Fontos bírósági ítéletek születtek: nem korlátozható a hatóságok enyhítési joga

Az adó- és hasonló hatóságok merev jogértelmezésével és a kockázatoknak az adózókra terhelésével szemben hozott ítéletekkel februárban már foglalkoztunk. Azóta egy, a cikkben már szereplő, és két hasonló ügyben hozott nemrég ítéletet az Európai Bíróság. Mai cikkemben ezeket járom körbe.
2024-05-06 07:06:30

Határozott ítéletet mondott Joe Biden az egész Amerikán végigsöprő tüntetésekről

Joe Biden amerikai elnök tegnap a Fehér Házból intézett beszédében reagált az Egyesült Államok egyetemi kampuszain végigsöprő, gázai háború elleni, palesztinpárti tüntetésekre. A demokrata politikus erősen kritizálta azokat a résztvevőket, akik erőszakosan vagy káoszt szítva lépnek fel, noha kiemelte a békés demonstrációhoz és véleménynyilvánításhoz való jogot.
2024-05-03 10:07:20

Elölről kezdődik Dél-Dunántúl legnagyobb korrupciós pere

A Pécsi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a Kaposvári Törvényszék elsőfokú, felmentő ítéletét a Volvo-gate néven elhíresült ügyben. Ebben a pécsi buszperben több mint 800 millió forint eltüntetését kéri számon az ügyészség a vádlottakon. A pécsi közlekedési vállalat, a Tüke Busz egy közvetítő beiktatásával az eredeti árnál ennyivel többért vásárolt meg Hollandiából egy használt Volvo-buszokból álló flottát.
2024-04-30 21:06:17

2024-04-30 21:05:57

2024-04-30 21:05:51

Ítéletet hoztak a Deák téri kettős gyilkosság ügyében: ennyi időre kell fegyházba vonulnia a támadóknak

Csaknem négy évvel az országos felháborodást kiváltó Deák téri késelés után ítéletet hirdettek a szörnyű kettős gyilkosság ügyében. A kegyetlen trió két jó baráttal, az akkor 16 éves Martinovics Lászlóval és a 20 esztendős Khéli Gergellyel balhézott össze, majd szúrták és verték őket halálra a főváros központjában 2020 májusában.
2024-04-29 10:07:20

2024-04-29 10:06:54

2024-04-29 10:06:15

Megdöbbentő fordulat: hatályon kívül helyezték Harvey Weinstein szexuális erőszak miatt hozott ítéletét

Csütörtökön hatályon kívül helyezte Harvey Weinstein 2020-as, szexuális erőszakra vonatkozó ítéletét a New York-i legfelsőbb bíróság, eljárási hibákra hivatkozva.
2024-04-25 17:06:15

2024-04-25 17:05:55

Gulyás: Tanúként hallgattak meg a Schadl-Völner-ügyben

A Blikk kérdésére a miniszter azt mondta: az ügyészség nemrég meghallgatta tanúként a Schadl-Völner-ügyben azon hangfelvétel kapcsán, amelyet Magyar Péter hozott nyilvánosságra. A kihallgatás a múlt héten történt. Jelenleg az ügyészség nyomoz, a miniszter pedig úgy látja, hogy ezt az eljárást lelkiismeretesen viszik. A 444 kérdésére pedig arról beszélt, hogy ez az eljárás ékes bizonyítéka annak, hogy az ügyészség függetlenül működik. The post Gulyás: Tanúként hallgattak meg a Schadl-Völner-ügyben first appeared on 24.hu.
2024-04-25 13:07:28

Ítéletet mondanak Magyarországról és a gazdaságról, eldőlhet a forint sorsa

A héten számos gazdasági eseménnyel és adatközléssel szolgál, amelyek jelentős hatással lehetnek a magyar és a globális piacokra egyaránt. Itthon először a keddi MNB kamatdöntés miatt izgulhatunk, majd pénteken az S&P Global Ratings ismerteti új adósbesorolását Magyarországról. A tengerentúlon pedig érkezik az első negyedéves amerikai GDP-adat, majd a Federal Reserve által leginkább figyelt PCE-inflációs mutató márciusi számait is közzéteszik. Mindez nagy nyomást helyezhet a forintra.
2024-04-22 07:06:35

"Örök vegyi anyagok" szennyezik a csapvizet, két veszélyes anyag ellen hirdettek harcot

Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége pénteken kettő széles körben használt ipari vegyi anyagot veszélyes anyagnak minősített, felgyorsítva ezzel az "örök vegyi anyagként" ismert mérgező vegyületek visszaszorítását - írja a Reuters.
2024-04-19 19:07:39

Összeállt, hogy kik fogják kimondani a történelmi ítéletet Donald Trumpról

Csütörtökön összeállították a 12 főből álló esküdtszéket Donald Trump volt amerikai elnök New York-i büntetőperében, amely az első büntetőtárgyalás az ellene folyamatban lévő összesen négy közül. Két korábban kiválasztott esküdtet azonban haza kellett küldenie a bíróságnak, miután mégsem feleltek meg a kritériumoknak. Bár ma még további póttagokat fognak választani, hétfőn előreláthatólag elkezdődhet a per a nyitóbeszédekkel - írja a CNN.
2024-04-19 11:07:30

Karakteres vélemény az MSÚSZ elnökétől Milák-ügyben

A labda az újságírók térfelén, minden attól függ, mennyire áll sarkára a sportsajtó.
2024-04-18 12:11:14

Karakteres vélemény a Magyar Sportújságírók Szövetsége elnökétől Milák-ügyben

A labda az újságírók térfelén, minden attól függ, mennyire áll sarkára a sportsajtó.
2024-04-18 12:07:28

Idén is győztest hirdettek, ő a kilencedik

A díját még nem vette át.
2024-04-16 17:07:20

Gyurcsány Ferenc is sarkos véleményt mondott Demeter-ügyben

A DK pártelnöke elítélte nemcsak a nyilatkozatot, de azokat is, akik csendben maradnak. A párt elvárja, hogy Demeter estére legyen munkanélküli .
2020-11-29 11:06:14

Jelképesen klímavészhelyzetet hirdettek Új-Zélandon

Egy ilyen rendelkezés nem terjed ki a klímaváltozásra, pedig az ahhoz kapcsolható katasztrófák bekövetkeznek majd – mondta a miniszterelnök.
2020-12-02 09:06:06

25 évre súlyosbították Ján Kuciak gyilkosának ítéletét

Áprilisban 23 évet kapott Miroslav Marcek, de az ügyész megfellebbezte azt.
2020-12-02 14:06:09

25 évre súlyosbították Ján Kuciak gyilkosának ítéletét

Áprilisban 23 évet kapott Miroslav Marcek, de az ügyész megfellebbezte azt.
2020-12-02 14:06:10

Kiderült, hogy melyik minisztériumi tisztségviselő ellen nyomoznak korrupciós ügyben

Nagy János földügyekért felelős helyettes államtitkára ellen folyik eljárás hivatali vesztegetés miatt.
2020-12-02 20:05:59

25 évre súlyosbították Ján Kuciak gyilkosának ítéletét

Áprilisban 23 évet kapott Miroslav Marcek, de az ügyész megfellebbezte azt.
2020-12-03 01:06:14

Elutasíthatja az Európai Bíróság Magyarország keresetét a Sargentini-ügyben

A kormány azt kifogásolta, hogy valóban megvolt-e a Magyarország elleni eljárás elindításához szükséges kétharmad a szavazáskor.
2020-12-03 10:06:12

2020-12-03 10:06:13

Elutasíthatják Magyarország keresetét a Sargentini-ügyben

A kormány vitatja, hogy a Sargentini-jelentést valóban kétharmados többséggel szavazták-e meg.
2020-12-03 11:06:00

Kész tények elé állította az EP a briteket Brexit ügyben

Az Európai Parlament megegyezést sürget, de nem az Unió kárára.
2020-12-19 00:49:54

És akkor Matolcsy szerint félig a kormány a hibás a gazdasági válságért

Sorra érkeznek a recesszióról szóló elemzések, az MNB-elnök szerint is komoly része van a kormány hibás döntéseinek abban, hogy ekkora a válság; bűnügyi felügyelet alá vették Bige Lászlót; a bankkártya-szolgáltatók egymás után hirdettek bojkottot a Pornhub ellen. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
2020-12-20 06:09:07

2020-12-20 06:09:10

Nem tudta megakadályozni a Greenpeace, hogy a norvég kormány a sarkvidékeken keressen olajat

