Szalay-Bobrovniczky Kristóf háborúba sodródó, hanyatló EU-ról beszélt

Szerinte Magyarország a józan észt és normalitást kínálja az EU-nak.
2024-05-09 16:10:25

Szalay-Bobrovniczky Kristóf háborúba sodródó, hanyatló EU-ról beszélt

Szerinte Magyarország a józan észt és normalitást kínálja az EU-nak.
2024-05-09 16:07:37

Április végéig az államháztartás központi alrendszere nem kevesebb mint 2597,5 milliárd forintos hiánnyal zárt. A Pénzügyminisztérium frissen megjelent költségvetési gyorsjelentéséből az is kiderült, hogy ezen belül a központi költségvetés 2590,6 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 96,4 milliárd forintos többletet, míg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 103,3 milliárd forintos hiányt ért el.
2024-05-09 13:06:30

2024-05-09 13:06:10

A Momentum kész vitatkozni és együttműködni is Magyar Péterrel

Donáth Anna szerint szükség van arra a meghunyászkodást nem ismerő értékkiállásra, amit pártja képvisel.
2024-05-09 08:09:22

A Momentum kész vitatkozni és együttműködni is Magyar Péterrel

Donáth Anna szerint szükség van arra a meghunyászkodást nem ismerő értékkiállásra, amit pártja képvisel.
2024-05-09 08:07:26

Döbbenetes kutatási eredmény az Európai Unióról

Mutatjuk az eredményt.
2024-05-08 20:10:03

A jelenléti ív és a tűzvédelmi oktatás mellé jön még valami, és ezt érdemes lesz még azoknál is komolyabban venni

Az Európai Unió a minél nagyobb adatbiztonság felé terelné a vállalatokat, amit a NIS2 nevű irányelvvel kíván megtenni. Ha célt ér vele, az megnehezítheti a kibertámadásokat végrehajtó hackerek dolgát.
2024-05-08 11:14:20

2024-05-08 11:13:25

Pekingnek nem csak gazdasági céljai vannak.
2024-05-08 06:08:15

Pekingnek nem csak gazdasági céljai vannak.
2024-05-08 06:06:31

Gulyás Gergely: Magyar Péter hamarosan összefoghat Gyurcsány Ferenccel

Európának pedig mi teszünk szívességet a soros elnökséggel.
2024-05-07 22:09:07

Gulyás Gergely: Magyar Péter hamarosan összefoghat Gyurcsány Ferenccel

Európának pedig mi teszünk szívességet a soros elnökséggel.
2024-05-07 22:07:26

Ennyit költött a kormány külföldi ingatlanokra az elmúlt években

Mintegy 30 milliárd forintot fizetett a kormány külföldi ingatlanokért az elmúlt években - írja az RTL.hu. A lap információi szerint 2010 óta összesen 23 külföldi ingatlant vásárolt a kormány, melyek többségét valamilyen külképviseleti vagy kulturális célokra használja.
2024-05-07 15:08:41

Elátkozottnak tartották az Európai Unió himnuszát

Minden idők egyik legismertebb zeneműve kétszáz éves lett.
2024-05-07 12:09:18

14 év alatt 30 milliárd forintot költött a kormány külföldi ingatlanokra

A magyar kormány a világ különböző pontjain összesen mintegy 30 milliárd forintért vásárolt ingatlanokat, melyekről nem lehet sokat tudni, ugyanis a lakáscélból vásárolt ingatlanlista titkos.
2024-05-07 11:06:04

2024-05-07 11:05:55

Szijjártó Péter: Az Európai Unió bővítésének felgyorsítása lesz a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb célja

Moldova felkészülése kifejezetten jól halad.
2024-05-06 22:08:41

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:01:11

Fordítás külföldi munkához és tanuláshoz !!!

Külföldi munkához és tanuláshoz szükséges hivatalos dokumentumok, diplomák, bizonyítványok, oklevelek, leckekönyvek, jogosítványok, erkölcsi bizonyítványok, anyakönyvi kivonatok, önéletrajzok, orvosi igazolások stb. hiteles fordítása az Európai Unió tagországainak nyelvén. Gyors, precíz, kedvező árú fordítás. EU Fordítóközpont, Fordítóiroda. Tel.: (1) 788-3323 Web: www.euforditas.hu vagy www.euforditas.hu/hivatalos_iratok_es_dokumentumok_forditasa.php
2020-06-23 22:01:12

