Videón, ahogy egy családjával lévő nő lazán lenyúl egy teli pénztárcát a komáromi gyógyfürdőben

Lazán lenyúlta a padon felejtett pénztárcát egy családjával érkező nő a komáromi gyógyfürdőben. A Komáromi Járási Ügyészség közérdekű munkabüntetést kért a lopással vádolt asszonyra azzal, hogy a bíróság kötelezze az elkövetőt az áldozat kárának a megtérítésére is. Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség szóvivője közleményében azt írta, hogy a sértett belépőjegyet vett a fürdő előterében, majd leült egy padra, s letette rá a pénztárcáját, melyben 130 ezer forint, valamint személes iratai, és a bankkártyája volt. Ezután a pénztárcájáról elfelejtkezve bement a gyógyfürdő terül...
2024-05-06 09:08:03

A világ rendkívül sebezhető a járványokkal szemben és ez részben a tétlenségből fakad - írja Kemenesi Gábor virológus annak kapcsán, hogy Amerikában hónapok óta terjed a szarvasmarhák körében a H5N1 influenzatörzs.
2024-05-04 15:06:25

Elindult az RTL-en a Gólkirályság második évada: a sorozatban Hevér Gábor alakítja Csember polgármesterét. A színész megkedvelte Géza karakterét, amivel nem sok mindenben tud azonosulni, mivel kerüli a stikliket, és huszonhárom éve hűséges a feleségéhez.
2024-05-03 19:06:16

2024-05-03 19:05:57

125 év apropóján Miklósa Erika, Nyilasi Tibor, Simon Petra, Sike András és Kubatov Gábor mondott beszédet az Üllői út 129.-nél.
2024-05-03 18:09:43

125 év apropóján Miklósa Erika, Nyilasi Tibor, Simon Petra, Sike András és Kubatov Gábor mondott beszédet az Üllői út 129.-nél.
2024-05-03 18:06:47

LifeStyle Hotel Mátra: sztárséffel és részletfizetési lehetőséggel várja a magyar családokat hazánk régi-új szállodája

A Hilaris ételkínálatát Krausz Gábor vezetésével gondolták át.
2024-05-03 13:10:52

Tóth Gabi és Krausz Gábor kislányát különleges kirándulásra vitte a nagynénje: Tóth Vera megmutatta Hannarózának, honnan is indultak az ősei.
2024-05-02 21:06:06

Tóth Gabi és Krausz Gábor kislányát különleges kirándulásra vitte a nagynénje: Tóth Vera megmutatta Hannarózának, honnan is indultak az ősei.
2024-05-02 21:05:55

Kubatov Gábor: Kiejtenénk az Újpestet

A Fradi elnöke szerint a lila-fehéreknek is át kellene esniük egy megtisztulási folyamaton.
2024-05-02 20:08:46

Vona Gábor Magyar Péterről: ha az influenszerek előbb alapítanak pártot, ő csak egy epizódszereplő lenne

Vona Gábor az influenszertüntetés hatásáról, a saját pártjáról, illetve Magyar Péterről is beszélt.
2024-05-02 20:06:06

2024-05-02 20:05:51

Ilyen házat valószínűleg még soha nem látott, egészen bizarr - fotó

A retró házikó legmeghökkentőbb jellemzője hátul található.
2024-05-02 19:09:43

Vona Gábor: Ha az influenszerek alapítottak volna pártot, ma Magyar Péter egy epizódszereplő lenne

Korszakváltás a magyar politikában.
2024-05-02 18:10:41

Vona Gábor: Ha az influenszerek alapítottak volna pártot, ma Magyar Péter egy epizódszereplő lenne

Korszakváltás a magyar politikában.
2024-05-02 18:07:17

Kerényi Miklós Gábor is szívszorító szavakkal búcsúzott a volt feleségétől. Amint azt a Blikk is megírta Kerényi Ági szerda hajnalban meghalt. A rendező egy hosszú bejegyzést tett közzé a Facebook-oldalán, amelyben részletesen beszélt a kapcsolatukról is.
2024-05-01 17:06:28

2024-05-01 16:05:55

Fehérneműs, szexi fotó került elő Radics Gigiről

Rajongóinak nagyon tetszik újabb posztja.
2024-05-01 08:07:33

Tarnavölgyi Gábor lett a Virgo Systems új vezetője

A 2024. év eleje óta hatályos tulajdonosi döntés értelmében a Virgo Systems cégvezetői feladatait Tarnavölgyi Gábor, korábbi üzletfejlesztési igazgató veszi át - közölte a társaság.
2024-04-30 14:07:02

