Válságban Európa, de már látszik, hogy ki mentheti meg az EU-t

A geopolitikai, gazdasági és klímaváltozási bizonytalanság új korszakában Európa előtt álló összes probléma hátterében a vezetés válsága áll. A Sorbonne-on nemrégiben elmondott beszéde alapján Emmanuel Macron francia elnök lehet az a politikus, aki ezt a problémát megoldja, de csak akkor, ha felhagy a megszokott politikai startégiájával.
2024-05-05 18:06:47

Elképesztő magyar hokicsoda: történelmi győzelemmel jutott fel az elit-vb-re a magyar válogatott

Drámai meccsen győzték le a mezőny legerősebb csapatának tartott Szlovéniát a hősiesen küzdő magyar hokisok.
2024-05-04 22:07:18

Íme Európa legolcsóbb és legszebb kempingje

Éjszakánként csupán 14 500 forintért.
2024-05-04 20:08:53

A magyar érdeket vagy Magyar érdekét képviseli majd a Tisza Párt Brüsszelben?

Semmi nem marad úgy, ahogy eddig volt. Négy kétharmad után már ez is valami.
2024-05-03 13:11:11

A magyar érdeket vagy Magyar érdekét képviseli majd a Tisza Párt Brüsszelben?

Semmi nem marad úgy, ahogy eddig volt. Négy kétharmad után már ez is valami.
2024-05-03 13:07:34

Nagy lépést tett az El-döntőbe jutásért és folytatta elképesztő sorozatát a Bayer Leverkusen

Franciaországi döntetlenjének köszönhetően a Liverpoolt búcsúztató Atalanta is jó helyzetből várja a visszavágót.
2024-05-03 06:09:15

2024-05-03 06:08:23

A Leverkusen gyakorlatilag Rómában lerendezte az El-döntőbe jutást

A harmadik számú kupasorozatban a Fradi-ölő végezte ki az utolsó talpon maradt PL-csapatot.
2024-05-02 23:07:12

A Leverkusen gyakorlatilag Rómában lerendezte az El-döntőbe jutást

A harmadik számú kupasorozatban a Fradi-ölő végezte ki az utolsó talpon maradt PL-csapatot.
2024-05-02 23:06:07

Felkerült a Balaton Európa kulturális térképére

A Balaton Konferencia 2024 keretében Isola Anna, az MFOI veszprémi képviselet-vezetője bemutatta hogyan juthatnak uniós forráshoz a hazai cégek,  Markovits Alíz, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója pedig összefoglalta az elmúlt év Európa Kulturális Fővárosa program eredményeit.
2024-05-02 15:08:08

Elképesztő pech, műteni kell a magyar válogatott futballistát

Könnyen lehet, hogy emiatt lemarad az Európa-bajnokságról is.
2024-05-02 12:11:39

Drámai hírt kapott Marco Rossi, súlyosan megsérült a magyar válogatott focista

Szinte biztosan lemarad a nyári Európa-bajnokságról.
2024-05-02 12:10:35

Elképesztő pech, műteni kell a magyar válogatott futballistát

Könnyen lehet, hogy emiatt lemarad az Európa-bajnokságról is.
2024-05-02 12:07:33

Soha nem fordult még elő ilyen a Veszprém kézilabdacsapatával a BL-ben

Dániai vereségével nem jutott négyes döntőbe a bakonyi csapat.
2024-05-01 21:08:06

Bejutott az Európa Liga négyes döntőjébe a magyar kézis

Rosta Miklós csapata, a Dinamo Bucuresti kettős győzelemmel jutott tovább a férfi kézilabda Európa-liga negyeddöntőjéből. A román bajnoki címvédő a 28-27-es hazai sikert követően az idegenbeli visszavágót 38-34-re nyerte meg kedden a dán Skjern HB ellen. Az olimpiai kvótás magyar válogatott beálló háromszor került helyzetbe, mindegyik alkalommal be is talált. Az elődöntős ellenfél egyelőre ismeretlen, de a Flensburg és a Füchse Berlin mellett a Rhein-Neckar jutott még a legjobb négy közé. A négyes döntőt május utolsó hétvégéjén rendezik Hamburgban. The post Bejutott az Európa Liga négyes döntő...
2024-05-01 04:06:09

Feltörte a B3tont a K0ton a Magyar Streamer Bajnokságon

Az év eddigi legnagyobb gamer rendezvényén pattanásig feszültek az idegek.
2024-04-29 19:10:08

