Kedden vallomást tett a New York-i bíróságon a Donald Trump ellen zajló, hallgatási pénzekről szóló per középpontjában álló Stormy Daniels.
2024-05-08 12:07:07

Kedden vallomást tett a New York-i bíróságon a Donald Trump ellen zajló, hallgatási pénzekről szóló per középpontjában álló Stormy Daniels.
2024-05-08 12:06:42

Kedden vallomást tett a New York-i bíróságon a Donald Trump ellen zajló, hallgatási pénzekről szóló per középpontjában álló Stormy Daniels.
2024-05-08 12:06:16

Sok amerikai fiatal ábrándulhatott ki a demokratákból a gazdaság helyzete miatt, így Trump reményei jelentősen nőnek novemberben

Sok fiatal az egykori elnökben reménykedik, mert a gazdasági nehézségek miatt borúsan látja jövőjét: a diákhitelek visszafizetését, az új lakás vagy ház megvételét a magas jelzálog kamatláb miatt.
2024-05-08 10:10:51

2024-05-08 10:09:29

Tense exchanges as Trump lawyer spars with Stormy Daniels

The former adult-film star provided a detailed, salacious account of her alleged sexual encounter with Mr Trump.
2024-05-08 01:07:07

Meghalt Susan Buckner: a legendás Grease musicalben is játszott

72 évesen meghalt a Pomádé (Grease) című film színésznője, Susan Buckner.
2024-05-07 21:06:05

Meghalt Susan Buckner: a legendás Grease musicalben is játszott

72 évesen meghalt a Pomádé (Grease) című film színésznője, Susan Buckner.
2024-05-07 21:05:52

Donald Trump bokszlátogatása miatt magyarázkodik a McLaren

A volt amerikai elnök felbukkanása finoman szólva is ellentmondásos volt.
2024-05-07 11:12:24

Donald Trump bokszlátogatása miatt magyarázkodik a McLaren

A volt amerikai elnök felbukkanása finoman szólva is ellentmondásos volt.
2024-05-07 11:11:25

Letartóztattak egy amerikai katonát Oroszországban

Az amerikai külügyminisztérium azonnali konzuli támogatást ígért.
2024-05-07 09:06:37

Letartóztattak egy amerikai katonát Oroszországban

Az amerikai külügyminisztérium azonnali konzuli támogatást ígért.
2024-05-07 09:06:19

Több hónapig tartó késlekedés után Mike Johnson amerikai házelnök végül benyújtotta az ukrajnai katonai támogatásról szóló törvényjavaslatot, amit a Képviselőház el is fogadott. A hosszas huzavona mögött az állhatott, hogy Donald Trump és a hozzá hű republikánusok meg akarták állítani az Ukrajnának nyújtott amerikai segélyeket. De vajon miért és hogyan történt meg a fordulat az ügyben? Talán a Trump Towerbe látogató Andrzej Duda lengyel államfő győzte meg a volt amerikai elnököt Ukrajna támogatásának szükségességéről?
2024-05-07 06:06:25

Judge warns Trump he risks jail over gag order violations

The court is now hearing from its next witness in the trial - former Trump Organization controller Jeff McConney
2024-05-06 16:08:29

Meghalt az amerikai festészet sztárja, Frank Stella

2024-05-05 10:07:47

Itt van Donald Trump NATO-terve

Szerinte az Ukrajnának nyújtott kiadások nem szolgálják a NATO-tagországok védelmét.
2024-05-05 09:08:35

Kiszivárgott Donald Trump súlyos terve - Ez Magyarországot is érintené

Donald Trump, ha újra elnök lesz, a NATO-tagállamokat arra kényszerítené, hogy védelmi kiadásaikat a GDP 3 százalékára emeljék, reagálva ezzel az Oroszország és Kína jelentette fenyegetésekre, miközben az Ukrajnának nyújtott támogatást nem számítaná bele ebbe a keretbe - számolt be a Telegraph.
2024-05-04 22:06:29

Bezáratta Trump médiacégének könyvvizsgálóját az amerikai tőzsdefelügyelet

A BF Borgersnek 12 millió dolláros büntetést is fizetnie kell.
2024-05-03 22:09:21

Bezáratta Trump médiacégének könyvvizsgálóját az amerikai tőzsdefelügyelet

A BF Borgersnek 12 millió dolláros büntetést is fizetnie kell.
2024-05-03 22:08:30

