Fideszes fellegvárban demonstrál Magyar Péter

2024-05-05 15:07:21

Elutasították Juhász Péter polgármester-jelöltségét

A tarhálókirály újabb csúfos bukása.
2024-05-03 23:07:23

Kőbánya lett a második fideszes kerület, amit megcélzott Magyar Péter

Pénteken késő délután kiderült, hogy XVII. kerület után a Kőbányán is megpróbál polgármester-jelöltet állítani Magyar Péter pártja, így az meglesz a második, jelenleg fideszes vezetésű kerület, ahol a Tisza Párt beszáll a választási versenybe. A Tisza Párt színeiben Barna Judit Annamária vette fel a támogatóíveket, a XVII. kerületben pedig Dálnoki Áron neve jelent meg a Nemzeti Választási Iroda honlapján. Magyar Péter délután jelentette be, hogy azonos számban indítanak jelölteket olyan kerületben, ahol jelenleg ellenzéki és ahol kormánypárti városvezetés van. A pártok eddigi felállását felbor...
2024-05-03 19:08:41

Három DK-s kerület után Magyar Péter most egy fideszes vezetésűben indítja negyedik polgármesterjelöltjét

Folytatja a Tisza Párt budapesti polgármesterjelöltjeinek bejelentését: a kormánypárti irányítású XVII. kerületben indítja negyedik jelöltjét. Magyarék három másik jelöltje a VII., XI., XVIII. kerületekben az újrainduló DK-s polgármester esélyeit gyengítheti.
2024-05-03 14:10:48

2024-05-03 14:10:38

Újraindul a választáson a négygyerekes családot kilakoltató polgármester

Újraindul a polgármesteri székért a Veszprém megyei Béb polgármestere - értesült az RTL.
2024-05-03 07:06:40

Újraindul a választáson a négygyerekes családot kilakoltató polgármester

Újraindul a polgármesteri székért a Veszprém megyei Béb polgármestere - értesült az RTL.
2024-05-03 07:06:12

Újraindul a választáson a négygyerekes családot kilakoltató polgármester

Újraindul a polgármesteri székért a Veszprém megyei Béb polgármestere - értesült az RTL.
2024-05-03 07:05:57

Újra indul a négygyerekes családot kilakoltató és az egészségházba beköltöző polgármester is

Mindketten függetlenként mérettetik meg magukat a júniusi önkormányzati választáson.
2024-05-02 21:11:55

Újra indul a négygyerekes családot kilakoltató és az egészségházba beköltöző polgármester is

Mindketten függetlenként mérettetik meg magukat a júniusi önkormányzati választáson.
2024-05-02 21:11:51

Első fővárosi polgármester-jelöltjét máris bejelentette Magyar Péter pártja 

Három polgármester-jelölt kell ahhoz, hogy fővárosi listát állíthassanak Magyarék, az elsőt már be is jelentették: a XVIII. kerületben Balogh Balázst indítják.
2024-05-02 14:11:21

2024-05-02 14:11:09

Az orvosi lakásba beköltöző bácsszőlősi polgármester állítja, azért zavarta el bazmegolva Hadházy Ákost, mert vécére kellett rohannia

Azért költözött be az EU-pénzből felújított orvosi lakásba, mert a falu művelődési házának szolgálati lakásában, ahol addig élt, elromlott a kémény, az EU-t pedig nem érte kár, mert 17 500 forint lakbért fizetett is havonta - állítja Szarvas Róbert bácsszőlősi polgármester.
2024-05-02 08:11:09

2024-05-02 08:10:03

Üdvözlet helyett az orbáni "No Migration, No Gender, No War" fogadja a Jándra látogatókat

A polgármester szerint községükben még az ellenzéki is fideszes.
2024-04-29 08:10:00

Üdvözlet helyett az orbáni "No Migration, No Gender, No War" fogadja a Jándra látogatókat

A polgármester szerint községükben még az ellenzéki is fideszes.
2024-04-29 08:09:22

A baloldali polgármester undorító módon hergeli a Fradi szurkolókat

Provokatív köztéri szobor készült Baranyi Krisztina támogatásával.
2024-04-27 17:07:46

Nem fogadta el a budakalászi polgármester a búzavirágozó jegyző lemondását

Göbl Richárd polgármester szerint a jegyző vállalhatatlan kijelentéseket tett és megrovásban részesítette.
2020-11-23 21:07:41

Nem fogadta el a budakalászi polgármester a búzavirágozó jegyző lemondását

Göbl Richárd polgármester szerint a jegyző vállalhatatlan kijelentéseket tett és megrovásban részesítette.
2020-11-23 21:07:41

Balassagyarmaton egy hét alatt 38-an hunytak el, ebből 26-an Covid-fertőzöttek voltak

A város fideszes polgármesterének részletes beszámolójából tudni ezt.
2020-11-24 10:06:07

