Rosszul lett és elájult hat 10 és 13 év közötti gyerek Mezőcsáton

Rosszul lett tegnap délután hat 10 és 13 év közötti fiú Mezőcsáton, a Hősök terén. Egy olvasónk elmondása szerint az úttesten fekve találtak rá a gyerekekre, akiket mentőhelikopterrel, és mentőkkel vitték kórházba. Az általános iskolás fiúk feltehetően valamilyen ismeretlen szert fogyasztottak, és az okozta a rosszullétüket. Varga Rudolf, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal való visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismer...
2024-05-10 15:07:40

Ferenc pápa bejelentette, mikor kezdődik a szent év

2024-05-09 22:07:26

Ferenc pápa bejelentette, mikor kezdődik a szent év

2024-05-09 22:06:40

Ferenc pápa bejelentette, mikor kezdődik a szent év

2024-05-09 22:06:01

Gazdagodó baloldali oligarchákat és sötét üzletek hozott a Trippon-matek Újpesten

Gyurcsány Ferenc helyi tanítványa kiépítette a helyi Gyurcsány-párti hálózatot.
2024-05-09 13:08:53

Gyurcsány Ferenc forrdadalmasította a tizenkét pontot

A DK elnöke leírta, szerinte mi a diktatúra ellenszerének receptje.
2024-05-08 16:10:27

Gyurcsány Ferenc forrdadalmasította a tizenkét pontot

A DK elnöke leírta, szerinte mi a diktatúra ellenszerének receptje.
2024-05-08 16:07:33

444: Hárommilliárd forintnyi munkát kapott a ceglédi önkormányzattól egy fideszes képviselő családi cége

Károly Ferenc most ismét megméreti magát az önkormányzati választáson.
2024-05-08 12:11:52

Ha a repülőtér mesélni tudna: 10 érdekesség a 74 éves Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről

1950-ben ezen a napon, azaz május 7-én nyitotta meg kapuit a mai Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, akkor még Ferihegyi Repülőtér néven. Összegyűjtöttünk tíz érdekességet a légikikötővel kapcsolatban.
2024-05-07 22:06:53

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc elmondta, aki nem akar meghalni Ukrajnáért, az pocsék ember

Ez a baloldal háborúpárti álláspontja.
2024-05-07 19:09:46

Ursula von der Leyen Szent II. János Pál lengyelországi szülőházában járt

A politikus hálás, hogy ellátogathatott a pápa szülőhelyére.
2024-05-07 14:12:36

Ursula von der Leyen Szent II. János Pál lengyelországi szülőházában járt

A politikus hálás, hogy ellátogathatott a pápa szülőhelyére.
2024-05-07 14:08:10

Rétvári Bence: Az emberek nem háborút, hanem békét akarnak Európában

A kontinens polgárai nem szeretnék, hogy az orosz-ukrán fegyveres konfliktus a harmadik világháború "előjátéka" legyen.
2024-05-06 21:08:52

Harmincnégy új gárdista csatlakozott a világ legkisebb hadseregéhez

Hűséget esküdtek.
2024-05-06 17:11:49

Harmincnégy új gárdista csatlakozott a világ legkisebb hadseregéhez

Hűséget esküdtek.
2024-05-06 17:09:08

Minden anya békét akar

Anyák napi közleményt adtak ki a családszervezetek.
2024-05-05 10:08:38

Gyurcsány Ferenc: Magyar Péter olyan megjegyzéseket enged meg magának, amit mi nem szoktunk helyeselni

Sok tekintetben nem ért egyet a DK elnöke a Tisza Párt alelnökével.
2024-05-04 10:08:33

Gyurcsány Ferenc: Magyar Péter olyan megjegyzéseket enged meg magának, amit mi nem szoktunk helyeselni

Sok tekintetben nem ért egyet a DK elnöke a Tisza Párt alelnökével.
2024-05-04 10:06:54

XVI. Benedek pápa élete: hivatásában elérte mindazt, amit csak lehetett

XVI. Benedek pápa, született Joseph Ratzinger, Marktl am Innben látta meg a napvilágot, Joseph és Maria Ratzinger harmadik gyermekeként 1927. április 16-án, éppen húsvét előtt, nagyszombaton. Egyszerű és szerény életét az Istennek és a hitnek szentelte, amely olyannyira betöltötte lelkét, hogy hivatásában elérte mindazt, amit csak lehetett, és annál sokkal többet.
2022-12-31 12:09:16

2022-12-31 12:11:16

XVI. Benedek pápa élete képekben

December 31-én, 95 éves korában meghalt XVI. Benedek emeritus pápa.
2022-12-31 12:22:39

XVI Benedek imádkozott, hogy ne legyen pápa, aztán a nyakába szakadt a katolikus egyház egyik legsúlyosabb botránya

