100 éves törvényt idéznek, megreguláznák az ellenzéki EP-képviselőket

Az úgy kezdődött, hogy március 7-én a fideszes EP-képviselő, Deutsch Tamás nyílt levelet írt a fideszes frakcióvezetőnek, Kocsis Máténak és a fideszes többségű Európai Ügyek Bizottságának rendkívüli összehívását javasolta. A kormánypárti politikus szerint ugyanis a Momentum EP-képviselői esküjüket megszegve és választóikat elárulva Magyarország ellen áskálódtak, amellyel súlyos károkat okoztak magyar emberek millióinak. Kocsis Máté egyetértett, a Varga Judit lemondása miatt immár Tessely Zoltán vezette testület meghallgatta Deutsch Tamást, később Bóka János uniós ügyekért felelős minisztert, S...
2024-05-07 09:08:32

Szakítás faxon, egyesülés sok pénzért - milyen sikeres és elbaltázott visszatérések voltak a Spice Girls előtt

A rock- és poptörténelem teli van olyan próbálkozásokkal, amikor a korábban sikeres, már feloszlott együttes tagjai tisztán a pénz vagy ritkábban az örömzenélés jegyében kísérletet tesznek az újraegyesülésre. A rajongók majd' megvesznek a reunionért, a zenekar meg alig várja, hogy elfelejtse az egészet. Persze, olyan is van, amikor mindkét fél ugyanannyira élvezi az új szinergiákat. Innen is, onnan is hozunk híres példákat.
2024-04-28 20:09:44

Különleges feladattal bízhatta meg Orbán Viktor a fiát, Gáspárt

Saját nemzetbiztonsági testület felállításába fogott Orbán Viktor, amiben kulcsszerepe lehet fiának. Orbán Gáspár állítólag a Karmelitában kapott irodát és minimum féltucat fiatal dolgozik vele a testület létrehozásán, szervezésén és személyi állományának kiválasztásában. A Miniszterelnöki Kabinetiroda cáfolja a híreket.
2024-04-18 21:06:12

2024-04-18 21:06:02

A magyar konyha miatt egyre több külföldi érkezik Magyarországra

Sokan vannak, akik egy étterem vagy bor miatt választanak magyar úti célt.
2024-04-17 17:10:41

A magyar konyha miatt egyre több külföldi érkezik Magyarországra

Sokan vannak, akik egy étterem vagy bor miatt választanak magyar úti célt.
2024-04-17 17:07:30

Feloszlott az MSZP soproni szervezete a párbeszédes polgármester indítása miatt, a pártközpont nem érti

Nagyon nem értett egyet a helyi szervezet az MSZP-s vezetés döntésével, hogy a Párbeszéd polgármesterjelöltjét támogatják a szocialisták Sopronban, úgyhogy a tagok inkább elhagyják a pártot. A pártvezetés szerint korábban nem volt bajuk a helyieknek ezzel a pártközi alkuval, és amúgy se volt saját MSZP-s jelölt.
2024-04-12 14:12:06

2024-04-12 14:11:14

A padlóról állt fel: lakást, házat, feleséget vesztett el a Hip Hop Boyz egykori tagja

A mennyet és a poklot is megjárta Kalocsai Krisztián, azaz OG Duck. A kilencvenes évek legendás fiútriója, a Hip Hop Boyz egykori tagja hosszú éveken át megtapasztalhatta a sikert és az azzal járó hírnevet. Ám az együttes 1998-ban feloszlott, és bár 2005-ben és 2016-ban is kísérletet tettek az újrakezdésre, valami nem stimmelt.
2024-04-08 21:06:19

2024-04-08 21:06:06

A Tusk-kormány nagy tesztje: önkormányzatokat választanak Lengyelországban

Nagy kérdés, hogy a december óta nehézségek közepette kormányzó koalíció meg tudta-e őrizni támogatottságát. Ha gyengül, az az országos politikára is kihat.
2024-04-07 11:10:02

2024-04-07 11:09:58

Kiderült: ekkor választják meg Benedek Miklós helyére az új Nemzet Színészét

Jordán Tamás elárulta, mikor választanak új tagot a Nemzet Színészei közé.
2024-03-28 20:06:17

