Zendaya mindenki meglepetésére két ruhakölteményben is végigvonult a Met-gála vörös szőnyegén

Öt év kihagyás után Zendaya hétfő este visszatért a Met-gála vörös szőnyegére, pontosabban a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeum lépcsőjén leterített bézs és pasztellzöld kárpitra. Ráadásul 2024-ben a színésznő volt a társelnöke a legnagyobb amerikai divateseménynek, így különösen nagy figyelem övezte, hogy mit visel. Zendaya nem okozott csalódást (vagy nem tudott dönteni), mert első bevonulása után megjelent még egyszer, és a második körre teljesen átöltözött. Először egy Maison Margiela ruhában volt, amit kézzel festett fémdíszek és apró kolibrimadarak díszítettek, és a fejéke is madara...
2024-05-07 08:08:19

Anna Netrebko ellen tüntettek egy németországi fellépése előtt

Van, ahol továbbra sem látják szívesen az orosz származású operaénekest.
2024-05-06 10:10:03

Megtartották az Élet menetét Budapesten

Huszadik alkalommal rendezték meg a sétát, mellyel a holokauszt áldozataira emlékeztek. A mostaninak külön jelentőséget adott, hogy a gázai háború miatt erősödik az antiszemitizmus a világban.
2024-05-05 21:08:29

Van egy terület, ahol súlyos gyomrost vittek be Oroszországnak a nyugati szankciók

Az Oroszországra kirótt nyugati szankciók ellen a várakozásoknál ellenállóbbnak bizonyult az ország gazdasága, ám vannak olyan területek, amelyen súlyos hatásokat gyakorolnak a korlátozások. A Bloomberg összefoglalója szerint az egyik ilyen terület az éppen az egyik legfontosabb területet, a gázipart érinti.
2024-05-05 15:06:41

Brooke Shields elárulta, 18 és 20 éves lányai néha még vele alszanak

Egy podcastműsorban volt hallható Brooke Shields. Az 58 éves modell elárulta, szoros a kapcsolata két lányával, a 18 éves Grierrel és a 20 éves Rowan Henchyvel. A modell egy érdekes információt is megosztott a hallgatókkal: mint mesélte, mikor férje, Chris Henchy üzleti úton van, sokszor megesik, hogy a lányai vele alszanak ugyanabban az ágyban. Amikor a férjem bármilyen munkaúton van, tudod, még mindig velem alszanak az ágyban. Romantikus vígjátékokat is szoktunk együtt nézni, ők az én kisbabáim, és ez nem is fog változni. A lányok hamarosan egyetemre mennek, Shields azonban kerüli a gondolat...
2024-05-05 10:07:43

Hiába keressük, nem találunk még egy ilyen bolygót a világegyetemben

Annyira jó a Földön, hogy még a marslakók is itt éltek.
2024-05-04 15:08:46

Hatalmas tűz ütött ki egy berlini épületben pénteken, ahol a hírek szerint Ukrajnának (is) szánt, főleg légvédelmi fegyvereket gyártanak. A helyiségben vegyszerek is égnek, a fennálló veszély miatt a szomszédos iskolák tanulóit és tanárait haza kellett küldeni.
2024-05-03 16:07:03

2024-05-03 16:06:13

Újabb három városban állomásozhatnak mentőmotorosok

2024-05-02 11:08:19

Csak halasztják a józsefvárosi lakóházak kisajátítását, a kormánypártok ragaszkodnak az NKE terjeszkedéséhez

A házakban 200 szegény család lakik.
2024-04-25 16:11:09

Csak halasztják a józsefvárosi lakóházak kisajátítását, a kormánypártok ragaszkodnak az NKE terjeszkedéséhez

A házakban 200 szegény család lakik.
2024-04-25 16:10:56

Folytatódott Orbán Viktor országjárása: ebben a városban tűnt fel a nemesgörzsönyi magtár után

Orbán Viktor Győrben járt, ahol meglátogatta a fideszes polgármestert, Dézsi Csaba Andrást, illetve körbe is nézett a városban, ha már ott volt.
2024-04-23 10:06:55

2024-04-23 10:06:40

Elátkozott panelház Csepelen: megszólalt a kisfiú rokona és a házban lakó szemtanú is

