Tesla-ellenes tüntetés: több mint 20 ember őrizetbe vettek

Eljárást indítottak a német hatóságok a Tesla elektromosautó-gyártó cég berlini üzeménél megrendezett tüntetés 76 résztvevője ellen, 23 környezetvédelmi aktivistát pedig őrizetbe vettek - közölte vasárnap a berlini rendőrség.
2024-05-12 22:07:51

Kitört a balhé a Tesla elleni tüntetés miatt, eljárást indított a rendőrség

Az őrizetbe vettek közül öt aktivistát vizsgálóbíró elé állítottak, de végül mindannyiukat elengedték.
2024-05-12 21:09:40

Kitört a balhé a Tesla elleni tüntetés miatt, eljárást indított a rendőrség

Az őrizetbe vettek közül öt aktivistát vizsgálóbíró elé állítottak, de végül mindannyiukat elengedték.
2024-05-12 21:07:45

Több mint ezren tüntettek a Tesla ellen Berlinben

Több mint ezer környezetvédelmi aktivista vett részt szombaton a Tesla autógyár elleni tiltakozó békés felvonuláson Berlin külvárosában - közölte a berlini rendőrség szombaton. A tüntetők egy közeli vasútállomásról az amerikai milliárdos, Elon Musk egyetlen európai Tesla-telephelye felé vették az irányt. Több szervezet is támogatókat toborzott a rendezvényre, amelynek célja a környezeti veszélyekre való figyelmeztetés.
2024-05-11 20:07:21

Háborús bűnök miatt tartóztathatják le Benjamin Netanjahut

Eljárást indíthat a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság.
2024-05-11 15:09:30

Kizárták Hollandiát az Eurovíziós Dalfesztiválról

Versenyzőjük ellen nyomozás indult.
2024-05-11 15:09:25

Háborús bűnök miatt tartóztathatják le Benjamin Netanjahut

Eljárást indíthat a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság.
2024-05-11 15:07:27

Tömegverekedés tört ki egy strandon, 40 ember kapott össze

A neubrandenburgi rendőrség nyomozást indított.
2024-05-11 07:09:12

Tömegverekedés tört ki egy strandon, 40 ember kapott össze

A neubrandenburgi rendőrség nyomozást indított.
2024-05-11 07:06:41

Bayer Zsolt: A békemenet még sosem volt ennyire aktuális - videó

Június 1-jén felvonulnak a békepártiak.
2024-05-10 23:07:06

Könnygázt vetett be a rendőrség az arizonai egyetemnél

Több városban felszámolta a rendőrség a palesztinpárti egyetemi tiltakozótáborokat.
2024-05-10 22:09:03

Könnygázt vetett be a rendőrség az arizonai egyetemnél

Több városban felszámolta a rendőrség a palesztinpárti egyetemi tiltakozótáborokat.
2024-05-10 22:06:52

Zománcozott kádat lopott egy férfi Pápán

Eljárás indult ellene.
2024-05-10 18:08:56

Nyomoz a rendőrség a kemecsei általános iskolában történt bántalmazás ügyében

Életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.
2024-05-10 18:08:52

Zománcozott kádat lopott egy férfi Pápán

Eljárás indult ellene.
2024-05-10 18:07:10

Nyomoz a rendőrség a kemecsei általános iskolában történt bántalmazás ügyében

Életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.
2024-05-10 18:07:08

Gyomorforgató részleteket árultak el a rafahi orvosok a kórházakban uralkodó állapotokról

Izrael hétfőn indított támadást a város ellen.
2024-05-10 11:07:31

Megszólalt a magyar bíró a Real-Bayern BL-botrányról

Kiderült, miben hibázott a játékvezetői stáb.
2024-05-09 18:09:04

Aggódhat, aki ezt az oltást kapta Covid ellen? Bevonják az egyik vakcinát, miután több tucat család perli a gyógyszercéget halálos mellékhatás miatt

Az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyártó vállalat szerdán bejelentette, a megcsappant kereslet miatt kivonja a piacról a koronavírus ellen kifejlesztett vakcináját.
2024-05-09 18:06:52

Szoros meccsen dőlt el, de nem jutott döntőbe a Veszprém

Az utolsó pillanatig sem lehetett tudni, vajon a THW Kiel, vagy pedig a Telekom Veszprém játszhat-e majd a Barca ellen a 2019?2020-as férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében.
2020-12-28 22:05:57

Világválogatottak egymás ellen: a BL-döntőbe jutásért játszik a Veszprém

A magyar kézilabdacsapat végre felérne a csúcsra Kölnben, ehhez a Kiel ellen teheti meg az első lépést.
2020-12-28 21:06:09

