A 38 éves magyar bűvészvilágbajnok vallomása: ?Egyre többször megfordul a fejemben, hogy közeleg a vég?

?Ugyan elcsuklott a hangom, de annyi mindenre kellett figyelnem, hogy én nem tudtam úgy átadni magam a pillanatnak, mint a stáb többi tagja. Ők mind sírtak. Én a fejemben már vágtam az adást, azon járt a fejem, hogyan fog kinézni a felvételen, minden jól sikerül-e? ? nyilatkozza Hajnóczy Soma a Mindenségit! podcast vasárnap este debütáló 64. adásában. Pedig, mint mondja, könnyen tud sírni, szerinte tök jó sírni.
2023-09-22 17:12:57

Dobó Ági: ?A hangom, a kezem, lábam remegett egyszerre? ? Itt vannak a lagzi részletei

Egy Budapesttől 250 kilométerre eső mesés kúriában végre megtartotta a lagziját Dobó Ági és Kis Csaba. Az egykori szépségkirálynő és férje többszöri halasztás után egy hajnalig tartó mulatsággal ünnepelte meg a frigyet, amelyről ? hála a népes és nem utolsó sorban ismert vendégseregnek ? számos részlet kiderült. A bulin ugyanis a sztárvilág színe-java ott volt, többek között Stana Alexandra, Meggyes Dávid, Oláh Gergőék, Tápai Szabináék, Polgár Kriszta, valamint Tücsi és kedvese, Sofron István.
2022-07-11 21:05:54

Dobó Ági: ?A hangom, a kezem, lábam remegett egyszerre? ? Itt vannak a lagzi részletei

Egy Budapesttől 250 kilométerre eső mesés kúriában végre megtartotta a lagziját Dobó Ági és Kis Csaba. Az egykori szépségkirálynő és férje többszöri halasztás után egy hajnalig tartó mulatsággal ünnepelte meg a frigyet, amelyről ? hála a népes és nem utolsó sorban ismert vendégseregnek ? számos részlet kiderült. A bulin ugyanis a sztárvilág színe-java ott volt, többek között Stana Alexandra, Meggyes Dávid, Oláh Gergőék, Tápai Szabináék, Polgár Kriszta, valamint Tücsi és kedvese, Sofron István.
2022-07-11 21:05:45

Íme, a legújabb technológiai segítség beszédzavarral élő embereknek

Az ?Own My Voice?, azaz a saját hangom projekt lehetővé teszi, hogy a felhasználók monoton géphang helyett egyedi és testre szabott beszédhangok segítségével kommunikálhassanak.
2022-05-26 17:07:42

Íme, a legújabb technológiai segítség beszédzavarral élő embereknek

Az ?Own My Voice?, azaz a saját hangom projekt lehetővé teszi, hogy a felhasználók monoton géphang helyett egyedi és testre szabott beszédhangok segítségével kommunikálhassanak.
2022-05-26 17:07:28

Íme, a legújabb technológiai segítség beszédzavarral élő embereknek

Az ?Own My Voice?, azaz a saját hangom projekt lehetővé teszi, hogy a felhasználók monoton géphang helyett egyedi és testre szabott beszédhangok segítségével kommunikálhassanak.
2022-05-26 17:06:14

Nem voltam beteg, mégis rekedt a hangom: mi okozhatja?

A légúti betegségekkel járó rekedtséget már jól ismerjük, ez rendszerint egy-két hét alatt elmúlik. Mit jelezhet, ha korábbi megbetegedés nélkül is sokszor bereked a hangunk?
2021-12-14 11:10:40

Nem voltam beteg, mégis rekedt a hangom: mi okozhatja?

A légúti betegségekkel járó rekedtséget már jól ismerjük, ez rendszerint egy-két hét alatt elmúlik. Mit jelezhet, ha korábbi megbetegedés nélkül is sokszor bereked a hangunk?
2021-12-14 11:08:59

Nem voltam beteg, mégis rekedt a hangom: mi okozhatja?

