Mondjuk, ki tudna így aludni?
2024-05-08 09:12:03

Mondjuk, ki tudna így aludni?
2024-05-08 09:11:07

Pécsi Ildikó és Szűcs Lajos fia, Csaba eladta a gödöllői otthonukat. Részletesen kitért arra is, hogy miért döntött úgy, nem ott éli le az életét.
2024-05-06 16:06:29

Pécsi Ildikó és Szűcs Lajos fia, Csaba eladta a gödöllői otthonukat. Részletesen kitért arra is, hogy miért döntött úgy, nem ott éli le az életét.
2024-05-06 16:06:11

Vádat emeltek a 15 éves pécsi lány ellen, aki megölte újszülött gyermekét

Egy pécsi középiskolai kollégiumban lakott, itt indult be nála a szülés. A terhességét eltitkolta a környezete elől.
2024-05-02 11:12:00

A GoPro betiltatna egy kínai kamerát az USA-ban

Az Egyesült Államok Nemzetközi Kereskedelmi Bizottsága (USITC) bejelentette, hogy vizsgálatot kezdeményez a GoPro Inc. által felvetett aggályok nyomán. A vádak szerint egy kínai cég, az Arashi Vision, amely az Insta360 márkanevű kamerák gyártója, megsértette a GoPro kamera- és kamerarendszerre vonatkozó szabadalmait.
2024-05-01 20:06:28

Elölről kezdődik Dél-Dunántúl legnagyobb korrupciós pere

A Pécsi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a Kaposvári Törvényszék elsőfokú, felmentő ítéletét a Volvo-gate néven elhíresült ügyben. Ebben a pécsi buszperben több mint 800 millió forint eltüntetését kéri számon az ügyészség a vádlottakon. A pécsi közlekedési vállalat, a Tüke Busz egy közvetítő beiktatásával az eredeti árnál ennyivel többért vásárolt meg Hollandiából egy használt Volvo-buszokból álló flottát.
2024-04-30 21:06:17

2024-04-30 21:05:57

2024-04-30 21:05:51

Gyermekpornográfiával vádolnak egy pécsi fiút

2024-04-30 11:08:51

Intim fotókat csalt ki áldozataitól egy pécsi fiatal, így férkőzött a gyerekek bizalmába

Gyermekpornográfia, szexuális erőszak és csalás miatt emelt vádat egy 2006-os születésű fiú ellen a Pécsi Járási Ügyészség, a fiatalkorú - egyebek mellett - intim fotókat és videókat csalt ki, illetve bankkártyaadatokat szerzett meg becsapott fiataloktól - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.
2024-04-30 11:06:47

2024-04-30 11:06:16

2024-04-30 11:05:53

Vibrátorral vizsgált meg egy nőt egy pécsi álorvos

Hihetetlen orvosi átverések.
2024-04-28 12:08:48

Káliuminjekcióval ölt a pécsi Fekete Angyal

Halálos adag káliummal végzett egy ápoló a pécsi kórházban egy 82 éves, magatehetetlen koronavírusos beteggel. A pécsi Fekete Angyalként elhíresült férfi tagadta a gyilkosságot, állítása szerint csak félreolvasta a feliratot a fecskendőn. Ennek ellenére emberölés miatt 14 év fegyházbüntetésre ítélték, amiből kedvezménnyel sem szabadulhat.
2024-04-27 13:08:57

Pécsi Ildikó fia, Szűcs Csaba szülei utolsó éveiben a háttérből figyelte, hogy éveken keresztül a fél ország a családjában zajló háborúról, pereskedésről és az ő válásáról beszél. Most drámai dolgot fedett fel, ugyanis elárulta, még jelenleg is perben áll a volt feleségével, Pártos Csillával.
2024-04-26 07:06:17

2024-04-26 07:06:01

Eladó Zalakaroson egy jól működő,ismert apartmanház

Zalakaroson eladó egy 18+2 félszobás,ismert és jól működő Apartmanház, teljes bútorzatával és felszereltségével,közel az Európa hírű gyógy-termál és élményfürdőhöz.A két épületből álló kétszintes létesítmény per és tehermentes, 998 m2 telken egy hr.számon épült családi ház kategóriában, ~540 m2 hasznos térrel,+35 m2-es szolgáltató helyiség bútorokkal,konyhával,mosdóval és Wc-vel,+10 m2-es kamra,+8 m2-es karbantartó műhely és tároló az utcai épület alsó szintjén,+50 m2-es fedett kertipavilon asztalokkal és padokkal. Összközmű van ipari árammal,fűtés+melegvíz gázk...
2020-06-23 22:15:36

