Ezért emelkednek a piacok: ám a jókedv nem lehet felhőtlen

Az áprilisi esés után visszatért a jókedv a piacokra, múlt hét óta ismét emelkedést látunk. A piaci fordulatot ezúttal is az amerikai makrogazdasági helyzetre vonatkozó várakozások váltották ki, újabb hiedelem van kialakulóban a piacokon. Épp ezért ahogy eddig, úgy most is érdemes óvatosnak lenni: egy várakozásoktól eltérő fontos adat nagyon gyors és jelentős változást hozhat, és bár kezd körvonalazódni a nagykép, a makrogazdasági kilátások továbbra is vegyesek.
2024-05-09 10:14:31

Szijjártó Péter: Történelmi látogatás - képek

Hszi Csin-ping kínai elnököt Szijjártó Péter fogadta a Liszt Ferenc repülőtéren.
2024-05-08 23:07:12

Nagy Márton bejelentette, mit kezd a kormány az üzemanyagárakkal

Szerda délután Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Karmelita Kolostorban nyilatkozva bejelentést tett a kormány üzemanyagárakat érintő döntéséről. Értékelése szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének, a hazai piacon forgalmazott benzin- és dízel ára elérte a szomszédos országok áraiból képzett referenciaértéket.
2024-05-08 16:06:58

Ismét emelkedett a politikusok fizetése: az európai miniszterelnökök között Orbán Viktor keres a legjobban az átlagbérhez képest

A Reggeli vendége Bucsky Péter, a G7 munkatársa volt, aki a magyar politikusi fizetésekről beszélt annak kapcsán, hogy március 1-jével ismét emelkedett a keresetük az átlagbér növekedésével együtt.
2024-05-08 10:06:38

2024-05-08 10:06:10

Poloska Péter mindenkinél mindent jobban tud, ezt teszi nevetségessé Apáti Bence

Nagyon vicces videó.
2024-05-07 19:09:12

Szijjártó Péter: Az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből

Szijjártó Péter Megafon liberális mainstream
2024-05-07 07:09:08

Ezt nem láttuk jönni: úgy tűnik, a Madáchban sem lesz látható az Operettszínházból kirúgott közönségkedvenc, Sándor Péter

A nyomorultak című musical idén visszatér a Madách Színházba, ám Sándor Péter neve nincs a szereposztásban.
2024-05-06 21:06:44

2024-05-06 21:06:17

2024-05-06 21:05:59

Újabb párkeresőbe jelentkezne a válása után a Házasság első látásra Petrája: a következő Nagy Ő akar lenni, Jákob Zoltánnak is üzent

Nem sokat várt a válása után a Házasság első látásra sztárja: Petra kijelentette, szívesen indulna egy újabb párkereső műsorban.
2024-05-06 19:07:08

Ma is aktív a színpadon a 76 éves Zalatnay Sarolta, akit most is csak a közönség és a zene szeretete éltet. És bár az idei éve nehezen indult, nyárra ismét kezd betelni a koncertnaptára.
2024-05-06 19:07:04

Újabb párkeresőbe jelentkezne a válása után a Házasság első látásra Petrája: a következő Nagy Ő akar lenni, Jákob Zoltánnak is üzent

Nem sokat várt a válása után a Házasság első látásra sztárja: Petra kijelentette, szívesen indulna egy újabb párkereső műsorban.
2024-05-06 19:06:21

Ma is aktív a színpadon a 76 éves Zalatnay Sarolta, akit most is csak a közönség és a zene szeretete éltet és noha ez az éve nehezen indult, nyárra ismét kezd betelni a koncertnaptára.
2024-05-06 19:06:18

Újabb párkeresőbe jelentkezne a válása után a Házasság első látásra Petrája: a következő Nagy Ő akar lenni, Jákob Zoltánnak is üzent

Nem sokat várt a válása után a Házasság első látásra sztárja: Petra kijelentette, szívesen indulna egy újabb párkereső műsorban.
2024-05-06 19:05:59

Ma is aktív a színpadon a 76 éves Zalatnay Sarolta, akit most is csak a közönség és a zene szeretete éltet és noha ez az éve nehezen indult, nyárra ismét kezd betelni a koncertnaptára.
2024-05-06 19:05:54

Magyar Péter Debrecenben: Feloszlatjuk az Orbán-Tiborcz-Mészáros részvénytársaságot! - kövesse élőben a hvg.hu-n!