Meghalt XVI. Benedek pápa, aki nemcsak egyházfőként követte az elődjeként szolgáló II. János Pált, hanem eszmei örököse is volt korábbi jó barátjának. Az abortuszt és a homoszexualitás elismerését is ellenző konzervatív pápa nevéhez több ellentmondásos esemény is fűződik, a legemlékezetesebb ezek közül alighanem az egyházon belüli szexuális zaklatási ügyek kirobbanása és az erre adott reakciója, valamint a 2013-as váratlan lemondása volt.
2022-12-31 12:23:33

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy- és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488 730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-20 16:41:43

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/

Szélvédő javítás TESCO parkolóban

Garanciális, olcsó szélvédő javítás TESCO parkolóban +36 70 602 6000 Szita Ferenc. Tesco Budaörs, Pesti út, Érd, Váci út, Soroksár. Szélvédős Feri +36 70 602 6000 https://szelvedojavitastesco.eoldal.hu/
2020-06-20 16:41:46

Liszt Ferenc - Ferihegy reptér taxi transzfere Aszód, Hatvan, Gyöngyös, Gödöllő, Jászberény, Vámosgyörk körzetből

Liszt Ferenc reptéri taxi transzfer ajánlat Gödöllő, Hatvan, Aszód, Gyöngyös, Hort, Jászberény, Nagyréde, Vámosgyörk körzetből.
2020-06-20 16:41:47

Gyömrő, Maglód, Ecser...taxi a reptérre

Gyömrő, Monor, Gödöllő, Érd, Vác Visegrád és vonzáskörzeteikben Budapest Liszt ferenc Ferihegy reptérre!(Albertirsa, Alsónémedi, Alsópakony, Aszód, Bag, Biatorbágy, Budaörs, Budakalász, Budajenő, Budakeszi, Bugyi, Galgahévíz, Gödöllő, Cegléd, Ceglédbercel, Csabi, Csobánka, Csömör, Dabas, Délegyháza, Diósd, Dunaharaszti, Dunakeszi, Dunavarsány, Ecser, Ercsi, Erdőkertes, Érd, Etyek, Fót, Galgahévíz, Galgamácsa, Halásztelek, Hatvan, Herceghalom, Hévizgyörk, Isaszeg, Inárcs
2020-06-20 16:41:47

Reptéri taxi transzferek Pest megyéből

Pest megyéből taxi transzferek igen kedvezően Liszt Ferenc (Ferihegy)reptérre. Aktuális ajánlatokért telefonáljon (06 30 9084666), látogassa meg honlapunkat.
2020-06-20 16:41:47

Pest megyéből - Maglód, Pécel , Gyömrő-taxival reptérre

Liszt Ferenc reptéri taxi transzfer szolgáltatás Ecser, Maglód, Gyömrő, Isaszeg, Kerepes, Pécel, Szentmártonkáta, Mende, Nagykáta sokkal kedvezőbben. http://www.taxi-szemelyszallitas-gyomro.sokoldal.hu
2020-06-20 16:41:47

SZÉLVÉDŐ JAVÍTÁS MOSONMAGYARÓVÁR +36 70 602 6000

Szélvédő csere Mosonmagyaróvár +36 70 602 6000 https://szelvedojavitasmosonmagyarovar.blog.hu/ Akár azonnali szélvédő gravírozás Mosonmagyaróvár övezetében akár hétvégén, rengeteg tapasztalat, jótállás, (70) 602-6000 Szita Ferenc. Teljes körű szélvédő kárrendezés, kedvező árak.
2020-06-20 16:41:47

Szélvédő javítás Sopron +36 70 602 6000

Szélvédő javítás Sopron +36 70 602 6000 https://szelvedojavitassopron.iwk.hu/ Garanciális, kedvező árú szélvédőjavítás Sopron területén és környékén (+36 70 602 6000), azonnal. Néhány órán belül elvégzett sérült szélvédő csere Sopron övezetében akár a helyszínen, több évtizedes tapasztalat, garancia, 06 70 602-6000 Szita Ferenc. Teljes körű kárrendezés, pénztárcakímélő árak.
2020-06-20 16:41:47

Megbízható villanyszerelő Kistarcsa +36 70 545 0911 http://villanyszerelokistarcsa.blogspot.com/

Megbízható villanyszerelő Kistarcsa +36 70 545 0911 http://villanyszerelokistarcsa.blogspot.com/ Villanyszerelő non stop Flór Ferenc Kórház Villanyszerelő non stop Simándy József Általános Iskola Villanyszerelés hibaelhárítás Zsófialiget Villanyszerelő non stop Fenyvesliget Megbízható villanyszerelő Kistarcsa non stop hibaelhárítása és villanyszerelés Kistarcsa, lakás elektromos felújítása Kistarcsa, lakás villanyszerelés azonnal Kistarcsa, méretlen hálózatok teljes körű felújítása Kistarcsa, Non-stop villanyszerelés Kistarcsa

2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:06

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-23 22:01:06

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy- és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488 730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-23 22:01:06

