A Kínai Kommunista Párt propagandaosztályának részeként működő Kínai Filmügyi Igazgatóság vezetője és Káel Csaba kormánybiztos filmszakmai együttműködési megállapodást írtak alá közös filmes projektek indításának céljából.
2024-05-10 16:11:40

A szakértő szerint a magyar fél jelentős eredményeket ért el a magyar-kínai csúcstalálkozó során

A Nyugat nem kérheti tőlünk, hogy ne barátkozzunk Kínával - mondta Moldicz Csaba, az MCC Külgazdasági Műhelyének vezetője.
2024-05-10 11:09:41

Új miniszteri biztost neveztek ki

Lantos Csaba energiaügyi miniszter Horváth Kristófot az Energiaügyi Minisztérium európai uniós forrásokból megvalósuló projektjeiért felelős miniszteri biztosává nevezte ki - derül ki a csütörtöki hivatalos értesítőből.
2024-05-09 22:07:32

Horváth Péter: Nem a Sátánokat hibáztatom, hanem a helyzetet, amiben ilyesmi megtörténhet

A hit egyébként szigorúan magánügy.
2024-05-09 18:07:48

Horváth Éva a homokban guggolva mutatta meg formás fenekét - kép

Fotón a forró pillanat.
2024-05-08 23:07:16

Horváth Csaba korrupciós ügyét emlegetve szúrt vissza Karácsonynak Vitézy

Karácsony lobbistázott, Vitézy korrupciózott.
2024-05-08 13:10:13

Horváth Csaba korrupciós ügyét emlegetve szúrt vissza Karácsonynak Vitézy

Karácsony lobbistázott, Vitézy korrupciózott.
2024-05-08 13:09:48

Dömötör Csaba: Akinek fontos Magyarország békéje és biztonsága, csak a Fidesz-KDNP-re számíthat - videó

Minden magyarországi politikai szereplő elmondta a véleményét, ismert az álláspontjuk a háborúval kapcsolatban - hívta fel a figyelmet a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
2024-05-08 12:09:45

Peren kívül egyezne meg a Nemzeti Színház balesetet szenvedett színésze

Horváth Lajos Ottó ügyvédje szerint nem csak egy ember felelős a történtekért.
2024-05-07 21:10:12

Kisbabát vár Horváth Cintia, a Miss Balaton korábbi győztese

Post Content
2024-05-07 20:10:07

Baleset a Nemzeti Színházban: Horváth Lajos Ottó peren kívül egyezne meg

Fordulat áll be a Nemzeti Színházban tavaly novemberben történt baleset ügyében? Mint ismert, tavaly ősszel a Rómeó és Júlia előadása közben két művész, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó a mélybe zuhant a díszletről, s mindketten súlyos sérüléseket szenvedtek. Hét hónap vizsgálat után a rendőrség nemrégiben gyanúsítottként hallgatta ki a teátrum egyik munkatársát, aki az Index értesülései szerint a darab ügyelője volt.
2024-05-07 19:06:23

2024-05-07 19:06:05

Babát vár a Miss Balaton korábbi győztese, Horváth Cintia

Horváth Cintia, a Miss Balaton Szépségverseny korábbi győztese 2022 nyarán házasodott össze férjével, Batik Bencével. Az influenszer nemrég az Instagram-oldalán adta hírül, hogy kedvesével az első közös gyereküket várják, mint kiderült, kisfiúval bővül majd a családjuk. A nembejelentő-bulin készült felvételt ide kattintva lehet megnézni. The post Babát vár a Miss Balaton korábbi győztese, Horváth Cintia first appeared on 24.hu.
2024-05-07 18:07:38

Úszik a boldogságban a Miss Balaton korábbi győztese, Horváth Cintia, becenevén Cinco! Férjével első közös gyermeküket várják, akiről már az is kiderült, hogy kisfiú vagy kislány.
2024-05-07 17:06:47

Úszik a boldogságban a Miss Balaton korábbi győztese, Horváth Cintia, becenevén Cinco! Férjével első közös gyermeküket várják, akiről már az is kiderült, hogy kisfiú vagy kislány.
2024-05-07 17:06:16

Úszik a boldogságban a Miss Balaton korábbi győztese, Horváth Cintia, becenevén Cinco! Férjével első közös gyermeküket várják, akiről már az is kiderült, hogy kisfiú vagy kislány.
2024-05-07 17:05:58

A DK szerint Magyar Péter folyamatosan hazudik

A Tisza Párt alelnöke már reagált is.
2024-05-04 12:08:30

Keress valós pénzkeresetet online ingyenes bitcoin bányászattal!

