5 isteni villámdesszert, ami 10 perc alatt elkészül

Szuper hétvégi uzsonnák, melyek akár vendégváró falatként is megállják a helyüket!
2024-05-05 13:08:46

Százmilliók megélhetését fenyegeti a világon az új kínai őrület, hogy zselatint főznek a szamarakból

Kínában egy tévésorozat nyomán kirobbant divat hatására óriási kereslet alakult ki a szamarakra, mert a bőrükből főzött zselatinnak gyógyító erőt tulajdonítanak. A kínai szamárállomány nagy részét már kiirtották, a következő nyolc évben pedig letarolhatják az egész világot, ami ötszáz millió ember élelmiszer és vízellátását veszélyezteti, különösen Afrikában okozva katasztrófát.
2024-04-27 14:10:57

2024-04-27 14:09:46

Hiába nyerte a Kutyapárt az előválasztást, a DK mindenhol ráindít a jelöltjükre a XII. kerületben 

A Kutyapárt szerint felrúgták a megállapodást, a DK szerint eleve benne sem voltak.
2024-04-22 11:13:22

Hiába nyerte a Kutyapárt az előválasztást, a DK mindenhol ráindít a jelöltjükre a XII. kerületben 

A Kutyapárt szerint felrúgták a megállapodást, a DK szerint eleve benne sem voltak.
2024-04-22 11:13:11

Hírel érkeztek a kisfiúról, aki az ötödik emeletről zuhant ki Csepelen - a szomszédok a rossz ablakot okolják

Isteni csoda: már túl van az életveszélyen az a csepeli kisgyermek, aki pénteken zuhant ki egy panelház ötödik emeletéről.
2024-04-22 07:06:30

2024-04-22 07:06:09

2024-04-22 07:06:00

A Rising Star egykori szerelmespárja, Abbe Lewis és Verba Barna 2016 decemberében házasodtak össze, azóta már három gyermekük született. Az amerikai Abbe a tanulmányai miatt érkezett sok évvel ezelőtt Magyarországra, elmondása szerint isteni hívásra. Abbe a Palikék Világa by Manna, Ilyen az élet című műsorában elmesélte, hogy családjával rövidesen visszatérnek az Egyesült Államokba.
2024-04-21 14:06:20

2024-04-21 14:06:02

EP-választás: nem mindenhol ilyen rövid a kampányidőszak

A kevesebb mint két hónapnyi kampánnyal Magyarország az uniós országok középmezőnyében helyezkedik el.
2024-04-21 09:08:30

Meghalt Peter Higgs Nobel-díjas fizikus

94 éves volt az "isteni részecske" felfedezője.
2024-04-09 21:10:58

Meghalt Peter Higgs Nobel-díjas fizikus

94 éves volt az "isteni részecske" felfedezője.
2024-04-09 21:10:30

Meghalt Peter Higgs Nobel-díjas fizikus

94 éves volt az "isteni részecske" feltalálója.
2024-04-09 20:11:05

Meghalt Peter Higgs Nobel-díjas fizikus

94 éves volt az "isteni részecske" feltalálója.
2024-04-09 20:10:54

Elhunyt Peter Higgs Nobel-díjas brit elméleti fizikus, aki megjósolta az isteni részecske létét

A Higgs-mező klasszikusan felírható volt az einsteini speciális-relativitáselméletben, de csak 2011-ben bizonyították empirikus létezését.
2024-04-09 20:10:04

Ilyen megalázó vereség után ilyen nagyképű nyilatkozatot tenni igazi művészet

A Bayern München sportigazgatója hű maradt a klub jelmondatához.
2024-04-07 11:08:55