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:22

2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:16:58

2020-06-23 22:18:04

2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:49

2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:19:11

2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:24

2020-06-23 22:19:25

2020-06-23 22:19:35

2020-06-23 22:19:42

2020-06-23 22:19:43

Így díszítették fel idén karácsonyra a Fehér Házat - fotók

Elkészítették mézeskalácsból a Fehér Ház kicsinyített mását is, amely 180 kilót nyom.
2020-11-30 22:05:53

A hallépcső után, íme megépült az első gyíkhíd

A különleges átjárót nem egy természetvédelmi körzetben, hanem egy indiai nagyvárosában építették meg.
2020-12-04 22:35:04

Rossz hírt közölt Demcsák Zsuzsa

Egymillió forintot veszített a csapat.
2020-12-02 22:06:10

Erdogan követel és fenyeget Ciprus ügyében

Kétállami megoldásra van szükség a megosztott Cipruson - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap az egyedül Ankara által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaságban tett látogatásán.
2020-11-15 20:14:00

6 éves gyerekek rajzai alapján kerestek egy autóst

A kis szemtanúk készítették a rendőrségnek a helyszínrajzokat.
2020-11-15 20:15:40

Erdogan követel és fenyeget Ciprus ügyében

Kétállami megoldásra van szükség a megosztott Cipruson - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap az egyedül Ankara által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaságban tett látogatásán.
2020-11-16 02:10:16

Méregzsák: megérkezett a 300 lóerős új Audi SQ2

A felfrissített sportos kompakt divatterepjáró kevesebb mint 5 másodperc alatt tudja le a 0–100-as sprintet.
2020-11-17 16:06:52

Méregzsák: megérkezett a 300 lóerős új Audi SQ2

A felfrissített sportos kompakt divatterepjáró kevesebb mint 5 másodperc alatt tudja le a 0–100-as sprintet.
2020-11-17 16:06:54

A Twitter is lemásolta a Snapchat funkcióját, jönnek az önmegsemmisítő bejegyzések

Az év eleje óta teszteli a Twitter a Fleets nevű funkcióját, ami lehetővé teszi, hogy egy megosztott bejegyzés 24 óra után automatikusan törlődjön. Most mindenki számára elérhetővé tették az újdonságot.
2020-11-17 19:06:23

2020-11-17 19:06:24

Nyolc tönkrement életet és három háztartást menedzsel

A Baptista Szeretetszolgálat emberkereskedelem elleni programjának szakmai vezetője Toszeczky Renáta szociális munkás. Feladata, hogy a prostitúcióból vagy a rabszolgasorból kimenekített áldozatok újra láthatóvá váljanak a társadalom számára. Irodája nincsen, egyedül tartja a lelket két shelter, vagyis két védett ház lakóiban. Róla forgatott dokumentumfilmet Schwechtje Mihály Védelem alatt c...
2020-11-17 19:06:24

Ki az, aki megvesz egy lopott Picassót? ? Interjú Noah Charney-val, az eltűnt remekművek szakértőjével

Ha egyetlen múzeumba gyűjtenénk össze a világ elveszett műalkotásait, nagyobb intézmény jönne létre, mint az összes létező múzeum együttvéve. De ki az, aki megvesz egy lopott Picassót vagy Van Goghot? Hogy lehet megtalálni ezeket a festményeket? Interjúnk dr. Noah Charney művészettörténésszel, aki az Eltűnt Remekművek című virtuális kiállítás kurátoraként segítet...
2020-11-18 07:06:11

2020-11-18 07:06:12

A fagyos sárban tartotta 34 kutyáját, külföldiek buktatták le az állatkínzó nőt

Feljelentést egy állatvédő tett, miután látta a külföldiek által készített rejtett kamerás felvételeket.
2020-11-18 12:07:42