Kiderült: ekkor választják meg Benedek Miklós helyére az új Nemzet Színészét

Jordán Tamás elárulta, mikor választanak új tagot a Nemzet Színészei közé.
2024-03-28 20:06:02

Nem tudta meggyőzni a képviselőket Karsai Dániel az igazságügyi bizottság keddi ülésén, így nem lesz vita az eutanázia kérdéséről a parlamentben.
2024-03-26 22:07:14

Nem tudta meggyőzni a képviselőket Karsai Dániel az igazságügyi bizottság keddi ülésén, így nem lesz vita az eutanázia kérdéséről a parlamentben.
2024-03-26 22:06:45

Nem tudta meggyőzni a képviselőket Karsai Dániel az igazságügyi bizottság keddi ülésén, így nem lesz vita az eutanázia kérdéséről a parlamentben.
2024-03-26 22:06:08

Budapestre jön Tom Morello, a Rage Against The Machine és az Audioslave legendás gitárosa

Miután idén év elején harmadjára is feloszlott a Rage Against The Machine, vélhetően a teljes zenekart játszani már többé nem láthatjuk, a gitáros Morello viszont július elsején a Budapest Parkban, a szólóprojektjével csap a húrok közé.
2024-03-22 10:11:58

Túl van első ülésén a stratégiai tanácsadó testület

A munka megkezdődött.
2024-03-14 17:10:34

Túl van első ülésén a stratégiai tanácsadó testület

A munka megkezdődött.
2024-03-14 17:07:24

Trump hívei betörtek a Capitoliumba az elnökválasztás eredményét hitelesítő ülés közben

Fegyverrel védték a rendőrök a képviselőket a Trump-párti tüntetőktől, akik betörtek a törvényhozás épületébe, három és fél óra alatt tudták kiszorítani a zavargás résztvevőit a Capitoliumból. Az amerikai elnök nyilvánvalóvá tette, hogy nem hajlandó távozni a hatalomból, az alelnöke nyíltan fordult ellene, amikor az eredmény megváltoztatására kérte. Egy nő meghalt, miután meglőtték, egy férfi kritikus állapotban van, miután kilenc métert zuhant, amikor megpróbált felmászni az épület oldalára.
2021-01-07 01:06:32

Négy halott a Capitolium ostromában, hitelesítették Joe Biden győzelmét

Erőszakba és a Capitolium ostromába fulladt az elektori szavazatok megszámlálásának napja az Egyesült Államokban. Donald Trump hívei betörtek az amerikai képviselőház épületébe, ahonnan ki kellett menekíteni a képviselőket és a szenátorokat. A példátlan szerdai eseményekben négyen haltak meg: egy nőt lelőttek, hárman orvosi vészhelyzetben vesztették életüket. A képviselők maratoni ülés után megerősítették Joe Biden győzelmét. Percről percre.
2021-01-07 10:05:53

2021-01-07 10:05:54

A falmászó Trump-hívőktől, szükség-gázálarcban menekülő képviselőkig - képeken a Capitolium ostroma

Úgy feltüzelte híveit az elnökválasztási kudarcába belenyugodni képtelen Donald Trump, hogy azok megrohamozták az amerikai törvényhozás, a Capitolium épületét, elsodorták az épületet védő biztonságiakat, és az ott az éppen elektori szavazatokat számláló képviselőket és szenátorokat fenyegették. Nézze végig az amerikai történelemben példátlan események képeit!
2021-01-07 12:05:53

2021-01-07 12:05:54

A falmászó Trump-hívőktől, szükséggázálarcban menekülő képviselőkig ? képeken a Capitolium ostroma

Úgy feltüzelte híveit az elnökválasztási kudarcába belenyugodni képtelen Donald Trump, hogy azok megrohamozták az amerikai törvényhozás, a Capitolium épületét, elsodorták az épületet védő biztonságiakat, és az ott az éppen elektori szavazatokat számláló képviselőket és szenátorokat fenyegették. Nézze végig az amerikai történelemben példátlan események képeit!
2021-01-07 13:07:55

Operatív törzs: keddre elfogy az eddig behozott vakcina, de jön az új szállítmány