Valódi horrorházzá változott mindössze néhány nap leforgása alatt az egyik paneltömb a főváros XXI. kerületében! A tízemeletes épületben élő csepeliek szinte megbénultak a félelemtől, hiszen maguk sem értik, miképpen lehetséges az, hogy két ember is lezuhanjon a tízemeletes toronyházból ilyen rövid idő alatt. Ugyanis múlt pénteken a hároméves Jonatán esett ki az ötödik emeletről, hétfő reggel pedig a huszonnyolc esztendős Anita a hetedikről.
2024-04-22 17:06:54

2024-04-22 17:06:13

2024-04-22 17:05:54

Ilyen színű lehet a földön kívüli élet

2024-04-22 11:09:42

Megyei jogú városban nyitott éttermet a McDonald's

2024-04-19 15:06:38

Csütörtökön jégeső is lehet, a hétvégén pedig záporokra és zivatarokra kell számítani

Pénteken van, ahol éjszaka fagypont alá is lehűlhet a hőmérséklet.
2024-04-18 12:11:48

Csütörtökön jégeső is lehet, a hétvégén pedig záporokra és zivatarokra kell számítani

Pénteken van, ahol éjszaka fagypont alá is lehűlhet a hőmérséklet.
2024-04-18 12:11:36

X-Faktor: felrobbantotta a színpadot Anett, akit nem hagyott énekelni a férje ? Most lenyűgözte a zsűrit

Mindenki meghatódott az X-Faktor egyik versenyzőjének produkcióján.
2021-10-17 13:05:42

X-Faktor: felrobbantotta a színpadot Anett, akit nem hagyott énekelni a férje ? Most lenyűgözte a zsűrit

Mindenki meghatódott az X-Faktor egyik versenyzőjének produkcióján.
2021-10-17 13:05:43

X-Faktor: A Halálos iramban betétdalával indult Rambo, aki az Eurovíziót akarja megnyerni

Az X-Faktor válogatóján megjelent egy versenyző, Rebomafil Cipriano, aki magát csak Rambóként aposztrofálta. Kiderült, hogy ugródeszkaként tekint az X-Faktorra. Az álmom, hogy eljussak az Eurovízióra. Csak részt szeretnék venni, vagy talán nyerni is. Eljöttem ide, hátha megnyerem. Szerencsét próbálok, és talán megtetszik nektek, ahogy énekelek. Rambo a Halálos iramban 7. betétdalát, a See You Againt hozta a zsűri elé, ugyan végig hamis volt, továbbjutott négy igennel. Az X-Faktor Facebook-oldalán egyébként a nézők nem nagyon értették, hogy Rambo miként jutott tovább, miközben valóban jól ének...
2021-10-18 15:06:51

X-Faktor: Gáspár Lacit megint megdobták mikrofonnal

Még mindig tart a 10. X-Faktor válogatója, ahol elég sok régi arc is feltűnt, sajnos nem a jófajtából. Pop Csabi legutóbb 2018-ban próbálkozott és most úgy döntött újra színpadra áll. A mentorok ugyan rákérdeztek, hogy az akkori rossz kritikák ellenére miért gondolta úgy, hogy  jönnie kell, de válaszként csak egy újabb pusztító produkciót kaptak. Kapcsolódó Újabb mikrofondobáló őrjöngött az X-Faktor színpadán Nem bírta elviselni a kritikát. Miután Gáspár Laci leállította a zenét és elmondta, hogy mennyire rossz volt, a jelentkező odasétált hozzá és megpróbálta leönteni eg...
2021-10-24 08:05:54

X-Faktor: az álruhás Istenes Bence versenyzőnek adta ki magát, Csobot Adél is alig akarta felismerni

Az X-Faktor szombati válogatójában ismét rengeteg jelentkezőt hallgatott meg a zsűri, hogy néhányat beválogathasson a következő fordulóba. Az egyik versenyző már az első pillanattól kezdve gyanúsnak tűnt, ugyanis nem akarta felfedni az arcát, amit napszemüveggel és egy fekete kendővel takart el. Miller Dávid is zavarodott volt, miután pár mondat erejéig beszélt a versenyzővel. Az előadása közben azonban már kiderült, hogy Istenes Bencéről van szó, aki beöltözve ment be a stúdióba, hogy énekeljen egyet Csobot Adélnak. The post X-Faktor: az álruhás Istenes Bence versenyzőnek adta ki magát, Cso...
2021-10-31 09:06:25

