Csúcstalálkozó Párizsban: alapvető törésvonalakon vitatkozik az EU és Kína, de már látszik a fény az alagút végén

Gazdasági kérdések mellett az ukrajnai háború és a globális biztonság is szóba került hétfőn a kínai-francia-európai uniós háromoldalú csúcstalálkozón Párizsban - derült ki az egyeztetést követően Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke által kiadott közleményből, melyben nyíltnak és őszintének nevezte a megbeszéléseket.
2024-05-06 17:09:35

Hétfő hajnalban ismét megjelenhet a magyar égbolton a sarki fény

Huszonnégy órán belül két napkitörés is történt, a részecskefelhő a napkelte előtti órákban éri el a Földet.
2024-05-05 19:08:50

Hétfő hajnalban ismét megjelenhet a magyar égbolton a sarki fény

Huszonnégy órán belül két napkitörés is történt, a részecskefelhő a napkelte előtti órákban éri el a Földet.
2024-05-05 19:08:46

Siessen ki valahová a szerelmével: újra látható lesz a sarki fény Magyarországon!

Idén már negyedik alkalommal jelenhet meg Magyarország égboltján a sarki fény.
2024-05-05 18:06:22

Siessen ki valahová a szerelmével: újra látható lesz a sarki fény Magyarországon!

Idén már negyedik alkalommal jelenhet meg Magyarország égboltján a sarki fény.
2024-05-05 18:06:07

Siessen ki valahová a szerelmével: újra látható lesz a sarki fény Magyarországon!

Idén már negyedik alkalommal jelenhet meg Magyarország égboltján a sarki fény.
2024-05-05 18:05:53

Mi a közös Hollandiában, Ausztráliában és Svájcban? Minden országban sok bort isznak. Most megmutatjuk, mely országok végeztek az élen borivásban a 2022-es adatok szerint.
2024-05-02 08:06:48

Mi a közös Hollandiában, Ausztráliában és Svájcban? Minden országban sok bort isznak. Most megmutatjuk, mely országok végeztek az élen borivásban a 2022-es adatok szerint.
2024-05-02 08:06:30

Mi a közös Hollandiában, Ausztráliában és Svájcban? Minden országban sok bort isznak. Most megmutatjuk, mely országok végeztek az élen borivásban a 2022-es adatok szerint.
2024-05-02 08:06:12

Tőzsdei bevezetése óta a leggyengébb eredményéről jelentett a német autógyártó, de már látják a fényt az alagút végén

A Porsche AG profitja a tőzsdei bevezetés óta a leggyengébb első negyedéves eredményt érte el, amit a modellváltások és a kínai piac gyenge kereslete nehezített - írta meg a Bloomberg.
2024-04-26 19:06:32

Égnek el a szankcionált orosz vagyonok Svájcban

A forgalomképes értékpapírok árfolyamveszteségei miatt 1,7 milliárd svájci frankkal 5,8 milliárd svájci frankra csökkent a Svájcban befagyasztott orosz eszközök értéke a Gazdasági Államtitkárság (SECO) szerint.
2024-04-24 12:07:00

Ismét látványos sarki fény ragyogott a Dunántúlon

Péntek este sarki fényt észleltek a Dunántúlon, Nagykanizsa térségében
2024-04-21 13:08:09

Bondár Anna ismét döntőt játszhat Svájcban

A jelenlegi legjobb magyar női játékos két szettben nyert az elődöntőben.
2024-04-20 18:08:32

Bondár Anna ismét döntőt játszhat Svájcban

A jelenlegi legjobb magyar női játékos két szettben nyert az elődöntőben.
2024-04-20 18:06:31

Képeken a nagykanizsai sarki fény

Képeken a nagykanizsai sarki fény
2024-04-20 12:07:27

Pokoli időszakot tudhat maga mögött Széphalmi Juliska, hiszen túl van egy szakításon, súlyos térdsérülést szenvedett, és egy időre a munkáját is elvesztette. Azonban már látja a fényt az alagút végén.
2024-04-20 08:06:00

