Véradást szerveznek a 19 éves fiúnak, akinek teste 70 százaléka megégett, miután felmászott egy vonatra

Áprilisban ért nagy erejű áramütés egy 19 éves fiút Egerben, miután felmászott egy vagonra, hogy barátaival fényképeket készítsen. A felsővezetékből pillanatok alatt áthúzott a 25 ezer voltos feszültség a testére, a fiú összeégve, eszméletlenül zuhant a földre a többméteres magasságból. A Blikk szerint a fiút a Honvédkórházban kezelik, teste mintegy 70 százaléka megégett. A baleset óta mesterséges altatásban tartják, a lap úgy tudja, időnként felébresztik, de mindig visszaaltatják. A fiú  szinte a teljes törzsén és a végtagjain is égési sérüléseket szenvedett, a rá váró kezelésekhez még hónapo...
2024-05-10 08:07:27

Négy diáklány majdnem halálra vert egy tízéves fiút a kemecsei iskolában

Jelenleg is az intenzív osztályon fekszik az a tízéves fiú, akit diáktársai bántalmaztak súlyosan szerdán a kemecsei iskola udvarán. Az RTL híradója szerint a fiú utolsó emléke az, hogy ketten hárulról a földre rántják, majd a támadói másik két emberrel kiegészülve nagy erővel rugdosni kezdik. Az elkövetőkről annyit lehet tudni, hogy mindannyian lányok, 10-12 évesek. A gyereket két másik fiú segített felállni, ők kísérték oda egy tanárhoz is, és mondták el, mi történt. Később értesíteni kellett a fiú szüleit, hogy a gyerekük alig tud felállni és nagy fájdalmai vannak, mentőt hívtak hozzá. Végü...
2024-05-09 20:08:03

Debrecenben tart nagygyűlést Magyar Péter - kövesse élőben a hvg.hu-n!

Az utóbbi évek első nagyobb vidéki, nyíltan kormányellenes demonstrációja következik hamarosan Debrecenben. Élő közvetítésünk Magyar Péter és a Tisza párt demonstrációjáról.
2024-05-05 15:09:35

2024-05-05 15:09:20

Debrecenben tart nagygyűlést Magyar Péter - kövesse élőben a hvg.hu-n!

Az utóbbi évek első nagyobb vidéki, nyíltan kormányellenes demonstrációja következik hamarosan Debrecenben. A délután talán legnagyobb kérdése, hogy lehet-e gigatüntetést tartani anyák napján. Élő közvetítésünk Magyar Péter és a Tisza párt demonstrációjáról.
2024-05-05 14:09:49

2024-05-05 14:09:44

Áthúzott nadrágszíjas plakátokkal várják Debrecenben a feleségét nadrágszíjjal verő Magyar Pétert

"Debrecenben tiszteljük az édesanyákat" plakátokat is kitett a Fidesz. A gyermekei anyját lehallgató és terrorizáló Magyar Péter éppen anyák napján tüntetget a városban.
2024-05-05 14:08:32

Nadrágszíjas plakátokkal várják Magyar Pétert Debrecenben

2024-05-05 10:07:51

Hősként ünneplik azt a 9 éves fiút az oklahomai Dicksonban, aki megmentette a születi, miután autójukat a tornádó a fák közé dobta.
2024-05-04 09:07:03

Hősként ünneplik azt a 9 éves fiút az oklahomai Dicksonban, aki megmentette a születi, miután autójukat a tornádó a fák közé dobta.
2024-05-04 09:06:38

Hősként ünneplik azt a 9 éves fiút az oklahomai Dicksonban, aki megmentette a születi, miután autójukat a tornádó a fák közé dobta.
2024-05-04 09:06:16

Életfogytiglani börtönre ítélték a gyilkos tinédzsert Angliában

Hátulról szúrta nyakon a 16 éves fiút.
2024-05-03 17:09:10

Elfogták a 15 éves érdi fiút, aki azt írta, élőben közvetíti, ahogy megtámad egy mecsetet

A TikTokon, több posztban osztotta meg terveit.
2024-05-02 21:12:17

Elfogták a 15 éves érdi fiút, aki azt írta, élőben közvetíti, ahogy megtámad egy mecsetet