Van egy sport, amiben sorra nyerjük az Európa- és világbajnokságokat, mégsem beszél róla senki

Hiába a rengeteg magyar győzelem az Európa- és világbajnokságokon, az akrobatikus rock and roll még mindig egészen keveset szerepel a médiában. A sportot és a táncot összefoglaló műfaj körülbelül húsz éve indult útjára hazánkban, azóta pedig folyamatosan fejlődik, a magyar táncosok egyre több érmet hoznak haza. A Tánc világnapja alkalmából Lengyel Veronikával, a Rock and Magic SE egyesületi elnökével beszélgettünk a sporttáncról, a magyar sikerekről és gyerekek fizikai és érzelmi fejlesztéséről.
2024-04-29 16:06:13

2024-04-29 16:05:51

Fordulat a korrupciós botrányban: döntést hozott Európa egyik legerősebb vezetője

Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök hétfő délelőtt bejelentette, hogy az ötnapos nyilvánosságtól való visszavonulása során arra jutott, folytatja a munkáját kormányfőként. A szocialista politikus kritizálta a feleségét ért, szerinte "alaptalan" korrupciós vádakat, majd arra kérte a spanyolokat, hogy mutassák meg a világnak, hogyan kell megvédeni a demokráciát - számol be az El País.
2024-04-29 12:07:45

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 22:01:05

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:01:10

2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:25

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:24

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:19:43

2020-06-23 22:19:45

Az európai és a magyar hatóságok által engedélyezett vakcinák biztosan hatékonyak lesznek

Bízzanak az emberek a koronavírus elleni védőoltásokban - kérte a lakosságot Szlávik János.
2020-12-22 22:08:22

Soha nem látott felvételeken a magyar válogatott szenzációs Eb-kijutása - videó

Betekintést nyerhetünk az Izland elleni mérkőzés színfalak mögötti történéseibe.
2020-12-21 22:06:05

Kiosztotta Király Viktort a Nicsak, ki vagyok? harmadik kiesője

Lezárult a december 20-i adás, a Baba jutott tovább.
2020-12-20 22:06:25

Szoros meccsen dőlt el, de nem jutott döntőbe a Veszprém

Az utolsó pillanatig sem lehetett tudni, vajon a THW Kiel, vagy pedig a Telekom Veszprém játszhat-e majd a Barca ellen a 2019?2020-as férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében.
2020-12-28 22:05:57

Világválogatottak egymás ellen: a BL-döntőbe jutásért játszik a Veszprém

A magyar kézilabdacsapat végre felérne a csúcsra Kölnben, ehhez a Kiel ellen teheti meg az első lépést.
2020-12-28 21:06:09

Grosjean a kórházból: A glória nélkül nem élnék

Köszönetet mondott a bajba jutott pilóta, reméli, hogy hamarosan tud majd üzenni is.
2020-11-29 22:07:40

A Fradi kikapott a Barcelonától, az utolsó meccsen dől el a tavaszi Európa-liga szereplés

A Barcelona az első félidőben eldöntötte a meccset, a másodikban már jobban játszott a Fradi. A másik meccsen a Dinamo Kijev is 3-0-ra kapott ki, a Juventustól.
2020-12-02 22:06:10

Arsenal beat Rapid Vienna in front of 2,000 fans

Arsenal give their supporters the perfect welcome back to Emirates Stadium as Rapid Vienna are outclassed in the Europa League.
2020-12-03 22:05:56

Rangers fight back twice against Standard Liege to claim last-32 place

Rangers reach the Europa League last 32 for second successive season, with a game to spare, after fighting back twice to defeat Standard Liege.
2020-12-03 22:05:56

Magyar kutatók: Nem véletlenszerű a madarak éneke, hanem különös erőfitogtatás

Hálózatos módszerrel kutatták az örvös légykapón a madárének komplexitását magyar kutatók.
2020-11-15 20:13:58

Tusk: ?Aki a jogállamiság ellen van, Európa ellen van?