X-Faktor: változás jön az új évadban ? Nem úgy folytatódik, ahogy megszoktuk

Ezen a hétvégén indul az X-Faktor-tábor, ahol egy újítás is bemutatkozik: az eddigi, 25 feletti korosztályt 22 felettire változtatták a műsor alkotói.
2021-11-05 19:05:51

2021-11-05 19:05:59

X-Faktor: A zsűri megkapta, melyik kategória versenyzőit kell idén mentorálniuk

A hétvége mindkét napjára X-Faktorral készült az RTL Klub: szombaton előbb a mentoroknak osztották ki, melyik kategória versenyzőit kell majd segíteniük az évad folyamán, majd Gáspár Laci választhatta ki, kiket szeretne a mentorházba elvinni. Puskás-Dallos Peti a lányokkal dolgozik majd együtt, ByeAlex a fiúkat segítheti, Gáspár Laci a 22 év feletti kategória versenyzőit mentorálja majd, Csobot Adél pedig a zenekarokkal dolgozhat együtt. A döntésekre kapott reakciókat a lentebbi videóban lehet megnézni: The post X-Faktor: A zsűri megkapta, melyik kategória versenyzőit kell idén mentorál...
2021-11-07 09:07:13

X-Faktor: VV Virág kiesett a táborban, Gáspár Laci szerint ?egy tiszta hangja nem volt?

Néhány napja írtuk meg, hogy a ValóVilág legutóbbi szériájában megismert VV Virág is elment az X-Faktor castingjára, nem is véletlenül, mert még a villában kapta meg ezt a lehetőséget a műsorszerkesztőktől. Három igent kapott, így a táborban kellett bizonyítania a következő fordulóban. Kapcsolódó X-Faktor: VV Virág is elment a válogatóra, bejutott a táborba Meglepően jól énekelt a zsűri szerint. Ez már nem sikerült neki, vita nélkül kiejtette őt a zsűri, Gáspár Laci úgy fogalmazott a volt VV-s produkciójával kapcsolatban: Virág, konkrétan egy tiszta hangod nem nagyon volt...
2021-11-07 11:07:24

X-Faktor: ByeAlex kiosztotta a kommentelőket, akik az ő versenyzőjét szidalmazták

Az X-Faktorban a mentorok már kiválasztották, mely versenyzőket viszik tovább a mentorházba, a műsor Facebook-oldalán ehhez mérten nem kevés hozzászólás is érkezett. ByeAlex egyik versenyzőjét, Árvavölgyi Patrikot sok kritikával illették a kommentekben (az énekes közösségi oldalán is), sokak szerint nem érdemelte meg a továbbjutást. ByeAlex ezekre a hozzászólásokra reagált saját Facebook-oldalán: Kaptam sok kommentet a táboros válogatásommal kapcsolatosan. Elfogadom azt, ha nem értenek egyet velem; ez van. A döntéseket úgyis én hozom meg végül. Nem vagyok pudingos. Lehet nyers vagyok és soksz...
2021-11-08 10:07:55

X-Faktor: Kiválasztották az élő show versenyzőinek felét

A múlt hét még a táborról szólt az X-Faktorban, ekkor derült ki, hogy a mentorok melyik csapatokat kapták, a versenyzőkből pedig mindegyiküknek ki kellett választani a hat legjobbat. Kapcsolódó X-Faktor: A mentorok kiválasztották a mentorházas versenyzőiket Mindenki 6-6 énekest, illetve csapatot vihetett tovább. Szombat este már a mentorházban kellett bizonyítaniuk a továbbjutottaknak és eldőlt Csobot Adél zenekarainak, valamint ByeAlex fiú énekesinek a sorsa. A mentorok négy produkcióról dönthettek önállóan, ? kettőt tovább vihettek az élő adásba, kettőt kiejthettek a me...
2021-11-14 11:07:27