COVID19 mentőakció

Cégünk mentőakciót hirdet azok számára, akik a járvány miatt elveszítették munkájukat, akár alkalmazotti státuszról, akár vállalkozásról van szó. Nem alkalmazotti státuszt és NEM szak-/betanított-/segédmunkát kínálunk! Üzleti jellegű a kínálat, azonban számlaképesség nem szükséges. Home office-ban, azaz otthon végezhető. Aki élni kíván a lehetőséggel, keressen telefonon, vagy látogassa meg a weboldalam Hírek, információk menüpontját! Rejtett/privát számról nem fogadok hívást! +36307778858 http://bevetelnapsutesbol.hu/hirek-informaciok
2020-06-23 22:14:23

Bádogos élhajlító gép 1400/1.2 mm Hajlítógép Élhajlítógép

Eladó új élhajlító gép. Hossza 1,4m. Hajlítható acél plé 1,2 mm vastagságu. Munkahossz 1400 mm, hajlítható lemezvastagság: - acél lemez 1,2 mm - alumínium lemez 1,5 mm - rozsdamentes acél 0,65 mm Elhajtási szög 145-180 fokig, vágás az egész munkagép hosszán. A felső kar három szinten állítható. Lemez leszorítása excenterkar segítségével. Maximális rés a karok között 8 cm.Lemeztartó állvány hátul, elől a lemezzel azonos szélességü vágó blokád, hajlitási szög blokád, szögmérő mutató. A hajlítórúd rendszernek köszönhetően a lemez az egész hosszán egyenletesen görbül. Sú...
2020-06-23 22:14:23

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:14:26

Fordítás külföldi munkához és tanuláshoz !!!

Külföldi munkához és tanuláshoz szükséges hivatalos dokumentumok, diplomák, bizonyítványok, oklevelek, leckekönyvek, jogosítványok, erkölcsi bizonyítványok, anyakönyvi kivonatok, önéletrajzok, orvosi igazolások stb. hiteles fordítása az Európai Unió tagországainak nyelvén. Gyors, precíz, kedvező árú fordítás. EU Fordítóközpont, Fordítóiroda. Tel.: (1) 788-3323 Web: www.euforditas.hu vagy www.euforditas.hu/hivatalos_iratok_es_dokumentumok_forditasa.php
2020-06-23 22:14:27

COVID19 mentőakció

Cégünk mentőakciót hirdet azok számára, akik a járvány miatt elveszítették munkájukat, akár alkalmazotti státuszról, akár vállalkozásról van szó. Nem alkalmazotti státuszt és NEM szak-/betanított-/segédmunkát kínálunk! Üzleti jellegű a kínálat, azonban számlaképesség nem szükséges. Home office-ban, azaz otthon végezhető. Aki élni kíván a lehetőséggel, keressen telefonon, vagy látogassa meg a weboldalam Hírek, információk menüpontját! Rejtett/privát számról nem fogadok hívást! +36307778858 http://bevetelnapsutesbol.hu/hirek-informaciok
2020-06-23 22:14:40

Bádogos élhajlító gép 1400/1.2 mm Hajlítógép Élhajlítógép

Eladó új élhajlító gép. Hossza 1,4m. Hajlítható acél plé 1,2 mm vastagságu. Munkahossz 1400 mm, hajlítható lemezvastagság: - acél lemez 1,2 mm - alumínium lemez 1,5 mm - rozsdamentes acél 0,65 mm Elhajtási szög 145-180 fokig, vágás az egész munkagép hosszán. A felső kar három szinten állítható. Lemez leszorítása excenterkar segítségével. Maximális rés a karok között 8 cm.Lemeztartó állvány hátul, elől a lemezzel azonos szélességü vágó blokád, hajlitási szög blokád, szögmérő mutató. A hajlítórúd rendszernek köszönhetően a lemez az egész hosszán egyenletesen görbül. Sú...
2020-06-23 22:14:41

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

COVID19 mentőakció

Cégünk mentőakciót hirdet azok számára, akik a járvány miatt elveszítették munkájukat, akár alkalmazotti státuszról, akár vállalkozásról van szó. Nem alkalmazotti státuszt és NEM szak-/betanított-/segédmunkát kínálunk! Üzleti jellegű a kínálat, azonban számlaképesség nem szükséges. Home office-ban, azaz otthon végezhető. Aki élni kíván a lehetőséggel, keressen telefonon, vagy látogassa meg a weboldalam Hírek, információk menüpontját! Rejtett/privát számról nem fogadok hívást! +36307778858 http://bevetelnapsutesbol.hu/hirek-informaciok
2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:16:22

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:16:58

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:03

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:18:05

Fordítás külföldi munkához és tanuláshoz !!!

