Miről tárgyalt Orbán Viktor a világ egyik leghatalmasabb vezetőjével? Íme a hatalmas játszma, amelyben kulcsszereplő lett Magyarország

Véget ért a nagyszabású, öt napos kínai látogatás Európában, amely nagyrészt igazolta az előzetes várakozásokat. Hszi Csin-ping, kínai elnök kettős szájízzel térhet vissza Pekingbe, mivel ameddig a franciáknál erősen megkérdőjelezhető eredményeket ért el (legalábbis a nyilvánosság elé tárt információk alapján), addig az út további állomásainál hangzatos bejelentéseket tettek a felek. Kérdéses azonban, hogy mihez kezd a keleti nagyhatalom a mostani eredményekkel. Ennek jártunk utána elemzésünkben.
2024-05-10 16:07:34

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei

Okosórák, notebook, tablet, fülhallgató is szerepelt a kínai gyártó dubaji prezentációján.
2024-05-10 14:10:29

Tovább erősödnek a magyar-kínai digitális kereskedelmi kapcsolatok

Kína Magyarország egyik legfontosabb Európán kívüli külkereskedelmi partnere.
2024-05-09 15:09:44

Van, ahol szinte semmit sem érnek a nyugati szankciók, éppen Oroszország egyik legmodernebb vadászgépénél

A The Moscow Times riportja szerint az orosz hadiipari vállalatok könnyedén játsszák ki a nyugati szankciókat.
2024-05-08 09:07:46

Az év eddigi legdrágább irodaháza cserélt gazdát Bécsben

Megvásárolta a Wilhelm von Finck csoport tagvállalataként működő Euro Real Estate az IMMOFINANZ-tól a City Tower Vienna-t - számolt be róla az eladó. A 87 méter magas irodaépület több mint 150 millió eurós (kb. 58 milliárd forint) vételára az idei év eddigi legmagasabb összegű tranzakciója az osztrák ingatlanpiac irodaszegmensében.
2024-05-06 12:06:44

Egy nap is kevés, hogy megismerjük az ország egyik legszebb várát

Magyarország egyik legkedveltebb kirándulóhelyévé nőtte ki magát.
2024-05-04 19:08:11

Videón, ahogy az oroszok megsemmisítik az egyik legmodernebb ukrán légvédelmi rendszert

Ukrajna több, modern légvédelmi rendszert is kapott az oroszokkal vívott háború során, amelyet rendszeresen használnak a támadások elhárítására. Nem minden akció ellen képesek azonban megfelelően védekezni, ezt bizonyítja a nemrégiben előkerült felvétel.
2024-05-02 22:07:28

Magyarország az EU legszegényebb országa, de Navracsics Tibor álmodott egy nagyot

A területfejlesztési miniszter szerint Magyarország lendületesen zárkózik fel, a cél az, hogy 2030-ra az EU egyik legélhetőbb állama legyen. Valójában a leszakadás folyamatos, a tavalyi infláció különösen mélyre taszította a magyar háztartások fizetésének értékét, életszínvonalát.
2024-04-30 11:14:10

2024-04-30 11:12:00

Megszólalt a Revolut a csalásokról: Magyarország az egyik legbiztonságosabb ország Európában

Magyarország 33 európai ország közül a 30. helyen végzett a négy legalacsonyabb csalási esettel rendelkező ország egyikeként (az ezer ügyfélre jutó csalás áldozatainak száma alapján). A vásárlással és bérléssel kapcsolatos csalások a leggyakoribb csalástípusok az országban - derül ki a Revolut első pénzügyi bűnügyi és fogyasztóbiztonsági jelentéséből. A csalásokról és a fizetési trendekről is szó lesz a Portfolio június 11-ei Financial IT konferenciáján. Regisztráció és részletek itt!
2024-04-22 09:07:12

Elárasztotta a víz a világ egyik legmodernebb városát

2024-04-20 17:06:57

Megmutatjuk az üzemet, ami ellátja hússal a magyarokat - videó

20 éves Közép-Európa egyik legmodernebb húsüzeme, ahol most exkluzív gyárlátogatáson vettek részt kollégáink.
2024-04-19 14:08:20

