Sok társasházban nem figyelnek erre, pedig milliók múlhatnak rajta

A társasházakban a közös költségek inflációkövető emelése elkerülhetetlen a növekvő üzemeltetési költségek és az elengedhetetlen felújítások finanszírozása miatt, ami jelentős anyagi terhet ró a lakástulajdonosokra - írja a Világgazdaság. A társasházak számára emellett kiemelten fontos lenne a felújítási alap létrehozása és fenntartása ahhoz, hogy az állami kamattámogatott hitelt igénybe tudják venni. Egy átfogó felújítás pedig milliós értéknövekedést jelenthet akár az egyes lakásoknál is.
2024-05-08 16:07:08

Feltették a kérdést a szuperszámítógépnek: mikor hal ki az ember? Íme a válasz

Brit kutatók szerint ha nem sikerül visszaszorítani a globális felmelegedést, az emberiségnek egészen egyszerűen vége lesz. Arra is készült szimuláció, hogy mikor.
2024-05-08 08:10:36

2024-05-08 08:09:53

Azzal bukott le a sztárorvos, hogy nagyon siettette felesége boncolását

Nyilván nem véletlenül. Az egyik kollégája azonban nem hagyta annyiban a dolgot. Méreggyilkosságokat gyűjtöttünk össze.
2024-05-07 15:11:14

Nagyon jó hír érkezett a reptéri útfelújításokról, erre számíthatnak mostantól az utazók

Friss helyzetjelentést tettek közzé.
2024-05-07 11:09:18

Hernádi Zsolt elmondta, hogy szerinte mikor lesz olcsó a benzin Magyarországon

Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója a Mandineren közölt véleménycikkében többek között a hazai üzemanyagárakról, az EU klímacéljairól és az ipartámogatás fontosságáról beszélt.
2024-05-07 09:07:09

Hova tűntek a csecsen harcosok a frontvonalról? Megfejtette a rejtélyt a brit hírszerzés

Jelentést adott ki a brit hírszerzés az orosz hadseregben harcoló csecsen alakulatokról.
2024-05-07 08:07:18

Meglepő folyamat indult az amerikai kötvénypiacon

Közel egy generáció óta először fordul elő, hogy a hírnevükhöz híven fix jövedelmet biztosítanak az amerikai állampapírok. Mindez annak köszönhető, hogy az Egyesült Államokban az irányadó kamatlábak két év alatt 0%-ról 5% fölé ugrottak, ami miatt a lakosság kedvelt befektetési eszközei lettek a kincstárjegyek.
2024-05-06 16:07:04

Pásztor Anna: Márti most nagyon-nagyon büszke lenne

2024-05-06 12:08:59

Csúnya bukó lehet a vége, ha erre nem figyelsz az adóbevallásnál

Bár az szja-bevalláshoz tartozó nyilatkozat kevesebb mint egy perc alatt kitölthető, ezt elmulasztva mégis évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemélyek. A jó hír az, hogy egyre többen figyelnek oda és egyre kevesebb pénzt hagynak így veszendőbe menni, viszont az átlagos pénztártag továbbra is nagyon messze van attól, hogy teljes egészében ki tudja használni az szja-visszatérítési plafont - hívta fel a figyelmet az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége.
2024-05-06 11:08:39

Mekkora bajban van a magyar költségvetés? Nagyon hamar megkapjuk a választ

A múlt heti adatdömpinget még aligha emésztették meg teljesen a piacok, az eheti kereskedésben így arra kell figyelni, hogyan értelmezik a befektetők a gazdasági folyamatokat. Emellett várhatók fontos megszólalások, és érkezik néhány fontos makroadat is, főleg Magyarországról.
2024-05-06 07:06:23

Mutatjuk, hová vezethet a túlzott csirkehús-fogyasztás

Bár a legtöbb diéta a csirkére esküszik, nem jó csak ezt a táplálékot választani fehérjeforrsának.
2024-05-05 07:07:52

Alkotmánybírósághoz fordul az építésügyi minisztérium

2024-05-04 22:06:13

Alkotmánybírósághoz fordul Lázár minisztériuma, hogy ne lehessen népszavazás a kiemelt beruházássá nyilvánításokról

Az LMP azért tartana népszavazást, mert szerintük a kormány gyakran visszaél a lehetőséggel, és olyan beruházásokat minősít kiemeltté, amelyek kedvesek a számára.
2024-05-04 21:08:28