A légúti betegségekkel járó rekedtséget már jól ismerjük, ez rendszerint egy-két hét alatt elmúlik. Mit jelezhet, ha korábbi megbetegedés nélkül is sokszor bereked a hangunk?
2021-12-14 11:08:54

Nem voltam beteg, mégis rekedt a hangom ? mi okozhatja?

Az elhúzódó rekedtség kivizsgálásával azért sem szabad sokáig várni, mert súlyos problémákra is felhívhatja a figyelmet, akár daganatos elváltozást is jelezhet.
2021-12-10 23:09:11

Nem voltam beteg, mégis rekedt a hangom ? mi okozhatja?

Az elhúzódó rekedtség kivizsgálásával azért sem szabad sokáig várni, mert súlyos problémákra is felhívhatja a figyelmet, akár daganatos elváltozást is jelezhet.
2021-12-10 22:21:39

Elárulja a hangom, mit gondolok rólad

Más a magasabb és a mélyebb hangszín jelentése.
2021-03-09 14:07:10

Donald Trumpnak eszében sincs visszatérni a Twitterre

Donald Trump saját közösségi oldala, a TRUTH Social a napokban nyílt meg az amerikai felhasználók előtt. Az Egyesült Államok korábbi elnöke arról számolt be a Fox Newsnak, hogy az eddigi tapasztalatok alapján a felhasználók az ő platformját jobban szeretik, mint a Twittert, szeretné is, ha az emberek áttérnének rá. A Truth egy platform a hangom és a támogatóim számára. De azt akarom, hogy mindenki csatlakozzon. Konzervatívok, liberálisok, mindegy ? mondta Trump, akit tavaly év elején végleg letiltott a Twitter, mondván, szerintük a volt elnök gyújtó hangú beszéde és a közösségi felületein megj...
2022-04-26 17:14:19

Horváth Éva egyik szerződésében egyszer kikötötték, hogy nem énekelhet nyilvánosan

Horváth Éva a Szerencsekerék műsorának legutóbbi vendége volt, melyben Kasza Tibi műsorvezetésével Horváth két civil játékossal versenyzett. A műsorban a fináléig ugyan nem Horváth Éva jutott el, az adás egyik pontján a feladata az volt, hogy énekelnie kellett egy részletet egy ismert dalból, aminek ki kellett találnia a szövegét. Ennek kapcsán kicsit zavarban, de a celeb énekelni kezdett, majd elárulta, hogy egyáltalán nem rutinos ebben a műfajban, miután Kasza Tibi megkérdezte, igaz-e, hogy még sosem énekelt nyilvánosan. Képzeld el, nekem volt egyszer egy olya szerződésem, ez tényleg egy val...
2022-04-28 10:16:52

Tóth Andi szerint csoda, hogy nem vágta a közönségbe a mikrofont legutóbbi koncertjén

Nagy port kavart a napokban G.w.M esete, miután a rapper alig két perccel azután, hogy felment a színpadra, be is fejezte a koncertjét a nem megfelelő hangtechnika miatt. Kapcsolódó ?Állítsd le!? ? kiabálta a hangtechnikusnak G.w.M, majd lesétált a színpadról, befejezve a fellépést Nem voltak megfelelőek neki a körülmények. Hasonló hibák léptek fel tegnap este Tóth Andi nagyváradi koncertjén is. Az énekesnő régóta szeretett volna a szülővárosában fellépni, de sem neki, sem a közönség számára nem volt élvezhető a műsora, annyira rossz volt a hangosítás. Kibaszottul sajnálom, hogy egy il...
2022-05-27 08:10:20

