Dobrev Klára, a DK-MSZP-Párbeszéd EP-listavezetõje szombati sajtótájékoztatóján jelentette be, törvénymódosítást kezdeményez, amely kimondja, hogy annak a köztársasági elnöknek, aki idõ elõtt kényszerül távozni a Sándor-palotából, például lemondás vagy megfosztás miatt, annak ne járjanak élete végéig juttatások.
2024-05-25 12:06:10

2024-05-25 12:05:53

Szijjártó Péter: Együttmûködésre van szükség a kormány és az önkormányzatok között a beruházási versenyben

A tizennégy éves politikai stabilitás segítséget nyújtott.
2024-05-24 18:08:26

Hivatalos: 186 ezer magyar nyújtott be letelepedési kérelmet Nagy-Britanniában

A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint az elsõ negyedév végéig csaknem 8 millió letelepedési kérelmet nyújtottak be a Nagy-Britanniában élõ EU-állampolgárok. A magyarok által március 31-ig beadott kérvények száma megközelítette a 186 ezret, a lista élén a románok és a lengyelek állnak 1,7 millió, illetve 1,2 millió kérelemmel.
2024-05-23 13:07:14

Véleményt mondott az MNB a kormány programjáról

Friss elemzésében értékeli az MNB a kormány versenyképességi stratégiáját. A jegybank számos konstruktív javaslatot fogalmaz meg a célok eléréséhez, ám több ponton erõs kritikával illeti a programot, és teljesen eltérõ megközelítést javasol.
2024-05-13 16:07:04

Alaptörvény-módosításokat nyújtott be a kormány, itt vannak a konkrét javaslatok

Az Országgyûlés honlapján jelent meg a tervezetek szövege.
2024-04-30 08:08:58

Alaptörvény-módosításokat nyújtott be a kormány, itt vannak a konkrét javaslatok

Az Országgyûlés honlapján jelent meg a tervezetek szövege.
2024-04-30 08:06:46

Három Alaptörvény-módosítást nyújtott be a kormány, az egyik a kegyelmi botrányt érinti

Törvény szabályozza továbbá a hitelfelvételt és a katonai mûveleteket is.
2024-04-29 22:08:54

Három Alaptörvény-módosítást nyújtott be a kormány, az egyik a kegyelmi botrányt érinti

Törvény szabályozza továbbá a hitelfelvételt és a katonai mûveleteket is.
2024-04-29 22:08:44

Összeültek a világhatalmak, megegyeztek Ukrajna katonai támogatásáról

Az Ukrajnának nyújtott katonai segítség felgyorsítását szorgalmazta pénteken a hét legfejlettebb ipari országot tömörítõ országcsoport, a G7, és felszólította Kínát, állítsa le az orosz hadiiparnak nyújtott támogatást, ha jó kapcsolatokat akar a Nyugattal.
2024-04-19 21:07:10

Bevezeti a kormány a postára is az ingyenes készpénzfelvételt

2014 februárjától a lakosság havonta két alkalommal, összesen 150 ezer forintig költségmentesen vehet fel készpénzt a bankautomatákból. Annak érdekében, hogy az állampolgároknak minél szélesebb körben legyen lehetõsége élni az ingyenes készpénzfelvétellel, a Nemzetgazdasági Minisztérium módosító indítványt nyújtott be. A javaslat arra irányul, hogy a jövõben a postákon is elérhetõvé váljon az ingyenes készpénzfelvétel - derül ki az NGM közleményébõl.
2024-04-04 17:08:38

Vétózott a lengyel elnök, megkerüli a kormány az esemény utáni tabletták ügyében

Megvétózta pénteken Andrzej Duda lengyel elnök az esemény utáni tabletták vény nélküli forgalmazását lehetõvé tévõ törvénymódosítást - közölte az elnöki hivatal. A kormány már ezt megelõzõen jelezte, hogy megkerüli az elnök vétóját, és kormányrendelettel fogja lehetõvé tenni a gyógyszer kiadását.
2024-03-29 19:06:38

