Mészáros Lőrinc saját vagyonkezelőt alapított

Mészáros Lőrinc, az ország leggazdagabb embere megalapította saját vagyonkezelőjét, az Eternitas Vagyonkezelő Alapítványt, amelynek célja a vagyon hosszú távú megőrzése és gyarapítása - írta meg a Forbes.
2024-05-07 15:08:45

Bevallotta a Boeing, hogy nem ellenőrizték, rögzítve vannak-e a repülők szárnyai a gép törzséhez

Miután az amerikai légiközlekedési hivatal közölte, hogy újabb vizsgálatot indít a Boeing ellen, a repülőgépgyártónak eszébe jutott, hogy nem minden stimmelt a 787 Dreamliner biztonsági ellenőrzése során.
2024-05-07 10:12:06

2024-05-07 10:11:40

Súlyos biztonsági hibát találtak az Androidban

Miközben a felhasználók azt hiszik, hogy minden egyes internetes forgalmazásukat elrejtették a VPN-nel, az Android olykor-olykor kiszivárogtat ezt-azt. A hiba ügyében a Google is megszólalt.
2024-05-06 16:11:20

2024-05-06 16:10:37

"Feloszlatjuk az Orbán-Tiborcz-Mészáros részvénytársaságot!" - megtartotta debreceni nagygyűlését Magyar Péter

"Hallod-e, te Rogán Antal, tudsz te ennél jobbat is!" - Magyar Péter odapiszkált a hatalomnak és az ellenzéknek is, beszédében pedig gyakorlatilag rendszerváltást ígért. Néhány órás tüntetésén ezrek vettek részt, ez volt az utóbbi évek legnagyobb vidéki demonstrációja Magyarországon.
2024-05-05 17:08:43

Magyar Péter Debrecenben: Feloszlatjuk az Orbán-Tiborcz-Mészáros részvénytársaságot! - kövesse élőben a hvg.hu-n!

"Hallod-e, te Rogán Antal, tudsz te ennél jobbat is!" - Magyar Péter odapiszkált a hatalomnak és az ellenzéknek is, beszédében pedig gyakorlatilag rendszerváltást ígért. Néhány órás tüntetésén ezrek vettek részt, ez az utóbbi évek legnagyobb vidéki demonstrációja Magyarországon. Élő közvetítésünk Magyar Péter és a Tisza párt demonstrációjáról.
2024-05-05 16:09:47

Autó csapódott a Fehér Ház biztonsági kapujának, halott is van

A rendőrség a titkosszolgálattal együtt vizsgálja az esetet.
2024-05-05 16:08:23

Vizesre izzadta a kárpitot, de legalább nem hányta össze a biztonsági autót a világsztár zenész - videó

Ed Sheeran a jövőben kétszer is meggondolja, hogy beül-e bármilyen autóba George Russell mellé.
2024-05-05 16:08:16

És akkor húsz év EU-tagság után Románia megelőzött minket a kanyarban

A vártnál jobban indította a magyar gazdaság 2024-et; közben az is kiderült, hogy a fizetésekben és a fogyasztásban is az EU leggyengébbjei közé kerültünk. Megnéztük, hogyan lehetne csökkenteni a benzinárat, és azt is kipróbáltuk, mennyi ideig lehet Mészáros Lőrinc nélkül élni. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
2024-05-05 07:09:21

2024-05-05 07:08:12

Elvitelre #65: Szívvel, Lőrinccel

Elvitelre - a podcast, amelyben az adott hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaiból válogatunk. Csak indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! Ezen a héten megnéztük, lehet-e élni Mészáros Lőrinc nélkül és azt, hogyan született meg az első gyermek Magyarországon, akinek az édesanyja szívátültetett volt.
2024-05-05 06:07:13

2024-05-05 06:07:10

2024-05-05 06:07:00

Orvosolta a videós kaputelefonjait érintő tengernyi biztonsági rést az Eken Group. A gyártó termékei a Temu, a Shein és az Amazon kínálatában is kiemelt helyen szerepeltek korábban, így sokan használhatják őket.
2024-05-03 19:11:24

2024-05-03 19:11:12

Állítólag a magyar üzletemberek közül már csak Mészáros Lőrinc van versenyben a horvát gigacégért

A magyar érdeklődők közül már csak Mészáros Lőrinc maradt versenyben a horvát Fortenova-csoport, a nyugat-balkáni régió legnagyobb élelmiszer-termelő és kiskereskedelmi vállalatának felvásárlásáért - számolt be a 444.
2024-05-03 16:07:22

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre:” Dán-házakban” történő: Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, falazás, vakolás, villanyszerelés, ajtócsere teljes körű kivitelezéssel. Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Bosch gázkészülék csere Budapest