Egyszerre két olyan poll is jött, amely Donald Trump bukását jósolja

Két friss közvélemény-kutatás szerint Donald Trump most lemaradásban van Joe Biden hivatalban lévő elnökkel szemben, a verseny mindenesetre továbbra is szoros - írja a Newsweek.
2024-05-03 20:07:15

Joe Biden: 'Enormous damage' to US security agencies by Trump

The president-elect says his team is not getting the information it needs on national security.
2020-12-28 23:05:50

Elég bizarr módon edzett a UFC egyik legjobbja - videó

Korábban a félnehézsúly koronázatlan királya volt az amerikai ketrecharcos.
2020-12-19 22:05:52

Trump's hesitation on relief bill will delay aid payments

2020-12-28 21:06:08

Perdue seeks payoff from Trump loyalty in Georgia runoff

2020-12-22 22:08:21

Trump pardons Flynn, taking direct aim at Russia probe

2020-11-25 22:06:04

Trump egyperces villám-sajtótájékoztatóval ünnepelte meg a Dow Jones sikerét

A riporteri kérdésekre most nem maradt idő.
2020-11-24 22:06:12

Trump Skips Pandemic Session At G-20 Summit, Heads To Golf Club

2020-11-21 21:38:12

Pentagon installs 2 Trump allies on defense advisory board

2020-12-04 22:35:04

Trump 'ashamed' to have endorsed Republican Georgia governor

2020-11-29 22:07:38

Donald Trump plans to shut two remaining US consulates in Russia

2020-12-19 04:06:23

Trump pardons ex-National Security Adviser Flynn

Michael Flynn was among former aides convicted in an investigation into Russian election interference.
2020-11-25 22:06:04

Trump orders most American troops to leave Somalia

2020-12-04 22:35:04

Week offers snapshot of how Trump, Biden approach presidency

2020-11-21 21:38:13

A Margitszigeten búcsúztatják Balázs Fecót

A Margitszigeti Zenélő Kút a 69 évesen meghalt zenész dalait zengi majd.
2020-12-02 22:06:10

Meghalt Jutta Lampe

A világhírű német színésznő 82 éves volt.
2020-12-03 22:05:57

Trump hajthatatlan, semmit nem ismer el

Donald Trump amerikai elnök újra teljes mértékben elzárkózott attól, hogy elismerje a vereségét Joe Biden demokrata kihívójával szemben, és választási csalást kiált.
2020-11-15 20:14:00

2020-11-16 02:10:16

Koronavírus: 6495 új fertőzöttet találtak, 93 beteg meghalt

Már több mint 7 ezren vannak kórházban.
2020-11-16 08:06:31

Koronavírus: 6495 új fertőzöttet találtak, 93 beteg meghalt

Már több mint 7 ezren vannak kórházban.
2020-11-16 08:06:31

Koronavírus-fertőzésben meghalt egy magyar mentős

A férfiról csak annyit tudni, hogy a zsadányi mentőállomáson dolgozott.
2020-11-16 12:06:08

Koronavírus-fertőzésben meghalt egy magyar mentős

A férfiról csak annyit tudni, hogy a zsadányi mentőállomáson dolgozott.
2020-11-16 12:06:09

94,5 százalékos védettséget nyújt a Moderna koronavírus elleni vakcinája

Az amerikai cég fejlesztése minden eddig ismert oltóanyagnál hatásosabb lehet. Előnye, hogy mínusz húsz fokon is lehet tárolni, a tesztalanyok pedig csak enyhe mellékhatásokról számoltak be.
2020-11-16 13:10:16

2020-11-16 13:10:17

Magyar céget vesz a Cisco

Az amerikai multi a felhőalapú szolgáltatásokat fejlesztő Banzai Cloudot vásárolja meg.
2020-11-16 15:05:59

Már féláron árulja Trump piros sapkáját a Fehér Ház ajándékboltja

Úgy tűnik, ők már elfogadták, hogy nem választották újra.
2020-11-16 19:06:56

Már féláron árulja Trump piros sapkáját a Fehér Ház ajándékboltja

Úgy tűnik, ők már elfogadták, hogy nem választották újra.
2020-11-16 19:06:57

Lebeszélték Trumpot arról, hogy búcsúzóul megtámadja Iránt

Donald Trump terveket kért arról, hogy milyen módon lehetne csapást mérni a legfontosabb iráni atomközpontra, de végül meggyőzték a tanácsadói, hogy nem volna jó ötlet egy ilyen támadás.
2020-11-17 05:06:41

