Kína stratégiai partnerei lettek, és most lehet, hogy lemondhatnak az EU-tagságról

Közép-Ázsia nagy piac, de a régióban való terjeszkedés csak az első lépés Peking még nagyobb céljának elérésében.
2024-05-11 21:08:04

2024-05-11 21:06:46

Orbán Viktor: az uniós elnökség alatt feladatom a Kína és az Európai Unió közti kereskedelmi kapcsolatok javítása lesz

A kínai köztévének nyilatkozott Orbán Viktor. A kormányfő többek között a Magyarországon befektető kínai cégekről és a világ erőközpontjának megváltozásáról beszélt, de azt is hangsúlyozta, hogy a féléves uniós elnökség alatt egyik feladata a Kína és az Európai Unió közti kereskedelmi kapcsolatok javítása lesz - írja a 444.hu.
2024-05-11 21:06:41

Orbán Viktor: Az én feladatom, hogy javítsam a Kína és az EU közti kereskedelmi kapcsolatokat

A miniszterelnök a kínai állami tévének adott interjút.
2024-05-11 19:09:46

Orbán Viktor: Az én feladatom, hogy javítsam a Kína és az EU közti kereskedelmi kapcsolatokat

A miniszterelnök a kínai állami tévének adott interjút.
2024-05-11 19:07:39

A Hamász szerint Netanjahu a hánorú folytatását akarja

2024-05-10 21:07:22

Nagyon közel járunk a vércsoportok törléséhez

Megoldhatja a vérellátási problémákat, ha mindenféle vért nullás vércsoportúvá tudunk alakítani.
2024-05-10 19:10:52

Kína kultúráját bemutató dokumentumfilmeket fog adni a közmédia

Megállapodás is született erről.
2024-05-10 18:08:59

Kína kultúráját bemutató dokumentumfilmeket fog adni a közmédia

Megállapodás is született erről.
2024-05-10 18:07:05

Magyarország és Kína stratégiai partnerként az arany útra lépett a kínai napilap szerint

A Global Times véleménycikke szerint a két ország szövetsége jó példa a szuverén országoknak, hogy önállóan és barátsággal nyissanak a külvilág felé.
2024-05-10 10:10:22

Itt vannak a részletek, tizennyolc megállapodást írt alá Magyarország és Kína

Szijjártó Péter több bejelentést is tett.
2024-05-09 21:09:15

Hirtelen változott a felállás, de mit lép erre Kína?

A nagy kérdés, hogy a nyílt konfrontáció Kína és szigetország között elkerülhető-e a Tajvani-szorosban.
2024-05-09 21:08:55

Orbán Viktor: Kína békekezdeményezését Magyarország teljes mértékben támogatja!

A kormányfő szerint hazánk és Kína is a béke pártján áll.
2024-05-09 21:08:20

Itt vannak a részletek, tizennyolc megállapodást írt alá Magyarország és Kína

Szijjártó Péter több bejelentést is tett.
2024-05-09 21:07:05

Hirtelen változott a felállás, de mit lép erre Kína?

A nagy kérdés, hogy a nyílt konfrontáció Kína és szigetország között elkerülhető-e a Tajvani-szorosban.
2024-05-09 21:06:56

Tovább erősödnek a magyar-kínai digitális kereskedelmi kapcsolatok

Kína Magyarország egyik legfontosabb Európán kívüli külkereskedelmi partnere.
2024-05-09 15:09:44

Nézőpont Intézet: Európa két évtized alatt megduplázta a Kínától való függését

A diplomáciai körút okán a Nézőpont Intézet gazdaságkutatói az Eurostat külkereskedelmi statisztikái alapján megvizsgálták, hogy gazdasági szempontból mit is jelent Kína az európai gazdaságnak.
2024-05-09 13:08:59

Vitézy Dávid: Budapest nem lehet Kína játszótere

A főpolgármester-jelölt szerint a tömegközlekedés részeként működő megoldásra van szükség.
2024-05-09 12:08:14