Kedden a Pfizer újabb, 39 ezer ember beoltására alkalmas vakcinaszállítmánya  mellett a Moderna által gyártott 3600 adag vakcina is megérkezik Magyarországra ? közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője az operatív törzs nevében a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős testület hétfői online sajtótájékoztatóján. Galgóczi Ágnes hangsúlyozta, lényeges különbség nincs a két vakcina között, ezek felhasználásával folytatódik az egészségügyi dolgozók, az idősotthonok lakóinak, illetve dolgozóinak beoltása. Galgóczi Ágnes azt is közölte, hogy közben zajlik a felké...
2021-01-11 14:05:48

Orbán a fideszes EP-képviselőket fogadta a Karmelita kolostorban

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfő délután a Karmelita kolostorban a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőit fogadta ? tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke. Az évindító egyeztetésen az Európa előtt álló legfontosabb kihívásokról volt szó. Elhangzott: 2021-ben is éles politikai viták várhatók az EU-ban. Fischer Zoltán/MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer ZoltánA koronavírus-járvány okozta gazdasági válság, a vakcina-beszerzés nehézkessége, a brexit következményei, a bevándorlás brüsszeli ösztönzése csak néhány ...
2021-01-11 18:05:43

Mostantól még több embert olthatnak be a Pfizer-vakcinákból

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyezte, hogy a Pfizer vakcináinak ampulláiban lévő oltóanyag mennyiséget ne öt, hanem hat oltásra használják fel az oltóorvosok, írja a Portfolio az EMA közleménye alapján. A gyógyszerügynökség ajánlásában azt is rögzíti, hogy a megkezdett ampullákat hat órán belül fel kell használni, illetve két különböző ampullában lévő oltóanyag továbbra sem keverhető egymással. A tájékoztatás szerint egy ampulla hivatalosan öt adagra elég, a fennmaradó rész pedig kárba veszne, pusztán arra szolgál, hogy egy nem túl minőségi fecskendővel is biztosan beadható legyen...
2021-01-11 19:05:45

Az egész Fidesz-frakciót kizárná az Európai Néppárt

A Fidesz-frakció kizárásának jogi lehetőségét keresi az Európai Néppárt, ennek érdekében egy munkacsoportot hoztak létre ? szemlézte a Poltitico cikkét az EUrologus. A Politico nyilvánosságra hozta az erre vonatkozó határozatot. A néppárti frakció keddi ülésén megválasztották az öt tagot, közöttük Othmar Karast, aki legutóbbi Deutsch Tamás kizárását kezdeményezte. Az öt fős testület arra vonatkozó javaslatot készít elő, hogy a frakcióból ne csak egy személyt, hanem egy egész képviselőcsoportot is ki lehessen zárni. Az is az elképzelések között szerepel, hogy a kizáráshoz a kétharmados többség...
2021-01-13 10:06:40

A vírusmutációk miatt összeül a WHO vészhelyzeti bizottsága

Az oltási bizonyítványokról is egyeztet a szakértői testület, amely ajánlásokat is tesz a tagállamok számára.
2021-01-14 06:06:17

A vírusmutációk miatt összeül a WHO vészhelyzeti bizottsága

Az oltási bizonyítványokról is egyeztet a szakértői testület, amely ajánlásokat is tesz a tagállamok számára.
2021-01-14 06:06:18

Gyorshajtás miatt függesztenék fel Járóka Lívia mentelmi jogát

Járóka Lívia mentelmi jogának felfüggesztésére vonatkozó indítványról tárgyal pénteken az Európai Parlament jogi bizottságának rendkívüli ülése, írja a Népszava. A lap megkeresésére a fideszes képviselő, parlamenti alelnök irodája megerősítette hogy a belga hatóságok egy régebbi, már rendezés alatt lévő gyorshajtás miatt kérték a mentelmi joga felfüggesztését. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy Járóka valószínűleg hosszú ideig elfelejtette kifizetni a közlekedési kihágás miatt kirótt bírságot, és a szabálysértési ügy bíróságra került. A Népszava parlamenti forrásai szerint a képviselő-testül...
2021-01-14 11:05:40

