Kiderült, kit nevez ki Vlagyimir Putyin miniszterelnöknek

Vlagyimir Putyin pénteken Mihail Misusztyin eddigi kormányfő kinevezését terjesztette elő a miniszterelnöki posztra.
2024-05-10 10:06:12

Kiderült, kit nevez ki Vlagyimir Putyin miniszterelnöknek

Vlagyimir Putyin pénteken Mihail Misusztyin eddigi kormányfő kinevezését terjesztette elő a miniszterelnöki posztra.
2024-05-10 10:05:57

Jóváhagyták az EP-választás szavazólapját

Fontos döntéseket hozott csütörtöki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság.
2024-05-09 20:10:30

Jóváhagyták az EP-választás szavazólapját

Fontos döntéseket hozott csütörtöki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság.
2024-05-09 20:07:46

Letartóztatták Szijjártó jó afrikai kapcsolatokkal rendelkező egykori miniszteri biztosát

A Magyar Hang úgy tudja, hogy az eset nem független a tiszteletbeli konzuli címek és különféle diplomáciai jogosultságok kereskedelmétől.
2024-05-09 12:12:11

Delegációt küldött Kairóba a Hamász

A Hamász pénteken este bejelentette, hogy delegációt küld Kairóba, ahol megvitatják egy esetleges túszcsere és tűzszünet lehetőségét, írja a Guardian. Mindez néhány órával azután derült ki, hogy William Burns, a CIA igazgatója megérkezett az egyiptomi fővárosba. A Hamász és a CIA képviselői szombaton találkoznak egyiptomi mediátorokkal, de az nem egyértelmű, hogy külön-külön vagy együtt teszik majd ezt. A terrorszervezet szerint a delegáltja pozitívan érkeztek Kairóba, miután áttanulmányozták a legutóbbi békejavaslatot. Antony Blinken amerikai külügyminiszter korábban arról beszélt, a tűzszüne...
2024-05-04 13:07:31

Az amerikai külügyér szerint elfogadhatatlan károkkal járna a Rafah elleni izraeli offenzíva

A harcok miatt másfél millióan zsúfolódnak össze a városban.
2024-05-04 11:08:39

Az amerikai külügyér szerint elfogadhatatlan károkkal járna a Rafah elleni izraeli offenzíva

A harcok miatt másfél millióan zsúfolódnak össze a városban.
2024-05-04 11:07:00

Blinken: a tűzszünet a Hamászon múlik

2024-05-04 10:07:24

Felszólalt az amerikai külügyminiszter az izraeli offenzívával kapcsolatban

Elfogadhatatlan károkkal járna a Rafah elleni izrali offenzíva - jelentette ki helyi idő szerint péntek este Antony Blinken amerikai külügyminiszter, hozzátéve, hogy Izrael egyelőre nem tett közzé tervet arról, miként szavatolná a civilek védelmét a művelet során.
2024-05-04 09:07:44

Blinken tells Hamas time for 'haggling' over truce deal has ended

Post Content
2024-05-02 00:06:41

Netanjahu a tűzszünetről: a háború lezárása kizárt

A jeruzsálemi miniszterelnöki hivatal szerda délután bejelentette, hogy Benjámin Netanjahu Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel tartott találkozóján kijelentette, hogy nem fogad el olyan tűzszüneti egyezményt, amely lezárja a gázai háborút. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma közölte, hogy megbeszélésükön Blinken megállapította, hogy javult a humanitárius segítségnyújtás a Gázai övezetben, de ismételten hangsúlyozta a segélyezés növelésének fontosságát és a javulás megőrzését. The post Netanjahu a tűzszünetről: a háború lezárása kizárt first appeared on 24.hu.
2024-05-01 15:07:30

Megszólalt az amerikai külügyminiszter a Hamász túszairól

Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerint a Hamász iszlamista terrorszervezeten múlik a tavaly október 7-én a Gázai övezetbe hurcolt izraeli túszok kiszabadításáért folyó tűzszüneti tárgyalások sikere.
2024-05-01 14:06:19

