A Real Madrid klasszisa illusztris társasághoz csatlakozna a Bajnokok Ligája-serleggel

Annyi már biztos, hogy a Borussia Dortmund legalább 20 millió eurót keresett.
2024-05-09 17:11:37

Látni kell a madridi Bajnokok Ligája-dráma fő pillanatait!

Óriási fordulatok után a Real jutott BL-döntőbe, amelyet az eddigi nyolc alkalomból egyszer sem veszített el.
2024-05-09 05:07:04

A Fradi korábbi csoportellenfele már bejutott a Konferencia-liga döntőjébe

Egy másik korábbi ellenfél is követheti majd.
2024-05-08 22:08:01

Milliárdokat költ a kormány a kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntők megrendezésére

Varga Mihály, Rogán Antal és Szalay-Bobrovniczky Kristóf is megkapta a feladatát.
2024-05-08 19:10:13

Milliárdokat költ a kormány a kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntők megrendezésére

Varga Mihály, Rogán Antal és Szalay-Bobrovniczky Kristóf is megkapta a feladatát.
2024-05-08 19:08:06

Senki nem sír az Üllői úton, hogy a "dózsások" nem lesznek ott a Fradi elleni rangadón

A lila-fehér csapat szurkolói értelmetlen handabandázással körítették a nyilatkozatukat.
2024-05-08 12:10:11

Sorsoltak a BL-elődöntőre: még sosem kapott ki leendő ellenfelétől a Győr

Post Content
2024-05-08 10:09:35

Sorsoltak a BL-elődöntőre: még sosem kapott ki leendő ellenfelétől a Győr

Post Content
2024-05-08 10:07:52

A Kassai Viktor vezette botrányos Real-Bayernt soha nem felejti el a két csapat

Szerdán este a Bajnokok Ligája elődöntőjében újra Madridban csap össze a spanyol és a német szupercsapat. Csakúgy, mint hét évvel ezelőtt, amikor Kassai Viktor elképesztő produkciója szolgáltatott témát a világsajtónak.
2024-05-08 06:07:48

Kelet-Európától Dél-Amerikáig érkeztek a Fradi-meccsre az édesanyák - videó

A Fradi és a Debrecen játékosai gyönyörű gesztussal kedveskedtek az édesanyáknak.
2024-05-05 21:07:16

Nem sikerült az újabb BL-csoda: nagyot küzdött a Fradi, dán ellenfele azonban felőrölte

A Győr mellett német, dán és francia csapat lesz ott a négyes döntőben.
2024-05-05 18:08:04

Nem sikerült az újabb BL-csoda: nagyot küzdött a Fradi, dán ellenfele azonban felőrölte

A Győr mellett német, dán és francia csapat lesz ott a négyes döntőben.
2024-05-05 18:06:36

"Fradi volt, Fradi lesz, míg a Földön ember lesz" - 125 éves a Ferencváros

A zöld-fehérek legendás sportolói és a jelenlegi klasszisok közül is rengetegen megjelentek a nagyszabású évfordulós ünnepségen.
2024-05-03 15:09:25

Szívrohamot kapott egy szurkoló a Fradi korábbi ellenfelének Konferencia-liga-meccsén

A hazaiak stadionjának egyik szektorát a félidőben kiürítették.
2024-05-03 08:09:27

Ez a legelvakultabb Fradi-szurkolókat is megizzasztja

125 éves lett Magyarország legismertebb egyesülete, mennyit tud róla?
2024-05-03 06:07:49

Ez a legelvakultabb Fradi-szurkolókat is megizzasztja

125 éves lett Magyarország legismertebb egyesülete, mennyit tud róla?
2024-05-03 06:06:24

Kubatov Gábor: Kiejtenénk az Újpestet

A Fradi elnöke szerint a lila-fehéreknek is át kellene esniük egy megtisztulási folyamaton.
2024-05-02 20:08:46

Xabi Alonso: Lenyűgöző a Puskás Aréna

A Leverkusen edzője szerint csapatának nagyon koncentrálnia kell a Fradi elleni El-visszavágón.
2023-03-15 22:40:18

Xavi visszavág: ez a Barca lenne a BL bohóccsapata?

Örömmámor és 15 millió eurós mentőöv Katalóniában. Cubarsí az új Beckenbauer?
2024-03-13 10:10:03

Xavi visszavág: ez a Barca lenne a BL bohóccsapata?