A bitcoin ára megy egyre feljebb, ha szeretnél ebből profitálni valós pénzkeresetet ingyenes bitcoin bányászattal, amihez egy számítógép vagy mobiltelefon kell és még Te mással foglalkozol ezek az eszközök pénzt keresnek neked bitcoinban amit utána kitudsz utalni magadnak és mindez INGYENES! Ragadd meg a lehetőséget, ha nem hiszed regisztrálj be a következő linken és próbáld ki magad, rajtad is múlik mennyit keresel: https://get.cryptobrowser.site/11277072 A Cryptotab böngészőt futtasd, mert csak akkor keresel vele pénzt ha fut, akár le teheted a tálcára is és még bekapcsolva van az e...
2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:21

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:20:33

Horváth Éva hazazavarta a Viszkist

Ambrus Attila búcsúzott igen csalódottan.
2020-11-30 22:05:53

Egy kutatás szerint már tavaly nyáron Olaszországban keringhetett a koronavírus

A milánói rákkutató intézet kutatása szerint már 2019 nyarán voltak koronavírusos betegek az országban. Kemenesi Gábor víruskutató szerint azonban ez nem nagyon valószínű.
2020-11-15 20:14:00

Győrben is ingyenes a parkolás, csak kerékbilincs jár érte

Dézsi Csaba polgármester megtalálta a kiskaput, egyben a belváros elözönlésének ellenszerét.
2020-11-15 20:15:39

Egy kutatás szerint már tavaly nyáron Olaszországban keringhetett a koronavírus

A milánói rákkutató intézet kutatása szerint már 2019 nyarán voltak koronavírusos betegek az országban. Kemenesi Gábor víruskutató szerint azonban ez nem nagyon valószínű.
2020-11-16 02:10:16

Az egyik legígéretesebb vakcinafejlesztő szerint még egy évet kell várnunk, hogy újra normális életünk legyen

A Pfizer-BioNTech cégek szerint 300 millió embernek kellene beadni új vakcinájukat, ugyanis már ezzel is érezhető módon csökkenne a járvány terjedése. De az idáig vezető út hosszú, akkor is, ha az oltás jól működik.
2020-11-16 05:10:55

A Huawei szerint itt az ideje, hogy a britek meggondolják magukat az 5G-ügyben

A Huawei szerint a britek csak azért zárták ki az 5G-fejlesztésekből a Huaweit, mert az Egyesült Államok pártjára álltak a kereskedelmi háborúban, és nem azért, mert a kínai cég kiberbiztonsági szempontból veszélyt jelent.
2020-11-16 17:08:13

2020-11-16 17:08:14

A nyíregyházi kórház közleményben cáfolta főorvosának szavait

Szűcs Attila szerint olyan sok koronavírusos van az intézményben, hogy már nem tudnak az elvárt színvonalon dolgozni. A kórház szerint ez nem igaz.
2020-11-18 09:07:00

Katasztrofális következményei lehetnek az új vízgazdálkodási törvényjavaslatnak a WWF szerint

A szervezet szerint az új javaslat lehetővé tenné, hogy túlhasználják vagy elpazarolják a vízkészletet a gazdák.
2020-11-19 06:05:42

Varga Mihály szerint ki kell nyitni a pénzcsapot

A válság miatt az államnak az eddigieknél jobban kell költekeznie a pénzügyminiszter szerint. A nagyvállalatok beruházásait támogató program eredetileg 15 milliárdos keretét a kormány már 80 milliárdra tolta föl.
2020-11-19 10:12:22

A koronavírusos Böjte Csabát budapesti kórházba vitték

Hétfőn derült ki, hogy Böjte Csaba koronavírusos, akkor még enyhe tünetei voltak.
2020-11-19 14:05:46

Győr volt szocialista polgármestere szerint a Borkai-éra aranykort hozott a városnak

Balogh József szerint a Fidesz a tanácsrendszert hozta vissza rosszabb változatban.
2020-11-21 15:07:52

Mentő vitte el Horváth Tamást, nem táncol a Dancing with the Starsban

Elájult a próbán.
2020-11-21 19:08:57

A szervezők szerint nincs veszélyben az Australian Open megrendezése

A napokban felröppentek olyan hírek, miszerint a járványhelyzet miatt halasztani kell.
2020-11-22 09:07:18

Letartóztattak egy férfit, miután a gyanú szerint eltörte a prostitúcióra kényszerített barátnője kezét

A nő az orvosnak azt állította, elesett, a nyomozók szerint a férfi évek óta terrorizálta.
2020-11-22 10:12:21

Parragh szerint az önkormányzatoknak kéne spórolni. Ön szerint kinek? Szavazzon!