Az ügyben indult perben a norvég kormánynak adott igazat a legfelsőbb bíróság. A környezetvédelmi szervezet szerint óriási hibát követnek el.
2020-12-22 23:50:08

Még mindig nem sikerült megállapodni a jövő évi minimálbér-emelésről

Ha így megy tovább, a kormánynak kell döntést hoznia az ügyben.
2020-12-29 18:53:04

Hamarosan élőben az Operatív Törzs tájékoztatója az Origón a koronavírus-járványról

Negyed 12-re hirdették meg.
2020-12-30 11:01:53

2020 óriási fordulatot hozott a Madeleine McCann-ügyben

Bár a holttest továbbra sem került elő, az ügyészség vádemelést javasol a kislány feltételezett gyilkosa ellen.
2021-01-01 23:05:59

Szemétből épült illegális út Érd és Sóskút között, ismeretlen tettes ellen nyomoz a rendőrség

A feljelentést az érdi alpolgármester tette az ügyben.
2021-01-04 13:06:27

Szemétből épült illegális út Érd és Sóskút között, ismeretlen tettes ellen nyomoz a rendőrség

A feljelentést az érdi alpolgármester tette az ügyben.
2021-01-04 13:06:27

Botrány lett abból, hogy soron kívül oltottak be több ismert embert Lengyelországban

Vizsgálat indul az ügyben, mert egyelőre csak egy szűk csoport tagjait lehetne beoltani.
2021-01-04 15:06:55

Hasba szúrta élettársa férjét egy Nógrád megyei férfi

Csak a szerencsén múlt, hogy nem halt meg az áldozat, döntött a bíróság az ügyben.
2021-01-05 12:08:21

Többen gyilkolhatták meg VV Fannit legjobb barátnője szerint

Idén ítélet születhet a négy évvel ezelőtti ügyben, amelyben a holttest még mindig nem került elő.
2021-01-06 11:06:01

Müller: A korlátozó intézkedések fenntartása indokolt

Az ügyben a kormány dönt.
2021-01-06 13:06:02

Müller: A korlátozó intézkedések fenntartása indokolt

Az ügyben a kormány dönt.
2021-01-06 13:06:03

Kocsis Máté szerint Józsefváros megkapja az 1,7 milliárdos támogatást a táborfejlesztésre

A pénz a káptalanfüredi gyermeküdülőre megy. Az ügyben két napja szócsatázik a fideszes frakcióvezető és a kerület polgármestere.
2021-01-06 22:06:01

2021-01-06 22:06:02

Szűk körben emlékeztek meg a Charlie Hebdo elleni merénylet áldozatairól

Ez volt az első megemlékezés az áldozatokról azóta, hogy ítéletet hirdetettek a párizsi támadások 14 vádlottjának a perében.
2021-01-07 18:06:03

Megölte élettársa lányát egy férfi Fóton

Az ügyben egy 86 éves férfit állítottak elő.
2021-01-08 22:06:05

Megölte élettársa lányát egy férfi Fóton

Az ügyben egy 86 éves férfit állítottak elő.
2021-01-08 22:06:06

Több napos vízihullát találtak Abdán

Egy felpüffedt férfi holttestet sodort partra a folyó Abdánál. A negyven körüli férfi másfél hónappal ezelőtt tűnt el, és azóta semmit sem lehetett tudni róla. Megkerestük a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságot az ügyben, Mogyorósi Tünde sajtóreferenstől azt a választ kaptuk, hogy a Rábca Mosoni-Duna szakaszánál találtak egy holttestet Abda külterületén, és a rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit. Figyelem! Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!
2021-01-09 11:05:40

Három embert temetett maga alá a lavina egy orosz sípályán

Nyomozást indítottak az ügyben.
2021-01-09 12:05:59

Plágiumbotrány miatt lemondott az osztrák munkaügyi miniszter

Plágiumbotrány miatt lemondott posztjáról szombat este Christine Aschbacher osztrák család- és munkaügyi miniszter. A néppárti (ÖVP) tárcavezetőt azzal vádolták meg, hogy a 2020-ban a pozsonyi műszaki egyetemen beadott doktori disszertációjának egy részét valahonnan másolta, és a forrásait nem nevezte meg szabályszerűen. Aschbacher közleményében visszautasította a vádakat, és azt állította, hogy azok alaptalan gyanúsítások. Hangsúlyozta, hogy dolgozatát legjobb tudása szerint, tiszta lelkiismerettel írta, és annak megítélését elismert professzorokra bízta. Munkája jelenleg épp elbírálás alatt...
2021-01-09 22:05:40