Folytatni akarja az uniós biztos Magyarország és Lengyelország ellen az eljárást, ezt mondta az LMBTQ-kérdésekkel kapcsolatos vitán

A politikai zsarolás és ideológiai boszorkányüldözés semmilyen módon nem jelentheti a kiutat az esetleges nézeteltérésekből - reagált Hidvéghi Balázs.
2020-11-30 22:05:53

Csapattársa mentette meg a magyar kézilabda-válogatott kapusának életét

Szikora Melinda úgy érzi, újjászületett a svédek ellen megnyert felkészülési mérkőzés előtt.
2020-11-28 22:05:55

A vírus ellen is bevetik a fehérjéket megfejtő mesterséges intelligenciát

A Google MI-laborja fél évszázados problémán lendítette át a biológia tudományát.
2020-12-02 22:06:12

?Klímaapokalipszis? miatt nem vállalnak gyereket

Sokan attól tartanak, világvége közeleg a klímaváltozás miatt, s ezért nem akarnak – szerintük szenvedésre ítélt – gyerekeket a világra hozni.
2020-11-29 22:07:40

A mexikói csatár horrorsérülést szenvedett az Arsenal ellen - videó

Az észak-londoni csapatnak tíz forduló után már öt veresége van a Premier League-ben.
2020-11-29 22:07:39

Egyre több a rejtély Maradona halála körül: menedzsere pert indít a mentősök ellen

Véleménye szerint bűncselekményként értékelhető a több mint fél órás kiérkezési idő.
2020-11-26 22:05:50

Nagy Ádám gyönyörű gólt lőtt az angol bajnokságban - videó

A magyar válogatott középpályása a Queens Park Rangers ellen talált be.
2020-12-01 22:06:18

Aggódik a WHO a romló Közel-Keleti járványhelyzet miatt

Tombol a járvány, de több ország inkább enyhít a korlátozásokon, hogy némileg megkímélje a gazdaságát. Több mint 3,6 millió fertőzött van a térségben, és 76 ezren hunytak el a vírus miatt.
2020-11-19 22:05:57

Magyarország - Szerbia 0:1 ÉLŐ

Újra játszik a labdarúgó-válogatott, ezúttal a Nemzetek Ligájában és most Szerbia ellen.
2020-11-15 20:11:39

Hét kutyaséltáltatót is elkapott a rendőrség, aki megszegte az 500 méteres szabályt

De természetesen nem csak ezért intézkedtek, csak szombaton 530 esetben kellett fellépniük. Többnyire mindenki elismeri, ha hibázott, így megússzák figyelmeztetéssel.
2020-11-15 20:12:49

Szénmonoxid-mérgezés miatt vittek kórházba egy családot Budapesten

Szénmonoxid-mérgezés miatt lett rosszul egy család több tagja Budapest XXIII. kerületében vasárnap - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel. A mentők négy embert vittek kórházba.
2020-11-15 20:12:49

Magyarország - Szerbia 0:1 ÉLŐ

Újra játszik a labdarúgó-válogatott, ezúttal a Nemzetek Ligájában és most Szerbia ellen.
2020-11-15 20:15:37

A szerbek és a törökök ellen sem játszhat Szalai Ádám

Már vissza is utazott klubcsapatához.
2020-11-15 20:15:38

Huszonhárom éve nem volt ilyen a Forma?1-ben

1997 óta nem indult pole pozícióból kanadai versenyző. Lance Stroll most megcsinálta.
2020-11-15 20:15:39

Kilencszáznál is több kormányellenes tüntetőt vettek őrizetbe Fehéroroszországban

A belarusz hatóságok most is brutálisan léptek fel a demonstrálók ellen, akik vasárnap vonultak az utcákra.
2020-11-16 06:08:20

Vadmacska: kipróbáltuk a 200 lóerős Ford Puma ST-t

Nyúzópróbán a Ford Performance első európai szabadidőautója, a Puma ST, mely szerény 3 hengeres motorja ellenére is az egekbe képes katapultálni a sofőr adrenalinszintjét.
2020-11-16 07:06:08

2020-11-16 07:06:09

Müller: Gyógyszerfelvásárlási hullám indult az országban

Jelentősen emelkedett a fertőzöttek száma, ezzel együtt az egészségügy leterheltsége is nő. Az Emmi államtitkára szerint az iskolák nem képeznek gócpontokat, és készülnek a hetenkénti tesztelésre.
2020-11-16 13:10:17

Tusk: ?Aki a jogállamiság ellen van, Európa ellen van?

