Óriási esélyt szalasztott el Dárdai csapata

A Hertha nagy lépést tehetett volna előre a tabellán.
2023-11-11 23:06:42

Elfogták a karlsruhei gyógyszertári túszejtőt

A német rendőrség pénteken este behatolt abba a karlsruhei gyógyszertárba, ahol a nap folyamán egy férfi túszokat ejtett, és elfogták a feltételezett elkövetőt ? közölték a helyi hatóságok. Előzetes értesülések szerint nem történt személyi sérülés. A Reuters hírügynökség nem sokkal korábban szemtanúkra hivatkozva közölte, hogy rendőrök taktikai felszerelésben rohamozták meg a patikát. A dpa német hírügynökség két durranásról számolt be. A délután folyamán több embert ejtettek túszul a német város egyik patikájában. A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című lap a hírportálján azt írta, hogy a...
2023-03-11 09:10:05

Túszokat ejtettek egy karlsruhei gyógyszertárban

Túszokat ejtettek a németországi Karlsruhéban egy gyógyszertárban ? közölte pénteken a helyi rendőrség. A Südwestrundfunk (SWR) regionális közszolgálati médiatársaság beszámolója szerint több embert ejtettek túszul egy belvárosi patikában délután. Valamennyien sértetlenek. A rendőrség kapcsolatban áll a túszejtővel, a művelet késő estig nem zárult le. A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című lap a hírportálján azt írta, hogy az elkövető egy férfi, és millió eurós nagyságrendű váltságdíjat követel a túszok ? két ember ? elengedéséért. A környéket lezárták, a rendőrség, a mentők és a tűzoltók...
2023-03-10 22:07:57

Túszdráma egy németországi gyógyszertárban: itt van egy videó és az első fotók a helyszínről

Túszokat ejtettek a németországi Karlsruhéban egy gyógyszertárban ? közölte pénteken a helyi rendőrség.
2023-03-10 22:06:43

Túszdráma egy németországi gyógyszertárban: itt van egy videó és az első fotók a helyszínről

Túszokat ejtettek a németországi Karlsruhéban egy gyógyszertárban ? közölte pénteken a helyi rendőrség.
2023-03-10 22:06:09

Túszdráma egy németországi gyógyszertárban: itt van egy videó és az első fotók a helyszínről

Túszokat ejtettek a németországi Karlsruhéban egy gyógyszertárban ? közölte pénteken a helyi rendőrség.
2023-03-10 22:05:46

Túszokat ejtettek Karlsruhéban, 1 millió eurós váltságdíjat követelnek

A német nyomozók tárgyalnak a túszejtővel.
2023-03-10 21:12:15

Túszokat ejtettek Karlsruhéban, 1 millió eurós váltságdíjat követelnek

A német nyomozók tárgyalnak a túszejtővel.
2023-03-10 21:07:38

Ötezer embert evakuáltak - egy negyedtonnás, második világborús bombát találtak

Ötezer embert evakuáltak, valamint lezárták az A5 sztrádát és leállt a vonatközlekedés a Karlsruhe-Bázel vasútvonalon, miután negyedtonnás második világborús bombát talált egy kotrógépkezelő.
2023-02-04 13:29:29

Ötezer embert evakuáltak - egy negyedtonnás, második világborús bombát találtak

Ötezer embert evakuáltak, valamint lezárták az A5 sztrádát és leállt a vonatközlekedés a Karlsruhe-Bázel vasútvonalon, miután negyedtonnás második világborús bombát talált egy kotrógépkezelő.
2023-02-04 13:15:26

Ötezer embert evakuáltak - egy negyedtonnás, második világborús bombát találtak

Ötezer embert evakuáltak, valamint lezárták az A5 sztrádát és leállt a vonatközlekedés a Karlsruhe-Bázel vasútvonalon, miután negyedtonnás második világborús bombát talált egy kotrógépkezelő.
2023-02-04 13:07:15

Német csapat ellen tartott győztes főpróbát a Fradi a kazahsztáni BL-selejtező előtt

A Karlsruhe elleni 4-1-es győzelemmel hangolt a jövő szerdai Bajnokok Ligája-selejtezőjére a Ferencváros labdarúgócsapata.
2022-06-29 17:06:41

Német csapat ellen tartott győztes főpróbát a Fradi a kazahsztáni BL-selejtező előtt

A Karlsruhe elleni 4-1-es győzelemmel hangolt a jövő szerdai Bajnokok Ligája-selejtezőjére a Ferencváros labdarúgócsapata.
2022-06-29 17:06:12

Három magyar is a legjobb nyolc közé jutott egy tenisztornán

Remek napot zártak a magyar teniszezők a karlsruhei salakpályás női tenisztornán. A hetedik kiemelt Gálfi Dalma nagy csatában jutott negyeddöntőbe, miután a világranglista 92. helyezettjét, a kínai Lin Csut (99.) verte három játszmában. A harmadik kiemelt Bondár Anna (69.) és Udvardy Panna (84.) magabiztos teljesítménnyel jutott a nyolc közé, előbbi a kanadai Rebecca Marino (114.), utóbbi a román Mihaela Buzarnescu (124.) ellen nyert két sima szettben. A negyeddöntőben Bondár ellenfele a német Éva Lys (251.), míg Udvardyé a másodikként rangsorolt egyiptomi Mayar Sherif (62.) lesz. Ha Mindkette...
2022-05-12 20:09:50