Mindenhol kötelező lett, már bárkinek küldhetünk fizetési kérelmet

Április elsejétől minden hazai fogyasztónak és vállalkozásnak lehetősége van fizetési kérelem elfogadásával, és arra válaszul azonnali fizetés kezdeményezésével teljesítenie fizetési tranzakcióit - hívja fel a figyelmet az MNB. A fizetési kérelem szolgáltatás például számlafizetéseknél, internetes vagy fizikai boltban történő vásárlásoknál is használható. A fizetési kérelemmel indított átutalások a vásárlók számára törvényileg biztosítottan minden esetben ingyenesek, míg a számlakibocsátók, kereskedők számára a jelenlegi megoldásoknál olcsóbb, kényelmesebb elektronikus fizetési alternatívát je...
2024-04-03 10:07:12

Ingyenes lehet a parkolás húsvétkor, de nem mindenhol

2024-03-27 17:08:08

Lebeszélték Trumpot arról, hogy búcsúzóul megtámadja Iránt

Donald Trump terveket kért arról, hogy milyen módon lehetne csapást mérni a legfontosabb iráni atomközpontra, de végül meggyőzték a tanácsadói, hogy nem volna jó ötlet egy ilyen támadás.
2020-11-17 19:06:23

Budapesten a szuperritka 770 lóerős Lamborghini Aventador SVJ

A fővárosi utcaképet viszonylag ritkán dobja fel egy ilyen V12-es szívómotorral szerelt olasz szupersportkocsi.
2020-11-18 09:06:59

Egyre biztosabb: ilyen lesz a Samsung Galaxy S21

A várakozások szerint nagyjából két hónap múlva mutathatja be a Samsung 2021-re szánt első csúcstelefon-családját. Szinte valamennyi specifikáció kiszivárgott az új modellekkel kapcsolatban.
2020-11-18 09:07:00

2020-11-18 09:07:01

Budapesten a szuperritka 770 lóerős Lamborghini Aventador SVJ

A fővárosi utcaképet viszonylag ritkán dobja fel egy ilyen V12-es szívómotorral szerelt olasz szupersportkocsi.
2020-11-18 18:06:35

Bemutatta csodaszemüvegét az Oppo, ilyen lesz az Oppo AR Glass 2021

Az Oppo tavaly már megmutatta, miként képzeli el a saját kiterjeszettvalóság-szemüvegét, de az akkori eszköz még nagyon messze volt egy hétköznapi szemüvegtől. Az Oppo AR Glass 2021-el már közel járnak a mindennapok kényelméhez, és már az is körvonalazódik, mi mindenre lesz jó a kütyü.
2020-11-18 19:06:23

2020-11-18 19:06:24

Olyan légvédelmi rakétarendszert vesz a honvédség, amilyen Washingtont is védi

Az illetékesek szerint négy évtizede nem volt ilyen arányú fejlesztés a magyar légvédelemben.
2020-11-19 11:07:30

Olyan légvédelmi rakétarendszert vesz a honvédség, amilyen Washingtont is védi

Az illetékesek szerint négy évtizede nem volt ilyen arányú fejlesztés a magyar légvédelemben.
2020-11-19 11:07:31

Újabb országos tesztelést tartanak Szlovákiában

Karácsony előtt ismét le akarják szűrni a lakosságot, de várhatóan nem ez lesz az utolsó ilyen akció Szlovákiában.
2020-11-19 15:12:51

Újabb országos tesztelést tartanak Szlovákiában

Karácsony előtt ismét le akarják szűrni a lakosságot, de várhatóan nem ez lesz az utolsó ilyen akció Szlovákiában.
2020-11-19 15:12:52

Újabb országos tesztelést tartanak Szlovákiában

Karácsony előtt ismét le akarják szűrni a lakosságot, de várhatóan nem ez lesz az utolsó ilyen akció Szlovákiában.
2020-11-19 21:09:18

EV-kiszámoló: ennyit jelent az elektromos autó a cégének

Az elektromos autók számtalan előnye mellett a vállalkozások is jól járhatnak, ha ilyen cégautót választanak. Feltételek, kedvezmények, pályázati lehetőségek és nem utolsó sorban számok: mindezekről Benedekffy Gábor, a Hyundai E-mobilitási projekt vezetője beszélt.
2020-11-20 07:06:15