Brüsszel elégségesnek tartja a kisebbségek jelenlegi védelmét

Az Európai Bizottság semmibe vette több mint egymillió európai polgár kérését, az Európai Parlament állásfoglalását, amikor úgy döntött, nem indít jogalkotást a nemzeti kisebbségek védelmében ? írta a Transindex által ismertetett közleményében Vincze Loránt. Az RMDSZ európai parlamenti képviselője, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke szerint a testület döntésével azoknak az őshonos kisebbségeknek a kérését utasította el, akik számára az európai nyelvi és kulturális hagyaték megőrzése nem egy jól hangzó szlogen, hanem a mindennapok kihívása. Az EB vállon veregető álláspo...
2021-01-15 15:05:45

Az Európai Bizottság visszadobta a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezést

A testület szerint a jogalkotás nem uniós, hanem tagállami hatáskör.
2021-01-15 17:06:03

Varga Zs. András: Nem az elnöknek van Kúriája, hanem a Kúriának elnöke

Magyarország Kúriája nem lehet függetlenebb, mint Magyarország ? állítja a testület vezetője. Interjú.
2021-01-17 13:07:03

Varga Zs. András: Nem az elnöknek van Kúriája, hanem a Kúriának elnöke

Magyarország Kúriája nem lehet függetlenebb, mint Magyarország ? állítja a testület vezetője. Interjú.
2021-01-17 13:07:04

Indul az új Bauhaus projekt tervezési szakasza

A környezetvédelmi, gazdasági és kulturális projekt, a testület tavaly októberben bejelentett épületkorszerűsítési stratégiájának keretében indult el.
2021-01-18 14:06:02

Letartóztatták az egyiptomi nőt, mert nemi szervek és fehérneműk mintáival díszítette ki a sütiket

A nő nemi szerveket és fehérneműs díszítést rakott az édességek tetejére egy exkluzív születésnapi partin. A lelkes sütigyártót közel 100 ezer forintnyi pénzbírsággal sújtották, és egy kis időre börtönbe is zárták ? írta meg a BBC. A helyi hírek szerint a bulizó sütifogyasztóknak is meggyűlhet a bajuk a törvényekkel. A legfelsőbb vallási testület arra figyelmeztetett, hogy az extrém dizájnú pékárukat tiltja az iszlám. Így fogalmaztak: Az erotikus sütemények durva támadások az értékrendünkkel szemben, és megzavarhatják az emberek nyugalmát. The post Letartóztatták az egyiptomi nőt, mert nemi s...
2021-01-19 17:05:41

Alkotmányellenes, ahogy a kormány kitömte volna a hulladékgazdálkodás urát

Alkotmányba ütközőnek találta azt a 2020. december 15-én elfogadott hulladékgazdálkodási törvényt, amellyel először a teljes hulladékgazdálkodást államosítaná, majd a jogokat koncesszióként adnák tovább egyetlen vállalatnak a kormány ? írja a 444.hu. A hulladékkoncessziós törvényt Áder János köztársasági elnök küldte az AB-hez alkotmányossági vizsgálatra. A testület szerint a törvény több alapvető részlete is ütközik az alapjogokkal. A kormány szándéka szerint a koncesszor ingyen vehette volna át az értékes hulladékot annak tulajdonosától. Az AB határozata szerint ezzel a törvény lényegében t...
2021-01-21 09:05:46

100 milliárdba kerül a háziorvosok és a fogorvosok béremelése

100 milliárd forint plusz kiadást jelent a költségvetésnek a házorvosok és a fogorvosok béremelése ? ez derült ki a csütörtöki kormányinfón. Mivel hatékony egészségügyi alapellátás nélkül nincs jó színvonalú egészségügyi ellátás, és a háziorvosi praxisok működése, eredményessége nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az egészségügyi rendszer jól működjön, a kormány úgy döntött, hogy a béremelésből a háziorvosok is részesülnek ? mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. A tárcavezető kiemelte: a háziorvosok komoly szerepet vállaltak a koronavírus-járvány elleni küzdelemben, ezért megér...
2021-01-21 13:05:40

A Facebookot ellenőrző bizottság dönti el, mi lesz Donald Trump fiókjainak sorsa

A Facebook blogposztban közölte, hogy az általa létrehozott független ellenőrző bizottsághoz (Oversight Board) továbbítja a kérdést, mi legyen Donald Trump volt amerikai elnök felfüggesztett Facebook- és Instagram fiókjainak sorsa. A közösségi cég közleménye szerint a döntésük szükséges és helyénvaló volt, de mivel egy rendkívül jelentős ügyről és egy politikusról van szó, ezért fontosnak tartják, hogy a testület is felülvizsgálja a kérdést. Amíg az Oversight Board nem hoz független szakértői döntést arról, hogy fennmaradjon-e a határozatlan időre szóló felfüggesztés, addig értelemszerűen Tru...
2021-01-22 12:05:40