Adjon ötleteket, különben a kormány teszi meg.
2020-11-22 13:06:07

Parragh szerint az önkormányzatoknak kéne spórolni. Ön szerint kinek? Szavazzon!

Adjon ötleteket, különben a kormány teszi meg.
2020-11-22 13:06:12

Chatszobában árulta a drogot egy budapesti fiatal

G. Csaba egy közel húsz fős hálózatot hozott létre, akikkel chatszobában tartotta a kapcsolatot.
2020-11-23 07:06:14

Dancing with the Stars: Kiderült, miért esett össze a próbán Horváth Tamás

Kiszállt, nem folytatja a TV2 versenyét.
2020-11-23 09:05:58

Damon Hill: Hamilton megérdemli, hogy lovaggá üssék

Az egykori világbajnok szerint lerombolta azt az előítéletet, mely szerint bizonyos dolgokat nem érhetsz el a bőrszíned miatt.
2020-11-23 11:06:05

Egy magyar kórházigazgató szerint a koronavírus-fertőzésen átesetteket valószínűleg nem kell beoltani

A Dél-pesti Centrumkórház vezetője szerint a populáció azon részét, amely már átesett a koronavírus-fertőzésen, valószínűleg nem kell majd oltani.
2020-11-23 11:06:07

2020-11-23 11:06:08

Hollandiában még mindig diszkriminálják a várandós nőket a munkaerőpiacon egy felmérés szerint

A felmérés szerint a válaszadók egyötödét nem vették fel arra a munkára, amelyre jelentkezett.
2020-11-23 14:06:22

Jobban van Böjte Csaba

A ferences szerzetes a múlt hét második felében került kórházba.
2020-11-23 17:06:00

Rossi szerint a válogatott sikeréből is erőt meríthet a BL-ben a Fradi

A szövetségi kapitány szerint a zöld-fehérek bátran játszhatják a saját játékukat Torinóban.
2020-11-24 08:06:03

Üzent Böjte Csaba: Szerintem gyógyulok

A Honvédkórházban ápolják.
2020-11-24 10:06:02

Rudolf Gergely szerint a Fradi szoros meccset játszhat a Juventusszal

A korábbi válogatott támadó szerint a Fradi kihasználhatja, hogy az ellenfél védelme tartalékos lesz.
2020-11-24 16:06:12

Az Index új társtulajdonosa szerint ?a függetlenség kérdése szubjektív?

Ziegler Gábor a 24.hu-nak arról beszélt, hogy az olvasók majd eldöntik, tetszik-e nekik az Index.
2020-11-24 16:06:18

Az Index új társtulajdonosa szerint ?a függetlenség kérdése szubjektív?

Ziegler Gábor a 24.hu-nak arról beszélt, hogy az olvasók majd eldöntik, tetszik-e nekik az Index.
2020-11-24 16:06:19

Szoboszlai Dominik télen elmehet Salzburgból

A sportigazgató szerint a következő években Európa egyik legjobb középpályásává válhat a magyar focista.
2020-11-24 20:06:04

Kína szerint mindenhol be kellene vezetni a QR-kódos személyellenőrzést, hogy újra lehessen utazgatni

Hszi Csin-ping kínai elnök szerint a világ minden országában leegyszerűsödne a járványvédelem, ha bevezetnék a Kínában alkalmazott rendszert, amelyben az utazás megkezdése előtt QR-kódokkal azonosítják magukat az állampolgárok.
2020-11-25 07:06:45

2020-11-25 07:06:46

Szlovák miniszterek túllépnek a látogatási tilalmon

Ez azonban nem tetszik a szlovák egészségügyi miniszternek, aki a kormányfőhöz fordul.
2020-11-25 11:06:23

Horváth Tamás nem térhet már vissza a TV2 show-jába, két hétig feküdnie kell

A Dancing with the Stars próbáján sérült meg.
2020-11-25 12:05:54

Zacher: Felejtsük el ezt az idei karácsonyt, hogy jövőre legyen karácsony

A toxikológus, mentőorvos szerint felelőtlen az az ígéret, amely szerint „mindenkit meggyógyítanak”. Szerinte jó lenne, ha a kormányzat a plázák bezárásáról is döntene.
2020-11-25 13:06:25

BKK: Forgalomba állítottunk minden létező buszt, villamost, trolit és metrószerelvényt

A kormányhivatal szerint a főváros nem hajtotta végre a járatsűrítést, a BKK szerint viszont már mindent bevetettek.
2020-11-25 18:06:24

A kórházigazgató szerint mindegyik vakcina hatásos lesz, amit megrendelt a kormány