Kína valósággal meg van őrülve Magyarországért

Ez már a gazdasági adatokban is látszik.
2024-05-08 18:10:11

Bádogos élhajlító gép 1400/1.2 mm Hajlítógép Élhajlítógép

Eladó új élhajlító gép. Hossza 1,4m. Hajlítható acél plé 1,2 mm vastagságu. Munkahossz 1400 mm, hajlítható lemezvastagság: - acél lemez 1,2 mm - alumínium lemez 1,5 mm - rozsdamentes acél 0,65 mm Elhajtási szög 145-180 fokig, vágás az egész munkagép hosszán. A felső kar három szinten állítható. Lemez leszorítása excenterkar segítségével. Maximális rés a karok között 8 cm.Lemeztartó állvány hátul, elől a lemezzel azonos szélességü vágó blokád, hajlitási szög blokád, szögmérő mutató. A hajlítórúd rendszernek köszönhetően a lemez az egész hosszán egyenletesen görbül. Sú...
2020-06-20 16:41:43

Bádogos élhajlító gep 2640/ 0.8-1mm Hajlítógép Élhajlítógép Lemezhajlító

Eladó kézi élhajlító + tárcsás lemezolló - munkahossz 2640mm - hajlított lemez vastagság – 0,8-1 mm - hajtási szög 145-180 fokig - súlya 300 kg - vágás tárcsás lemezollóval az egész munkagép hosszán - lemeztartó álvány hátul, elől a lemezzel azonos szélességü vágó blokád, szögmérő mutató - minden alkatrész és alegység digitális /CNC/ gépeken van legyártva. Hajlítógép ZGR 2640/ 0,8-1mm 336 000 HUF/ 940 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar díj – egyedi ár távolságtól függően. Azonnal üzembe helyezhető. 12 hónapo...
2020-06-20 16:41:43

Élhajlító bádogos gép 1400/2 mm + tárcsás lemezolló

- munkahossz 1400 mm - hajlított lemez vastagsás 2mm - hajtási szög max. 145-180 fokig - vágás az egész munkahossz hosszán - lemez leszorítása excenterkar segítségével - lemez tartó álvány hátul, szögmérő mutató, vágó blokád Súlya 180 kg Az élhajlító ára 260 000 HUF/ 730 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Rendkívül masszív felépítésü bádogos gép. Használható bádoglemezek megmunkálásához, szellőző nyílások gyártásához, kazánházak készítéséhez, kiváló munkaeszköz a bádogos mühelyekben. Erős konstrukció, CNC gépeken legyártva. 12 ...
2020-06-20 16:41:43

Bádogos élhajlító 3140/0.8mm Hajlítógép Élhajlítógép Lemezhajlító

Ez a bádogos élhajlító minden bádogos munkára és parapetek hajására alkalmas. - max.hajtási hossz 3140 mm - max. lemez vastagság 0,8 mm - hajtási szög 180 fokig - súlya 400 kg - vágás tárcsás lemezollóval az egész munkagép hosszán - lemeztartó álvány hátul, elől a lemezzel azonos szélességü vágó blokád, szögmérő mutató - minden alkatrész és alegység digitális /CNC/ gépeken van legyártva. Azonnal üzembe helyezhető. 12 hónapos garancia. Szállítás egész Magyarországon belül. Az élhajlító ára 428 000 HUF/1200 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 H...
2020-06-20 16:41:43

Bádogos élhajlító 2m / 1.2mm Lemezhajlító

Munkavastagság: - acéllemez 1,2mm - alumínium lemez 1,7mm Hajlítási szög 145 - 180 fok A felső és az alsó kar között - max 120mm Az élhajlító súlya 250kg Ideális bádoglemezek megmunkálásához, szellőzőcsatornák gyártásához, kazánok, kemencék kiépítéséhez. Azonnal üzembe helyezhető a bádogos műhelyben. Bádogos lemezhajlító könnyű! 12 hónapos garanciát adunk. Biztosítjuk az élhajlító szállítását az egész ország területén. (szállítás költségei megegyezés alapján) Az élhajlító ára 289 000 HUF/ 810 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 E...
2020-06-20 16:41:43

Élhajlító bádogos gép 4140/0.65

munkahossz 4140 mm hajlított lemez vastagsás 0,65 mm hajtási szög max. 145-180 fokig - vágás az egész munkahossz hosszán - lemez leszorítása excenterkar segítségével - lemez tartó álvány hátul, szögmérő mutató, vágó blokád Rendkívül masszív felépítésü bádogos gép. Használható bádoglemezek megmunkálásához, szellőző nyílások gyártásához, kazánházak készítéséhez, kiváló munkaeszköz a bádogos mühelyekben. Erős konstrukció, CNC gépeken legyártva. Súlya 700 kg Az élhajlító ára 932 000 HUF/2610 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar dí...
2020-06-20 16:41:43