Andrzej Duda megvétózta az esemény után tablettákról szóló törvénymódosítást

A lengyel kormány megkerüli a döntését.
2024-03-29 18:09:06

Andrzej Duda megvétózta az esemény után tablettákról szóló törvénymódosítást

A lengyel kormány megkerüli a döntését.
2024-03-29 18:06:56

5 tipp, ami segíti az együttalvást az eltérõ igények ellenére is

Az együttalvás összehangolása gyakran hatalmas kihívást jelenthet az eltérõ igények miatt. Hogyan gondoskodhatunk az önmagunk és párunk számára egyaránt kényelmes alvásról? Mit tehetünk annak érdekében, hogy a pihenés minden éjszaka felhõtlen legyen? Alábbi cikkünkben 5 konkrét és bevált tippel szolgálunk!
2024-03-28 15:06:34

2024-03-28 15:06:16

Azt hitték, megfejtették a kormány szándékait, aztán jött a meglepetés

Reagált a kormány a legújabb kritikákra.
2024-03-28 08:09:54

Döntött a kormány: minden átalakul abban, ami nélkül egy hetet sem bírnánk

Bekopogtatott a valóság, semmi nincs ingyen.
2024-03-10 09:07:01

Módosítaná a nevelõszülõket segítõ törvényt a kormány: ennyivel emelnék az ellátmányukat

A nevelõszülõket segítõ törvénymódosítást nyújtott be az országgyûlésnek Zsigó Róbert, a Fidesz frakcióvezetõ-helyettese és a KDNP-s Nacsa Lõrinc.
2022-10-27 23:05:46

2022-10-27 23:05:51

Szlovénia megduplázza a vállalkozásoknak nyújtott támogatásokat

Az energiaválság miatt a szlovén kormány megduplázza a vállalkozásoknak nyújtott támogatásokat, hogy azok ellensúlyozni tudják a megugró rezsikiadásokat - közölte csütörtökön a kormány ülését követõen Dejan Zidan, a gazdasági minisztérium államtitkára.
2022-09-22 20:11:28

Újabb fél év rendeleti kormányzást vezetne be az Orbán-kormány

A veszélyhelyzet újabb 180 napos meghosszabbításáról terjesztett be törvénymódosítást a kormány. Ha a parlament ezt megszavazza, a rendeleti kormányzás 2024. május 24-én járhat le, addigra már majdnem 3000 napja lesz veszélyhelyzet Magyarországon.
2023-10-05 18:06:00

Majdnem egy pápalátogatás árát locsolhatják el ingyen a gazdák idén, az állam fizet helyettük

A korábban becsültnél jóval kevesebbe, de így is bõ 5 milliárd forintba kerül idén az államnak, hogy a kormány ingyenessé teszi az öntözõvizet a gazdáknak, vagyis kifizeti helyettük. Ez a részletes szabálytervezet szerint szerzõdésmódosítással és a már befizetett vízdíj visszatérítésével jár.
2023-05-04 19:11:38

Budapest vezetése kisegíti Iványi Gáborékat

Törvénymódosítással állítaná le a kormány a vízdíj ügyben akadékoskodó Tüttõ Kata fõpolgármester-helyettest.
2023-10-25 17:10:55

Jönni látszik a lex Tüttõ, kisegítik Iványi Gábor karitatív egyesületét

Törvénymódosítással állítaná le a kormány a vízdíj ügyben akadékoskodó Tüttõ Kata fõpolgármester-helyettest.
2023-10-25 17:18:33

Aláírta Novák Katalin a pedagógus-sztrájkot korlátozó törvénymódosítást

Aláírta Novák Katalin köztársasági elnök a pedagógus-sztrájkot korlátozó törvénymódosítást, a pedagógusszervezetek tiltakoztak a hír hallatán ? írja a hvg.
2022-05-31 20:16:57

Pénzügyi salátatörvényt nyújtott be a kormány, sok kisebb változás jöhet

Kedd este egy terjedelmes pénzügyi törvényjavaslatot nyújtott be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, mely leginkább finomhangolásokat, technikai módosításokat tartalmaz, de néhány érdekesebb szabálymódosítás is fellelhetõ benne.
2022-06-22 14:15:25

5 százalékponttal csökkentik a személyi jövedelemadót Lengyelországban

Megszavazta a lengyel szejm csütörtökön azt a kormány által benyújtott törvénymódosítást, amelynek értelmében július 1-jétõl 12 százalékra csökkenne a jelenleg 17 százalékos személyi jövedelemadó.
2022-05-12 19:10:31

Újragondolja a kormány a jegybanktörvény módosítását

Magyarország kormánya úgy döntött, hogy további konzultációra visszaküldi a jegybanktörvény módosítására vonatkozó javaslatot, miután szerdai ülésén megvitatta azt - jelentette csütörtökön a Bloomberg hírügynökség meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. Nem világos egyelõre, hogy mi lesz a törvény sorsa, de a Bloomberg értesülése alapján valószínûnek látszik, hogy a jegybanki függetlenség körüli aggályok eloszlatása céljából a kormány újragondolja a törvénymódosítást.
2024-03-14 13:07:26

Nem számíthatunk uniós forrásokra?

