Lakossági fórumot tart Józsefváros az ingatlankisajátítások miatt

A parlament 2024. április 30-án elfogadta a Józsefvárosi Önkormányzat épületeinek kisajátításáról szóló törvényt. Ennek értelmében a magyar állam 10 épületet sajátít ki a Diószegi utcában és a környékén. Ezeknek az épületeknek a helyén létesül majd a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanárképző központja. A döntés okán május 23-án a Józsefvárosi Önkormányzat lakossági tájékoztató fórumot tart a törvény végrehajtásával kapcsolatos terveiről - olvasható a kerület honlapján.
2024-05-09 17:07:58

Az egyre több, hálózatra kapcsolt napelemes rendszer és a folyamatosan növekvő áramigény miatt az energiahálózatot teljesen meg kell újítani, hogy kiszolgálhassa jövőbeli igényeinket. Az E.ON ezért egymilliárd eurót fordít áramhálózatának megújítására a következő években, innovatív megoldásokat alkalmazva. Ahhoz, hogy könnyebben megértsük a fejlesztés okait és szükségességét, Papp Gergő segítségét kértük.
2024-05-09 12:12:51

2024-05-09 12:11:46

Eljöhetett a fordulat a boltokban

Márciusban nagyot ugrott a kiskereskedelmi forgalom, ami akár azt is jelentheti, hogy a reálbérek emelkedése nyomán megindul a lakossági fogyasztás. Ezt azonban kellő óvatossággal kell kezelni, mert az elmúlt hónapokban is láttuk már pozitív előjelű változást - például decemberben jelentőset - de ezt kijózanodás követte. A trend azonban most már egyértelműen pozitív.
2024-05-07 09:07:11

Ezek a használt kisautók előnyei és hátrányai

A mikroautók okos megoldást jelentenek a városi közlekedésben. Bemutatunk három ilyen okos kis négykerekűt, és elmagyarázzuk, mire kell figyelni, amennyiben ezekre esik a választás.
2024-05-06 17:07:49

2024-05-06 17:07:16

Pásztor Anna: Márti most nagyon-nagyon büszke lenne

2024-05-06 12:08:59

Mekkora bajban van a magyar költségvetés? Nagyon hamar megkapjuk a választ

A múlt heti adatdömpinget még aligha emésztették meg teljesen a piacok, az eheti kereskedésben így arra kell figyelni, hogyan értelmezik a befektetők a gazdasági folyamatokat. Emellett várhatók fontos megszólalások, és érkezik néhány fontos makroadat is, főleg Magyarországról.
2024-05-06 07:06:23

Több milliárd forintos pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására

Hankó Balázs államtitkár minden egyetemet arra ösztönöz, hogy pályázzon.
2024-05-02 15:11:00

Erre nagyon kell figyelni a magyar cégeknek: fontos határidő közeleg, a biztonságuk a tét

A kiberfenyegetések száma arányosan növekszik azzal, ahogy a vállalkozások egyre szélesebb körben alkalmaznak digitális technológiát, ugyanis sok esetben ők az elsődleges célpontjai ezeknek a támadásoknak. Mára nincs olyan vállalat, amely ne nézne szembe kiberbiztonsági kockázatokkal, ezért vált az utóbbi időben egyre aktuálisabbá a vonatkozó EU-s szabályozás megújítása. A jellemző támadások természetéről, a vállalati kiberbiztonság erősítésének szükségességéről, az EU új irányelvéről, a NIS 2-ről, valamint annak magyar implemetációjáról Bor Olivérrel, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti ...
2024-05-02 12:07:10

Indul a pályázat: több száz cigányzenészt támogat a Muzsikáló Magyarország 2024

Négy hónapon keresztül húzhatják a talpalávalót a kávéházi és éttermi cigányzene képviselői.
2024-04-30 20:06:36

Magyar eperként árulják a külföldi termést, sorra verik át a vevőket

Mutatjuk, mire kell figyelni.
2024-04-30 13:07:18

Van egy magyar állampapír, amit folyamatosan vesz a lakosság, pedig járhatnának jobban is

Mostanra a háztartások lettek a magyar Diszkont Kincstárjegyek (DKJ) legnagyobb tulajdonosai, emellett a lakossági befektetők közvetve a Bónusz Magyar Állampapíron (BMÁP) keresztül is hozzáférnek a rövid pénzpiaci hozamokhoz, melyre még kamatprémiumot is kapnak. Várhatóan a következő időszakban is fontos marad a DKJ-piac lakossági szempontból is, és egy lakossági portfólió lényeges elemei lehetnek a pénzpiaci hozamokhoz kapcsolódó termékek.
2024-04-30 11:07:20