Ipari és lakossági lakatosmunkák, kapuk, kerítések, korlátok, stb

Vállaljuk kapuk, kerítések, korlátok, fémszerkezetek gyártását szénacél, alumínium, rozsdamentes anyagokból. Rozsdamentes kertibútorok, hintaágyak, kiegészítők, virágtartó állványok, előszobafalak, fémbútorok, design bútorok gyártása, hegesztések szénacél, rozsdamentes és aluminium anyagokból. Továbbá vállaljuk a különböző ipari cégeknél felmerülő lakatosmunkák kivitelezését, mint pl. oszlopvédelem, különböző javítások, karbantartások, elkerített részek kialakítása, kármentők, tárolótartályok, badellák, padlóösszefolyók, stb gyártását. Vállaljuk ezen munkák elvégzését helyszínen, az ország egé...
2020-06-20 16:41:45

Fiatal ceremóniamester Balaton

Balatoni ceremóniamester (Jakus Máté, +36 30 839 9794) maradandóan szép rendezvénnyé varázsolja az esküvőtöket, amit nem csak a partnereddel, de az egész meghívott vendégsereggel közösen fogtok megélni, és élvezitek majd az elejétől a végéig. http://www.ceremoniamesterbalaton.eoldal.hu/ Kérlek, fussátok át a weboldalamon a fiatal párok véleményét, és keressetek bizalommal!
2020-06-20 16:41:47

Vadháló, betonoszlop, kerítésépítés, drótháló, drótfonat, kerítés drót, kerítés építés, vadkerítés, beton oszlop

Gyártunk különböző méretű, huzalvastagságú horganyzott és műanyagos drótfonatokat, vadvédelmi hálókat, vadhálókat, tüskés huzalt, tüskésdrótot, szögesdrótot, vezérdrótokat, kerítés hálókat és feszítőhuzalokat, feszítő huzalokat, kerítésdrótokat, tüskés drótot, vadkerítéseket, a kerítés építés minden kellékét pl.: kerítésfonattal ellátott kiskaput, nagykaput, huzalfeszítő csavart. Vállalunk az ország egész területén vadhálóval, vagy dróthálóval komplett kerítésépítést 1574 Ft/m áron. Rengeteg terméket gyártunk és forgalmazunk a kerítésdróton és betonoszlopokon kívül, amit egy hirdetésben neh...
2020-06-23 11:30:09

Kézi élhajlító bádogos gép 3140/1.0mm Hajlítógép Élhajlítógép Lemezhajlító

Rendkívül masszív felépítésü bádogos gép, hibamentesen müködik. - munkahossz 3140 mm - hajlított lemez vastagság - 1 mm - hajtási szög 145-180 fokig - vágás az egész munkahossz hoszán - lemeztartó álvány, vágó blokád, szögmérő mutató - tárcsás lemezolló kb. 40km vágott lemezt tud megmunkálni egy élezéssel - 35-40x élezhető - digitális CNC gépeken legyártva - tömeg 600kg Árak: Élhajlító bádogos gép 3140/1 mm - 670 000 HUF/ 1880 EUR Görgős lemezvágó olló - 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 EUR Fuvar díj – egyedi ár távolságtól függően. Leszáll...

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:11

Fiatal ceremóniamester Balaton

Balatoni ceremóniamester (Jakus Máté, +36 30 839 9794) maradandóan szép rendezvénnyé varázsolja az esküvőtöket, amit nem csak a partnereddel, de az egész meghívott vendégsereggel közösen fogtok megélni, és élvezitek majd az elejétől a végéig. http://www.ceremoniamesterbalaton.eoldal.hu/ Kérlek, fussátok át a weboldalamon a fiatal párok véleményét, és keressetek bizalommal!
2020-06-23 22:01:12

Vadháló, betonoszlop, kerítésépítés, drótháló, drótfonat, kerítés drót, kerítés építés, vadkerítés, beton oszlop

Gyártunk különböző méretű, huzalvastagságú horganyzott és műanyagos drótfonatokat, vadvédelmi hálókat, vadhálókat, tüskés huzalt, tüskésdrótot, szögesdrótot, vezérdrótokat, kerítés hálókat és feszítőhuzalokat, feszítő huzalokat, kerítésdrótokat, tüskés drótot, vadkerítéseket, a kerítés építés minden kellékét pl.: kerítésfonattal ellátott kiskaput, nagykaput, huzalfeszítő csavart. Vállalunk az ország egész területén vadhálóval, vagy dróthálóval komplett kerítésépítést 1574 Ft/m áron. Rengeteg terméket gyártunk és forgalmazunk a kerítésdróton és betonoszlopokon kívül, amit egy hirdetésben neh...
2020-06-23 22:14:23

