Gázai konfliktus: Izrael új átkelőhelyet nyitott

Izrael új átkelőhelyet nyitott vasárnap a Gázai övezetbe szánt humanitárius segélyszállítmányoknak: az övezet északi határán kialakított, Nyugat-Erez nevűt, bár az építkezés még nem teljesen fejeződött be ott. Az első napon mintegy negyven kamionnyi segély haladt át rajta.
2024-05-12 21:07:36

Több ezren tüntettek a grúz fővárosban a "külföldiügynök-törvény" tervezete ellen

Több ezren vonultak ismét az utcákra szombat este Grúzia fővárosában, Tbilisziben, hogy tiltakozzanak a "külföldiügynök-törvény" tervezete ellen. Az április közepe óta tömegtüntetéseket kiváltó tervezet alapján előírnák, hogy azok a szervezetek, amelyek anyagi eszközeik több mint 20 százalékát külföldről finanszírozzák, külföldi ügynökökként regisztráltassák magukat. A kormány elképzelésének bírálói a tervezetet ahhoz a törvényhez hasonlítják, amelyet Oroszország széles körben alkalmaz a másként gondolkodók elleni fellépéshez.
2024-05-11 22:07:22

Környezetvédők tüntettek a berlini Tesla-gyárnál

A vállalat visszautasítja a vádakat.
2024-05-11 21:08:42

Több mint ezren tüntettek a Tesla ellen Berlinben

Több mint ezer környezetvédelmi aktivista vett részt szombaton a Tesla autógyár elleni tiltakozó békés felvonuláson Berlin külvárosában - közölte a berlini rendőrség szombaton. A tüntetők egy közeli vasútállomásról az amerikai milliárdos, Elon Musk egyetlen európai Tesla-telephelye felé vették az irányt. Több szervezet is támogatókat toborzott a rendezvényre, amelynek célja a környezeti veszélyekre való figyelmeztetés.
2024-05-11 20:07:21

Együtt tüntették ki Krausz Ferencet és Matolcsy Györgyöt

Matolcsy György jegybankelnök díszpolgári címet kapott a Műegyetemen, Krausz Ferenc kutató pedig professzori címet.
2024-05-11 15:10:18

Együtt tüntették ki Krausz Ferencet és Matolcsy Györgyöt

Matolcsy György jegybankelnök díszpolgári címet kapott a Műegyetemen, Krausz Ferenc kutató pedig professzori címet.
2024-05-11 15:10:06

Háborús bűnök miatt tartóztathatják le Benjamin Netanjahut

Eljárást indíthat a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság.
2024-05-11 15:09:30

Háborús bűnök miatt tartóztathatják le Benjamin Netanjahut

Eljárást indíthat a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság.
2024-05-11 15:07:27

Joe Biden egy 17 perces interjú során 15 hazugságot mondott

Az amerikai elnök fantáziavilágot teremtett az elnökségéről.
2024-05-11 12:08:36

Az eddigi legsúlyosabb kritika az Egyesült Államoktól: Izrael megsérthette a nemzetközi jogot

A Biden-kormány pénteken közölte, hogy Izrael az Egyesült Államok által szállított fegyverek használata során megsérthette a nemzetközi humanitárius jogot. Izrael gázai katonai művelete során, eddig ez a legerősebb kritika az izraeliekkel szemben.
2024-05-11 11:06:00

Az eddigi legsúlyosabb kritika az Egyesült Államoktól: Izrael megsérthette a nemzetközi jogot

A Biden-kormány pénteken közölte, hogy Izrael az Egyesült Államok által szállított fegyverek használata során megsérthette a nemzetközi humanitárius jogot. Izrael gázai katonai művelete során, eddig ez a legerősebb kritika az izraeliekkel szemben.
2024-05-11 11:05:53

Súlyos kijelentést tett az Egyesült Államok: Izrael megsérthette a nemzetközi jogot

Húzd meg, ereszd meg technikával kritizálták Izrael harctéri gyakorlatát.
2024-05-11 10:10:12

