Kiderült, mennyivel nõhet a fizetések értéke idén a kormány szerint

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint idén éves átlagban 5-6%-kal nõhet a reálbér. Ez alacsonyabb szint, mint amit az év elsõ három hónapjában láttunk, és annál is kisebb, mint amit a gazdasági szakértõk várnak.
2024-05-31 13:07:40

Sztriptíztáncos és orosz oligarcha fiának viszonyáról szóló vígjáték nyerte az Arany Pálmát

Az Anora címû, New Yorkban játszódó vígjátéknak, Sean Baker független amerikai filmes rendezésének ítélte az Arany Pálmát a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Greta Gerwig amerikai rendezõ, színésznõ által vezetett nemzetközi zsûri szombat este.
2024-05-25 22:09:05

Így zárták a tavalyi évet a celebcégek: 28 milliós osztalék Rubint Rékánál, közel 400 milliós bevétel Rúzsa Magdinál

Lassan elkészülnek a celebcégek éves gazdasági beszámolói: van, aki már a május 31-i határidõ elõtt benyújtotta. Rúzsa Magdi énekes, Kulcsár Edina modell-mûsorvezetõ és Rubint Réka üzletasszony cégeinek éves jelentéseibõl szemezgettünk.
2024-05-22 10:06:12

2024-05-22 10:05:55

Valami nem stimmel Rubint Réka és Schobert Norbi szentképes, rózsafüzéres fotóján

A montenegrói Perast városában járt Rubint Réka (aki nagy bevételeket szerzett saját cégével) és Schobert Norbi. Ha már ott voltak, meglátogatták a Szirti Madonna szigetét is, az ott lévõ bencés kolostor elõtt fotózkodni is megálltak. Mint az alább, a harmadik fotón látható is, a rózsafüzérrel felvértezett Schoberték egy szentképet fognak a kezükben, ám fejjel lefelé tartják azt. Mindenesetre a családfõ azt írta: Köszönöm, Istenem újra ezt a napot! Remélem, engedsz minket mindig visszatérni. Köszönöm a gyógyulásokat, az áldásod és a hitet az újrakezdéshez!   A bejegyzés megtekintése...
2024-05-21 16:08:05

Kettõs gyilkosság történt Kapuváron. Az áldozat egy fiatal nõ és három éves kislánya volt. Mint kiderült, a családban nem ez az elsõ tragédia: 2018-ban Sz. Máriával végzett egykori párja. A mostani áldozatok a 26 éves korában elhunyt Sz. Mária testvére és az õ kislánya voltak.
2024-05-15 17:06:40

2024-05-15 17:06:25

2024-05-15 17:06:00

Rubint Rella Párizsban hajókázik

Rubint Rella, aki igazi világutazó, jelenleg a francia fõvárosban tölti jól megérdemelt vakációját, ahol egy igazán izgalmas formáját választotta a városnézésnek, ugyanis a Szajnáról csodálta meg a szemet gyönyörködtetõ panorámát.
2024-05-14 22:12:01

2024-05-14 22:11:28

Schobert Norbi cégét felszámolják, de Rubint Réka kaszál: sok millióval növelte a nyereségét 2023-ban a fitneszlady

31,7 millió forintra növelte a profitját 2023-ban Rubint Réka.
2024-05-14 19:06:30

Schobert Norbi cégét felszámolják, de Rubint Réka kaszál: sok millióval növelte a nyereségét 2023-ban a fitneszlady

31,7 millió forintra növelte a profitját 2023-ban Rubint Réka.
2024-05-14 19:06:06

Rubint Réka cége 31 milliós profitot hozott, Schobert Norbertét épp felszámolják

Felemás évet zártak a Schobert család vállalkozásai.
2024-05-14 12:10:49

Újabb részletek derültek ki Schobert Lara szakításáról

Sokatmondó üzenetet tett közzé Rubint Réka lánya.
2024-05-13 23:06:44

Nem tartotta magában Schobert Norbi felesége, hogy mit gondol a sok támadásról, ami az aerobik edzõt érte az utóbbi idõben.
2024-05-13 12:09:09

Nem tartotta magában Schobert Norbi felesége, hogy mit gondol a sok támadásról, ami az aerobik edzõt érte az utóbbi idõben.
2024-05-13 12:07:55

Kiderült, mikor fizet osztalékot a CIG Pannónia

Az éves rendes közgyûlésen részvényenként 33 forintnyi osztalék kifizetésérõl döntöttek a CIG Pannónia részvényesei, ezt a cég május 24-én fizeti majd ki.
2024-05-10 12:06:38