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   pro   •   jazz   •   b   •   apróhirdetés   •   tes   •   fluminense   •   K   •   youtube   •   fhgperapro   •   mag   •   németállás   •   H   •   sadasdhirek   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   J   •   vacsoracsata   •   eb   •   f   •   budapest   •   perapro   •   P   •   sz   •   rozsa sandor   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   bogdan adam  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   fegyvereket is talaltak egy zalaegerszegi illegalis jatekteremben   •   fogfeh   •   fogaz   •   meghalt az angol focibajnoksag tortenetenek elso kulfoldi edzoje   •   nemzetkozi marka landolt a kopaszi gat szomszedsagaban 2   •   fogad   •   tiltakozas fogadta bolsonaro beszedet amiben a jarvanyellenes intezkedeseket vedte 2   •   jakob zoltan a kapuzarasi panikrol vallott kendozetlen oszinteseggel beszelt arrol amivel ferfitarsai millioi kuzdenek 2   •   korrupcio miatt bortonbuntetesre iteltek nicolas sarkozyt   •   magyar forditoja meltatta a friss nobel dijast jon fosse szovegeiben a zenet kell erezni   •   borbely alexandra nehezen viseli nagy ervin szakmai velemenyet azert mert tetszeni akarunk egymasnak video 2   •   a mongol allamfo szerint puccs keszult ezert mondott le a mongol kormany   •   izesitett viz es udito marhatta ki a nyelocsovet negy embernek horvatorszagban   •   miert mindig amerikabol indulnak a penzugyi valsagok   •   megvan az elso magyar extrem gyorshajto akinek elkoboztak a kocsijat ausztriaban   •   vegre kiderult hogy mirol fog szolni a gyuruk ura sorozat   •   szujo zoltan a tragikus rallybalesetrol a nezok tiltott helyen alltak   •   election is a straight fight with tories yousaf   •   menczer tamas a fidesz europa legsikeresebb partja   •   menyuang   •   tájegység   •   meg egy pofont kapnak a benzinkutak uzemeltetoi 2   •   leszolta a szputnyik v vakcinat az eu vakcinabeszerzessel megbizott embere kemeny valaszt kuldtek erre az oroszok   •   izraeli raketavedelmi rendszereket kaphatott a magyar honvedseg   •   a szamok nem hazudnak egyre tehetetlenebb az ukran legvedelem az orosz raketakkal szemben   •   a negygolos siker ellenere szerencse is kellett a schalke tortenelmi sikerehez   •   magyar ceg lesz az epitoje es uzemeltetoje az indonez elektronikus utdijhalozatnak 2   •   10 things you need to know today january 16 2021   •   a jarvany minden negyedik aldozata szocialis otthon lakoja volt kiadtak az adatokat szel bernadettnek   •   afrikaban toboroz vendegmunkasokat nemetorszag   •   tudja meggondolja kezeli a penzugyi tudatossag ismervei 2   •   a kormany harmadik leveletol sem lettek okosabbak az oltasra regisztralok   •   lehajtott az m6 osrol egy mazda fa allitotta meg 2   •   hova sullyedtel edina felhaborodtak az emberek kulcsar edina miatt   •   kompkatasztrofa tortent mozambikban kilencvennel is tobb a halalos aldozatok szama 2   •   szovet boritja es egy kis ventilator is van az apple fejlesztes alatt allo vr szemuvegeben   •   koronavirus iden rendhagyo lesz az oscar dijak atadasa a jarvany miatt   •   regi fotokat varazsol ujja a mesterseges intelligenciat hasznalo alkalmazas   •   gender reveal device explosion kills father to be   •   huge aggressive frog that will jump at an elephant discovered as new species   •   bidens risky decision to end americas longest war   •   ujabb elozmenysorozatot kaphat a tronok harca   •   az olimpiaert harcolnak noi keziseink magyarorszag nagy britannia kotelezo siker elott all golovin vlagyimir egyuttese 2   •   320   •   fifetan   •   meseszep luxusszalloda epul erzsebet kiralyno lakhelye mellett   •   dobbenetes milyen hidon ment at ez az auto video   •   onlinerdihirdets   •   befejezodott a notre dame szerkezeti biztositasa 2   •   karacsonyek lemondtak egy belvarosi jatszoterrol