Örömmámor és 15 millió eurós mentőöv Katalóniában. Cubarsí az új Beckenbauer?
2024-03-13 10:07:21

Hamilton rangos elismerést kapott hazájában

Többek között a Liverpool futballistáját előzte meg a szavazáson, másodszor nyerte el a díjat.
2020-12-20 22:06:26

Hősiesen küzdött, de hosszabbításban kikapott a Telekom Veszprém a BL elődöntőben

Elképesztő mérkőzést vesztett el David Davis csapata, és készülhet a PSG elleni bronzmeccsre.
2020-12-28 22:05:55

Szoros meccsen dőlt el, de nem jutott döntőbe a Veszprém

Az utolsó pillanatig sem lehetett tudni, vajon a THW Kiel, vagy pedig a Telekom Veszprém játszhat-e majd a Barca ellen a 2019?2020-as férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében.
2020-12-28 22:05:57

Courtois ismét hatalmasat hibázott, otthon kapott ki a Real Madrid

Az Atlético Madrid rangadót nyert Valenciában.
2020-11-28 22:05:58

Vezetett Torinóban, de kikapott a Juventustól a Ferencváros

Ezúttal is nagyot küzdött a Fradi a BL-ben, de Álvaro Morata a 92. percben megnyerte a meccset az olasz csapatnak.
2020-11-24 22:06:12

Az ETO nyerte az NB II-es győri rangadót

A Gyirmót sorozatban harmadszor kapott ki.
2020-11-22 22:05:57

Továbbjutott a Liverpool, az Inter saját magát és a Realt is életben tartotta

Az Atlético nem tudta legyőzni a Bayernt, így Szoboszlai Dominik csapatának is megmaradt az esélye.
2020-12-01 22:06:17

Nyilasi Tibor: Már az büszkeség volt, hogy futhattam Maradona után, mert nem értem utol

Az argentin világklasszist zsonglőrnek és varázslónak tartotta a Fradi klasszisa.
2020-11-25 22:06:05

Hazai pályán kapott ki az olasz bajnokságban az Atalanta - videó

A Hellas Verona gólt sem kapott a rettegett bergamói támadósortól.
2020-11-28 22:05:55

Magánzárka, szex, gyilkosok: sztárok élete a börtönben

Volt, aki folyamatosan romlott ételt kapott, másnak egy sátánista sorozatgyilkos üzengetett, miközben olyan is akadt, aki naphosszat szexelt.
2020-11-28 22:05:55

A Barcelona cserekapusa ott folytatta bravúrjait, ahol egy hete abbahagyta - videó

Már két csapatnak is megvan a 9000 gól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája történetében.
2020-11-26 22:05:51

A Fradi kikapott a Barcelonától, az utolsó meccsen dől el a tavaszi Európa-liga szereplés

A Barcelona az első félidőben eldöntötte a meccset, a másodikban már jobban játszott a Fradi. A másik meccsen a Dinamo Kijev is 3-0-ra kapott ki, a Juventustól.
2020-12-02 22:06:10

Szakmáry Gréta remekelt a női röplabda-BL-ben

A magyar ütőjátékos húsz pontot szerzett és megválasztották a mezőny legjobbjának.
2020-12-03 22:05:57

Elmarad a Románia-Norvégia mérkőzés a Nemzetek Ligájában

Az északi csapat egyik játékosának koronavírus-fertőzése miatt elmarad a vasárnapra (mára) kiírt Románia-Norvégia mérkőzés a labdarúgó Nemzetek Ligájában - közölte az európai szövetség.
2020-11-15 20:15:38

350 lóerős motort kapott a legsportosabb Mini

A 2 literes 4 hengeres turbómotort alaposan kihegyezték a fejlesztőmérnökök.
2020-11-16 06:08:19

350 lóerős motort kapott a legsportosabb Mini

A 2 literes 4 hengeres turbómotort alaposan kihegyezték a fejlesztőmérnökök.
2020-11-16 06:08:21

Semmi politikai korrektség: itt a 6,4 literes motort kapott új Jeep Wrangler

Az amerikai gyártó legújabb V8-as terepjáróra abszolút nem a CO2-kibocsátás csökkentéséről szól.
2020-11-17 07:08:43

Semmi politikai korrektség: itt a 6,4 literes motort kapott új Jeep Wrangler

Az amerikai gyártó legújabb V8-as terepjáróra abszolút nem a CO2-kibocsátás csökkentéséről szól.
2020-11-17 07:08:44

Semmi politikai korrektség: itt a 6,4 literes motort kapott új Jeep Wrangler

Az amerikai gyártó legújabb V8-as terepjáróra abszolút nem a CO2-kibocsátás csökkentéséről szól.
2020-11-17 08:12:01