"Hallod-e, te Rogán Antal, tudsz te ennél jobbat is!" - Magyar Péter odapiszkált a hatalomnak és az ellenzéknek is, beszédében pedig gyakorlatilag rendszerváltást ígért. Néhány órás tüntetésén ezrek vettek részt, ez az utóbbi évek legnagyobb vidéki demonstrációja Magyarországon. Élő közvetítésünk Magyar Péter és a Tisza párt demonstrációjáról.
2024-05-05 16:09:47

Debrecenben tart nagygyűlést Magyar Péter - kövesse élőben a hvg.hu-n!

Az utóbbi évek első nagyobb vidéki, nyíltan kormányellenes demonstrációja következik hamarosan Debrecenben. Élő közvetítésünk Magyar Péter és a Tisza párt demonstrációjáról.
2024-05-05 15:09:35

2024-05-05 15:09:20

Magyar Péter szervezett provokátorokra számít a debreceni tüntetésén

Magyar Péter ma délután Debrecenben tart tüntetést. Friss posztjában megosztott minden fontos tudnivalót a megmozdulással kapcsolatban.
2024-05-05 11:09:41

Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest http://gipszkartonszerelese.hupont.hu

Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest Jakus Péter +36 70 282-8829 http://gipszkartonszerelese.hupont.hu Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, gipszkarton rejtett világítás Budapest, gipszkarton fal építés, kazettás álmennyezet készítése, gipszkarton dobozolás, gipszkarton válaszfal padlófűtésre.
2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:27

2020-06-23 22:19:45

Suárez ismét negatív, visszatérhet az Atléticóba

Az uruguayi csatár még november közepén a válogatottnál fertőződött meg.
2020-12-03 22:05:57

Courtois ismét hatalmasat hibázott, otthon kapott ki a Real Madrid

Az Atlético Madrid rangadót nyert Valenciában.
2020-11-28 22:05:58

Szijjártó Péter: George Clooney történelmi és politikai ismeretei némiképp korlátosak - videó

A külügyminiszter a Facebook oldalára kitett videóban reagált a hollywodi színész Magyarországról szóló mondataira.
2020-11-24 22:06:09

Előttünk a PlayStation 5: nagy, gyors, futurisztikus

Ismét új időszámítás kezdődik a játékkonzolok piacán, hiszen sok év után a Sony és a Microsoft is új, gyorsabb masinákat állít forgalomba. A japánok a korábbi modellekre szinte semmiben nem hasonlító PlayStation 5-tel vennék be a nappalikat. Na, meg a különleges DualSense kontrollerrel, amit még nagyon szoknunk kell.
2020-11-15 20:11:40

2020-11-15 20:13:58

Ausztria tömeges tesztelésbe kezd a kijárási tilalom feloldása után

Ausztria a kijárási korlátozások feloldása után, december 7-től Szlovákiához hasonlóan tömeges tesztelésbe kezd - jelentette be vasárnap Sebastian Kurz kancellár.
2020-11-15 20:14:00

