Tesla-ellenes tüntetés: több mint 20 ember őrizetbe vettek

Eljárást indítottak a német hatóságok a Tesla elektromosautó-gyártó cég berlini üzeménél megrendezett tüntetés 76 résztvevője ellen, 23 környezetvédelmi aktivistát pedig őrizetbe vettek - közölte vasárnap a berlini rendőrség.
2024-05-12 22:07:51

Donald Trump óriási ellenszélben is magasan veri népszerűségben Joe Bident

Lomnici Zoltán alkotmányjogász friss videója a Kontextus csatornáján.
2024-05-12 21:09:09

Deutsch Tamás: Soha nem volt még akkora tétje EP-választának, mint 2024-ben

A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője számos kérdésben bírálta az Európai Unió jelenlegi vezetését.
2024-05-12 21:08:53

Több mint ezren tüntettek a Tesla ellen Berlinben

Több mint ezer környezetvédelmi aktivista vett részt szombaton a Tesla autógyár elleni tiltakozó békés felvonuláson Berlin külvárosában - közölte a berlini rendőrség szombaton. A tüntetők egy közeli vasútállomásról az amerikai milliárdos, Elon Musk egyetlen európai Tesla-telephelye felé vették az irányt. Több szervezet is támogatókat toborzott a rendezvényre, amelynek célja a környezeti veszélyekre való figyelmeztetés.
2024-05-11 20:07:21

Nemzeti vészhelyzet a túl kevés gyerek miatt Dél-Koreában

Japán útjára lépett a távol-keleti ország, a kormány próbál megoldást találni.
2024-05-11 17:08:40

Nemzeti vészhelyzet a túl kevés gyerek miatt Dél-Koreában

Japán útjára lépett a távol-keleti ország, a kormány próbál megoldást találni.
2024-05-11 17:08:07

A világ egyik legkeményebb börtönébe kerülhet Donald Trump

A volt elnök vállalja az elzárást, de nem engedi, hogy megsértsék szólásszabadságát.
2024-05-11 16:10:14

A világ egyik legkeményebb börtönébe kerülhet Donald Trump

A volt elnök vállalja az elzárást, de nem engedi, hogy megsértsék szólásszabadságát.
2024-05-11 16:06:37

Joe Biden egy 17 perces interjú során 15 hazugságot mondott

Az amerikai elnök fantáziavilágot teremtett az elnökségéről.
2024-05-11 12:08:36

Biden-kormány: Izrael megsérthette a nemzetközi humanitárius jogot

A Biden-kormány pénteki bejelentése szerint Izrael megsérthette a nemzetközi humanitárius jogot Gázában végrehajtott katonai műveletei során, amelyek az Egyesült Államok által szállított fegyverek felhasználásával történtek.
2024-05-11 10:07:10

Elbukta a fellebbezést Donald Trump tanácsadója, hamarosan börtönbe kerülhet

Ügyvédei szerint fontos alkotmányos kérdések forognak kockán.
2024-05-11 09:09:11

Elbukta a fellebbezést Donald Trump tanácsadója, hamarosan börtönbe kerülhet

Ügyvédei szerint fontos alkotmányos kérdések forognak kockán.
2024-05-11 09:06:51

Szorul a hurok Donald Trump nyaka körül

Egyre gyűlnek a bizonyítékok a volt elnök büntetőügyében.
2024-05-10 16:10:10

Alsógatyában pózolt Donald Trump

Egyre gyűlnek a bizonyítékok a volt elnök büntetőügyében.
2024-05-10 16:06:57

Hat gyerek lett rosszul a nyílt utcán Mezőcsáton - a rendőrség nyomoz

Összesen hat, 10-13 év közötti gyerek lett rosszul tegnap, csütörtökön a nyílt utcán, Mezőcsáton.
2024-05-10 16:06:43

Hat gyerek lett rosszul a nyílt utcán Mezőcsáton - a rendőrség nyomoz

Összesen hat, 10-13 év közötti gyerek lett rosszul tegnap, csütörtökön a nyílt utcán, Mezőcsáton.
2024-05-10 16:06:20

Hat gyerek lett rosszul a nyílt utcán Mezőcsáton - a rendőrség nyomoz

Összesen hat, 10-13 év közötti gyerek lett rosszul tegnap, csütörtökön a nyílt utcán, Mezőcsáton.
2024-05-10 16:05:58