Senkinek nem lenne szabad az alapértékeinket ellenzőket védenie – üzent az Európai Néppárt elnöke.
2020-11-17 05:06:42

Eladta a Huawei a Honort, hogy megmentse

A tranzakció után a Honorra elvileg már nem vonatkoznak a Huawei ellen meghozott amerikai szankciók.
2020-11-17 06:05:59

Nemcsak a leleteket, a polcrendszert is ellopták a múzeumi tolvajok

Vádat emeltek ellenük.
2020-11-17 07:08:44

Nemcsak a leleteket, a polcrendszert is ellopták a múzeumi tolvajok

Vádat emeltek ellenük.
2020-11-17 07:08:44

Elmarasztalta a bíróság a rendőrséget, mert nem lépett fel a homofób randalírozók ellen

A Fővárosi Törvényszék szerint indokolatlanul vártak az Aurórához kiérkező rendőrök húsz percen át, miközben Budaházy Györgyék odabenn meghiúsították egy LMBT-rendezvény megtartását.
2020-11-17 14:05:52

Szalai Ádám hetekig nem játszhat

Szalai Ádám mellett Szoboszlai sem lesz bevethető szerdán a törökök ellen.
2020-11-17 17:07:33

Lopakodó tigris: teszten az Asus új, alakváltó notebookja

A ZenBook Flip S az Intel legújabb processzorával és gyönyörű 4K OLED kijelzővel lendül támadásba a pénztárcánk ellen. Vázoljuk, hogy milyen a gyakorlatban az Asus prémium kategóriás ultrabookja.
2020-11-17 17:07:34

2020-11-17 17:07:35

Szalai Ádám hetekig nem játszhat

Szalai Ádám mellett Szoboszlai sem lesz bevethető szerdán a törökök ellen.
2020-11-17 17:07:35

Győzelmi körútra indult az azeri elnök a feleségével Hegyi-Karabahban

Ilham Aliyev bejelentette a körútján, hogy Hegyi-Karabahnak nem lesz autonóm státusza.
2020-11-17 19:06:23

Győzelmi körútra indult az azeri elnök a feleségével Hegyi-Karabahban

Ilham Aliyev bejelentette a körútján, hogy Hegyi-Karabahnak nem lesz autonóm státusza.
2020-11-17 19:06:24

Győzelmi körútra indult az azeri elnök a feleségével Hegyi-Karabahban

Ilham Aliyev bejelentette a körútján, hogy Hegyi-Karabahnak nem lesz autonóm státusza.
2020-11-17 20:07:02

Két új funkciót kap a Google Térkép a koronavírus-járvány miatt

A Google a közeledő ünnepekre készülve frissítette a Google Térképet, hogy nagyobb biztonságban legyenek azok, akik az ünnepek miatt útra kelnének.
2020-11-18 10:06:38

2020-11-18 10:06:39

Terepmotorosokat fogtak a Börzsönyben, volt, aki menekült, más a természetvédelmi őrök ellen fordult

Nemzeti parkban motoroztak, és hiába próbálkoztak, nem sikerült kimagyarázniuk magukat. Pénzbírságra számíthatnak.
2020-11-18 13:07:25

2020-11-18 13:07:26

Tízezres tüntetés volt Berlinben a korlátozások ellen, többeket őrizetbe vettek

A tömeg a maszkhordási és távolságtartási előírásokat sem tartotta be, ezért gyorsan elindult az oszlatás.
2020-11-18 17:06:10

Tízezres tüntetés volt Berlinben a korlátozások ellen, többeket őrizetbe vettek

A tömeg a maszkhordási és távolságtartási előírásokat sem tartotta be, ezért gyorsan elindult az oszlatás.
2020-11-18 17:06:11

Magyarország Brazíliával fog össze a nemzet-, a vallás- és a családellenes erők ellen

Szijjártó Péter az interneten keresztül beszélt brazil kollégájával.
2020-11-18 18:06:36

Magyarország Brazíliával fog össze a nemzet-, a vallás- és a családellenes erők ellen

Szijjártó Péter az interneten keresztül beszélt brazil kollégájával.
2020-11-18 18:06:36

Utasok nélkül is a szokásos menetrendben halad a budapesti tömegközlekedés

20:00 után gyakorlatilag nincs utas, ennek ellenére még csak tárgyalnak a ritkításról.
2020-11-18 20:10:32

Utasok nélkül is a szokásos menetrendben halad a budapesti tömegközlekedés

20:00 után gyakorlatilag nincs utas, ennek ellenére még csak tárgyalnak a ritkításról.
2020-11-18 20:10:33