Külföldi munkához és tanuláshoz szükséges hivatalos dokumentumok, diplomák, bizonyítványok, oklevelek, leckekönyvek, jogosítványok, erkölcsi bizonyítványok, anyakönyvi kivonatok, önéletrajzok, orvosi igazolások stb. hiteles fordítása az Európai Unió tagországainak nyelvén. Gyors, precíz, kedvező árú fordítás. EU Fordítóközpont, Fordítóiroda. Tel.: (1) 788-3323 Web: www.euforditas.hu vagy www.euforditas.hu/hivatalos_iratok_es_dokumentumok_forditasa.php
2020-06-23 22:18:06

COVID19 mentőakció

Cégünk mentőakciót hirdet azok számára, akik a járvány miatt elveszítették munkájukat, akár alkalmazotti státuszról, akár vállalkozásról van szó. Nem alkalmazotti státuszt és NEM szak-/betanított-/segédmunkát kínálunk! Üzleti jellegű a kínálat, azonban számlaképesség nem szükséges. Home office-ban, azaz otthon végezhető. Aki élni kíván a lehetőséggel, keressen telefonon, vagy látogassa meg a weboldalam Hírek, információk menüpontját! Rejtett/privát számról nem fogadok hívást! +36307778858 http://bevetelnapsutesbol.hu/hirek-informaciok
2020-06-23 22:18:47

Bádogos élhajlító gép 1400/1.2 mm Hajlítógép Élhajlítógép

Eladó új élhajlító gép. Hossza 1,4m. Hajlítható acél plé 1,2 mm vastagságu. Munkahossz 1400 mm, hajlítható lemezvastagság: - acél lemez 1,2 mm - alumínium lemez 1,5 mm - rozsdamentes acél 0,65 mm Elhajtási szög 145-180 fokig, vágás az egész munkagép hosszán. A felső kar három szinten állítható. Lemez leszorítása excenterkar segítségével. Maximális rés a karok között 8 cm.Lemeztartó állvány hátul, elől a lemezzel azonos szélességü vágó blokád, hajlitási szög blokád, szögmérő mutató. A hajlítórúd rendszernek köszönhetően a lemez az egész hosszán egyenletesen görbül. Sú...
2020-06-23 22:18:48

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:18:50

Fordítás külföldi munkához és tanuláshoz !!!

Külföldi munkához és tanuláshoz szükséges hivatalos dokumentumok, diplomák, bizonyítványok, oklevelek, leckekönyvek, jogosítványok, erkölcsi bizonyítványok, anyakönyvi kivonatok, önéletrajzok, orvosi igazolások stb. hiteles fordítása az Európai Unió tagországainak nyelvén. Gyors, precíz, kedvező árú fordítás. EU Fordítóközpont, Fordítóiroda. Tel.: (1) 788-3323 Web: www.euforditas.hu vagy www.euforditas.hu/hivatalos_iratok_es_dokumentumok_forditasa.php
2020-06-23 22:18:51

COVID19 mentőakció

Cégünk mentőakciót hirdet azok számára, akik a járvány miatt elveszítették munkájukat, akár alkalmazotti státuszról, akár vállalkozásról van szó. Nem alkalmazotti státuszt és NEM szak-/betanított-/segédmunkát kínálunk! Üzleti jellegű a kínálat, azonban számlaképesség nem szükséges. Home office-ban, azaz otthon végezhető. Aki élni kíván a lehetőséggel, keressen telefonon, vagy látogassa meg a weboldalam Hírek, információk menüpontját! Rejtett/privát számról nem fogadok hívást! +36307778858 http://bevetelnapsutesbol.hu/hirek-informaciok
2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:12

Fordítás külföldi munkához és tanuláshoz !!!

Külföldi munkához és tanuláshoz szükséges hivatalos dokumentumok, diplomák, bizonyítványok, oklevelek, leckekönyvek, jogosítványok, erkölcsi bizonyítványok, anyakönyvi kivonatok, önéletrajzok, orvosi igazolások stb. hiteles fordítása az Európai Unió tagországainak nyelvén. Gyors, precíz, kedvező árú fordítás. EU Fordítóközpont, Fordítóiroda. Tel.: (1) 788-3323 Web: www.euforditas.hu vagy www.euforditas.hu/hivatalos_iratok_es_dokumentumok_forditasa.php
2020-06-23 22:19:13

COVID19 mentőakció

Cégünk mentőakciót hirdet azok számára, akik a járvány miatt elveszítették munkájukat, akár alkalmazotti státuszról, akár vállalkozásról van szó. Nem alkalmazotti státuszt és NEM szak-/betanított-/segédmunkát kínálunk! Üzleti jellegű a kínálat, azonban számlaképesség nem szükséges. Home office-ban, azaz otthon végezhető. Aki élni kíván a lehetőséggel, keressen telefonon, vagy látogassa meg a weboldalam Hírek, információk menüpontját! Rejtett/privát számról nem fogadok hívást! +36307778858 http://bevetelnapsutesbol.hu/hirek-informaciok
2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:25

Fordítás külföldi munkához és tanuláshoz !!!

