Halott parazita lehetett az amerikai elnökjelölt agyában

Robert F. Kennedy Jr. agyában még 2010-ben mutattak ki egy sötét foltot a vizsgálatok.
2024-05-08 20:11:34

Halott parazita lehetett az amerikai elnökjelölt agyában

Robert F. Kennedy Jr. agyában még 2010-ben mutattak ki egy sötét foltot a vizsgálatok.
2024-05-08 20:11:17

Robert Downey Jr. olyat csinál, amit eddig még soha

A mesterséges intelligencia jobban érdekli, mint a saját fia.
2024-05-08 19:10:09

Robert Downey Jr. olyat csinál, amit eddig még soha

A mesterséges intelligencia jobban érdekli, mint a saját fia.
2024-05-08 19:08:00

Kitört egy vulkán Indonéziában

Kitört szerdán a kelet-indonéziai Ibu vulkán, a helyi hatóságok felszólították a környéken tartózkodókat: menjenek távolabb a hegytől, valamint a levegőszennyezés miatt lehetőség szerint viseljenek maszkot és védőszemüveget a szabadban.
2024-05-08 19:07:40

"Te sem vagy kivétel, masszívan politizálsz!" - Kitört a balhé Molnár Áron és Hajdú Péter között: a színész páros lábbal szállt bele a tévésbe

Molnár Áron páros lábbal szállt bele Hajdú Péterbe, miután ő kedden este reagált arra, hogy valójában miért nem indul el a nemzetközi bokszversenyen.
2024-05-08 16:06:22

2024-05-08 16:05:50

Folytatódik az üzengetés Majka és a volt mentoráltja között

Károlyi Róbert csalódottan olvasta egykori mentora sorait.
2024-05-07 12:10:03

Nem csitulnak a kedélyek Majka és a Sztárban sztár leszek! egykori felfedezettje között. Most Károlyi Róbert ismét üzent, elárulva, nem a balhézás volt a célja, csupán a történetét akarta elmesélni.
2024-05-07 08:06:31

Nem csitulnak a kedélyek Majka és a Sztárban sztár leszek! egykori felfedezettje között. Most Károlyi Róbert ismét üzent, és elárulta, hogy nem a balhézás volt a célja, csupán a történetét akarta elmesélni.
2024-05-07 07:05:46

Alföldi Róbert lehetett a következő, aki idén májusban megkaphatta az Iglódi István-emlékgyűrűt. Előadás közben adta át a színész özvegye a rendezőnek.
2024-05-06 16:06:35

Alföldi Róbert lehetett a következő, aki idén májusban megkaphatta az Iglódi István-emlékgyűrűt. Előadás közben adta át a színész özvegye a rendezőnek.
2024-05-06 16:06:19

Majka a Facebook-oldalán reagált Károlyi Róbert videójára.
2024-05-05 16:06:03

Majka a Facebook-oldalán reagált Károlyi Róbert videójára.
2024-05-05 16:05:54

Károlyi Róbert szerint Majka cserben hagyta őt, miután azt ígérte neki, hogy segíteni fog a karrierjében.
2024-05-05 08:06:11

Károlyi Róbert szerint Majka cserben hagyta őt, miután azt ígérte neki, hogy segíteni fog a karrierjében.
2024-05-05 08:06:02

Robert Fico kezébe kerülhet a szlovák közmédia: több ezren vonultak az utcára Pozsonyban

A szlovák ellenzék megítélése szerint Robert Fico kormánya saját befolyása alá szeretné vonni az RTVS-t (Rozhlas a televízia Slovenska). Több ezren tüntettek csütörtökön Pozsonyban a közszolgálati rádió és televízió átalakítása ellen.
2024-05-03 20:06:36

2024-05-03 20:06:13

Robert Kiyosaki: itt az összeomlás, ezt kell tenni, hogy átvészeld!