2024-05-04 21:08:18

2024-05-04 21:07:48

Nagyon jól érezte magát, amikor pornómodell volt, most másokat tanít erre a babaarcú szépség - fotó

A nő azt szeretné elérni, hogy ne bírálják többé azokat, akik a felnőttiparban szeretnének boldogulni.
2024-05-04 20:09:15

Xboxosok kérték: nem egészen ezt a játékos hírt vártuk a Microsofttól

Nyilatkozott a Microsoft a már régebb óta pletykált játék-streaming eszközéről, csak épp nem azt közölte, amire már nagyon vártak a játékosok.
2022-06-01 12:20:58

Xiaomi, csak olcsóbban: teszten a remek ár/érték arányú Poco F4 és F4 GT mobilok

Csúcskategóriás okostelefonra vágyik, de nem tud vagy akar félmillió forintot szánni a projektre? Erre kívánt megoldással szolgálni a Xiaomiból kivált almárka, a Poco. Kérdés persze, milyen árnyoldalai vannak a jó áron kínált nagytudású készülékeknek.
2022-07-24 02:14:59

2022-07-24 02:15:31

Xavi nem mondott le Messiről, visszacsábítaná az argentin szupersztárt a Barcához

A PSG játékosa egyelőre kivár, fontos kéréssel fordult a francia klubhoz.
2022-07-25 12:09:07

XVI. Benedek nyugalmazott pápa nagyon beteg

Imádkozásra szólította fel a hívőket XVI. Benedek nyugalmazott pápáért Ferenc pápa a szerdai általános audiencián, hangsúlyozva, hogy a 2013-ban lemondott egyházfő nagyon beteg.
2022-12-28 15:08:37

XVI Benedek imádkozott, hogy ne legyen pápa, aztán a nyakába szakadt a katolikus egyház egyik legsúlyosabb botránya

Meghalt XVI. Benedek pápa, aki nemcsak egyházfőként követte az elődjeként szolgáló II. János Pált, hanem eszmei örököse is volt korábbi jó barátjának. Az abortuszt és a homoszexualitás elismerését is ellenző konzervatív pápa nevéhez több ellentmondásos esemény is fűződik, a legemlékezetesebb ezek közül alighanem az egyházon belüli szexuális zaklatási ügyek kirobbanása és az erre adott reakciója, valamint a 2013-as váratlan lemondása volt.
2022-12-31 12:23:33

Xabi Alonso: Lenyűgöző a Puskás Aréna

A Leverkusen edzője szerint csapatának nagyon koncentrálnia kell a Fradi elleni El-visszavágón.
2023-03-15 22:40:18

Xabi Alonso kiesésével egy nagy visszatérő érkezhet a Bayern Münchenhez edzőként

Erre talán nem sokan számítottak volna pár hónappal ezelőtt.
2024-03-30 15:08:50

Legyen a hobbid a munkád!

Légy Oriflame tanácsadó, élvezd az azonnali kedvezményeket, juss hozzá szuper termékekhez, vagy keress pénzt! Te döntesz, hol, mikor, mennyit dolgozol, és mennyit keresel. Regisztrálj: https://hu.oriflame.com/business-opportunity/become-consultant?potentialSponsor=461370
2020-06-20 16:36:22

2020-06-20 16:41:42

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...
2020-06-20 16:41:42

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-20 16:41:42

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-20 16:41:42

Keressél pént online

Gyorsítsad fel te is! De nyugodj meg kérlek, mert van egy érdekes megoldás, ami ráadásul sokkal egyszerűbb, mint hinnéd... Tökéletes megoldás azoknak, akik szeretnének egy folyamatosan emelkedő, hosszútávú jövedelmet elérni és az igazi megoldást keresik! Extra keresési szolgáltatás azoknak, akik szeretnének nagyon profi megoldást! Ez Fantasztikusan Működik!

2020-06-20 16:41:43

Találkahely, búvóhely

Találkahely, búvóhely, randilakás az Örs vezér téren. Diszkrét, csendes, világos, kellemes lakás várja a titokban randizókat. Nagyon jó tömegközlekedés. A célnak tökéletesen megfelel.
2020-06-20 16:41:43

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-20 16:41:44

Kéménytisztító és ellenőrzőajtók cseréje!