Biden-kormány: Izrael megsérthette a nemzetközi humanitárius jogot

A Biden-kormány pénteki bejelentése szerint Izrael megsérthette a nemzetközi humanitárius jogot Gázában végrehajtott katonai műveletei során, amelyek az Egyesült Államok által szállított fegyverek felhasználásával történtek.
2024-05-11 10:07:10

Súlyos kijelentést tett az Egyesült Államok: Izrael megsérthette a nemzetközi jogot

Húzd meg, ereszd meg technikával kritizálták Izrael harctéri gyakorlatát.
2024-05-11 10:06:55

Lépett a Moody's Izrael államadós-besorolásánál

Megerősítette változatlan negatív kilátással Izrael devizában és hazai valutában fennálló adósságkötelezettségeinek "A2" szintű, elsőrendű befektetői besorolásait a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő szerint továbbra is a kockázatok között szerepel a közvetlen katonai konfrontáció Izrael és Irán között.
2024-05-11 09:07:19

Izrael felszólította Rafah lakóit, hogy meneküljenek onnan

Izrael szombaton felszólította a Gázai övezetben lévő Rafah több területéről a lakosokat, hogy evakuálják a területet, mindeközben az ENSZ-főtitkár rafahi offenzívájának leállítására szólította fel az izraeli hadsereget.
2024-05-11 09:07:17

Új jogokat kapnak a palesztinok az ENSZ-ben

A Hamász és Izrael háborújáról a pénteki élő közvetítésünket itt olvashatja el. The post Új jogokat kapnak a palesztinok az ENSZ-ben first appeared on 24.hu.
2024-05-11 06:06:49

Már megint saját pályáján verték agyon az Újpestet

A saját szurkolóik is tüntettek a történelmi mélységekbe került, borzalmas Újpest ellen.
2024-05-10 23:07:10

Magyarország Izrael mellett szavazott az ENSZ-ben

Mutatjuk.
2024-05-10 21:08:43

Gyomorforgató részleteket árultak el a rafahi orvosok a kórházakban uralkodó állapotokról

Izrael hétfőn indított támadást a város ellen.
2024-05-10 11:07:31

Xi gives Biden fiery warning on Taiwan, Beijing says

Post Content
2022-07-28 20:16:15

Xi and Biden exchange warnings on Taiwan

The pair also proposed a face-to-face meeting, which would be the first of Mr Biden's presidency.
2022-07-29 00:10:10

Xi warns Biden not to 'play with fire' over Taiwan

Post Content
2022-07-29 06:06:05

Xi Says China Can Work With US Before Possible Biden Meeting

Post Content
2022-10-27 10:20:31

Xi-Biden meeting: Taiwan top of agenda for Chinese and US leaders

The in-person meeting will be their first since President Joe Biden took office.
2022-11-11 09:14:41

Xi Biden meeting: US leader promises 'no new Cold War' with China

The leaders of the US and China strike a conciliatory tone in their first in-person talks for years.
2022-11-15 00:46:18

Xi?s Frustration at Biden Grows With Skepticism of ?Guardrails?

Post Content
2023-03-07 14:15:39

Covid: US President-elect Joe Biden gets vaccine live on TV

The US president-elect says he wants to show Americans the vaccination is safe.
2020-12-21 22:06:03

Hat embert vittek kórházba szén-monoxid-mérgezés miatt Budapesten

Egy XI. kerületi lakásban mutattak ki szén-monoxidot a levegőben.
2020-12-28 21:06:09

A Real Madrid legyőzte a kiesés ellen küzdő csapatot a bajnokságban - videó

3-1-re nyertek Benzemáék a bajnokságban vasárnap este.
2020-12-20 22:06:25

Szoros meccsen dőlt el, de nem jutott döntőbe a Veszprém

Az utolsó pillanatig sem lehetett tudni, vajon a THW Kiel, vagy pedig a Telekom Veszprém játszhat-e majd a Barca ellen a 2019?2020-as férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében.
2020-12-28 22:05:57

Joe Biden: 'Enormous damage' to US security agencies by Trump

The president-elect says his team is not getting the information it needs on national security.
2020-12-28 23:05:50