Vízszerelő gázszerelő fűtésszerelő Budapest https://vizgazfutesszerelo.net

Vízszerelő gázszerelő fűtésszerelő Budapest 06 30 571-2337 https://vizgazfutesszerelo.net Olcsó víz gáz fűtésszerelő Hajósi Gábor. Teljes körű fűtés és gázszerelés minden ház, és épülettípusban kedvező árakon! Minden gázkészülék, kazán, vagy cirkó márka esetén hívhat bennünket! Minden kazán típusra. Márkák: Minden kazán, cirkó márka, Ariston, Junkers, FÉG,, Bosch, Saunier, Immergas.
2020-06-23 22:01:13

Vízszerelő Gödöllő

Vízszerelő Gödöllő +36 30 571-2337 Hajósi Gábor: csőtörések, beázások megszüntetése. Mosógépek, mosogatógépek szakszerű bekötése Gödöllőn. https://vizszerelogodollo.ewk.hu/ Bojler szerelő Gödöllő, Gödöllő víz-gáz-fűtés
2020-06-23 22:14:26

Profi vízvezetékszerelő Budapest 06 30 571-2337 http://www.vizvezetekszerelobudapest.eoldal.hu/

Profi vízvezetékszerelő Budapest 06 30 571-2337 Hajósi Gábor http://www.vizvezetekszerelobudapest.eoldal.hu/ Megfizethető, fix áras vízvezeték szerelés, akár azonnali kiszállás 06 06 30 571-2337, garancia, igényes munkavégzés. Vízvezeték szerelés gyorsszolgálat Budapest.
2020-06-23 22:14:27

Megbízható fűtésszerelő Budapest garanciával http://afutesszerelo.hupont.hu/

Megbízható fűtésszerelő Budapest garanciával 06 30 571-2337 Hajósi Gábor. http://afutesszerelo.hupont.hu Olcsó fűtésszerelő Budapest területén és környékén, Hajósi Gábor 06 30 571-2337, garanciavállalással, korrekt, fix árakkal. Ingyenes felmérés, szaktanácsadás és alkatrész-házhozszállítás. Megbízható fűtésszerelő Budapest, fűtésszerelő mester Gödöllő, SOS fűtésszerelés Zugló, fűtésszerelés gyorsszolgálat Bp, Vaillant szerviz 0-24, Vaillant kombi cirkó szerelés hétvégén.
2020-06-23 22:14:27

Profi gázszerelő Budapest http://gazszerelobudapest.hupont.hu/

Profi gázszerelő Budapest http://gazszerelobudapest.hupont.hu/ Olcsó gázszerelő Budapest területén és környékén, Hajósi Gábor 06 30 457-9181, garanciavállalással, korrekt, fix árakkal. Ingyenes felmérés, szaktanácsadás és alkatrész-házhozszállítás.

2020-06-23 22:14:28

Vízszerelő Gödöllő

Vízszerelő Gödöllő +36 30 571-2337 Hajósi Gábor: csőtörések, beázások megszüntetése. Mosógépek, mosogatógépek szakszerű bekötése Gödöllőn. https://vizszerelogodollo.ewk.hu/ Bojler szerelő Gödöllő, Gödöllő víz-gáz-fűtés
2020-06-23 22:14:44

Profi vízvezetékszerelő Budapest 06 30 571-2337 http://www.vizvezetekszerelobudapest.eoldal.hu/

Profi vízvezetékszerelő Budapest 06 30 571-2337 Hajósi Gábor http://www.vizvezetekszerelobudapest.eoldal.hu/ Megfizethető, fix áras vízvezeték szerelés, akár azonnali kiszállás 06 06 30 571-2337, garancia, igényes munkavégzés. Vízvezeték szerelés gyorsszolgálat Budapest.
2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:37

Profi vízvezetékszerelő Budapest 06 30 571-2337 http://www.vizvezetekszerelobudapest.eoldal.hu/

Profi vízvezetékszerelő Budapest 06 30 571-2337 Hajósi Gábor http://www.vizvezetekszerelobudapest.eoldal.hu/ Megfizethető, fix áras vízvezeték szerelés, akár azonnali kiszállás 06 06 30 571-2337, garancia, igényes munkavégzés. Vízvezeték szerelés gyorsszolgálat Budapest.
2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:22

Profi vízvezetékszerelő Budapest 06 30 571-2337 http://www.vizvezetekszerelobudapest.eoldal.hu/