2020-11-17 05:06:42

Eladta a Huawei a Honort, hogy megmentse

A tranzakció után a Honorra elvileg már nem vonatkoznak a Huawei ellen meghozott amerikai szankciók.
2020-11-17 06:05:59

Semmi politikai korrektség: itt a 6,4 literes motort kapott új Jeep Wrangler

Az amerikai gyártó legújabb V8-as terepjáróra abszolút nem a CO2-kibocsátás csökkentéséről szól.
2020-11-17 07:08:43

Feltalálták a szuperfehér festéket, amit ezzel festenek be, az tűző napon is hűvösebb

Olyan olcsó és könnyen előállítható fehér festéket fejlesztettek ki amerikai kutatók, amely még tűző napon is képes hűteni az alatta lévő felületet.

2020-11-17 07:08:44

Semmi politikai korrektség: itt a 6,4 literes motort kapott új Jeep Wrangler

Az amerikai gyártó legújabb V8-as terepjáróra abszolút nem a CO2-kibocsátás csökkentéséről szól.
2020-11-17 07:08:44

Semmi politikai korrektség: itt a 6,4 literes motort kapott új Jeep Wrangler

Az amerikai gyártó legújabb V8-as terepjáróra abszolút nem a CO2-kibocsátás csökkentéséről szól.
2020-11-17 08:12:01

Találtak még 2600 szavazatot az amerikai elnökválasztáson

Donald Trump kicsit csökkentette a georgiai hátrányát, de ez nem oszt, nem szoroz.
2020-11-17 08:12:02

Találtak még 2600 szavazatot az amerikai elnökválasztáson

Donald Trump kicsit csökkentette a georgiai hátrányát, de ez nem oszt, nem szoroz.
2020-11-17 08:12:02

400-500 ezerért adják tovább az első PlayStation 5-öket az eBayen

Néhányan máris komoly haszonra próbálnak szert tenni az amerikai piacon csak nemrég debütált PlayStation 5 újraértékesítésével.
2020-11-17 10:10:59

A Moderna vakcinafejlesztése is a magyar Karikó Katalinék kutatásaira épül

Az amerikai Moderna nevű cég ugyanazokra a kutatásokra építve fejlesztette ki a koronavírus elleni vakcináját, mint a Pfizer. A kutatásokat kollégájával közösen a magyar tudós, Karikó Katalin végezte el még a 2000-es években.
2020-11-17 14:05:52

A Tesla bekerül az egyik legfontosabb tőzsdei indexbe

Az S&P 500 a legnagyobb piaci értékkel rendelkező amerikai cégeket tömöríti.
2020-11-17 16:06:52

A Tesla bekerül az egyik legfontosabb tőzsdei indexbe

Az S&P 500 a legnagyobb piaci értékkel rendelkező amerikai cégeket tömöríti.
2020-11-17 16:06:54

Találtak még 2600 szavazatot az amerikai elnökválasztáson

Donald Trump kicsit csökkentette a georgiai hátrányát, de ez nem oszt, nem szoroz.
2020-11-17 19:06:23

Lebeszélték Trumpot arról, hogy búcsúzóul megtámadja Iránt

Donald Trump terveket kért arról, hogy milyen módon lehetne csapást mérni a legfontosabb iráni atomközpontra, de végül meggyőzték a tanácsadói, hogy nem volna jó ötlet egy ilyen támadás.
2020-11-17 19:06:23

Már féláron árulja Trump piros sapkáját a Fehér Ház ajándékboltja

Úgy tűnik, ők már elfogadták, hogy nem választották újra.
2020-11-17 19:06:23

Donald Trump csapatkivonást rendelt el Afganisztánból és Irakból

Két hónap múlva már csak 2500-2500 amerikai katona állomásozhat a két országban.
2020-11-17 20:07:02

Donald Trump csapatkivonást rendelt el Afganisztánból és Irakból

Két hónap múlva már csak 2500-2500 amerikai katona állomásozhat a két országban.
2020-11-17 20:07:03

Visszatérne az atomalkuhoz Irán, ha Biden feloldja Trump szankcióit

Az iráni külügyminiszter szerint a helyzet javulni fog a következő néhány hónapban.
2020-11-18 06:09:00