Vályi-Nagy István szerint lassan már látni a hatásait a járványügyi korlátozásoknak.
2020-11-25 20:06:08

Gyurcsány szerint 900 ezer szavazója van a DK-nak

A pártelnök szerint ez történelmi csúcs.
2020-11-25 20:06:12

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   jazz   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   tes   •   youtube   •   mag   •   K   •   H   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   J   •   fluminense   •   eb   •   németállás   •   f   •   budapest   •   vacsoracsata   •   perapro   •   P   •   rozsa sandor   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   orban az oltasokrol nem vagyok elegedett a tempoval   •   megerkezett kinaba a koronavirus eredetet kutato tudoscsoport   •   rossz hir a gyumolcsok akar meg evekig dragulhatnak   •   ev eleje ota fidesz tag a magyar punkosdi egyhaz szervezetenek ket orizetbe vett vezetoje   •   KISKUTY   •   itt a kormany abraja arrol milyen szabalyok szerint nyithat ujra magyarorszag   •   millo   •   trollkodos videoval serkenti a kovetoit testmozgasra trokan nora video   •   evts announces endorsement by former world no 1 and hall of fame golfer for its fireflyesv electric vehicle   •   a tigriskiraly osellensege betor a kriptopenzek piacara   •   a fel orszagra figyelmeztetest adtak ki zivatar miatt   •   az elmult 20 ev alatt 100 alkalommal volt telitalalat az otoslotton   •   bluetouchrollerszerv   •   mar nagyon viszket a tenyere tenyanak hazudik az a ferfi aki azt mondja soha nem akart megutni senkit 2   •   a brit birosag ismet halalra itelt egy beteg gyereket hiaba kuzd a vatikan hogy megmentsek 2   •   ilyen lenne az uj esztergomi suzuki teljesen fapados alapmodellje 3   •   4 people in michigan won january 1 05b mega millions prize   •   blinken pozitiv fejlemenynek nevezte a humanitarius folyosok ujranyitasat gazaba   •   fekete gyor andras orban meszaros es rogan bunteteserol az uj magyarorszag jogallama dont majd   •   hiaba tiltottak be 12 eve tovabbra is arulnak elefantcsont termekeket ebay en   •   a fidesz politikusai is uzentek varga judit es magyar peter botranya utan 2   •   a foldgaz juttathatja a schengeni ovezetbe romaniat   •   he bought a cheap house in italy this is what happened next   •   ot napig titkoltak hogy 91 eves koraban elhunyt a szineszlegenda   •   benzinhiany amerikai is elkezdte kongatni a veszharangot   •   26 ezer ember ment orvoshoz influenzaval a mult heten 2   •   maszkmentes szunet jar a dolgozoknak   •   nem kellett sokaig varni a visszautasithatatlan ajanlatra itt folytatja tovabb az openai tol kirugott vezerigazgato   •   viszlat erdoirtas laboratoriumban nyomtatnanak fatargyakat 2   •   kovetni is nehez lesz amit a jovo heti idojaras tartogat 2   •   charlize theron ugy kioltozott egy ebedhez mintha minimum balba ment volna   •   ismet orszagos legvedelmi riado volt ukrajnaban   •   ez tortent on is megkapta a messenger nagy ujitasat csak ra kell nyomnia a gombra   •   megszuletett jakupcsek gabriella masodik unokaja   •   energy prices could vary at different times of day   •   a penzugyesekre var a vilag megmentese   •   pattanasig feszul a helyzet iran legmagasabb rangu katonai parancsnoka megtorlast iger izraelnek   •   maratonin   •   a kisebb konyvkiadok is kongatjak a veszharangot   •   stunning upset in womens cycling as unfancied austrian maths expert takes dramatic gold   •   felfedte magat a doppingvetseg gyanuja miatt vizsgalt magyar vivo 2   •   orban viktor hamarosan utra kel hogy atvegye a kituntetest amelyet elotte putyin kapott meg   •   ujabb pedagogust rugtak ki mert kiallt a diakok jovojeert molnar aronek nem hagyjak annyiban orszagos tuntetest szerveznek foto 2   •   humAAAnerAAAuforrAAA s   •   igy szamolj ha babavarobol teremtened elo a lakashitelhez szukseges onerot x   •   ujabb hetig marad biztosan nema a klubradio a mediatanacs nem vette napirendre az ugyet   •   Jelentkez   •   german lawmakers seek to grill merkel over wirecard scandal   •   a mesterseges intelligencia jelenti magyarorszagnak a kitoresi pontot ot javaslat erkezett   •   etipokat