Mutasd a baktériumaidat, megmondom, ki vagy

Szórakoztató és tanulságos film készült a Bélügyek című sikerkönyv szerzőjével arról, hogy milyen élőlényeknek ad otthon a szerveztünk, és miért fontos, hogy gondoskodjunk arról, hogy ők is jól érezzék magukat.
2024-05-11 15:10:09

Egészen durva, amit a szolgáltató cégek az áraikkal művelnek

Áprilisban megállt az inflációs 14 hónapon át tartó csökkenése, 3,6%-ról 3,7%-ra nőtt a fogyasztói árindex. Eközben a maginflációs mutató még csökkenni tudott, és a Magyar Nemzeti Bank által számolt inflációs alapmutatók is folytatni tudták a mérséklődést. Ugyanakkor a jegybank az adatközlés utáni értékelésében azt emeli ki, amit a Portfolio is írt: az áprilisi átárazások még mindig intenzívebbek a megszokottnál.
2024-05-10 11:07:19

Emelkedik az OTP a jelentés után

Reagáltak a befektetők a befektetők az OTP és a Mol frissen közzétett gyorsjelentésére. Az OTP árfolyama határozott emelkedésben van, a Mol jegyzése azonban lejjebb került.
2024-05-10 10:06:54

Magyarországon a méregdrága elektromos kockaterepjáró, a legújabb Mercedes G-osztály

A Mercedes G 580 with EQ Technology Edition One árcéduláján több mint 75 millió forintos összeg szerepel.
2024-05-10 09:11:28

Magyarországon a méregdrága elektromos kockaterepjáró, a legújabb Mercedes G-osztály

A Mercedes G 580 with EQ Technology Edition One árcéduláján több mint 75 millió forintos összeg szerepel.
2024-05-10 09:10:49

Jönnek a legújabb kormánybejelentések

Kormányinfót hirdetett csütörtök fél 11-re a kormány, melyen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő beszámol az Orbán-kabinet legújabb döntéseiről, valamint az újságírók kérdéseire is válaszolni fognak. A kormányinfót percről percre követheti a Blikken.
2024-05-09 11:06:06

449 lovas hajszárító: itt a Mercedes-AMG legújabb kabriója

A 6 hengeres Mercedes-AMG CLE 53 4Matic+ Cabrio vászonteteje 20 másodperc alatt lenyitható.
2024-05-09 09:10:30

449 lovas hajszárító: itt a Mercedes-AMG legújabb kabriója

A 6 hengeres Mercedes-AMG CLE 53 4Matic+ Cabrio vászonteteje 20 másodperc alatt lenyitható.
2024-05-09 09:09:50

Paul Lendvai: Döbbenet, hogy Orbán 14 éve szabadon rendelkezhet a magyarság sorsa felett

A 94 éves író, újságíró legújabb könyve három hónapja vezeti az osztrák népszerűségi listát. Az 1957 óta Bécsben élő Paul Lendvai a HVG-nek adott interjúban többek között arról beszélt, hogy mit jelent magyarnak lenni Ausztriában az Orbán-korszakban.
2024-05-08 15:11:45

Jönnek a kormány legújabb bejelentései

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő csütörtök 10:30-kor ismerteti a kormány legújabb ülését.
2024-05-08 15:07:28

Csodaszámba megy a világ legújabb drágaköve

Gigantikus fehér gyémántról rántották le a leplet.
2024-05-08 07:08:34

Csalódottak a befektetők, szétverik a Disney részvényeit

A Disney+ ugyan a várakozásokkal ellentétben nyereséges volt az év első negyedévében, azonban a hagyományos televíziós, valamint a mozis üzletág bevételeiben is visszaesésről számolt be a Disney.
2024-05-07 17:07:11

Szégyen, amit a kampány miatt zebraépítés ürügyén művelnek az Astoriánál

Lassan dolgoznak, nehogy túl korán elkészüljön. A dugók és a légszennyezés mielőbbi megszüntetése másodlagos.
2024-05-07 10:07:49