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   Leverkusen   •   R   •   tes   •   N   •   jazz   •   f   •   mag   •   fhgperapro   •   rozsa sandor   •   H   •   K   •   suhgfhgperapro   •   b   •   youtube   •   sadasdhirek   •   eb   •   németállás   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   budapest   •   aza   •   P   •   sz   •   L   •   fluminense   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ivanka trump is gyaszolja a 46 evesen meghalt amerikai sztarvallalkozot   •   egyhazi velemenyek az oltasrol 2   •   mindig loptak a szolot sosem vettek 2   •   kabor   •   733928   •   megrepedt az uvegfodem a keleti palyaudvaron   •   us navy denies carrier group moved into gulf after any threats   •   tobbnapos szunet utan ujra uzent a koronavirusos majka   •   a fenerbahcehoz igazol a magyar valogatott focista   •   a magyar boldogsag mellett oriasi csalodasokat hozott eddig az eb   •   kaszaval tamadt a rendorokre egy ongyilkossaggal fenyegetozo ferfi   •   china debt beijing may cut belt and road lending due to domestic pressure to ensure future of project   •   gulyas gergely a demeter publicisztikarol higgadtsagra lenne szukseg   •   tragediava fajult a csaladi vita halalra szurta ferjet egy no demecserben letartoztattak az asszonyt   •   okovacs szilveszter de most komolyan en valami rendezvenyszervezo vagyok   •   10 things you need to know today march 1 2021   •   megsem adta fel a remenyt vajna timea folytatja a harcot a kisbabaert igy arulta el magat 2   •   bolognesekiskunfíleg   •   felnttkpzs   •   eszt hirszerzes oroszorszag a jarvany miatt meggyengult nyugattal szamol 2   •   olyan hibat javitott egy 23 eves fiatal a firefoxban amelyet 21 eve jelentettek eloszor   •   michelisz ket negyedik hellyel zart vallelungaban   •   meg az ugyeleti kozpontnal sem tudjak milyen sorrendben oltjak be az idoseket   •   dobszay janos immunvalasz 2   •   itt a bejelentes a kormany megint belenyul az uzemanyagarakba   •   megszallja a rendorseg az utakat celkeresztben a mobilozok 3   •   12 milliard forintos oriasberuhazast jelentettek be 3 ezer munkahely valik vedette   •   mutetre var csonka andras video   •   eu diplomats visit west bank school slated for demolition   •   parhuzamos penzugyi rendszer epul a vilagon mit tudnak az iszlam fintechek   •   jarai kira a nyitott hazassagarol az embereket frusztralja az ha valaki mer ugy elni ahogy lehet hogy ok is szeretnenek de nem merik megtenni   •   uk spouse visas this admin issue has stopped our lives   •   felbeszakadt a geniusz forgatasa mentot riasztottak az atv be 3   •   yemens pm says airport attack aimed to eliminate cabinet   •   a budapesti borton racsai mogul is szazezreket sikerult kicsalnia kamu nyeremenyekkel egy parosnak   •   kozel 6 milliard forintot loptak el kiberbunozok atutalasos csalassal tavaly osszel es telen 2   •   parade a vizes vb n a magyar vizilabda valogatott folenyes gyozelmet aratott a brazilok ellen 2   •   cnn gets access to us military base seized by the taliban   •   meghalt egy hetgyermekes csalad egyik gyermeke sarvarnal letoltendot kertek a baleset okozojara   •   a look at life on crimea 10 years after the russian takeover   •   dania nem enged be orosz szurkolokat az eb re akik sertodotten reagaltak   •   144 eve szuletett ady endre on mennyire ismeri a kolto eletet most tesztelheti a tudasat   •   orban viktor brusszelben most ugy viselkednek mintha vesztesre allnanak a kartyaban   •   delelott az orszag egyik delutan a masik felen suthet nap   •   egy mszp szinekben megvalasztott kepviselo is raindulhat kovacs gergelyre a hegyvideki polgarmesteri cimert 3   •   x faktor a halalos iramban betetdalaval indult rambo aki az euroviziot akarja megnyerni   •   orban a felso tagozatosoknak marad a digitalis oktatas a jovo het kozepen nyitnak a teraszok   •   a 2014 es olimpiai bajnok nyerte a rangos lesikloversenyt video   •   early adventures in snow and cinema   •   otmilliardot is adhatnak erte pedig lehet hogy hamis