Öt és fél év alatt egyszer üléseztek, de lassan 5 milliárdnál tart a Corvin-láncosok villájának felújítása

Nettó 4,1 milliárd forintért újítják fel a Corvin-lánc Testület székházának szánt, Tisza-villa néven is ismert Hermina úti Róheim-villát. Ennyiért vállalja a zuglói villa munkálatait a Laki Épületszobrász Zrt. és a hévízi Possibuild Építőipari Kft. ? derült ki az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe feltöltött bontási jegyzőkönyvből. A Magyar Corvin-lánc kitüntetést Horthy Miklós kormányzó alapította 1930-ban, majd csaknem hatvan év szünet után az első Orbán-kormány élesztette fel 2001-ben. A díjat olyan magyar és külföldi állampolgárok kaphatják meg, ?akik a magyar tudomány és művészet, tov...
2021-01-22 15:05:56

Lemond az olasz miniszterelnök, mégsem biztos, hogy távozik

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök kedden benyújtja a lemondását Sergio Mattarella államfőnek ? közölte a kormányfői hivatal. A tájékoztatás szerint Conte kedd reggelre kabinetülést hívott össze, amelyen tájékoztatja minisztereit a döntéséről. A Reuters brit hírügynökségnek név nélkül nyilatkozó, magas rangú illetékes arról számolt be, hogy Conte abban a reményben mond le, hogy felkérést kap az elnöktől egy új kormány megalakítására, amelynek stabilabb többsége lehet a törvényhozásban. Olaszországban politikai válsággal indult az év, miután az országot vezető Matteo Renzi, hogy pártjával ki...
2021-01-25 21:05:40

Vérontással fenyegették meg Magyarország kijevi nagykövetségét

A leveleket Szijjártó Péter látogatásához időzítették.
2021-01-26 21:05:56

Szijjártó: Ki kell iktatni a szélsőséges elemeket a magyar?ukrán kapcsolatokból

Az ukrán külügyminiszter ígéretet tett arra, hogy a készülő kisebbségi törvényről való egyeztetésbe a magyar nemzetiségi képviselőket is bevonják.
2021-01-27 15:06:04

Kúria: Egyelőre nem követelhet négy oldalt az ingyenes lapokból a főváros

Ideiglenesen megtiltotta a vonatkozó fővárosi rendelet alkalmazását a testület Önkormányzati Tanácsa.
2021-01-27 15:06:05

Brüsszelben kizárással fenyegetik azokat a képviselőket, akik a nemzeti érdekeket képviselik

Egy friss etikai kódex szerint a nemzeti érdekek képviselete korrupció.
2021-01-27 17:05:59

Szijjártó: Ki kell iktatni a szélsőséges elemeket a magyar?ukrán kapcsolatokból

Az ukrán külügyminiszter ígéretet tett arra, hogy a készülő kisebbségi törvényről való egyeztetésbe a magyar nemzetiségi képviselőket is bevonják.
2021-01-27 21:06:04

Paris Hilton gyereket akar, belevág a mesterséges megtermékenyítésbe

A PageSix írt arról, hogy Paris Hilton egy podcastbeszélgetés során elárulta, pasijával, Carter Reummel a gyerekvállaláson gondolkodnak. Ám Hilton nem hagyományos módon lehet anya: a mesterséges megtermékenyítést választanák. Carter álmaim pasija, 100%-ig. Beszéltünk már esküvőről, gyereknevekről, satöbbi. Izgatott vagyok, hogy életem új fejezetébe lépjek. Elindítottuk a mesterséges megtermékenyítés folyamatát is, szóval akár ikreim is lehetnek. Kim Kardashian beszélt nekem erről, addig fogalmam sem volt róla. ? fogalmazott a beszélgetés során. Hilton egyébként 39 éves. Kapcsolódó ...
2021-01-28 09:05:39