Nyomkövetőt kapott a világ utolsó ismert fehér zsiráfja, tavasszal vesztette el családját

Nyomkövetővel szerelték fel a világ utolsó ismert fehér zsiráfját Kenyában, hogy így elrettentség az orvvadászokat.
2020-11-18 09:07:00

2020-11-18 09:07:01

Egy évre elvették a jogosítványát, és 325 ezres bírságot kapott az M0-son büntetőfékező audis

Jogerős ítélet született a sportkocsival hajtó autós ügyében, aki egy igazolványt lobogtatva, büntetőfékezéssel akart megleckéztetni egy szerinte lassan haladó autóst.
2020-11-18 12:07:42

2020-11-18 12:07:43

2020-11-18 18:06:35

Elítélték az óbudai iskoláslányokat molesztáló portást

Csaknem 12 évet kapott L. Tibor. Négy éven keresztül zaklatott kiskorú lányokat.
2020-11-19 15:12:52

Elítélték az óbudai iskoláslányokat molesztáló portást

Csaknem 12 évet kapott L. Tibor. Négy éven keresztül zaklatott kiskorú lányokat.
2020-11-19 15:12:52

A kommunisták segítségével hosszabbíttatta meg a szükségállapotot a cseh kormány

A cseh kormány eredetileg 30 napos hosszabbítást kért, de végül kevesebbet kapott az egész napos parlamenti vita után. Így is épphogy csak átment a foghíjas cseh alsóházon a javaslat.
2020-11-19 20:06:05

2020-11-19 20:06:06

2020-11-19 21:09:18

Dull Szabolcs a Telexről: Áttárgyaljuk, hogyan tudnék bekapcsolódni a munkába

Az Index volt főszerkesztője több ajánlatot kapott már, de csak volt munkatársaival tárgyal. Jelenleg jogi tanulmányokat folytat, a versenytilalom miatt január végéig nem is vállalhat munkát.
2020-11-20 14:06:32

Magyarország ismét vörös besorolást kapott Ukrajnától

A Magyarországról Ukrajnába utazóknak házi karanténba kell vonulniuk. Az országban az aktív fertőzöttek száma már 300 ezer fölött jár és ismét rekordot dönött az új betegek száma.
2020-11-20 20:08:27

2020-11-20 20:08:28

Újabb magyar finomság kapott földrajzi oltalmat

Hatvannégyre emelkedett az uniós oltalmat élvező magyar agrártermékek száma
2020-11-21 15:07:50

Súlyos eltiltást kapott az orosz súlyemelő

Nagyezsda Lomova 2027-ig nem indulhat súlyemelő versenyen.
2020-11-21 15:07:50

Szlovéniában győzött az FTC női kézilabdacsapata a BL-ben

A mérkőzést a magyar csapat 32-26-ra nyerte a Krim Ljubljana ellen.
2020-11-21 17:10:52

A budapesti repülőtér is díjat kapott Európa legjobbjai között

A legjobb szolgáltatásokat nyújtó létesítményeket ismerték el.
2020-11-21 17:10:52

Zöld rendszámot kapott az első svéd Év autója - Volvo XC40 T5 Twin Engine teszt

A kompakt XC40 plug-in hibrid változatának spórolásával azért van némi gond.
2020-11-21 18:06:52

Pintér Attila - legalábbis egyelőre - nem tett csodát, a Mezőkövesd otthon kapott ki az MTK-tól és továbbra is utolsó

Hét meccse nyeretlen az NB I-ben a Mezőkövesd, amely ezúttal az MTK-tól kapott ki.
2020-11-21 18:06:53

Történelmi meccset nyert meg a Győr a női kézilabda BL-ben

A magyar csapat a Buducnost Podgoricát verte 34-29-re.
2020-11-21 19:08:57

Tíz emberrel is nyert a Győr a női kézi BL-ben

Már 45 mérkőzés óta veretlen az ETO a Bajnokok Ligájában.
2020-11-21 19:08:59

Óriási gólt lőtt a Ferencváros a Honvéd ellen - videó

Az NB I 11. fordulójának rangadóján az első gólt a Fradi szerezte a meccsen.
2020-11-21 20:06:19

Hatalmas góllal nyert a Ferencváros a Honvéd ellen a bajnokságban - videó

A Fradi továbbra is magabiztosan vezeti az NB I-et.
2020-11-21 21:05:40

C. Ronaldo-show, sikerrel hangolt a Juventus a Fradi elleni BL-meccsre - videó

A torinói sztárcsapat az első félidőben eldöntötte a Cagliari elleni meccset.
2020-11-21 22:05:52

