Rosszul lett az ítélet hallatán a kiskorúakat zaklató férfi, mentők vitték kórházba

Hat év börtönre és hét év közügyektől eltiltásra ítélte a Budapest Környéki Törvényszék azt a férfit, aki szexuálisan zaklatta a felügyeletére bízott kiskorú gyermekeket. A vádlott rosszul lett az ítélethirdetés során, ezért a mentők kórházba vitték. A Budapest Környéki Törvényszék közleménye szerint férfi a nagymama révén a család barátja volt, és 2014-2015-ben többször vigyázott a két kiskorú sértettre. A kisebbiket többször fürdette, s eközben előfordult, hogy szexuálisan zaklatta. Cselekményét a kislány kérésére sem hagyta abba, emiatt a gyermek félelmében bezárkózott a konyhába. A férfi é...
2024-05-09 15:07:31

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt felelhet, akit a cirkuszi védőháló biztonsági rögzítésével bíztak meg.
2024-05-06 17:11:57

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt felelhet, akit a cirkuszi védőháló biztonsági rögzítésével bíztak meg.
2024-05-06 17:09:17

Három évre börtönbe kerülhetnek a brutális állatkínzók

Letöltendő helyett gyakran elzárással büntetik az állatkínzókat.
2024-05-06 08:09:41

Három évre börtönbe kerülhetnek a brutális állatkínzók

Letöltendő helyett gyakran elzárással büntetik az állatkínzókat.
2024-05-06 08:07:32

A negyedik emeletről dobta ki a kiskutyáját egy férfi Budapesten: megszületett az ítélet

Másodfokon is elítélték azt a férfit, aki a vád szerint ledobta a kiskutyáját egy társasház negyedik emeletéről. Az elkövetőt korábban 50 nap elzárással büntették.
2024-05-02 19:06:58

2024-05-02 19:06:37

2024-05-02 19:05:59

Már több mint négy éve, hogy tragikus balesetben elhunyt Halgas Tibor, egykori magyar labdarúgó, akinek egy jogosítvány nélküli taxisofőr okozta a vesztét. A szörnyű kálvária a mai napig tart, sorra megaláztatások érik a családot, de ítélet azóta sem született.
2024-04-29 15:06:33

"Megöltem a férjedet, a gyereked apját, bocsi" - Négy éve, hogy tragikus balesetben elhunyt Halgas Tibor, de azóta sincs ítélet

Már több, mint négy éve, hogy tragikus balesetben elhunyt Halgas Tibor, egykori magyar labdarúgó, akinek egy jogosítvány nélküli taxisofőr okozta a vesztét. A szörnyű kálvária a mai napig tart, sorra megaláztatások érik a családot, de ítélet azóta sem született.
2024-04-29 14:06:06

2024-04-29 14:05:44

Ítélet született a Deák téri késelés ügyében

Az elkövetők a büntetésük harmadát megspórolhatják, ha jó magaviseletet tanúsítanak.
2024-04-29 11:11:15

Életüket kockáztató fotóriporterek a Polgárháborúban

A Polgárháború című film kapcsán a fotóriporterek munkájáról, a fényképek erejéről, korunk képdömpingjéről is szól a filmes podcast.
2024-04-28 16:08:47

Ez vár most az anyára, aki paplanba tekerte, majd egy fonyódi buszmegállóban hagyta az újszülöttjét

Jogerős ítélet született annak a nőnek az ügyében, aki magára hagyta újszülött gyermekét egy fonyódi buszmegállóban.
2024-04-23 19:07:01

2024-04-23 19:06:34

2024-04-23 19:06:05

Ez vár most arra a férfira, aki egy targonca villájával akarta megöletni a kollégáját

A Győri Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta abban az ügyben, amelyben egy férfi megpróbálta megölni a munkatársát.
2024-04-23 15:07:25

2024-04-23 15:06:50

2024-04-23 15:06:31

Xabi Alonso a Liverpoolt és a Bayernt is kikosarazta: marad Leverkusenben!

