Jövőre ismét a világ legjobbjai ellen játszik a magyar hokiválogatott

Története során először győzte le tétmeccsen a magyar jégkorong-válogatott Szlovéniát, és ezzel feljutott az A csoportba. A divízió I-es vb utolsó meccsén Hári góljával vezettünk, majd a szlovénok a második harmadban egyenlítettek, amikor Ticar a jégen térdelve húzta be a korongot. Bálizs fantaszikusan védett, és az utolsó felvonásban egy emberelőnyt Papp révén kihasználtunk, ez a gól pedig feljutást ért. Mellettünk a szlovénok is feljutottak, Dél-Korea pedig búcsúzott ettől a divíziótól. The post Jövőre ismét a világ legjobbjai ellen játszik a magyar hokiválogatott first appeared on 24.hu.
2024-05-04 22:06:37

Újabb visszalépés a Teslánál - Nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy Musk tervezte

A Reuters úgy tudja, hogy a Tesla a korábbi tervekkel ellentétben nem alkalmaz egy fontos autógyártási innovációt, és ez is példa lehet arra, hogy az eladások kedvezőtlen alakulása miatt a cég rövid távon megfogja a költségeket.
2024-05-02 08:07:32

Schadl bizalmi embere visszalépett a képviselő-jelöltségtől Zuglóban

Garabits Márton ügyvéd évek óta Schadl György végrehajtó irodájának és egy másik cégének ügyeit intézi.
2024-05-01 15:10:34

Schadl bizalmi embere visszalépett a képviselő-jelöltségtől Zuglóban

Garabits Márton ügyvéd évek óta Schadl György végrehajtó irodájának és egy másik cégének ügyeit intézi.
2024-05-01 15:10:24

Nincs még vége, felsővezetőket is elküldenek el a Teslától

Elon Musk csalódottságát fejezte ki a Teslánál zajló csökkenő eladások és az elégtelen létszámleépítések miatt, ezért további elbocsátásokat tervez, beleértve két felsővezetőt és a Supercharger üzletág teljes csapatát.
2024-04-30 19:07:27

Elon Musk új tévécsatornát indít; a neve olyan, mint egy pornóoldalé

Egy magazin szerint az XTV inkább egy Youtube-klón.
2024-04-30 18:10:32

Elismerte a NATO első embere: kudarcot vallottunk Ukrajnával kapcsolatosan

A NATO-tagországok kudarcot vallottak a katonai segélyre vonatkozó, elmúlt hónapokban tett ígéreteik beváltásában, de most már nőni fognak az Ukrajnába irányuló fegyver- és lőszerszállítmányok - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár hétfőn Kijevben, ahová előre be nem jelentett látogatásra érkezett.
2024-04-29 17:07:53

Post Content
2024-04-29 11:12:38

Elon Musk titokban Kínába látogatott

Musk Pekingben már találkozott Li Qiang miniszterelnökkel és másokkal is tárgyal.
2024-04-28 17:10:02

Elon Musk titokban Kínába látogatott

Musk Pekingben már találkozott Li Qiang miniszterelnökkel és másokkal is tárgyal.
2024-04-28 17:09:40

Post Content
2024-04-28 15:09:09

A világ egyik leggazdagabb embere rejtélyes és titkos tárgyalásba kezdett Kínával

Nagyon rövid időn belül fontos fordulat jöhet.
2024-04-28 14:08:38

Elon Musk makes surprise visit to Beijing

Post Content
2024-04-28 14:07:51

A világ egyik leggazdagabb embere rejtélyes és titkos tárgyalásba kezdett Kínával

Nagyon rövid időn belül fontos fordulat jöhet.
2024-04-28 14:07:07

Jákob Zoltán szinte minden hónapban elutazik valahová külföldre pihenni. Magyarország 39. leggazdagabb embere ezúttal egy igazán távoli és egzotikus szigetet választott úti céljául.
2024-04-28 13:06:10

Jákob Zoltán szinte minden hónapban elutazik valahová külföldre pihenni. Magyarország 39. leggazdagabb embere ezúttal egy igazán távoli és egzotikus szigetet választott úti céljául.
2024-04-28 13:05:56