Komárom és Komarno közt jár majd az első elektromos Volánbusz

Kezdődik a korszakváltás a Volánnál is.
2020-11-18 05:12:21

Komárom és Komarno közt jár majd az első elektromos Volánbusz

Kezdődik a korszakváltás a Volánnál is.
2020-11-18 05:12:22

Húsz hónap után ismét felszállhatnak a Boeing 737 MAX-ok

Szerdán a Boeing részvények értéke 6 százalékkal emelkedett.
2020-11-18 14:07:35

Húsz hónap után ismét felszállhatnak a Boeing 737 MAX-ok

Szerdán a Boeing részvények értéke 6 százalékkal emelkedett.
2020-11-18 14:07:36

Kezdőcsapatot hirdetett Marco Rossi a törökök elleni meccsre

Hat helyen változott a kezdőcsapat a magyar–szerb meccshez képest.
2020-11-18 19:06:23

Kezdőcsapatot hirdetett Marco Rossi a törökök elleni meccsre

Hat helyen változott a kezdőcsapat a magyar–szerb meccshez képest.
2020-11-18 19:06:24

Hosszú idő után ismét érkezett egy izgalmas Subaru

A boxermotoros kompakt sportkocsi, a BRZ komoly vezetési élménnyel kecsegtet, és nem is kerül túl sokba.
2020-11-19 11:07:30

Hosszú idő után ismét érkezett egy izgalmas Subaru

A boxermotoros kompakt sportkocsi, a BRZ komoly vezetési élménnyel kecsegtet, és nem is kerül túl sokba.
2020-11-19 11:07:31

Szijjártó Péter szerint a válogatott jó szereplése igazolja a stadionépítéseket

A külgazdasági és külügyminiszter úgy örült a szerda esti futballsikernek, ahogy csak egy kormánypárti politikus tud.
2020-11-19 11:07:31

Ismét elbúcsúzhatunk egy Google-terméktől, de nem vész el, csak átalakul

Sokan tettek virtuális túrákat az elmúlt öt évben a Google Expeditions termékével. A keresőóriás azonban úgy döntött, jövő nyáron elküldi utolsó útjára ezt a termékét.
2020-11-19 17:05:45

2020-11-19 17:05:46

17 nap után megszabadult a koronavírustól Szijjártó Péter

Negatív lett a második tesztje is, nem írja tovább a karanténnaplót.
2020-11-19 19:06:22

17 nap után megszabadult a koronavírustól Szijjártó Péter

Negatív lett a második tesztje is, nem írja tovább a karanténnaplót.
2020-11-19 19:06:23

Hosszú idő után ismét érkezett egy izgalmas Subaru

A boxermotoros kompakt sportkocsi, a BRZ komoly vezetési élménnyel kecsegtet, és nem is kerül túl sokba.
2020-11-20 06:06:35

Magyarország ismét vörös besorolást kapott Ukrajnától

A Magyarországról Ukrajnába utazóknak házi karanténba kell vonulniuk. Az országban az aktív fertőzöttek száma már 300 ezer fölött jár és ismét rekordot dönött az új betegek száma.
2020-11-20 20:08:27

2020-11-20 20:08:28

Lemondott Boldog István közvetlen munkatársa

Fehér Petra ellen pályázati pénzek felhasználása miatt indult nyomozás.
2020-11-21 13:06:04

Lemondott Boldog István közvetlen munkatársa

Fehér Petra ellen pályázati pénzek felhasználása miatt indult nyomozás.
2020-11-21 13:06:05

Ismét gyászol Gabriela Spanic

Nehéz időszakon megy keresztül a Dancing with the Stars versenyzője.
2020-11-21 13:35:06

Ismét nem tudott nyerni a La Ligában a Real Madrid

A Villarreal viszont továbbra is jól teljesít, Unai Emery csapata továbbra is a második helyen áll.
2020-11-21 18:06:57

Folytatódik az Opera közvetítéssorozata - nézze és hallgassa az Origón élőben Kálmán Péter operaestjét!