A MOB-elnök a 2032-es olimpiai pályázatról: Ez csak nemzetjavító ügyként mehet előre

Olyan tanulmányt készít egy, a Magyar Olimpiai Bizottság által létrehozott testület, amely ígérete szerint hitelesen mutatja be, mit jelentene az ország számára a 2032-es ötkarikás játékok megrendezése. A hvg.hu-nak nyilatkozó Kulcsár Krisztián MOB-elnök szerint prekoncepciók nélkül fognak neki a munkának, és csak akkor javasolják a pályázatot, ha elég erős a támogatottsága. Az is kiderült, hogy a szervezet 860 sportoló és a felkészítésüket segítő szakember beoltását kérte a kormánytól.
2021-01-28 19:06:04

2021-01-28 19:06:07

A Facebook legfelsőbb bírósága négy esetben megvétózta az oldal döntését

Megszülettek a Facebook legfelsőbb felügyeleti szervének első döntései. A testület szerint az oldal négy esetben is hibázott.
2021-01-28 21:06:06

A Facebook legfelsőbb bírósága négy esetben megvétózta az oldal döntését

Megszülettek a Facebook legfelsőbb felügyeleti szervének első döntései. A testület szerint az oldal négy esetben is hibázott.
2021-01-28 21:06:07

A Facebook négy döntését is megvétózta az ellenőrző bizottság

A Facebook által felállított független ellenőrző bizottság (Oversight Board) október végén kezdte meg a munkát az előkészületek után, melynek most kezd beérni gyümölcse: közzétették az első vizsgált ügyek eredményeit, melyek az átláthatóság jegyében bárki számára elérhetők a hivatalos oldalon. A felhasználók eddig több mint 150 ezer, problémásnak ítélt bejegyzés és fiók fellebbezését nyújtották be. Mivel minden egyes esetet kivizsgálni képtelenség, a testület olyan ügyeket választ, amelyek szélesebb kört érinthetnek. A tagok feladata független ítéletet hozni a legnagyobb közösségi oldalt érin...
2021-01-29 11:05:39

Az EU Észak-Írországot kihagyja a vakcinaháborúból

Az Európai Bizottság bejelentette, mégsem terjeszti ki Észak-Írországra a vakcinaexport-ellenőrzést. Az MTI szerint a testület percekkel éjfél előtt tudatta ezt, jelezve, még finomhangolja majd a döntését. Az Európai Bizottság ezzel árnyalta néhány órával korábban hozott döntését, amely Londonban, Belfastban és Dublinban is felháborodást okozott. A brüsszeli testület pénteken késő délután még azt közölte, életbe léptette azt a rendelkezést, amely szerint az uniós tagországokban engedélyeztetni kell a koronavírus elleni oltóanyagok külföldre vitelét. Az intézkedés hatálya kiterjedt Észak-Írors...
2021-01-30 08:05:47

Január 22-én szavazhat az Országgyűlés a harmadik vészhelyzetről

A kormány pénteken a Magyar Közlönyben megjelentetett rendeletével február 8-ával megszüntette a második járványügyi veszélyhelyzetet, majd nyomban ki is hirdette a harmadikat. Az újabb rendelet értelmében a harmadik vészhelyzetet szabályozó rendelkezések február 8-tól lépnek életbe. A kormány újból hatályba léptette azokat a tavaly novemberi rendeletben már felsorolt, és a vészhelyzettel összefüggésbe hozott korábbi kormányrendeleteket is, amelyeket a vészhelyzeti állapot módosít. Ilyen például, hogy a veszélyhelyzet megszűnése utáni napig nem tűzhető ki időközi választás. A 24.hu információ...
2021-01-30 18:06:41

Jóváhagyta az iparűzési adó csökkentését az Európai Bizottság

A testület szerint megfelel az uniós feltételeknek az a program, amely a kis- és középvállalkozásoknak hivatott segítséget nyújtani és likviditást biztosítani a koronavírus-válság hatásainak enyhítése érdekében.
2021-02-01 20:06:08

