakástakarék-pénztárak tavaly új erőre kaptak, jelenleg már három szolgáltató is verseng a megtakarítók kegyeiért. Összegyűjtöttük, hogy melyek a legfőbb előnyök, amelyek a megújult lakástakarékok mellett szólnak.
2024-05-04 08:08:56

A Kúria másodszor is kimondta, hogy lehet népszavazást tartani a kiemelt beruházásokra vonatkozó törvényről

A választási kampány alatt nem lehet népszavazáshoz aláírásokat gyűjteni, de június 9-e után a kérdés benyújtója, az LMP elkezdheti ezt. 
2024-05-03 22:09:08

2024-05-03 22:09:02

Bankmonitor: 414 ezer forint önerő nélkül nincs otthonfelújítási támogatás

Ahhoz, hogy kihasználható legyen az új otthonfelújítási támogatás, legalább 2,9 millió forint költségvetésű munkálatot kell elvégeztetni a családi házon, amihez 414 700 forint önerőre van szükség. A Bankmonitor szakértői szerint ezért hiába volna elérhető ennél kisebb költséggel is az elvárt, legalább 30%-os energetikai hatékonyságjavulás, a támogatást nem kaphatjuk meg. Lehet persze plusz munkálatokat elvégeztetni, ez azonban jelentős költségemelkedéssel járhat, ami miatt a szükséges önerő is több lehet.
2024-05-03 10:10:53

Deutsch Tamás: Nem fogjuk hagyni, hogy belepréseljenek minket a háborúba! - videó

Minél erősebb a kereszténydemokrácia az Európai Unióban, annál erősebb a béke hangja az európai politikában. Deutsch Tamás szerint is mindent meg kell tenni a mielőbbi béke érdekében.
2024-05-03 10:09:09

Nem mindegy honnan és miért szivárog az olaj a kocsiból: ezek lehetnek az okok és így lehet a hibát elhárítani

Az autó alatt megjelenő olajtócsa nem jó jel, mert a motor olajveszteségének szervizköltsége sokba kerülhet. Néha azonban probléma lehet egyetlen apróság is.
2024-04-29 16:05:59

2024-04-29 16:05:46

Hétvége: három óra alatt három brutális baleset is történt

Az egyik baleset tragédiával végződött.
2024-04-29 08:07:55

Mutatunk három hatásos villámdiétát, hogy idén is jól mutasson bikiniben

2 hét alatt akár 5-10 kilót is leadhatunk velük.
2024-04-27 12:08:22

Akkumulátor nélkül sokkal olcsóbb: teszten a 3,5 perc alatt cserélhető aksis Nio villanykombi

Kipróbáltuk, hogy milyen a gyakorlatban Tesla Model 3 és a BYD Seal puttonyos riválisának tekinthető Nio ET5 Touring, mely látványos kínai villanyautó prémium minőséggel és az 1000 kilométeres hatótáv ígéretével kecsegtet.
2024-04-27 08:08:29

2024-04-27 08:08:13

Skinny koktélok, ha fogyni szeretne

Nem titok, hogy az alkoholfogyasztás erősen befolyásolja a fogyást, főként a benne található cukor miatt. De egy-egy ital beleférhet a diétába, pláne, ha odafigyelünk!
2024-04-26 11:06:36

2024-04-26 11:06:21

2024-04-26 11:06:01

Munkakeresőként milyen egy jó nap?

Életünk során előfordul, hogy munka nélkül maradunk. Vagy mi mondunk fel, vagy elküldenek minket, sok minden megtörténhet. Hogy vészeljük át az időszakot? A lényeg, hogy stabil lelkiállapotban maradjunk. Mi kell ehhez?
2024-04-25 14:06:53

2024-04-25 14:06:30

X-Faktor: Puskás-Dallos Peti és Gáspár Laci sem bírta könnyek nélkül az egyik produkciót