Balassagyarmaton egy hét alatt 38-an hunytak el, ebből 26-an Covid-fertőzöttek voltak

A város fideszes polgármesterének részletes beszámolójából tudni ezt.
2020-11-24 10:06:07

Kövér László szerint nem szigorít tovább a kormány

Az Országgyűlés fideszes elnöke osztrák kollégájával beszélt a járványügyi helyzetről.
2020-11-24 21:06:13

Kövér László szerint nem szigorít tovább a kormány

Az Országgyűlés fideszes elnöke osztrák kollégájával beszélt a járványügyi helyzetről.
2020-11-24 21:06:14

Stummer: Simonkáék családi cége is beszállt a szabadkígyósi kastélymutyiba

A Jobbik alelnöke szerint fideszes vezetők vásárolták be magukat a kastély környékére.
2020-11-26 09:05:58

A Szerencsejáték Zrt-nél fideszes települések nyernek mászókát

Elvileg fogyatékos gyerekeknek szól, a pályázat, ellenzéki városvezetés még nem nyert.
2020-11-26 11:06:32

A Szerencsejáték Zrt-nél fideszes települések nyernek mászókát

Elvileg fogyatékos gyerekeknek szól, a pályázat, ellenzéki városvezetés még nem nyert.
2020-11-26 11:06:37

Deutsch Tamásnak egy néppárti képviselő magyarázta el, mi a különbség a Gestapo és az EU között

Esther de Lange igazította ki a fideszes politikust.
2020-11-27 11:05:57

Deutsch Tamásnak egy néppárti képviselő magyarázta el, mi a különbség a Gestapo és az EU között

Esther de Lange igazította ki a fideszes politikust.
2020-11-27 11:05:58

Bruttó négymilliós jutalmat szavazott meg magának a gyáli polgármester, az alpolgármester szerint ezzel nincs is gond

Nagy József Elek szerint indokolt és vállalható volt a döntés.
2020-11-28 20:06:07

Szájer József lemondott az európai parlamenti képviselői posztjáról

A fideszes politikus a jövőben szellemi területen kívánja folytatni a munkáját.
2020-11-29 11:06:14

A fideszes ?Facebook-harcosokat? toborzó Kovács István készülhet Szájer József helyére

Az Alapjogokért Központ alapítója következik a Fidesz EP-listáján.
2020-11-29 16:06:11

Eddig csak Szájer került célkeresztbe a partizók közül

Legalább két diplomata jelen volt azon a partin, amit a gyülekezési törvényt megsértve tartottak - sajtóhírek szerint egy brüsszeli melegbárban -, de egyelőre csak a fideszes EP-képviselő, Szájer József neve szivárgott ki a médiában, ami nem feltétlenül az újságírók, mint inkább a szivárogtató hatóságok érdeme. Kérdés, hogy az ereszcsatornán menekülő Száj...
2020-12-01 20:07:46

2020-12-01 20:07:47

Hidvéghi Balázs Szájer Józsefről: Az vesse rá az első követ, aki bűntelen

Nagyra becsüli és tiszteli politikai fideszes képviselőtársa tevékenységét az EP-ben.
2020-12-02 08:06:15

Mit gondol, hogyan tálalják a Fidesz-közeli lapok a Szájer-ügyet?

A Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap hosszan ír arról, hogy Soros újra támad, de a fideszes Szájer József "házibulis" botrányáról csak nagyon visszafogottan tájékozódhat az olvasójuk.
2020-12-02 10:06:24

2020-12-02 10:06:25

Török Gábor: Hatalmas csapás érte a Fideszt az újabb szexbotránnyal

Szerinte a legérdekesebb most, hogyan reagálnak a potenciális fideszes szavazók.
2020-12-02 11:05:59

Már harmincan akarják kizárni Deutsch Tamást az Európai Néppártból

A fideszes politikus gestapózós kiszólása miatt szeretnék már a jövő héten megejteni a szavazást Deutsch tagságáról. Megszereztük az aláírók névsorát, van köztük német, osztrák és lengyel politikus is.
2020-12-02 16:06:07

2020-12-02 16:06:08

Bocskor: Ukrajna tartsa tiszteletben a kisebbségek jogait!