Megérkezett a Mandalorianből kirúgott Gina Carano filmjének előzetese

Elkészült a Gina Carano főszereplésével forgatott Terror on the Prairie (Terror a prérin) című western előzetese. A trailer klasszikus zsánerfilmet ígér cowboykalapos rosszfiúkkal és anyatigris főhősnővel, amiatt mégis érdekes, az a főszereplő előtörténete. Gina Carano ugyanis a nagy sikerű Mandalorian című sorozatban szerepelt, ám a Disney tavaly kirúgta, miután Carano azt bírta írni az Instagramon, hogy a republikánus szavazókat ugyanolyan üldöztetés éri, mint a zsidókat a náci időkben. Az MMA-harcosból lett színésznő pár nappal később mentőövet kapott a Daily Wire nevű konzervatív médiaváll...
2022-06-02 15:12:45

Judy-nak mindig azt mondják, hogy ?szőrös? a hangja

A Groovehouse együttes énekesnője, Judy volt a Palikék világa nevű Youtube-csatorna Három Igazság című műsorának legutóbbi vendége. Először a kivételes hangi adottságairól kérdezték. Érdekes, hogy van egy adottsága, egy olyan ?szőre? a hangomnak ? mindig mondják, hogy olyan ?szőrös? a hangom ?, amivel jól tudok különböző előadókat utánozni. Gyerekkoromban ez óriási hobbim volt, hogy állandóan mindenkit leutánoztam ? mondta, Csepregi Évát hozva fel példának. Az énekesnő elárulta, hogy nem gondolkodott külföldi karrier építésében, de egyszer majdnem kiment egy óceánjáró hajóra énekelni, hogy pén...
2022-07-11 20:07:01

Manuel az egészsége érdekében több koncertjét is lemondta

Manuel az Instagram-oldalán jelentette be, hogy betegség miatt le kell mondania a hétvégi fellépéseit. Nem tudok annyira jó hírekkel szolgálni azoknak, akik ezen a hétvégén számítottak rám Szegeden, a SZIN Fesztiválon, Erdélyben, illetve egy másik fellépésen, ahol szintén zenekarral álltam volna színpadra. Sajnos eljutottam arra a pontra ezen a nyáron, ennyi buli és hajtás után, hogy most már nem az van, hogy maximalista vagyok, és megpróbálom mindenkinek kielégíteni igényét, és elmegyek fellépni, annak ellenére, hogy a szervezetem már azt mondja, hogy állj. Ezen a ponton már túl vagyok, és má...
2022-08-25 18:09:59

Több mint két hét után Erős Antónia visszatért az RTL híradójába

November közepén írtunk arról, hogy Erős Antónia koronavírus-fertőzés miatt távol marad az RTL Híradótól, de nem helyettesítik majd, Szellő István egyedül vezette a műsort. Instagramján arról számolt be Erős, hogy ma már várja a nézőket a 18:00-kor kezdődő hírműsorban. Két hét után újra Mindig jó belépni a stúdióba! A hangom még nem az igazi, de várlak benneteket ma este is 6-kor az RTL Híradóban ? írta a fotó mellé, amit magáról mutatott.   A bejegyzés megtekintése az Instagramon   Anto?nia Ero?s (@erosantonia) által megosztott bejegyzés The post Több mint k...
2022-11-29 22:17:25

Ryan Reynolds teljesítette egy végstádiumú rákos beteg utolsó kívánságát

A 45 éves Jay Fearnél januárban diagnosztizálták a gyógyíthatatlan vakbéldaganatot, múlt hétvégén teljesült a southamptoni férfi egyik utolsó kívánsága: találkozhatott a Deadpool sztárjával, Ryan Reynoldszal. A találkozóra a walesi focicsapat, a Wrexham AFC stadionjában került sor, amelyet néhány évvel ezelőtt vett meg Reynolds egy hollywoodi színésztársával. A férfi azt követően lett a csapat rajongója, hogy megnézte a sportulajdonosi karrierbe belekóstoló Reynoldsékról szóló dokusorozatot, az Üdv Wrexhamben!-t. A Fear által a helyszínen látott meccsen egyébként fontos győzelmet aratott a Wre...
2023-04-24 15:08:20

Először szólalt meg Gálvölgyi János: ?Nincs annyi köszönet, mint amennyi szeretetet kaptam?

