Itt a lista, ezek az európai cégek tartoznak a világ egyik legelitebb klubjába

Tavaly szeptemberben a Novo Nordisk cég letaszította a trónról az LVMH francia luxusipari óriást, így a kontinens legértékesebb tőzsdén jegyzett cégévé vált. A súlycsökkentő gyógyszerekről népszerűvé váltó dán gyógyszeripari cég lendülete pedig továbbra is töretlen. Megnéztük, hogy melyek jelenleg a legértékesebb európai vállalatok, és azt is, hogy globális összevetésben hol helyezkednek el jelenleg ezek a cégek.
2024-05-04 13:06:48

A munkáséletek nem számítanak

2024-05-02 11:08:50

Világszerte megváltoztatta a katonai taktikát az ukránok váratlan húzása, a legnagyobb hatalmak tanulmányozzák a siker titkát

Világszerte nagy figyelemmel követik a katonai szakértők az ukrán pilóta nélküli felszíni hajók (USV) sikeres alkalmazását az orosz haditengerészeti célpontok ellen. Kína haditengerészeti elemzői szintén a hasonló eszközökben rejlő potenciálra figyelnek, mivel ez új kihívások elé állítja a hagyományos tengeri hadviselést és védekezési stratégiákat - írta meg a The Diplomat.
2024-04-26 17:07:17

Trükköztek a cégek a napelemes pályázatokon: súlyos visszaélésekre derült fény

Az Integritás Hatóság szerint a tanyákra kiírt napelemes pályázatokon összejátszhattak a cégek, ezzel pedig korlátozták a piaci versenyt.
2024-04-24 14:06:42

2024-04-24 14:06:25

Minden iratot lefoglaltak a nyomozók az állammal milliárdos bizniszt kötött, majd fantomizálódott haveri cégek ügyében

Kiadná az Állami Egészségügyi Ellátó Központ jogutódja a két Fidesz-közeli vállalkozással kötött szerződésekhez kapcsolódó, eddig nem ismert iratokat, csak éppen mindet lefoglalták a nyomozók. A cégek összesen közel 5 milliárd forint értékben szerződtek túlárazottnak tűnő Covid-gyorstesztek szállítására az állammal, majd a százmilliós osztalékok kifizetése után fantomizálódtak.
2024-04-18 09:11:10

A kifektetés a gazdaságpolitika visszatérő jelszava, de fel tudnak nőni a magyar cégek a feladathoz?

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter április elején mutatta be a kormány friss versenyképességi stratégiáját, amiben kiemelte, hogy Magyarország 2030-ra az EU-átlag GDP 90%-át szeretné elérni. Ehhez a magyar gazdaság dualitását kell csökkenteni, amihez még több exportképes kisvállalat kell, és még több külföldi piacon történő befektetés, más szóval kifektetés, ami javítaná a profitegyenleget, amely jelenleg negatív: a külföldi cégek több profitot termelnek Magyarországon, mint amennyit a magyar cégek külföldön. Megnéztük milyen lehetőségei vannak a magyar cégeknek az exporttevékenységük növel...
2024-04-18 09:06:56

Minden iratot lefoglaltak a nyomozók az állammal milliárdos bizniszt kötött, majd fantomizálódott haveri cégek ügyében

Kiadná az Állami Egészségügyi Ellátó Központ jogutódja a két Fidesz-közeli vállalkozással kötött szerződésekhez kapcsolódó, eddig nem ismert iratokat, csak éppen mindet lefoglalták a nyomozók. A cégek összesen közel 5 milliárd forint értékben szerződtek túlárazottnak tűnő covid-gyorstesztek szállítására az állammal, majd a százmilliós osztalékok kifizetése után fantomizálódtak.
2024-04-18 05:07:37

2024-04-18 05:07:22

Újra itt vannak a kőkemény szívatások - Már nem kellenek a dolgozók?