A Liverpool első számú kiszemeltje bejelentette, hol kívánja folytatni edzői pályafutását.
2024-03-29 16:07:11

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-20 16:41:47

2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:45

Pozitív vírustesztje miatt játék nélkül esett ki élete első darts-vb-jén

Annak, aki beugrott volna a helyére, szintén karanténba kellett vonulnia.
2020-12-20 22:06:30

Jöhetnek a Poco laptopok?

Egy akkumulátor hitelesítése alapján úgy néz ki, hogy közeledik a POCOBook, az első Poco laptop.
2020-12-28 21:06:09

Az idei lehet az első karácsony, amire a legtöbben neten vásárolnak be

A vásárlók negyede költene sokkal kevesebbet az idei karácsonyi szezonban, mint eddig.
2020-11-17 07:08:44

Komárom és Komarno közt jár majd az első elektromos Volánbusz

Kezdődik a korszakváltás a Volánnál is.
2020-11-18 05:12:21

Komárom és Komarno közt jár majd az első elektromos Volánbusz

Kezdődik a korszakváltás a Volánnál is.
2020-11-18 05:12:22

Szijjártó: Mi leszünk az első ország, amely csütörtökön az orosz vakcinából mintákat kap

Tíz dózis minta érkezik Magyarországra az orosz oltóanyagból.
2020-11-18 15:09:38

Jön az első időalapú menetjegy az országban

Magyarországon először Debrecenben lehet majd időalapú jegyet is vásárolni közösségi közlekedésben.
2020-11-18 17:06:10

Jön az első időalapú menetjegy az országban

Magyarországon először Debrecenben lehet majd időalapú jegyet is vásárolni közösségi közlekedésben.
2020-11-18 17:06:11

Jön az első időalapú menetjegy az országban

Magyarországon először Debrecenben lehet majd időalapú jegyet is vásárolni közösségi közlekedésben.
2020-11-18 18:06:35

Mostantól gyorsabban tölthető a Mercedes első igazi villanyautója

Az EQC divatterepjáró jelentősen rövidebb idő alatt tölthető fel árammal.
2020-11-20 10:05:44

Mostantól gyorsabban tölthető a Mercedes első igazi villanyautója

Az EQC divatterepjáró jelentősen rövidebb idő alatt tölthető fel árammal.
2020-11-20 10:05:45

Mostantól gyorsabban tölthető a Mercedes első igazi villanyautója

Az EQC divatterepjáró jelentősen rövidebb idő alatt tölthető fel árammal.
2020-11-20 11:06:37

Pintér Attila - legalábbis egyelőre - nem tett csodát, a Mezőkövesd otthon kapott ki az MTK-tól és továbbra is utolsó

Hét meccse nyeretlen az NB I-ben a Mezőkövesd, amely ezúttal az MTK-tól kapott ki.
2020-11-21 18:06:53

Kihirdették a Hangfoglaló hetedik évadának első döntéseit

A cél, hogy a belépőjegyes, élőzenei koncerteket szervező helyszíneket segítsék magyar fellépők meghívásában.
2020-11-21 21:05:48

Megszerezte első hazai győzelmét a bajnokságban a Manchester United

Korábbi kapusa majdnem kifogott Ole Gunnar Solskjaer csapatán.
2020-11-21 22:05:52

Berendelték a The Last of Us tévésorozatot

Most már garantáltan el fog készülni az első évad.
2020-11-22 08:06:30

Magyar gyerekek is rajzoltak J. K. Rowling első mesekönyvébe

Az Ickabog az író első meséje, amit a Harry Potter óta írt.
2020-11-22 16:06:12

Megvan a Mainz első győzelme, Sallaiék bánták

Már hét meccs óta nyeretlen a Bundesligában a Freiburg.
2020-11-22 17:06:12

Halálra fagyott egy nagykanizsai hajléktalan, ő az első idei áldozat

A 43 éves férfi nem ment be a hajléktalanszállóra, egy bokor alatt élt.
2020-11-23 08:06:06