Bizarr létforma sodródott partra

A közelmúltban egy furcsa, narancssárga kábelre vagy kötélre emlékeztető létforma sodródott partra Texasnál ? írja a Live Science. Az esetről a Mexikói-öbölnél húzódó Padre Island-i nemzeti park számolt be a Facebookon-oldalán. Bár a csomó elsőre szemétnek tűnhet, valójában egy elpusztult szarukorall. A maradványt Rebekah Claussen, a Nemzeti Parkszolgálat egyik túravezetője találta meg. A bőrkorallokként is ismert állatok rengeteg színben fordulnak elő, a leggyakoribb a sárgás és a vöröses árnyalat. A szarukorallok egyedi színeit parányi csalánozók, úgynevezett polipok adják ? a létformák ne...
2021-02-05 13:05:54

Vidnyánszky: Pitiáner bosszú Szarka Gábor kitüntetésének visszavonása

Azt kéri, a kerületi képviselő-testület utasítsa el a polgármester indítványát.
2021-02-05 13:06:43

Az Alkotmánybíróság is a HVG-nek adott igazat a "Nagy Harácsony"-os címlap miatt indult eljárásban

A hetilap nem sértett alkotmányos jogot, az ezt megállapító bírósági ítéletek érvényben maradnak ? mondta ki a testület.
2021-02-05 13:06:44

2021-02-05 13:06:45

Lemondott a Nemzeti Választási Bizottság elnöke

Lemondott Rádi Péter, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke a pénteki nappal a testületben betöltött tagságáról és elnöki tisztségéről ? közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI-vel. Azt írták, Rádi Péter 2015-től volt az NVB tagja, majd Patyi András lemondása után, 2018. augusztus 14-étől az elnöke. Vezetésével a testület sikerrel biztosította a 2019-es általános választások lebonyolításának törvényességét ? áll a közleményben. Az NVI köszönetét fejezte ki a leköszönő elnöknek a többéves, magas színvonalú szakmai együttműködésért, külön kiemelve a választási jogi kérdésekben irá...
2021-02-05 19:05:40

Hétfőn lenne választás Szomáliában, de elhalasztják, mert nem tudtak megegyezni róla, hogyan csinálják

Elhalasztják Szomáliában a hétfőre, február 8-ra kitűzött választásokat, mert a szövetségi kormány és a régiók nem tudtak megegyezésre jutni több kérdésben a választás lebonyolítását illetően ? jelentette be szombaton Mohamed Abdullahi Farmajo szomáliai elnök a parlamentben. Farmajo hivatali ideje két nap múlva jár le, de az új választásig az elnöki székben marad. Az államfő, aki újabb négyéves ciklusra pályázik, azt ígérte, a kialakult helyzet ellenére nem lesz hatalmi vákuum az országban. Szomáliában a forráshiány, illetve a törékeny biztonsági helyzet miatt nem közvetlen választást tartana...
2021-02-06 19:05:39

Ferenc pápa olyan posztra nevezett ki nőt, amire még nem volt példa a katolikus egyház történelme során

Ferenc pápa Nathalie Becquart francia teológus nővért nevezte ki a Katolikus Püspöki Szinódus segédtitkárává. Korábban nem volt még arra példa, hogy ezt a magas rangú pozíciót nő töltse be ? írja az MTI hírügynökségi forrás alapján. A szinódus a római katolikus egyház egyik legfontosabb szervezete, ezért szimbolikusan is jelentős döntésről van szó. Ferenc pápa ugyancsak a testület másodtitkárának nevezte ki a spanyol Luis Marint. A titkárok feladata, hogy segítsék Mario Grech máltai bíborost a Katolikus Püspöki Szinódus vezetésében. Az egyházi sajtó szerint a püspöki zsinatban szavazati jogga...
2021-02-07 07:05:41

Elkezdik a Szputnyik vakcina használatát a regisztráltak körében

Fővárosi háziorvosokat kérnek fel, hogy válasszanak ki krónikus betegséggel nem rendelkező jelentkezőket, akiket az oltópontokon az orosz Szputyik V vakcinával oltanak majd be. Az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos jelentette be, hogy megkezdik a Szputnyik V használatát a koronavírus elleni oltásra regisztráltak körében. A héten 560 fővárosi háziorvostól várják, hogy praxisonként öt-öt főt értesítsenek a lehetőségről, és szervezzék meg az oltópontokra szállításukat. Müller Cecília szerint az orosz oltóanyagból sem áll rendelkezésre jelenleg ?tetemes...
2021-02-09 13:05:40