2024-04-20 08:05:54

Alkalmi munka Budapesten diákoknak is

Alkalmi munka Budapesten diákoknak is. Szia, mondom mi a szitu. Munkát keresel? Olyat ahol nem vagy lekötve, egyszerű De normálisan és megbízhatóan fizet? Akkor MEGTALÁLTAD! Egyszerű fizikai munka, egyszerűsített foglalkoztatásban, Vagy diákszövetkezeten keresztül. A feladat: árufeltöltés/raktározás (különböző méretű és, súlyú termékeket kell betölteni raktári polcokba) kis kézi eszköz segítségével, (nyugi betanítunk). Munkaidőd Rugalmas (azon a napon jössz amikor ráérsz) Fizetésed 1250-Ft/h tól felső határ nélkül. Így akár nettó 300.000 Ft (alapbér + teljesítménybérek + heti bó...
2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:21

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:20:33

New York leghíresebb karácsonyfáját készültek felállítani, amikor jött a meglepetés

Egy bagoly bukkant fel a fenyőfa ágai között. Majdnem 300 kilométert utazott.
2020-11-19 09:08:17

36 órán keresztül pörögnek idén a Kutatók Éjszakájának programjai

Továbbra is ingyenes az összes esemény, melyeket idén online lehet követni a neten november 27-én és 28-án.
2020-11-22 06:06:53

Megkezdték a karácsonyfának szánt fenyőfák kivágását Nemespátrón

Ez Magyarország egyik legnagyobb fenyőnevelő térsége.
2020-11-23 11:06:02

Zöldülnek a színházak

2020-11-23 14:06:22

WHO-főigazgató a koronavírusról: Egyre több a fény a sötét alagút végén

Egyre több az ígéretes koronavírus elleni oltás, de arra is figyelmeztetett Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz: komoly veszély, hogy a legkiszolgáltatottabbaknak nem jut belőlük.
2020-11-24 05:07:19

2020-11-24 07:05:56

Délutánra feldíszítik az ország karácsonyfáját a Kossuth téren

A 16 méter magas fenyőfa negyven évig szolgált egy fehérvári kis ház kertjének karácsonyfájaként.
2020-11-24 08:06:03

5 pont katásoknak: ezekre mindenképpen figyeljen év végén!

Érdemes alaposan átnézni a kata és az alanyi adómentességi keretünket, mert könnyen érhetnek bennünket kellemetlen meglepetések. A kockás füzetet viszont felejtsük el, ugyanis rendelkezésre állnak online megoldások is.
2020-11-24 09:05:54

2020-11-24 09:05:58

2020-11-24 09:05:59

2020-11-24 09:06:00

2020-11-24 14:05:56

WHO-főigazgató a koronavírusról: Egyre több a fény a sötét alagút végén

Egyre több az ígéretes koronavírus elleni oltás, de arra is figyelmeztetett Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz: komoly veszély, hogy a legkiszolgáltatottabbaknak nem jut belőlük.
2020-11-24 14:05:56

Március helyett május végén tartják meg a jövő évi lipcsei könyvvásárt

Idén a lipcsei volt az egyik első nagy vásár, amelyet le kellett fújni a koronavírus-járvány miatt.
2020-11-24 18:05:57

Késeléses terrortámadás volt egy bevásárlóközpontban Svájcban

A terrorista az Iszlám állam támogatója.
2020-11-24 20:06:04

Meghökkentő fordulat történt a Farm VIP végén

Hazamegy egy sérült szereplő? Botrány lesz a farmgyűlésen?
2020-11-24 23:06:31

Szerbiában bezárhatják az iskolákat, Franciaországban nyitnak az üzletek

Ezek a legújabb intézkedések.
2020-11-25 10:06:01

Fény derült a legújabb VW villanyautó, az ID.4 valós hatótávjára

A Volkswagen újdonságának hatótávja egész korrekt, de hatékonyság fronton lenne még hova fejlődni.
2020-11-26 06:06:54

Fény derült a legújabb VW villanyautó, az ID.4 valós hatótávjára

A Volkswagen újdonságának hatótávja egész korrekt, de hatékonyság fronton lenne még hova fejlődni.
2020-11-26 06:06:56

Jön a szigor, karácsonyig bezárnak az éttermek Horvátországban

Az edzőtermek sem nyithatnak ki, temetésre legfeljebb, házibulira legfeljebb tíz ember mehet el.
2020-11-26 16:06:12