ISW: válaszút elé került az orosz haderő, több lehetőség közül választhatnak

Az elmúlt napokban az orosz haderő jelentős áttörést ért el Avgyijivkától nyugatra, ahol több települést is elfoglaltak. Az amerikai Instituite for the Study of War (ISW) agytröszt szerint most a támadók döntéskényszerben vannak.
2024-04-30 09:09:29

Lakossági állampapírok bevezetésén gondolkodnak a szlovákok

A szlovák pénzügyminiszter felvetette a lakossági állampapírok bevezetésének lehetőségét, ezzel Szlovákia az újabb ország, amely reagálna az egyéni megtakarítók növekvő állampapír-keresletére Európában.
2024-04-29 17:07:35

Ismét rákapnak a magyarok a lakossági állampapírokra? Friss számok jöttek

Az előző hetekhez képest valamivel pozitívabb képet fest a lakossági állampapírok múlt heti értékesítése: közel 60 milliárd forintnyi állampapírt vettek most a magyarok, ezúttal is a Fix Magyar Állampapírból fogyott a legtöbb.
2024-04-29 17:07:31

Rengeteg piacmozgató esemény lesz a héten: csak kapkodjuk majd a fejünket

Rég láttunk olyan mozgalmas hetet, mint ami előttünk áll. Nemcsak idehaza, de külföldön is egymást érik a fontos események, amelyek megmozgathatják a piacokat. Mutatjuk, mire kell figyelni.
2024-04-29 07:07:32

Internetes munka

Munka mellett, otthonról, végezhető, nem megterhelő tevékenység! Internet és a Te kitartásod kell hozzá! Ne hagyd ki a lehetőséget, légy Te is aktív a plusz jövedelmed megszerzésében! Érdekel? Bővebb infó: http://penzkereses.nanoweb.hu/
2020-06-20 16:36:23

2020-06-20 16:41:42

Pályázat 2020

Pályázat 2020 maximum hatszázezer forint vissza nem térítendő támogatásra. A PairDime Könyvek pályázatot hirdet vissza nem térítendő pénzbeli támogatásra. A pályázaton igényelhető vissza nem térítendő pénzbeli támogatás felhasználható: informatikai, mobilkommunikációs és képrögzítő eszközök, valamint drónok megvásárlására; weblapok, webáruházak, blogok, YouTube-csatornák, filmek, rövidfilmek, dokumentumfilmek, animációs filmek, játékprogramok, alkalmazások létrehozására, bővítésére vagy működtetésére; nonprofit szervezetek cél szerinti tevékenységének finanszírozására. Link: https://www.palyaz...
2020-06-20 16:41:42

Pályázat 2020

A PairDime Könyvek pályázatot hirdet vissza nem térítendő pénzbeli támogatásra. A pályázaton igényelhető vissza nem térítendő pénzbeli támogatás felhasználható: Közösségi rendezvények vagy sportversenyek megvalósítására; találmányok, ötletek, fejlesztések megvalósítására (legalább már működő prototípus esetén); olyan, itt fel nem sorolt egyéb célra, tevékenységre vagy eseményre, mely széleskörű érdeklődésre számíthat, vagy valami pozitívot hozzátesz a világhoz. A támogatás összege maximum 600 000 forint lehet. Önerő és referencia nem feltétele a támogatásnak, de az elbírálásnál előnyt jelent! ...
2020-06-20 16:41:42

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-20 16:41:42

Olyan hirdetési lehetőség, amelyet máshol nem talál

Az Apróhirdető centrum hirdetési oldalunkon bármit meghirdethet, ami a felhasználási feltételeknek megfelelő. De ez még nem minden. Van egy Apróhirdető centrum Facebook csoportunk is, ahova csatlakozva feladhatja hirdetéseit. Mindegyik oldalon található egy link, amely által az egyik oldalról a másikra eljuthat. A hirdetési oldalon ez a Facebook csoportunk, valamint a hirdetések alatt található linkre kattintva juthat a Facebook csoportunkba. A Facebook oldalunkon az első bejegyzésre kattintva érheti el a hirdetési oldalunkat. Használja mindkét hirdetési lehetőséget!
2020-06-20 16:41:42