Helyszínen felejtette a személyi igazolványát a tettes

Az oroszlányi rendőrök egy orosházi társasházban történt rongálás helyszínén intézkedtek, ám túl sok dolguk ezúttal nem akadt, a helyszínen megtalálták ugyanis a feltételezett elkövető személyi igazolványát, aki korábban egy szállóról is lopott. B. Gergő nem volt ismeretlen a zsaruk számára, akik  még aznap el is fogták egy oroszlányi intézmény udvarán. A férfi elmondta, hogy ideges volt, s ezért rongálta meg egy szolgáltató vezetékeit. Közben egy férfi is bejelentést tett az oroszlányi rendőrségre, hogy ellopták a telefonjából a SIM kártyát és az adattároló kártyát ellopták. A gyanú B. Gergő...
2021-01-11 15:05:50

76 külföldinek szereztek magyar útlevelet csalók

Egy bűnszövetség honosított magyar állampolgárok adataival juttatta be vevőit az EU-ba és az Egyesült Államokba. Két okmányirodai ügyintézőt is megvádoltak az ügyben.
2021-01-11 15:06:20

2021-01-11 15:06:21

Korrupciós ügyben lehet érintett a volt román kormányfő

Călin Popescu Tăriceanu az osztrák hatóságok célkeresztjébe került, egy megvesztegetési ügyben.
2021-01-11 17:06:09

80 millióra büntette a Spart a Nébih

Jogerősen 80 millió forint termékpálya-felügyeleti bírságot szabott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a SPAR Magyarország Kft.-vel szemben. A közlemény szerint a vállalkozás több élelmiszeripari beszállító esetében is tisztességtelen üzleti magatartást tanúsított, amikor mérhető forgalmi cél meghatározása nélkül úgynevezett fix bónusz megfizetésére kötelezte őket. A jogsértő eljárással mintegy 75 millió forinttal károsította meg a SPAR kereskedelmi partnereit. Az ügyben a hatósági eljárás lezárult, melynek eredményeként a Nébih 80 millió forint összegű termékpálya-felügye...
2021-01-12 10:05:40

Női holttestet találtak Salgótarjánban

A rendőrség nyomoz az ügyben.Egy embert előállítottak.
2021-01-12 13:06:01

Megöltek egy nőt Salgótarjánban

Közterületen találtak meg egy elhunyt nőt, a rendőrség eddig egy embert állított elő az ügyben.
2021-01-12 14:06:07

Megöltek egy nőt Salgótarjánban

Közterületen találtak meg egy elhunyt nőt, a rendőrség eddig egy embert állított elő az ügyben.
2021-01-12 14:06:08

Tátrai Miklós: Kemény Attila 14 éve építgeti a mítoszt saját maga körül a Vituki-ügyben

Kemény Attila tizennégy éve építgeti a mítoszt saját maga körül a Vituki-ügy kapcsán, gátlástalanul ferdíti el a tényeket. Tizennégy évvel ezelőtt megsértődött, mert a céget felügyelő helyettes államtitkárként valóban azt javasoltam, hogy a cég szükséges átalakulását a miniszter ne a ? már akkor is nyugdíj mellett dolgozó ?, közel 70 éves Keményre bízza, hanem egy frissebb vezetőre ? írja lapunkhoz eljuttatott közleményében Tátrai Miklós. A korábbi MNV-vezér, pénzügyminisztériumi államtitkár lapunk Keménnyel készült interjújára reagált, amelyben a VITUKI korábbi igazgatója azt állította, Tátr...
2021-01-12 17:06:50

Meztelen fotókért cserébe adott ki katonai titkokat egy indiai férfi

Az India északnyugati részén, a pakisztáni határ közelében fekvő Dzsaiszalmerben élő Satyanarayan Paliwal egy közösségi portálon ismerkedett meg valakivel, aki csábító nőnek adta ki magát. A 42 éves férfi hamar besétált a csapdába, és elkezdett katonai információkat szivárogtatni az ismeretlennek ? írja az Our News című indiai hírlap. A nő szexuálisan túlfűtött csevegéseket folytatott a férfival, és meztelen fotókat küldött neki. A férfi cserébe információkat küldött neki az indiai haderő határmenti csapatmozgásairól, illetve a pokhrani lőtérről. Amikor elfogták, a férfinél egy titkos katonai...
2021-01-13 10:06:40