C. Ronaldo duplázott, a Juve győzelemmel hangolt a Fradi ellen

Négy perc alatt szerzett két gólt a világklasszis portugál támadó.
2020-11-21 22:05:55

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   Leverkusen   •   R   •   haszn   •   N   •   jazz   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   tes   •   youtube   •   mag   •   K   •   H   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   J   •   eb   •   németállás   •   f   •   budapest   •   fluminense   •   vacsoracsata   •   perapro   •   P   •   rozsa sandor   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   silicon valley gave asias richest man billions but things arent all going to plan   •   400 forint kozelebe dragulhat a benzin a kovetkezo hetekben 3   •   a magyarok kozel fele 10 ezer forintnal is kevesebbet szan iden szerettei megajandekozasara 2   •   muller cecilia elmondta milyen reakciokat okozhat a kinai vakcina 2   •   megszokott a haziorizetbol egy gyilkossaggal vadolt ferfi de ket heten belul elkaptak   •   foldrenges volt romaniaban 4   •   impeachment megszavaztak a trump elleni vadpontokat   •   kielegito torocsik mari allapota   •   us government targets north koreas illicit it workforce with new sanctions   •   igy keszultek berczesi szerelemgyerekei   •   valtozas erik az utanvetes rendelesnel   •   akar cigi akar az autok tehetnek a fustrol nagyobb esellyel lesz viselkedesi zavaros a gyerek   •   dobbenetes adatok erkeztek a vizrol 3   •   dugd fel az ujjad a sggembe itt az ujabb zaklatasi botrany a borat vilagsztarja ezeket akarta rebel wilsontol 2   •   tavaly haltak meg a legtobben olaszorszagban a masodik vilaghaboru ota 2   •   kiderult mi vezetett a karpataljai dandar tragediajahoz 2   •   elszívó ernyő budapest   •   meghalt marosi miklos 4   •   egyetlen ut vezethet kifele gazabol de nem tudni mikor nyitjak meg az egyiptomi hataratkelot 2   •   feljott az olasz jobboldal uj part tort az elre   •   onalloan is dolgozhatnak a szakkepzesben meg resztvevok az egeszsegugyben 2   •   orban volt tanacsadojanak cege sugarhajtasu repulokre kapott megrendelest vietnambol   •   nemzeti szinhaz baleset fel ev eltelt de meg mindig nem nincs gyanusitott kihallgatas   •   korozott volvot foglaltak le a rendorok roszken 3   •   ha az eu nem cselekszik gyorsan akkor keptelen lesz visszaforditani a magyar media levadaszasat   •   meg egy klub ahol trump nem tag tobbe   •   elkepeszto golokat lott a fradi focicsapatanak egyik legnagyobb remenysege video   •   erre figyel minden sportimado hamarosan nagy dontes szuletik   •   csosz boglarka a ferjerol ha nagyon anyagias lennek vele maradtam volna   •   a rendorseg elismerte a felelosseget a bl dontot megelozo kaoszert   •   magyar peternek egyetlen eselye maradt hogy induljon az idei valasztasokon   •   jakab peter tetszik az embereknek hogy valaki odamegy es belemondja az igazsagot a kedves vezeto arcaba 2   •   honvedek terdig a sarban es nyakig a remenytelensegben   •   kasztner rezso unokaja lett az izraeli munkapart elnoknoje 2   •   fotok ennyi maradt a bejruti kikotoben felrobbant silokbol   •   elromlott a hangulat delutan a magyar tozsden   •   magyar leanykam toth gabi es a kislanya csoda szep lobogot szereztek igy unnepelnek marcius 15 en 2   •   uj irodalmi dijat alapit a mastercard   •   a nagy alvaskutatas egyre kevesebbet es egyre rosszabbul alszunk 4   •   jelentes   •   thailand to widen 2025 budget deficit as it reworks handout plan   •   many of new yorks congressional democrats including aoc call for cuomos resignation   •   rengeteg penzt fektettek a nagybankok a szennyezo iparagakba   •   megvan kit indithat a fidesz marki zay peter ellen hodmezovasarhelyen   •   tavaly haltak meg a legtobben olaszorszagban a masodik vilaghaboru ota   •   the oat milk wars are just beginning   •   kovetni is nehez lesz amit a jovo heti idojaras tartogat   •   erre a rendorre valaki vigyaz odafont centiken mulott hogy nem utotte el egy kamion 2   •   ufc kutyanak kepzelte magat a brazil ketrecharcos   •   a rekordokat donto abraham lett a lazio veszte a derbin