Szélvédő javítás TESCO parkolóban

Garanciális, olcsó szélvédő javítás TESCO parkolóban +36 70 602 6000 Szita Ferenc. Tesco Budaörs, Pesti út, Érd, Váci út, Soroksár. Szélvédős Feri +36 70 602 6000 https://szelvedojavitastesco.eoldal.hu/
2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   pro   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   b   •   youtube   •   H   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   apropiaza   •   f   •   sadasdhirek   •   eb   •   rozsa sandor   •   vacsoracsata   •   perapro   •   ingatlan   •   P   •   L   •   aza   •   fluminense   •   budapest   •   J   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ferenc papa az emberek kozotti beket es gondoskodast surgette ujevi beszedeben   •   gulyas gergely miniszter visszatert a munkaba nagy szavakkal koszontottek   •   parjat ritkitja ami most tortenik az usa es oroszorszag kozott 2   •   memmel reagalt ukrajna hivatalos twitter fiokja az orosz fenyegetes hirere   •   haromszor is felrobbant egy tuzgomb magyarorszag felett   •   szabalyosan vegigszantotta a hazat egy urbol erkezo tormelek az iss rol elengedett 26 tonnas akkucsomagrol szarmazhat video 2   •   a sofor figyelmetlensege okozta az m5 oson tortent lengyel busztragediat   •   brutalis kutyatamadas csepregen   •   fontos dontest hozott a kormany uj gyogyszerek kerulnek az allamilag tamogatott korbe   •   gyaszol orban viktor foto 3   •   van valami amiben lehagyjuk majdnem egesz europat de legyunk buszkek ra 2   •   igy van most a bebortonzott herczeg zoltan tobb nap utan vegre ruhat cserelhetett a divatguru 2   •   iskolan es lakoepuleteken keresztul csempesztek volna tobb mazsa kokaint lebuktak 2   •   dontott a birosag nagy valtozasok johetnek az iphone os alkalmazasoknal   •   kabitoszer fogyasztas miatt rugtak ki ket rendort szegeden   •   drogrol vitazna deutsch tamassal a kutyapart ezert kerestek meg eppen ot   •   elfogtak a mezokovesdi fosztogatot   •   karacsonyra iguanahullast varnak miamiban   •   quiz how well do you know the premier league take our bumper quiz   •   1926 ujabb koronavirus fertozottet azonositottak itthon   •   amit most latunk hatvanpusztan az mar az elso orban kormany idejen beindult   •   report egypts aboul gheit reappointed arab league chief   •   virologus kevesebb lenne a feszultseg ha ertenenk mi van a dontesek mogott 3   •   megallithatatlan a hibrid munka terjedese mindenki nyerhet vele   •   orban viktor nem babra megy a jatek foto   •   50 millionyit fizettek egy egykilos feher szarvasgombaert olaszorszagban   •   az izraeli kormanyfo uzent a hamasznak tegye le a fegyvert es adja meg magat most   •   a koszovoi focivalogatott visszalepne a spanyolok elleni vb selejtezotol   •   IRODAKi_12LTi12ZTETi   •   duplazodott magyarorszagon az eladott hoszivattyuk szama tavaly az eu ban is hatalmas a bovules   •   penteken megkezdik az olimpiara keszulo magyar sportolok oltasat   •   bombariado az uzemben ahol a astrazeneca t is gyartjak   •   oroszorszagban is megjelent a koronavirus brit mutacioja   •   hrujnbqspijsefuftjoh zfohrefwwwdiablosour cecom   •   majdnem 2 tonna makkot lopott az erdobol egy rudabanyai ferfi 2   •   kamuszocialistakat es vallalhatatlan dontest emlegetve mentek neki parton belulrol az mszp vezetesenek 2   •   hetfon eltunik a nap   •   kormanyinfo mostantol nem kerdes hogy jar jovore a gyereket neveloknek az adovisszaterites   •   karacsony gergely az alkotmanybirosag dontott a kormany nem veheti el az onkormanyzatok forrasait   •   osszeutkozott ket utasszallito repulogep egy londoni repuloteren 2   •   SzÄ‚Ĺ khelyszolgÄ‚Ä„   •   elsodorta a duna a 16 eves vikit kishugat a szomszed fiu mentette ki megszolalt a hos tini edesanyja meg uszni sem tudtak biztonsaggal 3   •   igy nez ki most jason donovan a 80 as evek popsztarja   •   a szulok tobbsege automatikusan kapja vissza a 2021 ben befizetett adojat   •   33 hetes terhesen is meztelenkedik emily ratajkowski fotok   •   igy telik a husvet kiszel tundenel csodas diszekkel buszkelkedve kuldi jokivansagait a naptardiva fotok   •   szakitott a tv2 sztarparja 2   •   varga mihaly bejelentette mikor kezdik kifizetni az adovisszateritest a gyerekeseknek   •   kongatjak a veszharangot rengeteg allatfajt veszelyeztet a globalis felmelegedes   •   negyvennyolc oran belul eldolhet giuseppe conte olasz kormanyfo jovoje a helyi sajto szerint