Szabálytalanul bekötött kémény okozot szén-monoxid-mérgezést egy idősotthonban

Az ügyben foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emeltek vádat egy férfi ellen.
2021-01-13 11:06:26

Szabálytalanul bekötött kémény okozott szén-monoxid-mérgezést egy idősotthonban

Az ügyben foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emeltek vádat egy férfi ellen.
2021-01-13 12:06:04

Lance Stroll apja bekeményített: Ha nem a fiam lenne, senki sem kérdőjelezné meg a helyét

Úgy tűnik, megelégelte Lawrence Stroll a sok kritikát, amiért Sergio Pérez helyett saját fiát, Lance Strollt tartotta meg az Aston Martinra átkeresztelt nevű csapatban. A RaceFans nevű portálnak adott interjújában úgy döntött, megszólal az ügyben. Egy 22 éves sráctól az a teljesítmény, amit múlt héten produkált. Amit 2020-ban elért, azt igazolja, hogy megérdemli az esélyt. Sokan elfelejtik, hogy az Aston Martin egy üzlet, ez alapján döntünk. Amit a pályán csinál bizonyítják, hogy megérdemli azt az ülést. Ha csak a teljesítményét figyelnék és nem azt, hogy a fiam, senki sem kérdőjelezné meg a ...
2021-01-13 18:05:51

Végleges: elvette a bíróság Székelyföldtől a Békás-szorost

A Ploiesti Táblabíróság elutasította a Hargita megye és Gyergyószentmiklós által benyújtott perújítási kérelmet, és ezzel véglegessé vált a Gyergyószentmiklós és Almásmező (Bicaz Chei) határperében hozott jogerős ítélet, mely a Neamt megyei félnek juttatta Románia egyik leglátványosabb szurdokvölgyét. Kapcsolódó Elvette a bíróság Székelyföldtől a Békás-szorost A Ploiesti-i Táblabíróság csütörtökön kimondott jogerős ítéletében a moldvai felek javára döntött a székelyföldi Gyergyószentmiklós és a moldvai A Kárpátok egyik és másik oldalán fekvő települések határperében taval...
2021-01-13 22:05:40

Szijjártó Péter szerint botrányos az uniós oltásbeszerzés

Brüsszel hitegeti a tagállamokat vakcina ügyben ? mondta a miniszter.
2021-01-14 12:06:00

Nem kell 270 ezres büntetést fizetnie az ellenzéki tüntetésen dudáló Herczeg Zoltánnak

Másodszor is felmentették a rendőrség által indított szabálysértési ügyben Herczeg Zoltánt. Az ismert divattervező a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a bíróságon megnyerte a második ?dudálós ügyét? is, amelyben 150 ezres bírságot rótt ki rá a rendőrség. Herczeg a tavasszal többször is részt vett a Szél Bernadett és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselők, illetve a Momentum Mozgalom által kezdeményezett tüntetéssorozaton. A politikai tüntetést ?Dudálj, hogy a Várban is hallják!? címmel szervezték a Clark Ádám térre, a rendőrség azonban nagy erőkkel vonult fel a helyszínen, és kemé...
2021-01-14 14:06:50

Meghosszabbították Szilágyi István fiának a letartóztatását

Továbbra is letartóztatásban marad Szilágyi István fia, akit azzal gyanúsítanak, hogy tavaly május elején egy kalapáccsal agyonverte az édesapját. A Budai Központi Kerületi Bíróság ugyanis bűnismétlés, valamint a társadalomra való veszélyessége miatt meghosszabbította Sz. Péter letartóztatását. A gyilkossággal gyanúsított férfi továbbra is pszichiátriai, és rendszeres gyógyszeres kezelésben részesül, a személyi körülményei rendezetlenek. Ráadásul büntetett előéletű, és más ügyben is büntetőeljárás folyik ellene. Sz. Péter 2 év felfüggesztett börtönt kapott korábban azért, mert úgy megverte az...
2021-01-14 19:05:40