Rikk-szaki Minősített Rozsdamentes Kéményajtók beépítését vállalja! Az általam beépített kéményajtók szabványos méretűek: Rendelkeznek, ÉMI engedéllyel valamint Rendelkeznek, Szállítói Megfelelőségi Nyilatkozattal! Amennyiben fontos Önnek a JÓ MINÕSÉG, a JÓ ÁR, a MEGBÍZHATÓSÁG. Szuper Gyorsan, akár most, ha megoldható hétvégén is! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Tisztító ajtócsere, ajtóbeépítés kiváló minőség, elér...

Óvja egészségét!

Nem csak gyógyszermaradványok (pl.antibébi tabletták vizelettel bekerülnek a vizeinkbe, és hosszú idő alatt meddőséget okozhatnak azoknak is, akik szeretnének babát), de a vizet fertőtlenítő vegyszerek mérgező hatásaitól is védeni kell az családot. Tanulmányok igazolják, hogy nagyon sok betegség pont a fertőtlenítők segítségével alakulnak ki, vagy súlyosbodnak. Hivatalosan nem árt a klór, de ki hiszi el ma már? Józan paraszti ésszel is felfogható, nem kell doktorátus hogy megértsük. Ha a vízbe öntve, a hálózatban elpusztítja az élő organizmusokat, akkor a szervezetünkben nem ugyanazt teszi...
2020-06-20 16:41:44

Kéménytisztító és ellenőrzőajtók cseréje!

Rikk-szaki Minősített Rozsdamentes Kéményajtók beépítését vállalja! Az általam beépített kéményajtók szabványos méretűek: Rendelkeznek, ÉMI engedéllyel valamint Rendelkeznek, Szállítói Megfelelőségi Nyilatkozattal! Amennyiben fontos Önnek a JÓ MINÕSÉG, a JÓ ÁR, a MEGBÍZHATÓSÁG. Szuper Gyorsan, akár most, ha megoldható hétvégén is! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Tisztító ajtócsere, ajtóbeépítés kiváló minőség, elér...
2020-06-20 16:41:44

Télen-nyáron jót-jó áron a Csilike apartmanban Mezőkövesden

Pihenjen üdüljön, kapcsolódjon ki nálunk és szülessen újjá a helyi Zsóry Gyógy-és Strandfürdőben, ami a szó szoros értelmében egy kőhajintásnyira van a Csilike apartmantól. Akcióinkról tájékozódjon a weboldalunkról: http://www.csilikeapartman.hu
2020-06-20 16:41:45

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-20 16:41:45

Mira rozsdamentes kertibútorok közvetlenül a gyártótól

Mir rozsdamentes bútorok, kerti bútorok, egyedi kiegészítők készletről és egyedi igények alapján rövid határidőre. Ha fontos Önnek, hogy olyan különleges bútorai, kiegészítői legyenek, amit nem lát viszont a szomszédjában! Élje át a rozsdmentes acél mágikus ragyogását a szabad ég alatt! Elegáns és egyszerű, robosztus és vízálló egyszerre.Kültéri luxus fémbútoraink otthonos komfortot kínálnak és megfelelnek a legmagasabb minőségi elvárásoknak. Termékeink prémium minőségben,szakavatott mesteremberek munkájával, kézzel készülnek. Megtalálhatóak különböző szettek, garnitúrák, padok, székek, aszta...
2020-06-20 16:41:45

Mira rozsdamentes kertibútorok közvetlenül a gyártótól

Rozsdamentes bútorok, kerti bútorok, egyedi kiegészítők készletről és egyedi igények alapján rövid határidőre. Ha fontos Önnek, hogy olyan különleges bútorai, kiegészítői legyenek, amit nem lát viszont a szomszédjában! Élje át a rozsdmentes acél mágikus ragyogását a szabad ég alatt! Elegáns és egyszerű, robosztus és vízálló egyszerre.Kültéri luxus fémbútoraink otthonos komfortot kínálnak és megfelelnek a legmagasabb minőségi elvárásoknak. Termékeink prémium minőségben,szakavatott mesteremberek munkájával, kézzel készülnek. Megtalálhatóak különböző szettek, garnitúrák, padok, székek, asztalok,...
2020-06-20 16:41:45