Óriási pénzeket vittek ki a világ legnagyobb alapjaiból a befektetők

Márciusban a befektetők 9,9 milliárd dollárnyi tőkét vontak ki a fedezeti alapokból, amivel így már a 22. egymást követő hónapban haladták meg a tőkekivonások a befektetéseket, a pozitív hozamok ellenére - jelentette be a Nasdaq eVestment.
2024-05-07 09:07:40

Borzalmas képeken az háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

Új, drámai fotókon az orosz-ukrán háború iszonyata.
2024-05-06 13:08:48

Egyetlen ábra mutatja az orosz csapatok tavaszi előretöréseit

Az oroszok Donyeck megyében több települést is elfoglaltak, kihasználva a fölényüket. Nemrégiben egy olyan felvételt is nyilvánosságra hoztak, amelyen pontosan követhető, hogy ez mit jelentett számukra.
2024-05-05 15:07:03

Lázadnak a német befektetők Orbán politikája ellen, fagypontra hűlhetnek a gazdasági kapcsolatok

Véget érhet a rendszerváltás óta tartó magyar-német gazdasági aranykor, elégedetlenek a külföldi befektetők, ellenségesnek tartják az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját.
2024-05-04 19:05:58

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-20 16:41:42

2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:20:33

Lebeszélték Trumpot arról, hogy búcsúzóul megtámadja Iránt

Donald Trump terveket kért arról, hogy milyen módon lehetne csapást mérni a legfontosabb iráni atomközpontra, de végül meggyőzték a tanácsadói, hogy nem volna jó ötlet egy ilyen támadás.
2020-11-17 05:06:41

2020-11-17 05:06:42

2020-11-17 19:06:23

Itt vannak a legújabb fejlemények a koronavírus-járvány itthoni terjedéséről - élőben az Operatív Törzs tájékoztatója

Már több mint 130 ezer aktív fertőzött van Magyarországon.
2020-11-23 11:06:02

Mutatjuk a legújabb fejleményeket a koronavírus-járvány itthoni terjedéséről - élőben az Operatív Törzs tájékoztatója

Közel négyezer új fertőzöttet regisztráltak Magyarországon.
2020-11-24 11:06:21

Itt vannak a legújabb hírek a koronavírus-járvány elleni védekezésről ? élőben az Operatív Törzs tájékoztatójáról

Már több mint 135 ezer aktív fertőzött van Magyarországon.
2020-11-25 11:06:20

Tényleg veszélyes készpénzt használni járvány idején? Itt a legújabb válasz

A brit jegybank által végeztetett új tudományos kísérlet szerint nagyon kicsi az esélye, hogy készpénzhasználat útján fertőzzön meg valakit a koronavírus.
2020-11-25 14:06:01

2020-11-25 14:06:02

Fény derült a legújabb VW villanyautó, az ID.4 valós hatótávjára

A Volkswagen újdonságának hatótávja egész korrekt, de hatékonyság fronton lenne még hova fejlődni.
2020-11-26 06:06:54

Fény derült a legújabb VW villanyautó, az ID.4 valós hatótávjára

A Volkswagen újdonságának hatótávja egész korrekt, de hatékonyság fronton lenne még hova fejlődni.
2020-11-26 06:06:56

Már egymilliárd dollárt ér egy indiai cég, ami használt autókat árul

A legújabb unikornis vállalat elképesztő menetelését tudhat maga mögött, és úgy tűnik, még nem ért a csúcsra.
2020-11-26 07:06:01

Két kép árulkodik arról, hogyan néz majd ki a Samsung Galaxy S21

Twitteren jelent meg két fotó, melyekből már látni, milyen lehet a Samsung Galaxy S21 – vagy S21+ – kinézete.
2020-11-26 09:06:00

Két kép árulkodik arról, hogyan néz majd ki a Samsung Galaxy S21

Twitteren jelent meg két fotó, melyekből már látni, milyen lehet a Samsung Galaxy S21 – vagy S21+ – kinézete.
2020-11-26 09:06:02