Mindössze egy dolgot bánt meg nagyon az élete során Rubint Réka, mégpedig azt, hogy nem született negyedik gyermeke. Elárulta, miért nem vállalta be korábban.
2024-05-08 19:06:43

Zokogásban tört ki egy menyasszony Rubint Réka látványától, majdnem elájult - megható videó

Rubint Réka úgy meglepte az egyik rajongóját, hogy majdnem elájult örömében.
2023-08-26 18:13:19

Nem várt nehézségekkel néz szembe Rubint Réka

Õszinte vallomást tett a közösségi oldalán.
2022-08-19 00:19:06

?Nincs kifogás? ? Rubint Réka szakadó esõben nyomta le a napi edzést ? videó

Rubint Réka Montenegróban szakadó esõben végezte el a napi edzését.
2023-05-28 15:05:52

?Nincs kifogás? ? Rubint Réka szakadó esõben nyomta le a napi edzést ? videó

Rubint Réka Montenegróban szakadó esõben végezte el a napi edzését.
2023-05-28 15:06:00

Rubint Réka: A testemnek most már szüksége van a pihenésre

Rubint Réka eléggé meglepte az Ébredj velünk! mûsorvezetõit, amikor elmondta, hogy alakreform edzései és a táborai mellett õ is jár személyi edzõhöz. Ráadásul elég sûrûn, hetente legalább 4-5 alkalommal, õ ugyanis ott tud kikapcsolni. A közeljövõben azonban szeretne visszavenni a tempóból, mert kezdi érezni, hogy felett is múlik az idõ. Most nyáron leszek 43 éves és át kell majd a fejemben kalibrálni ezt az edzésmennyiséget, mert hiába tolnám a szívemmel, a lelkemmel, néha jelez a testem. Figyelnem kell a testem jelzéseire. Megteszek mindent a regeneráció szempontjából, de a testemnek most má...
2021-06-09 18:05:57

Fáradt és lázas volt, orvoshoz ment: kiderült, hogy leukémiás ? Rubint Réka segítséget kér netes családjától

Szinte a véletlenen múlott, hogy a felszínre került egy fiatal magyar nõ betegsége: hétköznapi tünetekkel ment orvoshoz, ahol kiderült: leukémiás. Rubint Réka volt munkatársa súlyos beteg, Réka most neki kér segítséget a Facebookon.
2022-01-04 09:05:55

2022-01-04 09:05:59

2022-01-04 09:06:11

Rubint Réka közelgõ szülinapjára bakancslistás ajándékot ígér Schobert Norbi ? videó

Rejtélyes videót posztolt Rubint Réka arról, hova viszi a szerelme a születésnapja alkalmából.
2023-06-27 06:06:08

Rubint Réka közelgõ szülinapjára bakancslistás ajándékot ígér Schobert Norbi ? videó

Rejtélyes videót posztolt Rubint Réka arról, hova viszi a szerelme a születésnapja alkalmából.
2023-06-27 06:07:08

Rubint Réka a Sztárbox után a magzatmázhoz hasonló illatot érzett a fia izzadt és véres testén

Rekedt, meghatódott hangon, még mindig a vasárnap esti események hatása alatt nyilatkozott az érzéseirõl Rubint Réka.
2023-11-07 20:06:35

2023-11-07 20:06:23

Rubint Réka fél

Nem volt ismeretlen neki a hely, mégis vegyes érzései vannak.
2022-10-02 14:22:18

Rubint Réka fél

Nem volt ismeretlen neki a hely, mégis vegyes érzései vannak.
2022-10-02 15:09:27

"Nekem ez segített lelassítani" ? Új szenvedélynek hódol Rubint Réka ? videó

Rubint Réka számára a lelki és testi egészség egyaránt fontos. Legújabb szenvedélye kapcsán pedig még egy tanfolyamot is elvégzett.
2023-09-19 13:06:22

2023-09-19 13:16:43

Könnyekig hatotta a családja Rubint Rékát: ?Ez volt életem legszebb születésnapja?