A fagyos sárban tartotta 34 kutyáját, külföldiek buktatták le az állatkínzó nőt

Feljelentést egy állatvédő tett, miután látta a külföldiek által készített rejtett kamerás felvételeket.
2020-11-18 12:07:43

Covid-osztályokon dolgozók kérik újra a lakástulajdonosok segítségét

A Pihentesd a Dokit nevű kezdeményezés csapata újabb felhívást tett közzé: a második hullámban is sok egészségügyi dolgozónak lenne szüksége olyan ideiglenes lakásra, ahol nem veszélyeztet másokat, legfőképp a családját.
2020-11-18 16:07:50

Ha már unalmas a BMW X5: itt a megújult Lincoln Nautilus

A Ford luxusmárkájánal felfrissítették az egyik legkelendőbb SUV-t, a Nautilust.
2020-11-20 07:06:14

Koronavírus-fertőzöttet találtak egy pécsi idősotthonban

Mindenkit leteszteltek az intézményben.
2020-11-20 07:06:17

2020-11-20 07:06:18

Tízből egy szülő osztott már meg gyerekéről meztelen tartalmat

Rengeteg szülő maga teszi ki a gyerekét az internetes bántalmazás kockázatának, sok gyerekfotó jut illetéktelenek kezébe. Miközben egyre nagyobb nyilvánosságot kapnak az ilyen esetek, a szülők még nem elég tudatosak a veszélyekkel kapcsolatban. Az SOS Gyermekfalvak felmérést készített és videós kampányt indít a Gyermekjogi világnap alkalmából.
2020-11-20 08:06:13

Ha már unalmas a BMW X5: itt a megújult Lincoln Nautilus

A Ford luxusmárkájánal felfrissítették az egyik legkelendőbb SUV-t, a Nautilust.
2020-11-20 11:06:37

Bővíti budapesti 5G-lefedettségét a Telekom, hamarosan minden harmadik fővárosi eléri

A hazai szolgáltatók közül elsőként a tavaszi spektrumértékesítési eljáráson megszerzett 2100 MHz-es frekvenciasávon is elindítja 5G szolgáltatását a Magyar Telekom. A cég úgy számol, 2020 végére a jelenlegi 13 százalékosról 30 százalékosra bővíti 5G hálózatának lakosságra vetített lefedettségét a fővárosban.
2020-11-20 14:06:31

2020-11-20 14:06:32

334 milliárddal nőtt a költségvetési hiány októberben

Csak az elkülönített állami pénzalapok könyvelhettek el valamennyi többletet az év első tíz hónapjában. A koronavírus miatt közel hatszázmilliárd forintért vásárolt egészségügyi eszközöket az állam.
2020-11-20 14:06:32

Megkapták a létesítési engedélyt az új paksi blokkok, már csak egyre van szükség

Engedélyezte az új paksi blokkok létesítését a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal. A döntést már októberben soron kívül meghozták, csak pénteken tették közzé. Egy engedély még hátra van, arra lehet, hogy jövő őszig kell várni.
2020-11-20 15:06:44

Nem konténer-hullaház, hanem egy óriási koronavírus-tesztelő központ épül a Jahn Ferenc kórház udvarán

A kórház udvarára telepített konténerekbe több folyamatot is kihelyeztek, többek között ott adminisztrálják és tárolják a mintákat.
2020-11-20 16:06:44

Kiderült, miért beszélt a hivatalosnál kétezerrel több új fertőzöttről Pintér Sándor

Orbán Viktor Facebook-oldalán tették közzé azt a videót az operatív törzs üléséről, amelyen az elsőként felszólaló Pintér Sándor belügyminiszter 6440 új koronavírusos beteget "jelentett" a miniszterelnöknek.
2020-11-20 17:09:14

2020-11-20 17:09:15

Pintér Attila - legalábbis egyelőre - nem tett csodát, a Mezőkövesd otthon kapott ki az MTK-tól és továbbra is utolsó

Hét meccse nyeretlen az NB I-ben a Mezőkövesd, amely ezúttal az MTK-tól kapott ki.
2020-11-21 18:06:53

