Megbüntette a pártokat az NVB

A határidő lejártáig vissza nem vitt ajánlóívek miatt 4 millió 27 ezer forint bírságot szabott ki a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A testület csütörtöki ülésén 15 párt, pártszövetség ügyében hozott határozatot, a megbírságolt jelölőszervezeteknek ívenként ezer forint bírságot kell befizetniük a Nemzeti Választási Iroda (NVI) számlájára; a legtöbbet, 1 millió 500 ezer forintot a Megoldás Mozgalomnak.
2024-05-09 21:06:41

Érkeznek uniós források Magyarországra

Post Content
2024-05-09 12:11:39

Magyarországon nyaralnál idén? - Van egy rossz hírünk

A régió összes fővárosánál drágábbak lettek mostanra a budapesti szálláshelyek, az átlagos szállodai szobaár elérte a 47 ezer forintot éjszakánként. A növekedést főleg a nemzetközi események miatt megugrott külföldi látogatók erősítették, akiknek száma 10 százalékkal emelkedett a megelőző évhez képest. Aki viszont idén tervez belföldi nyaralást, annak akár a tavalyinál is magasabb árakra kell számítania, ugyanis minden jel arra utal, hogy a korábbinál is nagyobb kereslet mellett rekordot dönthet a magyar turizmus.
2024-05-09 12:07:27

Úgy néz ki, rekordot fog dönteni idén a magyar turizmus

Az év első három hónapjában 7,1 millió vendégéjszakát könyvelhettek el a magyarországi szálláshelyek, amely 14 százalékkal haladta meg a tavalyi negyedéves számokat. A Magyar Turisztikai Ügynökség csütörtöki közleménye szerint az első negyedéves számok alapján rekordév lehet az idei.
2024-05-09 10:14:47

A piros sapkás emberekről készített felvételeket Tompos Márton, a Momentum politikusa osztotta meg. Állítása szerint a kínai nagykövetség küldöttei arra voltak kíváncsiak, hogy az Momentum alelnöke milyen zászlókat helyezett ki az Erzsébet hídra, miközben Magyarországra érkezik a kínai elnök.
2024-05-08 22:06:21

2024-05-08 22:06:10

Megduplázódott a kínaiak száma Magyarországon - ez már több fontos gazdasági partnerségnél

Hszi Csin-ping kínai elnök a franciaországi és szerbiai hivatalos látogatásokat követően, május 8-10. között Magyarországra érkezik. A gazdasági kapcsolatok ugrásszerű növekedése mellett figyelemreméltó, hogy egyre erősebb a kulturális és oktatási háló szövődik a két ország között.
2024-05-08 14:06:42

2024-05-08 14:06:22

A magyarok tovább utazhatnak vízummentesen Kínába, de mi is könnyítünk

Szerdán Magyarországra érkezik Hszi Csin-ping kínai elnök, de az újabb bejelentések már megérkeztek.
2024-05-08 12:11:22

A magyarok tovább utazhatnak vízummentesen Kínába, de mi is könnyítünk

Szerdán Magyarországra érkezik Hszi Csin-ping kínai elnök, de az újabb bejelentések már megérkeztek.
2024-05-08 12:10:24

Ki nem találná, hogy Németország után honnan érkezik a legtöbb használt autó Magyarországra

Tisztáztak egy tévhitet is.
2024-05-08 12:09:40

Valaki brutálisan megrongálta a MÁV-START jegykiadó automatáit, a kár több mint 27 millió forintos

A rongáló idén már hatszor esett neki a jegykiadó automatáknak, most sikerült elkapni.
2024-05-08 12:07:16

Valaki brutálisan megrongálta a MÁV-START jegykiadó automatáit, a kár több mint 27 millió forintos

A rongáló idén már hatszor esett neki a jegykiadó automatáknak, most sikerült elkapni.
2024-05-08 12:06:31

Valaki brutálisan megrongálta a MÁV-START jegykiadó automatáit, a kár több mint 27 millió forintos

A rongáló idén már hatszor esett neki a jegykiadó automatáknak, most sikerült elkapni.
2024-05-08 12:06:09

Jól teszi Orbán, hogy barátkozik Kínával? - szavazás

Három napra Magyarországra érkezik a kínai elnök, Hszi Csin-ping. Elképesztő a készültség Budapesten, lezárták szinte a fél várost.
2024-05-08 11:08:03

Jól teszi Orbán, hogy barátkozik Kínával? - szavazás

Három napra Magyarországra érkezik a kínai elnök, Hszi Csin-ping. Elképesztő a készültség Budapesten, lezárták szinte a fél várost.
2024-05-08 11:06:33

Jól teszi Orbán, hogy barátkozik Kínával? - szavazás

Három napra Magyarországra érkezik a kínai elnök, Hszi Csin-ping. Elképesztő a készültség Budapesten, lezárták szinte a fél várost.
2024-05-08 11:06:02

Kínai látogatás: máris megjöttek az első bejelentések

Szerdán Magyarországra érkezik Hszi Csin-ping kínai elnök, Szijjártó Péter pedig előzetesen közölt néhány információt a két ország közötti megállapodásokról.
2024-05-08 10:07:28

Történelemből érettségiznek ma a középiskolások

Közép szinten összesen 68802, emelt szinten pedig 7679 diák vizsgázik írásban.
2024-05-08 09:08:45

Xavi visszavág: ez a Barca lenne a BL bohóccsapata?