Mira rozsdamentes kertibútorok közvetlenül a gyártótól

Rozsdamentes bútorok , kerti bútorok , egyedi kiegészítők készletről és egyedi igények alapján rövid határidőre. Ha fontos Önnek , hogy olyan különleges bútorai , kiegészítői legyenek , amit nem lát viszont a szomszédjában!Élje át a rozsdmentes acél mágikus ragyogását a szabad ég alatt! Elegáns és egyszerű , robosztus és vízálló egyszerre.Kültéri luxus fémbútoraink otthonos komfortot kínálnak és megfelelnek a legmagasabb minőségi elvárásoknak. Termékeink prémium minőségben , szakavatott mesteremberek munkájával , kézzel készüln ek . Megtalálhatóak különböző szettek , garnitúrák , padok , széke...
2020-06-20 16:41:45

Mira rozsdamentes kertibútorok

Rozsdamentes bútorok, kerti bútorok, egyedi kiegészítők készletről és egyedi igények alapján rövid határidőre. Ha fontos Önnek, hogy olyan különleges bútorai, kiegészítői legyenek, amit nem lát viszont a szomszédjában!Élje át a rozsdmentes acél mágikus ragyogását a szabad ég alatt! Elegáns és egyszerű, robosztus és vízálló egyszerre.Kültéri luxus fémbútoraink otthonos komfortot kínálnak és megfelelnek a legmagasabb minőségi elvárásoknak. Termékeink prémium minőségben,szakavatott mesteremberek munkájával, kézzel készülnek . Megtalálhatóak különböző szettek, garnitúrák, padok, székek, asztalok, ...
2020-06-20 16:41:45

Mira rozsdamentes kertibútorok

Rozsdamentes bútorok, kerti bútorok, egyedi kiegészítők készletről és egyedi igények alapján rövid határidőre. Ha fontos Önnek, hogy olyan különleges bútorai, kiegészítői legyenek, amit nem lát viszont a szomszédjában!Élje át a rozsdmentes acél mágikus ragyogását a szabad ég alatt! Elegáns és egyszerű, robosztus és vízálló egyszerre.Kültéri luxus fémbútoraink otthonos komfortot kínálnak és megfelelnek a legmagasabb minőségi elvárásoknak. Termékeink prémium minőségben,szakavatott mesteremberek munkájával, kézzel készülnek. Megtalálhatóak különböző szettek, garnitúrák, padok, székek, asztalok, ...
2020-06-20 16:41:45

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-20 16:41:46

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-20 16:41:46

Mira rozsdamentes kertibútorok közvetlenül a gyártótól

Ön is unja már, hogy évente át kell festenie a kerti bútorait? Erre kínálunk megoldást a Mira rozsdamentes kerti bútorokkal! Egy életre elfelejtheti az örökös kínlódást a csiszolással és festéssel! Telefonszámunk:30/21-94-661 Élje át a rozsdmentes acél mágikus ragyogását a szabad ég alatt! Elegáns és egyszerű, robosztus és vízálló egyszerre.Kültéri luxus fémbútoraink otthonos komfortot kínálnak és megfelelnek a legmagasabb minőségi elvárásoknak. Termékeink prémium minőségben,szakavatott mesteremberek munkájával, kézzel készülnek. Megtalálhatóak különböző szettek, garnitúrák, padok, s...
2020-06-20 16:41:46

Kéményajtó beépítés!

Rikk-szaki Minősített Rozsdamentes Kéményajtók beépítését vállalja! Az általam beépített kéményajtók szabványos méretűek: Rendelkeznek, ÉMI engedéllyel valamint Rendelkeznek, Szállítói Megfelelőségi Nyilatkozattal! Amennyiben fontos Önnek a JÓ MINŐSÉG, a JÓ ÁR, a MEGBÍZHATÓSÁG. Szuper Gyorsan, akár most, ha megoldható hétvégén is! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Tisztító ajtócsere, ajtóbeépítés kiváló minőség, elérhető ...
2020-06-20 16:41:46

Hőszigetelő festék, nyáron a meleg, télen a hideg, és a penész ellen

Miért jó Önnek, és mik az előnyei a Hőpajzs hőszigetelő festéknek? - Visszaveri a sugárzó hő 70-90%-át, - 20-40%-al csökkenhetnek a fűtési és hűtési költségek - nő a komfortérzet - a Hőpajzs technológia, kitűnő lég és páraáteresztő - csak 1 mm vékony kell felhordani - nagymértékben csökkentheti a penész kialakulásának lehetősége - egyszerű, gyors, és olcsó megoldás a hideg falakra - akár helyiségenként, és saját kezűleg is felhordható - vakolatra, fára, fémre, műanyagra, gipszkartonra, betonfelületre is felhordható - társas, családi, hétvégi házak, közintézmények...
2020-06-20 16:41:46

Kéménytisztító és ellenőrzőajtók beépítése!