Egy hete csak sír a meghatódottságtól Rubint Réka. Az ország egyik legkedveltebb fitneszedzõjét nemcsak a közönség, de a családja is nagyon szereti. Férje, Schobert Norbert egy külföldi álomnyaralással lepte meg a 45. születésnapja alkalmából, ám Réka nem is sejtette, hogy a mesebeli napok után könnyfakasztó jelenet várja otthon.
2023-07-02 19:06:27

2023-07-02 19:07:16

Rubint Réka Zanzibárról jelenti: a helyi turistabusz sofõrje hat napot dolgozik, de boldog

150 dollárt keresnek havonta! Heti 7 napból 6 napot dolgozik és BOLDOG! Mindig boldog és mindig ezt a hangulatot adja? pedig ugyanazon az útvonalon, ugyanazon a bugin ül és minden nap ugyanazt csinálja! ? írja legújabb, Instagramra feltöltött videójához Rubint Réka, aki jelenleg Afrika keleti partjain tartja alakreform táborát. Mint kiderült, a felvételen látható sofõr szállítja õket haza a szállásukhoz. A férfi énekelni is kezdett a hazaúton, Rubint Réka ezt filmezte le, majd fûzte a fentebbi mondatokat a poszthoz.   A bejegyzés megtekintése az Instagramon   R...
2022-04-21 15:18:23

Mindössze egy dolgot bánt meg nagyon az élete során Rubint Réka, mégpedig azt, hogy nem született negyedik gyermeke. Elárulta, miért nem vállalta be korábban.
2024-05-08 19:06:25

Rubint Réka szerint lánya mellett nagyobbik fiának is van tehetsége az énekléshez

Rubint Réka nemrég a Borsnak nyilatkozott, miután elõkerült egy felvétel fiáról, Schobert Norbiról, ahogy karaokezik. Az interjúban Rubint Réka elmeséli, hogy az egész család zenei vénával lett megáldva, ugyanis férje dobol, Lara már többször is énekelt közönség elõtt, õ maga pedig gyerekkorában csellón játszott. Schobert Lara fellépésérõl egyébként Rubint Réka többször is posztolt, emellett lánya kipróbálhatta magát az RTL Klub Álarcos Énekes mûsorában is. Lara egyszer már rávette Norbikát az egyik táborunkban, hogy énekeljen a vendégeimnek. Elképesztõ pillanatok voltak, az összes jelenlévõ ...
2021-11-17 14:08:59

Rubint Réka és Schobert Norbi estére ledobta a bombát: ezt nézze, minek öltöztek be a farsangi bulira

Schobert Norbi és Rubint Réka nem akármilyen farsangi bulira készülnek, azt is megmutatták minek öltöztek be.
2023-02-19 02:05:53

2023-02-19 02:06:41

Schobert Norbi megható sorokkal üzent Rubint Rékának: ?Csak mi maradtunk a világon egymásnak?

Schobert Norbert és Rubint Réka kapcsolatának nem sok jövõt jósoltak a kezdetekkor, ám szerelmük kiállta az idõ próbáját.
2023-03-07 17:05:55

Rubint Réka ledobta a bikinit: meztelen felsõtesttel villantotta meg hihetetlenül izmos idomait ? merész fotó

Rubint Réka õrjítõen szexi fotóval rukkolt ki a közösségi oldalán. Bikinifelsõ nélküli képétõl még a képernyõ is megolvad...
2023-06-13 22:07:28

Ma ünnepli 13. születésnapját Schobert Norbi és Rubint Réka legkisebb gyermeke, Zalán: édesanyja megható videót tett közzé ez alkalomból.
2024-03-10 16:06:17

Ma ünnepli 13. születésnapját Schobert Norbi és Rubint Réka legkisebb gyermeke, Zalán: édesanyja megható videót tett közzé ez alkalomból.
2024-03-10 16:05:59

"Ha ilyen a sz*r, milyen a jó?!" - Rubint Réka levetkõzött, brutális kebleket és kockás hasat villantott - észbontóan dögös fotók

Köpni-nyelni nem tudnak a követõk, ha meglátják Rubint Réka bomba alakját bikiniben. A fitneszlady a tengerparton csábított.
2024-04-02 08:06:10

2024-04-02 08:05:56

Rubint Réka nem is lehetne büszkébb a férjére, akinek számos próbát kellett kiállnia az eddigi élete során. Hatalmas meglepetéssel köszöntötte fel õt a szülinapján.
2024-04-16 15:06:26

Rubint Réka nem is lehetne büszkébb a férjére, akinek számos próbát kellett kiállnia az eddigi élete során. Hatalmas meglepetéssel köszöntötte fel õt a szülinapján.
2024-04-16 15:06:10

"Én annyira, de annyira büszke vagyok! - hatalmas örömet okozott Rubint Rékának a lánya: ezért annyira büszke Larára

Schobert Lara szó szerint édesanyja nyomdokaiba lépett. A fiatal fitneszedzõ ugyanis már edzéseket tart Rubint Réka helyett.
2024-03-27 19:06:32