2024-05-01 14:05:50

Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerint a Hamász iszlamista terrorszervezeten múlik a tavaly október 7-én a Gázai övezetbe hurcolt izraeli túszok kiszabadításáért folyó tűzszüneti tárgyalások sikere. Közben Egyiptomba látogatott egy izraeli delegáció.
2024-05-01 12:07:05

Ennyi magyar háztartásban van jelenleg klíma

A magyarok 67 százalékának nincs otthon klímája, legnagyobb arányban ventilátorral hűtenek a nyári melegben. Akik mégis vásárolnak, azok egyértelműen az ár és az energiafogyasztás alapján hozzák meg a döntésüket - derül ki a Hisense friss reprezentatív kutatásából. A klímával rendelkező magyarok a hűtés funkció mellett a fűtést is szívesen használják, de 10-ből csak hárman tudják elképzelni, hogy a klíma legyen az elsődleges fűtési eszköz.
2024-04-30 10:07:26

Törökország is támogatja Mark Rutte NATO-főtitkárrá választását

Az egykori holland miniszterelnök kinevezését csak Magyarország ellenzi. A tagállamoknak konszenzussal kell dönteniük az új főtitkár kinevezéséről.
2024-04-29 20:10:24

2024-04-29 20:10:01

Amerikai tisztviselők egy része úgy véli, hogy Izrael megsérti a nemzetközi jogot Gázában

Az időzítés az, ami igazán jelentőssé teszi ezt az ügyet, ugyanis Antony Blinken külügyminiszternek május 8-án be kell számolnia a Kongresszus előtt arról, hogy hitelesnek tarja-e Izrael garanciáit arra, hogy a nemzetközi humanitárius törvények betartásával használja fel az USA-tól kapott fegyvereket.
2024-04-28 18:09:29

2024-04-28 18:09:23

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-20 16:41:44

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-20 16:41:45

Női Szabó - Ruhajavító üzletbe varrónőt keresünk

Bejáratott Női szabó - Ruhajavító üzletbe gyakorlattal rendelkező, munkájára igényes képzett varrónőt keresünk bedolgozói formában. Lehet nyugdíjas is.
2020-06-20 16:41:45

Akciós riasztók és kamerák Budapesten és Pest megyében

Riasztó, lakásriasztó és távfelügyelet a legkedvezőbb árainkon, Budapesten és országosan. Riasztószerelés pontosan, megbízható, referenciákkal rendelkező cégtől. Ellenőrizze weblapunkon: www.riaszto-szereles.com Kamerarendszer telepítése akciós árakon. Riasztó szerelés Budapesten és Pest megyében. Hívja fel most kollégánkat díjtalan tájékoztatóért! Tel: 06 20 452 2727 Weboldal: www.riaszto-szereles.com Email: [email protected]

2020-06-20 16:41:46

2020-06-20 16:41:47

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-20 16:41:47

Hőszigetelt padlásfeljáró Budapest https://padlasfeljaro.com

Hőszigetelt padlásfeljáró Budapest +36 1 613 1511 https://padlasfeljaro.com Tűzgátló, hőszigetelt padlásfeljárók, passzívház tanúsítvánnyal rendelkező padláslétrák. Összecsukható padlásfeljáró tetőtér beépítéshez az osztrák Wippro cégtől. Hőszigetelt padlásfeljáró Budapest, padláslétra akció Bp, tűzgátló padláslépcső Budapest, padlásajtó beépítés Budapesten.
2020-06-20 16:41:47

Lakatos Budapest 06 70 592-7584 http://lakatos1.hu

Lakatos Budapest 06 70 592-7584 http://lakatos1.hu 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 70 592-7584.

2020-06-23 11:30:09

Telepítésvezetői állás

Biztonságtechnikai telepítésvezetői feladatok ellátására keresünk, heti 4 napos munkarendbe, minimum két éves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Szállást, utazási költséget biztosítunk. Havi nettó bér; 450.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-23 11:30:09

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 11:30:09

Biztonságtechnikus állás

Biztonságtechnikai rendszerek telepítésére keresünk, heti 4 napos munkarendbe szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. Cégünk behatolás jelző rendszerek, RFID és biometrikus beléptető rendszerek, IP kamerás megfigyelő rendszerek, tűzjelző rendszerek kivitelezésével és üzemeltetésével foglalkozik országosan. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Havi nettó bér; 280.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.