Itt vannak a legújabb kormányzati bejelentések a koronavírus-járvány elleni védekezésről - élőben a Kormányinfóról

Az uniós ügyekről is minden bizonnyal szó lesz.
2020-11-26 10:06:20

Fény derült a legújabb VW villanyautó, az ID.4 valós hatótávjára

A Volkswagen újdonságának hatótávja egész korrekt, de hatékonyság fronton lenne még hova fejlődni.
2020-11-26 17:06:04

Ha már itt a vakcina, minél több ember be kell, hogy oltassa magát

Az év végétől már több koronavírus elleni védőoltás is érkezhet Magyarországra.
2020-11-26 20:05:56

Négy forgatókönyvet készít az UEFA arról, hány nézőt engedhetnek be az Eb meccseire

A járványhelyzettől függően döntenek a foci-Eb nézőszámáról jövő márciusig.
2020-11-28 13:05:55

Négy forgatókönyvet készít az UEFA arról, hány nézőt engedhetnek be az Eb meccseire

A járványhelyzettől függően döntenek a foci-Eb nézőszámáról jövő márciusig.
2020-11-28 13:05:57

És még ezek a baloldali politikusok álmodoznak arról, hogy egyszer kormányra kerülhetnek? - videó

Az elmúlt évek legkínosabb melléfogásai és kamui, amit a baloldali politikusoknak köszönhetünk az Origo munkatársának vlogjában.
2020-11-28 15:06:49

A Galaxy Buds Pro lesz a Samsung legújabb vezeték nélküli fülhallgatója

Már a nevet és a modellszámot is hitelesítették, a Galaxy S21 szériát kísérheti az új modell.
2020-11-30 19:06:01

Itt vannak a legújabb hírek a koronavírus-járvány elleni védekezésről ? élőben az Operatív Törzs tájékoztatójáról

Több mint 150 ezer aktív fertőzött van itthon.
2020-12-01 11:06:01

49 kilométer villannyal, ezt tudja a legújabb Seat Tarraco

Hamarosan megérkezik a kereskedésekbe a spanyol SUV plugin hibrid változata.
2020-12-01 11:06:07

49 kilométer villannyal, ezt tudja a legújabb Seat Tarraco

Hamarosan megérkezik a kereskedésekbe a spanyol SUV plugin hibrid változata.
2020-12-01 11:06:09

Itt vannak a legújabb hírek a koronavírus-járvány elleni védekezésről ? élőben az Operatív Törzs tájékoztatójáról

Több mint négyezer új esetet találtak itthon.
2020-12-02 11:05:55

Itt vannak a legújabb kormányzati bejelentések a koronavírus-járvány elleni védekezésről - élőben a Kormányinfóról

Minden bizonnyal téma lesz az uniós vétó is.
2020-12-03 10:06:07

Hinni vagy nem hinni? Még egyszer arról, hogy hihetünk-e a közvélemény-kutatásoknak

Stefkovics Ádám, a Századvég közvélemény- és piackutatási igazgatóhelyettesének írása az Origónak.
2020-12-03 16:05:56

Orbán Viktor beszámol a legújabb kormányzati lépésekről - kövesse élőben a rádióinterjút az Origón!

A kormányfő minden bizonnyal uniós ügyekről is beszél majd.
2020-12-04 07:06:30

Kocsis Máté a HírTV-nek beszélt arról, hogy perben áll egy internetes oldallal

A Fidesz frakcióvezetője azt is elárulta, hogy kik azok, akikkel nem foglalkozik.
2020-12-04 21:06:05

Már javában tesztelik a tető nélküli legújabb Bentley luxusautót

A kékvérű brit roadster végsebessége jelentősen meghaladja a 300 km/h-t.
2020-12-19 00:49:56

A kormány dönthet arról, mely önkormányzatok élhetnek túl

Az iparűzési adó felezésével mintegy 800 milliárd forinttól esnek el a települések.
2020-12-20 11:06:37