Bosch kondenzációs kazán csere . Vállaljuk régi gázkészülékek cseréjét az új jogszabályok szerint Bosch kondenzációs gázkazánra. Ha megbízható , gazdaságos és a lehetőségekhez képest a legolcsóbb cirkót szeretne akkor a Bosch ( Junkers ) Condens 2500 vagy a Condens 3000 a legjobb választás ! Megbízható ,stabil működés rengeteg kiegészítő lehetőségek pl : szolár bővíthetőség , remek szerviz háttér ! Akár 1-2 napon belül meg tudjuk oldani a kazáncserét !Tudunk segíteni a kémény bélelésben . és
2020-06-20 16:41:44

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   m   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   R   •   apróhirdetés   •   jazz   •   f   •   N   •   fhgperapro   •   rozsa sandor   •   H   •   tes   •   mag   •   b   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   németállás   •   youtube   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   sz   •   P   •   aza   •   L   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   elkepeszto csapatot raktunk ossze az ingyen igazolhato vilagsztarokbol   •   gazda   •   evolving   •   nem lesz iden nyugdijpremium ami igazabol csak egy evben volt erdemi osszeg jott egy erdekes kulonvelemeny a temaban   •   nagyonveszelyeswebol dalakatajanlagooglem estersegesintelligen ciavalfeljavitottker esoje   •   het tizenevest tartoztattak le a sydney i puspok megkeselese utan   •   sheffield united 1 3 tottenham hotspur spurs claim comfortable win against struggling blades   •   ma unnepeljuk az olasz konyha napjat 2   •   japan navy crew missing after deadly helicopter crash   •   merheto lesz verbol hogy mennyire hatekony egy egy vakcina attorest ertek el oxfordban   •   felfoghatatlan tragedia verengzo krokodil marcangolt halalra egy tinedzsert 2   •   tobb mint egy evre bortonbe kuldtek joshua wongot   •   konnyek kozt mondtak el el noi kezivalogatott legnagyobb titkat   •   meggyilkolta majd feldarabolta feleseget egy ferfi angliaban eletfogytiglant kapott   •   haborus bunok miatt 10 evre iteltek egy volt boszniai katonai vezetot   •   beremeles hatalmas a szakadek a dolgozok es a cegek kozott   •   olaszorszagban megszunnek a koronavirus korlatozasok   •   hol a keritest dont ki a luxusautoval hol fennakad a halaszbastya lepcsojen megis mindig megussza 2   •   veget ert az izraeli kormanyules ahol a valaszcsapast vitattak meg   •   kizarta az anyjat a lakasbol egy keteves budapesten a tuzoltokat kellett hivni 2   •   micsoda koncert des laszloval lep szinpadra a vilaghiru rhoda scott 2   •   elkepeszto jogi csatarozas indult egy hernyotorta miatt   •   eltiltana a foglalkozasuktol a jobboldali ujsagirokat fekete gyor andras   •   erdekes vetelkedoben mertek ossze tudasukat a ferrari pilotai video   •   kodos ido varhato onos szitalassal hoszallingozassal   •   kover laszlo szerint nem szigorit tovabb a kormany   •   us to take part in military exercise near indias disputed border with china   •   a jobaratok janice e fajdalmas bucsut vett matthew perrytol hianyozni fogsz a vilagnak foto 2   •   tragikus hirtelenseggel elhunyt a horvat fovaros polgarmestere 4   •   tigray war walking three days to find a hospital 2   •   felbeszakadt a geniusz forgatasa mentot riasztottak az atv be 2   •   elgazolt egy embert a metro a blahan leallt a kozlekedes a szakaszon 3   •   keszulhet a veresegre erdogan a torokorszagi onkormanyzati valasztasokon 2   •   chicago teachers begin vote to defy order to return to class   •   veszelyes attorest erhettek el a mesterseges intelligencia fejleszteseben   •   budapestre jon az orosz kulugyminiszter a szputnyik vakcinarol is targyalnak   •   brits face a massive increase in energy bills bp and shell could be on the hook to pay 2   •   meghalt a konzervativ velemenyek uttoroje a radios legenda rush limbaugh   •   in russia more kremlin critics are being imprisoned as intolerance of dissent grows   •   marabu feknyuz alhir hir hir hir 2   •   komoly dontest hozott kis grofo es csaladja a sirrongalas ugyeben 2   •   megszolalt az orosz illetekes a moszkvai terrortamadas ugyeben   •   varga judit senki soha nem mondta meg a fideszbol hogy mit csinaljak a maganeletemben   •   megdobbento fordulat hatalyon kivul helyeztek harvey weinstein szexualis eroszak miatt hozott iteletet 2   •   qatar rules out normalization of israel ties for now   •   kihirdetettek a 2023 as ev szavat nem fogsz meglepodni   •   donald trump nem nyugszik bele a veresegbe most a szavazogepek lefoglalasan gondolkodik   •   france faces 5th night of rioting over teens killing by police signs of subsiding violence   •   tolvai reni es kallay saunders andras ujra visszatalalt egymashoz ezt nem tettuk kozszemlere es nem is reklamozzuk 2   •   az a csoportban maradas a tet a magyar hokivalogatott szamara