Ismét megszólalt a gazdasági és a részvénypiaci kilátásokról a nagy megmondásaitól hírhedt Robert Kiyosaki: a legfrissebb X-bejegyzésében azt boncolgatta a guru, hogy az összeomlás tulajdonképpen már el is kezdődött, ám ez az összeomlás lehet a legjobb dolog, ami azokkal a befektetőkkel történik, akik megfogadják az ő tanácsait. Kiyosaki megmondásait persze érdemes kisebb-nagyobb fenntartással kezelni, ugyanis a megmondóember már több, mint tíz éve várja a következő nagy összeomlást.
2024-05-03 18:06:30

Koltai Róbert elárulta mi a hosszú házasság titka

Koltai Róbert, legendás színművész kényesen ügyel arra, hogy magánélete távol maradjon a nyilvánosságtól, ahogy ő maga is a nyüzsgő belvárostól: feleségével évek óta vidéken éleik mindennapjaikat.
2024-05-02 07:05:58

Bádogos élhajlító gép 1400/1.2 mm Hajlítógép Élhajlítógép

Eladó új élhajlító gép. Hossza 1,4m. Hajlítható acél plé 1,2 mm vastagságu. Munkahossz 1400 mm, hajlítható lemezvastagság: - acél lemez 1,2 mm - alumínium lemez 1,5 mm - rozsdamentes acél 0,65 mm Elhajtási szög 145-180 fokig, vágás az egész munkagép hosszán. A felső kar három szinten állítható. Lemez leszorítása excenterkar segítségével. Maximális rés a karok között 8 cm.Lemeztartó állvány hátul, elől a lemezzel azonos szélességü vágó blokád, hajlitási szög blokád, szögmérő mutató. A hajlítórúd rendszernek köszönhetően a lemez az egész hosszán egyenletesen görbül. Sú...
2020-06-23 22:14:23

Duguláselhárítás Szada +36 20 236 0413

Duguláselhárítás Szada +36 20 236 0413 Csongrádi Róbert https://dugulaselharitasszada.iwk.hu/ Csongrádi Róbert Szadai duguláselhárító mester rendelkezésére áll a +36 (20) 236 0413 számon, dugulások megszüntetése fix áron, woma lefolyó tisztítás, Szada és Bp. régiójában, díjmentes megjelenés a helyszínen, JÓTÁLLÁS!
2020-06-23 22:14:27

Olcsó autóbérlés Budaörs http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/

Olcsó autóbérlés Budaörs +36 70 201 4900 http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/ Budaörs vonzáskörzetében igénybe vehető bérautóink között szerepelnek pl. a következő modellek (az éppen kölcsönözhető autók listájáért kérjük, tárcsázza központi számunkat!): Honda, Mini Cooper.

2020-06-23 22:14:41

Duguláselhárítás Szada +36 20 236 0413

Duguláselhárítás Szada +36 20 236 0413 Csongrádi Róbert https://dugulaselharitasszada.iwk.hu/ Csongrádi Róbert Szadai duguláselhárító mester rendelkezésére áll a +36 (20) 236 0413 számon, dugulások megszüntetése fix áron, woma lefolyó tisztítás, Szada és Bp. régiójában, díjmentes megjelenés a helyszínen, JÓTÁLLÁS!
2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

Duguláselhárítás Szada +36 20 236 0413

Duguláselhárítás Szada +36 20 236 0413 Csongrádi Róbert https://dugulaselharitasszada.iwk.hu/ Csongrádi Róbert Szadai duguláselhárító mester rendelkezésére áll a +36 (20) 236 0413 számon, dugulások megszüntetése fix áron, woma lefolyó tisztítás, Szada és Bp. régiójában, díjmentes megjelenés a helyszínen, JÓTÁLLÁS!
2020-06-23 22:15:38

Olcsó autóbérlés Budaörs http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/

Olcsó autóbérlés Budaörs +36 70 201 4900 http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/ Budaörs vonzáskörzetében igénybe vehető bérautóink között szerepelnek pl. a következő modellek (az éppen kölcsönözhető autók listájáért kérjük, tárcsázza központi számunkat!): Honda, Mini Cooper.
2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:19