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-20 16:41:42

Keressél pént online

Gyorsítsad fel te is! De nyugodj meg kérlek, mert van egy érdekes megoldás, ami ráadásul sokkal egyszerűbb, mint hinnéd... Tökéletes megoldás azoknak, akik szeretnének egy folyamatosan emelkedő, hosszútávú jövedelmet elérni és az igazi megoldást keresik! Extra keresési szolgáltatás azoknak, akik szeretnének nagyon profi megoldást! Ez Fantasztikusan Működik!
2020-06-20 16:41:42

napelemes rendszer 50%vissza nem térítendő támogatásal

Napelem + infra = 0 Ft csekk és biztonság Fűtőfilm,fűtőszőnyeg,infra panel = télen a fűtése ingyen van.Ez nem mese hanem a valóság. Havonta villanyszámlát nem kellene fizetnie a családi házában. Amit az áramért fizet csak azt kellene törlesztésre fordítania 5 évig. Már 2 hónap múlva lehet napeleme, Az ingyen fűtés feltétele a napelem által megtermelt töblet áramot télen a szolgáltató visszaadja és infrával fűt, akkor a lesz a fűtésszámlája éves szinten „0”. A beruházáshoz még vissza nem térítendő állami támogatást is kap. •Felmérés, árajánlat ingyenes •Tervezés, E...
2020-06-20 16:41:42

Internet marketing

Valós online marketing munka ! Cégen belül több féle kereseti lehetőség! Érdekes, izgalmas fejlődő cég, ahol játékok ,aukció,termékek találhatóak mi munkánk a cég szolgáltatásainak hirdetése! Két éve a munkám, a cég biztos és fizető! Csatlakozz , folyamatossan bővülő csapatomba,ahol minden segitséget megkapsz az induláshoz.Regisztráció után jelentkezem ,hogy segiteni tudjak ! Regisztrálni lehet a következő linken: http://www.sfi4.com/18521493.02/NGRQ
2020-06-20 16:41:42

Ingyenes hirdetési lehetőség mindenkinek.

Akár magánszemély, akár vállalkozó, ingyenes hirdetési lehetőséget biztosítunk. A hirdetés feladása egyszerű és kép csatolási lehetőség is van. Célunk a hatékony hirdetés előmozdítása. Nem csak az oldalunkon adhatja fel a hirdetését hanem a Facebook csoportunk menüpontra kattintva a Facebook hirdetési csoportunkba is. Akár keres, akár kínál, nálunk jó helyen jár!
2020-06-20 16:41:43

Marketing

Sziasztok! Egy olyan lehetőséget ajánlok Nektek, amit már lassan két éve csinálok és meg vagyok elégedve vele. Havi jövedelmed arányosan fog növekedni majd. Annyit kell tenned, hogy hirdetéseket adsz fel. Minél többet fogalkozol vele, annál magasabb szintet érhetsz el. Nem kell mást tenni, mint regisztrálni és mehet is. Bővebb tájékoztató, és regisztráció: http://www.sfi4.com/18521493.04/FREE
2020-06-20 16:41:43

Marketing munka

Jó lehetőség! Nagyszerű munkát találtam az interneten! A saját otthonunk kényelmében dolgozunk, főnök és munkaidő nélkül! Biztonságos bevétel és kifizetés! Ha érdekel , regisztrálj, ingyenesen a linkre kattintva: https://www.sfi4.com/18114412.27/register
2020-06-20 16:41:43

Ingyenes hirdetési lehetőség

Ingyenes hirdetési lehetőséget biztosítunk mindenkinek. Hirdetését nem csak az oldalunkon adhatja fel, hanem a Facebook hirdetési csoportunkban is. Ide egyszerűen eljuthat ha az oldalunkon a Facebook csoportunk menüpontra kattint. Jelenítse meg hírdetéseit az oldalunkon és a facebookon is!
2020-06-20 16:41:43

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-20 16:41:43

kerítés építés legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas http://www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak

Bajcs Zs u 95

Azonnali pénzkereseti lehetőség!! Érdekel havonta 2 883 603 Ft töltsed ki a linket és küldöm az infót. https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdNh6Sbys01lNNzvOoFOMAhczD-ZlCxBVIhpm9v5kGJhnx2YA/viewform
2020-06-20 16:41:43

Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt http://www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere Falazás, vakolás Mennyet,
2020-06-20 16:41:43

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-20 16:41:43

Találkahely, búvóhely

Találkahely, búvóhely, randilakás az Örs vezér téren. Diszkrét, csendes, világos, kellemes lakás várja a titokban randizókat. Nagyon jó tömegközlekedés. A célnak tökéletesen megfelel.
2020-06-20 16:41:43