Fény derült a legújabb VW villanyautó, az ID.4 valós hatótávjára

A Volkswagen újdonságának hatótávja egész korrekt, de hatékonyság fronton lenne még hova fejlődni.
2020-11-26 17:06:04

Bármilyen fenyőt venne is idén, drágább lesz, mint tavaly volt

Idén 15 milliárd forintra nőhet a fenyőforgalom. Az euró-forint árfolyam változása elsősorban a nordmann fenyőre van hatással. Műfenyőből pedig akár százezerrel is többet adhatnak el tavalyhoz képest.
2020-11-27 11:05:58

Az aligátorok meglepő regenerációs képességére derült fény

Hallott már az autotómiáról? Mutatjuk, hogy miről van szó.
2020-11-30 19:06:02

A római Szent Péter téren felállították a Szlovéniából érkezett fenyőt

A karácsonyfaállítás szokását II. János Pál pápa honosította meg 1982-ben. Azóta minden évben más országból küldenek fenyőfát a Vatikánnak.
2020-11-30 21:05:58

A Pfizer vakcinája december végén kaphat engedélyt az EU-ban

Az Európai Gyógyszerügynökség előbb a Pfizer, majd januárban a Moderna védőoltásáról is meghozhatja döntését.
2020-12-01 15:06:11

A Pfizer vakcinája december végén kaphat engedélyt az EU-ban

Az Európai Gyógyszerügynökség előbb a Pfizer, majd januárban a Moderna védőoltásáról is meghozhatja döntését.
2020-12-01 15:06:13

Kemenesi az engedélyezett vakcináról: Látszik a fény az alagút végén

Kemenesi Gábor szerint tudományos tény, hogy vakcina nélkül nem fogjuk legyőzni a járvány egészségügyi részét, ezért mindenképp örömteli, hogy a brit szabályozók engedélyezték a Pfizer és a BioNTech által fejlesztett oltóanyagot.
2020-12-02 11:06:01

2020-12-02 11:06:02

Egy élő koalát találtak egy feldíszített karácsonyfán Ausztráliában - videó

Vélhetően megtetszett neki a fenyőfa, azonban a gusztusosnak tűnő tűlevelek valójában műanyagból voltak.
2020-12-03 11:05:55

Az Állatkertből idén adventkor már nem csak állatokat lehet örökbe fogadni

A fenyőknek is saját nevük van, de hazavinni természetesen őket sem lehet.
2020-12-04 13:05:52

Svájcban megszavazta a parlament, hogy az azonos neműek is összeházasodhassanak

A Svájcban élő azonos neműek egyetlen lehetősége eddig a bejegyzett élettársi kapcsolat volt.
2020-12-19 00:49:58

Svájcban engedélyezték az azonos neműek házasságát

Ez azonban nem biztosított nekik ugyanolyan jogokat a honosítás és az örökbefogadás terén, mint a heteroszexuális pároknak.
2020-12-19 08:06:13

Nyolc kilométeres a teherautósor a Csatorna-alagút brit bejárata előtt

A Brexit körüli bizonytalanság és a megnövekedett karácsonyi forgalom miatt több, mint nyolc kilométeres kocsisor alakult ki a Folkestone-hoz vezető autópályán.
2020-12-19 14:07:54

2020-12-19 14:07:55

Svájcban is alig marad hely, ahol síelni lehet

A kantonok többsége bezárja pályáit.
2020-12-19 18:09:59

Svájcban is alig marad hely, ahol síelni lehet

A kantonok többsége bezárja pályáit.
2020-12-19 18:10:03

Svájcban is alig marad hely, ahol síelni lehet

A kantonok többsége bezárja pályáit.
2020-12-19 18:10:04

Svájcban is alig marad hely, ahol síelni lehet

A kantonok többsége bezárja pályáit.
2020-12-20 07:06:14

Nyolc kilométeres a teherautósor a Csatorna-alagút brit bejárata előtt

A Brexit körüli bizonytalanság és a megnövekedett karácsonyi forgalom miatt több, mint nyolc kilométeres kocsisor alakult ki a Folkestone-hoz vezető autópályán.
2020-12-20 15:06:54