Már alakulnak a csapatok az X-Faktor műsorában. A legutóbbi adásban a mentorok feladata volt, hogy eldöntsék, kiket szeretnének viszont látni a továbbiakban, így a versenyzőket le kellett ültetniük egy székre. Azok, akik a műsor végén is a székben maradtak, továbbjutottak. A mentorok közül azonban Gáspár Laci és Puskás-Dallos Peti is elérzékenyült, méghozzá elég hamar, amint meghallották az egyik fellépő, Farkas Laura produkcióját. Puskás úgy fogalmazott, nagyon keresi azokat az előadókat, akik át tudnak adni valamilyen üzenetet a zenéjükkel, ezt pedig Farkasnál abszolút érezte. Ez az, amikor...
2021-11-08 17:08:38

X-Faktor: Puskás Peti bevitt minket az öltözőkbe az első élő show előtt ? videó

A mentor mindent megmutat a kíváncsi rajongóknak.
2021-11-20 21:06:41

X-Faktor: Puskás Peti bevitt minket az öltözőkbe az első élő show előtt ? videó

A mentor mindent megmutat a kíváncsi rajongóknak.
2021-11-20 21:06:42

X-Faktor 2021 ? Miller Dávid izgatottan várja a következő élő show-t: ezt mondta

Budapest ? Izgatottan várja a harmadik élő show-t az X-Faktor műsorvezetője, Miller Dávid, aki úgy érzi, jól teljesíti a feladatát, ám nem tagadja, néha egy vagy két baki még becsúszik a több órás adás alatt.
2021-12-03 20:05:41

2021-12-03 20:05:43

X-Faktor: Csobot Adél mentorált nélkül maradt

A tehetségkutató jubileumi évadának még csak a harmadik élő showján vagyunk túl, de jövő héten már csak a top 4 állhat színpadra. A legutóbbi adásban a hat versenyző két-két produkcióval készült, de Gáspár Laci rappere, Mardoll a második dalát már nem adhatta elő. Ő ugyanis az első kör után kiesett, miután a nézőktől a legkevesebb szavazatot kapta. Kapcsolódó X-Faktor: Puskás-Dallos Peti két versenyzője is kiesett Ritkul a mezőny. A mentorok végig nagyon kritikusak voltak mindenkivel, főleg, ha nem a saját versenyzőikről volt szól. A második fordulóban ismét székekre ült...
2021-12-05 09:06:26

X-Faktor: Alee a kisfilmjében megmutatta, hogy milyen rossz körülmények között él a családjával

A nézők még nem untak rá ByeAlex mentoráltjára, a 16 éves Alee-ra, akit a legutóbbi élő adásból, a top4-be segítettek a szavazatok. A Kevermesről származó rapper a produkciók előtti szokásos kisfilmben hazalátogatott családjához és megmutatta, hol él. Innen jöttem, nem szégyellem ? mondta Alee. Kapcsolódó X-Faktor: Csobot Adél mentorált nélkül maradt Mardoll és a The Harmonies esett ki a versenyből. A felvételek pedig valószínűleg elérték a hatásukat, mert még Oláh Gergő is arról posztolt az X-Faktor adása alatt, hogy mennyire megérintette a dolog: Durva, hogy mennyire fo...
2021-12-05 12:06:24

X-Faktor: Mutatjuk, ebből a központi vezérlőből irányítanak mindent az élő show alatt

Olvasóink ezúttal a központi vezérlőbe nyerhettek bepillantást.
2021-12-11 19:05:58

X-Faktor: Mutatjuk, ebből a központi vezérlőből irányítanak mindent az élő show alatt

Olvasóink ezúttal a központi vezérlőbe nyerhettek bepillantást.
2021-12-11 19:06:51

X-Faktor: ByeAlex szerint direkt akarták kiejteni versenyzőit: "Nem volt igazságos a mentor társaim részéről"

Budapest ? Már csak három énekes, Alee, Kamilla és Paulina van versenyben, és hamarosan kiderül, ki nyeri a 2021-es X-Faktort.
2021-12-12 15:05:47