Szoros meccsen dőlt el, de nem jutott döntőbe a Veszprém

Az utolsó pillanatig sem lehetett tudni, vajon a THW Kiel, vagy pedig a Telekom Veszprém játszhat-e majd a Barca ellen a 2019?2020-as férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében.
2020-12-28 22:05:57

Világválogatottak egymás ellen: a BL-döntőbe jutásért játszik a Veszprém

A magyar kézilabdacsapat végre felérne a csúcsra Kölnben, ehhez a Kiel ellen teheti meg az első lépést.
2020-12-28 21:06:09

Folytatni akarja az uniós biztos Magyarország és Lengyelország ellen az eljárást, ezt mondta az LMBTQ-kérdésekkel kapcsolatos vitán

A politikai zsarolás és ideológiai boszorkányüldözés semmilyen módon nem jelentheti a kiutat az esetleges nézeteltérésekből - reagált Hidvéghi Balázs.
2020-11-30 22:05:53

Biden twists ankle while playing with dog, visits a doctor

2020-11-29 22:07:38

VIRUS TODAY: Americans travel as Biden addresses nation

2020-11-25 22:06:05

Csapattársa mentette meg a magyar kézilabda-válogatott kapusának életét

Szikora Melinda úgy érzi, újjászületett a svédek ellen megnyert felkészülési mérkőzés előtt.
2020-11-28 22:05:55

AP source: Biden taps ex-Fed chair Yellen to lead treasury

2020-11-23 22:06:02

Biden's choice for UN envoy signals return to US engagement

2020-11-23 22:06:02

Janet Yellen: Biden to pick 'first female treasury secretary'

Janet Yellen served as the head of the America's central bank under Barack Obama.
2020-11-23 22:06:00

Sir David Attenborough on Joe Biden, Christmas wrapping... and flamingos

Sir David examines how wildlife adapts to the forces of nature, such as volcanoes, in a new series.
2020-12-19 02:07:14

A vírus ellen is bevetik a fehérjéket megfejtő mesterséges intelligenciát

A Google MI-laborja fél évszázados problémán lendítette át a biológia tudományát.
2020-12-02 22:06:12

Arizonában is hitelesítették Joe Biden győzelmét

Csaknem négy héttel a választás napja után megszületett a hivatalos eredmény.
2020-11-30 22:05:56

Arizonában is hitelesítették Joe Biden győzelmét

Csaknem négy héttel a választás napja után megszületett a hivatalos eredmény.
2020-11-30 22:05:57

?Klímaapokalipszis? miatt nem vállalnak gyereket

Sokan attól tartanak, világvége közeleg a klímaváltozás miatt, s ezért nem akarnak – szerintük szenvedésre ítélt – gyerekeket a világra hozni.
2020-11-29 22:07:40

A mexikói csatár horrorsérülést szenvedett az Arsenal ellen - videó

Az észak-londoni csapatnak tíz forduló után már öt veresége van a Premier League-ben.
2020-11-29 22:07:39

Biden Thanksgiving speech: We're at war with the virus, not each other

US President-elect Joe Biden calls for an end to division in a speech for the Thanksgiving holiday.
2020-11-25 22:06:04

Week offers snapshot of how Trump, Biden approach presidency

2020-11-21 21:38:13

Egyre több a rejtély Maradona halála körül: menedzsere pert indít a mentősök ellen

Véleménye szerint bűncselekményként értékelhető a több mint fél órás kiérkezési idő.
2020-11-26 22:05:50

Nagy Ádám gyönyörű gólt lőtt az angol bajnokságban - videó

A magyar válogatott középpályása a Queens Park Rangers ellen talált be.
2020-12-01 22:06:18

Aggódik a WHO a romló Közel-Keleti járványhelyzet miatt

Tombol a járvány, de több ország inkább enyhít a korlátozásokon, hogy némileg megkímélje a gazdaságát. Több mint 3,6 millió fertőzött van a térségben, és 76 ezren hunytak el a vírus miatt.
2020-11-19 22:05:57