2021-07-07 15:06:43

Belenyúl a kormány a szakképzésbe, megszavazták a törvénymódosítást

Megszavazta a Parlament a szakképzési törvény módosítását, amelynek értelmében hatékonyabbá válik a duális képzés, szélesedhetnek a felzárkóztatást segítõ programlehetõségek és egyszerûsödhetnek az adminisztratív folyamatok - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kedden az MTI-vel.
2023-05-23 19:08:35

Az EP-ben vitáztak a melegellenes magyar törvényrõl

2021-07-07 15:06:43

Egy híján harmincezer áldozata van a járványnak

2021-07-07 15:06:46

Régi javaslatait porolja le a Mi Hazánk a választási reformot célzó törvényjavaslathoz

Tíz újabb, a választás lebonyolításához kapcsolódó törvénymódosítást nyújt be a parlament elé a Mi Hazánk
2023-12-04 15:07:45

Közlekedési törvényeket módosít a kormány

A Telex szúrta ki kedd este, hogy az Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról címmel nyújtott be törvénymódosító javaslatot a kormány nevében Lázár János építési és közlekedési miniszter.
2023-05-17 23:10:32

Szigorúan behajtaná az elmaradt tartásdíjakat a kormány új törvényjavaslata - itt vannak a részletek

Több mint 50 ezer forintra emelkedik a megelõlegezett tartásdíj, megszûnik a jövedelmi összeghatár, az állam pedig csak akkor szünteti be a folyósítást, ha a gyermektõl külön élõ szülõ 80%-át kifizette a bíróság által meghatározott összegnek. A kormány benyújtotta a törvénymódosítást, amellyel 90 ezer egyszülõs családban nevelkedõ gyermeken segítene. A családi pótlék összege ugyanakkor továbbra sem emelkedik.
2021-05-11 19:06:38

2021-05-11 19:06:39

Szigorúan behajtaná az elmaradt tartásdíjakat a kormány új törvényjavaslata ? itt vannak a részletek

2021-05-11 20:06:23

2021-05-11 20:06:25

Beadták a törvényjavaslatot: tizenegy magyar egyetem csatlakozik a modellváltási programhoz

Szerda éjfél elõtt pár perccel újabb törvényjavaslatokat nyújtott be a kormány a modellváltó egyetemekkel kapcsolatban.
2021-04-01 13:06:34

Szokatlan idõpontban jönnek a kormány legújabb bejelentései

A szokásostól eltérõ módon, csütörtökön délután 15 órakor lesz a Kormányinfó.
2021-11-17 17:05:58

Kellemes és kellemetlen természetû hiénák

Az állatoknál is megfigyelhetõk eltérõ személyiségjegyek.
2021-09-07 07:06:23

Beadta a derekát az energiaügyi minisztérium Karácsony Gergelynek

Úgy tûnik, a fõpolgármester nyert.
2023-12-13 22:11:09

Beadta a derekát az energiaügyi minisztérium Karácsony Gergelynek

Úgy tûnik, a fõpolgármester nyert.
2023-12-13 22:07:57

Köves Slomóék perlik a Mazsihiszt

A magyar kormány által nyújtott örökjáradék elosztása miatt mennek perre Jeruzsálemben a zsidó felekezetek.
2021-04-18 15:06:39

Köves Slomóék perlik a Mazsihiszt

A magyar kormány által nyújtott örökjáradék elosztása miatt mennek perre Jeruzsálemben a zsidó felekezetek.
2021-04-18 15:06:40

Elege lett a kormány ígéreteibõl egy kocsmának, ezért a nyitáson gondolkodik, de óva intették ettõl