2021-12-12 15:05:48

Xbox nélkül is lehet majd xboxozni, csak egy kis kütyüt kell bedugni a tévébe

Egy éven belül megjelenhet a Microsoft Xbox felhőalapú játékokhoz való streamingeszköze, azonban nem csupán játékok streamelésére lesz majd bevethető.
2022-05-11 18:12:39

2022-05-11 18:18:40

XIV. Lajos korabeli hajóroncsokat találtak a francia partoknál

Az 1692-ben elsüllyedt hajókhoz nehéz hozzáférni a méteres iszap miatt.
2022-08-27 15:11:36

XIV. Lajos korabeli hajóroncsokat találtak a francia partoknál

A három hadihajó 1692-ben süllyedt el Normandia közelében, a Hougue-i csatában.
2022-08-27 17:13:03

X-Faktor: Egy Éjjel-Nappal Budapest-szereplő is jelentkezett a műsorba, senki nem ismerte fel

?Mi vagyunk a Long Story Short zenekar? ? lépett az X-Faktor színpadára az Éjjel-Nappal Budapest egyik szereplője, Marschall György a saját bandájával. ByeAlex úgy fogalmazott, ismerősek neki a srácok, de nem tudja, honnan. Szoktuk lájkolni a posztjaidat, lehet onnan! ? mondta Marschall. ?Tényleg. Én mindig megnézem, kik lájkolják a posztjaimat? ? morfondírozott a mentor. Gáspár Lacinak nem volt négy igenes a produkció, így mindössze három pozitív szavazattal mentek tovább a táborba. Egyébként sem a mentorok, sem Miller Dávid nem említették, hogy Marschall ismerős lehet az RTL realityjéből. A ...
2022-09-05 10:18:25

Xtend-rekord: soha nem lépett ennyi kkv a magyar tőzsdére egy év alatt

A BÉT Xtend piacára lépett, összesen 22 társaság közül 12 tavaly jutott el a tőzsdei bevezetésig, ami a Navigator Investments menedzsmentje szerint nemcsak a kkv-k tőzsde iránti növekvő érdeklődését mutatja jól, de nemzetgazdasági szinten is meghatározó, ha egy ország kkv-szektora is részesül azokból az előnyökből, amit a tőkepiaci jelenlét, a nyilvános működési forma jelent. A BÉT Legek mai díjátadóján a társaság kapta ?Az év kijelölt tanácsadója a BÉT Xtend piacon? díjat, aminek apropóján Jutasi Zoltánt az igazgatóság elnökét, és Pallag Róbert befektetési és üzletfejlesztési igazgatót kérdez...
2023-02-23 16:08:03

Xiaomi 13 Pro: kameraforradalom nélküli csúcstelefon

A Xiaomit ma már nem nagyon kell bemutatni senkinek: a gyártó a jól összerakott és korrekt áron kínált okostelefonjaival szerzett magának hírnevet, majd a hűséges vásárlóbázis kiépítése után elkezdtek a csúcskategória felé kacsintgatni. A Huawei nyugati pozíciójának szinte teljes bedöntése jót tett a vállalatnak (hazánkba is a legjobb pillanatban érkeztek meg hivatalosan), a Xiaomi készülékek szépen kitöltötték az amerikaiak által elgáncsolt konkurens nyomában maradt űrt, amit a cég nemrég megfejelt azzal, hogy még a Leicát is elhappolta a riválisától. Ugyan a híres kameragyártó és a Xiaomi el...
2023-04-07 21:08:45

Xabi Alonso döntött, kiderült ki lehet Jürgen Klopp utódja

Kezdettől fogva a klub korábbi spanyol sztárjátékosát tartották a legesélyesebbnek az edzői posztra.
2024-03-29 08:08:09

Navalnij merénylői három aktivista haláláért is felelősek lehetnek

Az orosz titkosszolgálat azon ügynökei, akik tavaly augusztusban novicsok idegméreggel próbálták megölni Alekszej Navalnijt, felelősek lehetnek legalább három oroszországi aktivista haláláért ? állítja legújabb jelentésében a Bellingcat nevű oknyomozó portál.
2021-01-28 23:06:01