Úgy tűnik elmúlt az az időszak, amikor csak úgy kapkodtak a felvehető emberek iránt a cégek. Az USA-ban és szerte Nyugat-Európában enyhült a munkaerőpiac feszessége, így a cégek egyre válogatósabbak lettek a toborzás során, ami az elhúzódó állásinterjúkon is meglátszik. A korábban megszokotthoz képest általában több fordulón is bizonyítani kell a jelölteknek, akik gyakran összetettebb megoldandó feladatokat is kapnak. Előfordul az is, hogy az állásinterjúk után még hosszú ideig jegelik a jelölteket, amiben az is szerepet játszik, hogy a gazdasági helyzet bizonytalansága miatt nem is biztosak a...
2024-04-16 18:07:04

Veszélyes anyagot találtak az ivóvizekben világszerte

Mennyisége meghaladja az ajánlott szintet, súlyos betegségeket okozhat. Megdöbbentő részletek.
2024-04-16 15:09:22

Világszerte kifehéredtek a korallok

2024-04-16 09:07:33

Vitézy Dávid kirakná a pártkádereket a fővárosi cégek vezető testületeiből

Újabb ígéretet tett a főpolgármester-jelölt.
2024-04-15 09:08:51

Vitézy Dávid kirakná a pártkádereket a fővárosi cégek vezető testületeiből

Újabb ígéretet tett a főpolgármester-jelölt.
2024-04-15 09:07:14

Lázár János érkezése után milliósra nőtt az állami cégek felügyelőbizottsági tagjainak fizetése: egy ilyenben ült Magyar Péter is

Amíg a MÁV-os munkavállalók három év alatt nagyjából az inflációt követő emelést kaptak, addig az állami cégek felügyelőbizottsági tagjainak fizetése az egekbe szökött.
2024-04-12 10:06:24

2024-04-12 10:05:54

Világszerte megugrott a májgyulladás okozta halálesetek száma

2019-ben 1,1 millióan haltak bele a hepatitisz különböző változataiba, 2022-ben ez a szám 1,3 millióra nőtt.
2024-04-09 17:10:36

Cégátvétel 06 20 2558557

Cégátvétel 06 20 2558557 Adóssággal, terhelt, problémás cégek átvétele. Teherré vált, problémás cégét ( köztartozás, beszállítói tartozás, házipénztár, hitel, tagikölcsön, stb, stb….) kedvező feltételekkel átvesszük.
2020-06-23 11:30:09

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!
2020-06-23 22:01:07

2020-06-23 22:01:10

2020-06-23 22:01:11

Pianinoszállitás

2020-06-23 22:01:12

Cégátvétel 06 20 2558557

Cégátvétel 06 20 2558557 Adóssággal, terhelt, problémás cégek átvétele. Teherré vált, problémás cégét ( köztartozás, beszállítói tartozás, házipénztár, hitel, tagikölcsön, stb, stb….) kedvező feltételekkel átvesszük.
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:25

2020-06-23 22:14:26

2020-06-23 22:14:27

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!
2020-06-23 22:14:27

Cégátvétel 06 20 2558557

Cégátvétel 06 20 2558557 Adóssággal, terhelt, problémás cégek átvétele. Teherré vált, problémás cégét ( köztartozás, beszállítói tartozás, házipénztár, hitel, tagikölcsön, stb, stb….) kedvező feltételekkel átvesszük.
2020-06-23 22:14:40

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:42

2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:14:45

Cégátvétel 06 20 2558557

Cégátvétel 06 20 2558557 Adóssággal, terhelt, problémás cégek átvétele. Teherré vált, problémás cégét ( köztartozás, beszállítói tartozás, házipénztár, hitel, tagikölcsön, stb, stb….) kedvező feltételekkel átvesszük.
2020-06-23 22:15:34

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:36

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!
2020-06-23 22:15:38

Cégátvétel 06 20 2558557

Cégátvétel 06 20 2558557 Adóssággal, terhelt, problémás cégek átvétele. Teherré vált, problémás cégét ( köztartozás, beszállítói tartozás, házipénztár, hitel, tagikölcsön, stb, stb….) kedvező feltételekkel átvesszük.
2020-06-23 22:16:18