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete szerint nem a jogszabályokkal kellene szembemenni, még akkor sem, ha valóban kevés a kormány által nyújtott támogatás.
2021-01-22 14:06:00

2021-01-22 14:06:04

Megjelent a kormány kulcsfontosságú döntése: támogatjuk az Ukrajnának nyújtott uniós mentõcsomagot

A kormány kihirdette döntését a csütörtöki közlönyben, miszerint támogatja az Ukrajnának nyújtandó rendkívüli európai uniós makroszintû pénzügyi támogatáshoz kapcsolódó állami garanciavállalási megállapodást.
2023-03-17 01:11:31

Nem menti meg, sõt víz alatt tartja a fuldokló Fõvárosi Vízmûveket az új jogszabály

A budapesti közszolgáltató teli szájjal nyeli a rákényszerített veszteséget.
2023-11-23 14:10:12

Nem menti meg, sõt víz alatt tartja a fuldokló Fõvárosi Vízmûveket az új jogszabály

A budapesti közszolgáltató teli szájjal nyeli a rákényszerített veszteséget.
2023-11-23 14:06:44

A megszokottól eltérõ idõpontban hallunk a kormány eheti döntéseirõl - Gulyás Gergely várhatóan beszél a járványhelyzetrõl és a gazdaságról

Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra a megszokott csütörtöki idõpont helyett szerdán délután tartja a tájékoztatót.
2021-07-07 15:06:12

A német kormány tervei szerint 18 év felett nemcsak fogyasztani, termeszteni is lehetne a kannabiszt

A holland mintától eltérõ, saját módszert dolgozna ki a német kormány a kannabisz korlátok közötti legalizálására.
2022-10-26 17:17:45

Kinek kedveskedik a kormány az õszi adócsomagjával?

Kedden 14 törvényjavaslatot nyújtott be a kormány a parlamentnek, melyek közül az egyik legfontosabb a Varga Mihály pénzügyminiszter által már korábban elõrevetített õszi adócsomag. A 104 oldalas dokumentum számos adónemet érint, cikkünkben összefoglaljuk a legfontosabb módosításokat, az RSM adószakértõinek segítségével.
2022-10-20 10:07:28

Így békülne a kormány Brüsszellel

Varga Judit már be is nyújtott két törvényjavaslatot.
2022-07-24 21:09:06

Így békülne a kormány Brüsszellel

Varga Judit már be is nyújtott két törvényjavaslatot.
2022-07-25 00:12:25

Csak kétharmaddal lehetne leváltani a legfõbb ügyészt a kormány új javaslata szerint

Új törvénytervezetet nyújtott be a kormány megbízásából Varga Judit igazságügyminiszter, amely többek közt elõírná azt, hogy feles többség helyett csak kétharmados többséggel lehessen leváltani hivatalából a legfõbb ügyészt ? írja a Telex.
2021-10-13 18:06:08

Petíciót indít a Momentum, hogy csak 8 évig lehessen valaki miniszterelnök

Fekete-Gyõr András azt mondta, ha õ lesz a következõ miniszterelnök, akkor kezdeményezi a törvénymódosítást.
2021-03-25 17:07:55

Petíciót indít a Momentum, hogy csak 8 évig lehessen valaki miniszterelnök

Fekete-Gyõr András azt mondta, ha õ lesz a következõ miniszterelnök, akkor kezdeményezi a törvénymódosítást.
2021-03-25 17:07:56

A Köves Slomó vezette EMIH Jeruzsálemben pereli be a Mazsihiszt

A magyar kormány által a magyarországi zsidó felekezeteknek nyújtott örökjáradék elosztásának felülvizsgálatát akarja elérni.
2021-04-18 16:06:02

A Köves Slomó vezette EMIH Jeruzsálemben pereli be a Mazsihiszt

A magyar kormány által a magyarországi zsidó felekezeteknek nyújtott örökjáradék elosztásának felülvizsgálatát akarja elérni.
2021-04-18 16:06:41

Az IMF ismét segítséget nyújtott a bajba jutott országnak

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) beleegyezett abba, hogy újraindítsa a Pakisztánnak nyújtott 6 milliárd dolláros mentõcsomagot, ami segíteni fog az omladozó gazdaság stabilizálásában.
2021-11-22 14:11:00