Hatályba lép a szigorított lengyel abortusztilalom, új erőre kaptak a tüntetések

Három hónappal a lengyel Alkotmánybíróság döntése után kihirdették, és ezzel hatályba léptették az abortusz tilalmát sérült magzatok esetében.
2021-01-28 23:06:01

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...
2020-06-20 16:41:42

Pokerfood

Pokerfood.hu - Biztonságos ebéd házhozszállítás‎! Maradjon otthon, és rendeljen ebédet a Pokerfoodtól! Hiszünk abban, hogy a rendszeres étkezéssel teremtjük meg az egészséges élet alapjait. Ehhez kívánunk segítséget nyújtani egyrészt a minden nap melegen elfogyasztott ebéddel, másrészt pedig komplex egészségmegőrző programunkkal. A választékot az alapján alakított ki, hogy mindenki megtalálja a számítását: a fogyni és a hízni vágyó, az ínyenc és a hagyományos ízeket kedvelő, a reformkonyha és a nemzetközi konyha híve, a cukorbeteg és a tej-, tojás érzékeny is. Link: https://www.pokerfood...
2020-06-20 16:41:42

Energetikai tanúsítvány

Garanciával, határidőre, akár 24 órán belül is vállaljuk energetikai tanúsítványt, lakás zöldkártya elkészítését. Panellakás, társasház, családi ház, újépítésű vagy használt ingatlan? Cégünk garantálja Önnek a legjobb árat, minőségi kiszolgálással együtt! Az Országos Építésügyi Nyilvántartásnál hitelesített energetikai tanúsítványokra mi háromszoros garanciát vállalunk. Nálunk rejtett költségek nélkül juthat az energetikai tanúsítványhoz vagy lakás zöldkártyához. Áraink tartalmazzák az ÁFA-t és minden költséget, ami a tanúsítvány kiállításához szükséges. Ne késlekedjen, rendelje meg most és eg...
2020-06-20 16:41:42

Idősgondozás Németországban

Meghatározzuk az irányt, fejlesztünk és innováljuk szolgáltatásainkat, mindezt azzal a céllal, hogy ügyfeleinknek a legjobban fizetett munkát biztosítsuk. Kattintson a www.atena.org weboldalra!Idősgondozók részére kínálunk állásokat, 24 órás gondozás Németországba. Hívjon a +421 917661067 telefonszámon és kérjen visszahívást. Továbbá elérhet minket az ingyenes +3680080265-ös számon vagy felveheti velünk a kapcsolatot mailben: [email protected] és mi felhívjuk Önt.
2020-06-20 16:41:42

költöztetés

Cégünk több mint 15 éve foglalkozik Költöztetéssel, szállítással, megrendelőink nagy megelégedettségére! Tevékenységünk köré tartozik a Pianínó és Zongora szállítás is. Bízunk benne hogy minket választ. Kérem tekintse meg a költöztetés kalkulátorunkat, amivel ön előre ki tudja számítani a költöztetés árát! Nem csak Budapesten, hanem Vidéken is költöztetünk.A Költöztetés Budapest oldalon, További Információ: www.koltoztetesbudapest.eu vagy www.pianinoszallitas.eu Főbb tevékenységi területeink: Budapest, Budaörs, Budakalász, Budakeszi, Dunakeszi, Dunaharaszti, Érd, Fót, Göd, Gödöllő, Gyál,...
2020-06-20 16:41:42

Alufelni javítása és polírozása

Alufelni javítása és polírozása,5-10 munka nap alatt.