Rikk-szaki Minősített Rozsdamentes Kéményajtók beépítését vállalja. Az általam beépített kéményajtók szabványos méretűek: Rendelkeznek, ÉMI engedéllyel valamint Rendelkeznek, Szállítói Megfelelőségi Nyilatkozattal. Amennyiben fontos Önnek a JÓ MINŐSÉG, a JÓ ÁR, a MEGBÍZHATÓSÁG. Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Tisztító ajtócsere, ajtóbeépítés kiváló minőség, megfizethető áron! 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

Kéménytisztító és ellenőrzőajtók beépítése!

Rikk-szaki Minősített Rozsdamentes Kéményajtók beépítését vállalja. Az általam beépített kéményajtók szabványos méretűek: Rendelkeznek, ÉMI engedéllyel valamint Rendelkeznek, Szállítói Megfelelőségi Nyilatkozattal. Amennyiben fontos Önnek a JÓ MINŐSÉG, a JÓ ÁR, a MEGBÍZHATÓSÁG. Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Tisztító ajtócsere, ajtóbeépítés kiváló minőség, megfizethető áron! 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-20 16:41:46

Energiaspirál

Az Energiaspirál hatásáról nagyon sok visszajelzés olvasható itt: http://multiwebshop.hu/Visszajelzesek Rengeteg visszajelzést kapunk folyamatosan azoktól, akik használják az Energiaspirált. Próbálja ki Ön is most akciós áron!
2020-06-20 16:41:47

Energetikai tanúsítvány

A lakás zöldkártyát, vagy más néven az ingatlan energetikai tanúsítványt évek óta kötelező elkészíteni minden ingatlanhoz. Ez azonban nagyon is hasznos dokumentum, mert laikusok számára is érthetően megmutatja, milyen az energetikai besorolása az ingatlannak, illetve bizonyítja, hogy az épület, vagy a lakás megfelel az elvártaknak. Link: https://www.energiatanusitvanyolcson.hu Tel: +36703758887 E-mail: [email protected]
2020-06-23 11:30:09

Legyen a hobbid a munkád!

Légy Oriflame tanácsadó, élvezd az azonnali kedvezményeket, juss hozzá szuper termékekhez, vagy keress pénzt! Te döntesz, hol, mikor, mennyit dolgozol, és mennyit keresel. Regisztrálj: https://hu.oriflame.com/business-opportunity/become-consultant?potentialSponsor=461370
2020-06-23 11:30:09

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...
2020-06-23 11:30:09

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 11:30:09

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-23 11:30:09

Keressél pént online

Gyorsítsad fel te is! De nyugodj meg kérlek, mert van egy érdekes megoldás, ami ráadásul sokkal egyszerűbb, mint hinnéd... Tökéletes megoldás azoknak, akik szeretnének egy folyamatosan emelkedő, hosszútávú jövedelmet elérni és az igazi megoldást keresik! Extra keresési szolgáltatás azoknak, akik szeretnének nagyon profi megoldást! Ez Fantasztikusan Működik!
2020-06-23 11:30:09

