Ha a repülőtér mesélni tudna: 10 érdekesség a 74 éves Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről

1950-ben ezen a napon, azaz május 7-én nyitotta meg kapuit a mai Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, akkor még Ferihegyi Repülőtér néven. Összegyűjtöttünk tíz érdekességet a légikikötővel kapcsolatban.
2024-05-07 22:06:53

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc elmondta, aki nem akar meghalni Ukrajnáért, az pocsék ember

Ez a baloldal háborúpárti álláspontja.
2024-05-07 19:09:46

Így játssza ki Irán a szankciókat

Irán malajziai közvetítők révén igyekszik kijátszani az ellene kirótt szankciókat az amerikai pénzügyminisztérium egyik magas rangú tisztségviselőjének keddi közlése szerint.
2024-05-07 15:08:38

Már az Indiai-óceánon is támadják a teherhajókat a jemeni húszik, még súlyosabb késések várhatók a szállítmányozásban

A Maersk szállítmányozócég szerint a bevonni kényszerült pluszerőforrások miatt júniusig 15-20 százalékkal esik az iparág kapacitása.
2024-05-07 14:13:36

2024-05-07 14:12:22

Már az Indiai-óceánon is támadják a teherhajókat a jemeni húszik, még súlyosabb késések várhatók a szállítmányozásban

A Maersk szállítmányozócég szerint a bevonni kényszerült plusz erőforrások miatt júniusig 15-20 százalékkal esik az iparág kapacitása.
2024-05-07 13:10:44

2024-05-07 13:09:58

2024-05-07 13:09:16

Jakab Péter pártja nem indulhat az EP-választáson

Pedig megszerezték a szükséges 20 ezer aláírást.
2024-05-04 16:09:32

Sok parizer, kevés ajánlás: hatalmasat bukott Jakab Péter

Jakab Péter pártja a Nép Pártján hatalmasat bukott mert nem tudta összegyűjteni az ajánlásokat nem indulhatnak az uniós választáson
2024-05-04 16:08:31

Jakab Péter pártja nem indulhat az EP-választáson

Pedig megszerezték a szükséges 20 ezer aláírást.
2024-05-04 16:07:21

Bukás: Jakab Péter pártja nem indulhat az EP-választáson

Nem indulhat az ide európai parlamenti választásokon Jakab Péter pártja.
2024-05-04 15:05:58

Bukás: Jakab Péter pártja nem indulhat az EP-választáson

Nem indulhat az ide európai parlamenti választásokon Jakab Péter pártja.
2024-05-04 15:05:53

Jakab Péter pártja nem indulhat az EP-választáson

2024-05-04 13:07:22

Gyurcsány Ferenc: Magyar Péter olyan megjegyzéseket enged meg magának, amit mi nem szoktunk helyeselni

Sok tekintetben nem ért egyet a DK elnöke a Tisza Párt alelnökével.
2024-05-04 10:08:33

Gyurcsány Ferenc: Magyar Péter olyan megjegyzéseket enged meg magának, amit mi nem szoktunk helyeselni

Sok tekintetben nem ért egyet a DK elnöke a Tisza Párt alelnökével.
2024-05-04 10:06:54

Gyurcsány háborúpárti honvédelmi minisztere is beállt Magyar Péter mögé

Juhász Ferenc nagyon szereti a baloldali politikust, valósággal rajong érte.
2024-05-03 11:09:23

Gyurcsány Ferenc úgy szállt bele Magyar Péterbe, hogy le sem írta a nevét

Üzent a Demokratikus Koalíció elnöke.
2024-05-02 15:11:32

Gyurcsány Ferenc úgy szállt bele Magyar Péterbe, hogy le sem írta a nevét

Üzent a Demokratikus Koalíció elnöke.
2024-05-02 15:08:44

Szélvédő javítás TESCO parkolóban

Garanciális, olcsó szélvédő javítás TESCO parkolóban +36 70 602 6000 Szita Ferenc. Tesco Budaörs, Pesti út, Érd, Váci út, Soroksár. Szélvédős Feri +36 70 602 6000 https://szelvedojavitastesco.eoldal.hu/
2020-06-20 16:41:46

Liszt Ferenc - Ferihegy reptér taxi transzfere Aszód, Hatvan, Gyöngyös, Gödöllő, Jászberény, Vámosgyörk körzetből

Liszt Ferenc reptéri taxi transzfer ajánlat Gödöllő, Hatvan, Aszód, Gyöngyös, Hort, Jászberény, Nagyréde, Vámosgyörk körzetből.
2020-06-20 16:41:47