Először nyilatkozott állapotáról Gálvölgyi János azt követően, hogy hazaengedték a kórházból. A színművész otthon lábadozik, Sváby Andrásnak adott rövid interjút az ATV Heti napló című műsorában, aki hetvenötödik születésnapja alkalmából is köszöntötte Gálvölgyit. Azt hiszem, ennyi köszönet nincs, mint amennyi szeretetet kaptam. Köszönöm ? kezdte a színművész. Úgy érzem fizikálisan jól vagyok, a hangom nem az igazi még, de remélem, hogy ez egy-két napon belül a helyén lesz. Minél előbb szeretnék valamit visszaadni abból a szeretetből, amit kaptam. Ha az megfelel annak, amit a színpadon tudok n...
2023-05-29 07:10:55

Gálvölgyi János: Bakteriális szív- és tüdőelégtelenségem volt

Exkluzív interjút adott a Fókusz stábjának Gálvölgyi János, aki május 10-én lett rosszul, légzési nehézségekkel, súlyos állapotban került kórházba. Végül nem a mentő, hanem a lányai szállították be a kórházba, ami nagy felháborodást keltett, a mentésirányító ugyanis nem ítélte életveszélyesnek a helyzetet, ezért nem küldött azonnal mentőautót. Az ügyben vizsgálatot rendeltek el, később Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elismerte, hogy hibásan mérlegelt a mentésirányító, amikor nem sorolta életveszélyes kategóriába Gálvölgyi rosszullétét. Úgy érzem, jól vagyok, a hangom nem az ig...
2023-06-05 20:10:42

Gálvölgyi János elárulta, mi miatt aggódott, amikor súlyos betegsége után először színpadra lépett

Hétvégén lapunk is beszámolt róla, hogy kórházi kezelése után újra színpadra állt Gálvölgyi János, akit vastapssal fogadott a közönség, ami miatt az előadás percekre leállt. Döbbenetes volt számomra, hogy tényleg elképesztő szeretettel fogadtak a nézők. Egész megható és hosszas volt. Utána meg kellett szólalnom, de nem tudtam, hogyan szól a hangom a színpadon, attól tartottam, hogy nem tudok megszólalni ? mondta el a színész a Fókuszban. Gálvölgyi azt is elárulta: előadás előtt mindig nagy benne a drukk, de most a szokásosnál is jobban aggódott, különösen a hangja miatt, ami beszéd közben még ...
2023-06-19 21:09:23

Háromnapos lakodalmat tartott Nagy László és Sónyák Szilvia

Június közepén házasodott össze Nagy László, korábbi magyar válogatott kézilabdázó és kedvese, Sónyák Szilvia. Pár nappal később elmondták: a polgári szertartás után egyházi esküvőjük is lesz, amit háromnapos buli követ majd. A csütörtöki Tényekből kiderült, hogy a lakodalomra július 15-i hétvégén került sor, azon 140 fős, magyarokból és külföldiekből álló vendégsereg vett részt. A riportban exkluzív felvételeket mutatnak az esküvőről, és egyéb részleteket is elárultak. Többek között azt, hogy Nagy László könnyek között mondta el a fogadalmát. Én is érzékeny lelkű vagyok, pont ebből kifolyólag...
2023-07-28 04:36:52


