Átadták az új hulladékudvart - Ingyenesen, korlátlanul használhatja a lakosság

Átadta a MOHU az első, esztergomi új hulladéklerakóját, ahol több, mint 40 frakcióban várják a lakossági hulladékokat, amelyeket a lakcímkártyával (az ország bármely településére vonatkozóan) rendelkező lakosság ingyen elhelyezhet a telephelyen. A bontási hulladékokat leszámítva a többi hulladéktípusra nincs súlykorlát, így a gumiabroncstól kezdve, a hungarocellen át, egészen az elektronikai, vagy éppen a lomnak számító hulladékokig, bútorokig mindent átvesz a lerakó.
2024-05-08 14:07:24

Sok amerikai fiatal ábrándulhatott ki a demokratákból a gazdaság helyzete miatt, így Trump reményei jelentősen nőnek novemberben

Sok fiatal az egykori elnökben reménykedik, mert a gazdasági nehézségek miatt borúsan látja jövőjét: a diákhitelek visszafizetését, az új lakás vagy ház megvételét a magas jelzálog kamatláb miatt.
2024-05-08 10:10:51

2024-05-08 10:09:29

Szexuális zalatások tömegét fedték fel az amerikai pénzügyi hatóságnál

Az amerikai betétbiztosítónak (FDIC) átfogó változtatásokat kell végrehajtania a széles körben elterjedt szexuális zaklatások és egyéb visszaélések ellen - állapította meg a legfőbb bankfelügyeleti hatóság által a Reuters értesülése szerint.
2024-05-07 19:06:55

A Z generáció tagjai aktív pénzkeresők, adót fizetnek, lakbért, rezsit és tandíjat, mindeközben próbálnak megtakarítani, mégis úgy érzik, hogy nem eléggé tájékozottak a pénzügyi kérdésekben. Ez nem meglepő, mert a gazdasághoz kötődő egyetemi szakokon kívül sehol nem tanítják a pénzügyi ismereteket, a család idősebb tagjai pedig nem tudják érthetően átadni ezt a tudást, vagy akár ők maguk sincsenek tisztában alapvető gazdasági és pénzügyi fogalmakkal. A GEN Z Fest-en, május 9-én szakértők segítenek tisztázni a pénzügyi kérdéseket, legyen szó lakhatásról, vállalkozásról vagy befektetésről.
2024-05-06 18:07:30

Pénzügyi támogatást kértek a szaktárcától a Műegyetem vezetői, óriási forráshiánnyal küzd az intézmény

Úgy látják, már az alapvető működés is veszélybe került.
2024-05-06 17:12:23

Pénzügyi támogatást kértek a szaktárcától a Műegyetem vezetői, óriási forráshiánnyal küzd az intézmény

Úgy látják, már az alapvető működés is veszélybe került.
2024-05-06 17:12:14

Egymilliárd eurós pénzügyi csomagot kap Libanon

Az Európai Unió 1 milliárd eurós (364 milliárd forint) pénzügyi csomagot ajánlott fel Libanonnak a gazdaság megerősítésére, és a migráció kezelésére - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
2024-05-02 14:07:06

Betett a januári incidens a Boeignek

Hét negyedév óta először esett a Boeing bevétele az idei első negyedévben, miután a cégnek az Alaskan Airlines egyik járatán még január elején bekövetkezett incidens hatására lassítania kellett a gyártást, az elmúlt hónapokban emellett a cég pénzügyi helyzete is romlott és a válságkezelés során vezetői átalakítások is történtek.
2024-04-24 15:07:28

Erős az amerikai gazdaság a JP Morgan vezetője szerint

Jamie Dimon, a JPMorgan vezérigazgatója optimista az amerikai gazdasággal kapcsolatban, melyet az erős foglalkoztatás és a fogyasztók stabil pénzügyi helyzete támaszt alá, ugyanakkor figyelmeztetett a költségvetési kiadások, az infláció és a geopolitikai konfliktusok lehetséges negatív hatásaira.
2024-04-23 21:07:25

IMF: úgy elszálltak a cégértékek, hogy az már a pénzügyi stabilitásra is kockázatot jelent

Az IMF figyelmeztet, hogy a túlzottan magas vállalati értékeltségek kockázatot jelentenek a pénzügyi stabilitásra nézve - írta meg a CNBC.
2024-04-17 14:06:34

Szijjártó Péter büszkeségének adott hangot a demokrácia magyarországi helyzete kapcsán

Egy adott állam lakói tudják legjobban megítélni, hogy demokrácia van-e, márpedig a jelenlegi kormány zsinórban négy választást is kétharmados többséggel nyert meg - mondta a külügyminiszter.
2024-04-15 19:08:58

Mik azok a jelek, amelyek csalásra utalhatnak? Milyen információt nem kér soha egy bank telefonon? Hogyan kerülhetünk bajba akár eladóként is? És mi történik, ha mégis felülünk egy csalásnak? Pénzügyi podcastunkban mindenre válaszoltunk.
2024-04-15 06:08:35

2024-04-15 06:07:40

Vajon miért szidta Marco Rossi a válogatott egyik játékosát?