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...
2020-06-23 11:30:09

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 11:30:09

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   N   •   Leverkusen   •   R   •   tes   •   mag   •   jazz   •   f   •   fhgperapro   •   H   •   K   •   rozsa sandor   •   suhgfhgperapro   •   b   •   eb   •   youtube   •   sadasdhirek   •   németállás   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   J   •   aza   •   perapro   •   budapest   •   P   •   fluminense   •   sz   •   L   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   uk recovery still lagging other g7 economies as growth slows 2   •   orban viktor a ma 75 eves nagy ferot koszontotte   •   nagy baj van valtozik a fold alakja es ez megvaltoztatja az ido mereset is   •   ujabb pedofilbotrany ezuttal pecsett kuncsorgott meztelen kepekert egy kislanynak ez a ferfi 3   •   tobb mint 10 milliot csalt ki egy idos notol egy kamugyogyszereket arulo ceg vezetoje 2   •   letartoztattak egy modellt mert a hollywood felirattal szorakozott   •   az mszp buncselekmennye tenne a jogositvany nelkuli vezetest   •   majalis lazulas durer nyitnak a teraszok a hosszu hetvegen 2   •   lecsaptak a filleres orosz dronok kilottek az ukran senatort   •   megallitottak a vonatot balatonlellenel hogy elkapjak a szokesben levo ferfit 2   •   egykor az egesz monarchia figyelte mi tortenik a vaganyain mara dzsindzsas szemetlerakatta pusztult a leendo rakos dubaj helyszine 2   •   golyafiokakat mentettek a tuzoltok tiszabon   •   a vegsokig harcolok a halott lanyom igazaert ujra nyomoznak az aramutest szenvedo kata ugyeben 2   •   outgoing barr breaks with trump again on alleged russia hack voter fraud   •   ittas ferfi ejtett tuszul hat gyereket szentpetervaron   •   reszveteli rekord hetkoznap meg soha nem voksoltak ilyen sokan az ellenzeki elovalasztason   •   elelmiszeripari gepek tartalyok duplikator ustok szallitoszalagok 659   •   veget ert a jarvanyidoszak az ingatlanpiacon   •   erkezik a windows 11 mennyibe fog kerulni egyaltalan kell majd erte fizetni   •   feltett a kocsija tetejere egy oriasi asztalt aztan kepes volt igy elindulni vele az m7 esen video   •   xvi benedek minden gesztusaval istenre akarta iranyitani a figyelmet   •   magyar peter hangfelvetele a kegyelmi ugyet kirobbanto videki prokator kimondta a nagy igazsagot varga judit mondatairol   •   elerte new yorkot is az uj ev elso nagy havazasa   •   hezbollah denies any role in production of amphetamines   •   scottie scheffler wins arnold palmer invitational to secure his second title in three starts 3   •   kozepso ujjat mutatta fel egy szurkolonak a valogatott futballista   •   mi tortent a pretty little liars emilyjevel   •   david fincher filmje kapta a legtobb oscar jelolest   •   covid 19 vaccine passports to start in england this month   •   360 ala kapaszkodott a forint de meg nem menekult meg   •   congress pays 850000 to muslim aides targeted in inquiry stoked by trump   •   japanban peruban es az usa ban is cunamiriadot rendeltek el a tenger alatti vulkankitores miatt   •   ime a legegeszsegesebb nassolnivalok   •   iran a nemzetkozi atomellenorok kiutasitasaval fenyegetozik 2   •   fontos dolgok derultek ki az oltasokrol ezeket erdemes tudnia a magyaroknak a moderna vakcinarol es a pfizer vakcinarol   •   a halottak lelke visszater a foldre es szabadon jar az elok kozott   •   hatalmas egyetemi beruhazas keszul budapest belvarosaban fotok 2   •   hihetetlen amit bodo richard a szajaval csinalt a kezivalogatott bravurja utan video   •   megdobbento szabalyzatot hozott be a facebook hamarosan a politikusok halalat kivanhatjuk es tiltas nelkul lehet leribancozni kozszereploket bizonyos esetekben 2   •   osi hagyomany szerint lep tronra del afrikaban egy dusgazdag kiraly fia   •   brody janos nem erti szorenyi kifakadasat   •   us russia set 2nd round of strategic talks under biden admin   •   penteken megkezdodik a tomeges vedooltas moszkvaban   •   jordan spieth plays insane almost vertical shot nearly falls into lake michigan at ryder cup 2   •   a magyarorszagon fogva tartott antifa aktivistat is elinditja az ep valasztason egy olasz part   •   dardai pal egy het alatt mindent megnyerhet es mindent elveszithet   •   mi tortenik ismeretlen arab es orosz nyelvu tablak tuntek fel a borzsonyben 3   •   kiderult ki a felelos a 13 eves nagyecsedi lany halalanak ugyeben 2   •   az ocean mokas akrobataja a tengeri vidra videoval   •   a csucshatas rendezojenek uj sci fijeben kaoszba fullad egy urmisszio