2024-03-27 19:06:00

Hogy mi? Genetikai selejtnek nevezték Rubint Rékát: nem hiszi el, ki ment neki

Rubint Réka a Mutasd Magad! címû mûsor vendége volt, ahol õszintén beszélt a Dancing with the Starsból való gyors kiesésérõl és gyerekkorára is visszaemlékezett.
2024-05-05 17:06:00

2024-05-05 17:05:52

22 év után is randizik Rubint Réka és Schobert Norbi

Igényt tarthatna a legromantikusabb üzletember címére Schobert Norbert, aki spontán randevúra vitte a feleségét. Az errõl készült fotókat Rubint Réka hozta nyilvánosságra, a párról pedig süt, hogy 22 év után is tombol a szerelem közöttük: Réka és Norbi még mindig ragyogó tekintettel néznek egymásra.
2023-04-14 23:05:59

2023-04-14 23:06:40

Sírva búcsúznak Rubint Réka rajongói: bezár a legendás Rozsnyai utcai alakreform kör

Igencsak szomorú hírt kaptak Rubint Réka rajongói és a fitnesz szerelmesei: bezárja kapuit a Rozsnyai utcai legendás alakreform kör.
2022-12-15 22:06:02

2022-12-15 22:07:12

Schobert Norbi olyan koncertre kapott jegyet Rubint Rékától, amire 25 éve vár

Schobert Norbi a közösségi oldalán árulta el, mivel lepte õt meg felesége, Rubint Réka. Mint kiderült, nemrég ünnepelte születésnapját a fitneszguru, akkor Kozso-fellépést is láthatott. Egy hónapja volt az 52. szülinapom. Alakreform táborra esett. Réka meglepett Kozso-fellépéssel és egy kis erdei házikós elbújással. Hálás voltam, sírtam. Most eljöttünk egy éjszakára és megkaptam az igazi meglepetést: két belépõt a Guns N? Roses-koncertre. 25 éve erre várok! Réka ilyen. Minden tervében van egy terve. Köszönöm Istenem õt, a védõangyalom   A bejegyzés megtekintése az Instagramon ...
2023-05-18 09:10:14

Rubint Réka megosztotta ?a boldogság és a hosszú élet titkát? a szivarozó Schobert Norbival ? fotók

Schobert Norbi ma ünnepli 52. születésnapját, aminek alkalmából felesége, Rubint Réka a közösségi médiában is felköszöntette az üzletembert.
2023-04-16 13:06:09

2023-04-16 13:06:23

Sokkoló titok Schobert Norbitól: "Anyám és Réka negyven percet bírnak ki egy légtérben"

Schobert Norbi elõször beszélt arról könnyeivel küszködve, hogy Rubint Réka rendkívül súlyos COVID-szövõdménnyel küzdött.
2023-11-07 18:06:12

2023-11-07 18:06:00

Nyuszilányként küldi jókívánságait Rubint Réka és a csokibarna Schobert Norbi - fotó

Schobert Norbi és Rubint Réka éppen Kuba legismertebb tengerparti üdülõhelyén töltik a nyaralásukat, egy vidám, mosolygós szelfivel köszöntek be.
2024-03-31 20:06:21

2024-03-31 20:06:07

Rubint Réka pihenés helyett takarított: Másnak is ismerõs, vagy csak a Rákok ilyenek?

Rubint Réka néhány hete takarítással nosztalgiázott az otthonában, a minap pedig bikiniben pucolt ablakot. Mint írja, pihenés helyett döntött a tisztogatás helyett, ami meglehet, hogy a rák csillagjegyûek sajátossága. Kapcsolódó Rubint Réka ma nosztalgiázott egyet, azaz takarított otthon Mezítláb mosott fel. Amikor pihenhetnék, akkor sem bírok magammal Tegye fel a kezét, akinek ismerõs a helyzet?! Vagy csak a Rákok ilyenek? ? kérdezte követõit az edzõ.   A bejegyzés megtekintése az Instagramon   Re?ka Schobert (@rekarubint) által megosztott bejegyzés T...
2022-07-24 10:08:43

Ezért megérte várni: Rubint Réka szuperszexi tánca Andrei Mangrával a legjobb fotókon, a Dancing with the Stars-ból

Ma este Schobert Norbi és fiai a TV2 stúdiójában szorítanak Rékának. Rubint Réka ugyanis a TV2 népszerû táncos mûsorában, a Dancing with The Stars-ban lépett fel, mégpedig az elsõ élõ adásban, Andrei Mangrával.
2022-10-08 21:05:51