Profi vízvezetékszerelő Budapest 06 30 571-2337 Hajósi Gábor http://www.vizvezetekszerelobudapest.eoldal.hu/ Megfizethető, fix áras vízvezeték szerelés, akár azonnali kiszállás 06 06 30 571-2337, garancia, igényes munkavégzés. Vízvezeték szerelés gyorsszolgálat Budapest.
2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:58

Profi vízvezetékszerelő Budapest 06 30 571-2337 http://www.vizvezetekszerelobudapest.eoldal.hu/

Profi vízvezetékszerelő Budapest 06 30 571-2337 Hajósi Gábor http://www.vizvezetekszerelobudapest.eoldal.hu/ Megfizethető, fix áras vízvezeték szerelés, akár azonnali kiszállás 06 06 30 571-2337, garancia, igényes munkavégzés. Vízvezeték szerelés gyorsszolgálat Budapest.
2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:06

Profi vízvezetékszerelő Budapest 06 30 571-2337 http://www.vizvezetekszerelobudapest.eoldal.hu/

Profi vízvezetékszerelő Budapest 06 30 571-2337 Hajósi Gábor http://www.vizvezetekszerelobudapest.eoldal.hu/ Megfizethető, fix áras vízvezeték szerelés, akár azonnali kiszállás 06 06 30 571-2337, garancia, igényes munkavégzés. Vízvezeték szerelés gyorsszolgálat Budapest.
2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:51

Profi vízvezetékszerelő Budapest 06 30 571-2337 http://www.vizvezetekszerelobudapest.eoldal.hu/

Profi vízvezetékszerelő Budapest 06 30 571-2337 Hajósi Gábor http://www.vizvezetekszerelobudapest.eoldal.hu/ Megfizethető, fix áras vízvezeték szerelés, akár azonnali kiszállás 06 06 30 571-2337, garancia, igényes munkavégzés. Vízvezeték szerelés gyorsszolgálat Budapest.
2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:13

Profi vízvezetékszerelő Budapest 06 30 571-2337 http://www.vizvezetekszerelobudapest.eoldal.hu/

Profi vízvezetékszerelő Budapest 06 30 571-2337 Hajósi Gábor http://www.vizvezetekszerelobudapest.eoldal.hu/ Megfizethető, fix áras vízvezeték szerelés, akár azonnali kiszállás 06 06 30 571-2337, garancia, igényes munkavégzés. Vízvezeték szerelés gyorsszolgálat Budapest.
2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:25

Profi vízvezetékszerelő Budapest 06 30 571-2337 http://www.vizvezetekszerelobudapest.eoldal.hu/

Profi vízvezetékszerelő Budapest 06 30 571-2337 Hajósi Gábor http://www.vizvezetekszerelobudapest.eoldal.hu/ Megfizethető, fix áras vízvezeték szerelés, akár azonnali kiszállás 06 06 30 571-2337, garancia, igényes munkavégzés. Vízvezeték szerelés gyorsszolgálat Budapest.
2020-06-23 22:19:27

2020-06-23 22:19:44

Profi vízvezetékszerelő Budapest 06 30 571-2337 http://www.vizvezetekszerelobudapest.eoldal.hu/

Profi vízvezetékszerelő Budapest 06 30 571-2337 Hajósi Gábor http://www.vizvezetekszerelobudapest.eoldal.hu/ Megfizethető, fix áras vízvezeték szerelés, akár azonnali kiszállás 06 06 30 571-2337, garancia, igényes munkavégzés. Vízvezeték szerelés gyorsszolgálat Budapest.
2020-06-23 22:19:45

Megbízható fűtésszerelő Budapest garanciával http://afutesszerelo.hupont.hu/

Megbízható fűtésszerelő Budapest garanciával 06 30 571-2337 Hajósi Gábor. http://afutesszerelo.hupont.hu Olcsó fűtésszerelő Budapest területén és környékén, Hajósi Gábor 06 30 571-2337, garanciavállalással, korrekt, fix árakkal. Ingyenes felmérés, szaktanácsadás és alkatrész-házhozszállítás. Megbízható fűtésszerelő Budapest, fűtésszerelő mester Gödöllő, SOS fűtésszerelés Zugló, fűtésszerelés gyorsszolgálat Bp, Vaillant szerviz 0-24, Vaillant kombi cirkó szerelés hétvégén.
2020-06-23 22:19:45