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   a33proka1   •   Magyarország   •   haszn   •   m   •   ftp   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   jazz   •   R   •   apróhirdetés   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   H   •   németállás   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   J   •   aza   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   esessel zart a magyar tozsde 11   •   ki sem bontotta az ajandekba kapott iphone t most 228 milliot kapott erte   •   az allame lesz a szombathelyi stadiont mukodteto ceg 2   •   ismerje meg a harom jeloltet akik egyike vasarnap angela merkel helyebe lep video 3   •   a kreml szerint nagyszabasu lejarato kampany keszul a szputnyik v ellen ezzel magyarazzak a felvetesuket 2   •   ralott a felesegere majd megolte magat egy ferfi gyenesdiason   •   tanacstalan budakalasz mibol fogja kipucolni az olajszagu foldet a varoskozpontbol 4   •   kiderult miert nem latszik a kepeken szabo zsofi fianak az arca   •   az ej leple alatt csaptak le ukrajna elit mesterloveszei egy egesz orosz alakulatot likvidaltak   •   peldas allatbarat nem hiszi el ki fogadta orokbe a parlamentnel hagyott kiscicak egyiket fotok 3   •   witnesses say airstrike in ethiopias tigray kills dozens   •   volunteer fire company stripped of its duties   •   ilyen ma nonek lenni magyarorszagon   •   ivana trump died of blunt impact injuries to torso nyc medical examiner   •   ritka perzsa leopard esett fogsagba eszak irakban   •   rajta van a pegasus ugy magyar vizsgalatan az europai unio   •   225 eve szuletett tancsics mihaly az 1848 as forradalom ikonja   •   hatalmas tuzvesz pusztitott fonyod es balatonfenyves kozott 120 hektarnyi terulet langolt   •   daniel ellsberg the 90 year old whistleblower tempting prosecution   •   syrias ex intelligence officer convicted in landmark germany case   •   magyar elme almodta meg a kozel 170 ezer elembol allo rekordnagysagu lego mozaikot   •   kirugnak 283 embert a budapesti kemenyseproktol 2   •   clubhouse discussion app knocked offline in china   •   15 ezer forintert is nehezen talalnak napszamost a kerteszetek   •   talalkozott izraeli kollegajaval egy arab orszag kulugyminisztere sulyos kovetkezmenyei lettek   •   if he is sincerely sorry he deserves a second chance golfers respond to phil mickelsons saudi arabia comments   •   ilyen lesz a megujulo jokai ter kepek   •   hogyan lovagolhatod meg a csokkeno hullamokat mar ha letezik meg olyan   •   sajat fejlesztesu ic kocsikkal bovul a mav flottaja 2   •   ezt nem lattuk jonni cristiano ronaldo ujpestre igazolhat   •   jogerosen felmentettek egy vegrehajtot aki a volner ugyben is gyanusitott   •   calls for liz truss not to take yearly 115000 as ex prime minister   •   piszok draga marad az eper igy indul a cseresznye is   •   ezek lettek a kritikusok kedvenc filmjei   •   mbappe vagy deschamps hibaja volt a kihagyott 11 es   •   nagy esok jonnek a hosszu hetvegen   •   merkelt biralta a lengyel kormanyfo amiert felhivta lukasenkat   •   us official says russias purported fears of ukraine using a dirty bomb are transparently false 2   •   nem kell elengedniuk a kluboknak a focistakat a valogatottakba   •   az amazon dolgozojanak oltozve loptak el kuldemenyeket   •   zsirsavakat   •   russias economy is hurting despite putins bluster   •   ferenc papa tanuljunk meg megallni kikapcsolni a mobiltelefont es a masik szemebe nezni   •   valamiert azt mondja a kormany hogy rendkivuli szunet lesz az iskolakban mikozben eddig azt mondtak hogy digitalis oktatasra valtanak   •   elengedtem a tartozasat komoly bejelentest tett majka eskuvojen till attila 2   •   ismeretlenekhez keredzkedtunk fel hogy tiz percre belelathassunk az eletukbe sikerult   •   kaprazatos golpasszt adott a psg argentin focistaja video   •   veszelyeztetett indiai orrszarvu szuletett egy lengyel allatkertben   •   vannak epitoipari szakemberek akik 2021 re mar nem is tudnak munkat vallalni 2   •   eddigi legosszetettebb repuleset hajtotta vegre a nasa mars helikoptere