Senkinek nem lenne szabad az alapértékeinket ellenzőket védenie – üzent az Európai Néppárt elnöke.
2020-11-17 05:06:42

Csütörtökön indul "a magyar Netflix", tele lesz új és régi magyar filmekkel a Filmio

Filmio néven magyar alkotásokat bemutató, online filmtárat indít csütörtökön a Nemzeti Filmintézet. Kasszikusok, valamint a közelmúlt legjobb magyar alkotásai lesznek elérhetőek.
2020-11-17 13:06:41

2020-11-17 13:06:42

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   f   •   rozsa sandor   •   Leverkusen   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   R   •   N   •   mag   •   youtube   •   K   •   H   •   b   •   tes   •   vacsoracsata   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   eb   •   németállás   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   sz   •   J   •   fluminense   •   perapro   •   G   •   szótár   •   budapest   •   ingatlan   •   L   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   lehet hogy megis ket adag kell az egyadagos kinai vakcinabol amelybol magyarorszag is rendelt   •   marki zay peter az emberekhez fordult ha barmilyen problemat tapasztalnak a benzinkutaknal kerem irjak meg   •   a rudugras legjobbja onmagaval versenyzett valtoban ellenallhatatlanok voltak az amerikaiak ilyen volt az atletika vb nyolcadik esteje   •   diego maradonas stolen limited edition watch recovered   •   holdjaro muanyag katona moncsicsi ezekert a jatekokert orultek meg a szocializmus gyerekei   •   igy nyird ki cegedet a tozsden vizelo munkas miatt roggyant meg kina egyik vezeto sorcege   •   ketoldali tudogyulladassal szallitottak korhazba az ormeny elnokot   •   egyetlen gyakorlata sem volt ervenyes bucsuzik almaitol az elso transznemu olimpikon   •   az endometriozissal kuzdo fiatal bogi kalvariaja orditani tudtam volna a fajdalomtol 2   •   nem tud mosolyogni szegedi fecso menyasszonya elrontottak a szajfeltolteset 2   •   cristiano ronaldo breaks all time fifa record after scoring his 806th career goal   •   putin views ukraine conflict as a war he cannot afford to lose u s official says   •   eldolt melyik csapathoz igazol dardai pal legkisebb fia   •   szomjas elefantok oltek embereket kamerunban   •   mit tud a sztugna p az ukran tankgyilkos csodafegyver ami mar a helikoptereket is pusztitja   •   kesnek a vonatok a hatvani vonalon   •   g7meetingintokyotodi   •   ryanair passengers accuse airline of scandalous new fee   •   ukran vedelmi miniszter elkezdodott a haboru harmadik szakasza 3   •   mi lett vele felismerhetetlenul nez ki a hetedik mennyorszag sztarja friss fotok is vannak rola 2   •   magic johnson declared a billionaire by forbes   •   a nap legfontosabb hirei 2023 06 16   •   a magyar hajtuzo munkaja is oscar dijat ert 2   •   uyghur heritage candidate urges japan to embrace diversity   •   magyar katonak mentettek meg ket turista eletet bosznia hercegovinaban 2   •   jatekhoz is idealisak lesznek a samsung neo qled tv k   •   macron talalkozott melonival a tettein keresztul fogja ot megitelni   •   betonkevero ala kergettek a lovat a kutyak   •   fontosvalasztasttart anakvasarnaptorokors zagban   •   angolas ruling party extends 47 year streak with election win   •   kezdodik a rendorsegi razzia barhol lecsaphatnak az utakon 2   •   meses kincseket rejtett a bahamaknal elsullyedt spanyol hajo   •   megmutatjuk a vilag legertekesebb dragakoveit kepek   •   fashion icon andre leon talley is dead at age 73   •   nagy roham varhato a balatonnal junius kozepen nyitnak a szabadstrandok   •   south korea launches first lunar orbiter as space program advances   •   eu proposes vaccine controls as raid in italy uncovers millions of astrazeneca doses 3   •   Faziletasszonyéslány   •   ime beatrix hercegno ferjenek lenyugozo borospinceje 3   •   pedro pascal csatlakozhat a marvel moziverzumahoz   •   napok ota egyetlen epulet korul akcioznak az izraeli katonak itt meg megis mi tortenik   •   szornyethalt egy szalagkorlatnak csapodo motoros az m3 ason   •   gazdatuntetok jelentek meg az agrarminiszteriumnal kovetelesekkel erkeztek 2   •   aut1117el11171117rel   •   girl 13 says she was bullied beaten at school   •   nagy valtozasok jonnek az otp privatbankjanal ime a reszletek   •   mindenkiutazniakarme glepohelyekrevagynak amagyarok   •   toket emel leanyvallalataban a cig pannonia   •   katus attila nem tudom elkepzelni ugy az eletem hogy nincs gyerekem   •   some old spice and secret deodorants recalled after cancer causing chemical is detected  

srv.38.