Marad még a ködös idő északon, nyugaton a szél jelenthet gondot

Figyelmeztető előrejelzést adott ki a meteorológiai szolgálat a tartós sűrű köd miatt északra és a Nyugat-Dunántúlra, Győr-Moson-Sopron megyére pedig széllökések miatt.
2020-11-19 07:09:44

2020-11-19 07:09:45

Áramszünet miatt kellett átköltöztetni a szegedi intenzíven ápolt koronavírusos betegeket

Szerda este kapcsolt le a rendszer egy zárlat miatt.
2020-11-19 16:09:23

Áramszünet miatt kellett átköltöztetni a szegedi intenzíven ápolt koronavírusos betegeket

Szerda este kapcsolt le a rendszer egy zárlat miatt.
2020-11-19 16:09:23

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   jazz   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   K   •   fluminense   •   tes   •   fhgperapro   •   mag   •   youtube   •   H   •   németállás   •   sadasdhirek   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   J   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   f   •   budapest   •   P   •   L   •   ingatlan   •   sz   •   rozsa sandor   •   aza   •   szótár   •   térkép   •   G   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   bogdan adam  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   garazdasag miatt indult eljarast inditott a rendorseg a kokardaszaggato bede zsolt ellen   •   sfutgpek   •   niecy nash talks about falling for hersband jessica betts 2   •   itt az adac 2021 es nagy nyarigumitesztje   •   elelmiszeripari gepek tartalyok duplikator ustok szallitoszalagok 96   •   miert estek egymasnak taylor swift miatt a delkelet azsiai orszagok   •   why chinas man for peace in ukraine might be the best possible choice for russia   •   bdogosunionallselect null,null,null,null, nullsghm   •   teli madaretetes helyesen   •   tiszeker agnes amit kenderesi tamas ir tele van ellentmondasokkal 2   •   ismet felbukkant godeny gyorgy az onkormanyzati es az ep valasztason is reszt vehet a partja   •   unios   •   bdogosunionallselect null,null,null,null, null,null,null,nullg lro   •   visszatert monica lewinsky   •   sipalyanak hasznaltak egy lezart kozutat skociaban   •   karacsony gergely budapest a keruletekkel kozosen biztosit ct es mr vizsgalatokat a fovarosiaknak 3   •   on mennyire szeret pletykalkodni tesztelje   •   porszivo es legtisztito egyben   •   egy szentpetervari birosag betiltott egy kepet es egy idezetet jean paul sartre rol   •   dontott a kozgyules szit te alakult az appeninn   •   technobuli lesz ma este az elnoki palotaban   •   a cnn egyik tudositoja bemutatta a capitoliumi pusztitast 3   •   bejövőhívások(inboun d)   •   az allamtitkar azt uzente a korhazaknak hogy az adossagrendezeshez veget kell vetniuk a gazdalkodasi trukkoknek 2   •   ezt jelzik a templomablakok a borospoharon 3   •   idojaras vasarnap meg nyari meleg de hetfon lecsap az orszagra az eso kiadtak a riasztast 3   •   lemondott a capitolium rendorsegenek fonoke   •   pont az autokereskedok musorvezetoje mellet huzott el egy aston martin v12 speedster video 2   •   hazabol hurcoltak el a kubai ellenzeki vezetot 2   •   megvenne a ganz mavag a spanyol talgo vonatgyartot benyujtottak a hivatalos kerelmet   •   dukakazánvegyestüzel   •   aprilis elsejen kezdik el pumpalni a torokok magyarorszag fele a gazt   •   izrael tamogatasa miatt tuntettek joe biden ellen   •   jens stoltenberg a nato nak nincsenek arra vonatkozo tervei hogy csapatokat kuldjon ukrajnaba   •   liam neeson lehet drebin hadnagy az uj csupasz pisztolyban   •   szedito hullamvasut lett az idojarasbol mindenre fel kell keszulni   •   elerte celjat a facebook karos anyag kibocsatasa nelkul mukodik   •   lazar janos atsetalt a lanchidon es latta hogy az jo   •   az otp ertekelte a pannergy legfrissebb szamait   •   BudapestAAA.szllsAAA   •   mitsubi   •   meghan saddened by bullying complaint report   •   budapesti rendezvenyhajon csaptak le a zsaruk egy dilerre a dunaba dobatta a drogot ezt talaltak a folyoban   •   premierje   •   scennels   •   szandekosan szennyeztek koronavirussal az elelmiszereket meglepo felfedezesre jutottak   •   edes savanyu martassal nyakon ontve mg hs teszt 2   •   KltztetsXXI.kerlet   •   mit tehetunk ha a gyerek tanara virus es oltastagado nezeteket terjeszt   •   zugloban is beindult a valasztasi kampany a momentum bejelentette jeloltjet