Vietnámban nyílt meg a világ első aranyhotele

A Dolce by Wyndham Hanoi Golden Lake-ben minden arany, ami fénylik.
2020-11-23 12:05:57

Sosem fordult még elő ilyesmi a világ első szabadtéri múzeumának történetében

A stockholmiaknak határozatlan ideig nélkülözniük kell egyik legkedveltebb kiránduló- és pihenőhelyüket.
2020-11-23 15:06:08

Kiderült, mennyivel nőtt a magyarországi internetforgalom az év első felében

Úgy tűnik, a tavaszi járvány legnagyobb vesztese az SMS volt a távközlési szektorban.
2020-11-23 16:06:04

Gáspár Bea élő adásban hisztériázott a bírósági ítélet miatt

Győzike azt állítja, őt kidobták a bíróságról.
2020-11-23 22:06:03

Budapesten lesz az ENSZ első regionális terrorizmusellenes központja

Magyarország nem csak szavakban, hanem tettekben is részt vesz a szervezet terrorellenes küzdelmében - mondta Szijjártó Péter külügyminiszter.
2020-11-24 18:05:54

Ez lesz az első karácsonyom nélküled - már semmi nem lesz olyan, mint régen

Az idei ünnep nekem másról szól.
2020-11-24 19:05:53

Bevándorlási reformot és Trump egyes rendeleteinek eltörlését ígéri Joe Biden elnöksége első száz napjában

A megválasztott amerikai elnök egy interjúban mondta el, mik lesznek az első intézkedései elnökként.
2020-11-25 06:06:27

2020-11-25 06:06:28

Első körben örüljünk annak is, ha a legénybúcsúk visszatérnek Budapestre

A főváros elkényelmesedett, a belföldi turizmus pedig nem mentheti meg.
2020-11-25 10:06:05

Mesterséges sejtekben szimulálják az első létformák kialakulását

A kutatást magyar tudós vezeti.
2020-11-25 12:05:54

A Bahreini Nagydíj első szabadedzése élőben

Kövesse velünk az eseményeket percről percre!
2020-11-27 11:05:53

Csonka András: A rajongójaként kezdtem, aztán életem első színházi előadásához ő írta a zenét

Már gyerekként a rajongója volt.
2020-11-27 14:06:02

Hamilton nyerte az első szabadedzést Bahreinben

A 35 éves pilóta mögött csapattársa, a finn Valtteri Bottas végzett a második helyen.
2020-11-27 15:05:57

A vesztes pályázó telephelyén vannak azok a buszok, amelyekkel az első helyezett is nyert

Egy Tüttő Kata főpolgármester-helyettes volt élettársához több szálon kötődő cég nyert egy 340 milliós fővárosi pályázaton.
2020-11-28 14:06:33

Új bíborosokat nevezett ki Ferenc pápa, köztük az első afroamerikait is

Ne adják meg magukat a világias szellemnek – figyelmeztette őket a katolikus egyházfő.
2020-11-28 17:05:56

Ez az első európai reptér, mely karanténmentes utazási folyosót nyit az USA-val

Decembertől próbaüzemben működik a kezdeményezés.
2020-11-28 21:06:09

Financial Times: A briteknél már december 7-én beadhatják az első Pfizer-oltásokat

A Financial Times értesülése szerint napokon belül megtörténhet az engedélyezés.
2020-11-28 21:06:10

Financial Times: A briteknél már december 7-én beadhatják az első Pfizer-oltásokat

A Financial Times értesülése szerint napokon belül megtörténhet az engedélyezés.
2020-11-28 21:06:14