Az Amerikában focizó Gazdag Dániel helyzete nem könnyű, miként Sallói Dánielé is. Utóbbi már leszámolt azzal, hogy a magyar válogatott keret tagja lehessen, de Gazdag helyzete is kétséges. Elmondjuk, miért.
2024-04-03 06:07:55

Hogyan készítsük fel gyermekeinket az életre - mind anyagilag, mind pénzügyi tudatosság szintjén? Ehhez adtunk tippeket pénzügyi podcastunkban.
2024-04-01 06:08:20

Budapest XVII. kerület

Hulladékgazdálkodás, a hulladékok kezelése hulladékudvarunkban. Hulladékátvevő telepünkön biztosítani tudjuk a lakosság és vállalatok számára akár kis mennyiségű hzulladék átvételét. https://hulladekudvar.com Telefon: +36 30 90 30 300
2020-06-23 22:01:13

HITEL. Hitelek egyesítése!

HITELRE VAN SZÜKSÉGE? Több mint 17 bank hitelajánlatai egy helyen. Jelzálog hitelek lakás vásárlásra, CSOK, BABAVÁRÓ hitel, személyi kölcsön, hitelkártya, folyószámlahitel, szabad felhasználású jelzálog hitel, adósságrendező hitel! Lakást szeretne vásárolni, de kevés pénze? Kedvezőbbre, kiszámíthatóbbra váltaná jelzálog alapú hitelét meglévő hitelét? Fogyasztási hiteleit szeretné kiváltani adósságrendező hitellel? Válassza díjmentes szolgáltatásainkat! Mi megtaláljuk az Ön személyes pénzügyi igényeinek legmegfelelőbb ajánlatot! Garantáljuk, hogy: - MINDEN SZOLGÁLTATÁSUNK DÍJMENTES!...
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

Budapest XVII. kerület

Hulladékgazdálkodás, a hulladékok kezelése hulladékudvarunkban. Hulladékátvevő telepünkön biztosítani tudjuk a lakosság és vállalatok számára akár kis mennyiségű hzulladék átvételét. https://hulladekudvar.com Telefon: +36 30 90 30 300
2020-06-23 22:14:28

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

Budapest XVII. kerület

Hulladékgazdálkodás, a hulladékok kezelése hulladékudvarunkban. Hulladékátvevő telepünkön biztosítani tudjuk a lakosság és vállalatok számára akár kis mennyiségű hzulladék átvételét. https://hulladekudvar.com Telefon: +36 30 90 30 300
2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:20

Budapest XVII. kerület

Hulladékgazdálkodás, a hulladékok kezelése hulladékudvarunkban. Hulladékátvevő telepünkön biztosítani tudjuk a lakosság és vállalatok számára akár kis mennyiségű hzulladék átvételét. https://hulladekudvar.com Telefon: +36 30 90 30 300
2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:56

Budapest XVII. kerület

Hulladékgazdálkodás, a hulladékok kezelése hulladékudvarunkban. Hulladékátvevő telepünkön biztosítani tudjuk a lakosság és vállalatok számára akár kis mennyiségű hzulladék átvételét. https://hulladekudvar.com Telefon: +36 30 90 30 300
2020-06-23 22:17:00

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:21

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:23

Budapest XVII. kerület

Hulladékgazdálkodás, a hulladékok kezelése hulladékudvarunkban. Hulladékátvevő telepünkön biztosítani tudjuk a lakosság és vállalatok számára akár kis mennyiségű hzulladék átvételét. https://hulladekudvar.com Telefon: +36 30 90 30 300
2020-06-23 22:19:27

HITEL. Hitelek egyesítése!

HITELRE VAN SZÜKSÉGE? Több mint 17 bank hitelajánlatai egy helyen. Jelzálog hitelek lakás vásárlásra, CSOK, BABAVÁRÓ hitel, személyi kölcsön, hitelkártya, folyószámlahitel, szabad felhasználású jelzálog hitel, adósságrendező hitel! Lakást szeretne vásárolni, de kevés pénze? Kedvezőbbre, kiszámíthatóbbra váltaná jelzálog alapú hitelét meglévő hitelét? Fogyasztási hiteleit szeretné kiváltani adósságrendező hitellel? Válassza díjmentes szolgáltatásainkat! Mi megtaláljuk az Ön személyes pénzügyi igényeinek legmegfelelőbb ajánlatot! Garantáljuk, hogy: - MINDEN SZOLGÁLTATÁSUNK DÍJMENTES!...
2020-06-23 22:19:32