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   jazz   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   tes   •   fluminense   •   K   •   youtube   •   mag   •   németállás   •   H   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   J   •   vacsoracsata   •   eb   •   f   •   budapest   •   perapro   •   P   •   sz   •   rozsa sandor   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   kehinde wiley is taking his art everywhere all at once   •   sörreduktor   •   what is famine when is it declared and why are gaza and sudan at risk   •   uj egyetemi campus johet letre a belvarosban a magyar radio volt epuleteiben   •   hamarosan megszuletik shane tusup kislanya   •   mobilgarazs betonalap 11   •   megdobbento videok a pusztito tajvani foldrengesrol   •   uk volunteers to be infected with covid for study   •   a dune 2 ujra a mozikba ulteti a kozonseget   •   ezt meg kell meghallgatnia iphone hangokat utanoznak hangszer nelkul 2   •   trump parti politikust valasztottak a kepviselohaz elere   •   nagy remenyeket fuz az eu bidenhez de semmi sem lesz mar a regi   •   az oscar gala utan magyarorszagon is fellep az enekes   •   majka a szivenek oly fontos ozdrol leginkabb csak en latogatok el ide hogy talalkozzak a regi baratokkal elarulta korbevitte e a gyerekeit a szulovarosaban   •   atformalta a kozossegi teret es vedi a felhasznalokat az europai szabalyozas   •   olcsobb es dragabb geforce rtx 3050 is johet   •   varazslatos szinekbe oltozott magyarorszag legnagyobb vizesese   •   kevesebb es mas izu borokat hoz a klimavaltozas 2   •   Vzpartstgkiadnyaral   •   sorsoltak a parizsi olimpiara noi kezivalogatottunk elkerulte skandinav rivalisait   •   megvannak a parharc gyoztesei kimeletlen kuzdelemben ok vittek haza a fodijat video 2   •   kessel tamadtak a murmanszki kormanyzora   •   orban politikai igazgatoja szerint rendkivul fontos az a kiallitas ami miatt ma kirugtak l simon laszlot   •   szlovakiai korhazakban apoljak a legtobb covidos beteget lakossagaranyosan   •   kitiltottak a spanyolok a torpe torreadorokat 3   •   magyar peter bejelentette egyesulete nevet   •   kevesebb es mas izu borokat hoz a klimavaltozas   •   indul a hatosagi aras tuzifaprogram itt vannak a reszletek   •   ronaldo golt lott a juventus megnyerte az olasz szuperkupat video   •   magyarorszagon is megjelent a revolut nagy ujdonsaga szinte barhol netezhet vele 2   •   alkatrszekdifferenci lm   •   on szereti az anyosat szavazzon 3   •   szexualis ajanlat utan inkabb megvertek es kiraboltak ket ferfit esztergomban   •   eurolyukaszt   •   ceur   •   luxfunk   •   a legkor is arulkodhat arrol ha foldrenges van keszuloben 2   •   radics gigi uj klipjeben a kislanya is feltunik majd   •   drama a palyaudvaron hos masiniszta es az utasok mentettek eletet budapesten   •   nemkivanatos szervezetben valo reszvetel miatt negy evre iteltek egy orosz aktivistat   •   itt a vege kim kardashian beadta a valopert kanye west ellen   •   jesus earns man city 12th successive win as they beat sheff utd   •   petry ugy kemeny diplomaciai csorterol szamolt be a nemet nagykovetseg a blikknek ez tortent miutan a magyar kulugy bekerette a nemet ugyvivot   •   az europai bizottsag elnoke csak az oltas biztosithat kiutat a jarvanybol   •   esztergag   •   kisebb nagyobb komuves burkolo javitasok 27   •   aurelio belem is kapaszkodik pacz viki a volt vv sztar egyik kapcsolattartoja jart a cimlapsztoriban kamaras norbival video   •   tobb mint 260 milliarddal nott a gyori audi arbevetele tavaly 2   •   nem a kutyapart az egyetlen amely fovarosi listavezetonek szeretne baranyit   •   50 milliardot fizetett a kormany arra hogy huszezer csaladnak uj autoja legyen