Sokasodnak a gondok: súlyosan elszálltak a legmodernebb amerikai vadászbombázók költségei

A Pentagon F-35-ös vadászbombázóinak üzemeltetési és fenntartási költségei 44 százalékkal nőttek a korábbi becslésekhez képest, elérve az 1,5 milliárd dollárt - közölte a Defense One.
2024-04-16 18:07:40

Olimpiai selejtező: Svédország-Magyarország (élő)

Svédország ellen kezdődik a női kézilabda-válogatott valódi erőpróbája az olimpiai selejtezős tornán. Miután Kamerun, majd a további afrikai együttesek közül egyik sem tudott Debrecenbe utazni, Nagy-Britannia ellen lépett pályára elsőként a magyar válogatott. A 49-11-re megnyert mérkőzés azonban edzésnek is gyenge volt Golovin Vlagyimir szerint, de ugyanez Svédország ellen. A skandinávok 35-28-ra verték Japánt az első körben, vagyis a magyarok legyőzésével már le is tudhatná a továbbjutást. Ezt kellene megakadályozni. Kézilabda, női olimpiai selejtező, 1. csoport, 2. forduló Svédország-Magy...
2024-04-12 18:08:15

Magyarország támogatja a biztonsági kiadások növelését, de nem Ukrajna javára

Magyarország nem tágít: az ukrajnai támogatásokat nyomon kell követni.
2024-04-12 16:10:05

Magyarország támogatja a biztonsági kiadások növelését, de nem Ukrajna javára

Magyarország nem tágít: az ukrajnai támogatásokat nyomon kell követni.
2024-04-12 16:07:09

Videó: frontra tolta Oroszország az egyik legmodernebb rendszerét, ennél kínosabban már nem is veszíthette volna el

Oroszország a harkivi régió határában állította fel az egyik legmodernebb GPS-zavaró berendezését, a több millió dolláros eszközt, azonban egy GPS-vezérelte drón semmisítette meg.
2024-04-11 19:09:21

Varázslatos Magyarország: Nézegessen díjnyertes természetfotókat!

Átadták a Varázslatos Magyarország fotópályázat díjait. A kiállításnak a Magyar Nemzeti Múzeum ad otthont, de a hvg.hu-n már most megnézheti a legjobb képeket.
2024-04-08 12:13:04

Magyarország lett az egyik főszereplő az EU-s szankciók körüli játszmákban

Az Európai Unió és Oroszország közötti fokozódó feszültségek közepette az EU szankciós listájáról az elmúlt két évben mindössze nyolc személyt vettek le. Nekik egy bonyolult jogi folyamaton kellett átesniük, vagy arra volt szükség, hogy egy tagállam lobbizza ki az eltávolításukat. Magyarország is rendszeresen javasolja személyek törlését az uniós listáról.
2024-04-04 10:07:49

Magyarország egyik fele 13 éve folyamatosan boldogtalan

2024-03-29 08:07:28

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre:” Dán-házakban” történő: Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, falazás, vakolás, villanyszerelés kitekintő kamera felszerelése, ajtócsere teljes körű kivitelezése. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki 06-20/915-8893
2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:24

2020-06-23 22:17:00

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:27

2020-06-23 22:19:46

Elég bizarr módon edzett a UFC egyik legjobbja - videó

Korábban a félnehézsúly koronázatlan királya volt az amerikai ketrecharcos.
2020-12-19 22:05:52

Az egyik exatlonos már a rajt előtt megszegett egy szabályt

Palik László felelősségre vonta.
2020-12-28 21:06:09

Folytatni akarja az uniós biztos Magyarország és Lengyelország ellen az eljárást, ezt mondta az LMBTQ-kérdésekkel kapcsolatos vitán

A politikai zsarolás és ideológiai boszorkányüldözés semmilyen módon nem jelentheti a kiutat az esetleges nézeteltérésekből - reagált Hidvéghi Balázs.
2020-11-30 22:05:53

Maradona csapata kiütéses győzelmet aratott

A Napoli méltó módon tisztelgett minden idők egyik legjobb focistája előtt.
2020-11-29 22:07:39

Csapattársa mentette meg a magyar kézilabda-válogatott kapusának életét

Szikora Melinda úgy érzi, újjászületett a svédek ellen megnyert felkészülési mérkőzés előtt.
2020-11-28 22:05:55