2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

Telepítésvezetői állás

Biztonságtechnikai telepítésvezetői feladatok ellátására keresünk, heti 4 napos munkarendbe, minimum két éves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Szállást, utazási költséget biztosítunk. Havi nettó bér; 450.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:06

2020-06-23 22:01:07

2020-06-23 22:01:09

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:01:10

Női Szabó - Ruhajavító üzletbe varrónőt keresünk

Bejáratott Női szabó - Ruhajavító üzletbe gyakorlattal rendelkező, munkájára igényes képzett varrónőt keresünk bedolgozói formában. Lehet nyugdíjas is.
2020-06-23 22:01:11

Akciós riasztók és kamerák Budapesten és Pest megyében

Riasztó, lakásriasztó és távfelügyelet a legkedvezőbb árainkon, Budapesten és országosan. Riasztószerelés pontosan, megbízható, referenciákkal rendelkező cégtől. Ellenőrizze weblapunkon: www.riaszto-szereles.com Kamerarendszer telepítése akciós árakon. Riasztó szerelés Budapesten és Pest megyében. Hívja fel most kollégánkat díjtalan tájékoztatóért! Tel: 06 20 452 2727 Weboldal: www.riaszto-szereles.com Email: [email protected]
2020-06-23 22:01:11

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:01:11

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:01:12

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:01:12

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 22:01:12

Hőszigetelt padlásfeljáró Budapest https://padlasfeljaro.com

Hőszigetelt padlásfeljáró Budapest +36 1 613 1511 https://padlasfeljaro.com Tűzgátló, hőszigetelt padlásfeljárók, passzívház tanúsítvánnyal rendelkező padláslétrák. Összecsukható padlásfeljáró tetőtér beépítéshez az osztrák Wippro cégtől. Hőszigetelt padlásfeljáró Budapest, padláslétra akció Bp, tűzgátló padláslépcső Budapest, padlásajtó beépítés Budapesten.
2020-06-23 22:01:13

Lakatos Budapest 06 70 592-7584 http://lakatos1.hu

Lakatos Budapest 06 70 592-7584 http://lakatos1.hu 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 70 592-7584.
2020-06-23 22:01:13

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:14:23

Telepítésvezetői állás

Biztonságtechnikai telepítésvezetői feladatok ellátására keresünk, heti 4 napos munkarendbe, minimum két éves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Szállást, utazási költséget biztosítunk. Havi nettó bér; 450.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-23 22:14:23

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 22:14:23

Biztonságtechnikus állás

Biztonságtechnikai rendszerek telepítésére keresünk, heti 4 napos munkarendbe szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. Cégünk behatolás jelző rendszerek, RFID és biometrikus beléptető rendszerek, IP kamerás megfigyelő rendszerek, tűzjelző rendszerek kivitelezésével és üzemeltetésével foglalkozik országosan. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Havi nettó bér; 280.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-23 22:14:23

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:14:23

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 22:14:24

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:14:24

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:14:24

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:14:24

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:14:25

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:14:25

Női Szabó - Ruhajavító üzletbe varrónőt keresünk

Bejáratott Női szabó - Ruhajavító üzletbe gyakorlattal rendelkező, munkájára igényes képzett varrónőt keresünk bedolgozói formában. Lehet nyugdíjas is.
2020-06-23 22:14:26