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   a33proka1   •   Magyarország   •   haszn   •   m   •   ftp   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   jazz   •   R   •   apróhirdetés   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   H   •   németállás   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   J   •   aza   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   why india is in damage control mode with arab nations   •   belgiumban kivizsgaljak tortent e emberi mulasztas az aradasoknal   •   csanyi sandor ismerem putyint de nem merek josolni   •   egy zsarolovirusos tamadas miatt leallt az usa legnagyobb uzemanyagvezetek halozata 2   •   hirbe hoztak a mclarent az audival es a bmw vel is 2   •   explainer who is naftali bennett israels incoming pm   •   a manchester unitedbe igazolt a real madrid negyszeres bl gyoztes hatvedje   •   majkaek elhalasztjak a naszutat   •   ujabb csapat torpedisznot helyeztek ki a vadonba indiaban   •   ebbol is talpra allok rakkal kuzd a korabbi kivalo teniszezo   •   ho fogsagaba esett autokat kellett kiszabaditani a tuzoltoknak acs es bana kozott foto   •   ongyilkos lett egy ferfi budapesten a blaha lujza teren a buszsavra zuhant   •   az idoutazas nem maradhat abba   •   a ligaelso tonkreverte a sztarok nelkuli dream teamet   •   erdemes lesz jatekot fejleszteni tobb penzt ad erte a microsoft   •   negy evnyi szex utan derult ki hogy a no meg szuz   •   micimackohoz hasonlitotta a kinai elnokot a blizzard betilthatjak a diablo immortalt   •   vihar hozapor tornado harom es felmillio amerikai aram nelkul maradt   •   huge iceberg breaks from antarctica near uk base   •   opinion mike pompeo takes a blowtorch to the establishment   •   fucsovics egy helyet javitott a vilagranglistan   •   irans khamenei accuses enemy of stirring up protests   •   melltartoban lepett szinpadra schuszter lorant hatalmas botrany lett belole 2   •   tovabbra is kaotikus a dijmentes parkolas 2   •   ket erdekesnek tuno kesz filmet is a kukaba dobott a netflix   •   dijat kaptak a pegasus ugyet leleplezo ujsagirok az europai parlamentben   •   hostages strapped to getaway cars as robbers target banks in brazil   •   pentektol ismet dragul az uzemanyag mutatjuk mennyivel 2   •   peni istvan bronzermes 300 meter osszetettben a kairoi sportlovo vilagbajnoksagon   •   okori sirkamrat talaltak a fold alatt egyiptomban   •   lelottek ot fbi ugynokot floridaban   •   egy igazi klasszikus nem kot kompromisszumot 4   •   bidens jobs cabinet to sell infrastructure as gop resists 2   •   mar most a nyaralasa keszulnek sokan az adriai tengerhez keszulnek a magyarok   •   only players and clubs punished liverpool boss klopp unhappy as players face ban   •   klimaaktivistak festettek feketere a romai trevi kut vizet   •   a tourist in afghanistan   •   az allami tamogatasok levonasaval hajtana be budapest tartozasat a kormany 2   •   meghibasodott a nasa marsi helikoptere elhalasztottak az ujabb repulest   •   a bridgerton csalad noi foszereplojenek az volt a legnehezebb amikor maszturbalnia kellett   •   ujra lehet palyazni naperomu kapacitasra magyarorszagon   •   csimpanzcsocs es vagodiszno schobert norbert reagalt az indexnek   •   elve eltemette volt felesege uj baratjat a vilaghiru rapper   •   schobert norbertnak a gulag es auschwitz jutott eszebe az elhizasrol   •   rubint reka az oket utalokrol biztos vagyok benne hogy egyesek orvosi kezelesre szorulnanak   •   megszolalt az eu az izraeli konfliktusrol el kell kerulni a kozel kelet langra lobbanasat   •   tizedszer tuntettek a megfizetheto lakhatasert budapesten   •   singapore and the uk are both planning to live with covid theyre worlds apart on how to do that   •   ezekben a rovidnadragokban lesznek igazan trendik iden nyaron a nok   •   en is ismerem ezt sajnos zaklatas aldozata volt fiatal koraban balint adam videon a megrazo vallomas 2