Bocskor Andrea kárpátaljai magyar származású Fideszes EP-képviselő szerint uniós szankciókért lobbizik a Fidesz-KDNP EP-delegációja.
2020-12-02 18:06:03

Már harmincan akarják kizárni Deutsch Tamást az Európai Néppártból

A fideszes politikus gestapózós kiszólása miatt szeretnék már a jövő héten megejteni a szavazást Deutsch tagságáról. Megszereztük az aláírók névsorát, van köztük német, osztrák és lengyel politikus is.
2020-12-03 01:06:14

?Konkurencia? hívhatta rá a rendőröket a Szájer-féle szexpartira

Egyre durvább részleteket oszt meg a szervező David Manzheley, például, hogy 9 olyan fideszes politikusról tud, akik már voltak ilyen partin.
2020-12-03 13:06:03

Szájer József lemondott a soproni díszpolgári címéről

Az egykori fideszes képviselő a brüsszeli “házibuli” miatt adta vissza a díszpolgári címet.
2020-12-03 15:06:11

Szájer József lemondott a soproni díszpolgári címéről

Az egykori fideszes képviselő a brüsszeli “házibuli” miatt adta vissza a díszpolgári címet.
2020-12-03 15:06:12

Átvenné az állam a debreceni repteret, a polgármester kivár

Papp László a járvány idején egymaga nem hoz meg ilyen horderejű döntést, inkább megvárja, amíg újra összeülhet a közgyűlés.
2020-12-03 21:06:06

Bocsánatot kért Deutsch Tamás Manfred Webertől

Levélben tájékozatta az Európai Néppárt parlamenti frakciójának tagjait a magyar fideszes politikus. Azt is kérte, hogy erre tekintettel vonják vissza a kizárása érdekében benyújtott indítványt.
2020-12-04 10:06:01

2020-12-04 10:06:02

Lázár János harcot hirdetett a multinacionális cégek ellen

A fideszes politikus ezt a belső piacok védelmében tenné.
2020-12-04 18:06:36

Karácsonyt karikírozza egy fideszes országgyűlési képviselő

Új erőre kapott a harc.
2020-12-20 13:06:43

Karácsonyt karikírozza egy fideszes országgyűlési képviselő

Új erőre kapott a harc.
2020-12-20 13:06:44

Győri hulladék: gyanús ügyek folytak a cégnél a polgármester szerint

A hatóságok vizsgálatokat folytattak a helyi hulladékkezelő cégnél.
2020-12-20 14:07:02

"Sötét idők ellen" sötétséggel tiltakozik Karácsony Gergelytől Márki-Zay Péterig több polgármester

December 23-án este 7-től lekapcsolják a díszkivilágítást, miután Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, az iparűzési adót felére csökkentik, hogy a járványhelyzetben segítsenek a kkv-knak és az egyéni vállalkozóknak.
2020-12-20 18:06:33

2020-12-20 18:06:34

Vádat emeltek Boldog István ellen

Vesztegetés elfogadásával vádolják a fideszes képviselőt. Összesen kilenc ember ellen emeltek vádat.
2020-12-21 09:08:04

Vádat emeltek Boldog István ellen

Vesztegetés elfogadásával vádolják a fideszes képviselőt. Összesen kilenc ember ellen emeltek vádat.
2020-12-21 09:08:08

Lebontják a cölöpházakat a Fertő-tónál

Ez Farkas Ciprián soproni polgármester írásbeli válaszából derült ki.
2020-12-28 21:06:11

Baranyi Krisztina kirúgta a ferencvárosi színigazgatót, mert tanári állást vállalt a Színművészeti Egyetemen

Gyurcsány Ferenc azzal fenyegette meg Vidnyánszky Attilát és "társait", hogy földönfutóvá teszi őket, a ferencvárosi baloldali polgármester most megpróbálja beváltani a fenyegetést.
2021-01-29 00:05:51

Kórházba került a volt szombathelyi polgármester

2020-12-30 13:07:10

Meghalt Mondok József

Izsák polgármestere 64 éves volt.
2020-12-31 15:06:18

Meghalt Mondok József izsáki polgármester

A Bács?Kiskun megyei település polgármestere 65 éves volt.
2020-12-31 17:06:01

Felhívtam az édesanyám, azt hittem, meg fogok halni - a támadásról mesélt a megkéselt rendőr

A BRFK Facebook-oldalára került fel egy videóinterjú azzal a rendőrrel, akit karácsonykor késeltek meg. Elmondta, hogy a támadás minden pillanatára emlékszik, és hogy a sokkhatás miatt nem érzett fájdalmat. Látta, hogy nagyon erősen vérzik, de azt hitte, csak egy szúrt sebe van.
2021-01-01 15:06:02

Nyomoz a rendőrség a Ferencvárosban hagyott sósavval töltött hordó ügyében

Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester az Indexnek elmondta: térfigyelő kamera rögzítette veszélyes hulladék kihelyezését a Haller utcában.
2021-01-03 18:06:00

Hiába vezet az ellenzék a közvélemény-kutatások szerint, így is fideszes parlamenti többséget hozhatna egy választás

A pártpreferenciákat vizsgáló felmérések átlagát elemző 444.hu szerint, ha most lenne az országgyűlési választás, akkor 57 százalékos parlamenti Fidesz?KDNP-többséget hozna.
2021-01-04 14:06:14