Számítógép-laptop szervíz, Budapesten ingyenes kiszállás

Számítógép-laptop szervíz, Budapesten ingyenes kiszállás. Kedvező árak, gyors kiszállás, sos hibaelhárítás, otthonában, irodájában. Hívjon, megyünk: ☎+3620/265-75-30 https://computermania.hu/ Önnek is segíthetünk? Házhoz kijáró számítógép-laptop szerviz vagyunk, rendelkezünk szervizháttérrel is. 12 éve megbízhatóan dolgozunk, több ezer elégedett ügyfél. Számítógépét, laptopját a helyéről el sem kell mozdítania! Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? Kikapcsol, újraindul, vagy nem is indul el? Lassan dolgozik a számítógépe, furcsa hibaüzeneteket kap folyamatosa...
2020-06-20 16:41:43

Legkisebbtől lakásfelújítás

Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Minden, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munkák Kerítés építése Gipszkarton Kőműves munka Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere
2020-06-20 16:41:43

Legkisebbtől lakásfelújítás

Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Minden, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munkák Kerítés építése Gipszkarton Kőműves munka Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere
2020-06-20 16:41:43

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-20 16:41:44

Óvja egészségét!

Nem csak gyógyszermaradványok (pl.antibébi tabletták vizelettel bekerülnek a vizeinkbe, és hosszú idő alatt meddőséget okozhatnak azoknak is, akik szeretnének babát), de a vizet fertőtlenítő vegyszerek mérgező hatásaitól is védeni kell az családot. Tanulmányok igazolják, hogy nagyon sok betegség pont a fertőtlenítők segítségével alakulnak ki, vagy súlyosbodnak. Hivatalosan nem árt a klór, de ki hiszi el ma már? Józan paraszti ésszel is felfogható, nem kell doktorátus hogy megértsük. Ha a vízbe öntve, a hálózatban elpusztítja az élő organizmusokat, akkor a szervezetünkben nem ugyanazt teszi...
2020-06-20 16:41:44

Legkisebbtől lakásfelújítás

Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Minden, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munkák Kerítés építése Gipszkarton Kőműves munka Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere
2020-06-20 16:41:44

kerítés építés legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas http://www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak
2020-06-20 16:41:44

kerítés építés legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas http://www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak
2020-06-20 16:41:44

kerítés építés legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas http://www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak
2020-06-20 16:41:44

Legkisebbtől fürdőszoba felújítás

Ami egy házhoz kell kedvező áron! Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt http://www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas http://www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Minden, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munkák Kerítés építése Gipszkarton Kőműves munka Dryvitozás homlokzatjavítás
2020-06-20 16:41:45

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-20 16:41:45

Legkisebbtől lakásfelújítás

Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Minden, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munkák Kerítés építése Gipszkarton Kőműves munka Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere
2020-06-20 16:41:45

Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt http://www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere Falazás, vakolás Mennyet,
2020-06-20 16:41:45

kerítés építés legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas http://www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak
2020-06-20 16:41:45

Legkisebbtől lakásfelújítás

Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Minden, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munkák Kerítés építése Gipszkarton Kőműves munka Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere
2020-06-20 16:41:45

Legkisebbtől lakásfelújítás

Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Minden, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munkák Kerítés építése Gipszkarton Kőműves munka Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere
2020-06-20 16:41:45

Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt http://www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere Falazás, vakolás Mennyet,
2020-06-20 16:41:45

Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt http://www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere Falazás, vakolás Mennyet,
2020-06-20 16:41:45

Ipari és lakossági lakatosmunkák, kapuk, kerítések, korlátok, stb

Vállaljuk kapuk, kerítések, korlátok, fémszerkezetek gyártását szénacél, alumínium, rozsdamentes anyagokból. Rozsdamentes kertibútorok, hintaágyak, kiegészítők, virágtartó állványok, előszobafalak, fémbútorok, design bútorok gyártása, hegesztések szénacél, rozsdamentes és aluminium anyagokból. Továbbá vállaljuk a különböző ipari cégeknél felmerülő lakatosmunkák kivitelezését, mint pl. oszlopvédelem, különböző javítások, karbantartások, elkerített részek kialakítása, kármentők, tárolótartályok, badellák, padlóösszefolyók, stb gyártását. Vállaljuk ezen munkák elvégzését helyszínen, az ország egé...
2020-06-20 16:41:45

kerítés építés legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas http://www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak
2020-06-20 16:41:45

kerítés építés legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas http://www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak
2020-06-20 16:41:45