X-Faktor: Kóbor Jánosra emlékezve indult az elődöntő

Mindenki elérzékenyült a stúdióban.
2021-12-11 22:05:46

X-Faktor: Kóbor Jánosra emlékezve indult az elődöntő

Mindenki elérzékenyült a stúdióban.
2021-12-11 22:05:49

X-Faktor Kamilla: Azt hittem, hogy el fogok szállni magamtól, de csak még jobb lettem

Szombat este eldől, hogy ki nyeri az X-Faktor 10. jubileumi évadát. Alee, Paulina és Kamilla már gőzerővel készülnek a fináléra, ahol saját mentoraikkal is duettezni fognak. A gyakorlás mellett azonban összegezték tehetségkutatós élményeiket is a Fókusznak. Puskás Peti mentoráltja például elárulta, hogy eleinte tartott attól, hogy beképzelt lesz az ismertség miatt. Kapcsolódó X-Faktor: Ferenczi Kamilla és Tóth Vera duettje után mindenki állva tapsolt a stúdióban Katona Klári egyik nagy slágerét vitték a zsűri elé. Amikor elindultam, eljátszadoztam azzal a gondolattal, hog...
2021-12-17 21:07:09

X-Faktor: Paulina fellép majd a 2022-es Sziget Fesztiválon

Szombaton ért véget az X-Faktor tizedik szériája, melyet a tinédzser Alee nyert meg. A rapper elmondta, mihez kezd a nyereménnyel, azaz a tizenkét millió forinttal. A döntő második helyezettje Paulina lett, akit még korábban, az egyik próbája közben meglátogatták a Sziget Fesztivál szervezői, hogy elmondják neki, szeretnék, ha ő lépne fel a 2022-es fesztiválon. Mégpedig azért, mert a tizenkét döntős közül, akik megnyerhetik ezt a lehetőséget, őt választották. A találkozásukról videó is készült, Paulina a hír hallatán örömében sikítozni kezdett. A Szigeten való fellépés nagyon régi álmom volt,...
2021-12-20 17:08:29

XVI. Benedek bocsánatot kért az egyházon belüli szexuális zaklatásokért

A müncheni híveknek írt levelében XVI. Benedek emeritus pápa arról értekezett, hogy mindenki hibás, aki az egyházon belüli pedofília ügyét elhanyagolja, vagy csak nem a szükséges elszántsággal száll vele szembe.
2022-02-08 15:23:55

X-Faktor: Egy Éjjel-Nappal Budapest-szereplő is jelentkezett a műsorba, senki nem ismerte fel

?Mi vagyunk a Long Story Short zenekar? ? lépett az X-Faktor színpadára az Éjjel-Nappal Budapest egyik szereplője, Marschall György a saját bandájával. ByeAlex úgy fogalmazott, ismerősek neki a srácok, de nem tudja, honnan. Szoktuk lájkolni a posztjaidat, lehet onnan! ? mondta Marschall. ?Tényleg. Én mindig megnézem, kik lájkolják a posztjaimat? ? morfondírozott a mentor. Gáspár Lacinak nem volt négy igenes a produkció, így mindössze három pozitív szavazattal mentek tovább a táborba. Egyébként sem a mentorok, sem Miller Dávid nem említették, hogy Marschall ismerős lehet az RTL realityjéből. A ...
2022-09-05 10:18:25

X-Faktor: Herceg Erika a Puskás Petivel való vitája után elhagyja a stúdiót a következő adásban

A héten folytatódik az X-Faktor válogatója, a következő adás előzeteséből pedig arra lehet következtetni, hogy a nézők egy kisebb balhé szemtanúi lehetnek majd szombaton. A műsor beharangozójából annyi derül ki, hogy Herceg Erika hiába nógatja Puskás-Dallos Petit, mentortársa nem hajlandó felállni és táncolni vele. Tök unalmas veletek, esküszöm ? mondja később a zsűri egyetlen női tagja, majd Puskással a következő, valószínűleg az ajánló rövidsége miatt megvágott párbeszéd zajlik le köztük: ? Erika, miért vagy megsértődve attól, hogy én nem állok fel táncolni? ? Nem azért sértődtem meg, hogy n...
2022-09-05 13:11:59

X-Faktor: ByeAlex videómontázzsal igazolta, hogy már évek óta asztalra tett lábbal zsűrizik