2021-01-04 14:06:15

Aki polgármester lesz, azé a helyi maffia ? Megnéztük a Keresztanyu első részét

Az RTL új napi sorozata egy humortalan Drága örökösökbe mártott Jófiúk, de szerencsére megtalálták Róza mama szerepére Molnár Piroskát. A produkció, ha nem is vicces, de tuti sikeres lesz, és a 2022-es választásra forduló évben különösen aktuális.
2021-01-04 19:05:56

Szájer József megválik a diplomata-útlevelétől

A botrányba keveredett egykori fideszes EP-képviselő teljesen eltűnt a nyilvánosság elől: nem látták sem Brüsszelben, sem Budapesten.
2021-01-05 07:06:00

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   f   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   R   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   J   •   fluminense   •   budapest   •   perapro   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ilonka neni remenytelen harca az invazioval   •   cicciolina nem erti hogy ha kabatot hivjak musorokba szerepelni ot miert nem   •   este sem kell esotol tartanunk felhoket csutortok delutanig nem fogunk latni 2   •   szivbemarkolo ezt uzente kiszel tunde a lanyanak miutan donatella kiesett a dwts bol   •   orban viktor konyveket ajanlott jakab peter rogton beszolt neki 2   •   hoppa veszelyben lehet a fradi edzojenek allasa igy kiakadtak a zold fehereknel   •   der heni vajudasanak a dramajarol beszeltek a rendorok   •   ezen a sorfesztivalon korlatlan lesz a kostolas   •   \\ free   •   kozlemenyben   •   bango margit kontrollja tokeletes eredmenyt hozott legyozte a rakot   •   a juventus kapitanya is koronavirusos nem jatszhat a napoli ellen   •   szerszamakcio szerszam webaruhaz 91   •   ohio police probed after man screaming im paraplegic dragged from car   •   evekig kiserthetik az emlekek az m7 es buszbaleset tuleloit 2   •   nemes cel erdekeben jotekonykodik will smith fia   •   mashogy is mukodik az erintes mint amirol eddig tudtunk 2   •   egy ferfi ket no egy foto egy mem nincs uj a nap alatt   •   bemutatkoztak a jovo heten indulo eden hotel elso jatekosai   •   magyar peter korrupcios botrany koltsegvetesi hiany ezekrol esett szo a kormanyinfon   •   szerszamakcio szerszam webaruhaz 71   •   igy viselje a kordbarsonyt 60 felett divattippek azoknak akik becsempesznek a retrot a ruhatarukba 2   •   szijjarto peter a kulpolitika mindenkori fokuszaban kell lennie a hataron tuli magyarok tamogatasanak   •   egyre nepszerubb sport a ponilovaglas magyarorszagon 2   •   megszunik a gyartas az unilever roszkei uzemeben a dolgozok 80 szazalekatol megvalnak   •   ujabbplasztikaimutet   •   what is at stake in germanys election   •   kegyelmet kapott a ceu egyiptomban bebortonzott diakja   •   kina alapos vizsgalatot kert pakisztantol a kinai aldozatokat is kovetelo terrortamadas ugyeben   •   dzsudzsak megint valogatott formaban a debrecen a puskas akademia otthonaban tudott nyerni video   •   farkas veronika a halal forditoja remenytelensegrol es remenyrol   •   cbf2   •   debrecenben megnyilt az orszag elso jarvanyugyi koordinacios kozpontja   •   nem tudjuk megfekezni a gyerekeinket mar 13 evesen szexualisan kalandoznak a fiatalok hevesi kriszta mindent elmondott a tinivagyakrol   •   mitch mcconnell is right senate republicans have a candidate problem   •   nasa designs new spacesuits for next lunar mission in 2024   •   eszak koreaban betiltottak a nevetest   •   alpar gyorgy csalast sejt nem gondolom hitelesnek az elovalasztast 2   •   nyolc honap felfuggesztettet kapott a kutyajat felakaszto mezonyaradi ferfi   •   a nap legfontosabb hirei 2021 10 16   •   egy intenziv osztaly ejjeli muszakjaban szuletett az uj magyar covid regeny 2   •   attores szulethet a tudorak gyogyitasaban   •   kirugta a mcdonalds a sajtot a cipoje talpaba torlo dolgozot es a videot keszito tarsat   •   im making a comeback says de la hoya 48   •   she fled home to escape violence now shes been lost at sea for two months 2   •   palvin barbara a kulsejevel kapcsolatban kert tanacsot a rajongoitol   •   varga judit 2024 ben a tankok atfordulnak lengyelorszag felol magyarorszag iranyaba   •   gyaszol a matolcsy csalad   •   mindossze ennyi ideje lehet hatra az emberisegnek a szakerto szerint 2   •   meg a szlovakok is gratulaltak a lelaton a fradistaknak 2