Az év első három hónapjában 1 327 esetben kellett sürgősségi egészségügyi ellátást biztosítani olyan betegeknek, akiknek járuléktartozás miatt nem volt érvényes TAJ-számuk. Ez az összes ellátottnak mindössze a 0,6 százaléka volt. Utánajártunk, mi történik, ha valakin nem lehet behajtani az ellátása díját, és miért van az, hogy ugyanazért az ellátásért egy átlagos keresettel rendelkező honfitársunktól akár a négyszeresét is levonják annak, amit egészségügyi szolgáltatási díjként maguk után fizetnek be az erre szorulók.
2024-05-10 13:06:41

2024-05-10 13:06:26

2024-05-10 13:05:59

Súlyos, rémisztő egészségügyi gondokat okoz a rosszul elkészített kebab

Mutatjuk, mennyire veszélyes lehet az egyik legnépszerűbb étel.
2024-05-08 18:10:03

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona-egészségügyi gyakorlata zajlik Magyarországon

33 nemzet szimulálja az egészségügyi biztosítást.
2024-05-07 13:09:25

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona-egészségügyi gyakorlata zajlik Magyarországon

33 nemzet szimulálja az egészségügyi biztosítást.
2024-05-07 13:06:35

Hatott a nyugati nyomásgyakorlás - Hatalmas evakuációs művelet indult Gázában

Az izraeli hadsereg (IDF) hétfő hajnalban megkezdte a palesztin civilek evakuálását a Gázai övezet legdélibb, még el nem foglalt városából, Rafahból.
2024-05-06 09:07:33

Súlyos áradásokkal küzdenek Brazíliában

A brazil Rio Grande do Sul déli államban lezúduló heves esőzések miatt 13 ember meghalt és 21 eltűnt.
2024-05-03 14:09:28

Így néz ki az amerikai hadsereg mobil mólója Gázában

2024-04-30 10:08:01

Bevallotta az ukrán főparancsnok: romlik a helyzet a frontvonalon

Az ukrán főparancsnok, Olekszandr Szirszkij szerint az orosz erők többszöri támadásai miatt romlott a helyzet a frontvonalon, mivel Ukrajna kénytelen volt visszavonulni egyes keleti állásaiból, miközben Oroszország igyekszik kihasználni létszámbeli és tüzérségi fölényét az új amerikai fegyverek ukrán megérkezése előtt - írta meg a BBC.
2024-04-28 20:07:08

Folynak a harcok Gázában és Izrael északi részén

Tovább folynak a harcok a Gázai övezet középső részén és Izrael északi, Libanonnal szomszédos vidékén - jelentette az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője vasárnap.
2024-04-28 12:07:25

Élettársát akarta megöletni egy egészségügyi dolgozó

Élettársát akarta megöletni az az egészségügyi dolgozó, akit jogerősen felfüggesztett börtönre ítélt a Fővárosi Törvényszék - tudatta a bíróság sajtóosztálya közleményben pénteken.
2024-04-26 16:06:32

2024-04-26 16:06:17

2024-04-26 16:06:09

A Barca edzője kiakadt: Kovács István teljesítménye katasztrofális volt

A PSG trénere büszke volt csapata feltámadására.
2024-04-17 09:10:17

A katari emír szerint Izrael azért keresi a konfliktust Iránnal, hogy elterelje a figyelmet a Gázában elkövetett bűnökről

A cionista rezsim azzal próbálja elterelni a világ közvéleményének figyelmét a gázai bűntetteiről, hogy kiélezi a helyzetet (Iránnal), mondta Tamím bin Hamád al-Tání sejk, katari emír, az Ebrahim Raiszi iráni elnökkel folytatott telefonos tárgyalás során. Elmondta azt is, Katar minden körülmények között kiáll az iráni érdekek és a palesztin ügy mellett. Raiszi elmondta: fájdalmas és súlyos válasz fog követni minden olyan akciót Izrael vagy a szövetségesei részéről, amely az iráni érdekekkel ellentétes. A hívás során megvitatták a gázai konfliktust és a damaszkuszi iráni nagykövetség ellen izra...
2024-04-16 12:08:32