A hét elején megírtuk, hogy a tévénézőknek nem igazán jött át, hogy ByeAlex asztalra tett lábbal zsűrizett az X-Faktor két adásában, mialatt a mentorházas produkciókat nézték végig. Akkor egyébként úgy reagált az énekes, ?neki így kényelmes?. Kapcsolódó A tévénézők felrótták ByeAlexnek, miért asztalra feltett lábbal zsűrizik: az énekes azt mondja, így kényelmes Gyorsan rövidre zárta a témát. Új Instagram-posztjában pedig már arról ír, hogy nem is újkeletű volt a jelenség a részéről, mert már évek óta így ült a műsorban ? ezt egy videómontázzsal igazolta. Szóval. Nekem az a fura, hogy a...
2022-10-20 16:13:24

XVI Benedek imádkozott, hogy ne legyen pápa, aztán a nyakába szakadt a katolikus egyház egyik legsúlyosabb botránya

Meghalt XVI. Benedek pápa, aki nemcsak egyházfőként követte az elődjeként szolgáló II. János Pált, hanem eszmei örököse is volt korábbi jó barátjának. Az abortuszt és a homoszexualitás elismerését is ellenző konzervatív pápa nevéhez több ellentmondásos esemény is fűződik, a legemlékezetesebb ezek közül alighanem az egyházon belüli szexuális zaklatási ügyek kirobbanása és az erre adott reakciója, valamint a 2013-as váratlan lemondása volt.
2022-12-31 12:23:33

Xiaomi Redmi Note 13: Új uralkodócsalád a remek ár/érték arányú telefonok világában

Mindenki találhat az ízléséhez és pénztárcájához passzoló darabot az új Xiaomi Redmi Note 13 mobilok között.
2024-03-20 00:06:43

Pokerfood

Pokerfood.hu - Biztonságos ebéd házhozszállítás‎! Maradjon otthon, és rendeljen ebédet a Pokerfoodtól! Hiszünk abban, hogy a rendszeres étkezéssel teremtjük meg az egészséges élet alapjait. Ehhez kívánunk segítséget nyújtani egyrészt a minden nap melegen elfogyasztott ebéddel, másrészt pedig komplex egészségmegőrző programunkkal. A választékot az alapján alakított ki, hogy mindenki megtalálja a számítását: a fogyni és a hízni vágyó, az ínyenc és a hagyományos ízeket kedvelő, a reformkonyha és a nemzetközi konyha híve, a cukorbeteg és a tej-, tojás érzékeny is. Link: https://www.pokerfood...
2020-06-20 16:41:42

Szeretnél jövedelmet ilyen termékekből?

Ha keresed azt a lehetőséget, ami biztos bevételt hoz, és nincs ezer konkurenciája: akkor ezt mindenképp ismerd meg! https://tinyurl.com/y8jtphux
2020-06-20 16:41:42

Internet marketing

Valós online marketing munka ! Cégen belül több féle kereseti lehetőség! Érdekes, izgalmas fejlődő cég, ahol játékok ,aukció,termékek találhatóak mi munkánk a cég szolgáltatásainak hirdetése! Két éve a munkám, a cég biztos és fizető! Csatlakozz , folyamatossan bővülő csapatomba,ahol minden segitséget megkapsz az induláshoz.Regisztráció után jelentkezem ,hogy segiteni tudjak ! Regisztrálni lehet a következő linken: http://www.sfi4.com/18521493.02/NGRQ
2020-06-20 16:41:42

Otthoni távmunka Passzív jövedelem

PASSZÍV JÖVEDELEM akár főállásként Szeretnél végre stresszmentes életet teremteni? Eleged van és nem akarsz életed végéig gürizni kis pénzecskéért? Itt van előre látható karrierterv ahol Te is megalapozhatod a jövődet. Dolgozni kell érte viszont eljuthatsz odáig is hogy BMW-t vezethess. Pénzt tudsz keresni. Ha érdekel írj privátban itt tudsz elérni: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Dolgozz otthonról online!