Az olasz vígopera mestereinek darabjaiból válogat, de művészetének sötét oldalát is megmutatja.
2020-11-21 19:08:57

Gulácsi Péter bravúrjai is kellettek az RB Leipzig pontszerzéséhez - videó

Folytatódott az Eintracht Frankfurt nyeretlenségi sorozata.
2020-11-21 20:06:19

Jürgen Klopp ismét az 5 csere mellett szólalt fel

„Lesz, amikor 48 órán belül két mérkőzést is kell majd játszanunk...”
2020-11-22 11:07:50

Schobert Norbert ismét rendőrnek állt Bagi Iván műsorában

Hallgassa meg Bagi Iván szórakoztató podcastműsorát az Origón.
2020-11-22 13:06:07

Megint tízezrek tüntettek Fehéroroszországban Lukasenka ellen

A tiltakozók több helyen összecsaptak a rohamrendőrökkel.
2020-11-22 15:06:04

Szijjártó Péter: Az osztrák vállalatok hozzák a harmadik legtöbb beruházást

Knill Gruppe osztrák vállalkozóval tárgyal a külgazdasági és külügyminiszter.
2020-11-23 10:06:43

Ma este megnyílnak a parkolóházak, éjszakára ingyenes a használat

Szentkirályi Alexandra szóvivő a szociális és pedagógiai szektor ma kezdődött teszteléséről is beszélt a Kossuth Rádióban.
2020-11-23 11:06:05

Sok helyen gyűlölik őket, de hamarosan a futballvilág csúcsára érhetnek

Egy korszakalkotó vállalat nagy dobásai a világ sportjában, magyar szereplőkkel.
2020-11-23 12:05:54

Szijjártó Péter: A kormány kötelessége, hogy mielőbb biztosítsa a biztonságos és hatékony vakcinát

A koronavírus-vakcina beadása ingyenes és önkéntes lesz, mondta a külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában.
2020-11-23 12:05:55

Hajdú Péter helyett Vujity Trvtko vezeti az Összezárva című műsort Bagi Iván podcastjében

Hallgassa a Darázsfészek Újratöltve adásait az Origón.
2020-11-23 15:06:07

Galambos Péter Európa-bajnok evezős is elkapta a koronavírust

Otthoni edzésre készül, és erre buzdít mindenkit, aki az edzőtermek bezárása miatt nehéz helyzetbe került.
2020-11-23 15:06:19

Kim Rasmussen lett a montenegrói női kézilabda-válogatott kapitánya

A magyar csapat korábbi edzője a jövő csütörtökön kezdődő dániai Európa-bajnokságon mutatkozik be a kispadon.
2020-11-23 16:06:05

Az USA-ban már elkezdődött: ismét felütötte a fejét a vécépapírhiány

Sok helyen már csak üres polcok fogadják a vásárlókat. De nemcsak vécépapírból, hanem fertőtlenítőszerekből és konzervekből is hiány van több város üzleteiben.
2020-11-23 16:06:11

Ismét a Főtaxi nyerte a Budapest Airport taxis személyszállítási tenderét

A legnagyobb elektromosautó-flottával készülnek a reptéri forgalom ellátására.
2020-11-24 10:06:04

Szijjártó Péter: Komoly előrelépés a magyar gázellátásban a cseppfolyósított gáz megjelenése

Üzembe helyezik Horvátországban Krknél azt a terminált, amely cseppfolyósított gázt képes fogadni.
2020-11-24 13:06:00

Mick Schumacher: Édesapám adott tippeket, de azóta sok dolog átalakult

A hétszeres világbajnok fia elárulta, most értékeli igazán édesapja sikereit.
2020-11-24 15:06:05