Rosszul lett és elájult hat 10 és 13 év közötti gyerek Mezőcsáton

Rosszul lett tegnap délután hat 10 és 13 év közötti fiú Mezőcsáton, a Hősök terén. Egy olvasónk elmondása szerint az úttesten fekve találtak rá a gyerekekre, akiket mentőhelikopterrel, és mentőkkel vitték kórházba. Az általános iskolás fiúk feltehetően valamilyen ismeretlen szert fogyasztottak, és az okozta a rosszullétüket. Varga Rudolf, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal való visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismer...
2024-05-10 15:07:40

Donald Trump ügyvédje szerint csak a pénz miatt vallott a volt elnök ellen a felnőttfilmes

A nő ugyanakkor hangsúlyozta, az ellentmondások ellenére is igazat mond.
2024-05-10 09:10:43

Donald Trump ügyvédje szerint csak a pénz miatt vallott a volt elnök ellen a felnőttfilmes

A nő ugyanakkor hangsúlyozta, az ellentmondások ellenére is igazat mond.
2024-05-10 09:07:17

Xi says China is ready to work with US as Biden meeting planned for next week, source says

China is ready to manage differences with the United States, the country's leader Xi Jinping said on Tuesday, ahead of a planned virtual meeting with US President Joe Biden.
2021-11-10 10:09:51

2021-11-10 10:09:53

Xi cements his power. Now he's ready to meet Biden virtually

Chinese leader Xi Jinping has further cemented his power at a key meeting of the Communist Party elite, overseeing the passing of a landmark resolution that paves the way for him to secure a third term in office.
2021-11-12 08:33:24

Xi has cemented his power in China. Now he's ready to meet Biden virtually

Chinese leader Xi Jinping has further cemented his power at a key meeting of the Communist Party elite, overseeing the passing of a landmark resolution that paves the way for him to secure a third term in office.
2021-11-12 10:10:16

Xi-Biden talks raise hope for better ties but strains remain

2021-11-16 14:34:42

X-Faktor Kamilla: Azt hittem, hogy el fogok szállni magamtól, de csak még jobb lettem

Szombat este eldől, hogy ki nyeri az X-Faktor 10. jubileumi évadát. Alee, Paulina és Kamilla már gőzerővel készülnek a fináléra, ahol saját mentoraikkal is duettezni fognak. A gyakorlás mellett azonban összegezték tehetségkutatós élményeiket is a Fókusznak. Puskás Peti mentoráltja például elárulta, hogy eleinte tartott attól, hogy beképzelt lesz az ismertség miatt. Kapcsolódó X-Faktor: Ferenczi Kamilla és Tóth Vera duettje után mindenki állva tapsolt a stúdióban Katona Klári egyik nagy slágerét vitték a zsűri elé. Amikor elindultam, eljátszadoztam azzal a gondolattal, hog...
2021-12-17 21:07:09

X-Faktor: így rappelt a győztes Alee a műsor válogatóján

A szombati X-Faktor idei szériáját a tizenhat éves Alee nyerte meg, akit ByeAlex mentorált. A többi mentor, azaz Csobot Adél, Gáspár Laci és Puskás Peti szerint a rapper az évad arca volt, aki négy produkciója közül az egyik során még ByeAlexszel is előadott egy számot. Kapcsolódó Alee: Azon vagyok, hogy elhiszem magamról, hogy jó vagyok A rapper nyerte az X-Faktor idei évadát. A műsort után az RTL Klub interjújában elmondta, hogy egyáltalán nem vette komolyan a jelentkezését, a válogatóra is egy óra alvás után érkezett. Ennek örömére előkerestük Alee, vagyis Balázs Alex ...
2021-12-19 11:06:25

X-Faktor: Paulina fellép majd a 2022-es Sziget Fesztiválon

Szombaton ért véget az X-Faktor tizedik szériája, melyet a tinédzser Alee nyert meg. A rapper elmondta, mihez kezd a nyereménnyel, azaz a tizenkét millió forinttal. A döntő második helyezettje Paulina lett, akit még korábban, az egyik próbája közben meglátogatták a Sziget Fesztivál szervezői, hogy elmondják neki, szeretnék, ha ő lépne fel a 2022-es fesztiválon. Mégpedig azért, mert a tizenkét döntős közül, akik megnyerhetik ezt a lehetőséget, őt választották. A találkozásukról videó is készült, Paulina a hír hallatán örömében sikítozni kezdett. A Szigeten való fellépés nagyon régi álmom volt,...
2021-12-20 17:08:29