Kigyulladt vasárnap reggel egy családi ház Kecskeméten

A tető, valamint a házhoz épített szauna égett.
2020-11-22 09:07:18

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   13 millios gazszamlat kapott a csalad pedig minden honapban rendesen fizettek a csekkeket   •   kamerat tett a vecebe egy karbantarto egy pecsi muzeumban igy kukkolt   •   aprilis ota mar 1634 kulfoldi embercsempeszt engedtek szabadon magyar bortonokbol 2   •   a fovarosi fideszesek 79 szazaleka elsosorban nyugati vakcinat kerne   •   csehorszagban ismet rekordot dontott az uj koronavirus fertozottek napi szama   •   hihetetlen iden mar oldtimer lehet a balna merci a w140 es s osztaly   •   guardiola elmondta hany jatekost igazolhat januarban a city   •   orulet leharapott ful alaku cukorkat dobott piacra mike tyson foto   •   milak csoda az uszobajnoksagon   •   one dead and dozens injured in russia factory explosion   •   lukasenka a szlav nep megmentoje konyvek es filmek keszulnek majd a tetterol   •   us bans all imports of cotton and tomato products from xinjiang citing allegations of forced labour   •   arvizvedelmi keszultseg a krasznan   •   meghalt jean paul vignon   •   ma lenne 80 eves bruce lee   •   most vagy soha orban viktor is posztolt a budapest feletti elkepeszto dronshow rol ezt uzente a magyaroknak   •   igy dolgozik az orrunk belul hogy eletben maradjunk   •   tyson gyilkos osztonnel fog ringbe lepni ezt legutobb edzopartnere fogai bantak   •   szamolja   •   vitezy david szerint a fidesz es az ellenzek osszejatszott az orosz metrokocsik ugyeben   •   utcan is kiprobaltak az 5 perc alatt feltoltheto villanymotoros hiperautot 2   •   karacsonyi filmeket neznek a londoni akvarium pingvinjei   •   a mesterseges intelligencia novekedesehez tobb vizre lesz szukseg mint egy kisebb orszagnak   •   szijjarto peter a china southern airlines legijaratot indit budapest es kuangcsou kozott   •   figyeljen merre indul el villamos helyett potlobusz kozlekedik majd budapest egyik legforgalmasabb szakaszan 3   •   aquapol szigeteles lemezbeutes injektalas hagyomanyos szigeteles falszaritas befureszeles saletromos vakolatjavitas epuletdiagnosztika nedvessegmeres helyszini felmeres arajanlat adas veteli szake 170   •   hamarosan kiderul mennyi erdei fulesbagoly el magyarorszagon   •   kedvezobb lehet a legi utasoknak a hagyomanyos utasbiztositas a fapadosok altal kinaltnal   •   ezeket a filmeket varjuk nagyon 2021 ben   •   all a bal a herman otto muzeumban   •   koleszterincsökkentő   •   szekeret kellett stoppolnia az urbol erkezo gagarinnak   •   bodi sylvi elore megunnepelte a karacsonyt de jo oka volt ra gyakorlatilag december elejen mar letudtam   •   ellenzi a mi hazank a veszelyhelyzet haborus kiterjeszteset   •   kamala harris a beginners guide to the vice president   •   megoltek egy anyamedvet miutan az ratamadt ket fiura coloradoban   •   german firm turn2x opens renewable gas plant in spain   •   far right german lawmaker dismisses russian interference allegations   •   szexet igert brutalis veres es rablas lett belole   •   ujhelyi egy miniszterium sem vallalta a felelosseget az oltasi tervert   •   a magyar kormany a frontvonalba kerul az egesz eu t erinto reform miatt   •   kozbeszerzest bukott meszaros lorinc cege   •   magyarorszag lengyelorszag es ausztria felajanlotta a segitseget a leterhelt szlovakianak   •   hatalmas tengeri fergek uregeire bukkantak   •   hátukon   •   on megenne egy pitont ha ezen mulna a vilagorokseg jovoje   •   palestinians return to khan younis as israel withdraws troops   •   elkepzelheto hogy svajcban csak az mehet majd focimeccsre akit beoltottak 2   •   sinopharmot kapott irany kina   •   most pedig elmagyarazzuk miert ne aludjon el a televizio elott 3