A jövõ a teljesen digitalizált üzleti folyamatoké, ezért a távmunka is a jövõ része. Látogasson el weboldalamra, ahol naponta friss otthoni munkaajánlatokat talál. Vásárlói klubok, partner programok, piac-és véleménykutatási munkák stb.! Kapcsolódjon hozzánk Ön is, keressen pénzt az interneten!
2020-06-20 16:41:43

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-20 16:41:46

Pokerfood

Ebédeljen hulladék-mentesen! A Pokerfoodnál lehetősége van az ebédjét visszaváltható edénybe rendelni! Óvja Ön is a környezetét, és spóroljon 3%-ot az ebéd árából! A választékot az alapján alakított ki, hogy mindenki megtalálja a számítását: a fogyni és a hízni vágyó, az ínyenc és a hagyományos ízeket kedvelő, a reformkonyha és a nemzetközi konyha híve, a cukorbeteg és a tej-, tojás érzékeny is. Ebéd-házhozszállítás Szegeden, Kecskeméten, Sándorfalván, Hódmezővásárhelyen. Étkeztetés magánszemélyeknek, cégeknek, vállalatoknak, iskoláknak, óvodáknak. Link: https://www.pokerfood.hu Tel: +36205637...
2020-06-23 11:30:09

Pokerfood

Pokerfood.hu - Biztonságos ebéd házhozszállítás‎! Maradjon otthon, és rendeljen ebédet a Pokerfoodtól! Hiszünk abban, hogy a rendszeres étkezéssel teremtjük meg az egészséges élet alapjait. Ehhez kívánunk segítséget nyújtani egyrészt a minden nap melegen elfogyasztott ebéddel, másrészt pedig komplex egészségmegőrző programunkkal. A választékot az alapján alakított ki, hogy mindenki megtalálja a számítását: a fogyni és a hízni vágyó, az ínyenc és a hagyományos ízeket kedvelő, a reformkonyha és a nemzetközi konyha híve, a cukorbeteg és a tej-, tojás érzékeny is. Link: https://www.pokerfood...
2020-06-23 11:30:09

Internet marketing

Valós online marketing munka ! Cégen belül több féle kereseti lehetőség! Érdekes, izgalmas fejlődő cég, ahol játékok ,aukció,termékek találhatóak mi munkánk a cég szolgáltatásainak hirdetése! Két éve a munkám, a cég biztos és fizető! Csatlakozz , folyamatossan bővülő csapatomba,ahol minden segitséget megkapsz az induláshoz.Regisztráció után jelentkezem ,hogy segiteni tudjak ! Regisztrálni lehet a következő linken: http://www.sfi4.com/18521493.02/NGRQ
2020-06-23 11:30:09

Dolgozz otthonról online!

A jövõ a teljesen digitalizált üzleti folyamatoké, ezért a távmunka is a jövõ része. Látogasson el weboldalamra, ahol naponta friss otthoni munkaajánlatokat talál. Vásárlói klubok, partner programok, piac-és véleménykutatási munkák stb.! Kapcsolódjon hozzánk Ön is, keressen pénzt az interneten!
2020-06-23 11:30:10

Pokerfood

Ebédeljen hulladék-mentesen! A Pokerfoodnál lehetősége van az ebédjét visszaváltható edénybe rendelni! Óvja Ön is a környezetét, és spóroljon 3%-ot az ebéd árából! A választékot az alapján alakított ki, hogy mindenki megtalálja a számítását: a fogyni és a hízni vágyó, az ínyenc és a hagyományos ízeket kedvelő, a reformkonyha és a nemzetközi konyha híve, a cukorbeteg és a tej-, tojás érzékeny is. Ebéd-házhozszállítás Szegeden, Kecskeméten, Sándorfalván, Hódmezővásárhelyen. Étkeztetés magánszemélyeknek, cégeknek, vállalatoknak, iskoláknak, óvodáknak. Link: https://www.pokerfood.hu Tel: +36205637...
2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:01:11