Legkisebbtől fürdőszoba felújítás

Ami egy házhoz kell kedvező áron! Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt http://www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas http://www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Minden, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munkák Kerítés építése Gipszkarton Kőműves munka Dryvitozás homlokzatjavítás
2020-06-20 16:41:45

kerítés építés legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas http://www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak
2020-06-20 16:41:45

Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt http://www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere Falazás, vakolás Mennyet,
2020-06-20 16:41:45

kerítés építés legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas http://www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak
2020-06-20 16:41:45

kerítés építés legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas http://www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak
2020-06-20 16:41:45

kerítés építés legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas http://www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak
2020-06-20 16:41:45

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   a kinai bat woman fogadta a who kuldottseget   •   becsuktam a szemem es ot lattam magam elott 12 eves lanyt zaklatott egy pakisztani ferfi hajduszoboszlon video 3   •   orban viktor le kell valtani a brusszeli vezetest ukrajnanak is eros uzenetet kuldott   •   igy keszul magyar peter partja az onkormanyzati valasztasra   •   kina hazafiakat akar latni hongong elen modositotta a valasztasi torvenyt   •   titokban videozta a nevelt lanyat egy budapesti ferfi   •   ot tinedzser fulladt a szeret folyoba romaniaban   •   court freezes 8 4m of craig wrights assets amid evading court expenses allegations   •   itt kiszamolhatja mennyi eselye van elkapni a koronavirust   •   a brazil jatekos toporgasanak egy nevetseges tizenegyes lett a vege a klub vb n video   •   negyedmillioan neztek meg az aldozatsegito kampany elso reszet   •   mit arul el a hajunk hossza a szemelyisegunkrol   •   nem hiszi el mit csinal bodi sylvi hetekig csak tetveket meg katicabogarakat tanulmanyoztam   •   blamaval indult az altalanos digitalis oktatas elso napja osszeomlott a kreta   •   israel says troops have killed 50 gunmen in eastern rafah   •   esemeny utani tablettat es ovszert osztogattak olivia rodrigo koncertjen   •   sudanese seek connections through starlink after weeks of blackouts   •   nem hittek a szemuknek a halorok amikor egy tiszai halaszt ellenoriztek   •   xabi alonso was a player who won it all how will he do as a coach   •   foci helyett mar megint itt van a szerelem   •   ittasan okozott balesetet nyolc eve szalay bobrovniczky vince de nem ment hire az ugynek   •   megtartotta szekfoglalo eloadasat kariko katalin a magyar tudomanyos akademian   •   the risks and rewards of charging state backed hackers   •   lebontjak a colophazakat a ferto tonal   •   oxigenpalack nelkul hoditana meg elso magyarkent a himalaja egyik csucsat 2   •   tuzoltok mentettek ki a racsok koze szorult ponilovat walesben   •   uk to detail new covid measures   •   guardiola visszaszolt roy keane nek a nevetseges kritikaja miatt   •   ismet bortonbe kell vonulnia a samsung elso emberenek   •   fegyveres orok es harci kutyak vedik a bortonbol szabadult olimpikont 2   •   kongatjak a veszharangot van egy jele annak hogy eszkalalodni fog az ukrajnai haboru   •   leepitest jelentett be a spotify elkuldi a munkavallalok 17 at   •   megvan a mesterterv ezzel a robottal talalna meg az eletet a nasa a jupiter es a szaturnusz holdjain 2   •   magyar peter bejelentette ha tiz napon belul nem kapnak valaszt mikor mehet vitazni a koztevebe akkor tuntetest szervez az mtva szekhazahoz 2   •   riasztottak a gripeneket   •   police hunt for man who had rocket launcher and threatened belgiums top virologist   •   uj reszletek derultek ki a varva vart jobaratok talalkozorol   •   halalos baleset tortent az m3 as autopalyan egy savon halad a forgalom 3   •   woman seriously injured by falling tree   •   atadtak a megujul pr parkolot a ii keruletben 3   •   jon a stranger things 5 evada de van egy hatalmas baj   •   halalra gazolt a vonat egy 60 koruli ferfit   •   tenyleg nincs orokelet meghalt a vilag idosebb ferfija 3   •   new hampshire gop governor says hes considering 2024 white house bid   •   hallott mar olyat hogy buddhista halal metal   •   tortenelmi megallapodas magyarorszag es kina kozott   •   video a porsches befekez a zoldnel csak hogy szivassa a masik autot   •   penteken meg postaskent dolgozott masnap pedig mar lemezszerzodese volt a tiktok videoi miatt   •   szoboszlai nelkul is kijutott volna a valogatott az eb re szavazas 2   •   epithetoek