Április végéig az államháztartás központi alrendszere nem kevesebb mint 2597,5 milliárd forintos hiánnyal zárt. A Pénzügyminisztérium frissen megjelent költségvetési gyorsjelentéséből az is kiderült, hogy ezen belül a központi költségvetés 2590,6 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 96,4 milliárd forintos többletet, míg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 103,3 milliárd forintos hiányt ért el.
2024-05-09 13:06:30

2024-05-09 13:06:10

Rémálom Pest Vármegyében: Napok alatt fekete szennyvízáradattá változott az egykor kristálytiszta vizű folyó - fotók, részletek

Gyászos, koromfekete színű a víz Pest Vármegye valaha egyik legtisztább vizű élő vízfolyásában, a Tápióban. Tápiószentmártonnál a folyóban több környékbeli is levideózta, lefotózta, a Facebookon a helyi csoportban felháborodott és szomorú posztokban számolnak be az esetről.
2024-05-08 16:06:56

2024-05-08 16:06:12

2024-05-08 16:05:44

Újabb pengeváltás a fővárosi jelöltek között

Senki sem maradt adós a válasszal.
2024-05-08 15:08:07

Itt tud szavazni a K&H Mozdulj! - az év tesitanára játék Pest vármegyei jelöltjeire! (Nagyiskolák)

Újabb fontos szakaszához érkezett a K&H Mozdulj! - az év tesitanára játéka. A Magyar Diáksport Szövetség és a Mediaworks közös kampányában most az Ön szavazata is számít! Vármegyénként és kategóriánként a versenyben maradt jelöltek közül ugyanis olvasóink választják ki, kik nyerjenek és jussanak az országos döntőbe! Ez a Pest vármegyei nagyiskola kategória, voksoljon Ön is!
2024-05-07 23:07:33

Kisorsolták a fővárosi listák sorrendjét

Kisorsolta a fővárosi listák sorrendjét kedden a Fővárosi Választási Bizottság (FVB).
2024-05-07 22:06:32

Kisorsolták a fővárosi listák sorrendjét

Kisorsolta a fővárosi listák sorrendjét kedden a Fővárosi Választási Bizottság (FVB).
2024-05-07 22:06:22

Tizenketten kerültek fel a Tisza Párt fővárosi listájára

A listát Magyar Péter vezeti, akárcsak az európai parlamentit.
2024-05-07 18:09:45

Tizenketten kerültek fel a Tisza Párt fővárosi listájára

A listát Magyar Péter vezeti, akárcsak az európai parlamentit.
2024-05-07 18:09:25

Tízen szerepelnek Vitézy Dávid fővárosi listáján

A listát Vitézy vezeti, a második helyet egy LMP-s politikus kapta.
2024-05-06 16:11:36

Tízen szerepelnek Vitézy Dávid fővárosi listáján

A listát Vitézy vezeti, a második helyet egy LMP-s politikus kapta.
2024-05-06 16:10:57

Honvédelmi miniszter: A haderőfejlesztésnek szüksége van a tudományos körök támogatására

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A veszélyek korában szükség van a haderő fejlesztésére.
2024-05-03 14:10:09

Honvédelmi miniszter: A haderőfejlesztésnek szüksége van a tudományos körök támogatására

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A veszélyek korában szükség van a haderő fejlesztésére.
2024-05-03 14:07:26

Vízaknákból lesz újabb 28 milliárdjuk Mészáros Lőrincéknek

Elnyertek több közbeszerzést, amit Lázár Jánosék írtak ki a tatabányai vízbányák aknáinak fejlesztésére. Százezrek vízellátását érinti a munka.
2024-05-03 13:12:18

2024-05-03 13:11:47

Újra bíróság előtt a fővárosi baloldal súlyos botrányának kulcsembere

Ezúttal negyvenrendbeli, hetvenmilliós csalás miatt magyarázkodhat Vig Mór.
2024-05-03 08:09:24

A XI. és a VII. kerületben is indít fővárosi polgármesterjelöltet Magyar Péter pártja 

A XVIII. kerület után a főváros XI. és VII. kerületére esett a Tisza Párt választása, hogy ott a fővárosi listaállításhoz szükséges három polgármesterjelöltjét elindítsa. Mindhárom helyszínen a regnáló és jó újraválasztási esélyekkel bíró DK-s ellenzéki jelöltet gyengíthetik.
2024-05-02 20:10:30