2020-11-20 07:06:17

2020-11-20 07:06:18

Tízből egy szülő osztott már meg gyerekéről meztelen tartalmat

Rengeteg szülő maga teszi ki a gyerekét az internetes bántalmazás kockázatának, sok gyerekfotó jut illetéktelenek kezébe. Miközben egyre nagyobb nyilvánosságot kapnak az ilyen esetek, a szülők még nem elég tudatosak a veszélyekkel kapcsolatban. Az SOS Gyermekfalvak felmérést készített és videós kampányt indít a Gyermekjogi világnap alkalmából.
2020-11-20 08:06:13

EV-kiszámoló: ennyit jelent az elektromos autó a cégének

Az elektromos autók számtalan előnye mellett a vállalkozások is jól járhatnak, ha ilyen cégautót választanak. Feltételek, kedvezmények, pályázati lehetőségek és nem utolsó sorban számok: mindezekről Benedekffy Gábor, a Hyundai E-mobilitási projekt vezetője beszélt.
2020-11-20 11:06:37

Országos fagy után kissé felmelegszik az idő

Eső legalább nem lesz.
2020-11-22 05:08:01

Ilyen tévéket ajánl a Microsoft az Xbox Series X konzolhoz

Az LG OLED-tévék a legjobbak a HDR-alapú játékokhoz és az Xbox Series X konzolhoz - mondja a Microsoft.
2020-11-22 06:06:53

Már hatezernél is többen haltak meg a koronavírus miatt a Nyugat-Balkánon

Mindenhol nő a kórházi kezelésre szorulók és a halottak száma.
2020-11-22 08:06:29

Miért éri meg a közjegyzői okiratba foglalt bérleti szerződés?

Hosszú, költséges, minden kifogást részletesen vizsgáló bírósági eljárást spórolhatunk meg az ilyen kontraktussal.
2020-11-22 09:07:18

Ilyen kihívások elé állítja a világot a mesterséges intelligencia

Meg kell ismerni a játékszabályait.
2020-11-22 12:07:33

Ecettel és szódabikarbónával szinte az egész lakást kitakaríthatjuk

Számos termékből a fenntarthatóbb drágább és így dilemmázhatunk, hogy a Föld vagy a pénztárcánk. A vegyszermentes takarítás azonban nem ilyen. Külföldön és itthon is egyre többen döntenek úgy, hogy száműzik a bolti tisztítószereket és ők maguk keverik ki ezeket. Munkácsi Brigittával, a Levendula és ecet című könyv szerzőjével beszélgettünk.
2020-11-22 13:06:08

2020-11-22 13:06:12

Már mindenhol jelen van a vírus az országban

A kormány három gyártónál 12 millió oltóanyagot kötött le. Csak olyan oltóanyagot tesznek az emberek számára elérhetővé, amely hatásos és biztonságos - mondta Müller Cecília.
2020-11-22 16:06:04

Ködbe burkolózik ez a hét - ilyen időre számíthatunk a napokban

Lesznek azonban derengőbb tájak is.
2020-11-23 08:06:01

Északon a köményből is pálinkát főznek

A sarkkörön túl is van élet, csak meg kell szokni.
2020-11-23 08:06:06

Elindult a Fradi focicsapata a Juventus elleni BL-meccsre

A magyar bajnokcsapat támadója szerint ilyen találkozóról álmodtak.
2020-11-23 10:06:31

Illegális technopartit szerveztek Párizs egyik vasúti alagútjában a kijárási korlátozás kellős közepén, több száz embernek

A rendőrség nem csinált semmit. A radikális baloldal áll az ilyen, járványhelyzetben nagyon veszélyes akciók mögött.
2020-11-23 20:07:39

Könnyen elkészíthető, isteni narancsos trüffel egy csipet fahéjjal

Nálunk most ez az új sztárdesszert!
2020-11-24 07:05:51

Sűrítene a BKK, de lassan nincs mivel

Orbán Viktor szólt, hogy mindenhol sűrítsék a járatok számát, a BKK azonban már csak pár darab bevethető buszt talált.
2020-11-24 11:06:24