2022-10-08 21:06:09

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   multiapro   •   apro hirdetesek   •   www   •   slash   •   ors   •   dubaj   •   wmn   •   marka   •   fold napja 2024   •   elmar wepper   •   pain hustlers   •   talpra magyarok   •   ingyenhirdetes   •   f1 mexico   •   tatar gyorgy   •   pepper x   •   marina city   •   diosgyor   •   stat   •   natcon   •   al ain   •   akgggarmi   •   superapro   •   haarp   •   kek pelikan   •   mobile   •   netapro   •   aaa   •   omegle   •   reacher   •   bableves   •   dior   •   invincible   •   danka   •   firmcenter   •   komarom   •   botswana   •   ingatlan   •   fdvjgwy   •   oraallitas   •   tornanadaska   •   vsquare   •   energiaital   •   a33jhgproka1   •   ingyen   •   travis kelce   •   aprilis 4   •   budapest   •   francia salata   •   eiffel  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   kiderult rubint reka fizetest ad a 12 eves fianak 2   •   kevinhartegyrepuloge penakar500milliodoll artrabolni   •   szlavik a brit mutans a fiatalabbakat tamadja 2   •   ujabb ujsagirot vettek orizetbe feheroroszorszagban 2   •   nagy marton azt javasolja a kormanynak hogy avatkozzanak be az uzemanyagarakba   •   dmeg   •   50 nap intenziv osztaly utan uzeni a kdnp s kepviselo ennek a virusnak a fele sem trefa 2   •   lekerul a xiaomi az amerikaiak feketelistajarol   •   jakab peter miniszterelnok jeloltkent indulna az elovalasztason   •   sylverro molett divat szombathely 5   •   tortenete legnagyobb felvasarlasat jelentett be az akko invest   •   rekord egyetlen nap alatt 45 millio embert oltottak be az egyesult allamokban   •   a nevelt lanyat eroszakolta meg egy pecsi ferfi   •   northkoreadeliversov   •   szerszamakcio szerszam webaruhaz 76   •   evtizedekotanemoltek megannyinotminttaval y2   •   magyarorszagra erkezhet egy teljesen uj aruhazlanc oroszorszagbol   •   x aktak megcsonkitott szarvasmarhakat talaltak nagy erokkel nyomoz a rendorseg senki nem tudja mi tortenhetett az allatokkal 2   •   a nyar legfontosabb hete kezdodott ma el   •   felfedeztek a fold pulzusat   •   halalos fenyegetesek miatt nem nyilatkozik tobbet a brusszeli orgia szervezoje   •   mar a sort is elveszik tolunk sorra zarnak be a hazai fozdek ez sokakat erint ime a reszletek   •   az elmult evtizedek legnagyobb aramhalozati fejlesztese indult el nemetorszagban   •   DJI.html   •   lavrov oroszorszag nem folytat vakcinahaborut   •   elado a beatles buvohelye   •   1998as13suzukiswifte   •   zdenek   •   kirobbant a botrany az i kerulet polgarmestere korul   •   reszletek jelentek meg ferenc papa eletrajzi konyvebol   •   200ftoptioncomgcalen   •   katyurezervatumnak nyilvanitottak az ajka es urkut kozti utat   •   egymilliard forintert vasarolt dubajban luxuslakast egy ceg ami matolcsy adam korehez kotheto   •   szijjarto peter magyarorszag hamarosan diplomaciai kepviseletet nyit tanzaniaban 2   •   haydn gwynne   •   low zsolt lehet a tavozo edzolegenda utodja a nemet csapatnal   •   biator2121121121212   •   chelsea and liverpool keen on odegaard mondays gossip   •   a gyogyithatatlan beteg bruce willis felesege szivszorito fotot mutatott   •   rekordaron kelt el angelina jolie brad pittol kapott festmenye   •   gigantikus vakuummal szivja vissza a levegobe kerult szen dioxidot az izlandi mamut   •   tavaszias idovel erkezik a karacsony   •   tesztelje tudasat a holdrol kviz 2   •   a halottaskocsijaval hoditotta meg az onlyfanst   •   szijjarto szerint tortenelmi jelentosegu a kinai elnok latogatasa   •   taxitranszfer   •   kis grofotol slagergyanus nota erkezik hamarosan   •   almost4000cyberattac   •   frakkindex2phpoption   •   viewpoint from ethiopias tigray region to yemen the dilemma of declaring a famine