Magyarország - Szerbia 0:1 ÉLŐ

Újra játszik a labdarúgó-válogatott, ezúttal a Nemzetek Ligájában és most Szerbia ellen.
2020-11-15 20:11:39

Szénmonoxid-mérgezés miatt vittek kórházba egy családot Budapesten

Szénmonoxid-mérgezés miatt lett rosszul egy család több tagja Budapest XXIII. kerületében vasárnap - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel. A mentők négy embert vittek kórházba.
2020-11-15 20:12:49

Trump hajthatatlan, semmit nem ismer el

Donald Trump amerikai elnök újra teljes mértékben elzárkózott attól, hogy elismerje a vereségét Joe Biden demokrata kihívójával szemben, és választási csalást kiált.
2020-11-15 20:14:00

Magyarország - Szerbia 0:1 ÉLŐ

Újra játszik a labdarúgó-válogatott, ezúttal a Nemzetek Ligájában és most Szerbia ellen.
2020-11-15 20:15:37

A szerbek és a törökök ellen sem játszhat Szalai Ádám

Már vissza is utazott klubcsapatához.
2020-11-15 20:15:38

Trump hajthatatlan, semmit nem ismer el

Donald Trump amerikai elnök újra teljes mértékben elzárkózott attól, hogy elismerje a vereségét Joe Biden demokrata kihívójával szemben, és választási csalást kiált.
2020-11-16 02:10:16

Kilencszáznál is több kormányellenes tüntetőt vettek őrizetbe Fehéroroszországban

A belarusz hatóságok most is brutálisan léptek fel a demonstrálók ellen, akik vasárnap vonultak az utcákra.
2020-11-16 06:08:20

Kilencszáznál is több kormányellenes tüntetőt vettek őrizetbe Fehéroroszországban

A belarusz hatóságok most is brutálisan léptek fel a demonstrálók ellen, akik vasárnap vonultak az utcákra.
2020-11-16 06:08:20

Vadmacska: kipróbáltuk a 200 lóerős Ford Puma ST-t

Nyúzópróbán a Ford Performance első európai szabadidőautója, a Puma ST, mely szerény 3 hengeres motorja ellenére is az egekbe képes katapultálni a sofőr adrenalinszintjét.
2020-11-16 07:06:08

Vadmacska: kipróbáltuk a 200 lóerős Ford Puma ST-t

Nyúzópróbán a Ford Performance első európai szabadidőautója, a Puma ST, mely szerény 3 hengeres motorja ellenére is az egekbe képes katapultálni a sofőr adrenalinszintjét.
2020-11-16 07:06:09

Tusk: ?Aki a jogállamiság ellen van, Európa ellen van?

Senkinek nem lenne szabad az alapértékeinket ellenzőket védenie – üzent az Európai Néppárt elnöke.
2020-11-17 05:06:42

Eladta a Huawei a Honort, hogy megmentse

A tranzakció után a Honorra elvileg már nem vonatkoznak a Huawei ellen meghozott amerikai szankciók.
2020-11-17 06:05:59

Nemcsak a leleteket, a polcrendszert is ellopták a múzeumi tolvajok

Vádat emeltek ellenük.
2020-11-17 07:08:44

Nemcsak a leleteket, a polcrendszert is ellopták a múzeumi tolvajok

Vádat emeltek ellenük.
2020-11-17 07:08:44

Elmarasztalta a bíróság a rendőrséget, mert nem lépett fel a homofób randalírozók ellen

A Fővárosi Törvényszék szerint indokolatlanul vártak az Aurórához kiérkező rendőrök húsz percen át, miközben Budaházy Györgyék odabenn meghiúsították egy LMBT-rendezvény megtartását.
2020-11-17 14:05:52