Ismét elbukott a francia kormány elleni bizalmatlansági indítvány

Elbukott hétfõn a nemzetgyûlési szavazáson a francia kormány elleni újabb, egy éven belüli 17. bizalmatlansági indítvány, amelyet a baloldali pártok szövetsége, a NUPES nyújtott be a vitatott nyugdíjreform miatt január óta tartó parlamenti csatározások részeként.
2023-06-13 07:09:26

Sok év börtönre ítéltek egy fehérorosz tüntetõt, az elfogott újságírók még mindig nem szabadulhatnak

Aljakszandr Lukasenka egy törvénymódosítást is aláírt a héten, ami megengedi harci techinkák bevetését a tüntetõkkel szemben.
2021-05-20 07:45:18

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   multiapro   •   apro hirdetesek   •   www   •   ors   •   pain hustlers   •   dubaj   •   stat   •   slash   •   marka   •   wmn   •   fold napja 2024   •   omegle   •   ingyenhirdetes   •   diosgyor   •   haarp   •   marina city   •   mobile   •   talpra magyarok   •   aaa   •   schumann peter   •   netapro   •   aprilis 4   •   milorad dodik   •   kun anna   •   vsquare   •   f1 mexico   •   komarom   •   danka   •   eric roberts   •   tatar gyorgy   •   mezo misi   •   spinoza haz   •   reacher   •   al ain   •   elmar wepper   •   tornanadaska   •   babits mihaly   •   aprilis 24   •   fdvjgwy   •   andrzej duda   •   ninja   •   husveti babonak   •   superapro   •   natcon   •   francia salata   •   real madrid   •   bogdan adam   •   danka ilic   •   dior   •   chance perdomo  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   jon az eltero vizdij a kormany torvenymodositast nyujtott be   •   a csaladi krizis nem termeszeti csapas   •   sulyos buntetes varhat a brit telekommunikacios cegekre ha huawei eszkozt hasznalnak   •   harry   •   a latogatok szeme lattara szuletett alpaka csiko a szegedi vadasparkban   •   iszak dani azahriah operatore mar latom magyarorszag hatarait 2   •   death toll from heavy rains in southern brazil jumps to 29 with 60 more still mising   •   our first day of freedom on american soil   •   egy honapig eltek kokuszon egy lakatlan szigeten megmentettek majd letartoztattak oket   •   pénzesö   •   angela merkel es vlagyimir putyin kozos vakcinaeloallitasrol egyeztettek   •   premier league returns weekly record of 40 positive covid tests   •   vetern   •   momentum vera jourovanak igaza van a jogallamisagot nem fenyegetheti veszely   •   beststep.eu   •   kinzinger says a lot of republicans have privately conveyed support for his january 6 stance   •   jogosan felek e a hitelkartyatol kasszakulcs 8 2   •   ujabb fordulat az oktatasi nepszavazas ugyeben   •   verset   •   kibukott titkos hatteralkut kothetett amerika a palesztin terroristakkal izrael nagyon duhos   •   élet;nézõpont;siker;   •   megmutottek az elgazolt fernando alonsot   •   gyurcsany oltasellenes polgarmestere felhaboritotta az embereket   •   neka   •   implanttumok   •   vilaghaborusuzenetet   •   a vegetarianus zendaya kedvence etele mutatjuk a receptet   •   szuperszombat torinoban teniszlazban egnek az olaszok   •   immuno   •   latogatasi tilalmat vezetnek be a magyar bortonokben   •   chips   •   methamphetamine in waterways may be turning trout into addicts   •   sousa   •   we need to normalise death and dying says carer   •   görcsoldásra   •   BroadcomNetXtremeBCM   •   nem birjak tovabb a fuggetlen benzinkutasok havonta otmillioba kerul az uzemeltetes sajat zsebbol video 2   •   rush limbaugh six times he shocked america   •   fa)   •   47 eves koraban meghalt berkes laszlo testepito 2   •   hõtárolós   •   elado2   •   macant   •   csaladihaz   •   pont a legrosszabb helyen a szakadek szelen allt meg a motoros bele is borult video   •   halasz juditot brutalis baleset erte egy rendor utotte el a szinesznot aki komaba kerult 2   •   derek chauvin the man accused of killing george floyd   •   3112"))ASocFRWHERE60 83=6083OR4251=7588   •   mi lesz veled iskola fogaszat fogszabalyozas   •   horvatorszagi szallasok 23