Külföldi munkához és tanuláshoz szükséges hivatalos dokumentumok, diplomák, bizonyítványok, oklevelek, leckekönyvek, jogosítványok, erkölcsi bizonyítványok, anyakönyvi kivonatok, önéletrajzok, orvosi igazolások stb. hiteles fordítása az Európai Unió tagországainak nyelvén. Gyors, precíz, kedvező árú fordítás. EU Fordítóközpont, Fordítóiroda. Tel.: (1) 788-3323 Web: www.euforditas.hu vagy www.euforditas.hu/hivatalos_iratok_es_dokumentumok_forditasa.php
2020-06-23 22:19:26

COVID19 mentőakció

Cégünk mentőakciót hirdet azok számára, akik a járvány miatt elveszítették munkájukat, akár alkalmazotti státuszról, akár vállalkozásról van szó. Nem alkalmazotti státuszt és NEM szak-/betanított-/segédmunkát kínálunk! Üzleti jellegű a kínálat, azonban számlaképesség nem szükséges. Home office-ban, azaz otthon végezhető. Aki élni kíván a lehetőséggel, keressen telefonon, vagy látogassa meg a weboldalam Hírek, információk menüpontját! Rejtett/privát számról nem fogadok hívást! +36307778858 http://bevetelnapsutesbol.hu/hirek-informaciok
2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:39

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:19:44

Fordítás külföldi munkához és tanuláshoz !!!

Külföldi munkához és tanuláshoz szükséges hivatalos dokumentumok, diplomák, bizonyítványok, oklevelek, leckekönyvek, jogosítványok, erkölcsi bizonyítványok, anyakönyvi kivonatok, önéletrajzok, orvosi igazolások stb. hiteles fordítása az Európai Unió tagországainak nyelvén. Gyors, precíz, kedvező árú fordítás. EU Fordítóközpont, Fordítóiroda. Tel.: (1) 788-3323 Web: www.euforditas.hu vagy www.euforditas.hu/hivatalos_iratok_es_dokumentumok_forditasa.php
2020-06-23 22:19:44

COVID19 mentőakció

Cégünk mentőakciót hirdet azok számára, akik a járvány miatt elveszítették munkájukat, akár alkalmazotti státuszról, akár vállalkozásról van szó. Nem alkalmazotti státuszt és NEM szak-/betanított-/segédmunkát kínálunk! Üzleti jellegű a kínálat, azonban számlaképesség nem szükséges. Home office-ban, azaz otthon végezhető. Aki élni kíván a lehetőséggel, keressen telefonon, vagy látogassa meg a weboldalam Hírek, információk menüpontját! Rejtett/privát számról nem fogadok hívást! +36307778858 http://bevetelnapsutesbol.hu/hirek-informaciok
2020-06-23 22:20:33

Az európai és a magyar hatóságok által engedélyezett vakcinák biztosan hatékonyak lesznek

Bízzanak az emberek a koronavírus elleni védőoltásokban - kérte a lakosságot Szlávik János.
2020-12-22 22:08:22

A járvány alatt pofátlanul utazgattak a sztárok, semmibe véve a korlátozásokat

Kim Kardashian privát szigeten ünnepelte a születésnapját, Ben Affleck idős édesanyjához utazott, de maszkot nem viselt, Madonna Londonból New Yorkba ment egy halaszthatatlan születésnapi bulira.
2020-12-20 22:06:28

Fokozatos ellenőrzés alá kerülhet a koronvírus-járvány 2021-ben

Nagyon valószínű, hogy folytatódhat a régi életünk, de továbbra is be kell tartanunk a higiéniát és a távolságtartást.
2020-11-26 22:05:53

Rossz hírt közölt Demcsák Zsuzsa

Egymillió forintot veszített a csapat.
2020-12-02 22:06:10

Akár napi 1200 forintot is kiszámláznak annak, aki kötelező nélkül autózik

Hamar össze lehet szedni a teljes évi díjat bírságként is, ha valaki nem figyel oda.
2020-11-16 10:07:25