Profi gázszerelő Budapest http://gazszerelobudapest.hupont.hu/

Profi gázszerelő Budapest http://gazszerelobudapest.hupont.hu/ Olcsó gázszerelő Budapest területén és környékén, Hajósi Gábor 06 30 457-9181, garanciavállalással, korrekt, fix árakkal. Ingyenes felmérés, szaktanácsadás és alkatrész-házhozszállítás.
2020-06-23 22:19:45

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   apróhirdetés   •   jazz   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   eb   •   tes   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   J   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   people gigi hadid es zayn malik szakitottak kozosen nevelik tovabb gyerekuket   •   ismet pert vesztett a tv2 az origo es a 888   •   meghokkento miket kapott a vilagbajnok magyar sztarsportolo   •   mar a taliboknak is van szuperautoja igaz egy toyota corolla motorjaval 2   •   matekozas kozbeni agyhullamokat alakitanak zeneve az azt hallgato festo agyhullamaibol egy masik zene lesz arra pedig tancolnak   •   ujabb reszletek marsi aniko kapcsolatarol visszater a kanikula botranyba keveredett cicciolina ime a reggel legfontosabb hirei   •   itt az ajanlas alapjaiban szabnak at a hazai foglalkoztatast   •   csivavaoptioncomgcal   •   megvehetik e a kinaiak nagy britannia legnagyobb chipgyarat 2   •   boeing faces new probe over 787 inspection doubts   •   ujra feleledhet a karpat medence vulkanja   •   svajc megszavazta az arcot eltakaro ruhadarabok tiltasat   •   minden otodik amerikai elvesztett egy hozza kozel allot a jarvanyban 2   •   parasztsag vagy felreertes marki zay peter mondatai nyomaban 2   •   uk russia punishing drug and alcohol abusers by sending them to front   •   derek chauvin trial 911 dispatcher testifies about sending police to the scene   •   nfl play offs which teams can qualify on final day of regular season   •   end of merkel era begins as german cdu picks new party leader   •   five russian men fleeing military conscription have been living at an airport in asia for months   •   simogatjak a magyar vizslat a kriptopiacok befektetoi 2   •   amerikaikormanytiszt   •   megtalaltak a vasarnapi csonakbaleset egyik aldozatanak holttestet 2   •   bejarati ajtocsere utani komuves javitasi munkak 47   •   gyurcsany ferenc levezette miert lesz rendszervaltas 2   •   pegasus ugy minden megfigyelere jogosult szerv hasznalhatta a kemszoftrvert   •   lunar new year holiday trips surge in china after lifting of covid restrictions   •   osszeomlott egy epulet del afrikaban rengetegen rekedtek a romok alatt   •   rejtelyes keznyomokat talaltak egy mexikoi barlangban egy ritualehoz kotodnek   •   north korea parades icbms vows to boost nuclear arsenal   •   havasi orban azert nevezte karikot asszonysagnak mert urasagnak megsem nevezheti   •   flas crash tortent a reszvenypiacon europa nagy reszen erezni lehetett   •   varosmeretu ustokos kozelit a fold fele   •   under pressure apple allows self repairs to iphones macs   •   nyit budapest legujabb plazaja itt az exkluziv lista az osszes uzletrol   •   concorde venni kell a wizz air reszvenyeit jo beszallok vannak most   •   nem lesz kinai akkugyar szegeden megszolalt a polgarmester 2   •   drought expands in the southwest worsening the regions fire risk and water crisis   •   koves slomo demeter szilard eszmefuttatasa izlestelen es meltatlan   •   hevesi tamas a dalait nepszerusiti a videoival   •   hatalmas langokkal eg egy teglagyar oroszorszagban 2   •   szerszamakcio szerszam webaruhaz 67   •   drogfogyasztas miatt bocsatottak el ket szegedi rendort 2   •   a hate filled attack made a grandson of holocaust survivors understand their experience a little more but he decided to buck their advice 2   •   penztarcabarat programok a matraban csaladi kiruccanasokhoz 2   •   restaurant tests out pizza topped with cicadas   •   kiskamasz felesegek avagy rocksztarok a tinilanyok buvoleteben   •   osszeomlott egy hid baltimore ban miutan egy kontenerszallito hajo beleutkozott videon a katasztrofa   •   igy viselje a kordbarsonyt 60 felett divattippek azoknak akik becsempesznek a retrot a ruhatarukba 3   •   csucson a magyar tozsde es hasit a forint is   •   megvolt a nagy kezkremteszt itt vannak az eredmenyek