2020-06-20 16:41:43

Marketing munka

Jó lehetőség! Nagyszerű munkát találtam az interneten! A saját otthonunk kényelmében dolgozunk, főnök és munkaidő nélkül! Biztonságos bevétel és kifizetés! Ha érdekel , regisztrálj, ingyenesen a linkre kattintva: https://www.sfi4.com/18114412.27/register
2020-06-20 16:41:43

Hirdetés feladása ingyen

Regisztráció nélkül online képes apróhirdetés, apró feladás ingyen, visszamutató linkkel.
2020-06-20 16:41:43

Élhajlító bádogos gép 2140/0.8mm Hajlítógép Élhajlítógép

Eladó új élhajlító bádogos gép + tárcsás lemezolló Munkahossz 2140mm. Hajlítható lemezvastagság - acél lemez max. 0,8 mm - aluminium lemez max 1,2 mm Hajtási szög 145-180 fokig Súlya 175 kg. Az ár magába foglalja a lemez tartóját, szögmérőt és az első ütközőt. A tárcsás olló garantálja a minőséges vágást deformálás nélkül. Az olló kemény aczélból készült, és nagyon élesek. Az élhajlító ára 232 000 HUF/ 650 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar díj – egyedi ár távolságtól függően. A gép új- garanciált, digitális...
2020-06-20 16:41:43

Bádogos élhajlító gép 1400/1.2 mm Hajlítógép Élhajlítógép

Eladó új élhajlító gép. Hossza 1,4m. Hajlítható acél plé 1,2 mm vastagságu. Munkahossz 1400 mm, hajlítható lemezvastagság: - acél lemez 1,2 mm - alumínium lemez 1,5 mm - rozsdamentes acél 0,65 mm Elhajtási szög 145-180 fokig, vágás az egész munkagép hosszán. A felső kar három szinten állítható. Lemez leszorítása excenterkar segítségével. Maximális rés a karok között 8 cm.Lemeztartó állvány hátul, elől a lemezzel azonos szélességü vágó blokád, hajlitási szög blokád, szögmérő mutató. A hajlítórúd rendszernek köszönhetően a lemez az egész hosszán egyenletesen görbül. Sú...
2020-06-20 16:41:43

Élhajlító bádogos gép 2140/0.8mm Hajlítógép Élhajlítógép

Eladó új élhajlító bádogos gép + tárcsás lemezolló Munkahossz 2140mm. Hajlítható lemezvastagság - acél lemez max. 0,8 mm - aluminium lemez max 1,2 mm Hajtási szög 145-180 fokig Súlya 175 kg. Az ár magába foglalja a lemez tartóját, szögmérőt és az első ütközőt. A tárcsás olló garantálja a minőséges vágást deformálás nélkül. Az olló kemény aczélból készült, és nagyon élesek. Az élhajlító ára 232 000 HUF/ 650 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar díj – egyedi ár távolságtól függően. A gép új- garanciált, digitális...
2020-06-20 16:41:43

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...
2020-06-20 16:41:43

Tárhely, domain, cloud tárhely, hazai és külföldi!

Okos szerverekért lelkesedik a világ a modern szerverek iPhone-ja! Legyen saját privát Okosszervere! Ajánljuk: otthoni felhasználóknak, kis-és középvállalkozóknak, nagyvállalatoknak. Legyen saját privát Okos szervere! Akár 100 GB óriás webtárhelye! Cloud tárhelyet korlátlan tulajdonságokkal! Ingyen domain nevet web tárhelyéhez! Dinamikus adatbázis használatot! 100+ CMS (Joomla!, WP...) futtatást! Mindezt rendkívül alacsony áron, kötelezettség nélkül, azonnal kipróbálhatja!
2020-06-20 16:41:43

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy- és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488 730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-20 16:41:43

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-20 16:41:43

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy- és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488 730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-20 16:41:43