Gyömrő, Maglód, Ecser...taxi a reptérre

Gyömrő, Monor, Gödöllő, Érd, Vác Visegrád és vonzáskörzeteikben Budapest Liszt ferenc Ferihegy reptérre!(Albertirsa, Alsónémedi, Alsópakony, Aszód, Bag, Biatorbágy, Budaörs, Budakalász, Budajenő, Budakeszi, Bugyi, Galgahévíz, Gödöllő, Cegléd, Ceglédbercel, Csabi, Csobánka, Csömör, Dabas, Délegyháza, Diósd, Dunaharaszti, Dunakeszi, Dunavarsány, Ecser, Ercsi, Erdőkertes, Érd, Etyek, Fót, Galgahévíz, Galgamácsa, Halásztelek, Hatvan, Herceghalom, Hévizgyörk, Isaszeg, Inárcs
2020-06-20 16:41:47

Reptéri taxi transzferek Pest megyéből

Pest megyéből taxi transzferek igen kedvezően Liszt Ferenc (Ferihegy)reptérre. Aktuális ajánlatokért telefonáljon (06 30 9084666), látogassa meg honlapunkat.
2020-06-20 16:41:47

Pest megyéből - Maglód, Pécel , Gyömrő-taxival reptérre

Liszt Ferenc reptéri taxi transzfer szolgáltatás Ecser, Maglód, Gyömrő, Isaszeg, Kerepes, Pécel, Szentmártonkáta, Mende, Nagykáta sokkal kedvezőbben. http://www.taxi-szemelyszallitas-gyomro.sokoldal.hu
2020-06-20 16:41:47

SZÉLVÉDŐ JAVÍTÁS MOSONMAGYARÓVÁR +36 70 602 6000

Szélvédő csere Mosonmagyaróvár +36 70 602 6000 https://szelvedojavitasmosonmagyarovar.blog.hu/ Akár azonnali szélvédő gravírozás Mosonmagyaróvár övezetében akár hétvégén, rengeteg tapasztalat, jótállás, (70) 602-6000 Szita Ferenc. Teljes körű szélvédő kárrendezés, kedvező árak.
2020-06-20 16:41:47

Szélvédő javítás Sopron +36 70 602 6000

Szélvédő javítás Sopron +36 70 602 6000 https://szelvedojavitassopron.iwk.hu/ Garanciális, kedvező árú szélvédőjavítás Sopron területén és környékén (+36 70 602 6000), azonnal. Néhány órán belül elvégzett sérült szélvédő csere Sopron övezetében akár a helyszínen, több évtizedes tapasztalat, garancia, 06 70 602-6000 Szita Ferenc. Teljes körű kárrendezés, pénztárcakímélő árak.
2020-06-20 16:41:47

Megbízható villanyszerelő Kistarcsa +36 70 545 0911 http://villanyszerelokistarcsa.blogspot.com/

Megbízható villanyszerelő Kistarcsa +36 70 545 0911 http://villanyszerelokistarcsa.blogspot.com/ Villanyszerelő non stop Flór Ferenc Kórház Villanyszerelő non stop Simándy József Általános Iskola Villanyszerelés hibaelhárítás Zsófialiget Villanyszerelő non stop Fenyvesliget Megbízható villanyszerelő Kistarcsa non stop hibaelhárítása és villanyszerelés Kistarcsa, lakás elektromos felújítása Kistarcsa, lakás villanyszerelés azonnal Kistarcsa, méretlen hálózatok teljes körű felújítása Kistarcsa, Non-stop villanyszerelés Kistarcsa
2020-06-20 16:41:47

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy- és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488 730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-23 11:30:09

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-23 11:30:09

napelemes rendszer 50%vissza nem térítendő támogatásal

Napelem + infra = 0 Ft csekk és biztonság Fűtőfilm,fűtőszőnyeg,infra panel = télen a fűtése ingyen van.Ez nem mese hanem a valóság. Havonta villanyszámlát nem kellene fizetnie a családi házában. Amit az áramért fizet csak azt kellene törlesztésre fordítania 5 évig. Már 2 hónap múlva lehet napeleme, Az ingyen fűtés feltétele a napelem által megtermelt töblet áramot télen a szolgáltató visszaadja és infrával fűt, akkor a lesz a fűtésszámlája éves szinten „0”. A beruházáshoz még vissza nem térítendő állami támogatást is kap. •Felmérés, árajánlat ingyenes •Tervezés, E...
2020-06-23 11:30:09

Hirdetés feladása ingyen

Regisztráció nélkül online képes apróhirdetés, apró feladás ingyen, visszamutató linkkel.
2020-06-23 11:30:09

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon eladó.

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon (Vas megye, magyar-osztrák-szlovén hármashatár) eladó. Irányár: 29.900.000,-Ft Alapterület: 130 m² Telekterület: 4 036 m² Ingatlan állapota: felújítandó Építés éve: 1980. Komfort: összkomfortos Fűtés: gáz (cirko), vegyes tüzelésű kazán Légkondicionáló: van Fürdő és WC: egy helyiségben Kilátás: kertre néző Tetőtér: beépített Parkolás: önálló dupla garázs - benne van az árban Zöldövezetben, nagy területtel, csendes helyen, domboldalban épült családi ház, mégis a központhoz közel (10 perc gyalog) eladó. ...