A helyzet komoly: így reagálnak a haszonnövények a légkör megnövekedett szén-dioxid-tartalmára

Csökkenő tápanyagtartalommal. Ez pedig a hiánybetegségek további terjedésével jár. A helyzet, úgy tűnik, súlyos.
2024-04-15 17:06:47

Globe Medical Center

A Budapest belvárosában működő, komplex egészségügyi szolgáltatást nyújtó Globe Medical Center jelenleg az alábbi szakrendelések érhetőek el pácienseink részére: Általános szülészet, nőgyógyászat Általános bőrgyógyászat Kardiológia Reumatológia Urológia Belgyógyászat Ortopédia http://www.globemedicalcenter.hu
2020-06-23 22:01:10

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!!

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!! Orvosi, egészségügyi, gyógyszerészeti fordítások magyarra, angolra és németre. Akár teljesen online ügyintézés! www.euforditas.hu/orvosi-szakforditas.php EU Fordítóközpont – Fordítóiroda (EU Translations) Orvosi fordítás, szakfordítás valamint hiteles fordítás. Tel.: +36-30-531-2874 www.euforditas.hu
2020-06-23 22:01:12

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt. Ipari és mezőgazdasági szállítószalagok saválló, rozsdamentes anyagból is, ládamosók, kármentesítők, boltok és csarnokok ajtajainak utólagos szigetelése, egészségügyi létesítményekbe egyedi rozsdamentes szekrények készítése. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:26

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:42

2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:36

2020-06-23 22:15:37

Globe Medical Center

A Budapest belvárosában működő, komplex egészségügyi szolgáltatást nyújtó Globe Medical Center jelenleg az alábbi szakrendelések érhetőek el pácienseink részére: Általános szülészet, nőgyógyászat Általános bőrgyógyászat Kardiológia Reumatológia Urológia Belgyógyászat Ortopédia http://www.globemedicalcenter.hu
2020-06-23 22:15:37

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!!

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!! Orvosi, egészségügyi, gyógyszerészeti fordítások magyarra, angolra és németre. Akár teljesen online ügyintézés! www.euforditas.hu/orvosi-szakforditas.php EU Fordítóközpont – Fordítóiroda (EU Translations) Orvosi fordítás, szakfordítás valamint hiteles fordítás. Tel.: +36-30-531-2874 www.euforditas.hu
2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:20

2020-06-23 22:16:21

Globe Medical Center

A Budapest belvárosában működő, komplex egészségügyi szolgáltatást nyújtó Globe Medical Center jelenleg az alábbi szakrendelések érhetőek el pácienseink részére: Általános szülészet, nőgyógyászat Általános bőrgyógyászat Kardiológia Reumatológia Urológia Belgyógyászat Ortopédia http://www.globemedicalcenter.hu
2020-06-23 22:16:21

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!!

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!! Orvosi, egészségügyi, gyógyszerészeti fordítások magyarra, angolra és németre. Akár teljesen online ügyintézés! www.euforditas.hu/orvosi-szakforditas.php EU Fordítóközpont – Fordítóiroda (EU Translations) Orvosi fordítás, szakfordítás valamint hiteles fordítás. Tel.: +36-30-531-2874 www.euforditas.hu
2020-06-23 22:16:22

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt. Ipari és mezőgazdasági szállítószalagok saválló, rozsdamentes anyagból is, ládamosók, kármentesítők, boltok és csarnokok ajtajainak utólagos szigetelése, egészségügyi létesítményekbe egyedi rozsdamentes szekrények készítése. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:56

2020-06-23 22:16:57

Globe Medical Center

A Budapest belvárosában működő, komplex egészségügyi szolgáltatást nyújtó Globe Medical Center jelenleg az alábbi szakrendelések érhetőek el pácienseink részére: Általános szülészet, nőgyógyászat Általános bőrgyógyászat Kardiológia Reumatológia Urológia Belgyógyászat Ortopédia http://www.globemedicalcenter.hu
2020-06-23 22:16:57

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!!