Alufelni javítása és polírozása

Alufelni javítása és polírozása,5 munka nap alatt.
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   N   •   Leverkusen   •   R   •   tes   •   mag   •   jazz   •   f   •   fhgperapro   •   H   •   K   •   rozsa sandor   •   suhgfhgperapro   •   b   •   eb   •   youtube   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   aza   •   perapro   •   budapest   •   P   •   fluminense   •   sz   •   L   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   az egyik legnagyobb sztar visszater a barcelonahoz   •   merevreszeg no miatt hajtott vegre kenyszerleszallast egy budapesrol felszallt repulo 2   •   the photographer exposing the secret life of plants   •   german leaders urge restraint following iranian attack on israel 3   •   igy segit a konyhaban racz jenoek kislanya   •   a nyugtato sem hatott kegyetlen amokfutasba kezdett egy ferfi kaposvaron   •   elindult az elso torrentoldal ahonnan tobb szazmillios nft ket lehet ingyen letolteni   •   elkepeszto termeszeti karok keletkeznek a magyar utakon   •   a baloldalnak 2020 az alhirgyartasrol szolt   •   es akkor orban viktor ugy dontott avatkozzon csak be egy kulfoldi nagyhatalom magyarorszag belugyeibe 2   •   gulyas gergely bizik benne hogy aprilisban mar nyithatnak a teraszok   •   elkezdik gyartani az orosz vakcinat szerbiaban   •   peter higgs father of god particle dies aged 94   •   covid who in close contact with uk over new variant   •   hiaba a dragulas tovabbra is lelkesen vasarolnak a magyarok   •   uj tudoszuroprogram indult hatalmas attorest jelenthet   •   putyin megsertodott onmagaval beszelget   •   felborult auto kidolt jelzolampa nagy baleset tortent budapest belvarosaban 2   •   nasa mystery object is 54 year old rocket not asteroid   •   the donut king who went full circle from rags to riches twice   •   2020 volt a legmelegebb ev europaban   •   video teszteltuk az elso elektromos kamiont ami a magyar kiskereskedelemben mukodik   •   megdolt a melegrekord budapesten 3   •   german leaders urge restraint following iranian attack on israel 2   •   reszkess forma 1 a hetvegen elrajtol a tortenelem elso autonom autoversenye   •   energiahatekonysag digitalizacio automatizalas aki kimarad az nagyon lemarad 5   •   torvenytelenul vette fel a gyali polgarmester a tobb millios jutalmat   •   viruskutatok meg nagyobb leguti jarvanyok kovethetik a koronavirus pandemiat 2   •   debrecenbol igazolt magyar valogatott jatekost a ferencvaros   •   tobb mint 3 milliardos fejlesztes az ibm szekesfehervari kozpontjaban   •   szunditassal bukott le egy koborlo elefantcsorda es errol fotok is keszultek   •   erdogan partja orszagszerte vesztett az onkormanyzati valasztasokon   •   szornyethalt a ferfi aki leugrott a pozsonyi hidrol   •   us treasury yellen warns of explosion of cybercrime risk   •   au eu kiakadt mert a horvatorszagnak kuldott penzbol olyanokat alkalmaztak akik menekulteket vertek a hataron   •   e mail:richardcosmos5@ gmail.com   •   csuti akar az egesz eletemet leelnem egyedul ha a gyerekeim nem fogadnak el akit en a szivem valasztottjanak gondolok   •   legyel te 2021 ben az ev ingatlanpiaci tehetsege jelentkezz a palyazatra   •   ez lehet most a legnagyobb kerdes a kormany asztalan 2   •   a toosz inkabb a kamarai hozzajarulast engedne el   •   tobb megyeben is zivatarokra figyelmeztetnek az alpokaljan meg havazhat is 2   •   west africa bloc mediator satisfied after meeting burkina faso new military leader   •   vajna timea bikiniben mutatta meg az endometriozis mutetje utani nyomokat a testen foto 2   •   tobb melegrekord is megdolt vasarnap   •   egyejszakas kaland feny derult az oriasi titokra a dancing with the stars szombati elo adasa elott video   •   nem talalja ki ozzy osbourne milyen vallalkozassal robbant be 2   •   elelmiszeripari gepek tartalyok duplikator ustok szallitoszalagok 742   •   korabbi vezetoedzoje perelte be a barcelonat   •   nem ment el az eszunk ten hag ugyanolyan eredmenyes mint ferguson volt 2   •   benedek tibort valasztottak a vilag legjobb vizilabdazojanak az elmult 20 evbol