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   b   •   youtube   •   H   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   eb   •   rozsa sandor   •   vacsoracsata   •   perapro   •   P   •   L   •   aza   •   fluminense   •   budapest   •   J   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   jovahagytak a magyar felmenokkel rendelkezo antony blinken kulugyminiszteri kinevezeset 3   •   feltekerheto kijelzon dolgozik a samsung uj telefonba kerulhet majd bele 2   •   brutalis arak mar 70 ezer forint egy nyari tabor   •   itt a huawei uj telefonja sajat rendszerrel es 50 megapixeles kameraval tamad a nova 9   •   aranylabdas futballista probalja elvonalban tartani a nagy multu olasz csapatot 2   •   az mszp s toth csaba egy fideszes videojanak megosztasaval tamadja hadhazy akost 2   •   video uzemanyagszivargas miatt kellett kenyszerleszallnia egy boeing gepnek   •   romhalmaz maradt a 8 milliardert felujitott racfurdobol a termeszet a duna es a vandalok sem kimeltek fotok video   •   attacks on older asians stoke fear in bay areas chinatowns 2   •   as extreme downpours trigger flooding around the world scientists take a closer look at global warmings role   •   in controversial decision fda approves first new alzheimers disease drug in nearly 20 years   •   regen lattunk ilyen tenyerbemaszo kepmutatot mint most dunaujvarosban   •   schadl volner per a buntetoeljaras felfuggeszteset kerte az ugyved itt az ot pont uj taktikat valasztott a vedelem   •   hende csaba nem gondolja hogy serto lett volna a csaladi potlekkal kapcsolatos kijelentese   •   mcdonalds ceo promises investigation after report alleges sexual harassment among workers   •   klimavaltozas okozta egyes okori egyiptomi telepulesek pusztulasat   •   volt aki dupla adag etelt rendelt kerte az egyiket adjuk egy raszorulonak   •   laszlo attila romaniaban ev vegere olthato be 10 millio ember   •   negymillio amerikai veszitheti el a munkajat jon az 1900 milliard dollaros csomag   •   gyaszol a szurke otven arnyalata sztarja   •   tobb millio mikromuanyagot szallit naponta a gangesz   •   kiderult miert betegedtek meg tomegesen egy temesvari iskolaban   •   bosszankodik   •   vedooltas a munkaltatok csak muller ceciliaban remenykedhetnek   •   ahsap   •   orulten dogos a manchester united vilagbajnok focistanoje kepek   •   a skotok most elmondhatjak a velemenyuket a hiuzokrol   •   hetfon indul az oltasi akciohet magyarorszagon   •   zold szemu zolden vilagito ujju majmot hoztak letre kinai tudosok   •   elvehetik e egy eletfogytiglanra itelttol a szabadulas remenyehez valo jogat   •   hogyan oltozkodhetnek stilusosan a teltkarcsuak egy stylist most elarulja   •   hatalmas nyomateku dizelmotor a legujabb amerikai pickupban 2   •   sportpszichologusert kialt a duhos magyar birkozokapitany   •   kokemenyen nekiment magyarorszagnak az amerikai nagykovet   •   hatalmas atveres volt a tizes ikreket szulo anyuka esete valojaban egy gyermeknek sem adott eletet   •   a levego munkacsoport nem veszi at a budapestert dijat karacsony ezt figyelmeztetesnek veszi   •   fokozott ellenorzest tart a rendorseg a budapesti repteren   •   kancsoban eltemetett baba csontjaira talaltak regeszek   •   a nagy amerikai folyok kozel harmadanak megvaltozott a szine az elmult evtizedekben   •   78 evvel ezelott kezdodott a doni katasztrofa   •   ime a motogp 2021 es szupersportos bmw m biztonsagi autoi 3   •   nem hagyhatja el a bortont julian assange 4   •   mitortentbochkorgabo reltunthiabavartakar adiohallgatok   •   cí­ g   •   von der leyen ossze kell fognia a klimasemlegessegert az eu nak es az egyesult allamoknak 2   •   eloszor szolaltak meg madeleine mccann szulei miota egy lengyel no eloallt azzal hogy o a 2007 ben eltunt brit kislany   •   csunyan megbuntettek a legnagyobb amerikai bankot   •   megszolalnak az elemzok 5 folotti novekedest erhet el a magyar gazdasag   •   biden to get covid 19 vaccine shot on tv   •   tul sok bekat esznek a franciak veszelybe kerult a populacio 3