A TikTokon, több posztban osztotta meg terveit.
2024-05-02 21:11:53

Elfogták a Határ úti metróállomásnál tomboló és verekedő embereket

Elfogták azokat a személyeket, akik a Határ úti metróállomásnál balhéztak április 23-án délután. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint két, egymást ismerő társaság szólalkozott össze az aluljáróban. A veszekedést több dulakodás követte, amelynek során a felek kölcsönösen ütötték és rugdosták egymást. Egy nő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az egyik társasághoz tartozott egy 16 éves fiú is, aki a verekedést követően, olyan erővel rúgott bele az aluljárót a felszínnel összekötő lift fotocellás ajtajába, hogy az megrepedt. Az okozott kár kétmillió forint. A kispest...
2024-05-02 10:07:51

Rettenetes iskolai késelés: két felnőttre és egy gyerekre támadt a 17 éves ámokfutó diák

Gyilkossági kísérlet miatt tartóztatták le a 17 éves fiút, aki késsel támadt egy gyerekre és két felnőttre a sheffieldi Birley Community College-ban.
2024-05-01 13:06:43

2024-05-01 13:06:21

2024-05-01 13:06:08

Orosz rakéták hullottak Odesszára, többen meghaltak

Újabb orosz rakétatámadás érte a délnyugat-ukrajnai Odesszát, hárman meghaltak, hárman pedig megsebesültek - jelentette be Hennagyij Truhanov, a város polgármestere szerdán.
2024-05-01 10:07:03

Gyermekpornográfiával vádolnak egy pécsi fiút

2024-04-30 11:08:51

Műbőr falpanel gyártás

Műbőr falpanelek a gyártótól! Falvédők, tv falak, ágyvégek, előszobafalak, nyomtatott műbőr faliképek és egyéb design falburkolat megoldások műbőr panelekből. Tervezés, gyártás, kivitelezés. Kerma Design műbőr falpanelgyártó műhely Debrecenben. Kérj ingyenes műbőr színmintát e-mailben.
2020-06-20 16:41:43

2020-06-20 16:41:44

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-20 16:41:44

Műbőr falpanel gyártás

Műbőr falpanelek a gyártótól! Falvédők, tv falak, ágyvégek, előszobafalak, nyomtatott műbőr faliképek és egyéb design falburkolat megoldások műbőr panelekből. Tervezés, gyártás, kivitelezés. Kerma Design műbőr falpanelgyártó műhely Debrecenben. Kérj ingyenes műbőr színmintát e-mailben.
2020-06-20 16:41:44

Műbőr falpanel gyártás

Műbőr falpanelek a gyártótól! Falvédők, tv falak, ágyvégek, előszobafalak, nyomtatott műbőr faliképek és egyéb design falburkolat megoldások műbőr panelekből. Tervezés, gyártás, kivitelezés. Kerma Design műbőr falpanelgyártó műhely Debrecenben. Kérj ingyenes műbőr színmintát e-mailben.
2020-06-20 16:41:44

Műbőr falpanel gyártás

Műbőr falpanelek a gyártótól! Falvédők, tv falak, ágyvégek, előszobafalak, nyomtatott műbőr faliképek és egyéb design falburkolat megoldások műbőr panelekből. Tervezés, gyártás, kivitelezés. Kerma Design műbőr falpanelgyártó műhely Debrecenben. Kérj ingyenes műbőr színmintát e-mailben.
2020-06-20 16:41:44

Műbőr falpanel gyártás

Műbőr falpanelek a gyártótól! Falvédők, tv falak, ágyvégek, előszobafalak, nyomtatott műbőr faliképek és egyéb design falburkolat megoldások műbőr panelekből. Tervezés, gyártás, kivitelezés. Kerma Design műbőr falpanelgyártó műhely Debrecenben. Kérj ingyenes műbőr színmintát e-mailben.
2020-06-20 16:41:44

Műbőr falpanel gyártás

Műbőr falpanelek a gyártótól! Falvédők, tv falak, ágyvégek, előszobafalak, nyomtatott műbőr faliképek és egyéb design falburkolat megoldások műbőr panelekből. Tervezés, gyártás, kivitelezés. Kerma Design műbőr falpanelgyártó műhely Debrecenben. Kérj ingyenes műbőr színmintát e-mailben.
2020-06-20 16:41:44