Ötven év múlva "vészes földközelségbe" kerülhet egy óriási aszteroida

A világegyetem tele van nagyobb aszteroidákkal. Ilyen többek közt az Apophis nevű kisbolygó is, amely 2068-ban érhet földközelbe. Egy magyar csillagász szerint nagyon kicsi az esélye, hogy belénk csapódik.
2020-11-24 13:06:04

2020-11-24 13:06:05

100 wattos gyorstöltést hozhatnak az új androidos csúcsmobilok

Az első negyedévben legalább öt ilyen Snapdragon 875-ös mobilra lehet számítani.
2020-11-24 20:06:04

Botka: Ez volt eddig a legjobb meccsünk a BL-ben

A Ferencváros védője sajnálja, hogy ilyen peches góllal kaptak ki.
2020-11-24 23:06:31

Dibusz: Mérges vagyok, és csalódott, hogy ilyen góllal kaptunk ki

A Fradi kapusa szerint eredmény miatt bosszúsak, de a teljesítményre büszkék lehetnek.
2020-11-24 23:06:32

Uzuni: Nagyon csalódottak vagyunk, de ilyen a futball

A Juventus elleni BL-mérkőzésen a Fradi vezető gólját szerző játékos csalódottan értékelt a lefújás után.
2020-11-24 23:06:32

Kína szerint mindenhol be kellene vezetni a QR-kódos személyellenőrzést, hogy újra lehessen utazgatni

Hszi Csin-ping kínai elnök szerint a világ minden országában leegyszerűsödne a járványvédelem, ha bevezetnék a Kínában alkalmazott rendszert, amelyben az utazás megkezdése előtt QR-kódokkal azonosítják magukat az állampolgárok.
2020-11-25 07:06:45

2020-11-25 07:06:46

Nagy fordulat, ilyen gumikat vesznek halomra a magyar autósok

Van egy komoly nyertese az elmúlt hónapoknak.
2020-11-25 15:06:05

Januártól mindenhol el fogják fogadni a bankkártyáját ? de most már otthon is hagyhatja

Régen a pénztárca volt ott mindenki zsebében, aztán jött mellé az mobiltelefon. Mostanában már elég a kettő közül csak egyet magunkkal vinni, ha fizetni szeretnénk. Sőt, valójában egyikre sincs szükség.
2020-11-25 15:06:08

2020-11-25 15:06:10

A második világháború óta nem történt ilyen a milánói Scalával

A lehetőségekhez képest mindent megtesznek, hogy valamelyest megfeleljenek a hagyományoknak.
2020-11-25 16:06:06

Győrfi Pál: sosem volt még ilyen fontos a karácsony

Zacher Gábor előzőleg arról beszélt egy tévéinterjúban, hogy szerinte idén el lehet felejteni a karácsonyt.
2020-11-25 16:06:10

A filmrendezők is átállnak a távmunkára?

Ilyen lesz, ha a direktor egy másik kontinensen ülve, távolról irányítja a felvételek készítését.
2020-11-26 07:06:01

Gera Zoltán élvezte, Nagy Ádám hiányolta, Bogdán Ádám nehezen viselte

Elfek és télapók a lelátón, avagy ilyen a Premier League-karácsony magyar szemmel.
2020-11-26 07:06:03

Ilyen lesz a Miskolcon épülő Y-híd

Közzétettek néhány látványtervet a megyeszékhelyen épülő különleges hídról.
2020-11-26 08:06:10

Ilyen lesz a Miskolcon épülő Y-híd

Közzétettek néhány látványtervet a megyeszékhelyen épülő különleges hídról.
2020-11-26 08:06:12