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:16:19

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:16:19

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!
2020-06-23 22:16:20

2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:22

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   a33proka1   •   Magyarország   •   haszn   •   m   •   ftp   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   jazz   •   apróhirdetés   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   H   •   fhgperapro   •   németállás   •   youtube   •   K   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   J   •   aza   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   a gondnok miatt kerult korhazba a torok floris altalanos iskola 31 diakja kiderult mi tortent 3   •   kivittuk a 2022 es mclarent a hungaroringre de elobb osszeszereltuk 2   •   czegledy csabat ajanlja szombathelyi kepviselojeloltnek a dk   •   nagyon kicsi es ez a ferfiak egyik legfontosabb szerve mi az 2   •   a robbanas elotti pillanat uj alapokra kell helyezni az egeszsegugy mukodeset 3   •   jpmorgan is advising first republic on another potential lifeline sources say   •   few israelis wanted a leader to the right of netanyahu naftali bennett is set to oust his old boss anyway   •   beindult az akciozas a szocialis hozzajarulasi ado elol menekulok penzeert 2   •   egy elorejelzes szerint 100 millio embernek kell majd uj munkahelyet keresnie a jarvany kovetkezmenyei miatt   •   titkoltak de megtalaltuk balaton felvideki vendeghazra nyert 70 millios allami tamogatast az echo tv volt vezetoje   •   what exactly is mike pence doing   •   vigyazat spoiler megmondta a tozsdeguru ki nyeri a foci vb t   •   a macskaktol kell megmenteni a vadmacskat   •   farm vip jolly esett ki a musorbol a baratnoje vegig sirta a bucsuzkodast   •   asztmara gyanakszik igy vizsgaltathatja ki   •   aggodik szlovakia miatt az europai bizottsag   •   gatszakadas miatt 2600 hazat ontott el a viz orszkban video a helyszinrol 2   •   ebben kulonbozik a csecsemo es gyermekkori asztma   •   breaking a kormany katas terve ellen tunteto tomeg elfoglalta a margit hidat kitort a balhe mar van akit el is vittek a rendorok fotok video 2   •   az mkkp szimpatizansa felesegevel telefonalt a kozteveben a partnak szant ot percben   •   mar portugaliaban es skociaban is kimutattak az omikron varianst   •   jelet adott az europai kozponti bank olyan kicsi lehet nemsokara az inflacio hogy csokkenthetik az eurokamatot 2   •   milyen konyvekbol merit ihletet orban viktor 2   •   huawei watch gt 3 kifinomult tars a mindennapokhoz x   •   they grew up surrounded by racism but early on they chose a different path   •   interjukotet keszult a nem hetkoznapi szexualis vagyakrol   •   2000 loeros v8 as ugrato szornyetegek budapesten beultunk a hegyomlasnyi hot wheels ekbe   •   sorban otodszor csokken a gazolaj ara de a benzine is esik   •   latvanyos mozaikpadlot tartak fel regeszek a ciprusi pafoszban   •   betortek egy budapesti hazba es kivagta a keretbol egy masfel millio forint erteku festmenyt   •   abba koncert tudtam mi a valosag de mast lattam   •   fogadjunk hogy eddig rosszul keszitette a kavet   •   az mszp meghivasara magyarorszagra erkezik a volt sved miniszterelnok 2   •   ont bosszantja a giro ditalia miatti felfordulas   •   a kormany hatarozatba foglalta hogy norvegia tartozik magyarorszagnak 2   •   robbantottbra   •   elszegenyednek az emberek es eltunik a kozeposztaly borus jovot fest egy uj jelentes   •   behozni   •   nem szamit a penz nehezitette az eletet az ingyenes parkolas 2   •   hatvanmilliohoz kozelit a koronavirus fertozottek szama csaknem masfel millio halott vilagszerte   •   irans foreign minister warns military wields too much power over diplomacy in leaked tape   •   sevcsenko 150 menekultet fogadott be az angliai hazaban 3   •   mav a magyar ukran kishatarforgalmi vonatok valtozatlan menetrenddel kozlekednek 3   •   ezen a telepulesen elovalasztast es akkumulatorgyar mentes eletet akarnak a valasztok 2   •   olvadnak a beteti kamatok is egy maradt 10 szazalek felett   •   dania fekete mezzel tiltakozik a katari vebe ellen de azert elmennek es a mezt valoszinuleg fel sem veszik   •   senate committee set to vote on bidens embattled faa nominee   •   tom holland confirms role as fred astaire   •   a nemet beszallitok nem rettegnek a kinai autogyartoktol   •   mi tortenne ha egy idegen civilizacio kozmikus jeleit eszlelnenk