2024-05-02 20:09:55

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

2020-06-20 16:41:44

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   K   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   20 ev utan rabukkantak a legelso xbox rejtett kepernyojere 2   •   britain and u s discuss need to tackle iran cooperate on china   •   britney exferje is ott volt a capitolium ostromanal   •   mav hev fokozott ovatossaggal kozlekedjenek a solyom utcanal   •   tomegkarambol gyorszentivannal hatan megserultek koztuk ket gyermek megrazo fotokon a baleset   •   onellato erzekelohalozatokat terveztek az ek kutatoi   •   lazar janost meghallgatta a rendorseg a feneketlen tavi ugyben   •   eleg lesz beszelni a telefonba egy app azonnal megmondja mennyire reszeg az ember 2   •   no charges in pennsylvania discarded ballots case   •   modositjak a rendeletet megsem kell majd szakkepesites a sult krumpli suteshez   •   egyedul eplenyben csuszhatunk de a sielokre is szigoru jarvanyugyi szabalyok vonatkoznak   •   ezzel az appal idoben odaer az unnepi asztalhoz   •   ujabb legitamadas erte ukrajnat   •   komoly problemakat vet fel az ai a muveszetben kie a mesterseges intelligencia munkaja 2   •   feluljarot epitettek az allatoknak az autopalya fole   •   hogy hivtak bajor imre ettermet es mi lett vele hova maszott fel 2009 ben orban viktor jatsszon velunk kiderul a kvizunkbol 2   •   megszunik a ceges skype 3   •   ketszazezerhez kozelit a bankkartya elfogado keszulekek szama az orszagban   •   halalos lakastuz apcon   •   szexualis eroszakkal vadoljak a tizeves unokajat molesztalo ferfit   •   merenyletkiserletet akadalyoztak meg oroszorszagban 3   •   megerositette az eu besorolasat a moodys 2   •   hello rak viszlat meh a mehnyak rosszindulatu daganata   •   igazi gigadugo van az m0 on ha teheted keruld el   •   a vilagjarvany kitorese ota nem jott ilyen gyenge adat egyre nagyobb bajban a kinai gazdasag   •   un report widespread torture of detainees in afghan prisons   •   jon az europai ingyenes vonatberletprogram   •   britons killed in gaza remembered as heroes   •   nyolc honap utan eloszor kovetelt halalos aldozatot a koronavirus kinaban   •   strikes violence overwhelm haitis crumbling judiciary   •   anyak napjan johet magyar peterek ujabb demonstracioja   •   after the first cancellation it didnt go back to normal   •   06206139977_TeherTax iXVIII._ker   •   rod gilbert also known as mr ranger has died   •   a legutobbi vb utolso adott lecket a horvat kezilabda valogatottnak   •   csodagollal nyert kecskemeten a puskas akademia   •   kivalasztottak a hableany emlekmu epitojet   •   peter stoger elarulta hogy min dolgozott a fradival az elmult idoszakban   •   ujra jar a 100e a jegyervenyesites kesz buvesztrukk 2   •   nick cave megprobaltam kapcsolatba lepni a halottakkal   •   kulonleges reklamfilmben kapott szerepet a magyar jason momoa   •   eldurvult a tuntetes ezer fiatal vonult utcara a korlatozasok miatt svajcban rendorokkel csaptak ossze molotov koktelok gumilovedekek es gyujtogatas   •   varkonyi andrea mediacege meszaros lorinchez is kotheto villaba koltozott 2   •   kivonul magyarorszagrol az aegon 2   •   dramai reszletek az m1 esen tortent tragediarol harom kisgyermeket hagyott hatra az egyik aldozat igy lehet most segiteni a csaladnak   •   cristiano ronaldo breaks another record during his 600th league game   •   a keddi meccs legjobbjanak valasztottak a kezilabda vb nagydarab sztarjat video   •   galfi dalma feladta elodontojet a paros finalera sem tud kiallni serulese miatt   •   furcsa megjegyzeseket tesznek idegenek az amerikai anya kisfiara   •   ket ev utan nyert ismet tornat a grand slam gyoztes teniszezo