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!! Orvosi, egészségügyi, gyógyszerészeti fordítások magyarra, angolra és németre. Akár teljesen online ügyintézés! www.euforditas.hu/orvosi-szakforditas.php EU Fordítóközpont – Fordítóiroda (EU Translations) Orvosi fordítás, szakfordítás valamint hiteles fordítás. Tel.: +36-30-531-2874 www.euforditas.hu
2020-06-23 22:16:58

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt. Ipari és mezőgazdasági szállítószalagok saválló, rozsdamentes anyagból is, ládamosók, kármentesítők, boltok és csarnokok ajtajainak utólagos szigetelése, egészségügyi létesítményekbe egyedi rozsdamentes szekrények készítése. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:04

2020-06-23 22:18:05

Globe Medical Center

A Budapest belvárosában működő, komplex egészségügyi szolgáltatást nyújtó Globe Medical Center jelenleg az alábbi szakrendelések érhetőek el pácienseink részére: Általános szülészet, nőgyógyászat Általános bőrgyógyászat Kardiológia Reumatológia Urológia Belgyógyászat Ortopédia http://www.globemedicalcenter.hu
2020-06-23 22:18:05

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!!

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!! Orvosi, egészségügyi, gyógyszerészeti fordítások magyarra, angolra és németre. Akár teljesen online ügyintézés! www.euforditas.hu/orvosi-szakforditas.php EU Fordítóközpont – Fordítóiroda (EU Translations) Orvosi fordítás, szakfordítás valamint hiteles fordítás. Tel.: +36-30-531-2874 www.euforditas.hu
2020-06-23 22:18:06

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt. Ipari és mezőgazdasági szállítószalagok saválló, rozsdamentes anyagból is, ládamosók, kármentesítők, boltok és csarnokok ajtajainak utólagos szigetelése, egészségügyi létesítményekbe egyedi rozsdamentes szekrények készítése. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:49

2020-06-23 22:18:50

Globe Medical Center

A Budapest belvárosában működő, komplex egészségügyi szolgáltatást nyújtó Globe Medical Center jelenleg az alábbi szakrendelések érhetőek el pácienseink részére: Általános szülészet, nőgyógyászat Általános bőrgyógyászat Kardiológia Reumatológia Urológia Belgyógyászat Ortopédia http://www.globemedicalcenter.hu
2020-06-23 22:18:50

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!!

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!! Orvosi, egészségügyi, gyógyszerészeti fordítások magyarra, angolra és németre. Akár teljesen online ügyintézés! www.euforditas.hu/orvosi-szakforditas.php EU Fordítóközpont – Fordítóiroda (EU Translations) Orvosi fordítás, szakfordítás valamint hiteles fordítás. Tel.: +36-30-531-2874 www.euforditas.hu
2020-06-23 22:18:51

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt. Ipari és mezőgazdasági szállítószalagok saválló, rozsdamentes anyagból is, ládamosók, kármentesítők, boltok és csarnokok ajtajainak utólagos szigetelése, egészségügyi létesítményekbe egyedi rozsdamentes szekrények készítése. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:11

2020-06-23 22:19:12

Globe Medical Center

A Budapest belvárosában működő, komplex egészségügyi szolgáltatást nyújtó Globe Medical Center jelenleg az alábbi szakrendelések érhetőek el pácienseink részére: Általános szülészet, nőgyógyászat Általános bőrgyógyászat Kardiológia Reumatológia Urológia Belgyógyászat Ortopédia http://www.globemedicalcenter.hu
2020-06-23 22:19:12

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!!

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!! Orvosi, egészségügyi, gyógyszerészeti fordítások magyarra, angolra és németre. Akár teljesen online ügyintézés! www.euforditas.hu/orvosi-szakforditas.php EU Fordítóközpont – Fordítóiroda (EU Translations) Orvosi fordítás, szakfordítás valamint hiteles fordítás. Tel.: +36-30-531-2874 www.euforditas.hu
2020-06-23 22:19:13