Duguláselhárítás Szada +36 20 236 0413

Duguláselhárítás Szada +36 20 236 0413 Csongrádi Róbert https://dugulaselharitasszada.iwk.hu/ Csongrádi Róbert Szadai duguláselhárító mester rendelkezésére áll a +36 (20) 236 0413 számon, dugulások megszüntetése fix áron, woma lefolyó tisztítás, Szada és Bp. régiójában, díjmentes megjelenés a helyszínen, JÓTÁLLÁS!
2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

Duguláselhárítás Szada +36 20 236 0413

Duguláselhárítás Szada +36 20 236 0413 Csongrádi Róbert https://dugulaselharitasszada.iwk.hu/ Csongrádi Róbert Szadai duguláselhárító mester rendelkezésére áll a +36 (20) 236 0413 számon, dugulások megszüntetése fix áron, woma lefolyó tisztítás, Szada és Bp. régiójában, díjmentes megjelenés a helyszínen, JÓTÁLLÁS!
2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

Duguláselhárítás Szada +36 20 236 0413

Duguláselhárítás Szada +36 20 236 0413 Csongrádi Róbert https://dugulaselharitasszada.iwk.hu/ Csongrádi Róbert Szadai duguláselhárító mester rendelkezésére áll a +36 (20) 236 0413 számon, dugulások megszüntetése fix áron, woma lefolyó tisztítás, Szada és Bp. régiójában, díjmentes megjelenés a helyszínen, JÓTÁLLÁS!
2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

Duguláselhárítás Szada +36 20 236 0413

Duguláselhárítás Szada +36 20 236 0413 Csongrádi Róbert https://dugulaselharitasszada.iwk.hu/ Csongrádi Róbert Szadai duguláselhárító mester rendelkezésére áll a +36 (20) 236 0413 számon, dugulások megszüntetése fix áron, woma lefolyó tisztítás, Szada és Bp. régiójában, díjmentes megjelenés a helyszínen, JÓTÁLLÁS!
2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:09

Duguláselhárítás Szada +36 20 236 0413

Duguláselhárítás Szada +36 20 236 0413 Csongrádi Róbert https://dugulaselharitasszada.iwk.hu/ Csongrádi Róbert Szadai duguláselhárító mester rendelkezésére áll a +36 (20) 236 0413 számon, dugulások megszüntetése fix áron, woma lefolyó tisztítás, Szada és Bp. régiójában, díjmentes megjelenés a helyszínen, JÓTÁLLÁS!
2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:22

Duguláselhárítás Szada +36 20 236 0413

Duguláselhárítás Szada +36 20 236 0413 Csongrádi Róbert https://dugulaselharitasszada.iwk.hu/ Csongrádi Róbert Szadai duguláselhárító mester rendelkezésére áll a +36 (20) 236 0413 számon, dugulások megszüntetése fix áron, woma lefolyó tisztítás, Szada és Bp. régiójában, díjmentes megjelenés a helyszínen, JÓTÁLLÁS!
2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:39

Duguláselhárítás Szada +36 20 236 0413

Duguláselhárítás Szada +36 20 236 0413 Csongrádi Róbert https://dugulaselharitasszada.iwk.hu/ Csongrádi Róbert Szadai duguláselhárító mester rendelkezésére áll a +36 (20) 236 0413 számon, dugulások megszüntetése fix áron, woma lefolyó tisztítás, Szada és Bp. régiójában, díjmentes megjelenés a helyszínen, JÓTÁLLÁS!
2020-06-23 22:19:45

Olcsó autóbérlés Budaörs http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/

Olcsó autóbérlés Budaörs +36 70 201 4900 http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/ Budaörs vonzáskörzetében igénybe vehető bérautóink között szerepelnek pl. a következő modellek (az éppen kölcsönözhető autók listájáért kérjük, tárcsázza központi számunkat!): Honda, Mini Cooper.
2020-06-23 22:19:45

Duna House: Angyalföld visszavette az első helyet a lakáskeresők kedvenc helyei között