Műbőr falpanel gyártás

Műbőr falpanelek a gyártótól! Falvédők, tv falak, ágyvégek, előszobafalak, nyomtatott műbőr faliképek és egyéb design falburkolat megoldások műbőr panelekből. Tervezés, gyártás, kivitelezés. Kerma Design műbőr falpanelgyártó műhely Debrecenben. Kérj ingyenes műbőr színmintát e-mailben.
2020-06-20 16:41:45

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   jazz   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   tes   •   youtube   •   mag   •   K   •   fluminense   •   H   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   J   •   eb   •   németállás   •   f   •   budapest   •   vacsoracsata   •   perapro   •   P   •   rozsa sandor   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   nagy bejelentesre keszul putyin harom lehetseges temakor amely hatassal lehet a globalis helyzetre   •   lekopik megdobaljak sorrel ontik le az ellenoroket de volt akire dobocsillaggal tamadtak 2   •   Vadl   •   partja korrupcios ugye miatt lemondott az eszt miniszterelnok 2   •   VVILLANYSZEREL   •   oltasellenesek zavartak meg egy oltokozpont munkajat los angelesben   •   VONZAL   •   Te is szeretnél otthonról dolgozni   •   red bull reveal car for 2021 f1 season   •   hamilton megkergette a vegen verstappent de elkapni nem tudta   •   hiaba lepett szintet nem lett ertekesebb szoboszlai dominik   •   nemzeti veszhelyzet a tul keves gyerek miatt del koreaban 2   •   budapest a jozsefvarosi palyaudvar teruletere koltoztetne a termeszettudomanyi muzeumot 2   •   hamis vedettsegi igazolvanyokkal kerestek tobb mint 1 millio forintot a csalok 3   •   nem vett tavaly a korabbinal sokkal tobb influenzaoltast az nnk 2   •   VILLANYMOTOROKN   •   VILLANYJAV   •   VILANYSZEREL   •   aurelio nehezen birja majd szex nelkul a bortonben de igeri jol viselkedik   •   egyedulallo lehetoseget nyujt a duna televizio komolyzenei tehetsegkutatoja   •   kemenytisztito es ellenorzoajtok csereje 26   •   delutan bejelenteseket tesz a kormany   •   ed sheeran majdnem ghanaba koltozott   •   TERVMSOLSNYOMTATVNYS ZAKRUHZIRODASZERBLYE GZ   •   pokolgepekkel teli teherautot is talaltak a capitolium kozeleben 2   •   are we on the brink of a corporate credit crisis   •   harmadik eve zsugorodik a vilag legnagyobb autopiaca   •   a legszexibb magyar sportolono elbukta az olimpiai reszvetelt   •   megnyilt a fold az izlandi utcakon   •   a synlab meg tud allni a sajat laban a piaci atalakulasok utan is interju a ceg vezerigazgatojaval   •   dr mi rendel 911 os pontossagot ert el ez a rendszer az orvosi diagnosztikaban 2   •   magyarorszagon is erezzuk a kozel keleti konfliktus kovetkezmenyeit 2   •   ekkorat es ilyen zoldet meg biztosan nem latott a rolls royce maximalisan megporgette a vilag legnagyobb sugarhajtomuvet   •   rossz hir szerdatol ismet dragul a benzin ara   •   artrosiliumgelindexp   •   munkadikotthontvmunk agpels   •   alaposan atertelmeztek az oroszok a mercedes amg gt t   •   pipo   •   eleg volt hadhazy akos reagalt toth csaba visszalepesere 4   •   a red hot chili peppers 140 millio dollarert adja el katalogusat   •   oten meghaltak ukran tamadasokban az orosz hatar menten   •   ácstetbádogjavfedvál lallemhajt   •   elo a szoges bakanccsal jon az onos eso es a ho   •   turkey hopes us will rejoin iran nuclear deal   •   a londoni magyaroknak is bemutattak a petofi filmet   •   sulyos gondok 16 milliardos adossagot halmozhatott fel egy magyar nagyvaros   •   youtuberek vertek at a putyinnal es orbannal is interjuzo tucker carlsont   •   eladoahazam   •   ujabb meglepo reszleteket arult el hazassaga valsagarol kiraly viktor   •   kiskoru megeroszakolasaval vadoltak meg a hires edzot