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   H   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   aza   •   perapro   •   J   •   L   •   budapest   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   az uj szezont uj csoportbeosztassal kezdi az nhl   •   nepal tries to form a new government as its covid 19 crisis deepens   •   video leutottek majd osszevertek es kiraboltak egy fiatalt lajosmizsen   •   500099999"   •   a jarvanyban is segitette a magyar vallalkozasokat a tortenetenek legsikeresebb evet zaro alapkezelo   •   felelmetes hadero epul magyarorszag szomszedjaban amerikai csucsfegyverek erkeznek   •   tobb olasz varost lezarnak a koronavirus gyorsan terjedo mutacioja miatt 2   •   csodvedelmet kert a silicon valley bank penzugyi csoportja   •   kimondtak az europai parlamentben hogy az abortusz alapjog de jogalkotas ebbol nem lesz   •   hadhazy akos kozzetette ki utazott el dubajba a ner kedvenc maganrepulogepen   •   a kormany a masodosztalyt kuldte el vitazni a veszelyhelyzet meghosszabbitasarol   •   kifejezhetjuk   •   bombatamadas erte a mariupoli szinhazat 1000 1200 civil lehetett az epuletben 3   •   a kamikaze birminghamiek a cimvedo utan az ellovast is elinteztek   •   a magyar szelsojobboldalhoz bekotott figurakat azonositottak be az orosz befolyasolasi halozat felderitesekor 2   •   elkepeszto bravurokat mutatott be a fradi ellen a magyar valogatott kapus   •   tobbfele sajatmarkas tejet hivott vissza a metro   •   tweet on spare change generates big money for virus aid   •   a need for speedbe kepzelte magat egy sofor a 7 es fouton   •   depresszio es akut szorongas gyotorte az irot mikozben ezen dolgozott   •   a ferfiaknal dan a noknel norveg jatekost valasztottak az ev kezilabdazojanak   •   a felelmunknel fontosabb volt a celunk egy eve keszult a video ami utan a vilag maskepp allt a jarvanyhoz   •   szenzacios vallomast tett egy szemtanu a madeleine mccann ugyben 2   •   dramai ujraelesztes valonyan hos nok mentettek meg egy 5 eves fiu eletet   •   csak 100 dollarba kerul a strapabiro kulso ssd   •   dobbenetes kutatas az emberek tobbsege bosszuallo sokaknak az intim fotok a fegyvereik   •   ujra szigoritottak a jarvanyugyi intezkedeseken a svedek   •   haborognak az utasok botranyos extra dijjal allt elo a ryanair   •   az agyban fekvot figyeli a google nest 2   •   dejan sztankovicsot a sajtoszobaban pezsgofurdoztettek meg jatekosai 2   •   bombafenyegetes miatt riasztottak a gripeneket   •   mira rozsdamentes kertibutorok kozvetlenul a gyartotol 7   •   joe biden hamarosan donthet eszak korea sorsarol   •   lezarult egy korszak uj nevet kapott az orszagos pszichiatriai es addiktologiai intezet   •   javitani kellett orban viktor donteset 2   •   csaknem felmillio forintos jutalmat kapnak a jegybank dolgozoi   •   muszaki hiba miatt vesztegel tobb vonat budaorsnel potlobuszok mentik a helyzetet   •   ot honapja kinozza egy rejtelyes betegseg a tevesztart   •   a baloldal folyamatosan tamadja a magyar oltasi programot mikozben a vilagsajto szerint is kiemelkedoen jol all az orszag   •   most romaniaban tunt fel egy rejtelyes femoszlop   •   tovabbra sincs gyanusitottja a nemzeti szinhazban tortent balesetnek 2   •   miert ragaszkodnak a budapest airport megvasarlasahoz   •   kiderult milyen az idealis noi hajhossz a ferfiak szamara 3   •   ez volt a beluga muvelet a hideghaboru elfelejtett epizodja   •   nem szuletett dontes a rangadon az ac milan kozelebb kerult az ezusteremhez 2   •   karacsony a budapesti dugok egy reszet az agglomeraciobol beomlo autok okozzak   •   lakasonkent maximum ket kocsira adnak parkolasi engedelyt a xiii keruletben   •   tavozik a szent margit korhaz foigazgatoja   •   az irani tamadas utan ne csodalkozzunk ha tortenelmi rekordig repul az olaj ara 2   •   tomegsirt tartak fel a gazai han juniszban 2