Lassabban és kevesebb pénzért lehet eladni a lakásokat, mint eddig. Kevesebb adásvétel zárult le októberben, de a vevői érdeklődés már nőtt.
2020-11-17 07:08:44

A budapesti repülőtér is díjat kapott Európa legjobbjai között

A legjobb szolgáltatásokat nyújtó létesítményeket ismerték el.
2020-11-21 17:10:52

Fagyos a légkör Vettel és a Ferrari között

A négyszeres világbajnok már igyekszik kivonni magát a csapat életéből.
2020-11-21 19:08:56

Óriási a bérkülönbség az ápolók között, van, aki napi 100 kilométert is utazik az átvezénylések miatt

Egyeseknek akár 100 ezer forintos időszakos kieséssel is számolniuk kell.
2020-11-22 12:07:35

Összefüggést találtak a környezetterhelés és az egysoros e-mailek között

Brit tudósok meglepő eredményekre jutottak a kérdésben, és furcsa ajánlásokat tesznek.
2020-11-23 06:06:59

Szoboszlai Dominik hamarosan a világ legértékesebb focistái között lehet

A Ferencváros sok pénzt kereshet Tokmac Nguen eladásán a Transfermarkt szakértője szerint.
2020-11-23 09:05:57

Több tízezer forint különbség is lehet a koronavírusos betegeket ellátó ápolók pluszpénze között

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara tud olyan szakdolgozóról, aki csak több hónappal később kapta meg a koronavírus-fertőzés miatt járó táppénzt.
2020-11-23 11:06:08

2020-11-23 11:06:09

Winkler Róbert: A Totalcar pár évvel hamarabb indexesedett el, mint maga az Index

A helyzet reménytelenségét látta be – magyarázta az újságíró, hogy miért távozott a Totalcartól.
2020-11-24 05:07:18

Winkler Róbert: A Totalcar pár évvel hamarabb indexesedett el, mint maga az Index

A helyzet reménytelenségét látta be – magyarázta az újságíró, hogy miért távozott a Totalcartól.
2020-11-24 07:05:56

Magyar is van Elena Ferrante kedvenc szerzői között

A legnépszerűbb kortárs olasz író megnevezte 40 kedvenc női szerzőjét.
2020-11-24 10:06:08

A 16 éves Zalatnay Sarolta csellel hódította meg Komár Lászlót, majd hatalmas pofont kapott

Régi történeteket mesélt az énekesnő a LifeTV-n.
2020-11-24 14:05:51

Újabb művészeti aukciót szervezett a Heti Betevő, Alföldi Róbert képére is lehet licitálni

A kiállítást november 27-ig tekinthetik meg az érdeklődők.
2020-11-24 16:06:18

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

2020-11-24 21:06:05

Lángosfutárnak állt Gergely Róbert

Nem bírta tovább a tétlenséget, ezért keresett munkát magának a színész.
2020-11-25 07:06:42

Nem járnak a vonatok Budapest és Vác között

Meghibásodott a váltó Vácrátótnál.
2020-11-25 08:06:02

Gergely Róbert lángosfutárnak állt

A színész-énekes nem bírta már a semmitevést és némi bevétel is jól jön a majd az egyéves kényszerpihenő után.
2020-11-25 09:06:10

Új vágány lesz Kőbánya-felső és Rákos között

Már kiírták a tervezői tendert.
2020-11-25 12:05:56

Egy 21 éves nő is van a járvány újabb áldozatai között

Egy 45 éves és egy 55 éves elhunytnak nem volt ismert alapbetegsége.
2020-11-25 13:06:24