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   a33proka1   •   Magyarország   •   haszn   •   m   •   ftp   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   apróhirdetés   •   jazz   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   H   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   J   •   aza   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   olyan dolog tortent ami az idei dancing with the starsban meg nem fordult elo   •   miklosa erika kislanyarol megosztott fotoja nagyot megy a facebookon nem veletlenul   •   the patients at this new zealand rehab center arent people theyre penguins   •   how the us hit its vaccine stride   •   ket vonat utkozott bangladesben legalabb 17 ember meghalt   •   australian open crowds sent home as lockdown begins   •   a baby was left alone in a room for five days with her deceased mother at a new york shelter lawsuit claims   •   az elelmiszerbolton es a patikan kivul mindent bezarna az orvosi kamara   •   kozel felmillio forintert berelhet lakast maganak jakab peter   •   nem kozutakra valo a legujabb ford mustang   •   a robbanas elotti pillanat uj alapokra kell helyezni az egeszsegugy mukodeset 2   •   vonat sodort el egy kerekparost bacs kiskunban 3   •   blinken and lavrov meet amid tensions over russias intentions in ukraine   •   ismerje meg a szerelmespart akiknek az a perverziojuk hogy a szomszedaikat kukkoljak 2   •   lemondott a bbc elnoke miutan vizsgalat indult ellene   •   eddig remenytelen volt a helyzet gazaban most mar katasztrofalis   •   hajszalon mult a tragedia budapesten ijeszto dolgot rogzitett az autos fedelzeti kameraja   •   115 embernel alakult ki ritka agydaganat new jersey ben mind ugyanabba az iskolaba jartak 3   •   otthoni ápolás   •   britain battles omicron tidal wave as infections double every two to three days   •   senki nem tudja mi tortenik majd az usa ban a legregebbi felmerese erdekes szamokat mutat   •   az internet vilagabol a fizikai terbe legnagyobb uzletet nyitja meg az emag a budai plazaban   •   valovilag megtiltottak a napkozbeni alvast merci halalra remult amikor raorditott a nagy testver   •   why naftali bennett will have to put his ambitions for israel on the back burner   •   budapesten 35 posta zar be az energiavalsag miatt   •   350 757 szer dobtak fel egy penzermet hogy kideruljon nem 50 50 a fej vagy iras eselye   •   elkeszitik a mesterseges intelligencia iphone jat jony ive es sam altman cege egymilliard dollarra szamit 2   •   szerdaig mar nem erdemes tankolni   •   mi tortent a popzenevel mert valami biztosan   •   kihuztak a skandinav lotto szamait 2   •   russias navy is flexing its muscles in one of the worlds smallest seas 2   •   isteni jel volt az instagram es a facebook leallasa veli a magyar tevesztar   •   hozzaferest adott stockholm az amerikai hadseregnek a sved katonai bazisokhoz 2   •   tizenket magyar ceg mutatkozik be a vilag legnagyobb oktatastechnologiai vasaran   •   coronavirus germany fights trade in fake covid vaccine certificates   •   niger megerositi katonai jelenletet a tersegben ahol fegyveresek civileket gyilkoltak   •   tobb testmozgast szorgalmaz a who   •   a magas energiaarak miatt tobb europai autogyar is becsodolhet   •   egekig forgathato motorral var uj gazdara ez a remek honda integra type r 2   •   husz ev utan ujra van demokrata szenatora georgia allamnak   •   kozolte a blizzard hogy mikor erkezik a mobilos diablo majd jott egy nagy meglepetes   •   pénzkölcsönök   •   tájékoztatón   •   kepeken mutatta meg elkepeszto fogyasat toth vera   •   downing street christmas party called off after row   •   kocsis mate csak iden mar kozel 6500 hatarsertot fogtak el a magyar hatosagok   •   levai aniko sutogetett a ferje kiposztolta   •   autosok figyelem matol buntetnek ha nincs ervenyes matrica 2   •   ez a ceg vegezheti a megujulo eurocenter generalkivitelezeset   •   sajat fonoke mondta ki az oszintet ricciardo eddigi teljesitmenyerol