Örömmámor és 15 millió eurós mentőöv Katalóniában. Cubarsí az új Beckenbauer?
2024-03-13 10:07:21

Xavinak tudnia kellene, hogy ő edző, nem pedig szurkoló

A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya szerint visszatetsző az edzők cirkuszolása.
2024-04-17 14:09:07

Szeretnél jövedelmet ilyen termékekből?

Ha keresed azt a lehetőséget, ami biztos bevételt hoz, és nincs ezer konkurenciája: akkor ezt mindenképp ismerd meg! https://tinyurl.com/y8jtphux
2020-06-20 16:41:42

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-20 16:41:43

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu

2020-06-20 16:41:47

2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:26

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   H   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   aza   •   perapro   •   J   •   L   •   budapest   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   500099999"   •   a jarvanyban is segitette a magyar vallalkozasokat a tortenetenek legsikeresebb evet zaro alapkezelo   •   felelmetes hadero epul magyarorszag szomszedjaban amerikai csucsfegyverek erkeznek   •   tobb olasz varost lezarnak a koronavirus gyorsan terjedo mutacioja miatt 2   •   csodvedelmet kert a silicon valley bank penzugyi csoportja   •   kimondtak az europai parlamentben hogy az abortusz alapjog de jogalkotas ebbol nem lesz   •   hadhazy akos kozzetette ki utazott el dubajba a ner kedvenc maganrepulogepen   •   a kormany a masodosztalyt kuldte el vitazni a veszelyhelyzet meghosszabbitasarol   •   kifejezhetjuk   •   bombatamadas erte a mariupoli szinhazat 1000 1200 civil lehetett az epuletben 3   •   a kamikaze birminghamiek a cimvedo utan az ellovast is elinteztek   •   a magyar szelsojobboldalhoz bekotott figurakat azonositottak be az orosz befolyasolasi halozat felderitesekor 2   •   elkepeszto bravurokat mutatott be a fradi ellen a magyar valogatott kapus   •   tobbfele sajatmarkas tejet hivott vissza a metro   •   tweet on spare change generates big money for virus aid   •   a need for speedbe kepzelte magat egy sofor a 7 es fouton   •   depresszio es akut szorongas gyotorte az irot mikozben ezen dolgozott   •   a ferfiaknal dan a noknel norveg jatekost valasztottak az ev kezilabdazojanak   •   a felelmunknel fontosabb volt a celunk egy eve keszult a video ami utan a vilag maskepp allt a jarvanyhoz   •   szenzacios vallomast tett egy szemtanu a madeleine mccann ugyben 2   •   dramai ujraelesztes valonyan hos nok mentettek meg egy 5 eves fiu eletet   •   csak 100 dollarba kerul a strapabiro kulso ssd   •   dobbenetes kutatas az emberek tobbsege bosszuallo sokaknak az intim fotok a fegyvereik   •   ujra szigoritottak a jarvanyugyi intezkedeseken a svedek   •   haborognak az utasok botranyos extra dijjal allt elo a ryanair   •   az agyban fekvot figyeli a google nest 2   •   dejan sztankovicsot a sajtoszobaban pezsgofurdoztettek meg jatekosai 2   •   bombafenyegetes miatt riasztottak a gripeneket   •   mira rozsdamentes kertibutorok kozvetlenul a gyartotol 7   •   joe biden hamarosan donthet eszak korea sorsarol   •   lezarult egy korszak uj nevet kapott az orszagos pszichiatriai es addiktologiai intezet   •   javitani kellett orban viktor donteset 2   •   csaknem felmillio forintos jutalmat kapnak a jegybank dolgozoi   •   muszaki hiba miatt vesztegel tobb vonat budaorsnel potlobuszok mentik a helyzetet   •   ot honapja kinozza egy rejtelyes betegseg a tevesztart   •   a baloldal folyamatosan tamadja a magyar oltasi programot mikozben a vilagsajto szerint is kiemelkedoen jol all az orszag   •   most romaniaban tunt fel egy rejtelyes femoszlop   •   tovabbra sincs gyanusitottja a nemzeti szinhazban tortent balesetnek 2   •   miert ragaszkodnak a budapest airport megvasarlasahoz   •   kiderult milyen az idealis noi hajhossz a ferfiak szamara 3   •   ez volt a beluga muvelet a hideghaboru elfelejtett epizodja   •   nem szuletett dontes a rangadon az ac milan kozelebb kerult az ezusteremhez 2   •   karacsony a budapesti dugok egy reszet az agglomeraciobol beomlo autok okozzak   •   lakasonkent maximum ket kocsira adnak parkolasi engedelyt a xiii keruletben   •   tavozik a szent margit korhaz foigazgatoja   •   az irani tamadas utan ne csodalkozzunk ha tortenelmi rekordig repul az olaj ara 2   •   tomegsirt tartak fel a gazai han juniszban 2   •   ezek az idei szilveszteri tuzijatekozas szabalyai   •   nem tetszik az osztrak belugyminiszternek hogy magyarorszag elengedi az embercsempeszeket a bortonbol   •   emberkereskedelem vadjaval nez szembe a vilaghiru influenszer birosag ele allitjak