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   N   •   Leverkusen   •   R   •   tes   •   jazz   •   mag   •   f   •   fhgperapro   •   H   •   K   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   rozsa sandor   •   b   •   eb   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   aza   •   perapro   •   budapest   •   P   •   fluminense   •   sz   •   L   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   nekialltak kitakaritani egy szerbiai tavat meg koporsot is talaltak 4   •   majka veget vetne az osszes haborunak   •   adolf hitler nyerte a valasztast namibiaban   •   viktoria kiralyno szerelmi elete ferfiak albert herceg halala utan   •   mutatjuk hogyan keszul a tokeletes tojas   •   george floyd americans react to day one of the chauvin trial   •   dakota johnson 14 evesen koldok piercinget akart melanie griffith tel kozosen csinaltattak egyet   •   reggeltol estig vegigkovettuk magyar petert a legfontosabb napjan nezze meg mi tortent a kulisszak mogott exkluziv video 2   •   figyelem valtozik egyes human inzulint tartalmazo keszitmenyek elerhetosege   •   ezert kell odafigyelni a kovetesi tavolsagra az autopalyan   •   new orleans businesses survived katrina and covid now theyre contending with ida   •   meghalt jennifer leak 2   •   nem biztos benne hogy aprilis 19 en lehet nyitni ezt mondta pusztai erzsebet infektologus a jarvanyhelyzetrol   •   az ensz szerint 2021 ben johet az elmult 75 ev legnagyobb humanitarius valsaga   •   elhajlito badogos gep 14002 mm tarcsas lemezollo 15   •   this uk company will hand out free food to 88000 workers this winter   •   mkefbfbdrmefbfbdstef   •   feny derult a titokra kiderult hogy hegyes berci es nagy reka a proban is gyakoroltak e a csokot video 2   •   kigyulladt egy haz papocon   •   az oroszok szerint dezinformacio az amerikai figyelmeztetesrol szolo kozles 2   •   ont megbotrankoztatja egy piszoar ha az egy muveszeti alkotas   •   meg a rendorok is megdobbentek annyi gyorshajtot fogtak obudan 3   •   iceland builds wall to protect power plant from lava   •   hol allhat meg a tesla esese   •   mbs multi billion dollar new dubai giveaway is a bust as jamal khashoggis ghost scares investors 2   •   100 millio instagram fiokot es e maileket tortek fel hackerek harom ukran allhat az ugy mogott 2   •   a fenerbahceban folytatja mesut ozil   •   a klimavaltozas okozott hibridizaciot egy fajnal   •   keszulhet a veresegre erdogan a torokorszagi onkormanyzati valasztasokon   •   magyar pezsgo a vilag legjobbjai kozott   •   bezuhant a roman aramfogyasztas mi all a hatterben   •   mike pompeos 2024 campaign gets an early endorsement   •   velkovics vilmos miatt fel kell locsolni a baloldali sajtot hianyzik nekik rangos katalin es keri laszlo 2   •   barkacsaruhazat fosztogatott egy bunszervezet kaposvaron   •   dobbenetes vallomast tett a madeleine mccann ugy egyik szemtanuja ujabb fordulathoz erkezhet a tortenet 3   •   g w m exe meglepo vallomast tett gyerekkent szineszno akart lenni majd az egyetemen nuklearis fegyverkezest tanult 2   •   fire at chemical factory kills 10 in southern pakistan   •   eloszor probalnak meg majat noveszteni egy transzplantaciora varo betegben 2   •   a kutatok talaltak 22 gent amelyek ongyilkossagba kergethetik az embert 2   •   szlovakiaban is megjelent a koronavirus uj valtozata   •   xi makes first xinjiang visit since strike hard campaign   •   ket kulugyminiszter szerint is bizonyitekok vannak arra hogy kinaban megsertik az emberi jogokat 2   •   17 ezer uj fertozottet igazoltak   •   feltalaloja szerint rossz hatasa lehet a szexualis vagyainkra a gabonapehelynek   •   felre a sonkat es a tojast itt vannak a vilag legbizarrabb husveti menui   •   orbanon ragadhat hogy miatta eszi a rozsda a lanchidat   •   pope francis makes appeal for peace in gaza in easter message 2   •   tattered flags and barbed wire win uks turner prize for art   •   lassan mar harommillio eurot dobtak ossze szlovak civilek a penzbol az ukranoknak vasarolnanak tuzersegi loszereket 2   •   dontottuk