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:26

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   haszn   •   m   •   ftp   •   pro   •   Leverkusen   •   apróhirdetés   •   jazz   •   f   •   R   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   K   •   H   •   tes   •   fhgperapro   •   németállás   •   youtube   •   eb   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   J   •   aza   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   nadal miamiban sem indul   •   biztositokotel nelkul dolgoztattak az ablakszerelot 15 meterrol zuhant a melybe 3   •   friends put on christmas cheer parade for 7 yo boy   •   egyre oregebb autokkal jarnak a magyarok es a helyzet csak romlani fog   •   a kormany azt szeretne ha egy pedagogus 800 ezer forintot keresne 2025 re   •   tobb korhazban is lesz irodaja a halapenz kommandonak   •   kiderult mirol beszelt a volt irani elnok budapesten   •   eppen interjut adott a leggyorsabb futo amikor felhivta a miniszterelnok   •   why chinas bitcoin miners are moving to texas   •   hidveghi balazs a jozansaghoz valo visszateres az ep valasztas fontos tetje   •   bayer zsolt kokemenyen kiosztotta lakatos markot a rezsiemeles biralata miatt merhetetlen szellemi igenytelenseg lapossag uresseg 3   •   ben affleck ifjusagi fantasy regenyt adaptal a disneynek 2   •   vigyazat spoiler megmondta a tozsdeguru ki nyeri a foci vb t 2   •   nincs tul a kormanyvalsagon szlovakia   •   sos kozpont szolgaltatast inditott a telenor az idosebb csaladtagoknak johet jol   •   kessel a kezeben uvoltve fenyegetozott egy ferfi szegeden   •   a pesti hirlap kiadoja megvette a klasszik es a jazzy radiokat 2   •   kevesebb ajandek kevesbe boseges karacsonyi menu sporolos unnepi szezonra szamitanak az aruhazlancok   •   a pfizer 43 milliard dollaros uzletet kotott celja a rakterapia fejlesztese   •   ez tortent kiderult hogy a modernasoknal tobb a mellekhatas mint a pfizereseknel   •   szupermodern katonai helikoptert villantott az egyesult allamok tenyleg olyan jo mint mondjak   •   kilencven tonna szemetet gyujtottek ossze a hetvegen bali partjain 2   •   elmarasztalta horvatorszagot az emberi jogok europai birosaga   •   dramai forditas a 93 percben lett meg gulacsiek gyozelme 2   •   polands tusk calls secret services meeting after defection of judge to belarus   •   eldolt szuksegallapotot vezetnek be ukrajnaban   •   a second person was arrested in the gang assault of a jewish man in new york during protests   •   nem epulhet meg kazincbarcika elso gyorsetterme mert egy jatszoter helyen lett volna   •   hajszalon mult a tragedia metro ele esett egy no bukarestben   •   romaniaban allomasozo katonak avatkozhatnak be az ukrajnai haboruba 2   •   az unio lakossaganak egyharmada nem eszik naponta zoldseget es gyumolcsot   •   szechenyi istvan ukunokaja a sztarban sztar leszek utan sem adja fel az almait ezzel a keressel fordult kovetoihez 2   •   baranyi krisztina botranyt csinalt az atv nel nekiment az ujsagironak karasz robert sem tudta kibekiteni oket video 2   •   osszes trofeajat elajandekozza ronnie osullivan hetszeres sznukervilagbajnok   •   dzdzdzdzACrdentdzdzd   •   sudan conflict army fights to keep wadi saeedna airbase residents say 2   •   megjott az apple m4 szuperchip es vele rogton tobb uj ipad keszulek is 2   •   brutalis elvagta a torkat majd tobbszor hatba szurta exferjet egy ausztraliaban elo magyar no reszletek 2   •   zac efron is all flying muscle in first look at wrestling drama iron claw   •   frontalis karambol budapesten az egyik autobol feszitovagoval kellett kiszabaditani egy embert 3   •   fact check posts claim its illegal in india to know a babys sex before birth heres the truth   •   ez tortent magyar virustudosok elmondtak melyik vakcina szerintuk a legjobb   •   hearings in london aim to assess allegations of genocide in china   •   serena and venus williams knocked out of doubles play by czech duo at us open   •   remtett diosjenon alexandra csontjait eltemette a csalad krisztina maradvanyai meg nem kerultek elo kutakban keresik az eltunt testvert   •   that was a newborn baby cnn reporter reveals dire situation at kabul airport   •   a karjaimban tartottam amikor leallt a gyerekem legzese megrazo reszleteket arult el az okolvivo csaladja   •   hatezer ember maradt gyogyszertar nelkul baranyaban   •   foldbe dongoli a nezoket az ev legjobb filmdramaja   •   milliardos megrendelest kapott a t systems a zalazone nal 2