Maradona nem lehetett Aranylabdás, de nem is volt szüksége rá

Szubjektív emlékezés az egyetemes futballtörténelem egyik legnagyobb alakjára.
2020-11-25 22:06:05

Magyarország - Szerbia 0:1 ÉLŐ

Újra játszik a labdarúgó-válogatott, ezúttal a Nemzetek Ligájában és most Szerbia ellen.
2020-11-15 20:11:39

Sahin: Jövő télre visszaáll a normális élet

Az idei év még kemény lesz az eddigi legbiztatóbb koronavírus-védőoltás egyik atyja szerint.
2020-11-15 20:13:58

Magyarország - Szerbia 0:1 ÉLŐ

Újra játszik a labdarúgó-válogatott, ezúttal a Nemzetek Ligájában és most Szerbia ellen.
2020-11-15 20:15:37

Ferrari szívvel: keveset futott Lancia Thema 8.32 várja új gazdáját

Ez a V8-as erőforrással szerelt olasz típus korának egyik legsportosabb szedánja volt.
2020-11-15 20:15:39

Fogyókúrán esett át a Porsche egyik legizgalmasabb modellje

Nem ez a legerősebb és nem ez a leggyorsabb Porsche, azonban vezetési élmény tekintetében nincs sok riválisa.
2020-11-16 11:09:13

Fogyókúrán esett át a Porsche egyik legizgalmasabb modellje

Nem ez a legerősebb és nem ez a leggyorsabb Porsche, azonban vezetési élmény tekintetében nincs sok riválisa.
2020-11-16 11:09:14

Orbán Viktor: Magyarország megvétózza az uniós költségvetést és a helyreállítási alapot

A miniszterelnök levélben tájékoztatta Angela Merkel német kancellárt és Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét. A magyar - és a lengyel - vétó miatt egyelőre nem születtek meg az EU költségvetési ügyeivel összefüggő döntések.
2020-11-16 15:06:00

Fogyókúrán esett át a Porsche egyik legizgalmasabb modellje

Nem ez a legerősebb és nem ez a leggyorsabb Porsche, azonban vezetési élmény tekintetében nincs sok riválisa.
2020-11-17 07:08:43

Videón, ahogy kinyitják a nemrég talált 2500 éves szarkofágot

Az elmúlt hónapokban sorra kerültek elő a lezárt, érintetlen szarkofágok az egyiptomi Szakkarában, ezek egyikét már ki is nyitották a szakemberek.
2020-11-17 09:08:01

2020-11-17 09:08:02

Betiltanák a kutyasétáltatást Kína egyik tartományában

Furcsa módon akarják az embereket felelős állattartásra nevelni. A tervezett tiltás nagy felháborodást váltott ki.
2020-11-17 10:11:00

A Tesla bekerül az egyik legfontosabb tőzsdei indexbe

Az S&P 500 a legnagyobb piaci értékkel rendelkező amerikai cégeket tömöríti.
2020-11-17 16:06:52

A Tesla bekerül az egyik legfontosabb tőzsdei indexbe

Az S&P 500 a legnagyobb piaci értékkel rendelkező amerikai cégeket tömöríti.
2020-11-17 16:06:54

Magyarország Brazíliával fog össze a nemzet-, a vallás- és a családellenes erők ellen

Szijjártó Péter az interneten keresztül beszélt brazil kollégájával.
2020-11-18 18:06:36

Magyarország Brazíliával fog össze a nemzet-, a vallás- és a családellenes erők ellen

Szijjártó Péter az interneten keresztül beszélt brazil kollégájával.
2020-11-18 18:06:36

Magyarország-Törökország - élő

A csoportgyőzelemért játszik a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában, folyamatosan frissülő cikkünkben követjük az eseményeket.
2020-11-18 20:10:31

Magyarország-Törökország - élő

A csoportgyőzelemért játszik a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában, folyamatosan frissülő cikkünkben követjük az eseményeket.
2020-11-18 20:10:33