Bondár Anna könnyed győzelemmel jutott tovább a karlsruhei tenisztornán

Az első számú magyar női teniszező másfél óra alatt győzte le francia ellenfelét.
2022-05-10 14:14:04

Kozák Luca nem jutott döntőbe 60 méter gáton a karlsruhei atlétikai viadalon

A 25 éves magyar sprinter egyéni legjobbjától is jócskán elmaradt.
2022-01-29 02:07:02

Kozák Luca nem jutott döntőbe 60 méter gáton a karlsruhei atlétikai viadalon

A 25 éves magyar sprinter egyéni legjobbjától is jócskán elmaradt.
2022-01-29 00:18:59


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   haszn   •   ftp   •   m   •   Leverkusen   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   f   •   rozsa sandor   •   R   •   tes   •   H   •   b   •   N   •   fhgperapro   •   mag   •   sadasdhirek   •   K   •   németállás   •   youtube   •   eb   •   vacsoracsata   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   sz   •   P   •   J   •   aza   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   megerkezett a magyar segitseg szloveniaba 3   •   egy texasi pornos es a vivodo tina turner eletebe is bepillantast nyerhetunk miskolcon   •   ugye nem en vagyok az egyetlen akivel ez tortent kerdezte a mentoktol a ferfi aki szajbaoklozte magat de beszorult az okle   •   eerie brocken spectre spotted in peak district   •   veletlenul a micimacko horrorverziojat vetitette le negyedikes osztalyanak egy floridai tanar   •   hangos loveseket lehetett hallani a balatonnal   •   bodi csabi fia eltitkolta az eljegyzeset igy kozolte az oromhirt   •   osszetort az edesanya lanya telefonon rogzitette sajat meggyilkolasat 3   •   inditvanyoztak a szegedi arkad felrobbantasaval fenyegeto ferfi letartoztatasat   •   az rtl gyerekvero szineszenek felesege kitalalt   •   vege a netanjahu korszaknak naftali bennett az uj izraeli miniszterelnok 2   •   bella hadid abbahagyta az ivast mert reszegen nem tudta kontrollalni magat   •   tanukat es videokat keres a rendorseg a halalos ralibaleset ugyeben 2   •   meghalt egy kislany az m6 oson   •   nem aprozta el lenin holttestet probalta meg ellopni egy reszeg ferfi tegnap ejjel 2   •   a cseh miniszterelnok is bejelentkezett egy bevasarlos videoval de nem bontotta ki az igazsag minden reszletet 2   •   hi sec biztonsagi ajtobeepites 11   •   csunyan kohog a gyerek vajon asztma vagy krupp igy tehetunk kulonbseget 3   •   peter r de vries shooting of investigative reporter stuns dutch   •   house republicans push biden to adopt trump rule on chinas state funded confucius institutes   •   beszakadt az uttest egy auto alatt a kazinczy utcaban lezartak a kornyeket 3   •   karacsony gergely szinte mindenkit karpotolna a gazdasagi programjaban de sok intezkedessel elkesne 2   •   dreams do really come true says novak djokovic   •   ha mar szegedi fecso sporol ott nagy baj lesz igy erinti a hazai celeb milliardosokat az energiavalsag meg fog dobbeni video 2   •   jofra archer england bowler has surgery on right hand after fish tank accident   •   gyurcsany ferenc orban viktornak kegyelme es haragja van   •   gyengult a forint hetfo estere   •   egyre csak no a fertozottek szama a vilagon ennyien mar kigyogyultak a koronavirusbol   •   we women are pushed out of work because of childcare its hurtful   •   kivalo minosegu hasznalt csaladi autok 3 millio forint alatt 2   •   gyonyoru es nagyon ritka szovjet luxuslimuzinnal bovult egy magyar gyujtemeny ki is probaltak video   •   elkezdodott a dinnyeszezon 20 30 szazalekkal emelkedtek az arak tavalyhoz kepest video   •   bochkor gabor szerint nem minden esetben jogos ha valasnal a feleseg igenyt tart a vagyon felere   •   novak katalin rossz hazassag volt az europai neppart es a fidesz kapcsolata 2   •   egyre nagyobb a szakadek az atlagber es az atlagnyugdij kozott   •   benko peter 76 eves lett az utolso lovat is eltemette   •   egyre tobb ember vasarol a magyarosan elnyujtott black friday alatt 2   •   nyari koncertekkel jelentkezik a concerto budapest 2   •   warning as us wildfire rages you are in imminent danger and you must leave now   •   elezodik a mianmari helyzet felkelok rohantak le a hadsereg egy allasat 2   •   hatalmas virtualis esemennyel keszul az oppo   •   capitol police see no current threat to us capitol after trump calls for protests   •   tavozik a szlovak egeszsegugyi miniszter 2   •   koronavirus ismet 2000 folott az uj fertozottek szama meghalt 118 beteg   •   tilos lesz a tetovalas a kinai focistak szamara   •   what happened to the tangshan women chinese demand answers on brutal restaurant attack   •   what a tabloids fate says about a citys political future   •   steigervald krisztian senki nem szuletik mobillal a kezeben   •   few israelis wanted a leader to the right of netanyahu naftali bennett is set to oust his old boss anyway 2   •   meghalt a peaky blinders szinesze benjamin zephaniah brit kolto