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:34

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   haszn   •   Leverkusen   •   N   •   pro   •   b   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   mag   •   H   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   németállás   •   f   •   eb   •   J   •   P   •   vacsoracsata   •   perapro   •   rozsa sandor   •   budapest   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   hetfo estetol egesz del magyarorszag sorban allhat az ingyen napelemert   •   kariko katalin meg kell nyernunk a versenyfutast gyorsabban kell oltani 2   •   ez az ev apple bejelentese megjott az uj iphone ami tovabb birja mint eddig barmelyik   •   visszavontak a csempeszeten kapott mszp s diplomata utlevelet   •   pokoli hoseg tombol rio de janeiroban a 60 fokot is atlepte a hoerzet panikszeruen menekulnek az emberek a vizpartokra   •   Tonga   •   iden sem lesz kolbaszbol a kerites   •   a lufthansa utan ujabb europai legitarsasag torli szaztiz jaratat 2   •   dramai fordulat fel kell adnia a tovabbi kuzdelmeket a giro ditalia ellovasanak 2   •   jakab ferenc nem rossz a kinai vakcina csak egy kicsit elavult 2   •   a hamasz szerint meg nincs megallapodas izraellel 2   •   egyre tobben cserelik a roamingot utazasi esim re mutatjuk miert ennyire vonzo ez a megoldas 2   •   gyermekpornoval kokainnal bukott le a szudani no budapesten   •   aurelio elarulta mit csinal majd a bortonben a valosagshow hos abban is bizik hogy szerelme megvarja idekint video 2   •   marcius 28 ig meghosszabbitjak a kreativ karanten cimu palyazat beadasi hataridejet   •   krausz gabor mikes annarol egy lelki tarsat talaltam   •   bejelentettek nem sikerul elerni a biden kormany ahitott oltasi celjat   •   VattacukorE1rF3sED20   •   hires akart lenni tiz embert gazolt halalra a nogyulolo ferfi 2   •   ime a 10 legfigyelemremeltobb juniusi eladas a londoni muveszeti aukciokrol   •   tobb szaz ujabb ingatlant sajatithat ki a kormany a budapest belgrad vasutvonal miatt   •   putin wasted no time buttering up china after his election victory   •   az analis koronavirus teszt nem okoz pingvinjarast a kinai hatosagok szerint   •   tiz eve nem adott el olyan keves autot a volkswagen csoport mint tavaly   •   dontottek a szomszedban jelentosen atformaljak a karantenszabalyokat itt vannak a reszletek   •   veszelyes jatekba kezdett a kormany onmaga ellen hivta ki a sorsot   •   sulyos adatszivargas tortent az europolnal 2   •   diosjenon eltunt lanyok megvan hogy ki lehet a gyilkos 2   •   perre vinnek a whatsapp valtoztatasait a 400 millio felhasznalos indiaban   •   a godeny partot es egy fideszes orszaggyulesi kepviselo partjat is nyilvantartasba vette az nvb   •   megbekelt az adidas a ceg mar nem tiltakozik a black lives matter haromcsikos logoja ellen 3   •   most kanalazzak az irek a karacsonyi feketelevest   •   bohar daniel is csatlakozott a megafon csapatahoz   •   tintapatrontlts;l   •   blinken hamarosan jelentosen tobb segely juthat be a gazai ovezetbe   •   vinicius junior sirva beszelt az ot ert rasszista tamadasokrol egy sajtotajekoztaton   •   az mtk nyilt kartyakkal jatszik lennenek tervei a magara hagyott zugloi sportteleppel 2   •   rudolf peter nagy bejelentesevel ert veget a szinhazi eloadas   •   ebben az egyedi mezben lep palyara a barca az el clasicon   •   tobb mint ketmillio dollart er a legelso batman kepregeny peldanya   •   a kormany harmadik leveletol sem lettek okosabbak az oltasra regisztralok 2   •   ut melletti bomba vegzett egy dzsihadistaval afganisztanban   •   magyar en csak egy szikra vagyok   •   china urges australia to close offshore detention centres   •   silky creature with orange teeth and long claws discovered near andes photos show   •   ujabb megdobbento kepek erkeztek gazabol karjukban a sebesultekkel futnak a lakosok 3   •   felhaborito es elfogadhatatlan hiaba varjak a szallasadok hogy a booking utaljon tobb ezer szallashely lehetetlenul igy el 3   •   szilagyi istvan fia a szuleivel aludt a gyilkossagot megelozo ejszakan 2   •   mindent bevetnek a termalfurdok husvetkor   •   te bohoc magyar peter lanczi tamasnak uzent kit akarsz te pontosan bebortonozni 2