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   jazz   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   tes   •   youtube   •   mag   •   K   •   H   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   J   •   fluminense   •   eb   •   németállás   •   f   •   budapest   •   vacsoracsata   •   perapro   •   P   •   rozsa sandor   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   katasztrofalis az egeszsegugyi helyzet gazaban   •   dominikan kaptak el egy magyar bunszervezet fejet 2   •   szekely kriszta erdemi felvilagositas hijan a dallasbol hallott eloszor a homoszexualitasrol   •   dramai adatok rengeteg egeszsegugyi dolgozo halt meg koronavirusban 2   •   babat var a fekete ozvegy   •   dontott a vatikan ezentul a melegek es transznemuek is megkeresztelkedhetne k es ha azt szeretnek keresztszulok is lehetnek 3   •   dan miniszter hiba volt biralni orban viktort a kerites miatt   •   international spectators will be refused entry into japan for tokyo 2020   •   a szolnok a masodik meccset is elveszitette a ferfi kosarlabda europa kupaban   •   azonnal frissitsen ha ilyen videokartyaja van   •   online konzultaciot inditott a kormany az allatvedelemrol   •   kezdesnel   •   egy het mulva benyujtak a torvenyt az ujabb modellvalto egyetemekrol 2   •   szamos sulyos betegseg felismerheto egy uj egyszeru vervizsgalattal   •   trump azonnali felmenteset kovetelik a demokratak 2   •   a horvatorszagi foldrenges karosultjainak gyujt adomanyt az okumenikus segelyszervezet   •   Gallyapr   •   30 kilot fogyott egy szerepert a vilag legjobbjanak valasztottak   •   Salix   •   GPS riaszt   •   GONDNOK KARBANTART   •   kisebb nagyobb komuves burkolo javitasok 24   •   elltsaAND(SELECT4287 FROM(SELECTCOUNT(*), CONCAT(0x71626a6a71, (SELECT(ELT(4287=428 7,1))),0x716b626a71, FLOOR(RAND(0)*2))xFR OMINFORMATION_SCHEMA .PLUGINSGROUPBYx)a)N XId   •   a britek is reagaltak az izrael elleni irani tamadasra   •   budapest a jozsefvarosi palyaudvar teruletere koltoztetne a termeszettudomanyi muzeumot   •   new york times a deutsche bank megszakitja a kapcsolatat donald trumppal 2   •   mi folyik ott a miniszterelnoki kabinetiroda beperelte marki zay peter partjat video   •   iszlamista terroristakat lepleztek le ukrajnaban   •   durva adatok a magyarok felenek romlott a mentalis egeszsege az utazasi korlatozasok miatt 4   •   hat emberben el tovabb a lanyom a baratja vitte a halalba a 16 eves kirat 3   •   arcáról   •   szijjarto peter magyarorszag hatarozottan eliteli az izrael ellen inditott raketatamadast   •   nincs lehetoseg hibazni szoboszlaieknak vissza kell vagniuk a man unitednek   •   hogy mi allitolag fejenkent egymillio forintot ker a veszpremi ersek az egyhazmegye papjaitol 2   •   tombol az ai verseny brutalis szuperszamitogepet fejleszt a nvidia   •   a ferfi aki szerehetove tette lokit 51 erdekesseg amit talan on sem tud tom hiddlestonrol   •   digitalis vonaljeggyel is utazhatnak a fovarosban tomegkozlekedok   •   halalos balesetet okozott egy idos ferfi berettyoujfalu mellett 2   •   tuz utott ki egy hazban pecsett egy ember meghalt   •   majka nem arra adtunk felhatalmazast a politikusoknak hogy gyuloletet keltsenek   •   korszakos legendakat homalyosit el az ujonc egimeszelo 2   •   Fggny1111111111111UN IONSELECTCHAR(45,120 ,49,45,81,45   •   az a szabo zsolt lett a triatlonszovetseg elnoke aki erintett egy offshore szamlas nyomozasban 2   •   Frit   •   hajtovadaszat indult ausztriaban egy magyar ferfi utan aki megkeselte volt feleseget   •   riaszto eredmenyek veszelybe kerultek kulcsfontossagu mikrobak es ezt minden ember megerezheti   •   korrupcio miatt bortonbuntetesre iteltek nicolas sarkozyt 2   •   dontott a vatikan ezentul a melegek es transznemuek is megkeresztelkedhetne k es ha azt szeretnek keresztszulok is lehetnek 2   •   cristiano ronaldo visszaterhet a real madridhoz   •   a regeszeti helyszinek hallgatasa fenyt derithet a multra