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   m   •   ftp   •   f   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   R   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   N   •   mag   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   b   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   sz   •   J   •   fluminense   •   budapest   •   perapro   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   L   •   olcs   •   térkép   •   travis kelce   •   facebook   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   iteletet hirdettek a malev ugyben   •   a leghiresebb magyar testepito is szerepet vallalt az uj strongman himnusz letrejotteben video   •   nyolcvan eve rohanta le a naci nemetorszag a szovjetuniot   •   hazasodik a gazda ratalalt a szerelem a vak komondoros exkepviselore balogh jozsefre   •   egyesult a vikingek egyik legdiszesebb es legnehezebb kardja   •   szentkiralyi alexandra kozolte januartol tobb tizezer forinttal nohet a 25 ev alatti fiatalok keresete a diakmunkara is jar az szja kedvezmeny 2   •   princess latifa urges uk police to investigate her sisters kidnapping 21 years ago   •   netanyahu says we will overcome all our enemies amid iran attack   •   melytengeri aranylaz johet kulonos csomoszeru kepzodmenyek miatt   •   mta oltassad be magadat   •   igazi rejtely a jaszsagban talalt okori orvos   •   nzs adams wins record fourth shot put medal   •   ioc backs transgender weightlifters selection for tokyo   •   egyetlen gyakorlata sem volt ervenyes bucsuzik almaitol az elso transznemu olimpikon 2   •   donald trump era ban on tiktok dropped by joe biden   •   borbely alexandra olyan extrem filmjelenetet is bevallalt varandosan hogy a kaszkador hazakuldte a forgatasrol   •   Donahoe   •   mi tortent a torok sikersorozat a tiltott szerelem sztarjaival 2   •   us backs waiving intellectual property rules on vaccines   •   etikai allasfoglalast kert zacher gabor nyilatkozatarol kasler fotanacsadoja 3   •   nagyon nagy a baj emberre is veszelyes egesi seruleseket okozo noveny kerult elo zalaban ha itt megjelent varhato hogy mashol is felbukkan 4   •   a vilag legmelyebb tavaba telepitett urtavcsovet oroszorszag 2   •   kimenekitettek a magyarokat az izraeli pokolbol megszolalt a blikknek a honvedsegi gep egyik utasa 2   •   erling haaland is on course to shatter premier league scoring record after netting 20th goal in just 15 matches   •   elatkozott a nasa urprogramja mar a termeszet is ellene van az akcionak 2   •   korozott magyar bunozoket fogtak el olaszorszagban es angliaban 2   •   dezodorgyarbol lopott ipari alkoholbol csinaltak italt iranban tucatnyi halott tobb mint szazan korhazban   •   gamestops losses are widening its still up more than 800 this year   •   mibol sutjuk a kenyeret a kovetkezo evtizedekben 5   •   uj idei arfolyamcsucsot allitott be a forint 2   •   eleguk van a holland vendeglatosoknak beperlik az allamot a lezarasok miatt   •   heti horoszkop a bikanak eros idegekre lesz szuksege az ikrek ellenoriztesse a verkepet   •   hogyan kezelheto a szteroid okozta pattanas   •   megis mire hasznalhato a chatgpt a mindennapokban   •   big signings second chance for pochettino lilles losses can psg take back ligue 1 control   •   nagy marton finanszirozasi szerkezetvaltas tortenik magyarorszagon jelentos lepesekre keszul a kormany   •   a lego uj kornyezetbarat kockaval rukkolt elo   •   malta golden passports loopholes found in citizenship scheme   •   tobb mint ketmillio forint erteku rendelest adott le valaki egy georgiai mcdonaldsban   •   extraprofitado meg mindig nem fizetett a gigabuntetessel sujtott ryanair   •   erre senki nem szamitott dwayne johnson megmuttette a melleit 2   •   a real madrid es a liverpool lemasolta a 2018 as dontot   •   mutatjuk hogyan lehet torolni a mar elkuldott uzeneteket   •   premier league clubs complain about newcastle takeover   •   paul rusesabagina hotel rwanda heros family files 400m us lawsuit   •   gyogypedikur pedikur budapest gyogypedikur pedikur 36 30 78 78 870 9   •   a kosheen lesz a venegy fesztival sztarfellepoje 2   •   trump responds to insurrection lawsuit   •   artemis nasas orion capsule breaks distance record   •   eric clapton sajat autojat adta kolcson egy lezarasellenes zenei formacionak  

srv.38.