Xi sends sympathy message to Biden over Covid infection

Post Content
2022-07-22 12:11:40

Xi reaches out to Biden, wishes him ?speedy recovery? from COVID

Post Content
2022-07-22 14:07:52

Xi, Biden to speak as possible Pelosi Taiwan visit looms

Post Content
2022-07-27 13:10:38

Xi, Biden to speak as possible Pelosi Taiwan visit looms

Post Content
2022-07-27 17:17:32

Xi gives Biden fiery warning on Taiwan, Beijing says

Post Content
2022-07-28 20:16:15

Xi and Biden exchange warnings on Taiwan

The pair also proposed a face-to-face meeting, which would be the first of Mr Biden's presidency.
2022-07-29 00:10:10

Xi warns Biden not to 'play with fire' over Taiwan

Post Content
2022-07-29 06:06:05

Xi Says China Can Work With US Before Possible Biden Meeting

Post Content
2022-10-27 10:20:31

Xi-Biden meeting: Taiwan top of agenda for Chinese and US leaders

The in-person meeting will be their first since President Joe Biden took office.
2022-11-11 09:14:41

Xi Biden meeting: US leader promises 'no new Cold War' with China

The leaders of the US and China strike a conciliatory tone in their first in-person talks for years.
2022-11-15 00:46:18

Xtend-rekord: soha nem lépett ennyi kkv a magyar tőzsdére egy év alatt

A BÉT Xtend piacára lépett, összesen 22 társaság közül 12 tavaly jutott el a tőzsdei bevezetésig, ami a Navigator Investments menedzsmentje szerint nemcsak a kkv-k tőzsde iránti növekvő érdeklődését mutatja jól, de nemzetgazdasági szinten is meghatározó, ha egy ország kkv-szektora is részesül azokból az előnyökből, amit a tőkepiaci jelenlét, a nyilvános működési forma jelent. A BÉT Legek mai díjátadóján a társaság kapta ?Az év kijelölt tanácsadója a BÉT Xtend piacon? díjat, aminek apropóján Jutasi Zoltánt az igazgatóság elnökét, és Pallag Róbert befektetési és üzletfejlesztési igazgatót kérdez...
2023-02-23 16:08:03

Xi?s Frustration at Biden Grows With Skepticism of ?Guardrails?

Post Content
2023-03-07 14:15:39

Xabi Alonso kiesésével egy nagy visszatérő érkezhet a Bayern Münchenhez edzőként

Erre talán nem sokan számítottak volna pár hónappal ezelőtt.
2024-03-30 15:08:50

A pénz tényleg nem boldogít?

Ha nem értesz egyet, és inkább meg akarod sokszorozni a pénzed, mint megszabadulni tőle, kattints ide: www.bevetelnapsutesbol.hu
2020-06-20 16:41:42

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:42

Kisebb nagyobb kőműves, burkoló javítások!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! „KIS MUNKÁK” Csőtörés, beázás, ajtó-ablak, vízóra csere utáni kőműves, burkoló, javítási munkák, illetve egyéb javítási munkák. A javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem, ha lehetséges javítandó munkáról küldjön 1 db teljes képet. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:42

Kereskedőket piacosokat felvásárlókat keresek

Folyamatos készletem átvételéhez árusokat, piacosokat, felvásárlókat, viszonteladókat keresek. Amennyiben korrektül együtt tudunk működni, mindenképpen hosszútávú dologban gondolkodom. Minden márkás ruhát olyan áron adok, hogy azon még bőven lehet keresni. Vannak férfi női gyerek ruhák. A ruhákról képeket email formájában tudok küldeni. Személyes találkozó Siófokon vagy postázás is lehetséges. Amennyiben érdekel az ajánlatom a részletekért kérlek vedd fel velem a kapcsolatot! [email protected] 0630/856 1348
2020-06-20 16:41:42

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-20 16:41:42

Ajtó-ablak csere utáni kőműves javítási munkák!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, Budapesten! Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Ajtó-ablak csere utáni kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db teljes képet. Kollégáim szakmai tudása, tapasztalata és gyakorlata a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantáljuk. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki: ...
2020-06-20 16:41:42

Ajtó-ablak csere utáni kőműves javítási munkák!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Ajtó-ablak csere utáni kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db teljes képet. Kollégáim szakmai tudása, tapasztalata és gyakorlata a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantáljuk. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:42

Ajtócsere utáni kőműves javítási munkák!

Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre! Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Ajtócsere utáni kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db képet. Kollégáim szakmai tudása, tapasztalata és gyakorlata a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantáljuk. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki: +36-20/915-8893
2020-06-20 16:41:42

Ajtó-ablak csere utáni kőműves javítási munkák!

Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre! Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Ajtó-ablak csere utáni kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db teljes képet. Kollégáim szakmai tudása, tapasztalata és gyakorlata a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantáljuk. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:42

Kerti faház, mobilgarázs, alapozás betonalap!

Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, MOBILGARÁZS, ALAPOZÁS, beton lemezalap.Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Kollégáim szakmai tudása, tapasztalata és gyakorlata a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantáljuk. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, mobilgarázsok, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Rikk-szaki:+36-20/915-8893
2020-06-20 16:41:42

Kerti faház, mobilgarázs, alapozás betonalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, MOBILGARÁZS, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Kollégáim szakmai tudása, tapasztalata és gyakorlata a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantáljuk. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, mobilgarázsok, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:42

Kisebb nagyobb kőműves javítások!”kis munkák”

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! TÖRÖTT KILINCS CSERE „KIS MUNKÁK” Csőtörés, beázás, ajtó, ablak csere utáni kőműves javítási munkák, illetve egyéb javítási munkák. A javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom! Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db teljes képet. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. K...
2020-06-20 16:41:42

Felnőtt és gyermek fogszabályozás!

Fogszabályozás felnőtteknek és gyermekeknek, Fogszabályozás Centrum Budán. https://fogszabalyozascentrum.hu/
2020-06-20 16:41:42

Felnőtt és gyermek fogszabályozás!

Fogszabályozás felnőtteknek és gyermekeknek, Fogszabályozás Centrum Budán. https://fogszabalyozascentrum.hu/
2020-06-20 16:41:42

Kerti faház, mobilgarázs, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, MOBILGARÁZS, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, mobilgarázsok, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893

Régiség veterán alkatrész felvásárlás!

Vásárolok régiséget! Régi porcelán, régi játék, elfekvő régi tárgyat. Mindenféle veterán jármű alkatrészt, tartozékot. Váz és blokk alkatrészt. Keresek Simson-t. Romet pony-t, Tündét, Bervát, Pannit, stb! Benzinmotoros kisgépet. Tandemet, felnőtt triciklit. Budapest, Pest-megye. Szállítást megoldom. 06706503168 http://motortveszek.hu
2020-06-20 16:41:43

Marketing

Sziasztok! Egy olyan lehetőséget ajánlok Nektek, amit már lassan két éve csinálok és meg vagyok elégedve vele. Havi jövedelmed arányosan fog növekedni majd. Annyit kell tenned, hogy hirdetéseket adsz fel. Minél többet fogalkozol vele, annál magasabb szintet érhetsz el. Nem kell mást tenni, mint regisztrálni és mehet is. Bővebb tájékoztató, és regisztráció: http://www.sfi4.com/18521493.04/FREE
2020-06-20 16:41:43

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.

EXCEL, ACCESS Online MAGÁNOKTATÁS! 06(20)989-0232

Most MARADJON OTTHON! De közben azért lehet tanulni. Érdemes kihasználni a kényszerűen otthon töltött időt! Hosszú tanítási gyakorlattal, hatékony módszerekkel tanítok elsősorban Excel, Access, alkalmazásokat. Nálam biztosan megérti, megtanulja alkalmazni az elméletet is. Számítástechnika szakos tanár vagyok. [email protected] http://exceltanar.hu/ Hívjon: 06(20)989-0232

Kerti faház, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, ALAPOZÁS beton lemezalap. Beton lemezalap festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:43

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés! Panellakás ajtócsere!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:43

Kerti faház, mobilgarázs, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, MOBILGARÁZS, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, mobilgarázsok, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:43

Kerti faház, mobilgarázs, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, MOBILGARÁZS, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, mobilgarázsok, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:43

Kerti faház, mobilgarázs, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, MOBILGARÁZS, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, mobilgarázsok, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:43