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   rozsa sandor   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   itt az elso itelet a sziriai polgarhaboruban elkovetett bunokert   •   amint lehetett kitodultak az utcakra az olaszok   •   a magyar fiatalok tobb mint haromnegyede vagyik diplomara   •   lenyugozo erintetlen tajak a sziberiai putorana fennsikon   •   krausz gabor az azsia expresszrol ami zavar az hogy ehezni fogunk   •   szombaton eldol lesz e teljhatalma orban viktor szovetsegesenek 2   •   bocsanatkero levellel kuldte vissza az ellopott okori marvanydarabot az amerikai no romaba   •   lecsuktak szettepte a drogpokol megis vilagsztar lett 59 eves robert downey jr ezt a fickot unnepeltuk az oscar galan 2   •   a szerb ugyeszseg szerint nincs bizonyitek arra hogy az embercsempeszeket a talibok iranyitjak a szerb magyar hataron   •   265 eve elkobzott tengereszeknek irt szerelmes leveleket bontottak fel   •   holttestet talaltak budapesten a hev sinek mellett 2   •   elkeszult a budavari palota elso helyreallitott epuletresze   •   jarvany a kobon sokkal tobb aldozat van oroszorszagban mint amit eddig mondtak   •   ev vegeig meg is duplazodhat egyes epitoanyagok ara ha nem talalunk ki valamit   •   vegso leszamolasba kezdett oroszorszag megindultak legmodernebb hiperszonikus fegyverei   •   szinte orok eletu akkumulatort iger a catl amely 15 millio kilometert bir   •   suarez 90 percben lott goljaval nyert az atletico video   •   izraeli katonak serultek meg a libanoni hatarnal   •   muller cecilia nincs dublorom en kaptam az oltast 2   •   vigyazzon mert gyasznap lehet a black fridaybol   •   allampolgaroknak   •   nem lesz forditott rajtracs de igy is atalakulhat az f1 lebonyolitasa   •   lebuktak barcson kaptak el egy part brutal mennyisegu ecstasy t hoztak magyarorszagra   •   ime a vilag egyik legveszelyesebb hala amely ugy nez ki mint egy algas kodarab 2   •   north and south korea have phone call after months   •   lehetosegek 21   •   nem viselte el a szakitast ezert landzsaval tamadt volt baratnoje rokonara   •   covid 19 vaccines whats happening to unused jabs   •   us actress piper laurie star of the hustler and carrie dies at 91   •   felmeres no az oltasi hajlandosag magyarorszagon   •   megugrott a legnagyobb orosz bank nyeresege   •   emelkedessel kezdi a napot a bux 2   •   a csoro pedro pascalt szo szerint az ehezestol mentette meg az american horror story sztarja   •   az elnok kapta meg az elso oltast indoneziaban   •   megmutottek szephalmi juliskat   •   facebook in australia what happened after news was blocked   •   meghaladta a 100 milliot az igazolt koronavirus fertozottek szama a vilagban   •   az erdekelt hogy a stasi ugynok fejeben legyunk 2   •   pragmatic governor laschet elected to lead merkels party   •   áldozatok   •   ambulance stolen in bradford county recovered   •   tobb mint ketmillioan haltak meg koronavirus miatt   •   bodrogi gyula elarulta jart a tulvilagon en jartam odaat de merkely professzor visszahozott   •   ime kim dzsongun megoldasa a szuletesszam emelesere nezzek hogy beszelt a nokkel ezt nem kene meghonositani itthon video   •   kekes lilas targyat lattak az egen hawaiin egyelore nem tudni mi volt az 2   •   gaspar gyozo az europai parlamentben jart narancssarga nyakkendot huzott fotok   •   meztelenul tombolt egy no a chilei repuloteren foto   •   tizenket milliardbol epul meg az uj nemzeti biztonsagi laboratorium   •   worlds top oil trader will stop buying russian crude   •   de bruynet megis megmutottek ketseges az eb szereplese 2