Magyarország középhatalom az EU-ban ? ha borban mérjük

Olaszország az Európai Unió legnagyobb bortermelője és borexportőre. A három bornagyhatalomhoz képest Magyarország 0,4 milliárd liter termelése a kanyarban sincs, de ez is elég a hatodik helyre.
2020-11-19 16:09:24

Ha már unalmas a BMW X5: itt a megújult Lincoln Nautilus

A Ford luxusmárkájánal felfrissítették az egyik legkelendőbb SUV-t, a Nautilust.
2020-11-20 07:06:14

Ha már unalmas a BMW X5: itt a megújult Lincoln Nautilus

A Ford luxusmárkájánal felfrissítették az egyik legkelendőbb SUV-t, a Nautilust.
2020-11-20 07:06:17

Ha már unalmas a BMW X5: itt a megújult Lincoln Nautilus

A Ford luxusmárkájánal felfrissítették az egyik legkelendőbb SUV-t, a Nautilust.
2020-11-20 11:06:37

Ehetett áldozatából egy berlini gyilkos

A gyanúsítottat érdekelte a kannibalizmus, a rendőrök pedig megtalálták az áldozat egyik teljesen lecsupaszított lábszárcsontját.
2020-11-20 15:06:44

Magyarország ismét vörös besorolást kapott Ukrajnától

A Magyarországról Ukrajnába utazóknak házi karanténba kell vonulniuk. Az országban az aktív fertőzöttek száma már 300 ezer fölött jár és ismét rekordot dönött az új betegek száma.
2020-11-20 20:08:27

2020-11-20 20:08:28

Újabb magyar finomság kapott földrajzi oltalmat

Hatvannégyre emelkedett az uniós oltalmat élvező magyar agrártermékek száma
2020-11-21 15:07:50

A budapesti repülőtér is díjat kapott Európa legjobbjai között

A legjobb szolgáltatásokat nyújtó létesítményeket ismerték el.
2020-11-21 17:10:52

A UFC balhés ex-bajnoka hihetetlenül keményen edz - videó

Még mindig nincsen fix dátum, hogy mikor térhet vissza minden idők egyik legjobbja a ketrecbe.
2020-11-21 22:05:53

36 órán keresztül pörögnek idén a Kutatók Éjszakájának programjai

Továbbra is ingyenes az összes esemény, melyeket idén online lehet követni a neten november 27-én és 28-án.
2020-11-22 06:06:53

Vita Németországban a Covid-védőoltásról

Még az egyik ígéretes vakcina gyártójának a fellegvárában sem egyértelmű az oltás megítélése.
2020-11-22 10:12:22

Egészen lehetetlen pózban végzett ellenfelével a UFC-bajnok - videó

Az egyik legjobb női ketrecharcos pedig nagy csatában, pontozással győzött Las Vegasban.
2020-11-22 16:06:04

December 6-án eldől, rendezhet-e Magyarország sakkolimpiát

A magyar pályázat győzelme óriási szenzáció lenne.
2020-11-23 06:06:59

Félig leaszfaltoztak egy macskát Bács-Kiskun megyében

Az állat az egyik útszakasz felújítása során került a friss aszfaltréteg alá.
2020-11-23 07:06:13

Félig leaszfaltoztak egy macskát Bács-Kiskun megyében

Az állat az egyik útszakasz felújítása során került a friss aszfaltréteg alá.
2020-11-23 07:06:14

Meghalt a jeges vödrös kihívás egyik központi figurája

Patrick Quinn 37 éves volt. 2013-ban diagnosztizálták nála az ALS-t.
2020-11-23 07:06:14