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   ftp   •   m   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   pro   •   jazz   •   b   •   apróhirdetés   •   K   •   fluminense   •   tes   •   fhgperapro   •   mag   •   youtube   •   H   •   németállás   •   sadasdhirek   •   f   •   J   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   budapest   •   P   •   L   •   ingatlan   •   sz   •   aza   •   rozsa sandor   •   térkép   •   szótár   •   G   •   facebook   •   olcs   •   ingyen   •   travis kelce   •   bogdan adam  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   nicole kidman nem is szamithatott ra hogy megkapja ezt a dijat   •   termszetes2527num421   •   mit titkol meg miniszterelnok ur kerdezi magyar peter es egy titokrol le is rantja a leplet 3   •   kicserelte a rendszamokat a rendorok tetten ertek   •   french minister calls for greater powers against organized crime   •   hatalmas a tomeg az andrassy uton tobb ezer ember kivancsi magyar peterre fotok   •   hamarosan uj intezkedescsomaggal jelentkezik a kormany   •   lopni nem szep kulonosen rokontol foleg nem egy kecsket   •   cat zoom lawyer rod ponton surprised to become internet star   •   meztelen es reszeg betorot talalt egy hazaspar az egyesult allamokban   •   aktivistanok tortek zuztak   •   top french diplomat arrives in lebanon in attempt to broker a halt to hezbollah israel clashes   •   itt vannak a legujabb hirek a koronavirus jarvany itthoni terjedeserol eloben az operativ torzs tajekoztatojarol 4   •   tobb mint ezer auto semmisulhet meg egy parkoloban kitort tuz miatt   •   a 80 as evek jott vissza az angol autoiparban de ennek egyaltalan nem orulhetnek   •   Lapostetővízszigetel ésfelújítása   •   olcso elektromos autot dobna piacra a volkswagen   •   german foreign minister there is no ukraine war fatigue   •   dolphin attacks swimmers off irish coast   •   nem szeretek temetesre jarni es a sajatomra sem fogok elmenni torok adam utolso interjuja   •   eperlevestol kapott etelmergezest torocsik franciska dobbenetes reszletekrol szamolt be a gyonyoru szineszno 2   •   tobb ezer eves sirokat fosztogat de csak egyetlen kisertettol fel   •   hazankban is bejegyeztek egy telephelyet az izraeli hatteru kemprogramos cegnek   •   a bambitol egeszen a vukig jelentene a megteveszto meseket harom lmbtq szervezet   •   groups yemen aid shortfall means more hunger less care   •   working from bed i dont even have to get dressed   •   illegal shark fin trade record haul seized in brazil   •   helikopterrel vittek a vadonba az orangutanokat 2   •   az elszakadasi torekveseket kriminalizalo jogszabalyt fogadott el hongkong kina barat parlamentje 2   •   lezuhant egy katonai szallitogep kazahsztanban   •   sydney van den bosch megtorten beszelt a kamerak elott a valasarol nem en akartam igy nem en dontottem nem is gondoltam hogy ez elofordulhat velem video 2   •   iskolak mellett randalirozo medvet lottek ki   •   nyolc ev bortonbuntetesre itelte a birosag deutsch tamas aposanak gyilkosat 2   •   boil in a bag and five other bafta tv moments   •   spain prime minister sanchez hails socialists win in catalonia   •   best of baftas 2024 tv awards in 86 seconds   •   felporgeti a reszveny visszavasarlasokat a pannergy   •   dave myers wife misses tv chef terribly   •   izrael uj atkelohelyet nyitott gazaba   •   putin sacks defence minister shoigu shifts to head security council   •   a magyar valogatott labdarugo tudomasul vette hogy lemarad az europa bajnoksagrol   •   cskkents.21211211212 12.1   •   villamosbiztonsgifel lvizsglatok   •   a vad a google addig csavarja a keresojet amig abba tonkremennek masok 2   •   soltesz rezso szerint azahriah a vilag egyik csodaja   •   ez a horrorkaravan mar a felmillios birsagot kapta 2   •   india mar a tiktokot is betiltotta   •   ruha nelkul nyitott ajtot a pizzafutarnak egy angyalfoldi no elkepeszto tortenetek a fovarosbol az online kiszallitas koraban   •   joe biden azzal viccelodott hogy bar nem fiatal 81 eves de ugy tunik egy hateves ellen indul   •   meghalt tobb mint 80 talib lazado az afgan legiero tamadasaiban