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   Leverkusen   •   jazz   •   mag   •   H   •   rozsa sandor   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   youtube   •   b   •   németállás   •   suhgfhgperapro   •   eb   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   J   •   budapest   •   aza   •   P   •   L   •   sz   •   fluminense   •   perapro   •   szótár   •   G   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   tomori zsuzsanna es planeta szimonetta sem lesz ott a noi kezilabda vilagbajnoksagon   •   esszel kuzdenek az iskolai tamadasok ellen   •   akkumulatoripari biztos lett a volt energetikai allamtitkar 4   •   egy jo hir is eleg ahhoz hogy vilagszerte felbolyduljanak a tozsdek   •   segitunk igy keszithetunk egeszseges szendvicset 2   •   szexualis fantaziai miatt tamadjak jennifer lopez uj filmjebol is kiesett armie hammer   •   condemnation as iran hangs three linked to amini protests   •   evente hatszazan halnak meg kozlekedesi balesetben magyarorszagon   •   ezekben az orszagokban a legjobb felnoni   •   mexiko osszes allamaban legalizaltak a meleghazassagot   •   france gets new fast train provider and more routes from paris   •   sulyos drotkotelpalya baleset tortent torokorszagban   •   csodas hir erkezett a budapesti repuloterrol erre tenyleg buszkek lehetunk 3   •   harmas karambol a 4 es fouton   •   sheffield united 1 2 chelsea visitors maintain unbeaten start to tuchel reign   •   az irodalomtortnesz szerint a petofi film semmit sem mond el a tortenelem lenyeges mozzanatairol   •   elengedtek az orosz hatosagok navalnij ugyvedjet   •   panellakas belteri pallotokos ajtobeepites panellakas ajtocsere 20   •   brutalisan osszevertek szabyestet es baratait verbe fagyva fekudtunk a foldon video fotok 2   •   folyt kov az orosz ukran gaztanzitnal kozos erdek visz a megallapodas meghosszabbitasa fele   •   itt van a kinyirni a vilagot elso trailere melyben bill skarsgard elkepesztoen kigyurta magat   •   az imagine dragons egyik tagja titokzatos modon eltunt   •   ime egy masik kor influenszerei   •   thousands attend black nazarene mass in philippines   •   emelkednek a prima primissima dijakkal jaro penzosszegek   •   labon harapott egy medve egy onkentes tuzoltot gerebesen   •   konyvelok hamis adatok alapjan indit vegrehajtasokat a nav   •   tim scott defends saying biden has blood on his hands in wake of hamas attack   •   first u n food supplies arrive in sudans darfur after months but millions face acute hunger   •   lakeside student receives delegation award at model un   •   xi jinpings communist party is under fire overseas millions of young chinese are still joining 2   •   a volkswagennel mar keszulnek johet a milliardos birsag   •   gyerekeket akartak felrobbantani selmecbanyan az egesz iskolat evakualtak 3   •   alig maradt ures intenziv agy romaniaban   •   varrogepet   •   groundbreaking biofuel rocket could be uber for space   •   a csaladjaval szeretne tolteni a meg hatralevo idot az otthonaban kap hospice ellatast jimmy carter   •   bontjak az mta kemiai kutatointezetenek egykori epuletet   •   sas jozsef bizott a felepulesben vissza akart terni a szinpadra   •   kiuteses gyozelemmel ugrott a premier league elere a manchester city   •   vilmos herceg reagalt meghan es harry vadjaira nem vagyunk rasszista csalad 2   •   golden globes 2024 barbie and oppenheimer lead nominations   •   ellenort bantalmaztak egy budapesti villamoson   •   piko andras ez nem ugyanaz a meccs mint amit ot evvel ezelott lejatszottunk 2   •   itthon nem a jarvany tartja tavol a sieloket a palyaktol   •   magyarorszagon is gyartjak az ukranoknak az uj harckocsikat   •   soha nem volt meg ilyen felfedezes szules kozben orzott meg egy 99 millio eve elt csigat egy borostyanko 2   •   hetvegen is folytatodik a nagyobb idosotthonok bentlakoinak es dolgozoinak oltasa   •   megmutatjuk hogyan tervezze koltsegeit a lakasfelujitasi tamogatas igenybe vetelenel   •   feltalaltak a napelemet amihez mar napsutes sem kell