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   ftp   •   m   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   pro   •   jazz   •   b   •   apróhirdetés   •   K   •   fluminense   •   tes   •   fhgperapro   •   mag   •   youtube   •   H   •   németállás   •   sadasdhirek   •   suhgfhgperapro   •   J   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   f   •   budapest   •   P   •   L   •   ingatlan   •   sz   •   rozsa sandor   •   aza   •   szótár   •   térkép   •   G   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   bogdan adam  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   joe biden ugy beleallt donald trumpba mint talan meg soha felnott ember vagyok aki egy hateves gyerek ellen indul 2   •   franciaorszagban nem sietik el az oltast   •   ujabb egeszsegugyi dolgozok a betegszallitok a haziorvosok es a vedonok is kerhetik mar a koronavirus elleni oltast   •   valtozasok az otp nel aminek mindenki orulhet 2   •   hatalmas oazis jelent meg a halal volgyben   •   nagy felhaborodast valtott ki a balatoni buszjaratok ritkitasa 2   •   havazik az eszakkeleti megyekben   •   ime egy testesebb teli bor bodriektol 2   •   psaki more effective ways to hold saudi arabia accountable for khashoggis murder than sanctioning crown prince   •   napkozben 10 fok feletti ido keso este hozapor lehet 2   •   tobb embert lemeszaroltak ecuadorban   •   atlantic   •   a digitalis allampolgarsaggal az igazolvany az ugyintezes es az alairas okostelefonra koltozik   •   kendrick johnson death investigation will be reopened georgia sheriff says   •   hfpa addresses controversy at golden globes we look forward to a more inclusive future   •   folyamatosan megfelemlitette magyar peter varga juditot   •   bajban a csa cseh legitarsasag   •   fauci wins 1 million israeli prize for defending science   •   lecsap a kormany a csalokra magyarorszagon itt a kokemeny valaszlepes a bunozoknek   •   von der leyen az eu vakcinaugyben allta a szavat   •   meses egi csodakat lathat szerdan ha az egre tekint   •   1OR33323321=00017171   •   tobbmillios vedelmi penzt koveteltek egy egeszsegugyi ceg munkatarsai kegyetlen modszerrel zsaroltak meg a versenytarsukat video 2   •   felszolitottak europat hogy mielobb engedelyezze az oxfordi vakcinat   •   egy fideszes kepviselo megmondta evszazadok ota tarto rejtely utan kiderult a magyarok tenyleg leszarmazottai e a hunoknak   •   family struggles to get inpatient care for teen   •   lajos herceg keptelen volt leplezni ennyire unta karoly kiraly koronazasat katalin es vilmos legkisebb fia fotok   •   valami felrobbant ejjel egy soproni tarsashazban egy ember eletveszelyesen megserult 2   •   tobb mint 20 golos veresegbe futott bele gyorben a fehervar   •   nagyobb arhullam vonul le a tiszan 2   •   hatalmas frissitest jelenthet kamerafronton a google pixel 6   •   kulonleges fotoval lepte meg a kovetoit kapas boglarka   •   namibia 170 elefantot akar elarverezni   •   mar a videokba is belenagyithatunk a google fotokkal   •   meccs kozben szokatlan tamadas erte carlos alcarazt indian wellsben   •   angliai munka   •   Földes   •   gyulik a tomeg a magyar peter altal szervezett megmozdulasra mar most rengeteg az ember az andrassy uton fotok   •   az idei ev eddigi legjobb netflix sorozata rovid de pont eleg   •   csokkentette masterplast celarat az mbh bank de tovabbra is venni kell a reszvenyeket   •   ivanyi gabor az orulet csucsan tronol a kontrollnelkulive valt miniszterelnok   •   majka dtk es arpa attila is eselyes ok nyerhetik a televizios ujsagirok dijat   •   brazil is building a new statue of jesus and its going to be bigger than rios   •   meglepo javaslat jott a jovobeni hozamokkal csabithatjak a befektetoket amerikaban   •   alexander monson kenya police to stand trial over death of british man 2   •   koronavirusszuksegal lapotmalajziaban   •   bombahirt kozolt elon musk meg a nyaron lerantjak a leplet a tesla uj termekerol   •   szigetelďż˝skďż˝mďż˝ nyjavďż˝tďż˝s   •   politikai indittatasu megfelemlitesnek nevezi a toth krisztinat ert tamadasokat a szechenyi akademia   •   mi a kozos jay z ben es louis vuittonban