Kínában bukkant fel Elon Musk

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója váratlanul látogatást tett Kínában, hogy magas rangú tisztviselőkkel vitassa meg az önvezető technológia bevezetését és az adatgyűjtési engedélyek ügyét, miközben a cég küzd az eladások csökkenésével.
2024-04-28 11:07:16

Magyar Péter elárulta, hogy ő Lázár János embere-e Orbán megpuccsolására

Puzsér Róberttel beszélgetett Magyar Péter, aki szerint nem fogja Brüsszel leváltani a hazai ellenzék helyett Orbán Viktort, ő pedig sokmindent szeretne, de azt nem, hogy Lázár Jánosból miniszterelnök legyen.
2024-04-28 10:01:10

2024-04-28 10:00:44

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:20:34

Suárez ismét negatív, visszatérhet az Atléticóba

Az uruguayi csatár még november közepén a válogatottnál fertőződött meg.
2020-12-03 22:05:57

Courtois ismét hatalmasat hibázott, otthon kapott ki a Real Madrid

Az Atlético Madrid rangadót nyert Valenciában.
2020-11-28 22:05:58

Arizonában is hitelesítették Joe Biden győzelmét

Csaknem négy héttel a választás napja után megszületett a hivatalos eredmény.
2020-11-30 22:05:56

Arizonában is hitelesítették Joe Biden győzelmét

Csaknem négy héttel a választás napja után megszületett a hivatalos eredmény.
2020-11-30 22:05:57

Ellopták Harry Kane luxusautóját

Ismeretlen tettesek ellopták Harry Kane-nek, az angol futballválogatott és a Tottenham Hotspur vezéralakjának luxusautóját - adta hírül a The Sun.
2020-11-15 22:06:20

Őrizetbe vették az agyonvert fehérorosz művész állapotáról szivárogtató orvost és egy újságírót

Az orvos a hatóságok szerint megsértette a titoktartást, és félrevezető információval szolgált.
2020-11-19 22:05:57

Ausztria tömeges tesztelésbe kezd a kijárási tilalom feloldása után

Ausztria a kijárási korlátozások feloldása után, december 7-től Szlovákiához hasonlóan tömeges tesztelésbe kezd - jelentette be vasárnap Sebastian Kurz kancellár.
2020-11-15 20:14:00

Ellopták Harry Kane luxusautóját

Ismeretlen tettesek ellopták Harry Kane-nek, az angol futballválogatott és a Tottenham Hotspur vezéralakjának luxusautóját - adta hírül a The Sun.
2020-11-15 21:06:42

Huszonöt nap után előkerült Kim Dzsong Un

Áprilisban és májusban is előfordult, hogy az észak-koreai vezető hetekig nem lehetett látni nyilvános eseményen.
2020-11-16 04:10:56

Huszonöt nap után előkerült Kim Dzsong Un

Áprilisban és májusban is előfordult, hogy az észak-koreai vezető hetekig nem lehetett látni nyilvános eseményen.
2020-11-16 04:10:57

Fertőzésgyanú miatt megint karanténba vonult Boris Johnson

A brit miniszterelnök egyszer már átesett a koronavírus-fertőzésen.
2020-11-16 05:10:55

Kilencszáznál is több kormányellenes tüntetőt vettek őrizetbe Fehéroroszországban

A belarusz hatóságok most is brutálisan léptek fel a demonstrálók ellen, akik vasárnap vonultak az utcákra.
2020-11-16 06:08:20

Vakcinakutató cégeket támadott Oroszország és Észak-Korea a Microsoft szerint

Konkrét cégneveket nem árult el a cég biztonsági alelnöke, de felhívta a figyelmet ezeknek a veszélyeire.
2020-11-16 17:08:14

Vége a svéd modellnek: nyolc főig engedélyezik a gyülekezést

Az ország miniszterelnöke hangsúlyozta, hogy a konditermekbe és könyvtárakba se menjenek az emberek, hanem maradjanak otthon.
2020-11-16 18:11:04