Ködbe burkolózik ez a hét - ilyen időre számíthatunk a napokban

Lesznek azonban derengőbb tájak is.
2020-11-23 08:06:01

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   pro   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   b   •   youtube   •   H   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   eb   •   rozsa sandor   •   vacsoracsata   •   perapro   •   ingatlan   •   P   •   L   •   aza   •   fluminense   •   budapest   •   J   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   vilagujdonsag magyar hidrogen hibrid hiperauto minden amit az 1300 loeros kincsemrol tudni lehet   •   orban viktort kituntettek   •   this child was alive again   •   reszletes leirast kozoltek a ferfirol aki a godolloi hev en probalt megeroszakolni egy not 2   •   korhazban apoljak karsai danielt   •   a magyar valogatott alapembere ismet kezdo volt a premier league ben   •   cristiano ronaldo breaks another record during 600th league game   •   ez soha nem tortent volna meg ha en lennek az elnok donald trump szerint o megakadalyozta volna iran brutalis tamadasat   •   dancs ferenc a fuggetlensegert a szabadsagert es a demokraciaert erdemes harcolni   •   a 99 eves betty white szerint a hosszu elet egyik titka a vodka   •   a kreml szerint nincs sok esely ra hogy ismet meghosszabbitjak a fekete tengeri gabonaegyezmenyt   •   csikos sandor lett a nemzet szinesze 4   •   szornyu tragedia halalra keseltek egy 17 eves gyereket elmenekult a gyilkos   •   bedontheti a gazdasagot a kannabisz legalizalasa 2   •   457 milliard az adossag az orvostechnikai szovetseg a kormany segitseget keri 2   •   kutya tamadt egy 15 eves fiura szegeden segitsen a rendoroknek megtalalni az allat gazdajat video 2   •   a belga kormanyfo nagyon kemenyen beszolt orban viktornak brusszelben de egybol megbanta   •   matol tolthetok a playstation plus juniusi ingyen jatekai   •   utcan is kiprobaltak az 5 perc alatt feltoltheto villanymotoros hiperautot   •   covid hand outs how different countries pay if you are sick   •   donath anna megrendult a rendszer a kozteve vitat szervez   •   spiegel orban zaklatja a kulfoldi cegeket magyarorszag azonnali megbirsagolasat kovetelik ep kepviselok 2   •   german defence minister proposes cooperation with canada in arctic   •   ez jusson eszebe mielott tulsagosan felhuzna magat 8 perc duhonges eleg a szivrohamhoz 3   •   megvan a 158 levai zoltan is olimpiai kvotas   •   megsemmisult egy orosz tank ukrajnaban amely az 56 os magyar forradalomban is reszt vett   •   lebuktak a tulszamlazok 212 ezer forintba fajt egy kave egy budapesti szorakozohelyen video 2   •   allamfoknek kijaro kiseretet kapott a holokauszttagado irani exelnok budapesten   •   lang gyorgyi jelen van es ez igy is marad falusi mariann eletenek resze elhunyt tarsa 2   •   az egyesult allamok szerint az atomhaboru az egyetlen megoldas   •   a kenyelemnek tul nagy az ara 2   •   molnar piroska vidnyanszky rtl es riportjarol ilyen nincs hogy valakinek nincs joga kerdezni   •   ujabb balhe a heten mar harmadszor riasztottak a rendoroket drake luxusvillajahoz 2   •   lang gyorgyi jelen van es ez igy is marad falusi mariann eletenek resze elhunyt tarsa   •   reszvenycsomagot kaptak a mol igazgatosagi tagjai   •   south africa asks world court to order israels withdrawal from rafah   •   molnar piroska is megszolalt kulka janos es udvaros dorottya ugyeben oruljon egy szinhaz hogy ha video 2   •   vadonatuj autovasarlasi tamogatas johet magyarorszagon   •   spiegel orban zaklatja a kulfoldi cegeket magyarorszag azonnali megbirsagolasat kovetelik ep kepviselok   •   elado vettel alig hasznalt ferrari enzoja 2   •   ordog noraek bezarjak a balatonfuredi kisboltjukat   •   gondnoksag ala helyezne m richardot a csaladja hogy enyhebb buntetessel megussza 2   •   csalok kernek bankkartyaadatokat a nav neveben   •   februarban indulhat az uj villanyautos palyazat egy 25 millios jarmu beszerzeset 4 millioval tolja meg az allam 2   •   ujabb horrorisztikus jarmucsodat kapcsoltak le az m0 son   •   felismerhetetlenre lottek han juniszt   •   67 ev a szinhazban es a szinhazon tul a szulinapos mate gabor eleteben is voltak rosszabb pillanatok   •   elverzett a kertesz osszetakolt funyiro vagta le a ferfiassagat fotok 2   •   felelmetes morajlassal kezdodott a budapest melletti foldrenges   •   internetes csalok a magyar posta neveben probalkoznak