2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:06

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-23 22:01:06

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy- és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488 730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-23 22:01:06

Szélvédő javítás TESCO parkolóban

Garanciális, olcsó szélvédő javítás TESCO parkolóban +36 70 602 6000 Szita Ferenc. Tesco Budaörs, Pesti út, Érd, Váci út, Soroksár. Szélvédős Feri +36 70 602 6000 https://szelvedojavitastesco.eoldal.hu/
2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:27

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   m   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   apróhirdetés   •   jazz   •   f   •   rozsa sandor   •   R   •   H   •   mag   •   fhgperapro   •   tes   •   b   •   N   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   németállás   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   vacsoracsata   •   J   •   apropiaza   •   sz   •   P   •   aza   •   fluminense   •   G   •   szótár   •   L   •   perapro   •   budapest   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   van aki meg mindig nem tud az energiaarak extrem emelkedeserol ez eletveszelyes   •   szinte semmit nem takar a bikini kocsis alexandra formas melleibol kep   •   364 forint felett is tudott dragulni az euro   •   kuszobon a harmadik nagy energiaarrobbanas mi vezetett idaig es mit tehetunk ellene   •   tragedia a fovarosban ket fiatalt gazolt halalra a vonat 3   •   asia   •   erotol duzzad az otp igy kell nekimenni egy valsagnak   •   fureszporos mutatvannyal debutalt a masodik tajvanon szuletett pandabocs   •   ireland and croatia qualify for eurovision final   •   analysis queen elizabeth signals nothing will stop her from carrying out her royal duties   •   7739   •   unios biztos mutatott ra miert kesik a magyar es a lengyel helyreallitasi alapok elfogadasa   •   keddtol vege a kotelezo maszkviselesnek miskolcon   •   the northman goes heavy on blood soaked style and light on substance   •   university of oxford pauses pediatric trial of vaccine with astrazeneca pending review by regulator 2   •   szinte semmit nem takar a bikinfelso horvath cintia melleibol kep   •   a trump plaza lakoinak eleguk lett az exelnokbol leszedetnek a nevet a hazrol   •   díszöngyújtók   •   he hung himself why trump and clinton cases arent the same thing   •   felrobbant egy csaladi haz matranovakon 5   •   ettol felt ordog nora a valasa elott video   •   exclusive amanpour speaks with taliban deputy leader   •   elfajult a babavaro buli harom embert meglottek pennysylvaniaban   •   akinek eddig de bruyne re fajt a foga az most elfelejtheti   •   11 ev kihagyas utan adtak ki frissitest a diablohoz 20 eves hibakat javitanak vele 2   •   sarah sunny how indias first deaf lawyer made history in supreme court   •   kabat peti uj sportba kezdett bele ezt akarja profi szinten uzni video 2   •   a hazastarsaknak nem muszaj mindenben egyeterteniuk mondja az alkotmanybirosag 2   •   trump and stormy daniels face off on tense day in court   •   szarvast gazolt a vonat komarom kozeleben   •   mobilra is erkezik a nepszeru jatek ami a counter strike kihivoja lehet 2   •   veszelyes azsiai kartevo terjed magyarorszagon   •   itt a magyar piacok uj versenytarsa egyre tobben vesznek itt zoldseget gyumolcsot   •   fucsovics feladta a negyeddontot stuttgartban 2   •   matthaus pep guardiolahoz hasonlitotta dardai palt   •   egyre szelesebb a lakaspiaci szakadek   •   itt tud szavazni a kh mozdulj az ev tesitanara jatek vas varmegyei jeloltjeire nagyiskolak   •   about half of the north korean missiles russia fired at ukraine flew off course and exploded in the air official says   •   murray beats nadal in straight sets at exhibition event   •   hetvenhet rendor serult meg a korlatozasok miatt szervezett tuntetesen berlinben   •   berlin to allow women to go topless in public swimming pools   •   nationwide issue causing airport border queues   •   thousands march for lgbt equality in polish capital 2   •   1200X800X200mmRAKLAP   •   ingyen online   •   visszater leanykori nevehez a balaton sound   •   szurrealis jelenetek tolnaban ablakon kilogatott kotelen vezette ponijat a sofor a kocsija mellett video 3   •   gyermekkori traumaja miatt vallal muveszi aktokat lakatos levente meg egy onlyfans profilt is letrehozott   •   indiana jones megerkezett skociaba   •   besokalltak a magyarok kevesebbet autoznak az elszabadult uzemanyagarak miatt