Vége a svéd modellnek: nyolc főig engedélyezik a gyülekezést

Az ország miniszterelnöke hangsúlyozta, hogy a konditermekbe és könyvtárakba se menjenek az emberek, hanem maradjanak otthon.
2020-11-16 18:11:05

Már féláron árulja Trump piros sapkáját a Fehér Ház ajándékboltja

Úgy tűnik, ők már elfogadták, hogy nem választották újra.
2020-11-16 19:06:56

Már féláron árulja Trump piros sapkáját a Fehér Ház ajándékboltja

Úgy tűnik, ők már elfogadták, hogy nem választották újra.
2020-11-16 19:06:57

Szlovéniában leállt a közösségi közlekedés is a koronavírus miatt

Továbbra is nő az új fertőzöttek száma, meghosszabbították a vészhelyzetet.
2020-11-16 20:09:02

Szlovéniában leállt a közösségi közlekedés is a koronavírus miatt

Továbbra is nő az új fertőzöttek száma, meghosszabbították a vészhelyzetet.
2020-11-16 20:09:03

Lassul a fertőzés Spanyolországban

A kórházakon ez viszont még egyelőre nem látszik.
2020-11-16 21:06:32

Találtak még 2600 szavazatot az amerikai elnökválasztáson

Donald Trump kicsit csökkentette a georgiai hátrányát, de ez nem oszt, nem szoroz.
2020-11-17 08:12:02

Közel 800 millió dollárt ad Jeff Bezos klímavédelmi célokra

A világ leggazdagabb embere 10 milliárd dolláros adakozást ígért, most osztotta ki ebből az első 791 milliót.
2020-11-17 11:07:35

Oroszországban rekordot döntött a járványban meghaltak száma

Egy nap alatt 442-en haltak meg a koronavírus okozta betegségben Oroszországban. Szibériában a vírus egy új mutációja lehet kialakulóban.
2020-11-17 16:06:53

2020-11-17 16:06:54

Győzelmi körútra indult az azeri elnök a feleségével Hegyi-Karabahban

Ilham Aliyev bejelentette a körútján, hogy Hegyi-Karabahnak nem lesz autonóm státusza.
2020-11-17 19:06:23

Találtak még 2600 szavazatot az amerikai elnökválasztáson

Donald Trump kicsit csökkentette a georgiai hátrányát, de ez nem oszt, nem szoroz.
2020-11-17 19:06:23

Lassul a fertőzés Spanyolországban

A kórházakon ez viszont még egyelőre nem látszik.
2020-11-17 19:06:23

Szlovéniában leállt a közösségi közlekedés is a koronavírus miatt

Továbbra is nő az új fertőzöttek száma, meghosszabbították a vészhelyzetet.
2020-11-17 19:06:23

Már féláron árulja Trump piros sapkáját a Fehér Ház ajándékboltja

Úgy tűnik, ők már elfogadták, hogy nem választották újra.
2020-11-17 19:06:23

Vége a svéd modellnek: nyolc főig engedélyezik a gyülekezést

Az ország miniszterelnöke hangsúlyozta, hogy a konditermekbe és könyvtárakba se menjenek az emberek, hanem maradjanak otthon.
2020-11-17 19:06:23

Vakcinakutató cégeket támadott Oroszország és Észak-Korea a Microsoft szerint

Konkrét cégneveket nem árult el a cég biztonsági alelnöke, de felhívta a figyelmet ezeknek a veszélyeire.
2020-11-17 19:06:23

Győzelmi körútra indult az azeri elnök a feleségével Hegyi-Karabahban

Ilham Aliyev bejelentette a körútján, hogy Hegyi-Karabahnak nem lesz autonóm státusza.
2020-11-17 19:06:24

Olaszországban egy nap alatt 731 koronavírusos beteg halt meg

Az aktív fertőzöttek már 734 ezren vannak. Lombardiában a kórházak telítettsége már meghaladta a 70 százalékot.
2020-11-17 20:07:02

Donald Trump csapatkivonást rendelt el Afganisztánból és Irakból

Két hónap múlva már csak 2500-2500 amerikai katona állomásozhat a két országban.
2020-11-17 20:07:02