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   vegleg elkoszont az audi r8 as a marka szuperautoja 2   •   jovore barenboim vezenyli a becsi ujevi koncertet   •   hazankat is kezdi elerni az afrikabol erkezo szaharai por   •   gy nemeth erzsebet leallt az oltas a fovarosi idosotthonokban   •   ap photos madrid hospital staff learn to cope with virus   •   * Betonsilók   •   uj vagy hasznalt lakast vegyunk ezekre mindenkeppen figyeljunk a nagy dontes elott   •   tundermesek es a nagyhet   •   kessel raboltak ki negy gyereket az utcan szombathelyen   •   30 resztvevo fertozodhetett meg a budapesti kardvivo vilagkupan 3   •   chinas consumer inflation rate rises for first time in six months but the holiday boost is likely to fade   •   fejbe rugtak egy fiatal fiut az utcan   •   lezarasok lesznek a puskas arena kornyeken   •   a cseh allamfo miniszterek fejet koveteli az orosz oltoanyag elutasitasa miatt   •   lakhatasi valsag vannak jo peldak magyarorszag elott 2   •   faliujsagkent elte tul az elmult hetvenot evet egy budapesti fakereskedo cegtablaja   •   az egyesult kiralysagban buntetnek azokat a noket akik nem akarnak transznemuekkel kozos mosdot hasznalni   •   global sdhi fungicide market 2020 to 2025 featuring adama basf and syngeta among others   •   itt vannak madonna szexbotranyai meztelen fotokkal   •   finland will keep its border with russia closed until further notice over migration concerns   •   russia friendly populist elected slovak president   •   erre senki nem szamitott itt az amerikaiak varatlan bejelentese   •   sebastian kurz felemelkedesenel csak a bukasa volt gyorsabb es latvanyosabb   •   segitseget kapnak az anyosok igen az anyosok es az aposok is 3   •   sokallja a ket evet a visszaeso tolvaj aki mentosoket rabolt ki   •   megvannak az idei ev legjobb mobilfotoi de mitol ilyen jok galeria 2   •   a pecsi egyetem egyelore nem ment ki az allomasra   •   zelenszkij alairta a mozgositasrol szolo uj torvenyt   •   lukats andor szubjektalo intezetet alapitott 2   •   elfogtak es letartoztattak a vaci emberoles vadlottjat   •   egy szal bugyiban felmeztelenul pozol sebestyen agi   •   kirugtak egy allami cegtol tarr zoltant a magyar tuntetesen felszolalo volt reformatus lelkeszt   •   egy magyar no holttestere talaltak egy olasz pinceben 2   •   lanykeresnek hittek pedig a tek kommandosai csaptak le a hasznaltautos afacsalo bandara 2   •   worlds oldest known lipstick traced back 5000 years   •   politico fokozatosan eltorolne a vetot az europai bizottsag 3   •   ujra ringbe szall a harminc eve legyozhetetlen polgarmester budapesten   •   melyponton a babavaro hitel az indulas ota nem vettek fel belole ilyen keveset   •   megerte elozes utan a fak kozott kotott ki egy toyotas a matraban video 3   •   ftpsportfitnessacade   •   palestinians say israeli troops have withdrawn from gazas main hospital after 2 week raid   •   amig mi elveztuk a hetveget tobben meghaltak a pokoli arvizek miatt gyaszol a vilag foldontuli volt a kaosz   •   kuszobon az attores de meg sokaig velunk lesznek a veszelyes litiumion aksik   •   tragedia arnyekolta be a legnagyobb pontyfogo versenyt a balatonon 2   •   osszejott a brusszeli alku az europai energiapiaci manipulaciok kivedesere   •   lattam hogy langol a haz megszolalt a xi keruleti lakastuz egyik tuleloje hiaba probalta megmenteni a 71 eves ferfit 2   •   lelottek egy kessel fenyegetozo ferfit parizsban 3   •   megroppantak a valsag igazi nyertesei akik orult penzeket kerestek a koronavirus arnyekaban   •   meghalt nemetorszagban az a ferfi aki ketszer is elkapta a koronavirust   •   donath anna magyar peternek uzent kemeny valaszt kapott a momentum elnoke