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   f   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   R   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   J   •   fluminense   •   perapro   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   breaking eliteltek broker marcsit bilincsben vittek el a birosagrol 2   •   meltatlan a koz szolgalatara a fopolgarmester tanacsadoja   •   ujult erovel tamadnak az orosz alakulatok 2   •   ajandekozzon energiaspiralt karacsonyra 3   •   szakertok szerint a kovetkezo telen nagy erovel terhet vissza az influenza   •   evek ota nem volt ilyen halalos ereju merenylet damaszkuszban   •   tobb mint 300 uj banya kellene az elektromos atallashoz egy friss kutatas szerint   •   ideges telefonalgatas kezdodott miutan orban bemondta a vetot   •   feltamadt a bitcoin mi folyik mostanaban a kriptopiacon   •   ex arkansas governor says more voices in 2024 gop race are good for our party   •   where chinas wealthy travelers are going during the pandemic 2   •   olly murs stand in singer says its been madness   •   elon musk donated 1 9 billion of tesla stock to undisclosed charity last year   •   a nagy kerdes az on fizetese eleri az atlagbert a gigantikusat amit most tettek kozze   •   chinas record factory inflation poses another threat to supply chains   •   elnyujtjak a benzines es dizel autok halaltusajat ezzel a tiltassal csak apro szoget vernek a hagyomanyos autogyartas koporsojaba   •   slovak government ousted by parliament deepening turmoil   •   nagy dobasra keszul kariko katalin maga jelentette be 2   •   woman allegedly stole 43k from dependent adult   •   coppafeel founder kris hallenga dies aged 38   •   pizzasdobozok porgetik a papir ujrahasznositast az egyesult allamokban   •   at least 78 people die as winter temperatures plunge in afghanistan taliban says   •   rendorok verik szet a putyin ellen tuntetoket navalnij feleseget is elvitte a karhatalom   •   yundahamasah   •   a hamasz megfenyegette izraelt rafah miatt osszeomloban a fegyverszuneti targyalasok   •   nyakon talalhatta a beragadt lancfuresz meghalt egy allatmenhely vezetoje 2   •   ousted myanmar president says army tried to force him to resign hours before coup   •   verstappen hidegverrel nyert montrealban hamilton is dobogos lett 2   •   nagypal orsi ferfiakat soha nem latsz egyutt noknel meg fizetnek azert hogy lassak oket egymast kielegiteni   •   nem volt nyitva az autobonto kiszorta a lomokat az ut szelere egy ferfi   •   the beatles to release emotional final song now and then next week   •   whats at stake for women in the french election   •   imadja a porkoltet a brazil exmodell aki szeretne a magyar nemzet resze lenni   •   a juventus kapitanya is koronavirusos nem jatszhat a napoli ellen 2   •   eletveszelyes allapotban van a sarkereszturon brutalisan osszevert 16 eves fiu   •   adventi mese a grumpusz es gatlastalanul galad karacsonyi terve   •   ordog noranak beszoltak egy fotoja miatt en szeretem a nagy fenekem   •   fajdalmas valosag nagy bajban lesz a vilag ha nem emelik a nyugdijkorhatart   •   jakus ibolya mese hogy az orszag mindenkie 2   •   lemond svedorszag miniszterelnoke   •   afghanistan all female staff have left my kabul hotel   •   mindenfele koronavirus ellen vedhet az uj oltas   •   amerikai temakkal turnak ki rishi sunakot partja elerol   •   helmeczy vesztegetesi penzt tovabbitott kosanak az orokosno   •   hatalmas ujitast jelentett be a vodafone nagyon sokan orulnek majd ennek a hirnek 2   •   r karpati peter 56 evesen koltozott be az alomotthonaba most beleshettunk a hazaba fotok video   •   police forces across europe accused of ethnic profiling 2   •   vallomas a dubajozos lanyok peren fiatal voltam lehet hogy sok ember eliteli   •   nagy fero holgyeim es uraim en fidesz csicska vagyok 2   •   king charles gets hands on making cheese in germany  

ingyenhirdetes.multiapro.com - iStat srv.38.